Új privát üzeneted érkezett!

Kedves PK!

Köszi a választ és a bíztatást is. Tudod be
voltam tojva, hogy az én mellbimbóm, olyan
világos, mintha most hypózták volna ki.

Kedves Mindannyian!

Most, hogy új lány érkezett közénk, akit
szintén Évának hívnak, javaslom, hogy engem,
aki már mondhatni 2 hete itt vagyok maradok
Éva, és az új lány, aki Évikének mutatkozott
be, õ maradjon Évike.
Tehát lesz egy Éva és lesz egy Évike.
Így lehet majd különbséget tenni köztünk.

Jó lesz így? Évike ez neked is szól.
Ha tudtok jobbat, én állok elébe.

Köszi

Éva
Éva
 


Nadin! Légyszíves azonnal rohanj a dokihoz! Ugyanazokat a tüneteket produkálod, mint én! Halovány csíkok, vitaminevés ezerrel, fehér, híg folyás, nagyobb a cicim, álmosabb vagyok, tehát tessék dokihoz menni minél elobb!!! Szerintem Te terhes vagy!!! Kép Kép Kép Ezek azok a jelek, amelyeknek én nem mertem hinni, te higyj bennük!!! Kép

Évike!
Szeretettel köszöntelek a babavárók között! KépLégyszi el ne menj addig, amíg ki nem derül, hogy mi van! És persze utána se! Mikor tesztelsz? Mindig pontosan szokott neked megjönni?

Egyébként én csak az azonosítóhoz szoktam beírni a nevem, és elküldöm. Amikor írtam jelszót és e-mail címet is, akkor sohasem ment el az üzenet. Lényeg, hogy írjál. Kép


Csatlakozom Beja ötletéhez: a narancssárga lányok kerüljenek le a listáról, de maradjanak a topicban.

Lotti: köszönöm a gratulációt! Kép

Éva!
A mellbimbók (és a szeméremajkak) besötétedése a terhesség tipikus jele. Csak nem...??? Kép Én azért hittem, hogy nem vagyok terhes, mert semmim sem volt sötét. Kicsit sötétbarnább, meggybordóbb szokott ilyenkor lenni (elméletileg) de nekem a doki azt mondta valamimre tegnap (csak a nagy izgalomban elfelejtettem, hogy mimre) hogy sötétkékes árnyalatú.
És szerintem nagyon sok mindent megtettetek.

Puszi mindenkinek: Laura
Laura
 


Nadin,te is miskolci vagy?

Orsi,eddig azt mondtam mindenkinek:teszt!Most viszont azt mondom:várj a hétvégéig!

Beja:ne légy már néma.Egyébként is nagy veszteség lenne,mert éloben is nagyon aranyos kis hangod vanKép.

Mariann
Mariann
 

 
 

Évike!
Örülök, hogy ránk találtál! Sok szeretettel üdvözöllek!
Lányok!
Most elkezdtem visszaolvasni és "felfedeztem", hogy vagy nincs két csikosunk, vagy egyszerre ketto is van! Szóval a következopárost szólitom: Nadin és Orsi! Hajrá! Kép
Szonja
Szonja
 


Anna,vacakol a Mailbox,vagy a gépem,így még az emilt nem tudtam megnézni.Amint sikerül,válaszolok.

Puszi,Mariann
Mariann
 


Sziasztok. Eloször társalgok a babaneten, azt sem tudom, hogy jól csinálom-e. Pénteken elvesztettem egy 5 hetes babát és nagyon kivagyok. Tudtok nekem némi tanáccsal szolgálni a jövore nézve?
gabi
 


Mariann, nem némultam meg, ebédeltemKép Én itt voltam, vagyok és leszek is, nem tudtok lerázni!!!

Nadiiin! Sipirc a dokihoz!!! De ezerrel ám! Kép

Évike! Köszöntelek!!! Szorítok NekedKép
Beja
 


Köszi mindenkinek a kedves fogadtatástKépÉs biztos vagyok benne hogy itt maradok, hisz az én napjaimnak is most ez a legfontosabb része akárcsak nektekKép

Éva, szerintem Te maradj Éva én pedig leszek mondjuk Évike, így nem lesz gond a megkülönböztetés.

Lura, kérdésedre válaszolva mindig pontosan jött eddig meg a 29. nap délelőttjén. Az pedig ma volt de még se kép se hang...Persze ez még nem túl sokat jelent, de hátha.. Én is ezerrel hőmérőzök minden reggel fél hétkor, függetlenül attól hogy hétvége van e vagy ilyesmi. Szeintetetkmikor teszteljek. Már vagy két hónapja bespájzoltam a tesztet...

Egy kérdés: a listában mik ezek a számok? mármint hogy x c és y cn és z ou. Nekem ez teljesen ismeretlen.

Pussz mindenkinek,
Évike
Évike
 


Lányok (föleg a kismamák)!!

Köszi, hogy ennyire megértöek vagytok!! Kép Kicsit féltem visszanézni, gondoltam most fogtok lehordani a sárga földig, nem is tudom, hogy hogy gondolhattam Rólatok ilyet. Szóval:
köszönöm! KépKép
Nektek külön puszi ezért!
Jázmin
 


Sziasztok!
Jázmin és mindenki!
Elnézést kérek töletek, ha bárkinek megbántottam volna az érzéseit, nem állt szándékomban. Megértem és teljes mértékben elfogadom, hogy mit érezhettek, amikor valaki folyton csak ujjong és ontja a bölcsességet. Én is szeretnék itt maradni, és biztos, hogy továbbra is olvaslak titeket, mert komolyan érdekel, hogy kivel mi történik. De azt hiszem, nem rossz ötlet a külön topic friss kismamáknak, ami természetesen szintén nem zárt, bárki jöhet beszélgetni, csak így talán kevésbé lenne bántó a dolog.
Komolyan szorítok mindenkinek!
Eszter
eszter
 


Gabi!
Isten hozott a babaneten. Nagyon szomorú, ami veled történt. Kép De kérlek próbálj meg arra gondolni, hogy ha ilyen korán elment a baba, akkor lehet, hogy nem is lett volna teljesen egészséges. Az elso babád volt vagy van már gyermeked? Most majd - gondolom - egy pici szünetet kell tartanotok, a nyár folyamán teletankolod magad rengeteg vitaminnal, napfénnyel, életerovel és jókedvvel, hogy a következo babát újult energiával várjátok!
Itt mindenki terhes lesz! Kép
Nadin tud majd neked segíteni, vele történtek sajnos hasonlók (ha jól emlékszem).

Egyébként én is ettol rettegek, és megpróbálom az elso három hónap idotartama alatt felkészíteni magam erre az eshetoségre is. Most például fájogat a hasam, ez lehet, hogy természetes, de én félek egy kicsit.

Még nem is tudja rajtatok kívül senki a babát, csak a párom meg az Anyukám.

Fel a fejjel!

Puszi: Laura
Laura
 


Beja,
Én pedig hadd gratuláljak. Most olvasom vissza a mai napot és látom az örömhírt.

Lányok, Ez nem is igaz. Ez az első nap, hogy itt vagyok és máris mennyi pozitív jó hírt hallok. És nagyon megható ez az nem jut jobb eszembe "egy mindenkiért, mindenki egyért" hangulat ami itt van. Örülök, hogy idetaláltam és hogy együtt lehetek veletekKép
Évike
Évike
 


Bejaaaa!!!

Te jó ég, most olvasom, hogy mit írtál (11h 33)! Én csak arra írtam, hogy ne legyen narancssárgán kiemelt sor a litában. Naggggyon jó, hogy itt vagy(tok) velünk. Söt egy külön listát is megszavaztam nektek! KépKép


Valaki írja meg nekem, hogy mi jelent magas hös napoknak? 36,7 is az? Mert nekem úgy alakult, hogy:
36,8 36,75 36,7 36,7 36,75 36,9 37 37 37,1
Szóval ez 9 magas hős nap, vagy a 36,7-et ne számoljam bele?

Orsi, mi egyszerre tartunk ugye? Szerintem se tesztelj vasárnap elött. Én csak jövö szombaton fogok (én már nagyon óvatos vagyok).
Neked hogy áll a höd? Egyéb tünet?
Én két napja lázasnak érzem magam, tegnap is és most is elöntött a hö és itt "fulldoklom". Kép Meg érzem a méhem, amit eddig nem. Bár ezt a gyógyteáknak tudtam eddig be, de Szonja (Kép) kicsit bíztatott, hogy ez nem valószínü, hogy attól lenne.
Jázmin
 


Szia Laura!
Nagyon örülök, hogy írtál. Történetem a következo. 29 éves vagyok, közel 1 éve férjnél. A párom, kerek 10 évvel idosebb, a házasságunk nagyon jó és azt hiszem remek döntés volt a részemrol.97-ben volt egy abortuszom. Nagyon sokáig húztam a dolgot, úgyhogy kb. a 10 héten vetettem el, utána rettenetes görcseim voltak, iszonyú buntudatom, depresszív lettem és kiborultam. A körümények viszont lehetetlenek voltak, hogy megtartsam (foiskola, szüloi függoség, a bébi apja külföldön stb) Idén januártól szeretnénk gyereket, úgyhogy elég hamar összejött. A dolog kezdetektol fura volt, mert se az a tipikus iszonyatos hányinger, se székrekedés se levertség, se semmi. Az elso ultrahangvizsgálatkor gratuláltak, boldogan hazamentem és arra kentem mindent, hogy ez tutti fiú (no hányinger stb.)Aztán a következo ultrahang azt mondta, hogy az utolsó menstr-hoz képest kicsi a magzat és még várni kell. Elkezdtem vérezgetni, rögtön kórházba fektettek és néhány napon belül kikapartak. A terhességi teszt végig pozitív volt, de azt mondták ez nem dönto.
Egyébként ne aggódj!! A hasfájás az abortuszos terhességemnél is (ami egy stabil terhesség volt) teljesen normális!! Nyilalgat, olyan mintha megjönne, fura érzés, nincs gond, hidd el. Hány hetes vagy?Írj magadról
gabi
 


Szia Gabi! Üdvözöllek! Kép A történeted nagyon szomorú Kép Neked is, ahogy mindenkinek, én csak azt tudom tanácsolni, hogy látogasd rendszeresen ezt a topic-ot, el sem hiszed, mennyi energiát, bizakodást ad az itteni légkör!

Évike, köszönöm a gratulációt! Kép

Laura! Nekem is fáj a hasam... már mult hét szerda óta fáj. Tegnap este is fájt, aztán ma is, olyan 10 óra utántól... most éppen nem érzem.

Jázmin! Szerintem a 36.7 abszolut magas hõnek számít! Ha netán olvastad a mai egyik hozzászólásomat, ahol leírtam a mostani ciklusom hõjének alakulását, láthattad hogy nekem is volt 36.7 többször is! Egyébként nagyon "szimpi" a hõd alakulása! Kép

Lányok, ne legyünk benne a listában, mint narancssárgák, alias kétcsíkosok. Niki, Laura, Kinga! Bólintsatok rá ti is, és akkor ki kéne venni magunkat!!!

cupp, Beja
Beja
 


Sziasztok!


Gabi!
Legyel Te is udvozolve! Sajnalom ami Veled tortent, nem is igazan tudok mit mondani. Az elozo terhessegmegszakitassal kapcsolatosan nem irok semmi, mert ezt ugyis csak az tudja igazan megitelni akvel tortenik. (a 10het kesoinek tunik nagyon)

En mar tobb helyen is olvastam, hogy a veteles utan a lanyok hamar esnek ujra teherbe. En nem varnek egy honapot sem, hanem probalkoznek. Ezen kivul mint ahogy Mr Spock irtal a veteles eselye kb 10% , az, hogy valaki ketszer egymasutan az 1% az hogy haromszor az pedig 0.1%, szoval hidd el nagy eselyekkel indulsz, hogy a kovetkezonek minden rendben legyen.

Amugy bar tudom, hogy nagyon szar es tudom, hogy en is nagyon kiborulnek, de azt hiszem jobb ha ilyenkor tortenik (5hetesen) es nem kesobb.

Szoval hajra mindent bele! Sikerulni fog ujra hamarosan.


Udv
PK
petrakovacs50
 


Hhhuuu! Ezt megúsztam! Még nem jött meg! Most, hogy így jobban beleérzek nekem így a mensi elsö napján szokott fájni a hasam, nem pedig elötte. Söt elötte nem is szokott a hasam fájni, csak a mellem, de az se mindig.


Akkor a két lista rendel:

Gólya várók:
Rony: 3 c 36 cn 21 ou Vidék 29 év
Szonja: 54 c 32 cn Budapest 27 év
Jutka: 36 c 29 cn Videk 29 év
Évike: 3c 29 cn 29 év
Mariann: 3 c 26 cn Miskolc 30 év
Orsi: 8 c 25 cn 11 ou Komlo 26 év
Jázmin: 24 c 25 cn Pécs 22 év
Kriszti: 8 c 24 cn 9 ou Galagamacsa 29 év
Erika: 12 c 24 cn Románia 27 év
Boglárka: 3 c 23 cn Györ 24 év
Eva: 19 c 22 cn Nyíregyháza 26 év
Zsófi: 1 c 20 cn 6 ou Lappeenranta-Finnország 25 év
Lotti: 3 c 20 cn 31 év
Anna: 5 c 6 cn Hamburg 36 év
Monika: 7 c / 9 hó 5 cn Budapest III. 27 év

És a babavárók (remélem jók az adatok!):
Niki: 10 c 29 cn 15 ou Bp(Érd) 27 év 5 hét
Beja: 8 c 38 cn 20 ou Budapest 25 év 6 hét
Laura: 6 c 46 cn 27 ou Budapest 29 év 5 hét
Kinga: 1 c 30 cn 16 ou Maglód 33 év 5 hét

Jó így, vagy küldjem külön a két listát? Mondjuk az egyiket reggel, a másikat délben?

Nadin!
Nálad tuti baba van a dologban! Irány a doki!

Gabi!
Nagyon szomorú ami veled történt, de te legalább már tudod, hogy teherbe tudsz esni. Biztos hamarosan újra lesz pocaklakód! Fel a fejjel!

Mariann!
Igyekszem megfogadni a tanácsod! Én is azzal gyözködöm magam, hogy még csak mostanában van a beágyazódás (ha sikerült egyáltalán), és csak ez után 3 nappal mutatná ki a teszt. Szóval igyekszem visszafogni magam!

Sziasztok!
Orsi
Orsi
 


Beja!
Sok sok GRATULA. Nagyon ugyesek vagytok. Kivanom, hogy problemamentesenes boldogan teljen el a 9 honap.Képes utana is persze.
Alig varom, hogy nekem is ket csik jelenjen meg.

Kinga!
Holnap irok level;et, sajnos, most nincs idom, mennem kell haza.
Udv
Erika
Erika
 


Gabi!
Köszönöm, hogy megosztottad velem a bánatod.

Én 29,5 éves vagyok, a párom 42, és ez az elso babánk. Tegnap voltam dokinál, o erosítette meg a gyanúmat (hogy baba van) bár azért hétfon az UH fog mindent megmondani. A doki szerint 5 hetes a bébi, mert az utolsó mensitol számolják, de szerintem csak három és fél, mert én viszont tudom, hogy március 9-én akcióztunk. (Sajnos ez a párom gondterheltsége miatt elég ritka alkalom volt. De úgy tunik, elegendo.)
Hallgass Petrára, akciózzatok ezerrel!!!

Beja! Én benne vagyok, hogy ne legyünk rajta a listán, viszont azt a szokást meg lehetne tartani, hogy ha valaki kétcsíkos lesz, akkor a listán narancssárga lesz, majd pár nap múlva lekerül róla.
Minenki! Mi a véleményetek?

Pusssssssssz: Laura
Laura
 


LányokKép
Ki a listafelelős? Én pedignagyon szeretnék felkerülni. 29 éves vagyok, 3 óta próbálkozunk, Mondjátok milyen adatok kellenek még..?

És különben meg majd megőrülök mert valamiért érzem, hogy nem fog megjönni. Persze mindezek után lehet hogy lesz a legnagyobb a csalódás...
Mindegy élünk és remélünk.Kép
Évike
Évike
 


Orsi!
Egy kis kiegészítés a listához: Budapesti vagyok. És nekem is ma lenne az első nap a a mensimnek, de még mindig semmiKép

Évike
Évike
 


Erika, köszönöm szépenKép

Orsi!!! Irtóra szorítok Neked!!!!!!

Laura! Mi alapján mondta a doki hogy baba van a pocakodban? Milyen vizsgálatot végzett?

cupp
Beja
Beja
 


Gabi!

Üdvözöllek közöttünk és fogadd részvétem.
Nagyon sajnálom a történteket.

JÁzmin!
Te a palástfû teát milyen gyakran iszod?

Lányok!

Ti hol méritek a hõt?

Pusszancs!

Éva
Éva
 


Évike! Neked is nagyonnagoyn szoríííítok! Kép

Nem tudom egyébként, hogy ti hisztek-e az ilyesmiben, de olvastam valahol, hogy a csillagok állása múlt év októbertõl ez év márciusáig nagyon rossz volt... és hogy a rossz hatás március végén múlik el... ezért lehet, hogy többünknek sikerült? Kétcsíkra-váró-lányok!!! Hajrá, elmúlt a rossz hatásKép

Beja
Beja
 


Jázmin!
Igen eléggé együtt tartunk, szinte napra pontosan. Igyekszem halogatni a tesztet amíg bírom, de a párom pont az elöbb hívott, hogy ha minden jól meg vasárnap felmegyünk a vidámparkba. Még sosem voltam a budapesti vidámparkban, szeretnék elmenni, de most eléggé elbizonytalanodtam. Asszem, ha tényleg megyünk, elötte reggel tesztelek, és aszerint válogatom meg mire ülök fel. Egyébként én is lázasnak érzem magam, és mint fentebb írtam fáj a hasam és érzékenyek a melleim (talán nagyobbak és keményebbek is). A hömet nem tudom, mert ma ugyan meg akartam mérni, de visszaaludtam, a hömérö pedig leesett. Holnap igyekszem megmérni!

Szióka!
Orsi
Orsi
 


Orsi!

Köszönjük a két listát, gyönyöruek és tökéletesek! Szerintem ez így jó egyszerre, jobb, mint külön-külön.

Pusssssssssz: Laura
Laura
 


Éva,
Én a végbélkimenetnél mérem minden reggel ugyanabban az időpontban. Mindezektől függetlenül a görbém eléggé girbe gurba...
Évike
Évike
 


Jázmin,
Neked is ma kellen megjönni? Mert akkor már hárman vagyunk... Kép Lehet hogy van ebben a rossz hatás elmúlásban valami, amit Beja mond..Kép
Évike
Évike
 


Nekem a teszt képzeljétek ki se mutatta, eloször, hogy terhes vagyok. Úgyhogy, lányok, ha még nem mutatja ki, az sem jelent semmit, de semmit! Nyugodtan kell várni 1-2 napot és akkor majd kimutatja, ha ok.Lányok! Hol lehet ilyen vidámság és szomorúságjelet varázsolni a szöveg közé? Kicsit járatlan vagyok még a neten.
Egyébként azt hiszem az esetemben 3 hónapot mindenképpen kell várni, amíg regenerálódik a szervezet, a méh befogadó lesz stb.
Melyik terhesvitamint érdemes szerintetek szedni?
Mindenkit üdvözlök:
Gabi
gabi
 


Gabi, A vidámjel egy kettőspont és egy zárrójel vég, a szomorúság pedig kettőspont és zárójel eleje. Csak gépeld be , aszövegben már a jel jelenik meg.
Csatlakozva a többiekhez, megértelek, és együtt érzek Veled. Nem lehet könnyű.
A terhességviatminnal kapcsolatban nincs ötletem, talán a kétcsíkosok tudnak valamit mondani errőlKép
Üdv mindenkinek,
Évike
Évike
 


Lányok!
A homérsékletet a szájban kell mérni és a nyelv alá kell tenni a homérot!
Eddig nem mertem irni, de most már úgy néz ki tényleg megjött, ugyanis a barnaságom átment pirosba (csak azért nem irtam eddig mert nagyon keveslem a mennyiséget, de a dokim mondta, hogy a gyógyszer csökkenti) Szóval, most megnyugodtam, hogy megjött, kb. két hét múlva megyek orvoshoz, hogy megbeszéljük a múlthéten levett véreredményemet, és remélem kapok valami új gyógyszert.
Orsi!
Már biztos nagyon unod, hogy állandóan módositom a ciklusom napját, de legközelebb akkor légyszi úgy frissits,hogy ma van az elso napom KépBocsika!
Köszi!
Szonja
Szonja
 


Beja!

A doki megkérdezte, hogy tudok-e pisilni (gondolom tesztelni akart). Mondtam, hogy sajnos nem, mert pont indulás elott voltam WC-n. Aztán megtapogatta a hasam, és annyit mondott, hogy puha a méhszájam, és hogy valamim (már tényleg nem emlékszem, hogy micsodám) kékes árnyalatú. Erre így fogalmazott: az én tudásom és eddigi tapasztalataim szerint ennek terhességnek kell lennie. De egészen biztosan majd az ultrahang fogja megmondani, hogy mi van.

Hát, ennyi. Bár ez a magánrendeloje volt, az még talán nem olyan felszerelt. Amúgy a Péterfyben dolgozik. Úgyhogy ezerrel várom a hétfot!!!

Pussssssssz: Laura
Laura
 


SZiasztok!

Gratulálok a friss kétcsíkosoknak!

Azt szeretném javallani a listák és topicok ügyben, hogy amennyiben a drága kétcsíkosaink egyéb témákban is maradni szeretnének a babaneten, akkor bátran írják be magukat a fõoldalról elérhetõ babanetes családok táblázatba, annak az elején mindig külön vannak azok, akiknél épp a babát várjuk. Azonkívül régóta van egy topic, Ami a szülés elõtt van címmel, ami direkt a várandósság idejére lett kitalálva. Ezen kívül regiment egyéb, most már ideje lesz azokba is bekukantanotok! Azt meg, hogy itt csak az egy csíkosak beszélhetnek-e, gondolom senki sem vitatja, megakadályozni úgysem lehet, és különben is, vagyunk itt páran, akik olyan egycsíkosak, hogy épp nem is hajtanak a másodikra, mégis bele-bele olvasnak (és kontárkodnak a kibicnek könnyû alapon) ebbe a topicba (is).(lásd pl én)

MÁs. Anna! Úgy tûnik nekem, sok mindent tudsz, rémlik valahol írtad már miért. Engem most az fogott meg, mikor valakinek írtad, hogy a két hõmegemelkedés néhány nap difivel nem val. hogy két petesejt megérését jelentette. Ezzel kapcsolatban mit tudsz? Hogyan érik meg két petesejt, amikor bizonyítottan kettõ érik meg? Úgy értem a ciklus folyamán milyen difivel, mérhetõ-e stb. stb. Állítólag rengeteg terhesség indult ikernek, azaz két petesejt termékenyül meg, csak soknál az egyik visszafejlõdik. Szóval a dolog messze nem olyan ritka, mint az ember hinné. (nekem meg megvannak a saját elképzeléseim a saját ikreimrõl, szeretném összevetni a te errõl való tudásoddal) Köszi.

Ildi
Pethes Ildikó
 


Gabi,

A vitaminokkal kapcsolatban:
szerintem felesleges ossze vissza tomni magad vitaminokkal, ha egeszsegesen eszel es elsz akkor nem lehet gond. Egy dolog van amit en szedtem mar ket honappal a teherbeesesem elott az a folsav.

Par napja tan pont a Beja kerdezett a folsavrol es beirtam ket linket is erdemes elolvasni.

LISTAK:
Szerintem az nem valtoztat semmit ha ket lista van alatt van, ahhoz kepest amikor piros volt benne par nev. Nekem az a velemenyem, hogy ITT egy lista legyen a probalkozoke. A ketcsikosoknak ettol meg lehet mashol listaja.


Szonja,
Remelem vegre megfogadod a fentebb irt tanacsomat.
Nagyo drukkolok Neked is.


Udv
PK


Udv
PK
petrakovacs50
 


Lányok!

Írjátok már, hogy ki hol méri a hõt!
Én a szájban a nyelv alatt úgy 5-10 percig.

Évikétõl és Szonjától bocsánatot kérek, õk
válaszoltak. De kíváncsi lennék a többiek
válaszára is. Ha nem baj..........
Mert szerintem ez sem mindegy, hogy hol
méri az ember.

És JÁZMIN!!!!
A palástfû teát milyen gyakran iszod?
(Bocs, ezt már fenn kérdeztem, csak nem
írtál választ. Vagy nem vagy itt?, akkor
elnézést)

Hellósztok


Éva
Éva
 


Jázmin! Neked is szorítani kell??? Akkor mostantól ezt teszem ezerrel! KépKép

Laura! köszi az infót! Kép Nem tudom, mikor menjek dokihoz... valami ötlet, lányok?

Beja
Beja
 


Gabi!
A terhesvitaminra nekem tegnap azt mondta a doki, hogy szerinte semmilyet ne szedjek, mert ha valaki egészségesen és sokoldalúan táplálkozik, akkor fölösleges. Egyedü a MagneB6-ot ajánlotta a magnézium miatt, de csak az UH után fogok venni. Ja, és azt mondta, hogy majd valószínuleg vasat kell ennem, mert majdnem minden no vashiányos. (A mensi nagyon sok vasat kivisz belolünk.)

Puszi: Laura
Laura
 


Laura, nagyon drukkolok. AZ ultrahang mindent megmond feketén-fehéren
Sok sikert és szurkolok!
Gabi
gabi
 


Éva!
Jázmin most elment órára.
Petra!
Köszönöm, hogy drukkolsz nekem! Ami a tanácsodat illeti: már van új orvos jelöltem, de a mostani orvosomhoz még csak 1 éve járok, és novemberóta próbálja beállitani a hormonjaimat, ezért úgy érzem kell adnom még egy esélyt neki. Igaz, hogy most megrendült benne a bizalmam (talán azért mert fél év leforgása alatt kétszer emelt a tarifáján), de o kifejezetten csak meddo nokkel foglalkozik és a hormonok úgymond a "specialitása". És hidd el én nem szoktam mindig siránkozni és sajnáltatni magam csak az elmúl 2 hónapban nagyon sok negativ dolog történt velem (amiknek egy része még mindig nem oldódott meg) ezért irtam azt, hogy most nagyon elfáradtam lelkileg. De most egy új ciklus kezdodik új reményekkel, és talán a többi problémám is megoldódik rövid idon belül! Kép
Puszi, Szonja
Szonja
 


Petra! A folsav az a vas valójában? Semmi mást nem szedtél?
gabi
 


Beja!
Jázmin vasárnapra nem várja a mensit, de a hojét elnézve én nagyon bizom a sikerében! Szóval szerintem lehet neki is szoritani Kép
Szonja
Szonja
 


/blink red (hurrá!)
Dorka
 


/blink(Gratulálok minden új kismamának! Kinga, Niki, Laura, Beja!!!! De jó!)

/red(Orsi, Jázmin nagyon szorítok. Bíztató jelek már vannak)

Dorka
Dorka
 


Laura, Petra!

Szerintetek lehet már egybol akciózni? Nem kell 3 hónapot se várni? És ha nem tapad meg rendesen? Vagy nem vagyok még elég befogadó?

Írjatok.
Sziasztok
Gabi
gabi
 


link(Gratulálok minden új kismamának! Kinga, Niki, Laura, Beja!!! De jó!)

ed(Orsi, Jázmin nagyon szorítok. Bíztató jelek már vannak)

Dorka
Dorka
 


Éva!

Én is a számban, a nyelvem alatt mértem a hot.

Laura
Laura
 


Dorka köszönöm! Kép
Beja
 


Sziasztok Leányzók!

Elmentem haza, holnap jövök.

Hát nem semmi nap volt ez a mai.

Remélem holnap újabb kismamáknak örvendez-
hetünk.

Orsi, Jázmin, nem feladni, én nagyon
drukkolok Nektek KépKépKépKépKép

Szóval holnap jövök ismét.

Pusz-pusz

Éva
Éva
 


Gabi!
Ezt sajnos nem tudom, én a dokitól kérdezném meg. De ha a doki azt mondja, hogy csak 3 hónap múlva lehet, én megkérdezném azt is, hogy mi történik akkor, ha nem várok három hónapot. Nehogy esetleg valami túlzott óvintézkedés miatt elszalasszak három hónapot! Az ilyenkor rengeteg ido!

Minden jót neked: Laura
Laura
 


Gabi és Mindenki,

Hát mi ez a 3 hónap várakozás? Mindenre három hónapot mondanak???? Mindegy mi történik az emberrel, minden után 3 hónapot kell várni??? Mi ez a bűvös szám???
Haragszom a világra! Mindenkinek odavágják, hogy "jó akkor várjon 3 hónapot"??? Ezt a legkönnyebb mondani vagy mi??? Mgindokolni ugyan senki nem tudja, hogy miért 3 az a 3????

Bocs a kitörésért.
Felment a pumpa.

Mamacica
Mamacica
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?