Új privát üzeneted érkezett!

Szia Nyulasz!

HSG: én előtte a magánba megkérdeztem, hogy mivel fogok érte tartozni, erre azt mondta Gimes dr. hogy a TB támogatja (mondjuk én ezt tudtam, másra voltam kiváncsi) de én ezért pénzt nem adtam neki (gond nem volt belőlle)

doki: lényeg hogy te teljesen megbízzál benne, és ha lehet ne legyen pénzéhes, és a szakmai tudása is legyen meg.

Nálatok ma mi az ebéd?
Én csak gyorsat ebédelek, bolti fagyasztott, talán addig elalszik a kis drága, hogy legalább enni tudjak.

Tényleg a buli jó volt?

Szia

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Szia Erika!

Igen,a buli jól sikerült.

Harcimókus ajánlotta a dokit,itt idézem,hogy mit írt róla

[quote]& írta:quot;Szia Nyulasz!
Szathmáry doktorról csak felsőfokban tudok beszélni.
Együtt dolgoztam vele a János Kórházban mint szülésznő, sok babát segítettem vele együtt világra. Dolgozni is jó vele, meg mint orvos is jó. Szakmailag is, kézügyességileg is. Mindig tudtuk kik az ő szülőnői, mikor gyerekágyra voltam beosztva, mert azok már aznap úgy ültek mintha nem is szültek volna, ellentétben a többiekkel, akik inkább nem is, vagy féloldalasan ültek csak. Embeséges, nagyon kedves, nagyon jóképű, bár már megőszült. / 60 körüli/ Később nála szültem, és egy kisebb és egy nagyműtétet is ő csinált nekem. Maximálisan megbízhatsz benne.
Szerdán és csütürtökön rendel gazdagréten 16-tól 20 óráig. Időpontot az asszisztens ad. Számot megírom, ha kell."

Már le is fixáltam vele egy időpontot konzultációra,bár Harci azt írta,hogy ha nincs gondom,még ráérek elmenni hozzá,de szeretnék elötte már találkozni vele,ha gond lesz,már tudja,hogy ki vagyok.És így akkor a HSG-t is biztos meg tudja ő csinálni.13-án mikor megyünk a Kaáliba,este megyek hozzá is.

Anyóséknál ettünk paprikáskrumplit,most meg megyünk a barátainkhoz.Valszeg már csak holnap jövök.

Szép napot Nektek!
Vendég
 


Bocs,nem túl jól sikerült az idézet.Nem tudom,hogy kellett volna,hogy csak az legyen idézet. :oops:
Vendég
 

 
 

Szia Nyulasz!

Mostmár emlékszem.
Bocs ha hülyeséget írok, de nem idős egy kicsit, csak azért gondolom hogy nincs e még, vagy esetleg a közeljövőben bizti nem megy-e nyugdíjba? Nekem csak ez az 1 gondom lenne vele.

Idézet: jobb gombbal kijelölöd, és ballal másolsz, és illesztesz

Remélem nem haragudtál meg rám.

Szia

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Sziasztok!

Tegnap este rosszul voltam, azért nem írtam.

Ma meg egész délelőtt rohangáltunk a bevásárló központban és karácsonyi ajándékokat keresgéltünk, utána még itthon várt a takarítás, főzés, mosás. Most végre van időm nektek írni.

Képzeljétek, tegnap a villamoson láttam egy párt. Teljesen kábultak voltak, ott szívták a ragasztót. És mi volt a csaj? Terhes! Ilyen helyre születik gyerek, szörnyű!

Erika!
Tudtál ebédelni? Nálunk ma sült hal volt, zöldségkörettel.

Üdv: Princess
princess
 
 


Szia Princess!

Most már jobban vagy?

Igen tudtam ebéldelni, aludt kb. bő 1 órát. De azóta nem tudok semmit sem csinálni, csak azt ami itt van a szobában, de sebaj, majd ha alszik.

Csak simán halacska és zöldség? Nálunk a párom a zöldséget kihagyná és sültkrumplit enne hozzá.

Amikor én voltam kórházban szülés előtt 3 hétig, akkor is volt ott az osztályon 1 fura csaj pár napig, mikor előszőr megláttuk mi is ilyesmire gondoltunk, tökre úgy nézett ki. Meg mikor már átkerültem a gyerekágyra akkor is volt fél napig 1 ilyen csaj a volt szobámban, nem engedte magát megvizsgálni, büdi volt meg minden. Hát sajna ezekből potyog.

Szia

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Szia Erika!

A zöldségköretben krumpli is volt, a párom sem enné meg simán a zöldségeket, de így nagyon szereti.

Köszi, már jobban vagyok. Nem tudom mi volt velem tegnap, de minden egyszerre jelentkezett: hasmenés, hányás, hidegrázás.

Mit vacsizol? A párom kínait eszik, én szendvicset, meg sütöttem palacsintát.

Üdv: Princess
princess
 
 


Szia Princess

Vacsi? Hát én most zsíroskenyeret (diabetikus) eszem paradicsom + pirosretek + lilahagymával, + darabka trapistasajt + finom házi tejcsi.
Nem igazán fogyis kaja.

Szia

Szép álmokat kívánok mindenkinek

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Szép jó reggelt!

Erika!

Az odáig ok,hogy jobb egér másol,beilleszt,ez sikerült,csak utána a többit amit írtam,azt is az idézethez írta.

Szerintem 60 körül még nem gond.Bizti fog még sokáig dolgozni.1 évet még bizti kibír.Max a második babánál keresek megint egy 60 körülit :lol:
A barátnőm orvosa is jóval 60 fölött van.
Egyébként miért haragudtam volna meg?

Ma rakottkelt csinálok ebédre.Ti?

Princess!

Jobban vagy?
Vendég
 


Sziasztok!

Ma végre pihenek egy kicsit, és én leszek a pult másik oldalán. :D
Elmegyünk Anyuval vásárolni, kikapcsolódni.


Vissza kellene olvasni benneteket, mert elvesztettem a fonalat. :)

Remélem mindenki jól van, sziasztok!

Jeni99
jeni99
 
 


Szia Jeni!

Örülök,hogy jelentkeztél!
Jól vagytok?
Itt velünk sok-sok minden történt.Sok jó,sőt csodálatos dolog.Nyuszifül babát vár,Erikáék kezdik a tesóprogramot,Princesséknél olyan hadsereg állt fel,hogy még az orvosok is csak ámultak.Nálunk is van javulás a kisfickók terén.

Lehet,hogy jót tenne neked is a csoportterápia!
Ha tudsz,gyere picit sűrübben!Itt nagyon erős,pozitív energiák vannak,mindenkivel jó dolgok történtek!

Jó shoppingolást és pihenést!
Vendég
 


EZER BOCS!

Pihit kihagytam :oops:
Náluk is komoly javulás történt,kisfickók fürgék,Pihinek most volt HSG.
Vendég
 


Sziasztok!

Nyulasz!
Köszi, már jobban vagyok. Hogy sikerült a rakott kel? Én nagyon szeretem, de soha nem csinálom. Nálunk ma sült csirkemell, krumplipüré és cékla volt az ebéd; utána málnás gyümölcstorta.

Jeni!
Örülök, hogy jelentkeztél! Hogy vagytok?
Jó pihenést és vásárlást!

Erika!
Hol vagy????

Üdv: Princess
princess
 
 


Sziasztok!

A rakott kel nagyon fincsi lett.Én is nagyon szeretem,és csinálni is szeretem.Pedig főzni nem nagyon szeretek.

Örülök,hogy jobban vagy már.

Most délután megint nem leszek,de ha időben hazaérünk,benézek.

Szép napot mindenkinek!
Vendég
 


Sziasztok!

Hát itt vagyok.
A pici fiam jobban van, azért még köhög rendesen, meg szívni is kell az orrát, de hagyott takarítani, úgyhogy mostmár jöhet bárki, de azért nagyon még ne nézzen szét.

Jenni
örülök hogy jelentkeztél, olyan régen jártál erre!

Rakott kel: én is szeretem, csak a párom nem igazán szereti kel káposztát, de ezt pont még megeszi, ezért csak nagy ritkán csinálok, de én imádom a kelkáposzta főzeléket is - de ezt már meg nem enné semmi pénzért

Én ma amit leírtatok borsos mustáros husit csinálom (még készül - mert apjuk úgyis csak estére ér haza - dolgozik - úgy hogy rá ér elkészülni)

Nyulasz - Princess - Jenni
jó pihenést - vásárlást stb.


Már csak Nyuszifül hiányzik

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Sziasztok!

Erika, örülök, hogy Ákos már jobban van kicsit.

Nálunk muszaka volt hétvégén a kaja, párom csinálta.

Lányok, én úgy tudom, hogy lombikhoz nem kell átjárhatósági vizsgálat. A forgácsban páromat pont ezért küldték a Krióba, mert a doki azt mondta, hogy ha nagyon rossz lesz az eredmény, akkor nekem nem csinálnak HSG-t, mert nem lehet inszem, csak lombik. A lombikhoz meg tök mindegy, hogy átjárhatóak e a petevezetékeid. Ez így logikus is.

Princess, ez a villamos sztori annyira felháborítja az embert. :evil: Szegény baba!:(

Nyulasz, érdekes ez, de én azt szeretme minél idősebb az orvos. Valahogy könnyebb mint egy fiatal 30 éves előtt széttenni a lábadat. :) Jó hogy találtál Te is dokit!:)

Hú de m,egkivántam a zsiroskenyeret lilahagymával, paradicsommal. Nem is reggeliztem. Kellene fogynom egy kicsit.
pihi
 
 


Sziasztok

Pihi
Pedig nekem a doki a párom papírjainak eredménye ismeretében csinálta meg. De nem is bánom, legalább kiderült hogy én velem is van gond és nem csak vele.

Zsíros kenyér, lilahagyma stb.? Én ezt reggeliztem! Nagyon fini volt.

Szia

Erika

Egyébként mi az a muszaka?

Kép

Kép
erika13
 
 


Érdekes, biztosan volt oka, hogy megcsinálta.

De végülis lombik alkalmával a petesejtet leszívják és megtermékenyítve a méhbe rakják. Tahát a petevezetéknek nincs funkciója. :roll:

A muszaka: azt hiszem eredetileg görög kaja, mi Cipruson ettük a nászutunkon, a férjem pedig Erdélyben is.

Leírom hogyan kell csinálni:

Krumplit a héjában megfőzöd, majd leszeded a héját és karikára szeled. 3 padlizsánt karikára vágsz és megsütöd, 1 kg darált húst megsütöd. (persze sóval borssal fűszerezel közben)

Aztán egy hőálló tálat kivajazol és rétegesen ezeket egymásra pakolod. Először krumpli, majd padilzsán, majd a hús, majd megint krumpli, megint padlizsán. Aztán egy tojást egy natur joghurttal kikeversz és leöntöd az egészet. A tetejére jó sok reszelt sajtot teszel. Aztán kb 20-30 perc alatt megpirul a teteje és összeérik az egész. Nagyon fincsi.
pihi
 
 


Szia Pihi!

petevezeték funkciója: nálunk Krizsa dr. azt mondta az elején hogy ha nem sikerül az első akkor elgondolkodunk a műtéten, ha a második sem sikerül akkor műtét, de miután megnézte hüvelyi UH-al látta hogy túl tág az egyik petevezetékem, és így műtét, mert mondta hogy ő megcsinálja nekünk a lombikot de ki fog folyni (és hát ügye akkor mi értelme), így még az első lombik előtt volt a műtét, és meg is lett az eredménye,
Szerintem ezért is számít a petevezeték milyensége.

Padlizsán: hát én 1x már ettem, talán sütve volt, de nem nyerte el a tetszésemet, nem lehet helyette valami mást használni?
A mustáros borsos csibi husi nagyon fincsi volt, igaz én fűszerkeverék hílyán bekentem mustárral és megszórtam örőlt borssal (csak a sót hagytam ki - de azért ehető volt)

Szia

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Oké, értem.

Padlizsán helyett? Húú nem tudom, mert nagyon finom ízt ad ám neki.
Nem szoktatok enni padlizsánkrémet? Az egyik legjobb dolog amit valaha ettem. Jó hagymás, fokhagymás, füstös, majonézes. Iszonyú finom. Ahhoz a padlizsánt nyílt tűzon a legjobb megsütni héjatsól Aztán lehámozni a héját, jól összeaprítani, bele fokhagyma hagyma, só, bors, majonéz. Olyan állaga lesz mint egy sűrű bébipapinak. Kenyérre kenve, akár pirítósra isteni finom.

Ami még nagyon finom: mikor nyáron grillezünk a zsabadban akkor szoktunk csinálni a húsokhoz: fokhagymás kenyeret.

Kelle hozzá egy szeletelt kenyér, vaj és fokhagyma, ja és fólia.
Kiteríted a fóliát és rárakod a szeletelt kenyeret. Préselsz fokhagymást, majd a vajjal összekutyulod. A kenyér minden szeletét egyik oldalán megkened. És uyganúgy állítod vissze mintha egész kenyér lenne. Jól körbefóliázod, vagyis fóliábacsomagolod és beteszed 200 fokon a sütőbe. Egy fél óra alatt nagyon fini lesz. A héja barnára pirul, a vaj megolvad belül. Hús nélkül is paradicsommal, hagymával, paprikával nagyon finom reggeli vagy vacsora, ha nincs épp más otthon.
pihi
 
 


Szia Pihi!

Kész szakácskönyv vagy!

Nagyon fincsieket tudtok ti készíteni és enni is.
Padlizsán: az életben csak 1x csináltunk régen régen, de mint írtam nem izlett, de lehet hogy ezek után kipróbálom mégegyszer.

Ezt a padlizsán krémet szemre szoktad csinálni, vagy pontos dkg-ra ki van számolva minden.

Ezt a fincsi kenyeret lehet sima sütőben is csinálni, mert ha igen akkor ezt hamarosan kipróbálom.

szia

Erika

a nyál már össze is futott a számban, a kenyérke nagyon fincsi lehet

Kép

Kép
erika13
 
 


SZia Erika!

A padlizsánkrémet kóstolgatva szoktam csinálni, anyóstól tanultam, ő nagyon zseni benne. Igazából ízlés dolga, hogy mennyi hagymát, fokhagymát és majonézt teszel bele. Van olyan aki majonézt egyáltalán nem tesz bele. A lényeg az, hogy a megsütött , meghámozott padlizsánt vágódeszkán nagy késsel minden irányból vágdosd össze, míg pépes nem lesz.

A fincsi kenyeret mi is sima sütőben sütjük.
Kint csak a husit csináljuk, ha csinálunk.
pihi
 
 


Szia Pihi!

Ha majd lesz időd, leírnád részletesen hogy hogy kell csinálni a padlizsán krémet?

Szia

erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Sziasztok!

Muszakát már én is ettem külföldön, de még nem próbáltam elkészíteni. Pedig a padlizsánt szeretem, de csak töltöttet szoktam csinálni.

Erika!
Nekem is van egy gyors kaja receptem, leírom, hátha kipróbálod.
4 filézett csirkemellet beszórsz flekken fűszerkeverékkel, majd kivajazott tepsibe teszed. Ráteszel 3-4 karikára vágott almát és répát, 6-8 krumplit, 20 dkg aszalt szilvát (utoljára a szilvát). Fólia alatt 20-30 percig sütöd, ráöntesz 2 dl tejfölt, megszórod sajttal és még 20 percig sütöd.
Gyors süti recept is érdekel?

Lányok! Nálunk holnap sperma vizsgálat!

Üdv: Princess
princess
 
 


Szia Princess!

Persze hogy érdekel a gyors süti recept is!
Húúúúúúúúúúúúúúúúúúú már holnap?
Akkor a holnapi naphoz ++++++++++++++++++++++++++++
+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
És a párod egyedül megy, vagy mész te is vele?

Szia

erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Szia Erika!

Képzeld, ma kértem időpontot a sperma vizsgálatra és mondták, hogy már holnap mehetünk. Igen, én is megyek, szeretném megnézni mikroszkóp alatt a ’látnivalót’. Remélem lesz mit nézni.

Van egy gyümölcsös joghurttorta receptem.
Hozzávalók: 6 dl joghurt (málnás v. epres), 8 evőkanál cukor, 3 dl tejszín, 2 dkg zselatinpor, 15 dkg málna v. eper.
Joghurtot, zselatint és a cukrot forrásig főzzük, majd lehűtjük. Tejszínt habbá verjük, összekeverjük a lehűtött joghurttal Gyümölcsöket apróra vágjuk, hozzáadjuk a masszához. Őzgerinc formába öntjük, amit előtte nylon fóliával kibéleltünk. Majd 6 óraára betesszük a hűtőbe.

Aztán van egy 10 perces csoki torta receptem (mikroban készül).
Mély, kör alakú tál kell hozzá!
10 dkg étcsokit (tortabevonó) és 10 dkg vajat v. margarint 1 percre a mikroba teszel a kör alakú tálban. Ezután hozzákeverünk 4 egész tojást, 10 dkg cukrot, 10 dkg lisztet, 1 sütőport, 1 evőkanál rumot. Majd 6 perce berakod a mikroba.
A tálban hagyod kihűlni, majd felvághatod.

Üdv: Princess
princess
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a tályékoztatást :D , Nyuszifül babájáról tudok, gratuláltam is neki. Erika tesóprojektjéről is van tudomásom, neki is üzentem, ennek ellenére nagyon levagyok maradva. :(

Mi jól vagyunk, mennek a dolgos hétköznapok.

Megpróbálok többet jönni, de higgyétek el sokkal jobb nekem, hogy ennyit dolgozom, mert nem forog minden gondolatom a baba körül. Volt idő, amikor szinte minden percemet a NET-n töltöttem, és kerestem a gyógyírt a bajunkra, és fórumról-fórumra jártam. :(
Szinte már az őrület szélén álltam, pont jókor jött a munkám.


Mivel nagyon hiányoztok, megpróbálok többet jönni! :)


Sziasztok

Jeni99
jeni99
 
 


Szia Jenni!

De jó hogy jelentkeztél!
Hogy vagy vagytok?
Még mindig szupi a munkád?

Szia

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Szia Erika!

Köszi, jól vagyunk! :D

Szerencsére most nagyon jó helyünk van mindkettőnknek, :D
igaz, hogy sokat dolgozunk, de talán meglesz a gyümölcse. :wink:

Jeni99
jeni99
 
 


Sziasztok!

Princess!

MILLIÓ DRUKK!!!!!!!!
Vendég
 


Szia Jenni!

Szerintem tuti az a gyümölcs-gyümölcsök!!!!!!!!!!!!

Szia

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Sziasztok!

Megvan az eredmény, kevesebb, mint a múlt hónapban, 2 millió. Annyit mondtak, hogy ez elég az inszemhez. Hát, nagyon remélem!

Üdv: Princess
princess
 
 


Szia Princess!

Gratulálok a kisfickókhoz!
És milyen a mozgásuk?
Gondolom nagyon jó,ha inszemre elég!
A napi ingadozás is nagyon nagy!

A soraidat olvasva többet vártál.Nincs túl nagy lelkesedés.De gondolj arra,nemrég még 1 darabnak is nagyon örültetek volna.Szerintem ez szuper.Ha inszem,ha lombik gondolj bele,hogy mégiscsak lehet saját babátok!Tessék örülni,szeretnék ilyeneket látni a soraid után: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
Vendég
 


Sziasztok!

Princess
nagy nagy gratula NEKTEK az eredményhez! Ez nagyon nagyon jó hír!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Szia Nyulasz!

60% volt élénk mozgású, én is megnézhettem mikroszkóppal.
Hát, a párom eléggé letört, azt hitte javulni fog az eredmény. Én nagyon örültem ennek is, de látva az ő szomorúságát, kicsit nekem is rossz kedvem lett. Igen, nagy a napi ingadozás is, mondták, hogy a stressz miatt is lehet. Most tényleg elég nehéz napjai vannak, szegénykém papíron szabadságon van, de be kell járnia dolgozni, csak öt napot vihet át jövőre, de van három hete. És az a bosszantó, hogy mindez egy lusta munkatársa miatt van, akinek már nincs szabija, de úgy döntött éppen nincs kedve dolgozni és elment betegállományba.

Köszi a biztatást, olyan jól esett.

Üdv: Princess
princess
 
 


Ez szuper mozgás!
Ha most ilyen stresszes,akkor biztos ez is befolyásolta.

Én kérnék holnapra egy kis ++++++++

Köszi.
Vendég
 


Sziasztok

Nyulasz
Holnap szerda 13-a ++++++++++++++++++++++++++++++++++++
++++++++++++++++++++++++++++++++++++
++++++++++++++++++++++++++++++++++++

remélem hogy sokkal de sokkal nagyobb szerencsével jársz - jártok holnap mint én ma!

Én ma elmentem a körzetihez, a lombikhoz szükséges vérvételek miatt, (ezt mondtam is neki a telefonba mikor időpontot kértem) erre közli velem hogy már nem csináltathatja meg. Annak kell aki kéri vagyis a Kaálinak, hát kiváncsi vagyok nagyon, hogy holnap a nőgyógyászom mit fog mondani a többire, és utána Krizsa dr. a telefonba.

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Sziasztok!

Erika!
Ez már az egészségügyi reform miatt van?Vagy miért? :shock:
Nagyon sajnálom! :cry:
A hormonokat a Kaáliban bármikor megcsinálják,elég húzós az ára,én ott csináltattam,de a többi vizsgálatot is biztos meg tudják,amit még kell.Gondolom a rákszűrést a nőgyógyid azért elvégzi,nem?

Remélem jó híreket kapsz ma.
Akkor neked is mára++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
Vendég
 


Szia Nyulasz

ami kétséges az a kislabor, a terhelésescukor vizsgálata és az inzulinszint nézése, de majd délután Gimes dr. majd csak mond valamit, de a többit azt mind megcsinálják a Kaáliban is. Hát ha fizetni kell hát akkor fizetünk, max megint valamiről lemondunk, ez van ezt kell szeretni.

Szia

Erika

+++++++++++++++++++++++++++++++++
+++++++++++++++++++++++++++++++++
+++++++++++++++++++++++++++++++++
+++++++++++++++++++++++++++++++++

Kép

Kép
erika13
 
 


Erika!

Akkor délután gondolok rád!

Mindjárt itt a karácsony.Ajándékokkal hogy álltok?
Vendég
 


Szia Nyulasz4

ajándékok: csak a gyerekek kapnapnak, az anyósnak veszünk 1 kis teflonos tepsit, anyukáméknak pedig (anyukám már megvette úgyhogy neki pénzt adunk az ajándékokba)
Pedig már modtuk neki is hogy le kell róla szokni.

Szia

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a drukkokat.
Papp profnál rendben volt minden.Utána bementünk Krizsa dokihoz.Csinált hüvely uh-t,minden ok volt.Hsg-t nem kötelező csinálni lombik elött,csak ajánlani szokták.Én amellett döntöttem,hogy kihagyom.Vettek vért AIDS-re meg hepatitis-re.
Írt fel fogigátlót,és jan.15-én megyek vissza.Lombik ha minden jól megy februárban lesz. :lol:
Megcsíptem a januári izgulós napomat,igaz utánatok egy kicsivel,de lemaradni semmiképp sem szeretnék.

Erika!
Mi volt a nőgyógyidnál?

Én ma este megyek,de csak konzultációra.Szeretném megismerni.
Vendég
 


Sziasztok

Nyulasz
szerencsésen megjártam a nőgyógyászt, és már holnap megyek is korán hajnalban a klinikára vértadni, és utána a Kaáliba a Hepatitist és az AIDS-re is megcsapoltatom magam. És a 2 ünnep között megint nőgyógyász a klinikán a chlamydia és a rákszűrés miatt (most sajnos nem volt aktuális), úgyhogy ma én is sikerrel jártam.

mennyibe került a vércsapoltatás?

akkor ha minden igaz, és folytatódik a szerencse szériám akkor majdhogynem együtt fogunk haladni

Sziaztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Sziasztok

Nyulasz
szerencsésen megjártam a nőgyógyászt, és már holnap megyek is korán hajnalban a klinikára vértadni, és utána a Kaáliba a Hepatitist és az AIDS-re is megcsapoltatom magam. És a 2 ünnep között megint nőgyógyász a klinikán a chlamydia és a rákszűrés miatt (most sajnos nem volt aktuális), úgyhogy ma én is sikerrel jártam.

mennyibe került a vércsapoltatás?

akkor ha minden igaz, és folytatódik a szerencse szériám akkor majdhogynem együtt fogunk haladni

Sziaztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Szia!

Ez szuper!

Akkor miért mondta a dokid,hogy nem vetetheti le a vért?
Vagy a hepa-Aids-re gondolt?
Hepa meg az Aids 4000 forint volt a Kaáliban.
Ezt miért ott kell csináltatnod?
Én igazából csak azért csináltattam a Kaáliban,mert nem igazán tudom még,hogy mennek a dolgok ennél a nőgyógyinál,tudod most ha mondjuk elmegy szabira,vagy a Jánosba kell bemennem vérvételre,és megint emiatt szabit kéne kivennem,ami most szinte megoldhatatlan,akkor már rosszabbul járok.

Így meg ott voltunk,megszúrtak és meg is vagyunk.

Jó lenne,ha tényleg együtt haladnánk tovább!

Robogok az újdonsült nőgyogyimhoz,este még lehet,hogy benézek.
Vendég
 


Szia Nyulasz!

a körzetim azt mondta hogy egyiket sem vetetheti már le nekem, és az AIDS- és a Hepát a klinikán sem lehet, úgyhogy az marad fizetős a Kaáliban.

Szia

Majd írd meg hogy milyen volt a nődoki2!

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Sziasztok!

Nyulasz!
Tegnap este valamiért leállt az internet kapcsolat és már nem tudtam elküldeni a drukkokat. Olyan rosszul éreztem magam miatta, egész nap azt várom, hogy végre hazaérjek és olvassam a híreidet.
Milyen jó, hogy neked is lett januári izgulós napod!!!!!!! Igen felgyorsultak nálatok az események! Milyen az új nőgyógyászod?

Erika!
Én már szerencsére túl vagyok az összes vérvételen, csak a HSG maradt. Nekem erre mondta a nőgyógyászom, hogy már nem tudja megcsináltatni, inkább kérjem a Kaáliban. A párom meg azt mondta, hogy akkor inkább fizessünk, de ne kelljen mindig máshova szaladgálni egy-egy vizsgálat miatt.
Viszont azt én sem értem, hogy a körzeti miért nem csináltathatja meg a vérvételeket? Erről mondott valamit? Ez már az új törvény miatt van?

Üdv: Princess
princess
 
 


Szia Princess!

a körzetim azt mondta hogy van valami új törvény és azért nem, Harcimókus a Kaálisról is ezt írta, hogy most már valami pontrendszer van, és hogy meg van szabva hogy havonta mennyit lehet, meg hogy valami elszámolási bigyó is van. Na mindegy.
A Kaáliban mennyi a HSG vizsgálat?

Szia

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Szia Erika!

Nem tudom, hogy a Kaáliban mennyi a HSG, nekem Nyuszifül írta, hogy ott is megcsinálják, csak fizetni kell érte. Gondolom nem olcsó. Na, majd 11-én okosabb leszek.
Egyre rosszabb hírek. Mi ez a pontrendszer? Nagyon nem jó, ha így korlátozzák a beavatkozások mennyiségét, lassabban jutunk el a babáig. Vagy már hónapokkal előbb jelentkezzünk be a vizsgálatokra, és akkor talán beleférünk a keretbe? Azt hittem, ha valahol fizetünk, akkor nincs mennyiségi korlátozás.

Üdv: Princess
princess
 
 


Szia Princess!

Ha mindent kifizetsz akkor szerintem nincs is korlátozás, de ügye sajna az inszem és a lombik finanszírozás mellett is 100.000-es tételek, és ekkor még várni is kell 3 hónapot ha a finanszírozottat akarod, de ha mindent kifizetsz akkor persze nem kell várj és akár havonta is lombikozhatol, csak bírd anyagilag, ami egy idő után ha valaki nem miliomos akkor nem megy.
Pontrendszer: nem egészen értem, de az a lényeg, hogy már mindent nehezebben lehet elintézni mint eddig (sokszor nehezebben).

Szia

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?