Új privát üzeneted érkezett!

szép jó éjszakát!!!!!!

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Előkerültem én is. Egy kicsit húzós volt a múlt hetünk. Lili 5 napot kórházban volt, Pesten a fertőzőn a Szent Lászlóban. Elkapott valami olyan vírust, amitől nagyjából 5 óra alatt szinte teljesen kiszáradt. Pont Pesten voltunk, mert másnap mentünk volna a barátainkkal Bécsbe, és már ott aludtunk volna. Délben elkezdtett Lili hányni, de csak egyszer. Aztán du. 5-kor hányás-hasmenés. Gondoltunk bevisszük a Heim Pálba, hogy nézzék meg, ne így menjünk Bécsbe. Fél 6 körül még mondták, hogy vírus, kapott kúpot, menjünk haza, semmi gáz, holnap mehetünk Bécsbe. Na 8 körül már vittük vissza, mert láttuk, hogy nem stimmel a dolog. Fél 10-re jutottunk orvoshoz, akartak neki ott infúziót adni, hogy ne kelljen kórházba mennünk. 3 próbálkozásra sem sikerült vénát biztosítani, akkor mondtuk, hogy kész vége, visszük a Lászlóba. Ott egyszer még próbálkoztak az osztályon a vénabiztosítással, de már annyira össze volt esve, hogy ahogy megszúrták gyakorlatilag át is szúrták. Az intenzívre levitték, és ott még 3 próbálkozásból valami mélyvénát sikerült neki szúrni, de az is csak reggelig bírta, de 3 palack lötyi legalább lement rajta. Aztán másnap este már 3. alkalomra sikerült a kézfejébe berakni, ami bírta a hazajövetelig. Összesen 10 palack infúzió ment bele. Apa volt Lilivel kórházban, mert ugye én terhesen nem maradhattam a fertőzőn. Szerencsére nem is kaptam el semmit. Nagyi is vállalt egy éjszakát, neki sem lett baja. A férjem nyűglődik valamivel, de néha azt érzem, csak pszichésen, mert mindig csak itthon beteg, a munkahelyén meg nem.

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


lina remélem már teljesen megyógyult a lilike........sok puszi neki........

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 

 
 

Sziasztok!

Linácska, hogy van Lili?
Encike, hogy érzed magad? Vagy már meg is született a kislányotok?

Már mi is túlvagyunk egy kellemetlen élményen, Máténk is megismerte a kórházat sajnos. 4 napot voltunk bent (valami influenza-féle miatt). Végülis nincs nagy baj, el volt dugulva az orra, emiatt nehezen lélegzett, köhögött. Most már jobban van. :)

Amúgy nagyon lemerít a két gyerek, nem sok időm marad. Máté mondjuk kíméletesebb az anyjával, eszik, alszik, ha ébren van, akkor is elnézelődik, gagyarászik. Most már az éjszakák is nyugisak, tegnap pl. csak egyszer kelt fel. Laura már érdekesebb, most nagyon akaratos lett, komoly energiáimat emészti fel, hogy őt rábírjam bármire is... :? :twisted:

Lassan itt a húsvét, úgyhogy boldog ünnepet kívánok Nektek, szeretettel!!!

Kép
Kép
ggica
 
 


Gica,
köszi, most már jól van Lili. Úgyhogy ezen a hétvégén megpróbáljuk eredetileg tervezett változatában megismételni a két héttel ezelőtti hétvégénket.
Tényleg, nem fura kislány után a kisfiú, én annyira félek ettől, hogy milyen lesz...

Kellemes Húsvétot kívánok mindenkinek, nem nagyon leszek az ünnepek alatt!

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


Linácska, akkor érezzétek jól magatokat Bécsben! (Ugye oda készültetek?)
Naná, hogy fura a fiú egy lány után. :wink: Mi is mondtuk párszor szegény Máténak, hogy "Törpilla" vagy "Pöttöm Panna", de mostanra talán nem követünk el ilyen szarvashibákat...Még az lesz majd érdekes, hogy a strandra nem kaphat fodros bikinit, hidegen hagyják majd a pörgős szoknyák, a masnik, táskák, csatok, kopogós cipők stb. És gondolom, nekem kell majd résen lenni, mert másként kell nevelni egy fiút, mint egy lányt...apának biztos megy majd a fiús gondolkodás, de én mégiscsak lány vagyok.
Na, egyelőre ez még messze van. :lol:

Puszi Mindenkinek és szép húsvétot kívánok!!!

Kép
Kép
ggica
 
 


Sziasztok!

kellemes Husvéti Ünnepeket Kivánok!

Még egyben vagyunk, semmi jel, hogy ki akarna bujni. Méhszáj zárt, hisz csütig még van idő.

Mindig mentünk vhova husvétkor, de most sehova, itthon maradunk, várjuk a locsolokat.
A kisebbik lányom mamánál van, a nagyobbikkal mindjárt megyünk tojást festeni.
encike 2
 
 


izgalmasak ezek az utolsó napok!!!!!!

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


hahó!

utólag is kellemes húsvétot!

Kismamik gömbölyödjetek szépen!

Enci:drukk a gyors szüléshez,várjuk a fejleményeket!

Lina:szegény Lili,remélem túl vagytok rajta!

Nita:veled mizujs?Poci van már?

Gica:sajnálom Mátédat,még olyan pici!Tehetnél majd képet :wink:

KépKép
lyndee
 
 


lyndee köszi jól vagyok......van már kis pocakom..... :wink: :wink:

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


lyndee!
Köszi, ugy legyen, már kezd fájni a pocak, keményedik.
encike 2
 
 


izgis már a helyzet!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :) :) :) :)

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


vajon miért nem írnak a többiek? :?


zsuzsi,dreika,napsugi,tavirózsa,amethiszt,juca,mimi,monti,kacika,csucsu JELENTKEZZZZ!!!!!!!

KépKép
lyndee
 
 


csucsu dolgozik ezért nem jön....

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


nita:azért hiányzik és néha írhatna,kíváncsi vagyok mi van velük! :(

KépKép
lyndee
 
 


nagyon ritkán szokott írni 1-2 topicba :(

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Sziasztok Lanyok,

orulok, h mindenki hazakerult a korhazbol!!!En azota is rettegek minden betegsegtol, joforman csak oda megyek a kisfiammal, ahol tudom mindenki egeszseges. Nagyon nehez a pici betegeket nezni...

@Enci: nagyon nagyon szurkolunk, talan mar van baba is???

@Nita: klassz, h ilyen szepen fejlodtok, kivancsi vagyok, h kislanyotok lesz-e:)

@Ggica,Lina: en pedig azt nem tudom milyen erzes lesz kis kukis utan kislanyt tartani a kezemben :shock: :lol: Fogalmam sincs, nagyon furcsa erzes egy kislanyt varni, annyira Aronra vagyok berendezkedve, de hatalmas az orom es orulok nagyon, h kislanyom is lehet. :lol:

Kép
zsozsoo
 
 


zsozsoo én is nagyon várom hogy kiderűljön......

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Sziasztok utolagis kellemes husvétot kivánok mindenkinek remélem jol telt el mindenkinek.
Örülök hogy mindenki jol van.
Mi jol vagyunk eddig minden rendben van és remélem igyis marad.
A nemét még nem tudjuk majd 7-én megyek uh-ra és ott megkérdezem.
Igyekszem töbet jöni .
Vigyázzatok magatokra puszi :Judit

Kép
v.e.judit
 
 


judit de jó hogy minden oké veletek is.....én is remélem megtudom a 18. héten manóka nevét......

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Sziasztok!

2009.04.15.-én 05 ora 55 perckor 3250gr 55cm-el megszületett Petra.
Nagyon könnyü és gyors szülés volt, mindenkinek ilyet kivánok!!!

Kép
encike 2
 
 


encike gratula!!!!!!!!!!!!!!!gyönyörű Petra!!!!!!!!!!!

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Encike,
gratulálok Petrához, nagyon édi kiscsajszi. Tegyél még képeket, meg mesélj!!!

Nita,
te mikor mész Uh-ra? Én ilyenkor már alig bírtam kivárni, hogy megtudjam Pötty fiú-e vagy lány. Mi jövő szerdán megyünk újra.

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


lina én jövőhéten pénteken megyek uh-ra....én is várom hogy kiderűljön.....sajna 4d-re nincs pénzünk pedig nagy vágyam elmenni rá.........

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Dita,
mi 4D-n voltunk a kötelezőn is, de azt, hogy fiú vagy lány, azt két dimenzióból mondták meg Lilinél is, most is. Sokkal jobban látszik.

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


Szüléstörténet:
Mult7 kedd este: anyuéknál aludtunk, mert a férjem éjszakás volt és ne legyek egyedül, igy ott voltunk.
Barátoknak vége, majd alvás.
11 körül mensziszerű fájdalomra ébredtem, ami fél oránként jött, közben aludtam. Negyed 2-kor wc-re mwntem, mikor is a papir véres volt. 3 körül hivtam a párom, hogy lassan mehetünk a korházba, de még vártunk. A fájások már erősebbek és 10-5 percesek lettek.
Negyed 5-re beértünk a korházba, felvették az adatokat, majd fél 5-től szülőszoba. Jöttek a fájások, már erősödtek, mikor burkot repesztettek onnan még rosszabb volt.
A dokim nagyon biztatott, hogy szépen vajudok, ez adta bennem az erőt.
5 ora 55-re 3. nyomásra meg is lett Petra.

Apás szülés volt, nagyon jo volt, mert szoritottam a kezét szegénykémnek és közben arra gondoltam, hogy neki is fájhat.

Kép
encike 2
 
 


Bocs, Nita...

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


encike én is ilyen gyorsan szeretnék szűlni!!!!!!!! :) :) :) :)

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Sziasztok!

Jujj, Enci, csodaszép a kislányotok!!!! Gratulálok Nektek és sok örömet kívánok a babátokban!

Zsozsoo, elhiszem, hogy örülsz a kislánynak! :wink: (Most hány hetes is vagy?)

Nita, Lina várom veletek az uh.-ot!!!

Én tegnap voltam a szülés utáni kontrollon. Olyan furcsa volt a sok pocakos kismama között pocak nélkül... :cry: Komolyan mondom, sajnáltam, hogy nem vagyok terhes. :roll: Ja, és asszem, még irigy is voltam. Hm. De aztán helyrebillent a lelki egyensúlyom. :D
Amúgy jól vagyunk, szerencsére. Máté 8 hetesen 6 kiló volt, szopizik rendesen. :lol: Laura pedig rohamléptekkel halad a szobatisztaság felé, s újabban a hisztik is elkerülnek, de legalábbis enyhe lefolyásúak. 8) Úgyhogy van örömködés nap mint nap.

Jó hétvégét kívánok Mindenkinek!

Kép
Kép
ggica
 
 


Encike,
gratulálok Petrához, gyönyörű! :)
És szereti az 5ös számot. :lol:

KépKép
dreika
 
 


Sziasztok!

Voltam tegnap UH-n, minden ok Levivel, így UH alapján nagyon édes baba, és az arcberendezése, orra-szája tiszta olyan, mint Lilié, és úgy alszik, mint én. Kezei a feje felett. Pont felébresztettük az UH-val, úgyhogy nagyokat ásítozott, nyújtózkodott, elégedetten mosolygott utána, szóval édi volt.
845g-ra becsülték.

Teszek képeket:

Kép
Kép
Kép

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


fiam lesz!!!!!!!!!!!!!Bence!!!!!!!

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Nita!
:lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
JÓ EGÉSZSÉGET !!!

LINÁCSKA!
Szupik a felvételek!!!! sok boldogságot!

Zsuzsu,Ábel,Konstantin
KépKép
zsuzsu72
 
 
 
 


zsuzsu köszönjük!!!!!!

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Zsuzsu,
köszi szépen!

Nita,
gratulálok neked is a kis kukishoz. Képet teszel fel?

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


lina sajna nem kaptam képet!!!!! :cry: :cry: :cry: :cry:

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


hahóóó!

Először is Encike!Gratulálok a kis Petrához,nagyon szép baba!
Irigylésre méltó szülésed volt! :wink:


Nita:Hurráááá!Kukis!

Lina:Jók a képek!Már nagyon halad az idő!Liliről tehetnél képet!

Dreika,Zsuzsu hogy vagytok!Képek!!!!!!!!!!!!!

gica:szép nagy már Máté,jól tartod! :lol:

rólunk:jól vagyunk,mi is hízunk rohamosan!7300gramm Arni.Mostanság fedezte fel a lábát és azt kapja be :lol:
még csak anyatejet kap.

KépKép
lyndee
 
 


lyndee örülök hogy jól vagytok!!!!!!!!!!köszi a gratut!!!!!

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Voltam tegnap dokinál, már 1090g Levi. Két héttel mérte nagyobbnak az UH, úgyhogy kezdek félni.
Aztán Lili kérte, hogy keressük meg a kukiját. Az orvos megtalálta, én meg rávágtam, hogy "mérjük meg" :P
Tudom, mi csajok... Amúgy hatalmas méretekkel rendelkezik a fiam: 1,4 cm :lol:

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


lina szép nagy sulyú lesz levike!!!!!!!! :wink: :wink: :wink: :wink:

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Sziasztok,
Én ma regisztráltam ezen az oldalon. A héten elvetéltem. Ti mennyi idő után próbálkozhattatok újra? :( :cry: :cry:
bakosi barbara
 
 


barbi nagyon sajnálom........ha művi uton fejezték be akkor 3 hónap a javasolt pihi....ha spontán ment el akkor az 1-ő menzi után!!!!!!

képzeljétek ma bencus egész nap meg nem áll......folyamatosan rugdos!!!!!!!!!!

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Sziasztok!

Barbi, sajnálom én is, ami történt Veled. Remélem, hamarosan megvigasztalódtok és a baba is jön mielőbb!!!
(Igen, a 3 hónap ilyenkor a "szokásos", mi nem vártunk annyit...beszéld meg a dokiddal, ő mit javasol.) Szorítok Nektek!

Nita, de jó Neked, az a rugdosás nagyon klassz lehetett! Jól vagy?
Lina, :lol: most már mindjárt itt van aug. 9.! S ha még 2 héttel nagyobb is...
Lyndee, csak így tovább Nektek is!

Nálunk is minden oké a gyerekekkel. Máté növekszik, megvolt az első védőoltás is, lassan már a következőt kapja majd. Gügyögni kezdett, délutánonként nagyon aktív, mozgolódik, érdeklődik, nagyon aranyos.
Laura jó tesó, úgy örülök neki. Most már teljesen szobatiszta. Jövő héten lesz a beiratkozás az oviba. Még nem tudom, elkezdje-e idén?

Mindenkinek szép napot!

Kép Máté

Kép Laura

Kép
Kép
ggica
 
 


ggica gyönyörű a máté!!!!!!!!!!és a laura is !!!!!!!!!!
én köszi jól vagyok...bence egyre többet rugdos......nagyon jó érzés!!!!!!

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Ggica,
de jó nektek, hogy Laura szobatiszta...
Én pont ma megyek a gyerekpszichológushoz, mert valahogy nagyon nem stimmel nekem, hogy a 3,5 éves gyerekem még a csíráját sem mutatja a szobatisztaságnak... Legalább zavarná, de nem. Símán játszik, csúszdázik bekakilva.

Nita,
már te is túl vagy a félidőn???

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


linácska nekünk is a kakival van gond...bekakil a gatyába...de pisi terén már éjel nappal szobatiszta.....

igen már tul vagyok a félidőn.....hála égnek!

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


sziasztok!

kukorékol az úrfi azért ilyen korán...

Kismamik: hamarosan eljön a Ti időtök is!Az augusztus már tényleg ítt van!
És a félidőtől már repül az idő! :wink:
Esetleg pocifotót tehetnétek!
Nita:Még a te pocidat nem is láttuk :evil:

Gica:szépek a gyerkőcök!Máté hatalmasat nőtt!És gartula az első szurihoz,mielőbb legyetek túl rajta!

Mi jól vagyunk,Arni sokat mozog de továbbra is szépen gyarapodik.7600gramm és 69 cm.

Pár kép:

Kép

Kép

Kép

KépKép
lyndee
 
 


lindee ide én nem tudok képet küldeni.de mmst azt tudok...ugy van pociképem......
arnika gyönyörű baba!!!!!!!!

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Voltunk UH-n, nem vagyok még otthon, csak a barátnőm gépét bitorlom, úgyhogy csak gyorsan néhány kép:
Kép
Kép

És a méretek:
BPD: 7,22
HC: 25,67
AC: 23,87
FL: 5,17
Súly 1159g

ÉÉÉÉS, lobog a magzatvízben a haja :lol:

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


Sziasztok,
Köszi a biztatást. Én sem szeretném megvárni a 3 hónapot. 1,5 hónap után megyek dokihoz. Igaz újhoz és még nem ismer de remélem jókat mond és mielőbb próbálkozhatunk újra. :D
bakosi barbara
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?