Új privát üzeneted érkezett!

Zsuzska
Egészen biztosan!

Meg akartam csináltatni egy vizsgálatot, de aztán lemondtam róla, mert hallottam, hogy az inszem segít ezen, és mivel amúgy is erre készülünk, akár ez a bajom akár más akkor lényegében mindegy.
Az a sejtésem, hogy gyilkolom a katonákat.
Viszont amikor azt mondták, hogy mindenféle tisztálkodás nélkül kell a vizsgálatra menni akkor inkább úgy voltam vele, hogy mindegy. Az inszemnél a katéter tovább fog haladni a gyilkos zónánál, úgyhogy ha CSAK ez a baj, akkor tuti a siker.
annyira izgulok már most, pedig még csak ma kezdődött a ciklusom. Annyira szép lenne, ha egy hónap múlva + lennének a Huncutka által kapott tesztjeim! :?
Meddig szeretnétek még spontánkodni?
Melyik intézetbe jársz?

dita75
 
 


Erzsébeten a Forgács Intázetbe. Most volt az első Clostys hónapom. Most jön a második majd. Ha akkor sem sikerül teherbe esnem, akkor kell bejelentkeznem konzira és indul a mandula :!: :!: :!: :!:

Zsuzska

Kép
Kép
kuzsanna
 
 


Az egyik inszemes barátnőm is Forgácsos.

Remélem sikerül spontán, de ha mégsem hát akkor hamar az inszemmel.
Az inszem előtt más vizsgálatot már nem kérnek tőled? VAgy ez majd csak a konzin derül ki?

Én három hete kaptam meg a papírokat, hogy ez a ciklusom már inszemes lesz, el sem hittem. 6 órát vártam a dokira, mondtam a nővérkének, hogy addig nem megyek innen amig meg nem beszéljük az időpontot. Fél évig vártam erre!
Már túllennék a 6 államilag támogattott inszemen, feltéve ha nem sikerült volna valamelyik. Végül megkaptam a papírt hazáig olvasgattam, annyira jó volt, mintha már legalábbis az ultrahangos képet kaptam volna meg a babszemecskémről úgy csináltam.
Ha eszembe jut mindig megnézem a papírt, minhta eltűnne onnan a két szó: jav. homolog inseminatio
:lol:

dita75
 
 

 
 

Szerintem majd a konzin derül csak ki. De felteszem kellmajd egy új teljes hormon panel tőlem és esetleg egey újabb népszámlálás is, hogy va-n-e valami változás?

Hát ha én is megkapom az időpontot rá (remélem, erre nem fog sor erülni :idea: ), tutira nagyon boldog leszek.....
Amúgy azt jósolták nekem tavaly, hogy egy pici segítséggel idén már babás leszek..... hát remélem, hogy ez így is lesz :shock: :shock: :shock: :shock:

Zsuzska

Kép
Kép
kuzsanna
 
 


Zsuzska
Ki jósolta ezt neked?
Hiszel a jóslatokban?

A clostitól hogy érezted magad? Én az elején eléggé rosszul voltam, és pénél is nagyon feszült a hasikóm.

Vitamint mit szedsz?

Bocsi a sok kérdőjelért! :wink: :roll:

dita75
 
 


Sziasztok!

Még jó hogy nem érek rá magammal foglalkozni, mert biztos becsavarodnék, annyi a munkán, hogy a lányokon kívűl nincs időm nagyon semmire.
Persze még mindig nem jött meg, 27.-én kelltett volna, és a két teszt is 1 csíkos volt.
Vett rákszűrésre mintát, meg megbeszéltük, hogy ha megjön akkor a ciklus első felében és a második felébe menjek el vérvételre, és okosabbak leszünk.
Most nagyon happy vagyok :x mert 18 tól megyünk 2 hétre nyaralni milyen mákom lesz, majd ott jön meg, nehogy tudjak fürödni...
Nincs valami 5letetek?
Huncutka írok privit tesztekért.
Jók legyetek
Dorka

Kép
Kép
dorka2
 
 


Dita!
Bocsi,hogy most válaszolok csak, de meló után elmentünk párommal vásárolni és már vacsiztunk is :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Egy rendezvényen kávézaccból. Azt is mondták,hogy nem magamtól, hanem kell hozzá segítség. (Akkor még nem tudtam, hogy rossz a prolactinom :!: )

Igazából nem tudom, hogy hiszek-e benne..... egyszer igen, egyszer nem :) De eddig bejött :lol: :lol: :lol: :lol:

Szerencsére a Clostytól nem vagyok rosszul. Annyi van, hogy elég sok pattanásom lett tőle. Meg két napig kicsit hányingeren volt tőle.

Vitamint egyenlőre nem szedek. Igazából nem tudom, hogy kell-e. A dokim nem mondta, hogy szedjek. Meg előtte inkább csinálnék egy teljes vérképet, hogy minden okés-e :?:

Te szedsz valamit amúgy?

Zsuzska

Kép
Kép
kuzsanna
 
 


Dorka!

Hátha megjön addig, és tudsz fürcsizni nyugodtan. Nagyon drukkolok Neked.
NEm nagyon tudok mondani neked okosságot, hogyan lehetne meghozni hamarabb :roll: :roll: :roll: :roll:

Zsuzska

Kép
Kép
kuzsanna
 
 


Dita!
Te már a 12. dpon szoktál tesztelni? És akkor tuti eredményt mutat a hcg?

Hát volt sztorid, nem mondom. Kivagy akkor vizsgálva.

Ma voltam babát látogatni, nagyon édi.
encike 2
 
 


Zsuzska
Én szedek vitamint már elég régen. Eleinte elevitet szedtem, de aztán váltottam egy magyar termékre. Az elevitem még megvan, ha gondolod átpasszolom neked.
Ha megyek a nővéremékhez a Camponánál laknak egyébként akkor odaadom neked, Csepelről át tudsz jönni oda pillanatok alatt, nem?
Amúgy ezek a magzatvédő vitaminok is elősegítik a babásodást mert csupa olyan vitamin van benne, E vitamin, folsav....

Encike
Eddig nem mutatott semmit, de nem hazudott mert nem is voltam babás.
Amúgy a másik topicban már volt akinek halvány csíkos lett a 12.-en, és napról - napra erősödött.

dita75
 
 


Dita! Nagyon aranyos vagy! Köszönöm szépen. Mikor mész a Camponához?
Természetesen kifizetem. Csak mondd meg, hogy mennyibe kerül :?: Nagyon dícsérték amúgy az Elevitet.

Sajna egyre többet parna-pirosozom, viszont a hőm még mindig fent van :shock: :shock: :shock: :shock: :shock: Nagyon szeretném, ha már pár nappal előrébb lennék és vagy megjönne, vagy elmúlna ez a barnázás-pirosozás.

Zsuzska

Kép
Kép
kuzsanna
 
 


Kép

Zsuzska
Még pontosan nem tudom mikor megyek, mert most ők jönnek hozzánk ebben a hónapban, én sztem csak augusztusban megyek.
Postán elküldtem egy másik lánynak, kifizettem 800,- postaköltséget, és nem vette át. Gondoltam most személyesen adom oda vki-nek akit érdekel. De nem kell érte fizetni, ha nem kellett volna senkinek kidobtam volna, vagy visszavittem volna a gyógyszertárba. Nekem a gravida jobban bejön, mint az elevit, úgyhogy inkább azt vettem, így megmaradt 50 db elevit.

dita75
 
 


Nekem akkor is jó lesz :lol: :lol: :lol:
Nagyon szépen köszönöm :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Zsuzska

Kép
Kép
kuzsanna
 
 


Amúgy miért jobb neked a Gravida :?:

Zsuzska

Kép
Kép
kuzsanna
 
 


Kép

Lehet akkor lesz rá IGAZÁN szükséged! :wink:

dita75
 
 


Ez egy kényes kérdés.
Nekem emésztési gondjaim vannak, és az elevitben voltak számomra olyan anyagok amik ezt még jobban megnehezítették.... de én persze 1 vagyok a 100-ból. :roll:

dita75
 
 


Meg a Gravidában van jod, ami nincs az Elevitben.
Én folsavat szedek és péig szedtem az E-vitamint. Azt mondták az E vit, már terhesen árt. Nem tudom mi igaz ebből, de ezért abba hagytam.

Még akkor nem tesztelek, csak később, hogy legyen tuti a 2 csik. :D :roll:
encike 2
 
 


Encike
Én erről még nem hallottam, sztem pont ezért jók ezek a magzatvédő vitaminok, mert abban pont annyi van mindenből mint amennyi kell.

Én hétfőnél előbb nem tesztelnék a helyedben.

dita75
 
 


Akkor hétfőn tesztelek, ekkor már csak mutatna valamit. Akkor leszek a 29. cn.-on. Huncutka féle, remélem szerencsét hoz.
encike 2
 
 


Encike
Az érzékenyebb fajta teszteknek muszály lenne kimutatni mensi előtt két nappal. De nem mindenkinél.
Legfeljebb dobsz még egyet másnap is, meg harmadnap, ha addig nem köszönt be a pirianyó, de nem fog! :wink:

dita75
 
 


Nézted a hőmet?

Kép Dorina
encike 2
 
 


Encike
Bíztató! :wink:

dita75
 
 


Ja! :oops:

Dorina nagyon helyes kislány. Egy ilyen úszógumis szöszke csajszit én is elfogadnék! :wink:

dita75
 
 


Sziasztok!

Ilyenkor szokták mondani nem is tudom örüljek vagy sírjak.
Ma reggelre megjött, 1 hét késéssel.
Pont néztem a naptárat, pont így a jó legalább már ebben a hónapban el tudok menni vérvételre egyet nyarlás előtt egyet nyaralás után, hátha akkor jár arra a gólya :D

Huncutka küldöm a privit!
Majd még benézek
Sziasztok
Dorka

Kép
Kép
dorka2
 
 


Jaj eltünt az irásom!!!!

Szoval reménykedem, hogy ne jöijön meg.
Dorinát nem adom ám!!! :lol: :lol: :lol:


Dorka!
Örülj és minnél hamarabb találjon meg a golya, aztán erre keringhetne ám!!!
encike 2
 
 


Dorka!
Fránya piri :evil: :evil:

Encike!
EGy ilyenszép kislányt, mint dorina, én is nagyon szívesen elfogadnék ám :wink: :lol: 8)

Dita!
Amúgy nem tudom, miért, de teljesen fel vagyok dobva.... ma már voltam pedikűrösnél, zöldségesnél, gyógyszertárban, leadtam egy könyvet, bevásároltam a DM-ben és most helyettesítek már egy másik könyvtárban :lol: :lol: :lol: :lol:

Zsuzska

Kép
Kép
kuzsanna
 
 


Zsuzska
Örülök, hogy jó kedved van! :wink:
Hozzám házhoz jött legutóbb egy pedikür-manikűr-műkörmös csajszi, mert az Andi akihez amúgy járok nem ért rá.
De ez a csajé inkább ne is jött volna, semmit nem ért a munkája.
:twisted:

Dorka
Kép

Encike
Kölcsönbe? :wink: :lol:

dita75
 
 


A vörös, a barna meg a szőke beszélgetnek.

A vörös mondja: Képzeljétek, mi történt tegnap este! Gondoltam,
kényeztetem a férjemet, a Sanyit, letérdelek elé, számba veszem, mikor
érzem, hogy a golyói jéghidegek! Nagyon furcsa érzés volt.

Másnap összefutnak, meséli a barna:
Képzeljétek, mi történt tegnap este! Gondoltam, én is kényeztetem a
férjemet, a Józsit, letérdelek elé számba veszem, mikor érzem, hogy az
Ő golyói is jéghidegek! Tényleg nagyon furcsa érzés volt.

Harmadnap is találkoznak:
A szőke szemei alatt irgalmatlan kék foltok...Mi történt veled? - kérdezi a
Vörös és a barna.
Képzeljétek, hogy jártam tegnap este! Gondoltam, a példátokon okulva én
Is kényeztetem a férjemet, a Bélát. Letérdelek először a számba veszem, mikor
érzem, hogy az ő golyói is jéghidegek! Mondom neki: Drágám, a te
golyóid is ugyanolyan jéghidegek, mint Sanyié, a Józsié! Aztán sötétség..

Zsuzska

Kép
Kép
kuzsanna
 
 


Most nem tudom, miért olyan érzésem van, hogy nem fog megjönni.... lehet, hogy csak bemesélem magamnak!!!!

Tegnap miután barna pirosra váltott, előkaptam egy mini tampont. Hát 10 perc múlva már szedtem is ki, mert ki akart jönni magától!!!!!!!!
Ilyen még nem volt :!: :!: :!: :!: :!: És nem tudom, hogy miért :shock: :shock: :shock:

Zsuzska

Kép
Kép
kuzsanna
 
 


A nővér rohan az osztályos orvoshoz:
> - Doktor úr, a kettes jobban van!
> - Megszólalt?
> - Igen.
> - És mit mondott?
> - Hogy rosszul van.
>



> - Halló?
> - Elnézést, ez a kilenc, három, négy, három, hét, hét, nyolc, öt, négy?
> - Nem, igen, nem, igen, igen, nem, nem, igen, igen.
>
>
> - Mi az a speciális berendezés, amivel átlátsz a betonfalon?
> - Ablak.
>
>
> - Apu , hol van az Alpok?
> - Anyádat kérdezd, ő rak el mindent!
>
> Két dolog is bizonyítja, hogy Ön a tettes.
> Egy: magánál volt a gyilkos fegyver.
> Kettő: csipkebokor vessző.
>
>
>
> A nyuszika megy a sivatagban, és már majdnem éhenhal, mikor szomjanhal.
>
> Két ufonauta beszélget:
> - Képzeld, nyílt egy frankó kis vendéglő a Holdon!
> - Nocsak! És milyen?
> - Egész jó, a kaja kiváló, a zene is tűrhető, csak valahogy hiányzik az a
> jó kis légkör

Zsuzska

Kép
Kép
kuzsanna
 
 


Kép

dita75
 
 


Dita!
Ugyse adom!!!!!! :o :o :o :o :o

Sütöttem palacsintát, most azt eszem. Apa ha ezt látná, leorditaná a fejem, hogy gép mellett eszek.
Alszanak a gyerköcök, én is majdnem elszunditottam.
Szorit a gatya, lejjebb kellett tolnom.

Kuzsanna!
Akkor 2-en nem várjuk most pirit!!!!!!
encike 2
 
 


Encike!
Biza ám, nagyon nem várjuk :wink: :lol: De hétfőig te is bírd ki tesztelés nélkül!!!!

Zsuzska

Kép
Kép
kuzsanna
 
 


Muszály lesz vagy még tovább!!!
encike 2
 
 


Ez a legrosszabb.... a várakozás... eddig nemvolt semmi bajom... de most, hogy még semmi sem biztos, így teljesen kezdek kiakadni :shock: :shock: :shock:

Zsuzska

Kép
Kép
kuzsanna
 
 


Hanyadikán kéne nem megjönnie?
encike 2
 
 


Jol látom 1 nap van köztünk????
Akkor jövö7 szerda körül?
encike 2
 
 


Hát mivel megint 13-án volt a pé-m, gondolom most is 25 napos lesz/lenne :lol: :lol: :lol: :lol:
Szóval szombat-vasárnap nem kellene megjönnie :?

Zsuzska

Kép
Kép
kuzsanna
 
 


Jaj, de jo lenne!
Drukkolok!
encike 2
 
 


Köszike nagyon :lol: :lol:

Énis neked a jövő héthez :!: :!: :!: :!:

Zsuzska

Kép
Kép
kuzsanna
 
 


Szép hétvégét mindenkinek!!!
10 perc és megyek haza :lol: :lol: :lol: :lol:

Zsuzska

Kép
Kép
kuzsanna
 
 


Megyek én is, ma sokat itt voltam.
El kell mosogatnom, holnap nagy takaritást tervezek.
encike 2
 
 


Csajok!
Mennek a megadrukkjaim! ++++++++++++++++++++++++++++++++++++ :wink:

+ teszthegyeket szeretnék látni, világos ?! :wink: :lol:

dita75
 
 


Szia Dita!
Én már itthon vagyok és túl vagyunk a fagyis sárgadinnyén :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Zsuzska

Kép
Kép
kuzsanna
 
 


Zsu
Én fagyi nélkül csináltam egy hatalmas gyümölcstálat magamnak, volt benne alma, szőlő, sárgadinnye, szilva, barack, banán.
Nyami-nyami! :wink:

dita75
 
 


Dita!
Köszike, de tudod, hogy neked is?!
encike 2
 
 


Dita!
Köszike, de tudod, hogy neked is?!
encike 2
 
 


Dita!
Istenien hangzik!!!!

Zsuzska

Kép
Kép
kuzsanna
 
 


Encike
Mi lesz nekem is? :roll:

Zsu
Fini volt! :wink:

Lassan elteszem magam, mert a páromék négykor kelnek, és tuti, hogy engem is fel fognak kelteni. :twisted:

Kép

Peca lesz!

Jó éjt mindenkinek!

Kép

dita75
 
 


Száp álmokat, mindjárt elteszem magamat én is!!

Egyre több pirosom van :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry:

Zsuzska

Kép
Kép
kuzsanna
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?