Hali!
Jól eltűntem, de látom, azóta már sok-sok új baba fogant, éljen!!!
Gratulálok mindenkinek, akinek még nem tettem volna (Évi, Kivi, Timika, Cinóca)!
Annácska,
neked azért külön, mert ma tudtad meg!
Jaj, úgy örülök, emlékszem, hogy mennyit sírtál, de csak sikerült, és beköltözött a babóca!
Nagyon drukkolok, hogy minden rendben legyen, és a lányod is nagyon örüljön, hogy végre jön a kistestvér!
Ja, és boldog névnapot!
Azoknak, akiknek még nem sikerült, mennek folyamatosan a drukkok! Gondolok ám rátok, csak lusta vagyok írni, már én is eléggé fáradok.
Gratulálok még Mátéhoz és Emeséhez is! Sok tejcit, jól alvó babucit, és kevés idegeskedést kívánok!
Magunkról annyit, hogy kiderült, hogy kisfiunk lesz, ami meglepett bennünket (valahogy mindketten lányt éreztünk), és ezért még mindig nincsen nevünk.
De hát ez legyen a legnagyobb gond, nem igaz, majd csak kitalálunk valamit.
Nekem is nő a pocim, a kerülete már 102cm.
Érdekes viszont az, hogy csak előrefelé nő, hátulról nem is látszik, hogy terhes vagyok.
Stelláéknak mennek a drukkok, Wish, nagyon sajnálom, hogy nektek nem jött össze most, de majd a következő!
Továbbra is csendben drukkolok nektek, és sajnálom, hogy nem vagyok aktívabb! Azért, amikor megszületik a kissrác, mindenképpen jelentkezem majd! Addig jó sok zebrát próbálok küldeni, amikor az állatkertben járunk, mindenképpen megbeszélem velük! Remélem, ez a hónap mindenkinek szerencsét hoz, főleg, hogy így beindultak a zebrák!
Remélem, most már ez lesz az általános:
Kóbor