Lillus,
én még nem találkoztam sem túlérzékeny szülész nővel, sem ugyanilyen szülésznővel vagy mh-i vezetővel. Az én tapasztalatom azt mutatja, hogy a legeslegtöbb ilyen pozícióban dolgozó nő teljesen elférfiasodott...
Maga az átélés természetesen sokszor nem elég. Mert fel is kell dolgozni, érteni kell, mi ment végbe magunkban. Az általad említett pszichiáter nyilvánvalóan nem elszigetelt jelenség. Azonban a probléma nem ott van, hogy ő is átélte, amit te, hanem hogy fel sem fogva, mit csinál, úgy vállalt terápiákat, hogy ő maga nem volt rendben. Ami, valljuk be, igen nagy gáz egy pszinél...
Ha ő feldolgozta volna a saját ilyenfajta problémáját, és szakmailag a helyzet magaslatán állt volna, valószínűleg legalább úgy, vagy mégjobban tudott volna segíteni neked, mint hímnemű kollégái.
"a szülés egy belső folyamat, így a segítőknek nem is az a dolguk, hogy átéljék veled. Egy bármilyen más orvosnak sem kell átesnie minden betegségen, hogy meg tudja gyógyítani."
A segítők nem élik át úgy a szülést, mint a szülő nő. Azonban ha már maguk is szültek (pláne ha háborítatlanul), és feldolgozták a saját szülés- és születésélményüket, és ha tisztában vannak a vajúdó pszichés állapotával (pl. módosult tudatállapot, stbstb...) akkor igen optimálisan tudják támogatni a vajúdót, hogy megtalálja a saját legjobb útját a kicsi világrahozatalához.
Az orvosi gyógyítást teljes egyészében különválasztanám a szüléstől. A szülés egy normális, élettani folyamat, ami az esetek kilencvensok százalékában nem igényelne orvosi beavatkozást. (Tudniilik rengeteg komplikációt éppen a KÓRházi körülmények okoznak.) Itt nem kell gyógyítani, amikor meg mégis, akkor már élet-halál kérdés van, nyilvánvalóan akkor fontosabb a mama és a baba érdeke, mint a háborítatlanság.
"Ha tényleg az az orvos szerepe egy szülésnél, hogy felügyeljen és ha szükséges beavatkozzon, akkor igenis húzza meg magát a háttérben és ne élje bele magát"
Tényleg ez volna a szerepe, és csupán arra volna szükség (ha a nők mára nem azonosították volna a szülést a szülésszel), hogy kéznél, de ne jelen legyen az orvos, így beleélnie sem kellene magát, egyszerűen nem ez a feladata. De még így is sokkal felkészültebbnek kellene lenniük pszichésen, emocionálisan. Volt olyan, hogy császár alatt a paraván túloldalán ilyen mondat hangzott el: "Neked könnyű, nem neked kell ennyi zsírt szétfeszíteni." És ez nem ritka, nagyon sokszor megalázóan viselkednek a nőkkel a szülészek, szülésznők, ápolók...
"Mi egész nap egy számítógép előtt ülünk, esetleg sportolunk és teljesen más lesz a felépítésünk, izomzatunk stb. Plusz a pszichés terhelés, ami a szülésnél is megmutatkozik. Lehet, hogy inkább ezeken kéne segíteni?"
Nem látok összefüggést a számítógép és a szülni tudás között. Itt nem fizikai tudásról beszélek! Hanem arról a mélyen jövő ösztönről, hogy nem kell, hogy bárki megmondja, mi a jó nekem, amikor vajúdok, mindenféle dirigálás nélkül tudom, mikor kell nyomnom, milyen testhelyzet a legjobb a baba számára és számomra. És a többi. Ez a szülni tudás. Hogy nem hárítunk minden felelősséget a kh-i szakszemélyzetre, hanem újra felvesszük a kapcsolatot a saját testünkkel, harmóniába kerülünk vele, megértjük jelzéseit, bízunk benne. Ezt jelenti, hogy tudunk szülni.
A pszichés terhelést pedig manapság sokkal inkább tudjuk kezelni, mint korábban bármikor. Leszámítva az igazán természetközeli népeket. Pl. erre való a dúla...
"Egyébként tényleg, miben tudtok segíteni? Lehet, hogy nekem minden flottul ment a szülés, szoptatás körül, de nem éreztem azt, hogy valakinek még kellene a segítsége. Ne haragudj meg, de engem marhára zavarna, ha a szülész, szülésznő és a férjem mellett még valaki ott "lebzselne" körülöttem. Így is elég nagy a tömeg."
Mesélek. Ez most decemberben történt egy bp-i kh-ban.
A nőnek elfolyt a magzatvize. Nappal vajúdott, este bement a kórházba. A szülésznő önkényesen elküldte az apát, és nem engedte behívni a dúlát. A lámpát lekapcsolta. Asszonyunk vajúdott a töksötétben. Sehol senki. Hányinger. Kétszer összehányta magát. Reggel feljött a nap, és lőn világosság. A férjet beengedték. A dúlát nem. A férj, lévén, hogy nem a személyzet része, ugyanolyan kiszolgáltatott volt és tehetetlen, akár a neje. Ide-oda rángatták őket, totál felrúgták a szülési tervüket (amit nem írt alá az orvos).
Mit tehet egy dúla?
1. Felkészíti előre a szülőket, nagy hangsúllyal az apákat!!! Hogy ilyen helyzetben, ami sokkal többször fordul elő, mintsem gondolnánk, ki tudjon állni a megbeszélt dolgok mellett, hiszen semmiféle szakmai indok nem volt a tervtl való eltéréshez. És még millió más dologban tud segíteni a várandósság idején a dúla. Sem az orvos, sem a védőnő nincs annyira időben eleresztve, hogy az összes aggodalmadat, félelmedet megbeszéld vele. Míg a dúla ezért van. Megtanultunk hallgatni. Úgy hallgatni, ahogy még sosem. Úgy, ahogy minket még soha senki nem hallgatott, figyelt, értett.
2. Maradjunk a példámnál. Ilyenkor a dúla, amikor egy percre kimegy a személyzet, meg tudja erősíteni a szülőket, hogy ragaszkodhatnak az eredeti tervhez (hangsúlyozom, csak akkor, ha nincs veszélyben sem a mama, sem a baba!). Sokszor az apák hálásak a dúla jelenlétéért, mert ők ismeretlenek ebben a közegben és akármilyen macsók általában, itt bedarálja őket a rendszer. Tájékozatlanok és általában nem találják a helyüket. A dúla helyzetbe hozza az apát. Ha a nőnek a párjára van szüksége, a dúla háttérbe húzódik. Ha kell, megmutatja, hogyan masszírozzon a férfi, ha kell, átveszi, ha kell enni ad az apának (gyakran kimerültek, és nem hoztak maguknak enni). A dúla nem naiv és van annyi alapismerete, hogy egyáltalán nem lehet olyan könnyen megvezetni, mint a szülőket. Továbbá a jelenléte sokszor elég ahhoz, hogy a személyzet nem próbálja meg rávenni a szülőket. Sokszor ersze nem elég.
) 
