Új privát üzeneted érkezett!

Jura! Nagyon sajnálom, amik kutyuddal történt. Együtt tudok érezni, hiszen nekünk is van egy olyan kutyusunk, akit picit babapótlónak is szántunk Kép Nem tudom, mi lenne nélküle. De hidd el, az új kutyus majd hamar felvidít!
Én is a rosszra készülök, mert napokon belül meg kell jönnie. Cici nálam is feszül Kép de azért reménykedek is. és persze szorítok neked is! az álmok pedig mindig beteljesülnek Kép

Tündi! Én is szorítok! Hajrá az ikrekért )
pilis
 
 


Sziasztok!
Végre hazaértünk. Vért vettek mindkettőnktől, tőlem 6 kémcsővel, a páromnak mintát kellett adnia. Nekem még volt nőgyógyászati vizsgálat és uh. De kicsit olyan érzésem volt, hogy futószalagszerűen megy ott minden. Arról sem mondott semmit a doki, hogy lát-e cisztákat az uh-n. Eredmény majd egy hét múlva lesz. Legközelebb, ha végre megjön (mert még mindig semmi), 3.napi vérvételre kell mennem és akkor lesz a HSG-is. Ettől egy kicsit félek, volt már valakinek ilyen?

Jura,
Nagyon sajnálom, és remélem az új kutyust is megtudjátok szeretni ennyire. Remélem nem fog megjönni még legalább 9 hónapig.Kép

TündiKép
Aztán csak ügyesen este.Kép

StellaKép
Mi is apáca életet éltünk az elmúlt 5 napban, de remélem minden rendben lesz a kiskatonákkal. Neked is szurkolok szerdára.

BabusKép
Én nem kaptam leveletKép
Én sem értem, miért ne mehetnél kismamatornára, de ha nem is szeretnél, akkor mindegy.

JudytKép
Nagyon izgi. Remélem magadnak adhatod a következő zebrát.

AnnácskaKép
Hát látom téged is eléggé megcsapoltak ma, de reméljük nem hiába, talán már meglelik a számodra legjobb gyógymódot.

PilisKép
Ez az intimtorna engem is érdekel, te hol voltál pontosan?

Móni

Kép
móni23
 
 


Szia Móni!
Én itt voltam: www.bodai.hu/intimtorna
És itt nagyon sok okos dolgot is írnak a tornával kapcsolatban.
Mindegy, hogy hova mész tanfolyamra, de a lényeg, hogy olyan oktatód legyen, aki Kriston Andreánál végzett, ő az egész torna kifejlesztője. Neki van a könyve is...
pilis
 
 

 
 

Sziasztok!

Babus!
Nagyon klassz lehetett a bőrze, tavasszal én is biztosan elmegyek.

Tündi, Judyt!
Drukkolok nektek, hogy sikerüljön, legyen ez a ti hónapotok.

Rólam annyit, hogy a héten nem dolgozom, összeszedtem egy vírusos bélfertőzést. Elég szarul vagyok tőle, lehet, hogy a hányinger is ennek tudható be. Néha azért bekukkantok.

Üdv:
Nicol

Kép
nicol
 
 


Szia Nicol!
Remélem, hamar meggyógyulsz.
Működik a karaktervisszaolvasó progi?
Üvd: Pilis
pilis
 
 


Jura

Ez nagyon szörnyűKép Sajnos tudom, mit érzelKép Az én előző kutyusomat a szemem láttára ütötték el. Egy Dacia, és még az utánfutóval is átment rajta. Meg sem állt, hanem tovább száguldott. Apukám kihúzta Picúrt az útszélére, kívülről semmi nem látszódott rajta, de könnyes szemmel nézett rám. Ezt a tekintetet sose tudom elfelejteni. Már megint sírok...pedig már 12 éve történt. Aztán örökre lecsukta a szemét.
Na nagy levegő...
Szóval, utána kaptam a mostani kutyusomat,akit eleinte kimondottan nem szerettem, merthát mit keres ő itt, úgy éreztem, Picúrt senki sem pótolhatja. Aztán lassan összecsiszolódtunk és mára már végtelenül imádom. De tavaly ő is majdnem hasonlóan járt. Kiszaladt egy cica után az útra, és jött az autó. Én csak álltam és éreztem, Picúrral ugyanígy volt. És pillanatokon belül ugyanazt a nyüszítő hangot hallottam, Dolfi kutyusom gurult, majd sírva szaladt ki az út szélére. Én szinte őrjöngtem. Rohantam hozzá. Csak azt láttam, hogy vérzik a fején. Felkaptam, és rohantunk vele haza. Kézben vittem a 16 kilós kutyámat, de akkor ez fel se tűnt. Hazáig rohantunk és kocsival indultunk a dokihoz. Persze szombaton késő éjjel egy doki sem volt elérhető, egy közeli másik városba kellett vele elszáguldanunk. Közben megállapítottuk, hogy valószínűleg a szeme körül sérült meg, és onnan vérzik. Rettegtünk, hogy nem bírja ki az orvosig. De megtörtént a csoda, odaértünk az orvoshoz, megvizsgálta, nagyon nemnyugtatott meg, azt mondta, nem lehet tudni, van-e belső sérülése, főleg a fején. Egész éjszaka virrasztottunk mellette, törölgettem a szemecskéi körül a vért(mert a doki nem varrta össze, tekintettel idős korára, már nem akarta altatni) De túlélte. Teljesen helyrejöttKépEz egy csoda, az biztosKépÉs óriási szerencse, hogy ez az autó, aki elütötte, nem száguldott olyan gyorsan.

Te is bizonyára ugyanígy meg fogod szeretni az új kutyustKépPersze Bélucit sose tudod majd elfelejteni, akárcsak én se Picúrt. Ők már együtt játszanak az örök kutyamezőkön.
Na most fejezem be, mert megint elbőgtem magam.

Kép
babus2005
 
 


Jura!

Nagyon sajnálom. Én nem is tudom kibírnám-e épp ésszel ha ilyesmi történne valamelyik kutyusommal. Együtt érzek veled és remélem az új kedvenc egy kicsit felvidít.

Pilis!
Igen működik a progi. Eddig minden rendben. Azért nem írok róla mert néha a párom is beleolvas a babanetbe. Nem akarok lebukni.

Nicol

Kép
nicol
 
 


Ezek a szomorú kutyasztorik nagyon elszomorítottak...KépKépKép
Itt bőgök a gép előtt.

Zita

Kép
Kép
zituska28
 
 


Hahó!

Jura,
nagyon sajnálom a kutyusotokat!Kép Remélem, hogy a férjed által hozott új kutya enyhít valamennyit a fájdalmon, és később biztosan nagyon megszeretitek őt is!

Nicol,
jobbulást!

Babus,
köszi a mailt, nagyon vicces!Kép

Stella,
köszi az ötletet!Kép

Pilis,
köszi, most már megtaláltam a helyet, és tényleg jó!Kép

Na megyek, elteszem magam holnapra. Most valahogy úgy érzem, hogy nem fog összejönni a babó még egy ideig, nem tudom, miért. Mondjuk, nekem már könnyebb, mert van már egy, és ezzel nyugtatom magam, de azért annyira szeretnék mihamarabb egy kistesót! Ráadásul bújkál bennem valami betegség, a torkom is kapar, itt ez a fejfájás (ami szerencsére már sokat javult), meg hányingerem is van. De már elküldtem a húgomat immunerősítőért, remélem, segít. Na, kipanaszkodtam magamat egy kicsit.

Jó éjt mindenkinek!

Judit,
hol vagy, nekem azt mondták a lányok, hogy veled tudok majd esténként beszélgetni!Kép

Kóbor
kóbor
 
 


Kóbor
Lesz ott tesó hamarosanKép Ahol egy baba összejött, ott összejön több isKép
És gyógyulj meg mihamarabbKép Kristóf is jobbulást kívánKép

Judit hol vagy?!? Elvileg már hazajöttetekKép
És nem ám eltitkolni, hogy már hármasban vagytokKép

Megpróbálok feltenni képet Kristófka babakocsijáról, de csak a profilombaKép Így legalább nem kényszerítek senkit a megnézéséreKép
Így is tök ciki, írjátok, hogy milyen idegesítő mindenhol a sok kismama én meg állandóan áradozok itt Kristófról.
De megmondom őszintén, egyetlen másik topikba se tudok ilyen örömmel írogatni. A tavaszi babás topikba hiába írogatok, alig reágálnak rá, pedig ott ugye mindenki érintett a babatémában. Ti pedig itt mindig meghallgattok, drukkoltok nekem is, örültök Kristófnak(pedig tudom, hogy ez nehéz lehet, érdeklődtök irántunk. És ez hihetetlen jó érzés. Ilyet egyetlen másik topikban se tapasztaltam még. Hát ezért írok állandóan ideKép

Babus

Kép
babus2005
 
 


Babus,
köszi neked is és Kristófnak is!Kép Már jobb ám a kedvem.Kép Babakocsi nagyon szép!Kép Örülök, hogy jól érzed magad a topikban, továbbra is nyugodtan írogass ide, én örülök neki, mert mindig jókedvű vagy, és feldobod az embert.Kép

Kóbor
kóbor
 
 


Kóbor, NovolKép
jobbulást nektek! Én szerencsére már kivergődtem a múlt heti betegségből, de most rám tört az álomkór. Hihetetlen, hogy mennyit és milyen mélyen alszom. Eddig mindig felébredtem még az óra csörgése előtt. Most meg csörög, mint akinek nincs jobb dolga, én meg azt sem tudom mi ez a zaj és miért csinálja zet, hiszen még alig aludtam.

JuraKép
milyen az új kutyus? Én hogy érzed magad? Méred a hődet? Ez most már nagyon izgalmas,nem?

BabusKép
Egyetértek veléd. Szerintem is ez az egyik legcsaládiasabb topik. Nekem egyáltalán nem nehéz meghallgatni téged és Kristófot. Pedig mostanában tényleg elég érzékenyem érint a pocakosok és a babások látványa, főleg ha egy-egy régi ismerőst látok így. Te viszont itt vagy mióta beléptem és teljesen hozzá tartozol a topikhoz.
Emellett annyit. de annyit segítettél már nekünk!
Én örülök, hogy velünk vagy és elmeséled mi is történik veletek!
Meglesetem Kristóf első kocsiját! Ezt én is egész nap fel-alá tologatnám a lakásban!
Hogy van ma a kissrác és a mamija?

TündiKép
Drukkolok nagyon-nagyon-nagyon!!!!

Stella

Kép
stella9
 
 


Sziasztok!

Felteszem a hőimet, hátha valaki tud valami okosat hozzászólni

Elég furcsi az biztos:

3.cn: 36,7
4.cn: 36,6
5.cn: 36,5
6.cn: 36,6
7.cn: 36,6
8.cn: 36,7
9.cn: 36,5
10.cn: 36,8
11.cn: 36,6
12.cn: 36,8
13.cn: 36,7
14.cn: 36,6
15.cn: 36,6
16.cn: 36,4 !?! talán itt volt repi?
17.cn: 36,9
18.cn: 36,6
19.cn: 36,4 vagy itt?!?
20.cn: 36,8
21.cn: 36,8
22.cn: 37,1
23.cn: 36,7
24.cn: 37

Szóval így alakult eddig a hőm.

Remélem tudtok segíteni, hogy szerintetek mikor volt, ha egyáltalán lehetett ilyen hőmérsékletek mellett tüszőrepim.

Köszönöm előre is!

Mindenkinek puszi

Mea
mea
 
 


Stella!
Már csak és többet fogtok tudni.
Nagyon drukkolok.Kép

Nicol!
Köszi a drukkot.Kép
Jobbulást kívánok nektek.
Azért néha gyere, és számolj be, hogy mi történik veletek.Kép

Babus!
Én nem találom a képet a babakocsiról.Kép
Csak nyugodtam írj, tudod, hogy szeretünk téged.Kép

Judyt
KépKép
judyt
 
 


Jura!

Nagyon sajnálom, ami történt.Nekem 2 éves a kutyám, és már most annyira megszerettem, hogy megőrűlnék ha baja esne.

Reméljük visztek haza egy édes kutyust és akkor talán hamarabb túl teszed magad ezen.

Persze helyettesíteni nem fogja de azt a kutyust is előbb utóbb megszereted ugyanúgy.

Valaki küldjön Jurának buksisimit!

<a href='http://www.smileycentral.com/?partner=ZSzeb008_ZRxdm072XXHU' target='_blank'><img src='http://smileys.smileycentral.com/cat/4/4_9_8.gif' alt='Walking Home Crying' border=0></a>

Mea
mea
 
 


JuraKép
Mea buksisimit írt fel: Kép

Kép
stella9
 
 


Tudnátok segíteni, nem tudom hogyan kell betenni ide smilet erről a wboldalról (második cím a szövegben)

Hogyan kell betenni azt a síró smilet???

Segítsetek!

Mea
mea
 
 


MeaKép
én lementegetem őket a saját gépemre és onnan töltöm fel őket, mellékletként.
Stella

Kép
stella9
 
 


Mea!
Megcsináltam a hőgörbédet, így hátha jobban tudjuk majd elemezni.
Én sajnos nem sokat tudok neked mondani, mert nekem még soha nem volt ilyen.
Hátha majd a többiek tudnak segíteni.Kép

Kép

Judyt
KépKép
judyt
 
 


Kép

Mea
mea
 
 


Köszi Stella és Judyt!!!Kép

Mea
mea
 
 


Mea Kép
Ne keseredj el Kép A doki mikor tu fogadni? Szerintem ezt mindenképp mutasd meg neki.

Jura Kép
Nagyon sajnálom a kutyusodat Kép Remélem hamarosan a szívedbe lopja magát az új kutyus is.

Babus Kép
Olyan jó, hogy vagy nekünk KépSzívesen olvasom Kristófos történeteidet.
Nagyon szeretünk Kép
Klassz a babakocsi, mi is ilyet vettünk a lányomnak és nagyon bevált Kép

Annácska

[color=#0000ff:203f9deef2][i:203f9deef2]Annácska, Peti és Dondi baba [/i:203f9deef2][/color:203f9deef2]
[img:203f9deef2]https://www.mamanet.hu/rulers/3688_10900.jpg[/img:203f9deef2]
[img:203f9deef2]https://vonalzo.picibaba.hu/8869.jpg[/img:203f9deef2]
annácska
 
 


Annácska!Kép

Sajnos túlságosan elfoglalt, ő a prof. a II.klinikán.

Sajnos hozzá nem könnyű eljutni, de azt hiszem váltani fogok dokit.

Mea
mea
 
 


Mea!
Én is a II. klinikán találtam egy jó dokit, de most már többet is tudok ajánlani Kép

Annácska

[color=#0000ff:203f9deef2][i:203f9deef2]Annácska, Peti és Dondi baba [/i:203f9deef2][/color:203f9deef2]
[img:203f9deef2]https://www.mamanet.hu/rulers/3688_10900.jpg[/img:203f9deef2]
[img:203f9deef2]https://vonalzo.picibaba.hu/8869.jpg[/img:203f9deef2]
annácska
 
 


Kóbor!
Jobbulást kívánok.
Gyógyulj meg minnél hamarabb.Kép

Tündi!
Nagyon szorítottam tegnap este.
Remélem célba értek a kis hercegek.Kép
Nem fáj a nyakad?

Judyt
KépKép
judyt
 
 


Annácska!Kép

Te kihez is jársz? Az az igazság, hogy nekem az Üllői út messze van Verőcéről.

Kb. 1 óra de ugye Üllőin dugó esetén 1 1/2 óra tűlünk.

Hát szülni nem biztos, hogy jó ilyen messze menni.

Szerintetek? Bár tudom, hogy jó kezekben lennék a II.SOTE-n.

Annácska!

Te ott is szültél?

Mea
mea
 
 



Itt van a mai táblázat:

Kép

Judyt
KépKép
judyt
 
 


Mea Kép
Nem én annó az I.klinikán szültem, de most jobbnak láttam orvost és kórházat váltani.
Valóban messze van Verőcéről a kórház Kép
Lehet, hogy a helyedben inkább Vácon szülnék.

Annácska

[color=#0000ff:203f9deef2][i:203f9deef2]Annácska, Peti és Dondi baba [/i:203f9deef2][/color:203f9deef2]
[img:203f9deef2]https://www.mamanet.hu/rulers/3688_10900.jpg[/img:203f9deef2]
[img:203f9deef2]https://vonalzo.picibaba.hu/8869.jpg[/img:203f9deef2]
annácska
 
 


Judit!
Mi van veletek?
Miért nem jelentkezel?
Csak nem maradtatok még egy hetet Egyiptomban?
Kép

Judyt
KépKép
judyt
 
 


Sziasztok!

Babus Kép
Szerintem is ez a legbensőségesebb, barátibb topik, és írjál csak nyugodtan magatokról mindig Kép
Sajnos a babakocsit még nem tudtam megnézni, mert szarakodik az internetünk és nem nyitja meg a profilodat, de próbálkozom Kép

Stella
Szerintem azért vagy most álomkóros, mert az elmúlt 1-1,5 hétben nem sokat aludtál, zaklatott voltál, idegileg kimerültél, és ez most jön ki rajtad. Most próbálja a szervezeted visszakövetelni magának a szükséges pihenést. HA előbb nem sikerül, akor a hétvégi 3 napos szünet jót fog tenni Kép

Jura, Judyt Kép
Nagyon megy a drukk, irtóra izgi napok folynak Kép
Hogy vagytok ma? Tünetek? Kép

Jura
Mesélj az új kutyusról! Kép

Móni Kép
Nehéz lesz ezt az 1 hetet kivárni míg lesz eredmény,de végre jól megszeretgethetitek egymást, vége az apácaéletnek! Kép Remélem, hamarosan megjön a menzid, merthogy gyógyszerrel se, ez valahogy nem jó. Illetve ne is jöjjön meg Kép

Nicol Kép
Mielőbbi gyógyulást kívánok neked! Ugye nem kapsz erős antibiotikumokat?

Annácska Kép
Túltengtek a dokitaláló drukkok? Kép Már több dokid is van? Kép Ez jó Kép

Judit
Ugye nem azért nem jelentkezel, mert valami baj van??? Aggódok, alig vártad hogy hazaérjetek és tudjál jönni ide Kép

Mindenkinek nagyon köszönöm a drukkolást, megoldottuk a feladatot tegnap Kép3/4 órán keresztül bírtam a gyertyázást, aztán áttértem a nagypárnára Kép Asszem ez jó teljesítmény tőlem, aki 15 perc gyertyázásra vagyok kalibrálva KépA héten azért még kell ez az intenzív akciózás, hétvégére úgyis felmegy a hőm, és majd pihenünk egy kicsit Kép Újabb 2 hét reményteljes várakozás.... és az idő most igenis lassan telik.

Tündi
Vendég
 


TündiKép
3/4 ÓRÁT?????
Hát ez nem semmi! Ha ez sem hozza meg a kívánt eredményt, akkor ugyan mi??
Küldöm tovább a babataptasztókat+++++++++++++

Három napos hétvége? Tényleg! Nekem teljesen kiment a fejemből! De jó lesz!
Persze enm az a jó, hogy három napig nem tudok rólatok Kép!

JuditKép
úúúúúúúúúúúgy hiányzol! Izgulok értetek nagyon!
Stella

Kép
stella9
 
 


Tündi!
A tüneteimről csak annyit, hogy a hőm még fent van, a melleim érzékenyek, de hát ez még semmire sem ad okot, hogy biztos legyek a dologomban.
A múlt héten egyik este sütöttem szalonnát, és nagyon hányingerem lett a szagától.
De attól félek, hogy már ezt is csak beképzeltem.
Nagyon hosszúnak tűnik ez az egy hét.Kép
A párom minden reggel megkérdezi, hogy még jó-e a hőm.Egyem meg annyira szeretné már, hogy sikerüljön.Kép
Na majd lesz valahogy.
Annyira kétségbe vagyok esve, hogy mi lesz ha most sem sikerül.Most már egyre nehezebben bírom a kudarcokat.Kép
Na jól kikeseregtem magam neked.

Judyt
KépKép
judyt
 
 


Tündi Kép
3/4 órát? Ez nem semmi. Ügyi vagy Kép
Párod mit szólt?
Bizony ám. Van már több doki ajánlásom is Kép

Annácska

[color=#0000ff:203f9deef2][i:203f9deef2]Annácska, Peti és Dondi baba [/i:203f9deef2][/color:203f9deef2]
[img:203f9deef2]https://www.mamanet.hu/rulers/3688_10900.jpg[/img:203f9deef2]
[img:203f9deef2]https://vonalzo.picibaba.hu/8869.jpg[/img:203f9deef2]
annácska
 
 


Tündi!
Csak most tudatosult bennem, hogy 3/4-ed órát gyertyáztál.Ügyes vagy.Csak így tovább.
Kép

Judyt
KépKép
judyt
 
 


Judyt Kép
Olyan édes a párod, hogy így figyel rád.
Mindenkinek jár egy kis vígasztalás. Azért vagyunk,hogy az örömünket, bánatunkat megosszuk egymással. Tudom, hogy nem könnyű hónapról-hónapra görcsbe rándult gyomorral várni azt a napot, de ne keseredj el. Nektek is lesz babátok, nem is egy Kép

Annácska

[color=#0000ff:203f9deef2][i:203f9deef2]Annácska, Peti és Dondi baba [/i:203f9deef2][/color:203f9deef2]
[img:203f9deef2]https://www.mamanet.hu/rulers/3688_10900.jpg[/img:203f9deef2]
[img:203f9deef2]https://vonalzo.picibaba.hu/8869.jpg[/img:203f9deef2]
annácska
 
 


Pilis, Zituska, Kóbor, Annácska, Babus, Tündi, Nicol, Móni, Stella, Mea, Tündi, Móni
Köszönöm, hogy így tartjátok bennem a lelket. El sem hiszitek mekkora erőt ad nekem.Remélem senkit nem hagytam ki!

Tündi
Ügyesek voltatok tegnap este? Úgy bízom benne!!!!!!!!

Móni
Azt hiszem egy kissé nem vagyok képben nálad. Mi ez a rengeteg vizsgálat? És 50. cn?!?!?!

Nicol
Pihenj és gyorsan gyógyulj meg!

Babus
Tehát te is már átélted azt amit én. És majdnem kétszer. Én is mindíg sírok ha visszaemlékezem . De nem bánom ,hogy így van. Írtó szép a babakocsi!!!!!!!
Amikor először írtam nektek, elgondolkodtam, hogy mi lesz ha valaki már babucis lesz. El kell mennie innen? De aztán olvastam, hogy ti már ketten vagytok Kristóffal.És azt szerteném ha mindenki itt maradna babucistól. Itt senkiben nem kelt visszás érzéseketha valakinek már sikerült.Pont ellenkezőleg: erőt ad a továbbiakhoz. Hiszen itt együtt küzdünk, sírunk, nevetünk a babucikért! Az teljesen más ha az utcán találkozom egy rég nem látott ismerőssel és látom, hogy valaki már lakik a pocijában. Más érzéseket kelt, mert nem együtt éltük meg a történéseket. És nagyon jó, hogy van kitől tanácsot, véleményt kérni arról amit már te megtapasztaltál, de én még nem.

Stella+Mea
Nagyon-nagyon jólesett a kollektív buksisimi!!!!!!
Mindíg sírok ha látom a két kis sárga gömböt. Olyan kifejezőek és vígasztalóak.

Stella
Már pontosan tudod mi fog történni holnap? Megosztod velünk? Ha már megtetted akkor bocsi de lemaradtam, csak nagy vonalakban tudom.
Nagyon izgulok.

Az új kutyusunk 4 hónapos és szakasztott mása Bélucimnak. Jóval nagyobb termetű lesz mint Béluci, mert most akkora mint ő volt felnőttként.
Lány és Jucinak neveztük el. Elég sovány és mikor etettem, mondtam neki, hogy lesz még belőle Duci Juci! Hát így lett Juci. A gazdája leadta őt a menhelyen, mert túl sok kiskutyájuk született. Két németjuhásszl lakott egy kennelben, és valószínűleg neki nem sok kaja jutott, mert mikor letettem elé a tálat lekushadt a földre és nézett rám, nem mert enni. Szóval még nagyon fél mindentől, de szeretgetjük. Kezdünk megynyugodni.
Este odasétáltunk Bélucim sírjához, bemutattam neki. Megbeszéltük, hogy itt nem szabad majd ásni, kaparni, virágot kiszedni.Olyan okos kis szeme volt, biztosan értette.
Bocsi, hogy ilyen hosszú lett.
jura
 
 


Kép
Köszi, hogy vígasztalsz.Kép
Tudod az a legrosszabb, hogy már a férjem is úgymond beleélte magát, hogy most biztos sikerül, és ezért félek most egy kicsit, hogy nagyon meg fog viselni minket a kudarc, ha nem sikerül.Kép

Judyt
KépKép
judyt
 
 


Jajj! Sajna megjött... Pedig semmi jelét nem mutatta!!!! Olyan szemét! Igaz, a hőm már lassan egy hete leesett. De akkor is!

Judyt! Megtennéd, hogy átírsz a táblázatban? És ezek szerint a ciklusom inkább 35 napos, mint 40...Kép
pilis
 
 


Jura!
Nem sértődtem meg, hogy kihagytál, de csak azért, mert engem is szoktak Jucinak becézni néhányan.Kép
Nagyon örülök, hogy már van új kutyusotok.
Remélem majd sokat fogtok vele játszani.
Kép
Te hogy vagy így a 29 cn-odon?

Judyt
KépKép
judyt
 
 


Judyt
Melyik nap kéne megjönnie? Egymást kergetjük a táblázatban! Fogjuk szorosan egymás kezét és akkor biztosan nem csúszunk vissza! Jóóóóóóóóóóóó!
Az én tüneteim is ugyan azok: nagy cici+ hő fent.És az én párom is lesi reggel a hőmérőt. Őrület. Szóval szorítom a kezed!
jura
 
 


Jura Kép
Olyan jó, hogy már jobb a hangulatod.
Teljesen igazad van Babust illetően. Komolyan hiányzik ma reggel is. Már várom, hogy meséljen a tegnap esti, éjjeli pocak rugdosásról Kép Jó, hogy van kihez fordulni, ha segítségre vagy csak egy kis vígasztalásra van szükségünk Kép

Annácska

[color=#0000ff:203f9deef2][i:203f9deef2]Annácska, Peti és Dondi baba [/i:203f9deef2][/color:203f9deef2]
[img:203f9deef2]https://www.mamanet.hu/rulers/3688_10900.jpg[/img:203f9deef2]
[img:203f9deef2]https://vonalzo.picibaba.hu/8869.jpg[/img:203f9deef2]
annácska
 
 


Pilis!
Sajnálom Kép De tudod, új hónap új esélyek.
Fel a fejjel Kép

Annácska

[color=#0000ff:203f9deef2][i:203f9deef2]Annácska, Peti és Dondi baba [/i:203f9deef2][/color:203f9deef2]
[img:203f9deef2]https://www.mamanet.hu/rulers/3688_10900.jpg[/img:203f9deef2]
[img:203f9deef2]https://vonalzo.picibaba.hu/8869.jpg[/img:203f9deef2]
annácska
 
 


Judyt
Jesszusom pont téged hagytalak ki!!!!!!!!!!
Ezer millió bocsi!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ne haragudj rám!
És tüneményes a barna kutyus, ahogy játszik!Köszi
jura
 
 


Pili!
Sajnálom.Kép
Nem baj, most új esélyekkel és reményekkel indulhattok egy új hónap elé.Kép

Jura!
Nekem nov.1-jén kell NEM megjönnie.
Rendicsek.Fogjuk egymás kezét, és szorítsunk együtt a babucikért.
Kép

Judyt
KépKép
judyt
 
 


Jaj Pilis!
Úgy sajnálom, pedig ott masíroztál előttem a listán! Nagyon szorítok neked a következő alkalomra. Sikerülnie kell!!!!
jura
 
 


Köszi lányok, igyekezni fogunk! Csak olyan dög hosszú a ciklusom, olyan nehéz így!
De a hasam viszont szinte alig fáj... Állítólag az intimtorna miatt is lehet.
Azért elmesélem, hogy barátnőmnek három hónapon keresztül tök simán megjött, amiko kiderült, hogy terhes... Jó-jó, most nem ezen fogok lovagolni, de azért gondoltam leírom Nektek!

Jura! Vigyázz a pici kutyidra! Hazamegyek és az összes fölös szeretetemet belölöm a kutyámba Kép Ő annyira tudja, hogy mikor kell hozzám bújnia. Bár most szerintem a párom is vígasztalni fog.
pilis
 
 


Sziasztok!
BabusKép
Nagyon jó a babakocsi, és igenis hiányoznál te is és Kristóf is, olyan jó hogy vagy nekünk és mindig annyi erőt adsz. Úgyhogy írj nagyon sokatKép

Timi, Judit,
Mi van veletek? Már nagyon aktuális lenne egy teszt számotokra, vagy nem?

TündiKép
Nem semmi ez a 3/4 óra. Nagyon szurkolok, hogy most összejöjjön.

JuraKép
Biztos nagyon aranyos az új kutyus, és remélem ő is ugyanúgy belopja magát a szívetekbe, mint Béluci.

PilisKép
Sajnálom, pedig már úgy szurkoltam érted.

Lányok!
Kezd egy kicsit elegem lenni. Még mindig nem jött meg, pedig a gyógyszertől már szombaton meg kellett volna, a hóm még mindig 37 fölött van, és a doki addig nem néz hormonokat amíg meg nem jön. Most mi tévő legyek? Ja és azért a biztonság kedvéért csináltam ma egy tesztet, de negatív lett. Adjatok tanácsot légyszi!!!!

Móni

Kép
móni23
 
 


Móni! Kitartás! Nekem a doki azt mondta, hogy 10 nap után fog megjönni. És kb. annyi is volt. Nálad hány napot mondtak? Amúgy ha megjön, akkor lehet, hogy nagyon erős lesz a gyógyszertől vagy éppen tök gyenge. Nekem szerencsére az utóbbi jött be. De kérlek, tarts ki! Minden rendben lesz!!

Babus! Annyira tetszik a babakocsi! Nagyon édes és a szine is nagyon praktikus! Szuper választás volt.

Tündi! 3/4 óra az még az ikrek várásához is tök jó idő Kép

Amúgy kikalkuláltam, mikor lesz a következő repi. Na, be is írtam szépen a naptáramba, így lesz tuti Kép most legalább már ismerem a ciklus hosszát és talán a hőmet is...
pilis
 
 


Móni!
Nagyon érdekes eset vagy.
Nem értem, ha a hőd fennt van, akkor elvileg terhesnek kellene lenned.
Esetleg nem vagy megfázva?
A norcoututtal, pedig meg kellett volna jönnie.
A dokidat nem kérdezted meg, hogy mit kell tennie ha nem jött meg a gyógyszertől?

Lányok!
Ti hol látjátok a babakocsit?
Én nem látom a Babus profiljában.Kép

Jura!
Nem küldenél egy képet magadról email-ben?
Annyira szeretnélek megismerni.Kép

Judyt
KépKép
judyt
 
 


Pilis
NAgyon sajnálom Kép Ne keseredj el azért, oké? Ez még csak a 2. hónap volt! Tudod mit írt Babus múlt héten? Ezt a napot jól jegyezd meg, mert minden babavizsgálatkor az utolsó menzi napját kérdezik Kép

Lányok Kép Igen, 3/4 órát álltam tótágast Kép Annyira édesek vagytok, hogy ennyire drukkoltatok, meg minden! Kép Azért én nem vagyok egészen nyugodt, mert nem 2 nap volt az a 2 nap hanem 2,5 (szombat reggeltől hétfő estig). Na mindegy, nem görcsölök ezen,felesleges Kép

Annácska Kép
Párom nem szólt semmit, már csak kicsit mosolygunk a gyertyázáson, inkább természetes lett Kép

Judyt Kép
Jók a tüneteid. Azértse kérdezem meg hogy mikor akarsz tesztelni, mert akkor még inkább beleéled magad, és csalódsz mint én is a múltkor, hogy na akkor teszt pénteken és nem kellett. És nem akarom hoyg csalódjál. Tudom hogy úgysem tudsz másra gondolni, de kitartás, már csak pár nap és kiderül úgyis Kép
És nagyon aranyos, hogy kis hercegeket írtál, ugynis a páromat szoktam néha Kishercegnek nevezni Kép Ez hogy jutott eszedbe?!?!?!? Kép De nagyon találó volt Kép KÖszi Kép

Jura
Nagyon édes lehet az új kutyus. Esetleg képet nem tudnál róla feltenni? Nem baj ha nem, csak szivesen megnézném Kép Küldök neki kutyasimit, és légyszi mondd meg, ne féljen mert szeretitek és jó helyen van, és igazi boldog kutyusról akarunk hallani pár nap múlva Kép

Tündi
Vendég
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?