Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Ma is egész jól végeztünk mindennel.
HSG-re valami ötlet? Hol tudnám gyorsan megcsináltatni?
kamilla04
 
 


kamilla04,
próbáld meg Murber-rel magánban megbeszélni. Ha arra kerül a sor én is hozzá megyek majd.

A férjuram hétfőre kapott időpontot az urulógiára. Remélem minden ok lesz :-)
dekatka82
Vácrátót
 
 


Na nekem közben megjött, remélem, ez előrevetíti a jó eredményeket csütörtökre, bár mint írtátok nem nagyon számít, na mindegy.

A gonapeptylt egyébként végig kell adni, amíg a fostimont nyomom, vagy azzal korábban le szoktak állni?

Mmzsó:
Talán ez a legrosszabb, amikor valami nem sikerül és még az okát sem tudja az ember. Az nem nagy segítség, hogy valakinek a 7., meg a 8. sikerül. :(
Sajnos az orvosok haladnak valami protokoll mentén, - amit őszintén szerintem egy idő után már mi is tudnánk csinálni - aztán vagy bejön, vagy nem.
Én ezért sem kérdeztem meg még nőt és nem is fogok, hogy mikor akar, miért nem akar gyereket, nem tudni, hogy az egyszerű válasz mögött milyen életutak vannak. :((
salsera
Budapest XIII. kerület
 
 

 
 

Én a sote-n elég hamar kaptam rá időpontot, pláne, ha időben megjött volna. Mondjuk nekem nem tudta megcsinálni az orvos (állítólag a hátrahajló méhszájam, meg nem szültem, meg nem tudom még mi miatt nem tudta normálisan felhelyezni a katétert, ezért nem ment be az anyag).
Hát mit ne mondjak, nem volt egy élmény. :((

Na, de nem akarlak megijeszteni, a lapar, hysteroscopia közel sem volt olyan szörnyű.

Meg is kérdezem majd, hogy milyen nyugtatót kaptam műtét előtt, mert az engem úgy taccsra vágott, hogy miközben várakoztam elaludtam. :)


Sziasztok!

Ma is egész jól végeztünk mindennel.
HSG-re valami ötlet? Hol tudnám gyorsan megcsináltatni?
salsera
Budapest XIII. kerület
 
 


:D

Beszéltem a régi dokimmal. Holnap kell hívnom, hogy akkor most mikor is lesz időpont. Ha ő nem tudja akkor megkérdezem tőletek a Murber számát. :D

Dekatka, tuti rendben lesz minden.
Salsera, most Soten beteg az orvos aki csinálja azért kell másik helyet keresnem. A cucc neve érdekelne, hogy én is alukáljak. :D
kamilla04
 
 


Sziasztok!

képzeljétek,ma találkoztunk Kamillával!

Kamilla,
ti milyen jófejek vagytok!Jó kis páros vagytok a FÉRJEDDEL,a volt élettársaddal :lol:
nem hiszem,hogy Murbernek van a magánrendelőjében rtg gépe,amivel hsg-t lehet csinálni,esetleg lehet,hogy el tud küldeni olyan maszek helyre,ahol van ilyen...de hátha sikerül a régi dokid révén!Azért ez vicces,hogy 1 doki beteg és az ország egyik legkomolyabb női klinikáján nincs hsg,hiába nem létszükséglet,de akkor is
:twisted: amúgy a hsg-t ki lehet bírni,1 percig Qra fáj,de utána elmúlik.

Salsera,
a Gonapeptylt a tüszőrepesztés napján adod utoljára,addig végig kell.

Dekatka,
hajrá hétfőre!Remélem,megnyugtató eredményt kaptok!Ha meg ne adj'Isten nem,akkor lesz mit lobogtatni Murber dokinak.Úgy értem,a leletet.

Ja,mellesleg mi is elkezdtük ám a mókát!holnaptól lövöm magam,juhejj!18-án vérvétel.

:wink:
Vendég
 


Mmzsó, köszi!

Jövő csütörtök 9.30 a Hsg-m. Megcsinálja a régi Dokim. :D :D

Bár nem a 10. napig van meg de azt mondta hogy jó lesz még középidő előtt.
kamilla04
 
 


Sziasztok!

Kamilla,
megint nem csinálják meg a hsg-t a klinikán? :(
Örülök, hogy nem vártam rájuk és megcsináltattam egy magánklinikán! Ez vicc most beteg a doki, amikor meg én akartam megcsináltatni, akkor meg elromlott a gép! :(
Nem fog fájni egyáltalán, legalább is nekem nem fájt. :)
Mondjuk annyit fűznék hozzá ha nagyon a közép időben leszel már lehet, hogy annyira zárt lesz a méhszáj, hogy nem tudja felvezetni a katétert és akkor nem lehet megcsinálni a vizsgálatot. :( Én sajnos így jártam, ezért szólok, hogy ez is benne van a pakliban, de másodszorra az 5. napon mentem és gond nélkül felhelyezték a katétert és megcsinálták a vizsgálatot.
Sok sikert!!! Neked elsőre sikerüljön azt kívánom! :)

Mmzsó,
örülök, hogy Te is kezded a bulit! ;)
Kár, hogy mi nem találkoztunk, de én hétfőn, szerdán és pénteken megyek vvtelre és ultrahangra.

Kezdek egy kicsit izgulni a leszívás miatt, ma is láttam egy nőt akit kábán vezettek át a műtőből a kis szobába. Gondolom ő is leszíváson volt. Az a furi nekem, hogy utcai ruhában volt, nem kell átöltözni vagy ez olyan rövid beavatkozás, hogy felesleges?

Jövő héten én is sorra kerülök! Úgy izgulok! :)

Mindenkinek sok sikert!
kocos888
Budapest XIII. kerület
 
 


Sziasztok.

Mi tegnap jöttünk meg a nyaralásból és csak ámulok mennyire felpörögtek az események itt a fórumon. Mindenkinek drukkolok, hogy sikerüljön .
Nekem holnap lesz 2 hete hogy megvolt a 3. inszem . Nem tudom érdemes-e már holnap tesztelnem de nekem elméletben 25-26 naponta jön meg és szerencsére eddig semmi jele. Várjak vele hétvégéig ??????

Nagyon bízunk a sikerben de azért benne van a pakliban az is hogy nem sikerült.
Ha nem jönne meg és negatív a teszt mikor hívjam a klinikát???

Szép napot mindenkinek Edina
edina71
Budapest
 
 


kamilla 04: Sok sikert a HSG-hez :) Hol csinálják végül? A fájdalomról csak annyi, hogy ha a petevezetőddel van gond, vagyis nem tud eltávozni a folyadék, mert nem átjárható, akkor érezni fogod. Lehet előtte fájdalomcsillapítót kérni egyébként...
mhoney
Budapest VIII. kerület
 
 


Sziasztok!
Kamilla, szívből gratulálok házasságkötésetekhez. Nincs kedved mesélni róla (minden jól sikerült, úgy ahogy szerettétek volna, meddig roptátok a táncot, stb.)? A leánybúcsúról sem meséltél, pedig emlékszem, nem igazán voltál happy előtte.
Zsó, annyira örülök, hogy indultatok!!! Mondtam, hogy jó híreket fogsz kapni :wink:
Edina, ezerrel mennek a drukkok, hogy ne jöjjön meg, és két csíkot produkáljatok :wink: Merre voltatok nyaralni?
Hajrá mindenkinek, nagyon szorítok Értetek!!!
maci80
 
 


:D

Csajszik!
Akkor hol is kezdjem?!
Lánybúcsú: nem volt kedvem hozzá mert olyan erőltetettnek éreztem, hogy a barátnőm kedvéért nekem kell hülyét csinálnom magamból. De végül is valamennyire tudtam oldódni a végére. az volt igazán a bajom, hogy tényleg mindent a netről leszedett dolgok alapján csináltak. Ha ismernének (én azt hittem, hogy igen) akkor egy sokkal lazább dolgot csináltak volna. Viseltem a 3 rózsaszín fütyikés hajráfot, kértem telefonszámokat válaszoltam a kérdésekre. Volt limozás és aztán meg tánci egy helyen ahol kb mi voltunk.
Esküvő: csütörtökön kezdtünk reggel a kozmetikusnál, próbasmink. Egész szolid szépet találtunk szerintem és még talán szép is voltam. Du körmös mert a géllakktól teljesen szétment a körmöm. Az király lett mert a csajszinak is tetszett aki csinálta. Este közölte az Uram hogy neki valami gáz van ingével mert foltos. Előtte kimostuk és a teraszon lett vele valami. Még kerestünk inget, de végül csak folttisztítót vettünk. Pénteken reggel mentünk a mézeskalács ültetőkártyákért meg anyós mézeskalácstortájáért. Aznap volt 70. éves.
Kimentük feldíszíteni az eskövő autónkat ami az egyik 12 tonnás Dakar kamion volt. Ezután mentem a fodrászhoz. Elmentünk a gyűrűkért mert végre azok is készen lettek. Az Uram tanúja csinálta Carbonból.
Szombaton már korán felkeltem. Virágokért mentünk ahol közölték, hogy ők úgy emlékeznek, hogy délre lesz meg, de mondtuk, hogy mi 8ra kértük. Kicsit várni kellett de meglett. Haza, kicsi takarítás,zuhanyzás. 9,30 körül jött a kozmetikus, megint kikent. Fodrász jött 10,30 körül összerakta a laza kontyom. A többiek addig díszítették a személyautókat. Aztán 12 után kicsit késve, de elindultunk itthonról. Mentünk fotózni. A kamion volt a meglepi, mert előre mentek a személyautók a házasságkötő teremhez és a kamionnal mi később érkeztünk. Sikerült a meglepi.
A szertartás elég hamar megvolt. Igen-igen, gyűrű, szülők, pezsgő, gratuláció. Kb ennyi.
Az étteremben egész jól érezték magukat. Nem volt lagzi igazán inkább csak falatozás. 8 körül már talán mentek el az elsők. A torta után, ez ajándék volt. Aztán szépen szivárgott el a banda. De volt egy kicsi tánci is, de nem mennyasszony tánc meg ilyenek. Csak olyan lötyögés. Éjfél után értünk haza nem sokkal.
Összességében a barátaink azt mondták, hogy az eddigi legjobb esküvőn voltak és, hogy azóta is fel vannak pörögve. :D
Lehet hogy túl sokat írtam így is, de igyekeztem röviden leírni.
Remélem nem tűnők nagyon önteltnek így leírva?! 8)
kamilla04
 
 


Maci, a napokban gondoltam rád, hogy mi lehet veled? Jó hogy írtál és köszönöm.
Edina, kicsit irigyellek mert mi már nem jutunk el nyaralni. Eddig én nem tudtam menni, most már a férjem nem tud eljönni szabadságra.

Kocos, Mmzsó!
Hajrááááá! szorítokNektek!!!!

Jahn Ferenc Kórházban csinálja a régi Dokim a HSG!

Mi a kiütős fájdalomcsillapítónak?
Nekem dolorgit vagy mim van itthon....
kamilla04
 
 


Maci,
jut eszembe:Isten éltessen sokáig szülinapodon!És köszi a drukkot,folytathatod!
:wink:

Kamilla,
tök jó,hogy így leírtad a Nagy Napot!

Edina,
jajj,nagyon drukkolok!Szerintem ha szeretsz tesztelni,pénteken már megteheted,kimutatja elvileg.

Kocos,
akkor elárulom a kulisszatitkokat a leszívással kapcs.Totál meztelenre kell vetkőzni,ők adnak egy köpenykét,elöl kötőset,de nem kötheted be.Zokni legyen rajtad mert kapsz lábzsákot amibe amúgy is beleizzad a lábad,de zokni nélkül meg totálisan.
A fejedre is kapsz sapit.És amikor felébredsz,bizony magad fogsz visszaöltözni,esetleg segítenek,ha nagyon szédelegsz.Erre vagy fogsz később emlékezni,vagy nem,én már jártam így is,úgy is.Ez nagyon furi dolog.Utána lehet pihizni a kis szobában.Semmi félnivaló nincs,persze az ember ezt nem tudja megszokni,mindig mondom a műtőben Katiéknak,kár tagadni.De az eszemmel tudom,hogy semmi kellemetlenben nem lesz részem és még sosem volt ez másképp.Mikorra mondják neked?
Vendég
 


Kamilla, örülök, hogy ilYen jól sikerült a Nagy Nap! Azért megnéznék egy Dakar kamiont, mint menyasszonyi kocsi :lol: A leánybúcsút sajnálom, nekem ezért nem volt soha (én elváltam, ez a második házasságom, de én csak ezt tekintem az EGYETLENNEK, az IGAZINAK)
Zsó, köszönöm a figyelmességed, aranyos vagy :oops: Mikor mész uh-ra?
Kocos, ne félj a leszívástól, semmit fájdalmasat nem csinálnak, míg ébren vagy! Nekem kicsit várni kellett az anesztes dokira, és a prof elkezdte az előkészületeket, és direkt kihangsúlyozta, hogy míg ébren vagyok, nem csinál olyat, ami fájhat. Amúgy meg szerintem kívülről sokkal rosszabbul néz ki a pánciens a műtét után, mint ahogy érzi magát. Nekem konkrétan szómenésem volt, egyfolytában beszéltem (a párom elmondása szerint :lol: ) Aztán jött a hányinger-hányás, de szóltam Andinak, hogy kérek valami szurit, mert képtelen vagyok felkelni. Mikor lesz a Te napod?
Edina, nagyon-nagyon szorítok a két csíkért!!!
maci80
 
 


Sziasztok!

Ma voltam vérvételen (uh-t nem csináltak??), elkezdtem a fostimont, hétfőn megyek újra.

Enyhe sárgatest elégtelenség esetén elég az utrogestan a terhesség megtartására, vagy van még más praktika?
salsera
Budapest XIII. kerület
 
 


Salsera!
Palástfű tea. Esetleg.
kamilla04
 
 


Maci80. Utólag is akkor Boldog Születésnapot! :D
kamilla04
 
 


Sziasztok!

Kamilla, köszönjük a beszámolót! Sok boldogságot kívánok! :)

Zsó és Maci, köszönöm Nektek, hogy leírtátok a leszívás menetét. Ledöbbentem a meztelenre vetkőzésről, de csak azért, mert azt hittem nem kell nagyon nekivetkőzni, de tényleg ez a normális.
Minden műtét előtt meztelenre kell vetkőzni...
Nem tudom pontosan mikor lesz a leszívás, nem mond soha semmit a Prof. :( Holnap lesz a 9. stimulációs napom.
Holnap megyek kérdezzek rá? Azt sem mondja mennyi petesejt érett be... :(
kocos888
Budapest XIII. kerület
 
 


Maci, én is nagyon boldog születésnapot kívánok! :)
kocos888
Budapest XIII. kerület
 
 


Kamilla04:
Azt lombik esetén is lehet alkalmazni?
lehet, hogy rákérdezek.


Salsera!
Palástfű tea. Esetleg.
salsera
Budapest XIII. kerület
 
 


Kocos888:
Én biztos rákérdeznék.
Amikor múltkor ott nézegetett, de semmit nem mondott, akkor is rákérdeztem, hogy most mi a tök van?
nem szeretem, amikor nem tudom mi folyik körülöttem, mit lát.
salsera
Budapest XIII. kerület
 
 


Maci,
kedden voltam 20.napi uh-n,így elkezdhettem szúrni a Gonapeptylt.

Kocos,
szerintem ma megmondja,mikor lesz a leszívás,de ha mégsem,kérdezz rá!meg a tüszők számára is,ha érdekel.Engem már nem annyira érdekel,mert nem lehet előre pontosan tudni,adott számú tüszőből hányban találnak petesejtet.Legbiztosabb,amikor közlik veled a leszívás után,hogy hány petesejt van.(Igaz,a Murber az utolsó uh-kor mindig hangosan számol,de hát ő közlékenyebb.)

Salsera,
biztosan elegendő az Utrogestan.Saját kútfőből ne igyál semmilyen teát anélkül,hogy rákérdeznél,szerintem.
Örülök,hogy elkezdted a stimulálást,ne aggódj,ilyenkor nincs UH,nincs mit nézni rajtad,csak a hormonszinted számított.
Vendég
 


Sziasztok!

Köszi, Mindenkinek a hozzászólását!
Megkérdeztem kb. 9 petesejt érett meg.
Szombaton adom be az utolsó 2 fostimont vasárnap a gonapeptylt és vasárnap este 23 órakor a choragont.
Kedd 10 óra a leszívás.

Egy kérdés merült fel bennem a choragont beadhatom én is magamnak?
Hol adnák be nekem vasárnap este 23 órakor???
Ti hogy csináltátok? Milyen tűvel? Olyannal, amilyennel a fostomont adjuk be? Popsiba vagy combba?

Írjatok le mindent, nehogy elrontsak valamit! :)

Köszi
kocos888
Budapest XIII. kerület
 
 


Mmzsó:
Kicsit parázok, mert amikor rákérdeztem, hogy a pco miatt nem fognak túlstimulálni, vagy nem lesz gond, akkor elgondolkodott és a szombati 2 adagot levitte 1-re.
Mi van, ha nem kérdezek rá?
Na mindegy, reméljük hétfőn jó eredményeim lesznek.

Tényleg kicsit ijesztőek, akik leszívás után kijönnek.

Lapar után én is 2x felhívtam a férjemet, ugyanazzal a szöveggel - mint utólag kiderült. :)
Kicsit KO lehettem. :))

Lányok! Ti is megnyomjátok a fehérje adagot leszívás után, eddig szinte mindenki ezt mondta. Volt, aki napi fél kg túrót evett, csodálom, hogy nem ment el tőle a kedve egy életre?! :)
salsera
Budapest XIII. kerület
 
 


Elnézést, hogy így ismeretlenül írok, hisz már másik fórumnak vagyok az aktív résztvevője, de szívesen segítek információkkal. Szóval a Choragon elméletileg csak orvos adhatja be, mivel izomba kell, s ahhoz azért némi rutinra van szükség. Valóban, ilyen lehetetlen időpontban kell, s ha jól emlékszem 15 perccel lehet eltérni. Én ügyeleten adattam be, de szerencsém volt, mert 1 utcával arrébb van tőlünk. Előtte odatelefonáltam, hogy mi a szitu, s hogy mehetek e. Végül remegő kézzel egy kb 70 éves asszisztens adta be :)
Amúgy nekem is pont 9 petesejtem volt :)


Sziasztok!

Köszi, Mindenkinek a hozzászólását!
Megkérdeztem kb. 9 petesejt érett meg.
Szombaton adom be az utolsó 2 fostimont vasárnap a gonapeptylt és vasárnap este 23 órakor a choragont.
Kedd 10 óra a leszívás.

Egy kérdés merült fel bennem a choragont beadhatom én is magamnak?
Hol adnák be nekem vasárnap este 23 órakor???
Ti hogy csináltátok? Milyen tűvel? Olyannal, amilyennel a fostomont adjuk be? Popsiba vagy combba?

Írjatok le mindent, nehogy elrontsak valamit! :)

Köszi
afonya83
Budapest XVI. kerület
 
 


Kocos,
9 petesejt szuper!
Choragont semmiképpen nem adhatod magadnak,ugyanis farizomba kell adni!Csak szakember adhatja be.Én a klinika szülőszobáján szoktam becsengetni,de ha messze laksz,a körzeti orvosi ügyeletben vagy bármilyen kórház nőgyógyászati osztályán be kell,hogy adják.Ha bizonytalan vagy,inkább telefonálj oda pár órával elöbb,mert ahogy olvashatod is a papíron,amit kaptál,15 percnél többet nem lehet +/- eltérni az idöponttól.

Salsera,
én is szoktam figyelni a fehérjefogyasztásra (tejtermék,túrós ételek,hüvelyesek,hús)de nem kétpofára azért.A folyadékbevitel legalább ilyen fontos.
Ne aggódj a stimulálás miatt,azért hívnak be 2 naponta,mert a hormonszintedből rögtön látják,ha megugrik.Ennek ellenére van,akinek bejön a hiperstimu-szindróma sajnos,de nem érdemes félni,nagyon körültekintőek.
Vendég
 


Csajszik!
De jó hogy írjátok ezeket!
Ez nekem nagy feladat lesz. Nem is tudom még hogyan fogom kivitelezni.
kamilla04
 
 


Sziasztok!

Köszönöm Afonya és Zsó.
Mindenképpen megszervezem valahogy.
Előbb a Nyírőbe próbálom meg, mert az van közel. Holnap leegyeztetem, ha nem megy, akkor marad a sote.
Bármikor be lehet menni a sotéra? Hol lehet becsöngetni?
Ott dolgoztam kb. 15 évvel ezelőtt, de már annyira megváltozott a hely, hogy nem tudom hol lehet becsöngetni...

Afonya, neked már sikerült teherbe esned?
kocos888
Budapest XIII. kerület
 
 


Kocos, ügyesek lesztek!
De izgulok. Nagyon kiváncsi a természetem! :D
kamilla04
 
 


Sziasztok.
Csütörtökön 2 héttel az inszem után csináltam egy tesztet ami negatív lett. Nem jött még meg és ma reggel a szokásos tejeskávém után iszonyatos hányinger kapott el. Nagyon nincs más tünetem talán csak a pocim kerekedett ki egy kicsit ill állandó pisilés és álmosság.
Gondoltam rá., hogy holnapig várok és utána tesztelek még egyet ha nem jelentkezik addig, de nem tudom van -e értelme.
Vagy túl korán próbálkoztam és azért lett negatív?

Nyaralás. Tunéziában voltunk a párommal 1 hétig ez volt tőle a meglepetés. Tudtuk mikor leszünk itthon és a hátam mögött szervezett le mindent. Az inszem után 5 nappal indultunk így volt időm pihenni és magammal ill. talán magunkkal foglalkozni.

Mindenkinek jó pihenést kellemes hétvégét és mielőbbi jó híreket kívánok Edina
edina71
Budapest
 
 


Sziasztok!

Megszerveztem az injekció beadását! Sote lesz a szülészetet hívtam, kérdezte a központos, hogy a szülőszobát kapcsolják vagy az osztályt, hát az osztályt kértem. Köszi Zsó jó ötlet, a Nyírőt 1x próbálta nem elérhető a kapott szám... nem kísérletezem, biztosra kell menni! Pont azzal a hölggyel sikerült beszélnem, aki holnap este is ott lesz és ő fogja nekem beadni Zsuzsannának hívják. :) Megnyugodtam!

Edina,
drukkolok, hogy pozitív legyen a teszted holnap +++++!
Lehet, hogy korán teszteltél! :)

Szép hétvégét Mindenkinek!
kocos888
Budapest XIII. kerület
 
 


Sziasztok!
Köszönöm a köszöntéseket, aranyosak vagytok :oops:!
Kocos, a papírt mindenképpen alá kell íratni a Choragont beadóval (nekem rá kellett hogy írják a beadás időpontját is, ha jól emlékszem). Én vidéken lakom, ezért az ügyeletre mentünk le, és ott szúrták be) A fehérje fogyasztásra én figyeltem, mert nekem kicsit sikerült túlstimulálniuk, és nagyon fájt a pocakom, járni is alig bírtam. A beültetést is csak úgy csinálták meg a 3. napon, hogy előtte csináltak egy hormonvizsgálatot. Nekem 17 petesejtet szívtak le tavaly. A leszívás után próbálj pihenni és a folyadékbevitelre nagyon figyelj! Minden rendben lesz kedden, szurkolunk Érted!!
Salsera, szerintem ne szedj semmi pluszt, csak amit a dokik mondanak! Bízz bennük és a természetben! Ha úgy kell hogy legyen, akkor sikerül, ha nem, akkor meg hiába vetsz be mindent... Legalábbis én így gondolom. Tavaly én is próbálkoztam támogatni természetes módszerekkel, mégis elment a baba a beültetés utáni 3. hétben. Most tavasszal csak az orvosok utasításait tartottam be, semmit pluszt nem ettem/ittam (kivéve napi 1dl vörösbort :wink: !) és sikerült. Pedig KisManó fagyasztott embrió volt.
Edina, elképzelhető, hogy még korai volt a teszt, nekem meglévő két gyerkőcömnél is csak a menzesz kimaradása után 1-2 héttel lett pozitív a teszt (sőt, Patriknál még a laboratóriumi vizeletből nézett HCG is negatív lett, pedig már ott növekedett). Nagyon szorítok!
Zsó, remélem minden rendben lesz a következő vérvételen, mikor mész? Akkor tuti kezdheted a stimulálást :wink:!!
Szép hétvégét mindenkinek!!
Maci
maci80
 
 


Köszi Maci a szurkolást! Rám fér! :) Sok folyadékot fogok inni és pihenni fogok. :)
kocos888
Budapest XIII. kerület
 
 


Maci,
18-án megyek,jövő csütörtökön.köszi a biztatást!

Kocos,
sikerült beadatni a Choragont?Holnap nagy nap!Várunk a hírekkel!

Dekatka,
ma van seregszemle ugye?Remélem,jó lesz az eredmény!

írjatok,kivel mi van!
Vendég
 


Sziasztok,

kocos: 9 petesejt az nagyon szép! Kedden pedig minden rendben lesz, majd küldjük a sok pozitív energiát! :-)

Edina: nagyon szurkolok!

mmzsó: köszi az érdeklődést, ma megvolt a vizsgálat.
Számmal nincs gond (40-50 millió), de sajnos a motilitással igen. Ebből csupán 20% jól mozgó. :-( jövő héten megint vizsgálat, de akkor helyi mintaadással. Állítólag gyógyszeresen tudják javítani.
dekatka82
Vácrátót
 
 


Sziasztok!
Minden nagyon szuperül ment vasárnap este!
23:00 helyett 22:50-kor kaptam meg az injekciót, de ez belefért a +/- 15 percbe.
Már nagyon feszül és szúr a petefészkem a hátam majd leszakad...

Köszönöm, hogy holnap gondoltok rám és jönnek majd a pozitív energiák! 11:00-kor lesz a leszívás, csak mert az előző bejegyzésbe rosszul írtam 10-re kell menni a klinikára és 11-kor lesz a leszívás.

Majd jelentkezem! :)
kocos888
Budapest XIII. kerület
 
 


Sziasztok!

Én ma voltam vérvétel+uh-n, mindkét petefészkem beindult, ma is és holnap is csak egy fostimont kell szúrnom.
Az asszisztens szerint jót jelent, hogy csak ennyit kell magamba nyomni, hát remélem...
Azt nem kérdeztem, hogy van-e valami kb időpont a leszívásra, de ha minden jól megy, akkor jövő hét eleje, vagy tévedek?

kocos888: Hajrá holnap! Néha elég ijesztő látvány, ahogy jönnek ki a csajok a leszívásról, de ezt is túléljük!!

Ma volt egy lány a klinikán, 25 éves, 3 inszemen van túl és már menni akar lombikra???
Hát, ha én ennyi idős lennék, tömném a férjem vitaminnal, hogy jót produkáljon!! :)

Többiek? Hogy vagytok?
salsera
Budapest XIII. kerület
 
 


Ja, azt pozitívnak vettem ma, hogy az egyik lánynak most lesz az 5. lombikja, eddig a Kaáliba járt, ha jól tudom.
4-ből 2x túlstimulálták, 2x meg egy petesejtje lett, most meg 6-6 db.
remélem, ez arra utal, hogy itt jobban csinálják a dolgokat.

Az viszont kicsit ijesztő volt, amikor az embriológus egy hagyományos porszívóval jött ki a műtőből.
Ott viccelődtünk, hogy ugye nem azzal szívják le a petéket? :))

Bocs lányok, ez tudom, hogy fárasztó volt, de így könnyebb elviselni az ott töltött időt. :)
salsera
Budapest XIII. kerület
 
 


Salsera,
igen, számomra is ijesztő látvány volt, ahogy kijöttek a műtőből lányok, de kijöttek! ;o)

Én 3 napig szúrtam 3 fostimont és a 4. naptól a 10.-ig 2-t, kíváncsi vagyok holnap mennyit szívnak le...

Meg fogják mondani szerintetek?
kocos888
Budapest XIII. kerület
 
 


Kocos,
nagyon szorítunk és tök jó lesz,meglátod!Csak addig izgalmas,amíg be nem lövik az első adag altatót,utána zuhansz a mély álomba...higgyétek el,sokkal rosszabbul néznek ki a lányok a műtő ajtajában,mint ahogy vannak.

Salsera,
te nagyon kis gazdaságos csaj vagy,gratulálok! :wink: Jövő hét elejére számíthatsz,legkésőbb szerdára de inkább hétfő-kedd.

Porszívó :lol: :lol: :lol:

Dekatka,
hajrá javulás!De hidd el,összességében nem lehet olyan rossz,a nagy szám miatt arányaiban nem kevés a jól mozgó,szerintem,ezért nem erőltették eddig a beavatkozást.El is viheted Murbernek a friss leletet és megbeszélhetitek,mit gondol erről. :roll:
Vendég
 


Mmzsó:
Köszi, aranyos vagy. :)
Nem tudom néha, hogy sírjak vagy nevessek, amikor belegondolok, hogy 5-6 ezer Ft cuccot nyomok magamba és még csak jól sem esik! :)

Az azt jelenti, hogy szombat este kapnám meg a choragont, ha hétfőn van a leszívás? Akkor hétvégén már csak choragon lenne?

Tök jó, hogy ilyen pozitív vagy és ennyit segítesz! :)
salsera
Budapest XIII. kerület
 
 


Salsera,
leszívás előtt 2 nappal még van egy Gonapeptyl ill. a megadott időpontban a choragon.De ne aggódj,elmondanak mindent és még papírt is kapsz majd!

Hát én kezdek megint hormoncsirke lenni,olyan érzékeny vagyok és bőgnöm kell mindenen.Pont tegnap kérdezte a sógornőm,hogy érzek-e valamit ilyenkor és mondtam,hogy nem.Illetve,hogy szoktam érzékenykedni,de sosem tudom,hogy pusztán az anyagtól vagy az egész dologgal járó izgalomtól.Ma hajlamos vagyok azt gondolni,hogy az anyagtól mert még egyáltalán nem izgulok semmin.Jaj,olyan nehéz ez az egész!Hétvégén babáztam,otthon voltunk szüleimnél és tesómék is jöttek,van egy 4,5 éves kisfiuk,és egy 4,5 hónapos kislányuk...édesek!A kislányt sokat dajkáltam,a fiúcskával meg jókat játszottunk.Szombat délután az öcsém,a férjem és a kissrác letelepedtek a szőnyegre legózni,hát olyan jót játszottak... :wink:
Vendég
 


Sziasztok.

Köszönöm a drukkokat és a biztatást mindenkinek!!!!

De sajnos nem lett a vasárnap reggeli teszt sem két csíkos és ráadásul most éjjel be is görcsöltem reggelre meg el is öntött . Szóval nálunk sem lesz baba sajnos:(

Most már nálunk is csak a lombik jöhet szóba és úgy néz ki követem a ti utatokat kocos888 mmzsó salsera .

Még az inszem napján elkértem a lombikhoz szükséges beutalókat, talán előrelátó voltam , de lehet itt rontottam el nem tudom.
Szóval a Baross utcai labor elintézve páromnak és nekem is. Tüdőszűrésen voltam csak leletért kell mennem. A másik labor és az ekg holnap reggel vár rám. Aztán mindent bele. Ma hívtam a klinikát és csütörtökön kell mennem tízre , gondolom megnéznek ultrahanggal és eldöntik mi lesz velem.

kocos holnapra sok erőt és kitartást gondolok majd rád és ügyes leszel hidd el:)
salsera, nálad is gyorsan peregnek az események , szinte nem is tudlak követni.
mmzsó neked egy nagy kalappal és sikerülni fog :)!!!!!

Maci hát neked nem is tudom mit írjak , annyira aranyos tőled, hogy így tartod bennünk a lelket és mindenkinek szorítasz. Pedig tudom neked sem volt egyszerű amíg idáig eljutottál.
Vigyázzatok magatokra és örülök ha néha azért jelentkezel ezen a fórumon is.
Nagy kalappal mindenkinek és kocos neked holnapra nagy nagy drukk.
Sziasztok Edina
edina71
Budapest
 
 


Edina,
sajnálom,hogy így alakult,de ne légy babonás,nem az intézésen múlt,inkább örülj neki,hogy ennyire előre vagytok!Majd meglátod,mit mondanak csütörtökön,de szerintem lehet,hogy akár már kezdheted is a lombikot a 20.napodon!
Pont most voltam a háziorvosnál ekg-n,vele is lelkiztünk egy kicsit,hogy milyen nehéz ez az egész.De most próbálok nem belegondolni,csak csinálom amit kell.
Vendég
 


Sziasztok!

Jó régen írtam, de az eseményeket igyekeztem nyomon követni, pörög rendesen a fórum. :)

Edina, sajnálom, hogy megjött. Szorítok, hogy kezdhessétek már ebben a ciklusban a lombikot!

Tegnap megvolt nálam is a hsg és szerencsére minden rendben, jövő héten kedden leszek a 20. napon és fél 10-re megyek a profhoz. Remélem tudjuk is kezdeni a lombikot és mostmár semmi nem jön közbe. Erre a 20. napi találkozóra ugye elég vagyok én is, nem kell most jönnie a férjemnek?
zora82
Budapest
 
 


Sziasztok!

De jól halad mindenki. :D
kamilla04
 
 


Sziasztok!

De jól halad mindenki. :D

Sziasztok!

Tudnál tanácsot adni!
* * * * * Most készülök a az első lombikra!! Júl.10én műtöttek lapaszkópiával.. Meg vannak a kötelező orvosi vizsgálat( VÉR, férjem vizsgálatai, mindkettőnknek volt aids, hiv vér vizgált..)Most elküldtek HSG-re, mivel a műtétkor elfelejtt a doki beírni a papírjaimba a méh állapotát, de a petevezetők átjárhatók.. azt mondták, ha meg van a hsg akkor menjek vissza a 20nap előtt, akkor adják a stimulációhoz a szurikat? Nekem magas volt a terheléses prolaktinom.. arra kapok gyógyszert.. ha magas volt a prolaktinom, emiatt elkezdik a stimulációt??

Tudnál segíteni HSG-re.. meg tudnád adni a dokit számát,elérhetőségét esetlen..mert a SOTE nem csinálnak!!??ezen múlik, h el tudjuk kezdeni a stimut...
HELP lányok!!!
regi1978
Halásztelek
 
 


Regi írok privit.

A prolaktinra nekem azt mondták hogy Bromot kapok esetleg. Vagyis hogy azt szedtem e már.
Nekem 20 nap előtt mondták hogy menjek vagyis hogy kérjek újabb időpontot.
kamilla04
 
 


Regi írok privit.

A prolaktinra nekem azt mondták hogy Bromot kapok esetleg. Vagyis hogy azt szedtem e már.
Nekem 20 nap előtt mondták hogy menjek vagyis hogy kérjek újabb időpontot.


Szia!

Te már kértél már időpontot? Akkor mondják meg, h mi kell szednem és mit szurjál, azt hallodtam.. kb 4 hét a stimu a leszívással együtt...
regi1978
Halásztelek
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?