Na a szüléssztori-hívek kedvéért megpróbálom leírni pár szóban az eseményeket. De én csak "macskásan" tudom, semmi megható, romantice stíl, ezért előre is bocs.
Szóval éjji 0.17 percet mutatott a telefonom, mikor felébredtem az első fájásra. De nem hittem neki, így igyekeztem visszaaludni és már majdnem sikerült, mikor jött a második! Na mondom ennek fele sem tréfa, ez tuti nem jósló, akkor várok kicsit. Röpke 10 perc és itt volt a következő, hát már nem feküdtem vissza, hanem felkeltem sétálgatni és időt mérni. Azon kívül, hogy egyre erősebbek lettek a fájások, nem történt semmi, értsd: nem rövidült a két fájás közti idő. Majd a drámai 02.14 perckor, minden átmenet nélkül, jött egy klasszisokkal brutálisabb, ehhez már meg kellett kapaszkodni sétafika közben, a következő hasonló pedig 3 perc múlva... cca. fél háromig vacilláltam, még felébresztettem LK-t, (a férjuram beceneve), aki rutinosan kérdezte, hogy akkor rendszeresek-e és öltözni kel máris, vagy olvasgasson kicsit még
Háromnegyedkor felhívtam a szülésznőmet, aki épp bent volt egv másik kismamával a kórházban, meg is könnyebbültem, hogy nem én vertem fel hajnalok éjjelén az álmából. Még beírtam a naplómba és ide is,aztán negyed négykor már el is indultuk befelé. Közben kétpercesekre váltottam és külön inkvizíciós kínzás volt minden bukkanó és aszfalthiba, mikor épp fájt, de jókat vigyorogtunk ezen LK-val, már persze én némi nyüszítéssel is hozzájárultam a röhögéshez. Mior leparkoltunk a kórháznál, LK küldött, hogy jön ő is a csomagommal, én csak fussak nyugodtan.... És komolyan gondolta! Akkorra azért elég öregesre sikerült a tempó, szó sem volt szaladgálásról, cirka 4 fájás alatt fel is értünk a szülészetre. Csengettem, felvettek 3 ujjnyi tágulattal majd rákötöttek a vajúdóban az nst-re, persze rutinból, mert kellett a felvételi papíromhoz. Ica csak azon izgult, nehogy megszüljek addig, míg levehet. A 20 perc alatt igyekeztem bátorítólag beszélgetni a már tegnap óta vajúdókkal, majd átslattyogtam a 4-es szülőszobába (ez a kék szoba, múltkor is itt szültem), itt már 4ésfél ujjnyit mértek. Mivel a 4kézláb, kapaszkodós pozitúra vált be a legjobban, hát így helyezkedtem el, rézben az ágyba, részben LK-ba kapaszkodva várakoztam. Közben megjött a dokim,felzavart a szülőágyra, megvizsgált , majd felajánlotta, hogy lemászhatok a tolókig, de én nemet mondtam (már elég nehézkes volt egypercesekkel ugrálni), hibásan, mert én is érezni kezdtem, hogy a fájások rövidülnek... pedig addigra a tolók is megérkeztek, csak nagyon light-osan... persze, mert a gravitáció már nem segített semmit... olyan rövid lett egy fájás, hogy amennyit haladtunk előre, ugyan annyit húzódott vissza Álmos a fájás-szünetben így kaptam egy kevés( valóban kevés!) oxit. 30mp múlva, mintha szögbelövő továbbítaná, Álmos feje átrobbant a csontos részen, további 30 mp múlva kibukkant a bucija, majd 1-1 perc és a törzse és a lábai is. 3 tolófájásra kint volt az egész Fiam! A lábik még meg sem születtek, de ő már teljes erőbedobással ordított..
ekkor mutatott az óra 05.08-at.
Kiderült, azért nem sikerült oxi nélkül, rövid fájásokkal a dolog, mert 37-es feje volt a szentemnek, tul képp a feje átküzdése volt az egész szülés legkeményebb része... akkor egy pillanatra tényleg azt gondoltam, hogy " szevasz világ!", de hamar elmúlt ez is. Persze hama megtudtam, hol lakik a Magyarok Úristene, mikor a dokim, hogy segítse a méhösszehúzódást, már a szülés után beadta a maradék oxit.... gyerekek! Klasszisokkal rosszabb, mint szülni! Szó szerint elsírtam magam, annyira rossz volt, de 5 percig tatott csak szerencsére.. Amúgy teljes gátvédelemben jött a világra Álmosom, ami olyannyira jól sikerült, hogy még enyhe múló kellemetlenségem sem volt, már a szülés után rögtön sem. Egyáltalán semmi!!! Azóta is heppi end. Persze LK végig bent volt és öntötte belém a lelket, meg viccelődött és elvágta a köldökzsinórt. Álmos meg jót szopizott még odabent.
A történethez hozzá tartozik, hogy mikor 2 óra múltán, saját lábamon távozva toltam a saját fiam a gyermekágy irányába, nagyon utál(hat)tak azok a kevésbé szerencsések, akik még mindig a vajúdóban várták a fejleményeket. Az egyik lány rám is kín-mosolygott, miszerint: "te jó ég! Már meg is szültél??! De jó neked!!!"
Dióhéjban ennyi történt. Aludni persze nem tudtam, mert jött a reggeli, aztán a vizitek, aztán az ilyen nővér, olyan anyakönyves, úgyhogy egy órányi kudarcos alváskísérlet után elmentem Álmosért és azóta együtt vagyunk. És boldog vagyok!
Mindenkinek, aki előtte áll, legalább ennyire gyors és könnyű szülést kívánok!
csók mindenkinek!
macs