Új privát üzeneted érkezett!

Meglepi, ment egy privi! :wink:

Kép
Kép
meli30
 
 


Sziasztok!

Még múlt 7pénteken elmentünk végül is 4D-re. Nagy élmény volt, bár aznap reggelre éreztem, hogy fejenállásba ment át a picur, mert felül a köldökömnél rugdosott. Így aztán az UH-n elég sokat kellett vadászni, hogy jól látszodjon a kis pofija, de a hölgy nagyon türelmes volt. Úgy 50percet vizsgált, közben csokiztunk is egy kicsit, hátha azzal nagyobb mozgásra késztetjük a pöttömöt. Hát sikerült is, mert megpróbálkozott egy bukfenccel. Szegényke nagyon taposott a kis lábaival :D , a fejét meg tisztára maga alá görbítette, de a talpa mindig megcsúszott a méhfalon, így nem sikerült neki a produkció. De azért sikerült egy kicsit kijjebb kecmeregni e magát, így aztán néhány viszonylag jól látható képet is tudtak róla készíteni.
Megnézték mindenét, mindene nagyon szép és rendben van, makk egészségesnek tűnik. :lol:
És m egint azt mondták, hogy kislány. Mondjuk a beterpesztés elmaradt, de nézte a néni 2d-vel, 3D-vel is, és azt mondta, hogy nincs a lába között semmi :lol:

Most szerdán voltam a dokimnál is, én is rákérdeztem a szülésznőre... Én is azt az infót kaptam, hogy még várjunk vele, mert kevesen vannak és nagyon leterheltek, így nem nagyon tudnak szülést elvállalni. HA mégis, lehet, hogy úgy jön ki a lépés, hogy bent van úgy 10-16 órát egy szülő nőnél, és ha még utána jön a saját műszakja, akkor azt is le kell húznia, mert nem tudnak cserélgetni. Szóval engem is türelemre intett a dokim (mondjuk én még ráérek),hogy biztos változik még a helyzet.

Íme egy pár kép a kiscsajszinkról :D :

Kép
Kép

panna1
 
 


Még annyi, hogy kérdeztem a dokit az EDA-ról is, (már ha közületek bárkit érint a dolog), mert múltkor azt mondta, hogy nem biztos, hogy engedik azt, hogy a dokik csinálják, lehet, hogy csak külön anesztessel lehett volna.De most mondta, hogy ezt sikerült kiharcolniuk, csinálhatják ők is, úgyhogy ilyen szempontból minden a régi. :)

panna1
 
 

 
 

Panna,
nagyon aranyos a babód! :P

Kép
Kép
meli30
 
 


Sziasztok!
Köszi a hiányolást, elég kemény heteken vagyunk túl. Bár olvasgattalak benneteket, és nosztalogtam ezerrel, írni már nem volt energiám.
Sajnos megint elapadt a tejem gyakorlatilag 1 hét alatt a 3 hónapos gyerkőc mellett (pedig most MINDENT máshogy csináltam, mint anno Sebinél, és mégis megint minden ugyanúgy zajlott).
Igenám, csakhogy Csilla nem tudott mit kezdeni a cumisüveggel (sose kapott korábban), a tápszert köpte kifelé (tényleg undorító hidrolizált tápit kap az allergiás-hajlam miatt), úgyhogy teljesen kiborultam, hogy az éhségtől ordító gyereket nem tudom mivel etetni, mert nekem már nincs mit adjak, a műkaja meg nem kell neki.
Depresszió ezerrel... :(
Aztán szépen lassan kilábalunk a gödörből, mostmár egész tisztességes adagokat hajlandó eszegetni a kisasszony, bár éppenhogy megüti a szükséges hízások mértékét, de ez legyen a legnagyobb bajunk! :) (Egy lány vigyázzon is az alakjára! :lol:)
Jókedvű, végre megint jóalvó, és egyre inkább nyílik neki a világ. úgyhogy nagyon aranyos.
Szegény Sebit is megviselték az utóbbi hetek, de mióta nem idegbeteg anyja van, vele is kezd rendeződni a helyzet. :)
És hát ez a gyönyörű idő asszem mindenkinek jót tesz! :)
Pár kép még:
Sebi tanítja Csillát kirakózni
Kép

Csilla legújabb kedvence
Kép

Ezeket a lelógokat ügyesen püföli már
Kép

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Cas!
Nagyon tündéri a kis leányzó! :lol: Nagyon örülök, hogy túl vagytok a nehéz helyzeten, és eszik a pici. Pont ezt mondta egy barátnőm, hogy annál rosszabb nincs, hogy úgy érzed, hogy éhezik a gyereked, és nem tudsz neki mindent megadni ( náluk ciciből is csak nagyon-nagyon keveset evett). Tisztára kétségbe voltak esve,hogy mi lesz a babával. És ez egy 1-2 hónapig tartott, de addigra teljesen készen voltak. Álmatlan éjszakák, stbstb....
A lényeg, hogy már megoldódott a dolog nálatok is!

Meli!
Nagy gondban vagyunk a névválasztással... Nagyon tetszik nekünk is a Réka név (eddig ez a favorit), gondolom nektek is tetszett, ezért lett ez a neve a kislányotoknak. Viszont úgy tudom, hogy mostanság elég gyakori ez a név, kb.5 éve 3. helyezett a névadási toplistán...
Egy kicsit így tartok attól, hogy majd a játszótéren (vagy az oviban)amikor szólok, hogy gyere RÉka, indulunk, akkor egyszerre 5 kislány fog rám nézni kérdő. Remélem tudsz vmi pozitívat mondani, hogy ezt te nem tapasztalod....

Toplistás neveink még az Eszter (ez nekem kicsit kevésbé), illetve a Fruzsina. A Fruzsinával az az egyetlen gond, hogy az unokatestvéremet is Balogh Fruzsinak hívják, meg a mi lányunk is pont ugyenez lenne. Mondjuk nagymamámnak egyszerűbb lenne a dolga, hogy nem kell új nevet megjegyezni :lol: Lenne egy B.F. unokája meg egy B.F. dédunokája is.
Mondjuk az unokatesóm Fruzsi már 18éves, és viszonylag ritkán találkozunk, de hát akkor is! Anyum "találta" az Öccse mindhárom lányának a nevet, így lettek Amanda, Nikolett és Fruzsina.... Nem gondolta még akkor, hogy a veje szintén Balogh lesz :lol:
Na hát ennyit a nevekről...

panna1
 
 


Panna
Hát az biztos, hogy őrülten tud aggódni az ember a gyerekéért. Hiába mondja az esze, hogy meg fog tudni tanulni üvegből enni, hogy meg fogja szokni a tápi ízét, és esze ágában sincs direkt éhenhalni, de nap nap után küzdeni minden egyes etetésnél teljesen kiborító. :(
Név: én járok most sok kisgyerekes helyre, nagyon sok a Réka. Az Eszter is. Ha ez zavar, akkor esetleg érdemes tovább keresni! A Fruzsi szerintem szuperaranyos, Csillánál nálunk is felmerült. :) Mondjuk itt meg az unokatesód zavar be, igaz, ha ritkán taliztok tán nem okoz m ajd gondot... :)

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Sziasztok!

Én már egysezr valamikor irtam egs levelet ebbe a topikba, bocsánat, hogy most megint ígyrátok török csak egy infót szerenék megosztani veletek. Nekem a dokim is és a terhesgondozós is azt mondta, hogy a szülésfelkészítő áprilistól minden 1. es 3. hétfőn lesz és ugyanúgy, mint régen. Kaptam egyszer egy papaírt az öszes vizsgáltaről stb, még januárban, szóval ez még a régi változat es azon 16:00 kezdés van írva.
Ha van vkinek más infója is szívesen venném:)

Szép napot mindenkinek!
ierika
 
 


Panna, igazából nem tudok tanácsot adni keresztnév ügyben. nekem mindig is tetszett a Réka, különben is egy rövid, egyszerű, letisztult névben gondolkodtam, amit nem kell idióta módon becézgetni. Így lett a lányom Réka, a fiam pedig Balázs lesz.

Cas,
sajnálom, hogy gondok voltak... ez azt jelenti, hogy teljesen elment a tejed és csak tápi van?
Emlékszem, nálunk az első 2 hónap tökéletes volt, aztán esténként elkezdett sírdogálni nem sokkal szopi után...mi, mint kezdő szülők, azt gondoltuk, hogy esetleg fáj a poci, ezért alszik el nehezebben, és apa nap mint nap autóba tette este a picúrt, aki boldogan elaludt benne, de ahogy felhozta a lakásba, kipattant a szeme és kezdődött a bömbölés... kellett pár nap, mire rájöttünk, hogy kevés a tejci :) , és onnantól kezdve tápipótlás, és aludt, mint a bunda. 4. hó végére teljesen elapadtam. :(

Csilla különben nagyon-nagyon hasonlít Sebire!!! :lol: és tök édesek együtt! :lol:

Kép
Kép
meli30
 
 


Ja, reggel voltam 36. heti vérvételen, ami elmaradt, mert mostantól a 37.héten veszik le :? de rámkötötték a ctg-t, hááááááááát, nem tudom..... a közepe táján majd' lerúgta magáról a tappancsokat (mint Meglepi kislánya :P ) és 5-ször ment fel a fájásmérő 80 -85 közé :roll:
viszont a dokobámmal nem tudtam konzultálni, mert műtött, így este megyek a rendelőjében, mert kíváncsi vagyok a derékon aluli helyzetemre... :roll:

Kép
Kép
meli30
 
 


Meli
Vajon miért tették át a 37. hétre a vérvételt? :shock: Eddig pont az volt a jó, hogy megvolt a lelet, mire az ember potenciális-szülő-időszakba került... (de hülyén hangzik) :D
Igen, már néhány hete csak tápi van. Rohamtempóban apadt el, biztos a sok idegeskedés se tett jót neki. :(

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Fogalmam sincs, miért tették át a vérvételt :shock:
Este megkukkantott a dokibám, belső méhszáj zárt, a külső kicsit nyitott, szóval a kölök még marad.... bár ő is megjegyezte, hogy jó nagy :) de megnyugtatott, hogy no para, nem fog hagyni szenvedni, ha nem megy másképp, császár :roll:

Most épp a lányomban gyönyörködöm sutyiban :lol: én gépezek, ő rajzol vastag színes ceruzával, közben dumálgat magában, és a barna, fekete kivételével az összes színt felismeri és mondja, még a rózsaszínt és a lilát is.... olyan aranyos :lol:

Cas, ne bánkódj, az elején megkapta Csilla az aranyat érő tejcit, most már nyugodtan lehet "táposcsibe" :lol: , kutya baja sem lesz! :wink:

Kép
Kép
meli30
 
 


Hahóóóóóóóóóóóó, Meglepi, merre vagy?????? :roll:

Kép
Kép
meli30
 
 


sziasztok.:)

meli, még itt, és egy ideig leszek is, orvosom nem akarja elkapkodni, már nem lepne meg ha harmadik csaszi ellenére is 40 hét lenne ebből... pedig már nehezen viselem...:)

én is voltam ctg-n, most nem volt aktív a baba, alig mocorgott, de napok óta kevésbé aktív, nem tudom mi lehet vele, tán a frontok, de azért annyit mindig mocorog, hogy megnyugodjak.

cas, hát ez nem jó hír, az viszont igen, hogy akkor se történik tragédia ha tápot kap a kislányod.:) az én nagyfiam is azt kapott 3 hónapos korától, egyik napról a másikra apadt el a tejem nála. ez a 3-4 hónap egyébként valami fura pont lehet, hormonálisan, vagy nem tudom, a kisebbnél 4 hónaposan volt válság, hát sokat küzdöttem, hogy átlendüljünk... sikerült, de most belegondolva nem tudom egy ilyen félőrült helyzetet bevállalnék-e megint, vagy most inkább adnék kiegészítésnek tápot is... (5-6 napig EGY óránként szoptattam, éjjel, nappal, hogy felszaporodjon a tejem, na ezt kicsike tesó mellett képtelenség lenne megcsinálni. és tiszta idegbaj.)

amúgy félelmetesen hasonlít a két gyereked egymásra!:)


meli, írok majd a privire is, megkaptam!:)

ja, és nem tudom tudod-e, tudjátok-e, de helyhiány miatt nincs már látogatószoba a margitban. így most az egyégyas szobán gondolkodom, hátha összejönne és épp lenne szabad szoba, elég nehezen viselném, és kisebbik fiam is, ha nem tudna bejönni hozzám kicsit és megnézni a babát.
meglepi-baby
 
 


egyébként ami a terhesgondozóban folyik kriminális.
a szülésznők úgy le vannak terhelve, hogy elképesztő.
mindennek ellenére _mindketten_ nagyon kedvesek és türelmesek voltak, szóval le a kalappal előttük.
meglepi-baby
 
 


Elnézést az OFF-ért, hátha érdekel Titeket:

Sheila Kitzinger (1929), a szüléssel foglalkozó, világhírű kultúrantropológus, aki 1992-ben a magyar szülő nők, születő gyerekek és a bábák szülés körüli helyzetének humanizálására első lépésként megrendezett, Nemzetközi konferencia a születésről című konferencia egyik díszvendége volt, most ismét Magyarországra látogat.

Két előadást tart, egy könyve jelenik meg, amelynek bemutatóján részt vesz, dedikál. Az előadások szinkrontolmácsolással zajlanak. Az április 7-i konferencia akkreditálása folyamatban van szülésznők, bábák, védőnők számára. A belépőjegyek a helyszínen válthatók meg.

2008. április 5. 18 00:
Sheila Kitzinger: A szülés árnyékában. Katarzis vagy krízis? Könyvbemutató és dedikálás Libri Mammut Könyváruház, 1024 Budapest, Margit krt. 87-89.

2008. április 6. 16 30-tól 18 00:
Sheila Kitzinger: A szülés helyzete különböző kultúrákban Előadás és beszélgetés
Országos Széchényi Könyvtár, Budavári Palota „F" épület Belépődíj: 1500 Ft

2008. április 7. 9 00-tól 16 30:
A háborítatlan szülésről – kultúrák közötti megközelítés A szülés árnyékában. Katarzis vagy krízis? Konferencia
Országos Széchényi Könyvtár, Budavári Palota „F" épület Belépődíj: 2500 Ft, illetve annak, aki pontszámot gyűjt, plusz 3000 Ft
További részletek a www.szules.hu oldalon.
judittka
 
 


Sziasztok!

Csajok! Állítólag hétfőn 16-tól szülészfelkészítő indul!!
Tudtok róla valamit?
megy valaki?
Én úgy tervezem,hogy megyek!

Kép


Kép
ibm
 
 


Sziasztok!

Nőgyógyász doktornőt keresek a Margit kórházban.Segítségeteket előre is köszönöm.
Diadém bmik@vnet.hu
diadém
 
 


Meglepi,
igazán nem értem, nincs látogatószoba????!!!!! akkor apuka is max üvegen kerezstül nézegetheti a babáját???? Mondhatni, f@sz@ :shock:
Te mikor voltál ctg-n, hogy tumi volt?
Én kedd reggel 7.45 körül voltam, pangás volt.

Kép
Kép
meli30
 
 


meli, küldtem privit, de sehol se látom a kimenő vagy elküldött fiókban. szólj megkaptad-e, úgy látszik béna vagyok.
meglepi-baby
 
 


egyébként igen, megszűnt a látogatószoba. az üvegajtón keresztül lehet megmutatni a babát.

én olyan 10 körül voltam ctg-n, előbbi időpont nekem horrorszámba menne.:) nem is lakunk közel és nem is vagyok egy koránkelő tipus.

na már látszik az elküldött üzenetem, megjelent.... ehh, fura nekem ez a babanet.:)
meglepi-baby
 
 


Sziasztok!

Én épp azon gondolkodom, hogy a Margit kórházhoz, vagy inkább az orvosomhoz ragaszkodjak, aki elment innét. De ez a tény, hogy nincs látogatószoba, nagyon elkeserít...Nem is tervezik?
Esetleg rákérdezne majd valaki, aki megy a szülés-felkészítő előadásokra?
Köszi szépen!
tulipanos
 
 


És Gy, hogy nincs látogatószoba, apa élőben nem is fogdoshatja meg a picurkát? A folyosóra nem lehet kivinni a babát? Ott nem lehet apával talizni?

panna1
 
 


Sziasztok!

Szerintem a látogatószoba helyett érdemes lenne apaszobáért küzdeni, mert a látogatószoba iszonyú zsúfolt volt, igazából a kedves rokonoknak és barátoknak elég az üvegfalon keresztül mutatott baba.

Én úgy láttam, hogy az apukák leginkább reggel és esti fürdetés alatt/után jöttek (hogy elkerüljék a látogatók rohamát), viszont olyankor már zárva volt a látogatószoba. Férjem így a folyosón kezdett el beszélgetni kisfiával, aminek egyrészt egy arra járó gyerekorvos részéről rettentes letolás, a férjem részéről pedig totál felháborodás lett az eredménye. Tehát a folyosót el lehet felejteni, viszont az tényleg gáz, hogy az apuka nem foghatja meg napokig a gyereket. (Félreértés ne essék, ez még mindig jobb, mint ahol a szobában van látogatás!).

Tehát küzdjünk az apaszobáért!

A.
v_andi
 
 


sziasztok.:)

hát, mikor 11,5 éve született a nagyfiam akkor még nem volt látogatószoba, a párom is üvegen át nézhette meg a babát... túl lehet élni, nem mondom jó dolog, nem jó. azért mikor a kicsi született nagyon jó volt, hogy a látogatószobában kézbe foghatta. tumultus nem volt mert az volt a szabály, hogy max 2 babát lehetett egyszerre bevinni.
most az üvegajtón keresztül lehet mutogatni, gondolom a kalózkodásokat (nyitott ajtó, ilyenek) nem viselik jól.
mindegy, én azt mondom (magam nevében nyilatkozom, megértem ha valakit rosszabbul érint) kibírjuk, akkor is ha nem sikerül egyágyasba kerülni. csak én a kisebbik fiam miatt szeretném nagyon az egyágyast, akármennyire is húzós az ára.... nem tudom hogyan viseli majd az egészet, lehet én félek jobban a kelleténél, de nagyon szeretném ha be tudna hozzám jönni, nem a folyosón kellene találkoznunk, és ott is lehetne velem mondjuk egy órácskát is akár, a babával is ismerkedhetne, na meg persze akkormár párom és nagyobbikunk is.:) nagyon, nagyon anyás az én kicsifiam...

azt, hogy a szobába is bejöjjenek látogatók el se tudom képzelni, nekem az nagyon nem jönne be...

küzdeni szívesen, bármiért.:) csak sajnos úgy látom most itt nem a szándékkal van baj, hanem egyszerűen nincs helye, most ott, ahol volt vizsgáló illetve uh szobák vannak.
meglepi-baby
 
 


mármint úgy értem, azt nem tudom elképzelni, olyan szobába bejöjjenek, ahol többen is vagyunk. nagyon nehezen viselném, ha a szobatársamnál jönnének mennének, vagy egész nap lenne nála valaki, szerintem első napokban roppant fontos a nyugalom, az egymásra hangolódás, és hát nem vagyok egy prűd ember, de azért a szoptatás szerintem nem tartozik másra, főleg nem az első napok bénázásai.:) és ha az ember át akar cserélni egy hálóinget ne zavarja benne senki. szerintem.:)
engem az is zavarna ha az én családom jönne be közös szobába, mert azon agyalnék kit zavarunk ezzel. na túlmagyaráztam.:) szóval jó ez a rendszer a margitban. csak a látogatószoba kellene. lehet egyszer még lesz is.:)
meglepi-baby
 
 


Teljesen igazad van... az valóban sz@r megoldás, bár sok helyen működik, hogy a kismamák szobájában randalíroznak a rokonok... pláne ha etnikumhoz tartozik a kedves szobatárs, már bocsánat :roll: , de ezzel kapcsolatosan nagyon rossz emélkem van... kb ilyenkor tavaly kiszáradással bekerültünk a Szent László fertőző osztályára, 4 nap maga a pokol, roma kisfiú szobatárssal, és semmire sem voltak tekintettel, a pereputty állandóan ott volt, minden szabályt megszegtek, én alányommal idegroncsként távoztam onnan :(
Szóval, legyen "apásszoba"! Bár tényleg nincs hely :cry:

Kép
Kép
meli30
 
 


Sziasztok!

Úgy hallottam 72 órát kell max. benn tölteni. Nos rossz, hogy üvegajtó, de szvsz ki lehet bírni. :wink: Amúgy meg egyik kisbaba sem ment még abban tönkre, ha egy kicsit a folyosón egy puszi erejéig kitolta az anyja. Egyébként én most hallom, hogy volt látogatószoba, mert mi sosem fértünk be.

Ja és nem az a lényeg, hogy a kórházban mennyit látja a rokonág meg apa, hanem, hogy utána mennyit látja, foglalkozik vele... :lol:

Én nem is a szoptatás miatt tartom nyűgnek a látogatókat, hanem, mert akkor még elég tüskéshát az ember, szeretne pihenni, meg ne kelljen már feszélyezve éreznie magát, ha kilóg valamilye a takaró alól, ha éppen alszik. 8)

tjuca
 
 


Sziasztok!

Tegnap sikerült egy kis időt eltöltenem a szülészeten,ma 16:00-kor tuti,hogy lesz szülészfelkészítő,de még nemtudták melyik épületben,azt majd a portás megmondja!!!
2 fizető szoba van ahova bemehetnek a rokonok,a többibe nem,nagy csend volt az osztályon amit csak a babák sírása zavart meg néha!
Nagyon cukik voltak!

Kép


Kép
ibm
 
 


Ibm!

Várom a szülésfelkészítős infókat!!! :twisted:

Még az jutott eszembe, hogy nekem az többet jelentett első gyerekes anyaként, hogy a szobatársaim megtanítottak pelusozni, és segítettek a szoptatásnál. Hatékonyabb ötleteket kaptam, mint a csecsemősöktől. Pl. hogyan kell a mellet burov nevű kencével kenni, hogyan kell masszírozni, hogyan lehet kézzel fejni (na ebben elméletben jó vagyok gyakorlatban nem :twisted: ) stb. Meg egyszerűen jó volt a szósöl lájf. Ha megint első gyerekes lennék, megint két ágyas vagy három ágyas szobába mennék. Mondjuk most is abba fogok, de most már nem azért, mert nem tudom a dörgést, hanem azért, mert nekem az jobban bevált, mint az alapítványi szoba. (A rokonokat látom még eleget, egyedül a lányom fog hiányozni, de 72 óra az csak 72 óra. :lol: legalább addig is pihenek, és nem kell Kinga után is izgulnom, mert tudom otthon jó kezekben van, egy kórházi szobában meg nem tudna magával órákig mit kezdeni. :-( )

tjuca
 
 


Naná, hogy én is a többágyas szoba mellett voksolok, csak hát apucinak is jól esett a meló után beesve "megszorongatni" a királylányt :P

Kép
Kép
meli30
 
 


Látogatószoba
Amikor Sebivel bent voltunk, épp influenza-járvány volt, így le volt tiltva a látogatószobázás, mégis túléltük. :)
72 óra nem a világ, utána mi is repültünk haza, mintha puskából lőttek volna ki! :) Apának így is pont elég volt idehaza hallgatni az ordítást. :lol:

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


sziasztok.:)

szerintem ez jó, hogy ennyiféleképp gondolkodunk, így van reményem üres egyágyas szobára, nem akarja majd mindenki.:P

amúgy 3 éve, mikor kisebbikem született 3 ágyasban voltam, és az egyik szobatársam mai napig nagyon jó barátnőm, összejárunk, nagyon szeretem. szóval jó dolog ez, nagyon, ha sikerül jófejekkel összekerülni.:) első babásoknak pedig én is kifejezetten a többágyast ajánlom, ha egy tapasztaltabb anyával kerülnek egy szobába az jó lehet, nem is kell sokszor olyan sok segítség, csak néhány bíztató szó, már ez is elég lehet megnyugtatásul.

csak hát ugye én nem 72 órát leszek benn, hanem 5 napot, császár miatt, és lehet túlparázom, de a kicsifiam nagyon fog hiányozni. az a baj, hogy ezt már elrontottam, egy napnál és egy éjjelnél többet még sosem volt nélkülem. na de túl leszünk rajta.:)
meglepi-baby
 
 


Mondjuk mi a kisfiammal a 8. napon mentünk haza sárgaság miatt, az most kicsit hosszú lenne, viszont a sárgaságot jobb kék fény alatt kikezelni, mint hazavinni aztán otthon izgulni, vagy esetleg a gyereket befektetik egyedül valami gyerekkórházba.

A háromágyas szerintem is szuper, szobatársakról csak a legjobbakat, de nekem első gyerekesként olyan ciki volt a saját bénázásom, emiatt kicsit jobb lett volna az egyágyas, és tapasztalt barátnőkkel ott megoldani a szoptatást. Most egyértelműen pénz beszél=háromágyas.

Ami egyébként béna, hogy az egyágyas szobák miatt simán mászkálnak a folyosón rokonok, ha viszont már úgyis belépnek a zárt folyosóra, akkor miért nem lehet kitenni két széket, ahol kizárólag az apukák megfoghatnák legálisan a kisbabát? Minket azért az egy pusziért a folyosón iszonyúan letoltak...

A.
v_andi
 
 


Meglepi!
Biztos vagy az öt napban? Azért kérdezem, mert a múlt héten kaptam egy gondozási tervet a dokimtól és abban az van, hogy a császárosokat is kiteszik 2-3 nap után (a szülés napját számolva elsőnek), varratszedésre vissza kell menni.

A szobákról: nekem az első szülésnél a két szobatársammal finoman szólva nem voltunk egy hullámhosszon, annyira kellemetlen élmény volt, hogy a másodiknál mindenképpen egyágyasba szerettem volna menni, de nem volt hely. Akkor meg két tündéri csajjal kerültem össze, nagyon jól megvoltunk :) !

A kismamatornáról nem tudtok valamit? Van, vagy lesz újra?
joha
 
 


sziasztok.:)

nem vagyok biztos semmiben, csak a dokim mondott ilyeneket, de majd meglátjuk. azért csaszi után 2-3 nappal kidobni szerintem merész, de ha engednek, hát hazajövök.:)

csajok, sárgaság ellen rakjátok a napra a babát ha tudjátok.:) komolyan mondom.:) ha a napos oldalon kaptok szobát toljátok a kiskocsiját úgy, hogy érje a nap. én szinte egész nap napoztattam, ablak mellett is volt az ágyam szerencsére. na és sok folyadék. ha hamar lesz tej az jó, akkor cukrosvíz se kell. a kisfiam cumisüveget a szájába nem vett, kiköpte nyomban (ezt a szokását megtartotta 6 hónapos koráig), így cukrosvíz nem játszott, nem is nagyon akartam adni neki amúgy, de szerencsére hamar lett tejem, harmadik nap már sokat tudtam szoptatni. remélem most se lesz másképp. nem sárgult be egyáltalán.

a hullámhossz tényleg kell, én kifogtam, szerencsém volt, de csak perceken múlott, kerülhettem volna mással is egy szobába, és hát....:) szóval mázlink volt barátnőmmel.:) olyan sokat nevettünk, tényleg jó visszagondolni.:)

kismamatornáról semmit se tudok, de már mindegy is nekem, nekem már az is torna ha sikerül elsőre kikelnem az ágyból.:P
(bár megjegyzem, egy baziveszélyes lépcsőnk van, és minden reggel a hátamon hozom le a 3 évesemet az emeletről. felfele nem cipelem.:))

folyosóval kapcsolatban egyetértek. de én tuti nem fogom megpróbálni megreformálni a szokásokat, nincs kedvem konfliktusba keveredni abban a pár napban.:)
meglepi-baby
 
 


Meglepi!

Voltam ctg-n, szép összehúzódásaim vannak, de teljesen zárt vagyok, dokikám betolt az uh-ra is, nézük meg a méreteket, kiderült, hogy Bazsika nem is annyira maxika :lol: 3442 gramm-ra saccolták, szóval megnyugodtam :wink:
Nálad mi újság?

Kép
Kép
meli30
 
 


Sziasztok!

A terhestornáról tudtok-e valami infót?
3 éve volt délelőtt is és délután is, az orvostól kellett egy ajánlás és ennyi. Ez változott valamit?
Maradt az első emeleten a folyosó végén?

Előre is köszi!

Kép
Kép
Kép
ilba
 
 


Ilba
Gratula a kistesóhoz!!!
Jó közel lesz a szülinapjuk... :)
Amúgy terhestorna az OMK-ban is van, úgy tudom, szombat délelőtt biztos, és mintha lett volna hétköznap délután is vmikor.

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Sziasztok!
Bocsánat, hogy beleszólok a beszélgetésetekbe, csak azt szeretném mondani, hogy bizony császáros pocakkal is kitesznek a 3. napon. Én tavaly szültem a harmadik babámat, öt nappal a bezárás előtt, és már akkor is ez volt a divat. A barátnőm két hete szült a Margitban császárral, és őt is három naposan hazaküldték. Varratszedésre vissza kellett menni, meg a baba PKU-ját is akkor vették csak le. Nagyon kellemetlen volt a harmadik napon az utazás a jó pesti utakon, Óbudáról Rákoscsabára, de túléltem :? . Az viszont jó volt, hogy nem kellett sokáig kórházban feküdni.

További jó babavárást mindenkinek, és azért kicsit irigykedem :D .

Timi
Kép
Kép
Kép
timi72
 
 


Három szép gyerkőccel mi irigykedhetünk. :wink:

Ez most komoly, hogy a PKU miatt vissza kell menni? Ezt nem tudja a gyerekorvos levenni? :evil:

tjuca
 
 


Sziasztok!
Egy kis segítséget szeretnék kérni tőletek, tapasztalt Margit Kórházasoktól. A kisfiam is itt született 2 éve, de a mostani helyzettel nem vagyok tisztában. A kérdésem a következő lenne: ha olyan orvoshoz járok és olyan orvosnál szülök, aki már nem itt a kórházban dolgozik, a vizsgálatokra a terhesgondozóba, ultrahangra...stb eljárhatok ide? Ez mitől függ? Mert ha csak az itteni orvosok kismamáit fogadják, akkor keresnem kellene valaki mást :-(
Köszi a válaszokat!
tulipanos
 
 


Cas,
köszi. :)
Igen tudom, hogy van, de az fizetős, nem? :oops:

Juca,
hogy vagytok?
Mostanában nem nagyon olvasom a másikat, csak szépre és jóra tudok koncentrálni. :oops:
Vizesedés?

Kép
Kép
Kép
ilba
 
 


Sziasztok!

Persze, van még több helyen kismamatorna, de engem is azért érdekelne a kórházi, mert nem fizetős, és úgy tudom, hogy ráadásul elég jó (volt?).

Csak a PKU miatt nem kell visszamenni a kórházba, azt akár a védőnő is megcsinálja. Nekünk a gyerekdoki egyenesen a védőnőhöz küldött, szerintem nem akarta pont ő szadizni ezzel a kölköt :)
joha
 
 


Terhestorna
Upsz, az ár tényleg nem jutott eszembe... :oops:

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


mi is potosan az a PKU? :oops: :shock: :oops:

Kép
Kép
meli30
 
 


Ilba!

Ismerős volt a neved, de ... a memóriám a régi. :twisted:

Köszi jól vagyunk, jövő héten valamikor megyek cukkerterhelésre a kórházba, max. akkor megkérdem Neked a tornát. Vizesedés van, de eddig minimális. Most kezdek abban reménykedni, hogy megúszom. :lol:

Ti? Gondolom nagyon szeretnétek kislányt. :wink: Már jobban vagy ugye???

Meli!

http://www.pku.shp.hu/hpc/web.php?a=pku&o=1156405714

azt tudom, hogy a 4. vagy 5. napon veszik le a kicsi sarkából a vért hozzá. Nem túl gyakori, de ha szűrik, akkor jól kordában tartható betegségről van szó, viszont ha elhanyagolják... :cry:

Joha!

Na én is így gondoltam. Meg ugye most már 2-nál gátvédelemre és nem gátmetszésre gyúrok! :lol: :oops: Hat hétig nem akarok visszanézni sem. :wink: 8)

tjuca
 
 


Joha,
én jártam 3 éve Anikóhoz és nagyon-nagyon szerettem.
Te hol tartasz most?

Juca,
ha úgyis mész jövő héten és megnéznéd akkor örök hála! :D Az Utro miatt már mondjuk úgyis. :wink:
Jobban még nem vagyok, de egy kislányért mindent. :) Bár ha kisfiú lesz is nagyon örülünk és várjuk!!!

Kép
Kép
Kép
ilba
 
 


Jó akkor megnézem. Nem tudom mikor megyek, egy biztos, pénteken nem, mert akkor lesz a sztrájk. :wink:

tjuca
 
 


köszi, Juca, most már képben vagyok! :wink:

Meglepi, még egyben? :lol: Már nincs olyan messza az a 17.... :P

Kép
Kép
meli30
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?