Sziasztok,
nem olvastam vissza, de úgy látom, apácska elfelejtett nektek szólni... Mondjuk ahhoz képest, hogy mimindent felejtett még el örömében, ez már csak a jéghegy csúcsa.
Szóval. Kedden reggel 6-os indítás helyett Katica repesztett burkott hajnali fél 4-kor, konkrétan arra ébredtem, hogy elfolyt a magzatvíz.
Gyorsan be a klinikára, szépen indultak is a fájások, aztán mikor olyan 20 perceseknél jártunk, egyszercsak 40 percig semmi
. Kaptam oxitocint, de arra se indultak újra a fájások, bezzeg Katica szívfrekvenciája 120-ról rögtön 100-ra esett, úgyhogy végül császárnő lett a lányunkból 2009. augusztus 25-én reggel 8 óra 05 perckor.
A legfontosabb, hogy egészséges, annyira, hogy tegnap már haza is engedtek, mert ő nem sárgult be (csak én, de az a Gilberttől van), én meg vállaltam (tapasztalt lombikos létemre mi az nekem), hogy két hétig még szúrom a Clexane-t.
Szerencsére a klinikán az utolsó éjszakát már a nem az operáltak között töltöttem, és velem lehetett a kicsi lány, így nem itthon harcoltunk meg először, de azért be fog állni a napirend, mégha felfordulás is van most. Amíg fenn voltam az operáltaknál, persze hozták szegényemet háromóránként, csak hát közben nyomták bele a tápszert, nekem meg már eléggé fájt a mellem. Szóval ragaszkodtam hozzá, hogy aznaptól én jövök. Nagy harc volt, de megérte, mert így az első itthoni éjszaka már egy fokkal nyugodtabban telt. És ma érkezik anyukám, kb. egy hétre, az is nagy segítség lesz. Meg amúgy apája is nagy segítség, még soha életében nem volt ilyen figyelmes, pedig eddig se panaszkodhattam rá...
Képeket még nem tudok küldeni, mert az én gépemen eddig egy sincs, de majd pótlom, amint tudom.
Melánia, mennek a drukkjaim!!!
Meg mindenkinek aki akciózik még, sajnos most nem egészen vagyok képben...