Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Tegnap voltam dokinál, Klion D-t kaptam, meg valami krémet. A méhszáj zárt, a doki mindent rendben talált, és megdicsért hogy milyen vékony vagyok, pedig azért híztam az utóbbi két hétben. De összeségében pont annyit híztam mint Regivel ennyi hetesen. Sőt fél kilóval kevesebbet. Úgyhogy bízom benne, hogy nem hízok meg a végére. 3 hét múlva kontroll. Jövő héten cukor, aztán meg 4 d-s uh. Már nagyon várom!

Dike
Ne izgulj, ez teljesen normális, nem ismétlem a lányokat, jól elmondtak már mindent. :wink:

Csillagvirág
Hát nem tudok hozzászólni, szerintem mindegy hogy szeded, már jöhet bármikor a baba. Én csak málnalevélteát ittam, a 36. héttől, most is azt kezdem szedni. Meg tegnap mondtam a dokinak, hogy a 33. betöltött hétig elég a gynipralom, szóval egyellőre abbamaradtunk, hogy nem ír fel, lehet akkor már abbahagyhatom. Reginél is abbahagytam 35. hetesen, és a szülés csak 40. héten indult be. Ráadásul ha van egy hét eltérés, akkor az már a 34. hét.

Mia
TOMIKÁNAK BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! :)
Vendég
 


Brita örülök hogy minden rendben van veletek:)))))))))

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Mia, Boldogságos szülinapot Tomikának!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Rita, örülök, hogy zárt maradtál, most már lassan-lassan Te is túl leszel a kritikus időszakon. A kúp meg biztos rendbe hozza majd a kellemetlenségeket...

Kép

Kép
csillagvirág14
 
 

 
 

Rita, orulok, hogy minden rendben es meg is dicsert a doki!:):) Regi jobban, jol van mar?

Viragom, Te, hogy vagy ma?

Dike, tunetek?

Nika, Veled mizus? Gyerkoc meggyogyult mar totalisan?

Nita, nathad?

Kepzeljetek ma ugy ereztem mindjart megjon piri de meg csak most volt kb. 6 napja pe-m. Szoval ez nem lehet. Meg neha szurogat de erre nem adok mert ez szokott maskor is. Ez a megjon erzes a fura de lehet mar csak a remeny is buzdit, probalok nem torodni vele de megis..olyan jo volna ha baba volna.
Vendég
 


Bogárka, vastag fekete karikákkal a szemem alatt vegetálok... alig aludtam valamit az éjjel. :? Hajnali 2 felé sikerült elaludnom és 5 után már pisi járat volt, aztán forgolódás, majd egy kicsi visszaalvás és Bence fél 8-kor felkukorékolt. És most sem alszik... fekszik ugyan az ágyában, de kiabál, így délutáni szunya sem lesz. Falfehér vagyok a fáradtságtól... :? :? :? Ha Anyukám otthon van, lehet, hogy elviszem hozzá egy kicsit a fiatalurat én meg ténfergek valamerre, hogy szívhassak egy kis friss levegőt. Nem megy már a kertben egy helyben álldogálás.
(Most ez tök negatívnak tűnik, amit írtam, de nem vagyok ám az, egyszerűen csak álmos vagyok... 8) )

Ja, és ilyen félkómában is természetesen csendben drukkolok Neked!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Meg Nikának, meg Monának!!!!!!!!!!!!

Pusszantás Mindenkinek!

Kép

Kép
csillagvirág14
 
 


Viragom, erzem en az irasodbol, hogy nem vagy nega, csak almi! Nehez lehet ez az utolso idoszak, nem hiaba nem a ferfiak hordjak ki a babakat! Mar regen nem volna elet a Foldon! Szippants friss levegot. Egyebkent milyen otthon az ido??
Koszi a drukkot!

Mona, tenyleg, Veled mizus? Furdo? Projekt? Munka?
Vendég
 


bogi: igen meg :) szerdán lesz fotózás az oviban nyolc képet csinálnak róluk 4 igazolványkép 3 10x15-s egy meg valami keretben. ez 2900 ft.szerintem nem drága .remélem jó lesz majd :9

csillag:) nyugi most csak lazíts nincs már sok hátra max 4 hát :)

nika70
Salgótarján
 
 


Nika, ez tok jo!! Akkor fotozd majd le a fotot:) es tedd fol ide Nekunk! Biztosan nagyon edi lesz!!!
Vendég
 


mia: tominak boldog születésnapot kívánok!!!!

csillag: gergő már nem lesz koraszülött!!!!! gratulálok nektek!!!! sajnálom az álmosságot, de ez már sokkal nem lesz jobb-gondolom!!!! kitartás neked!!!! sokan irigykedünk ám rád, h te már itt tartasz!!!

brita: örülök, h eljutottál a dokihoz és megdicsért! jól húzd ki magad. engem ma a fodrásznál dicsérgettek a csajok, h nagyon csini kismamai vagyok. bevallom: jól esett.
a kúp tutira helyre tesz. nekem talán sikerült megszabadulnom a bajtól. kopp-kopp!

nika: majd kíváncsiak vagyunk a képekre. munka?

betti! ne tűnj el!!! már kérdeztem, de sztem nem válaszoltál, h mizu a cukroddal? voltál már a vérvételen? és ettél végül. inni, vagy enni kellett?


mi jól vagyunk ma is. már nagyon várom a holnapi 4d-t. majd hozom a képeket.

Kép

Kép
@ka(ti)
 
 


kati! de jó lesz neked holnap!!!

bogarka! remélem h a beágyazódást érzed!drukk

mona,nika! nektek is drukk!

nincs nagyon semmi tünetem.

viszont lázasnak érzem magam, meg úgy mint amikor megbetegszem(mármint nem mensi). megmértem, hónaljban 37.5,belefér...vagy láz??? eddig 37.1 volt.sztem ez már láz. faszaaaa

KépKép
dike
 
 


Sziasztok Csajok!

Semmit nem olvastam, szégyellem magam, de nem nagyon van kedvem netezni, mert fekvés közben elég nehézkes. De megoldom most már :)

Minden rendben velünk, tegnap volt uh. Zsófi 2218 gramm :) Minden a legjobb, de a cukrom reggel továbbra is magas, márelég sok inzulint szúrok, de reménykedem, hogy majd rendben leszek a szülés után. A dokim egy tünemény továbbra is! Mindenkinek szép napokat, majd igyekszem jönni még...

Sok-sok puszika!!!!!!

kovacszsuzsi
 
 


Tominak nagyon boldog szülinapot!!!!

Dike: Tiszta szívből gratulálok!! Nagyon örülök neked!!!!

kovacszsuzsi
 
 


Zsuzsi, Puszi Neked!! Orulok, hogy jol vagy!! Tovabbra is kitartas es hatalmas hajraaaaa!!!!! PusziPuszi!

Csajok nem olvastam vissza, majd meg gyovok!
Vendég
 


Zsuzsi, de jó, hogy jelentkeztél!!!!!!!!!!!! Már nagyon hiányoltalak! Örülök, hogy jól vagytok és Neked is már csak pár hét a nagy találkozásig!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Kitartás, puszillak!!!!!!!!!!!!!!!!

Csajok, köszönöm a biztató szavakat, tudom, hogy már nincs sok hátra, de ma valahogy padlóra tett ez az álomkór. Az is a bajom, hogy tegnap óta a szegycsontom közelében a bordáimnál annyira szúúúúúúúúr, hogy sehogy se jó... emiatt volt a nemalvás is. Most is fáj ahogy ülök... melltartót se tudtam ma felvenni, mert az meg folyamatosan nyomja azt a részt, ahol fáj... :?

Dike, most csak az én terhességeimről tudok Neked beszélni, de nálam mindegyik ilyen hőemelkedéssel kezdődött és én is pont úgy éreztem magam, hogy mindjárt beteg leszek (mármint olyan megfázásos, hőemelkedéses beteg). De aztán pár nap alatt megszűnt a dolog. Ha belegondolsz, a Te szervezetet még nem tudja, hogy mi is történik vele, új számára a terhesség és próbálja "kitalálni", hogy mit csináljon, ezért is lehet a hőemelkedés. Figyeld azért magad és ne engedd, hogy 38 fok fölé menjen a hőd! A 37,5 még nem gáz. Lázcsillapításra Algopyrint be lehet venni.

Kati, nagyon izgulok az uh-d miatt, olyan jó lesz Nektek! Láthatjátok Zsófit úgy, ahogy eddig még nem !!!!!!!!!!!!! Nagy élmény lesz! Várom a fotókat!!!!!!!!!!!

Nika, Tőled is várjuk majd a Gergő-képeket! Biztos jókat csinálnak majd a Ti huncut kisfiatokról!

Bogi, mi jót és szépet tettél ma? Hétvégén mentek valahová vagy punnyadás lesz?

Én ma leléptem itthonról. Elvittem Bencét a szüleimhez és lófráltam pár órát. "Sétáltam" a belvárosban (úgy, mint a lassított felvétel) meg bekukkantottam egy turiba. Annyira jó cuccokat vettem, Bencének bársonygatyót, pulcsit, kesztyűt meg egy hosszú ujjú pólót, Gergőnek meg egy vastag rugit, pulcsit, sapkát és egy babakocsira tehető játékot. Egy játékboltban pedig megvettem azt az ajándékot, amit majd Gergő hoz Bencusnak. Egy szép sárga markolót megy egy nagy puha plüss delfint. (Bence delfin mániákus. Pl. delfinnel alszik. :D)

Kép

Kép
csillagvirág14
 
 


basszus én megint elszámoltam magam! jöv hét szerdán még csak 5 hét 1 napos leszek...még semmit nem fog látni gondolom :(

KépKép
dike
 
 


Dike, koszi a drukkot! Hod lentebb ment mar? Nem lehet, hogy benyeltel valami nyavalyat??

Kati, nem csak Ti, Mi is varjuk itt a csajokkal a holnapi 4D-t, sejted, hogy a fotokrol beszelek! :lol: :lol:

Virag, 36 hetes terhes vagy??? En megint beragadtam, ott maradtam 34. het kornyeken!! :mrgreen: Jo rucikat vettel, ez a Gergo hozza Bencusnak dolog jo otlet!:) A delfineket en is imadom. Nem alszom ugyan vele :lol: de addig nem halok meg amig nem uszok egyet delfinekkel, ezen tulmenoen delfin arany gyurum van :lol: , simaaan! :lol: A konyhaban delfinek vannak, es uramtol kaptam egy Swarovski kristaly delfint. Na, nekem ennyi de en mar nagy vagyok. :lol:

Betti, gyere!!!
Vendég
 


Bogi az orrom folyamatosan bedugul......orrcsepp ami segít....nem értem mért nem javul......de már más bajom nincs.................olyan ciki szegény Zsuzsinak meg igértem hogy megyek de így még se mehetek egy kórházba be............

Dike látni kell már petezsákot....nekem 4+6-on már volt petezsákom:))))))))....de ha csak vastag nyálkahártyát lát már az is jó!!!!!!!!!!!

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Sziasztok!

Dike
37,5 az csak hőemelkedés, bár én már ennyinél is olyan beteg szoktam lenni, nekem amúgy sem megy fel 38-ig se, vagy csak nagyon ritkán. Algopyrint erre semmiképpen se vegyél be. Ha mindenképpen akarsz valamit a hőemelkedésre, akkor Aspirynt. Mert az Algopyrint, az első trimeszterben és az utolsó 6 hétben nem szabad. Figyeld, ha ennél feljebb nem megy, és nincs megfázásos tüneted, akkor szerintem ez csak terhességi tünet. És ebben az esetben nincs szükség lázcsillapítóra.

Nitácska
Én is meg vagyok kicsit fázva, talán nem lesz rosszabb, eszem a C vitamint. Utóbbi napokban kicsit abbahagytam, és tessék, már meg is fáztam.

Csillagvirág
Jövő héten valamikor délután elnéznénk hozzátok a hordozóért. Ha priviben megírnád a telefonszámod, meg a címed azt megköszönném, aztán tudunk egyeztetni.

Regikém gyógyulgat, bár a gyomra még nagyon gyenge, ha valami tejes dolgot eszik, vagy nem diétás dolgot eszik, rögtön meghajtja.
Apa, Regi még alszik, délelőtt megyünk Regivel a városba, decathlon, meg beígértem neki egy mekit is. Remélem most már sikerül cipőt venni neki.
Tegnap voltunk baba-börzén is, nem volt nagy tolongás, találtam 1000 Ft-ért egy kismamanacit.
Vendég
 


Rita, de jo, hogy Regike mar jol van, ahhoz kepest amit megelt... Hetfore biztosan meggyogyul, puszi neki. Nagyon jo aron vetted a nacid!! Ez a lazcsillapitos dolog meg... miert van az, hogy mindenki mast mond? Tenyleg. Egyik orvos tiltja az algopirint a masik meg ajanlja. Ez, hogyan lehet? Neten is neztem regebben es megoszlik. Az egyik doki ezt tiltja a masik azt. Ez nem normalis... :? :shock:
Jo vasarlast, talaljatok klassz csajos es idealisan kenyelmes cipot Neki.

Virag, most hetvegen itthon dekkolunk mert Apa tanul.:( :) Hamarosan vizsgazik es hajtom, utom-vagom ha kell mert kepes belustulni igy is mar egy vizsgat elszalasztott. En meg majd szet edzem az agyam. hihi Nalad? Progi? Apa merre dolgozik a hetvegen? Hogy birod este Nelkule? Bencur hancUr?:)

Dike, hogy vagy? Hod, kozerzeted? Kepzeld, Nekem ma reggel fontebb ment a hom. Eddig 36,8-9 volt, ma 37,2. Ma vagyok 7. dpo-n. Asszem.
Vendég
 


Mona, kuksizz be, meselj mi ujsag Feletek? A furdo is mar kesz lesz a 7vegen, ugye?? Pocid? Pe? Gyere!!

Bettike, Veled?

Kati, Ti mit csinaltok ma? Orulok, hogy meggyogyultal a fertozesbol!

Nita, hogy vagy? Megnyugodtal mar?

VIRAAAAG, mizus a dekoracioval? Mikor viszi a csaj??? Nagyon kivancsi vagyok, majd fotozd le ha kesz a szoba!!! :D :D :D
Vendég
 


Kati, 4D fotot ne feledd!!!! :D :D :D :D :D :D :D :D
Vendég
 


Rita, mindjárt küldöm a számom priviben.
Tényleg érdekes ez a lázcsillapítás. Nekem kimondottan az Algopyirnt mondta a házidoki, pedig mondtam, hogy várandós vagyok...

Bogárka, hát akkor buzdítsd Apát a tanulásra!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Te meg titokban hőmérőzgetsz????? Enyje-bejnye! Nem arról volt szó, hogy nem foglalkozol most ilyesmivel?????? :P
Nálunk Apának ma próbája van a színházban, majd 3 felé ér haza, de este mennie kell vissza, mert 7-kor előadás van. Holnap csak du. 5-kor lesz előadás, így délelőtt itthon lesz. Tegnap a Big Band zenekarukkal koncerteztek Győrben a Megasztáros Tóth Verával.
Bencur Hancur épp most szaltózott le a szobájában levő csúszda tetejéről (mondanom sem kell, hogy nem épp így képzelte a mutatványt), de szerencsére nagyon ügyesen esett. Meg ez nem egy nagy csúszda, kb. 70 cm magasról indul... Nem is sírt, inkább csak megijedt és emiatt bújt ide hozzám egy kicsit.
Én meg... végre aludtam egy viszonylag normális mennyiséget, jobban is vagyok, csak a tegnapi lófrálás miatt most majd leszakad a hasam alja... de ezt már kibírom. (Meg leálltam a magnéziummal és gondolom emiatt is érzem jobban a pocimat.)
A dekorációt hétfőn postázza a csaj, mert az ország másik felében csinálja. Tapasztalatból mondom, hogy a drága jó Magyar Posta kb. szerdára fogja idehozni. Ahogy az Uramat ismerem, még aznap a helyére kerülnek majd a figurák, így akkor tudok fotókat mutizni.

Többiek, merre bujkáltok?

Kép

Kép
csillagvirág14
 
 


Virag, szupi,:):) varom a kepeket!!:):):)
Joslo fajasaid vannak? Egyebkent ez mikor kezdodik? BencUrnak puszi az eses helyere!
Nem homerozok:) csak tegnap egesz nap nagyon fajt a hasam, mindjart megjon erzesem volt, ejjel is felebredtem erre es (most is faj) ezert kivancsisagbol mertem egy hot reggel es ilyen magas lett. Nem fuzok en ehhez semmi remenyt. Majusban egesz honapban homeroztem es frankon akkor is emelkedett hom volt, kesett is, a tesztek negativak voltak en meg jol kivoltam. Ekkor jol kibabralt velem a termeszet ugyanis egesz majus honap kimaradt, juniusban jott csak meg. Orulok, hogy ezt a fajast erzem mert eddig ilyen meg nem volt de tulajdonkeppen nem erdekel, eselytelennek erzem vagy nem is tudom, nem tudom megfogalmazni. Nem foglalkozom vele csak rossz, hogy faj. :? :cry:
Vendég
 


Bogárka, sajnálom, hogy fáj a pocid... majd egy hét múlva kiderül, hogy mi újság...
Nekem ez a pocifájás nem jósló, egyszerűen csak sok volt a tegnapi menetelés és azt érzem. Jóslók tök változó, hogy mikor kezdődnek. Nem is jelentkeznek mindenkinél. Pár hete volt olyan (szerintem írtam is róla), hogy másfél órán keresztül 10 percenként keményedtem, én ezt tartom az eddigi keményedéseim közül jóslónak. A mi időnk még nem jött el, úgy érzem, hogy Gergő marad még pár hétig a pocakban. (de azért kíváncsi vagyok nagyon arra, hogy mit mond majd szerdán a dokim.
Ja, és ma elszopogattam az első adag homeopátiás bogyót. Végül is sose lehet tudni, hogy segít-e a könnyebb szülés érdekében. :wink: (most egyébként alig tudok íni, mert annyira mozog Gergő :D :D :D )

Kép

Kép
csillagvirág14
 
 


SZiasztok!!!!!!
Brita C vitaminom nincs itthon csak neo citran..igyam azt??? :roll:

Bogi nagyjából már igen lenyugodtam...........

Virág tapasztalatból mondom hogy könnyebben fogsz szűlni a homeótól!!!!!!!!!
én 1,5 óra alatt megszültem........

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Sziasztok!

Bogárka, hát szerintem csak jövő hétvégére lesz kész, mert a srác csak tegnap tudott jönni csempézni, és elég lassan megy.
PÉ??? Hát nem tudom, nem hiszem hogy volt. 23. napon vagyok ma, már nagyon várom, hogy megjöjjön, és elkezdhessem a clostyt!
Csak azt nem tudom, hogy kezdjek megint hőmérőzni majd, hogy lássuk hogyan alakul....???
Én nagyon szorítok Neked!!!! Remélem azért fájdogálsz, mert éppen befészkeli magát egy kicsi Lélek!!!

Bettike Ti hogy álltok a szobával???? Hozz képet majd!!

Kati Te is a Kis Zsófiról!!!

Mi megyünk ma a Lacikáékhoz, ott is alszunk! Babázhatok végre egy kicsit!!!:)

Kép
Kép

Moncsi
monalux
 
 


Virag, az jo ha azt erzed bent marad meg Gergo par hetig!!!! :D Kis ficanka, nem hagyja anyucijat irniiii!!!!! :D :D Ez a homeos bogyo is biztosan sokat segit majd. En legalabbis hiszek benne, homeoval meg csak pozitiv tapasztalatom van, igaz mas teren.

Nita, masfel oras szulesed volt?? Banyek! Nem semmi!! Ezt meg en is kibirom! :lol: :lol: Orulok, hogy jobban van mar a lelked!!!!

Mona, drukk, hogy mielobb megjojjon es el tudd kezdeni a gyogyit. A legjobb az volna, ha nem jonne meg!!! :D A furdo biztosan szep lesz!!!
Vendég
 


Kati, gyere, varjuk a kepeket!!! :D
Vendég
 


itt vagyunk.
minden oké velünk, édes csöppség lakik a pocimban. még anyóséknál vagyunk, este otthonról rakok képet a picike LÁNYOMRÓL!!!!!

Kép

Kép
@ka(ti)
 
 


Juppppeeeeeeee, LAAAAANYOD!!!! :D :D :D Akkor most mar hivatalosan is Zsofika?? :D :D Gratulalok!!!! Puszi!!!!!!
Vendég
 


Dike, rupophen!! Vagy barmilyen paracetamol tartalmu szer. Ezt tuti vehetsz be. Most legalabbis ezt olvastam tobb oldalon is a neten.
Vendég
 


köszi bogár!!!
hivatalosan még a zsófi nem tuti, mert közben szóba jött még a Bogi is. most még megy az agyalás
ami nagyon megnyugtatott, az a méhlepényem. nem lóg rá a méhszájra. pont addig ér csak. ez a doki is pihenést írt elő, semmi emelés!!!
annyira alapos volt. az összes véráramlást, meg kamrát, meg hólyagot, meg mindent megnézett. kaptunk egy 40 perces dvd-t meg legalább 6 képet.
sajnos a dvd-n nincsen hang, a képek pedig nem színesek, de majd este felteszem őket.

Kép

Kép
@ka(ti)
 
 


Jujjjdejo, hogy a lepenyed jo helyen van! Ugyis fontebb fog vandorolni!:) :D
A Boglarkan gondolkodtok? Szep nev, nekem olyan nyari, napsutetes csengese van! Boglarka! Viragos ret, napfeny. Nekem ez jut eszembe! :wink: :D
Vendég
 


Kati, ez szuper! Nagyon örülök Nektek és izgatottan várom a fotókat!
Látod-látod, a méhlepénnyel sem lesz gond. ha csak a széle van a méhszájnál, akkor pár héten belül jó helyre kerül és újra csinálhatsz majd mindent! De jóóóóóóóóóóóóóóóóóóó!!!!!!!!!!! :D :D :D :D

Nita, Te szülés meg előtte vajúdás alatt is nyomtad magadba a homeopátiás bogyókat?

Mona, örülök, hogy jelentkeztél! Abban nem tudok sajnos segíteni, hogy most hőmérőzz-e vagy sem... Remélem mihamarabb jön piri és elkezdheted a gyógyszert! (vagy a pozi teszt jön? :lol: )

Bogi, végül is az én első szülésemből is másfél óra volt durva, az előtte levő fájások alatt simán csicsiztem az ágyamban... a kórházba is csak azért vittük be a cuccaimat, mert rendszeresek voltak a keményedések/fájások. Na most, ha ez a másfél óra lerövidülne a homeós bogyók segítségével, az bizony mennyei ajándék lenne...
Egyébként azon is gondolkodtam már, hogy ha aznap, amikor Bence megszületett, nem kellett volna reggel NST vizsgálatra mennem a kórházba, akkor nem is tudom, hogy mikor indultam volna el otthonról... lehet, hogy útközben szültem volna... :shock:

Kép

Kép
csillagvirág14
 
 


nekem is azt mondják hogy algopirint lehet adni akár kis gyereknek is mivel hosszú éves tapasztalat áll mögötte nem úgy mint a legújjabb csodagyógyszerekről.én nekem fejem fájt és algot szedtem be rá :)

nita Neocitrán jóóó abban van c vitamin is :) és jobbulást.

Kati: szuper hírek és nagyon sok gratula a lányodhoz :):) mindkét név nagyon szép bármelyiket adod neki szerintem jól fog neki állni :):):

nika70
Salgótarján
 
 


Bogárka, tényleg az lenne a legjobb, ha nem is jönne meg, de peteérés nélkül sajna nem tud összejönni a baba, nah de majd most a closty segítségével jönnek az ikrek:)
Neked egy hét múlva kellene nem megjönnie, ugye?

Kati örülök,hogy minden rendben van veletek!

Kép
Kép

Moncsi
monalux
 
 


Virág hogy vagytok ma? Túl vagy a bűvös 36-os "számon" , ez annyira jó! Lehet, hogy megint hőmérőzni fogok, de csak egy hónapig, kíváncsi vagyok, hogyan alakul closty mellett!

Megyek készülődni, mert nemsokára indulunk Barcsra!
Pusz Mindenkinek! Holnap hozok majd fotót a nagy Legényről!

Kép
Kép

Moncsi
monalux
 
 


Mona, ez akkor azt jelenti, hogy sosincs pe-d? Ezt honnan tudja megallapitani a dokker? Milyen vizsgalatod volt? Lehet irtad de kimaradt. :oops: :oops:
Igen, 1 het mulva nem kene megjonnie. :? Kivancsi vagyok. :? :D

Virag, orulnek en annak a szulesnek is amit Te osszehoztal! :lol: :D Feltetlen azt tervezem, hogy EDA nelkul szuljek majd ha oda jutok de ezt a homeos bogyot nem fogom kidobni az ablakon!:):) :lol:
Vendég
 


Bogárka, 15. napon voltam ultrahangon, és nem látott a doki egy db tüszőt sem, bár volt már pozitív az ovu. teszt, de csak a 20. nap körül.

Kép
Kép

Moncsi
monalux
 
 


bogarka! nekem se fáj még soha pé és a mensim között a hasam, csak most h sikerült, és nagyszerű a hőd is, bárcsak baba lenne, nagyon drukkolok neked, sőt az esti imámba is beleveszlek:)) mióta van vki a pocimba mindig imádkozok érte is!:)

tegnap éjjel nagyon szenvedtem, voltak nagy görcseim, annyira megtudok ilyenkor ijedni, utána még végig azt álmodtam h.....le se írom, sírva keltem. most megmértem mert megint kurvára érzem a hőm 37.5. náthás vagyok, sok a slájmom.

kati! annyira várom a képeket!!! gratulálok a kislányodhoz!!!!

KépKép
dike
 
 


Sziasztok!

Mona
A Premens (azt hiszem így hívják) nevű tablettáról hallottál már? Nem tartalmaz hormont, csak sok barátcserjekivonatot, meg tudom is én még mit. Állítólag azzal be lehet lőni a menzeszt normálra, és gondolom akkor biztos a peteérést is. Ha már írt valaki róla, bocsi, csak épp nemrég olvastam róla. Amúgy a closty biztos használ.

Dike
Ha megközelíti a 38-at akkor inkább vegyél be lázcsillapítót. Én továbbra is az Aspirynt mondom. Mert az Algopyrin is jó, de arra rá van írva, hogy első trimeszterben nem szabad.

Bogárka
Én úgy tudom paracetamol tartalmút sem lehet terhesség alatt, de tényleg ahány orvos, annyi féle. De továbbra is Czeizel-t idézem: "8200 gyógyszer van és ebből csak 27 veszélyes igazoltan a magzatra." A 27-ben pedig szívgyógyszerek, és antidepresszánsok vannak főleg." Szóval szerintem a lázcsillapítók nem tartoznak ide.

Rétest sütök, már érzem a finom fahéjas-almás illatot, küldök nektek is!
Vendég
 


Bogi bizony........és alig fájt..az utsó 3 fájás volt comba markoló........
Kati örülök hogy minden ok....holnap előveszem én is a Barni 4d-s dvd-jét....azon zenei aláfestés is van:)))))köv babánál is fogok menni!!!!!!!!addig csinálok körmöket míg összegyűlik a mani......
Virág ugy volt hogy szedem szülés alatt is de nem kellet mert gyorsan jött Barnika:))))))))
de amugy kell szedni akinek hosszú a vajúdása......

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Nita, Te most jol ertem, hogy kormozol????? :D :D :D
Vendég
 


Bogi a tanfolyamot elvégeztem de papirom nincs róla..nem vizsgáztam le,.....de még nagyon amatőr vagyok..anyagáron dolgozom csak............

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


itt vagyunk:

1.kép: lányság :oops:

Kép

Kép
@ka(ti)
 
 


ezt elcsesztem :oops: . bocsi!

tehát!

1. kép: lányság :oops: :

Kép

2. kép: pici szív, ami nekünk dobogott! (és az apukája itthon vallotta be, h megkönnyezte :lol:

Kép

3. kép: itt a picikénk, aki kézzel, lábbal kalimpál nekünk:

Kép

4. kép: itt pedig elköszön őnagysága tőlünk, h hagyjuk aludni:

Kép

Kép

Kép
@ka(ti)
 
 


na!!!!!!!!!!!!!!! halihóóóóóóóóóóó!!!!!!!!!!!!!!

ha nem jöttök megdicsérni a gyerkőcömet, én leszedem a képeket!!!!!!!!!!! nem mindenki alszik már ilyenkor?????!!!! de ha apáztok, akkor meg van bocsájtva!!!!!!!

Kép

Kép
@ka(ti)
 
 


Kati, nagyon jók a képek! Nekem a kézzel-lábbal kalimpálós tetszik a legjobban! :D :D :D :D :D :D

Nita, én is ilyen szülést szeretnék, mint ahogy a Ti Barnitok kibújt!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Légy szí kérd meg Barnikát, hogy telepatikus úton súgja meg Gergőnek, hogy hogy kell ilyet csinálni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :P :P :P :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen:

Rita, már megint ez a fincsi almás-fahéjas illatfelhő... azt hiszem holnap én is sütök valami hasonlót. :D :D :D

Kép

Kép
csillagvirág14
 
 


Kati nagyon édes a kis csajosod!!!!!!!!!!!!!!!!!:))))

Virág Barni már azt álmodja hogy Gergő pikk pakk kibujik a kis kuckójából!!!!!!!!!!!!!

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


KAti: dehogy veszed le :):):):) nagyon édes :) az elköszönös nagyon cuki :):):

nika70
Salgótarján
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?