Új privát üzeneted érkezett!

Ja és még valami. Tényleg nem számít, hogy mikor sikerül. Most úgy érzed, hogy milyen jó másoknak, mert ők már terhesek/ ne adj Isten már meg is született az egészséges gyermekük, és az emberben óhatatlanul egy kis irigység is elindul. Nekik miért? Õk megérdemlik? Ez meg aztán egy tiszta hülye kérdés, megjegyzem én is számtlanszor feltettem a férjemnek. Aztán rájöttem, hogy nincsen értelme. Ilyen az élet és kész. Nekünk is lesz, mert az az élet rendje. De nem szabad egy ciklusban gondolkozni!!! Egy spontán ciklus eseté a teherbeesés 17% a mi korunkban, feltéve, hogy mindkét fél egészséges. Ha minden adott, akkor egy jó lombikból 25-30%-ot lehet elérni, feltéve, ha az tényleg jó. Ez azt jelenti, hogy legjobb esetben 4-ből egy, ha minden stimmel. Ha nem, akkor kevesebb. Vedd úgy, hogy mintha 4 hónapja próbálkoznátok. Nincsen veszve semmi. Majd a következő sikerül. Vagy az azutáni. persze itt már bejön az anyagi tényező is, sajna, de ha jól tudom, további 2 programot még lehet kérvényezni. És nagyon fiatal vagy!!

Én néha nem is érzem magam késznek rá. Szoktunk vigyázni a férjem testvérének a gyerekeire, néha egy-egy hétvégére, hogy a szülők egy kicsit kettesben is legyenek. Imádom őjet, de bevallom, néha már alig várom, hogy vasárnap este legyen ésleadhassuk őket... Annak kell örülni, ami van, hogy még szabadok vagytok, ide-oda mehettek... Aztán jön a gyerek is. Persze ő is azt szeretné, hogy ne egy idegroncs anyukája legyen, úgyhogy tessék összeszedni magad!!!

Kép
lucia1
 
 


Lucia1
Azt én is olvastam valahol, hogy 6-8 sejtesen van értelme vissza rakni őket. Annál kevesebbnél nem érdemes. De amint látod a dévaiba elmennek a blasztóig, de a Kaáliba nem tudok róla. Elég érdekes dolgokat lehet olvasni a netten. Szerintem a sikeren az is múlik, hogy megtaláltad -e a megfelelő orvost magadnak. Mert valamelyik úgy van vele, nekem ebből van pénzem, és mindegy sikerül-e.

"Minden nap megszünik valami
Amiért az ember szomorkodik,
De mindig születik valami,
Amiért érdemes élni és küzdeni"
kagyló
 
 


Igen Kagyló, igazad van, tényleg sokszor csak a pénzre mennek. De ennek ellenére én azt látom, hogy a legtöbb helyen igyekeznek nagyon, valamiféle elszántságból.

Hajni, látom az előbb jó hosszú litániát írtam. Pedig a lényeg az, hogy LESZ!!

Közben nem is válaszoltam. A síelés szuper volt, 3 napig szakadt a hó, és tényleg remekek voltak a pályák. Meg a forralt bor. Most meg TÉLI OLIMPIA! Néha alig bírom magam levakararni a tvről. Egyszeűen imádom nézni. Még jó, hogy most szabadságon vagyok. Voltam tegnap orvosnál, van kb. 6 tüsző 20 mm felett, úgyhogy kaptam repesztőt, a nyhártya pedig 13 mm, szóval pénteken transzfer. Hát nem is tudom, kicsit tartok ettől a mirelitbabától. A biológusnő szerint 90% feletti a felébredési arány. De ez majd pénteken derül ki.

Nektek is hányingeretek volt a Puregotól és az Ovitrelletől? Én esténként néha annyira rosszul vagyok...

Kép
lucia1
 
 

 
 

Hajnesz!
Mintha a saját szavaimat olvsnám a monitoron. Ugyan ezeket érzem és tényleg a legnagyobb baj szerinte ott lehet, (nem a stimunál) hanem az biológusok részénél. Én is midig ezen agyalok hogy mi a cél nekik hogy meglegyen a transzfer és ők innen hátradölve nézik , hogy hogy alakul, nekik már jól mert a tb. fizet, vagy tényleg akarják ők is a babákat.
Nagyon nehéz, de úgy látom hogy az emberben egyszerűen kialakul ez az érzés és hogy aztán jól döntünk-e vagy sem azt valszeg soha nem fogjuk megtuni. Az a másik baj az egészben legalábbis az én elgondolásom szerint, hogy ha elmennék x másik intézetbe egyáltalán egy konzultáció erejéig mit tudnának mondani min változtatnának mert ugye hogy a kicsikkel mit csinálnak és hogyan azt mi nem tudjuk és ugye erről a papírt sem adják ki. Nehéz ügy az bitos.

Lucia!
Nekem három sikertelen ICSI-s transzferem volt, gondolod, hogy ennyire múlhat ezen, azért a Kaáliba is rengeteg ICSIS baba születik? Én már végkép eltanácstananodtam. Kép

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Zsebikém
Hogy érted azt, hogy nem adják ki a papírokat? Én úgy tudom, hogy ki kell, hogy adjanak mindent ami a kartonodban van. Mi oka lenne megtartani?
Én is mindig a váltáson gondolkozom. Csak megérné-e mindent előről csinálni? ( vizsgálat stb, mert nem bizos, hogy elfogadja, hiába kapod meg). Nehéz dolog, de jól meg kell gondolni. Az ICSI-ről csak annyit tudok mondani, hogy manipulálni tudnak vele, és biztos vagyok benne, hogy van olyan amit nem mondanak el. Nem hiszem, hogy a megtermékenyítéssel lenne a gond, hanem a megtapadással nem tudnak mit kezdeni, mert lehet ICSI-s is a baba, ha nem tudják garantálni, hogy meg is tapad.

"Minden nap megszünik valami
Amiért az ember szomorkodik,
De mindig születik valami,
Amiért érdemes élni és küzdeni"
kagyló
 
 


Most olvasom vissza, milyen értelmesen megírtam...KépKép Hihetetlen

"Minden nap megszünik valami
Amiért az ember szomorkodik,
De mindig születik valami,
Amiért érdemes élni és küzdeni"
kagyló
 
 


Csajok, kicsit lelombozódtunk...valaki jöjjön legyen szíves és rázzon fel minket egy kicsit!!! Kép
Tényleg igaz, hogy 6 sejten alul nem is érdemes reménykedni? Kismamik, lécci írjátok meg, hány sejtesek voltak a babáitok, mikor visszakaptátok őket, nagyon sokat jelentene nekem!!!
hajnesz
 
 


Lucia Kép
Most lehet, hogy hülyeséget fogok kérdezni, és inkább figyeltem volna jobban, de ha van ennyi szép nagy tüsződ, akkor miért nem punkciód lesz és "pihen" még a fagyibabátok?
A Puregontól nekem nem voltak ilyen tüneteim, Ovitrellet nem szedtem, csak Estrofemet. Néha azért elővett a hányinger engem is, de nem tudnám megmondani, mitől volt pontosan. Szerintem ez belefér.
hajnesz
 
 


Sziasztok!

Nem tudom mennyien emlékeztek rám, talán Zsebi igen. Szóval eddig nem írtam, de sikerült a 2. lombikunk!!!!Nekem a 14. napon 952 volt a HCG-m és múlt pénteken 2db 4mm-es manó szívdobogását láttuk:o))Mi 2db 4sejtest és 1db 5sejtest kaptunk vissza.
Mindenkinek csak azt tudom üzenni, hogy sikerülni fog mindenkinek!!!!
Puszi,
Andi
andi31
 
 


Andi31
És te hova jársz? Ki az orvosod?

"Minden nap megszünik valami
Amiért az ember szomorkodik,
De mindig születik valami,
Amiért érdemes élni és küzdeni"
kagyló
 
 


Andi Kép
Én is emlékszem Rád, nagyon örülök, hogy sikerült, sóhajom máris meghallgatásra talált, nagyon kell a pozitív példa!!! KépKép Köszi, hogy megírtad a sejtek számát is, megkönnyebbültem!!!
hajnesz
 
 


Kagyló!
Hát én hallottam már olyat, hogy valaki kérte adtak neki a papírjaiból, de részletesen nem adták oda hogy ilyen tpátalaj volt ilyet csináltunk az embirón stb.
Hát ez a bajom hogy én is így gondolom sok múlik a biológuson, hogy melyik spermát választja ki meg ilynek és hát ezirányba akár melyik intézetben is manipulálhatják úgy hogy nekem ne sikerüljön. Kép

A Kaáliba is csinálnak blasztót, csak mivel nagy a kockázat hogy nem élik túl az embriók és akkor nekik nem fizet a tb. gondolom ezért ne annyira alkalmazzák.

Hajnesz!
Hát szerintem ha egy embiró életképes akkor négysejtesen is vagyis 2 napos transzfer esetén is lehet terhesség. A Kaálisoknál Bzsuzska 4-re most így kapta vissza és ikerült illetve Wish-nek van ismerőse 2 napos trnaszfer és hármas ikrek lettek, szóval azért ebbe se lehet szerintem belelohalni magunkat. Talán itt ami a legfontosabb lenne,hogy biztos jól csinálják-e meg az ICSI-t illetve a petesejt és a sperma kezelését, meg hogy mennyire életképes az embiró.

Ja és még hogy valamivel könnyítsek a lelkeden. Én is kérdeztem Török Attilától (Pécsi doki) a neten, sőt a lombikbaba.comon (BMC-s doki) is lehetett egy időben kérdezni dokitól és mindkettő egyámstól függetlenül azt válaszolta hogy nem lát mulasztást az esetemben, nem tudják, hogy mit lehetne ennél többet megtenni a siker érdekében. Õk javasolták még a gentikai és az immunológiai vizsgálatot. Kép

Lucia!
Hogy érted azt hogy lehet "kérvényezni" még lombik lehetőséget????????????????????????????????


Andi!
Hatalmas gratula!!!!!! Szuper!!!! Akkor neked is két napos volt a transzfer? Egyet árulj el, hogy miket kaptál a transzfer után?

Kép

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Hello, most jöttünk vissza szinházból. Hajni, nem lelombozni akartalak, én is azt mondtam, hogy sikerülhet 4-5 sejtesen is, csak lehet hogy kicsit tovább tart!! Sajnos türelemből van az emberben a legkevesebb. És a pozitív példa lebegjen a szemed előtt. Meg hogy nektek is sikerülni fog.

Az intézetváltás amúgy tényleg nehéz példa, én nem is tudom, mit tennék. Mert mindig ot motoszkál az is, hogy a másik hely milyen. ICSI-t sok helyen jól végeznek, de vannak helyek, ahol sajna nem. Egy helyet biztosan tudok, de szerencsére egyikőtök sem oda jár, így nevet nem is mondok. De asszem tőlük már az engedélyt is megvonták.

Azét lesz nálunk fagyasztott transzfer, mert hiába szép nagyok a tüszőim, valószínűleg semmire nem jók. Sajna.

Kép
lucia1
 
 


Köszi a gratulációkat, de mióta tudom azóta aggódom, hogy minden rendben legyen velük.
Mi a Kaáliba járunk, de egy volt Kaális a dokink ( dr Kulin ).
Az első és a második lombik közt a legnagyobb különbség nekünk az volt, hogy a másodiknál kaptam napi másfél szem prednisolont ( ez egyfajta immungyengítő és ezáltal a szervkilökődést gátló gyógyszer ). Szerintem többek között ez segített. Nekem a punkció utáni 2.napon volt a transzfer. Utána kb 2 napig inkább scak feküdtem, de aztán lightosan mozgolódta, de annyira nem figyeltem magamra.2x kellett beadjak ( 1 ampullát 2 részre osztva ) Ovitrelle szurit+ napi 3*2 utrogestant, amit a mai nappal teljesen le kellett építsek ( érdekes, mert úgy tudtam, hogy a 12. hétig szedni kell....) de a doki szerint magatól is rengeteg progit termelek :-))Folyton nyugtatgat, hogy minden ok, nagyon jó helyen tapadtak meg, távol a méhszájtól:o))Ja és elfelejtettem mondani, hogy nekünk 7 petesejtből 3-at spontán 4-et ICSI-vel termékenyítettek meg. A spontánok közül 1 sikerült, az ICSI közül pedig mind a 4, de 3db ICSI-st kaptam vissza,mert ők voltak a szebbek...
Az a helyzet, hogy nem gondoltam volna, hogy sikerül, sőt a teszt előtti napon tutira azt hittem, hogy meg fog jönni...aztán másnap a Kaális teszttel rögtön 2 csíkosat produkáltam ( életemben először!!!)utána vérvétel de a többit már elmondtam.
Szóval lehet, hogy pont akkor sikerül amikor nem számít rá az ember...Mi úgy voltunk vele, hogy ha most nem sikerül, akkor majd legközelebb, egyszer úgyis tudtam, hogy sikerülni fog, mint azt írtam MINNDENKINEK!
andi31
 
 


Sziasztok!
Lehet, hogy már "túlhaladott" az intézetváltás téma, de én még csak most jutottam idáig....
Én is váltottam, Kaáliról (Budapest) BMC-re és én is rengeteget gondolkodtam.
Nagyon nehéz ügy volt, de talán nem bántam meg.
A Kaáliban "emberibbnek" éreztem a körülményeket, azt viszont nem éreztem, hogy fontos nekik vajon miért nem sikerül. 1 punkcióm volt és utána 2 fagyasztott beültetés. Úgy éreztem, ha rajtuk múlna az idők végezetéig csinálnák sorozatban ugyanúgy, anélkül, hogy bármit is változtatnának.
Aztán átmentem a Konchoz (BMC) akit a János kórház főorvosa Dr. Lintner ajánlott egy műtét után.
Valóban először újra kivizsgáltak nagyon körültekintően és mindent egész másképp csináltak mint a Kaáliban.Sajnos így sem sikerült. Viszont ezt követően Konc elgondolkodott és megcsináltatott egy újabb vizsgálatot, hogy talán az a baj...
És ez tetszett.
A BMC azonban baromi futószalag és személytelen és sokat sírtam is emiatt. A férjem ilyenkor azzal szokott vígasztalni, hogy bírjam ki a cél érdekében. Hát nehéz...
A legutóbbi transzfer után sírtam is annyira ki voltam borulva. És lehet, hogy a Konc szakmailag szuper, de néha úgy bánik az emberrel, hogy elgondolkodom kell ez nekem???
Ezt csak azért meséltem el, hogy ha valaki ebben gondolkodik, akkor tudja mire számíthat, mert akkor talán könnyebb feldolgozni, ha tudod mire számíts.
Én most márciusban futok neki újra fagyibabákkal.
Már alig várom, hogy beszámolhassak a fejleményekről...

lillus
lillus
 
 


Lucia!
Leírod mik a lehetőségek az 5. után annyira megnyugatnál ha lenne olyan amit mi is ki tudunk fizetni.

Lillus!
hát az biztos nem könnyű az intézet váltása, de remélem te is sikerrel jársz. Mondjuk nekem pont ez az amit nem modnthatok el a Kaáliról nekem eddig minden protokoll más volt minden transzfer után más támogatást kaptam, szóval itt se érzek hibát. Kép

Andi!
Köszi, hogy ilyen részletesen leírtál mindent, felírtam a gyógyi nevét és rá fogok krédezni. Kép

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Sziasztok Lányok!

Én csak olvasgatom soraitokat és helyeslően bólogatok, hogy mindezek a gondolatok, kétségek bennem is folyton felmerülnek és tehetetlennek érzem magam.Miért nem sikerül?mit kéne tennem?Miért pont mi?MIÉRT???? Kép Megtesznek e mindent értünk? Igaz én maximálisan megbízok a dokimban a biológusban és a nővérekben is.Nekem az intézménnyel nincs semmi gondom, lehet mondani "szeretek" odajárni...Kép
nekem inkább önmagammal és a lehetőségek számával van bajom.Ez a stimum sem alakul valami jól, magas prolaktinszinttel indítottam(ezt már lenyomták 34,5ről-9.5 re), kevés tüsző max6.... nekem még ezzel is kevesebb esélyem van, hogy fagyibabákra még nem is gondolhatok,mert sajnos az eddigi 6-6 sejtszámomból nem maradtak a "hidegre", és a lehetőségek meg peregnek.Hétfőn lesz a punkcióm és most nem tudom hogyan kéne pozitívba áthajtani a gondolataimat.Kivagyok, rosszul vagyok a bromocriptintől,nem úgy alakulnak a dolgok ahogyan azt én elképzeltem és reméltem.... Kép
Hajnikám!
Nagyon szorítottam neked, de én mondom neked ,a nagy "pesszimista": ebben az évban mindenki kismam lesz itt , hiszen 2006 a mi évünk lesz!!!!!! Kép
Nagyon nehéz kivárni a sikert, mikor körülöttem mindenki babásodik, vagy szül....egyre többen én meg....
egyszer minden jó lesz!
Ugye????
Vendég
 


Viki
Orulok hogy hallok feloled. Optimizmust szeretnék beléd onteni. Nekem is nagyon rosszul indult a stimum. A jobb petefeszkemben nem novekedtek a tuszok. A balban kezdtek pont ott ahol a ciszta van. Végul is megindult a jobb felén a novekedés de sajna már késon. Végtire is a ciszta mellol szívtak le 2 petesejtet. Es nagy boldoságomra mindketto megtermékenyult. Mindkettot visszakaptam punkcio után 2 nappal 4 sejtes állapotban. Es ET+14 napon pozitív lett a tesztem. Remélem továbbra is minden jol alakul majd. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy ha valami nem a legfényesebben indul is, még lehet pozitív vége. Bizakodj. Sok szerencsét kitartás kívánok. Drukkolok hétfore és az elkovetkezo idoszakra.
/ugye te szoktál a csal.net.-re is irogatni?/
mili
 
 


Sziasztok!

A prednisolont nekem is szednem kellett (reggel fél, este egy) dec.4-től, tehát a stimu kezdetétől jan.4-ig, tehát még az után is, hogy kiderül az eredmény.

Én 3 db 4 sejtest (ICSI-sek) kaptam vissza 2 nap után.

Puszi!
Anikó

Kép
baba888
 
 


Én úgy tudtam, a Kaáliban is van Prednisolon. De lehet, hogy a Dévaival keverem. Ahogy Baba is írta, nálunk is mindig van, a stimu kezdetétől egy teljes hónapig kell szedni.
ZsebiKép
Genetikánk már volt, az immunológiait is az Istenhegyin csinálják? Biztos írtad már, csak kicsit szétszórt vagyok mostanában. Azt tudom, hogy márc. 20-ra lesz meg! Kép
LillusKép
Köszi, hogy megosztottad velünk a tapasztalataidat! Tényleg nem egyszerű döntés...
VikiKép
Örülök, hogy jelentkeztél! Nagyon drukkolok, remélem, Mili példájából megteltél optimizmussal, tessék mindig erre gondolni!!!Kép
LuciaKép
Engem is nagyon kíváncsivá tettél ezzel a plusz két lehetőséggel!! Mesélj!!
hajnesz
 
 


Hajnesz!
Immunológiát a Szabolcsban csinálják. Elvileg kell a dokidtól beutaló. Azt nézik, hogy van-e trombózis hajlamod, termel-e a szervezeted ellenanyagot ami gátolja a teherbeesést és hogy a férjeddel összeférhetőek vagytok valamint a vércsoportról is kaptok hivatalos papírt. Én úgy gondolom érdemes megcsináltatni, végülis az ember ennyi szenvedés után kibír egy délelöttöt a váróban és azt a 14 kémcső vért. Kép

Látod mostanában csak a két napos babák maradnak meg szólva Wish lesz a következő!!!!!!!!!!!!!

Viki!
Akkor mennek a drukkok neked is!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Kép

Hékás kismamik! TEssék írni a babák nevét mert Helga is már lassan szülsz és még nincs a táblában neve a babának!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Köszi Zsebi!!!
Szerintem is jó ötlet megcsináltatni. Ezek szerint ez TB támogatott vagy van ennek is díja, mint a genetikainak?
hajnesz
 
 


Andi31
Engem is a Kulin kezel. De nálam még nem ért el sikert. Gratulálok!!!

"Minden nap megszünik valami
Amiért az ember szomorkodik,
De mindig születik valami,
Amiért érdemes élni és küzdeni"
kagyló
 
 


Hajnesz!
Semmi díjja nincs, annyi hogy itt amikor leveszik a vért várni kell a dokihoz szólítanak és ott egy két kérdést feltesz majd megbeszélitek mikor mehetsz az eredményért oda már elég vagy Te egyedül, ez lesz nekem márc. 20-án. Kép

Kagyló!
Mi az hogy nem ért el sikert. Igen is már ott lapul a pociban! Tessék hinni benne!!!!!!!!!!!!!!

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Ikres mamák,
milyen baba bútorokat vettetek? Kiságyból pl. mekkorát, vagy hányat? Szóval, hogy együtt alszanak, vagy külön? Egyre gyakrabban gondolok a gyerekszoba berendezésére, de nem tudom hogy csináljam...

Kép
baba888
 
 


Andi31
Tüneteid voltak?Vagy így már nem válaszolsz?Kép
Zsebikém
Tudod annyian vannak akik mennek és nem sikerül, hogy inkább én is meg várom mire el jön a teszt idelye. De nem fogok időben tesztelni, mint ahogy már egyszer megírtam. Ha nem ha nem jön meg kb. két nap múlva tesztelek. De az még messze van. Még nem tudok semmit sem mondani, mert korai lenne. Bár úgy lenne, hogy már ott lenne a pocimban, minden vágyam.Majd meglátjuk.(a vak is azt mindta)...

"Minden nap megszünik valami
Amiért az ember szomorkodik,
De mindig születik valami,
Amiért érdemes élni és küzdeni"
kagyló
 
 


Sziasztok!

Hajnoca vagyok. Sajnos mi is ebben a cipőben járunk. Nálam immunológiai oka van a gyermekáldásnak. Kb 6 éve szeretnénk a párommal babát. A tavalyi évünk inszeminációkkal telt és októberben kezdtük az első lombikot. Már benne vagyunk a 2. lombik előkészületeiben és kapom az inciket és kapkodom a bogyókat. Néha már úgyérzem, hogy csak a gyógyszereken élek és nem is bírok enni sem, pedig kell. Ettől függetlenül pozitívan állok a dolgokhoz hisz mindenki anyánk születik/tett. Körülöttem is babásodnak a családom és a barátnőim, de nem vagyok rájuk 'irigy". Azt szoktam mondogatni magamnak, hogy nem tudthatom, hogy az az anya min ment keresztül mire eljutott abba a helyzetbe, hogy kihordja vagy éppen nevelgesse csemetéjét. Sajnos a barátnőmnek is sok mindenen kellett átmennie. Már ott tartottak, hogy örökbefogadnak (A doki mondta neki, hogy van 1.5 éve, hogy szüljöm aztán késő. Pedig nincs benne a korban. Petefészek- és méh gondjai voltak.)Aztán egyszercsak mondta, hogy 5 hetes terhes. Most még hátra van nekik és Botinak néhány hét a találkozásig. A másik barátnőm is várandós és kb a 20. hétnél tarthatnak. Úgy szoktam magam Û'vigasztalni", hogy mire nekem lesz addigra mindent fogok tudni amit el lehet lesni és már fogjuk tudni, hogy miként és hogy szeretnénk majd nevelni a mi gyerekeinket.
Mi a Nyírőbe járunk a Kósához és nekem bejött. Tetszik a hozzáállása és megnyugtat a jelenléte mikor bemegyek hozzá.

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie Maternity tickers
hajnoca
Dunakeszi
 
 


Kagyló!
Végre vki aki még oda jár:-) Neked is sikerülni fog!Ti hogy álltok most, milyen stádiumban vagy?
Azt el is felejtettem írni, hogy ez a 2.lombik majdnem félbemaradt, mert az első uh-n kevés tüsző ( 3db ) ért meg, aztán emeltük a gonalt és így lettek 7-en végül. Szóval tényleg nem mindig a legoptimálisabb körülmények hozzák meg a sikert.A transzfer egyébként péntek 13-án volt 13 órakor...
Nekem a transzfer után nem volt semmi tünetem, aztán a 12. és 13. napon totál negatív érzés, hogy tuti nem sikerült és meg fog jönni - teljesen olyan volt a hasam, de néha kicsit feszített vagy húzodott alul- gondolom a méhszalagok kezdtek nyúlni, de akkor ez annyira nem tünt fel csak így visszagondolva. Most vagyok a 7.hétben és még mindig nincs sok tünetem, azon kívül, hogy a cicim nőtt+a pocim is kicsit, néha hányingerem van de nem nagyon erős.Szóval ha nincs tünet az is jó , ha menszis tünet van az is :o))
Hajrá mindenkinek, én minden nap benézek ide, ha nem írok akkor is és szoritok is mindenkiért( főleg akik már régóta próbálkoznak ).
Andi
andi31
 
 


Andi31
Nekem jövő héten kell megjönnie. Hogy tünetem?! Talán annyi, hogy szurlál és inkább olyan mintha nyomna. Ja és ezt a hormonnak veszem fel, azon kívül azt is, hogy állandóan melegem van. Este folyik rólam a víz és napközbeb is érzem. A nyomást és a szurkálást, még arra gondoltam, hogy azért is lehet mert vastag a méhnykhártya és azért. Mindig olyan mintha már jönne meg. De még korai lenne. Nekem egy bukfenc van ment. Ikreim szerintem soha nem lesznek, a beültetésekből látva. Én egy kisbabának is tudnék örülni, csak legyen ott végre. Ja akkor neked volt végig a hat inszem... akkor a te uh képedet láttam múlthéten pénteken.Ha jól emlékszem bal oldalt volt kettő picike.

"Minden nap megszünik valami
Amiért az ember szomorkodik,
De mindig születik valami,
Amiért érdemes élni és küzdeni"
kagyló
 
 


Van valakinek ötlete, hogy hogyan lehet az immunológai meddőséget kezelni? Olyanra gondolok, hogy pl. hatással van-e vmilyen hüvelyöblítő erre a problémára? Vagy vmilyen természetes 'dolog"?
Sokszor vagyok úgy, hogy emiatt (Néha nem látom értelmét és 'hasznát" az együttlének. A dokim is megmondta, hogy 'csak" örömszerzésre lesz jó nálunk a 'lehetőség".Kép) )Ez nem azt jelenti, hogy nem jó együtt, de a tudat elkeserít néha, hogy tényleg csodának kell történnie. Hisz a várandósság maga egy csoda.

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie Maternity tickers
hajnoca
Dunakeszi
 
 


Kagyló!
Mikor tesztelsz konkrétan? Nálatok nem lehet vérvételre menni? Na én sem tesztelnék előbb az olya n rizikós ha ne adj Isten negatív az emberbe ott a para,hogy csak azért mert még nincs annyi HCG, ha pozitív akkor biztos az, szóval jobb nem hergelni magunkat ilyenkor amúgy is feszültebb a helyzet.

Hajnoca!
Sajnos immunológiai okra nem tudok neked segítséget adni, mi még most várjuk a mi eredményünket. Ezt neked is vérvételből állapították meg? Akkor nálad ez azt jelenti hogy a szervezeted terlem a spermák ellen ellenanyagot és "megöli" őket?
Azért bizál csak a lombikban és a lehetőségekben láttam én már itt a neten olyat hogy mindékt petevezető totál el van záródva és a lány spontán terhes lett a doki is csak széttárta a kezét és mondta ez maga a csoda!!!!!!!! Ezért reménykedek én is minden hónapban.

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


AndiKép
Gratula a babókhoz!!!

VikiKép
Nem szabad feladni!!! Tessék bízni benne!
Nagyon izgulok értetek!

BabaKép
Mi két 60*120-as kiságyat vettünk, de írtóra nagynak tünnek.
Lehet, hogy az elején együtt fognak majd aludni az egyikben!

Velünk egyébként minden oké.
A fiúk szépen fejlődnek. Olivér 1820 gr; Botond 1780 gr.
Méhszáj zárva, úgyhogy katunk megint két hét haladékot a befekvésre.
Pusza
Stella

Kép
stella9
 
 


Stella!
Örülök,hogy minden rendben veled. Nagyon vigyázz magadra! tényleg a tervek szerint milyen szülésed lesz, császár vagy hagyományos? Illetve te mit "szeretnél"?

A tesómék a 70X140-es kiságyat vették és még most is elveszik benne a kicsi lányzó.Kép

Kép

Baba!
Várom az uh-s beszámolót és a képet!!!!!!

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Zsebi!
Azon egyszerű oknál fogva nem írtam nevet, mert fogalmunk sincs róla . Már legalább odáig eljutottunk, hogy van három variáció, de nem tudunk dönteni. Lehet,hogy erre csak a szülőszobában fog sor kerülni!
Mint a múltkor is írtam. mi még nem vettünk semmit, de én már kezdek parázni! Igaz még 9hét hátravan, ami máskor végtelen hosszú, de ha belegondolok nem is olyan sokára itt lesz.
Tegnap a bébi olyan fitnesst lenyomott este, Apával dőltünk a nevetéstől!
Bocsi, hogy én itt áradozom, de hamarosan mindannyian ebben a cipőben fogtok járni!!!
Puszi
Helga

Kép

Kép
hel29
 
 


Helga!
Értem hát így érthető. Azért remélem mostmár hamarosan sikerül választanotok nevet a kis manócskának odabent. Kép
Bizony bizony az a kilenc hét hamar eltelik és soha ne lehet tudni, hogy mikor szeretne a kicsi kibújni.
Már én is alig várom, ogy megtapasztaljam hogy milyen is amikor az ember hasában lakik valaki. Kép

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Baba Kép
Mi is két kiságyat vettünk, szerintem jobb ha hamarabb megszokják, hogy nincsenek mindig együtt. azért minden nap összetesszük őket Kép tegnap este pl. nagyon vicces volt, feküdtek egymás mellett, jobb kéz mindkettőjüknél ökölben, bal kéz felemelve, azzal varázsoltak, és még a cumijukat is egyszerre köpték ki néhányszor egymás utánKép pedig annyira más a két kiscsaj. pelenkázó szivacsból mi kettőt vettünk, amit végül azért nem bántunk meg, mert így a fürdőbe is jut egy, ott melegebb van, jobb ott öltözni fürcsi után. egyébként fölöslegesnek tűnik a kettő.

Helga Kép
még nem is nézelődtetek? nem olyan egyszerű ám mindent beszerezni, elég nagy eltérések vannak árban a boltok között. én azt hittem, hogy egy hétvége alatt megveszünk mindent, de nem ment ilyen könnyen...

Stella Kép
Nálatok minden kész? Miért akar a dokid már most befektetni? bocs ha tudnom kéne, van egy időszak, amit nem sikerült visszaolvasnom...
tralllala
 
 


Tralllala!

Persze, azért nézelődni már voltunk, elméletben már sokminden eldőlt, de a párom egy csöppet babonás, így szerinte mindent az utolsó pillanatban fogunk megvenni, de azért az apróságok beszerzéséhez lassan hozzáfogok.

Helga

Kép

Kép
hel29
 
 


Zsebi!

Nem vérvételből. Egy un. 'házasélet utáni teszt"ből állapította meg a doki.
Nagyon muris helyzet volt. A párom hétvégéken esküvői videózást szokott vállalni. Ez is pont egy ilyen szombat volt. Reggel 9-kor Schöpi. Kósa doki közli velünk, hogy 12:00kor együttlét, este 7kor találka. Gondolhatod milyen 'spontán" együttlét volt. Kép)) Majdnem elpoénkodtuk. Este a szüleimmel tudtam csak bemenni Pestre. Bent a 'rendelőben" kenetvétel, majd mikroszkóp alatti vizsgálódás. Ekkor mutatta meg a doki, hogy mit lát és magyarázta el nekem, hogy mit is kell nekem is látni. Lehangoló volt, de az volt a tény. Hét óra elteltével nem volt azon a kis lapocskán csak 1 - 2!!! mozgó ivarsejt.
Akkor lelombozódtam.
Azóta sok víz lefolyt a Dunán és már másképp látom a helyzetet.Ha belegondolunk van jó oldala is! Nem kell fogamzásgátlóra költenem, de semmilyen nyavalya sem fog feljutni és talán fertőzést sem kaphatok. Kép))
Egyszer mindenkinek sikerül valamilyen módon várandósnak lenni. Nekem is sikerülni fog. Remélhetőleg a mostani.
Eddig ennyit nem álmodtam, mint most a februári hónapban. Ritka az olyan éjjelem mikor nem álmodok valami gyermekre utalót.Az egyik álmomban édesapám mal és egy kisgyermekkel álmodtam. Apukámat nem láttam, viszont a kislányt igen.
Sajnos már édesapám nem fogja megtudni azt, ha sikerül, de nagyon várta már a mi sikerünket (is).
Nekem pont a halála elött két héttel volt az első lombikom. De legalább azokat a 'gyermekpalántákat" láthatta még akikről kaptam UH képet.
Szokták mondani, hogy 1 elmegy, 1 jön. Ennek biztos így kellett lennie.

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie Maternity tickers
hajnoca
Dunakeszi
 
 


Hel29!

Szerintem azért, mert neked már ott fittnessezik a kis lurkó nem kell nekünk szabadkoznod.
Mindenki veled örül, hisz néhány hét és 'tényleg" életet adsz egy gyermeknek.
Bennem legalábbis a barátnőim 'lelkesedése" és 'napi fitness edzései" tartják a lelket/lelkesedést. Nem mindigg kell, de ha igen akkor mesélnek magukról és velük eggyütt örülök.
Élvezzétek ki a pároddal ezt a csendes időszakot amíg lehet. Ha kint lesz, akkor kicsit zajossabb lesz a világ. Kép
Hajnoca

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie Maternity tickers
hajnoca
Dunakeszi
 
 


Hajnoca!

Köszönöm!

Kép

Kép
hel29
 
 


Tralllala!
Olyan jó olvasni a soraidat. Mókás lehet azért két csöppség egyszerre. Kép

Hajnóca!
Éretem. Azért nagyon ügyes vagy hogy így tudsz hozzáállni a dolgokhoz másképp nem is lehet. Bízom benne hamar elérsz Te is a sikerig. Kép

Jó éjszakát!

Kép

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Sziasztok!

Köszi a válaszokat, szép lassan szükségem lesz minden praktikára.
Hivatalosan jövő hét csütörtökön megyünk a 12. heti uh-ra, de mikor a múltkor begörcsöltem mondta a Garamvölgyi, hogy menjek még be előtte hozzá, hogy mind megnyugodjunk. Most voltunk este, és azt hittem, csak kézi vizsgálat lesz, de legnagyobb meglepetésemre és örömömre meg is uh-zott. KépKép
Hát hogy ezek a lurkók micsoda lubickolást csapnak odabent, a párommal csak ámultunk, tök szépen látszik már mindenük, saccra 4 cm körül vannak, és ficánkolnak össze-vissza. Kép
Nagyon jó volt látni őket, a nagy örömre hazaértünkkor hánytam egyet, de most jól vagyok. Kép

Puszi mindenkinek, jó éjszakát!

Ja, és üdv Hajnóca, én is Kósás voltam, és nagyon megszerettem, én is úgy éreztem, hogy jó bemenni hozzá, mindig megnyugtató volt, van valami pozitív kisugárzása. Sajna már csak a jövő heti uh-ra megyek hozzá.
Hajnesz is hozzá jár.
Kép

Kép
baba888
 
 


Sziasztok!
Pár napja olvasom a beszélgetéseket,és nagyon örültem,mert ebben a helyzetben nem ért meg más kivülálló,és egyre inkább nem szivesen beszélek róla.
Mi két éve járunk a PRI-be,Tapolcára,és nem láttam,hogy vki onnan írt volna.
A 2.lombiknál tartunk,és végső elkeseredésemben írok,mert ma van a 8. nap a transzfer után, amikor vmi kicsit vérzik.Az első lombik alatt is a 25.napon megjött,pedig a ciklusaim mindig 28 naposak.Nálunk 12 nap után kell visszamenni vérvételre,de addig nem jutok el!
A stimulálás jó volt,19 tüsző,11 nyolcsejtes.
Nyh.12,5mm és naponta 3*2 Utro-t kapok.
Beszéltem az orvosommal,két nap fekvést javasolt,ha megjön akkor nincs mit tenni.
Úgy érzem már nincs esély,nem is tudom mit kérdezzek,de nagyon rossz!
anyec
 
 


Anyec!
Ismerős az érzés én szintén a második lombiknál jártam így. Nekem a fekvésen kívül alkoholt írtak elő, vörösbor rövid napi egy egy pohárkával. Próbáld meg hátha segít. Amúgy a Kaális párok fórumán volt egy lány akinek rendesen meg is jött és mégis sikerült, szóval bármilyen nehéz is ilyenkor még reménykedniazért bízzál.
Stella Török dokihoz járt ebbe az intézetbe.

Baba!
Nagyon izgalmas lehetett. Örülök,hogy minden rendben van. Kép Várom az uh képet.

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Sziasztok lányok,

egy kicsit elmentem itthonról, és micsoda levéldömping várt, mire visszajöttem, alig győztem elolvasni!

Andi,
én is gratulálok, én pont akkor kezdtem el írogatni, amikor Nektek nem sikerült az első, most azonban tiszta szívből örülök a sikerednek!

Baba,
nagyon klassz érzés lehet látni, hogy milyen kis elevenek a manócskáitok! Vigyázz rájuk nagyon, és kitartás, mindjárt itt a 12.hét és remélhetőleg elmúlnak a rosszulléteid is!

Lányok,
én ma voltam dokinál, elvileg márciusban vagy áprilisban fagyibabás ET lesz, tőlem függ az időpont. Clostyval és 4 db injekcióval fog egy kicsit stimulálni, mert ő annak a híve, hogy kell, hogy érjen egy petesejt, hogy menjen a természetes folyamat.. Viszont jövő hétre behívott méhüregi (vagy valami hasonló nevű) vizsgálatra, csak azt felejtette el közölni, hogy potom 42 e Ft-ba kerül.. Csináltak közületek valakinek ilyet? Tényleg kell? Én kicsit szkeptikus vagyok, na de azt sem mondhatom a dokinak, hogy ne csinálja, nem??

Fanni
fanny1
 
 


Szia Baba!

Üzensz neki valamit? Kép
Vasárnap 'randim" van vele a Váci utcában.Korán reggel.
Szabad érdeklődni, hogy miért csak 'voltál"?

Már nagyon várom a jövőhetet. Az én számításaim szerint a hét elején punkció és a hét második felében találkozhatunk leendő gyermekeinkkel.
Kimondhatatlanul szeretnék már ott és abban a helyzetben lenni, hogy az eddig nevelgetett sejtecskéimet visszakapjam 'megtöltve" élettel. Normális vagyok, hogy várom? vagy lehet, hogy csak a dokival való találkozást várnám?Kép
Viszont kicsit megkönnyítette az életem, mert a napi Merional adagomat elhagyhattam. Köszönhetem ezt még a sejtjeimnek is. Kép Ezekszerint nem hiába nevelgetem őket. Jó kis gyerkőcök. Már most szófogadóak!!Kép

Szia
Hajnoca

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie Maternity tickers
hajnoca
Dunakeszi
 
 


Hajnoca,
remélem jövő héten minden a terveid szerint alakul, és a szófogadó csemeték kapaszkodnak majd ezerrel! Kép
Azért csak voltam, mert engem a Garamvölgyi küldött hozzá, így a 12. hét után visszakerülök.
Elvileg ez majdnem mindenhol így működik, ha lombikra küldenek valahová, akkor a "folyamat" végeztével visszakerül az eredeti orvosához. Persze sok kivétel is van, helyzettől függ.

Na jóccakát!

Kép
baba888
 
 


Sziasztok!
Köszönöm a választ,azóta rendesen megjött,úgyhogy ennek annyi!
Fanny!
A méhüregi vizsgálat az a histeroscopia? mert nálam is az az egyedüli,ami kimaradt.
Elmondta a doki,hogy mi a menete?/altatás,befekvés,stb./
Hajnóca!
Mi mindegy mire megyünk,mindig nagyon várjuk!Kép
anyec
 
 


...legközelebb jöhet a bor...
Jó éjt!
anyec
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?