Új privát üzeneted érkezett!

Bárány!
Noémi feltett egy linket, ami egy lányról szól aki lombikbabát szeretett volna, de nem sikerült. Elég szomorú történet.

Képzeljétek, ma nagy vendégjárás volt nálunk, délben jöttek a barátaink, két gyerekkel, össz. négyen, meg ugye mi ketten plusz Geszti, azaz hatan nyüzsögtünk szegénykém körül, ráadásul sokat volt kézben, és délután megint rájött a "nem akarok egyedül lenni, vegyél fel" hiszti. Kapott egy nagyon szép rongybabát, amit el is neveztünk Gesztibabának, (micsoda fantázia!), csak a haja miatt aggódom (fonal) félek nehogy a szájába vegye, mert mostanában mindent de mindent a szájába vesz. Úgyhogy a baba az autóba vándorol majd, útitársnak (felakasztjuk majd az ülése fölé hogy lássa útközben). Aztán mikor ők elmentek, jöttek Anyósomék, én már totál hulla voltam, de Gesztikém is nagyon álmos volt, egyfolytában a szemét dörzsölte, és nyügizett, de csak kábé fél órát aludt. Szóval estére teljesen zizi lett szegénykém, mindenért sírt. Végül pancsi után hamizott és most alszik... remélem jól kialussza magát. Holnap megyünk Esztergomba kirándulni! Jaj de jó!!!

Jó éjt mindenkinek!

Kép
mamy
 
 


Irigykedek a kirándulásért!!!

Jaj Gesztikém az erő legyen veled!!! Ezek a látógatások iszonyatosak tudnak lenni, jó jó érzés de huuu...nem könnyű.

Baba fonál haját levágni, csak ha nem vagyok nagyon gonosz :oops: :P

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Zsutita!!!!!!!!!!!!!!!

Mi van veletek??????????

Heim Pál???????????????

Jól vagytok?????

Írj amint tudsz, legalább annyit hogy minden OK!

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 

 
 

Sziasztok!

Vagyok, csak ma nagyon nyűgösek voltunk. A doktornéni nagyon aranyos volt a kórházban, azt mondta, hogy semmi nagy gebasz nincs, de azért beszedett egy vírusos torokgyulladást, valószínűleg azért, mert nő a foga, tiszta seb, és a bibibe könnyen belemnt a baci. Azt mondta, hogy 3-4 napig folyamatosan lázas lesz. De szerintem azért ez nem normális, szóval hétfő startolok a dokihoz vele. Egyébként jóformán semmit nem eszik, viszont rengeteget iszik. Ezért is aggódom érte, nem szokott ilyen lenni. És bágyatag nagyon, megmarad ölbe, ami neki nem szokása, nincs kedve semmihez. Este is nagyon nehéz volt vele, 10-kor sikerült elaltatni úgy, hogy 240 ml tápi helyett 90-et evett. Cataflam-ot kell szednünk, meg kúpozni. Az a baj, hogy a kúptól lemegy rendesen a láza, de ahogy elmúlik a hatása, újra 39 lesz.
Szóval ki vagyok akadva egy kicsit.Most jöttem ki a kádból, egy órát ültem a meleg vízben, és próbáltam lazítani.

Az anyás témához szeretnék majd írni, de most már hulla vagyok.
Noémi! Megértelek teljesen, csak éppen sok jó is szól az együttlakás mellett.Albi szerintem 30-40 körül már van, de elég ritka. Keressetek neten, mi mindig így találtunk, 3 albiba laktunk, mielőtt ebbe a szolgálatiba költöztünk. Sok sikert hozzá, meg mindenkinek minden jót.
Remélem az éjszakánk nem lesz olyan nehéz, mint a tegnapi.
Ha a fennségem engedi, holnap jövök!!!

Kép
zsutita
 
 


Jó reggelt!!!

Örüök Zsutita hogy így végülis minden rendben. Még Bazsi nem volt beteg??? Mert hogy írod "nem szokott ilyen lenni", na de ha nem, akkor most jól nézd meg mert mindig ilyen lesz mostantól amikor beteg. Az nagyon jó hogy iszik. Igyon jó sokat. Nekem azt mondta a dokinénim, ne aggódj hogy nem eszik akár 2-3napig se, igyon ez a lényeg. Neked sincs kedved enni ha beteg vagy. Most adj neki inkább reszelt almát, husilevesből répát, meg háztartási kekszet. Nálunk ezek mennek ha beteg. És legalább így eszik zöldséget meg gyümit még ha keveset is. :?

Nézni fogom nagyon az albérleteket. A férjed rendőr vagy ilyesmi? Már bocs ha mondtad volna. :oops:

Van itt nálunk ilyen újépítésű lakás ami az ömkormányzaté, kiadja, de olyan drága. 50 2m kb.80-90ezer plusz rezsi viszont van 30 2m az 20-30ezerért, de csak 1embernek adja ki hivatalosan. Én meg nem szimpatizálok azzal a nővel aki ezeket intézi és nekem tuti nem adja oda sutyiba. De akkor megprobálom a fönökét is, hogy miért szabják meg hogy nekünk kelljen egy 3szobás 50-60 2m majdnem 100ezerért és még plusz a rezsi. :evil: :evil: :evil:

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Sziasztok!
És hol lehet elolvasni a zt a hármas ikres irományt??De csak akkor érdekel,ha megmaradtak a babák!Szomorú történetet nem akarok olvasni!
Zsuzsita,szerintem a 90gr még egy egészséges egyévesnek is tök jó adag,komolyan mondod hogy van amikor 240-et megeszik?Egyszerre?
Egyébként én is azt mondom mint Nszöke,igyon,igyon,és igyon..
Szerintem egy ilyen makacs lázas betegségnél,nem ártott volna az antibiotikum(hiába mondja,hogy virus),egy virus által legyengült szervezet,mindig bekap egy kis bacit is!!

Albérlet:Nszöke,gyertek ide Dunakeszire!Akkor jöhetsz velem zülleni este úgy ahogy tegnap is tettem...
Na jó ez nem tul gyakori
Vendég
 


Érdekel minden megoldás, mármint, ööö ilyen Budaörs, KEszi, Haraszti, minden.

Az urad mit is dolgozik? Meg hol? Ti hogy laktok, mármint a gyerekeknek van különszoba? Mekkora a ház? Hogy van az egész?

http://www.lombikbaba.hu/index.php?opti ... &Itemid=42

na belinkeltem neked, szép mivel megmaradnak a babák és nehezen, hosszú úton de egészségesek lesznek.

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Ja a züllés miatt nem kukorékoltál már reggel, ugye? :oops: :lol: :lol:

Juj jó lenne nekem is egy kis züllés :roll:

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Sziasztok!
Igen azért ,csak 10-kor keltem,de még most is kész vagyok!!
Hát itt Keszin szerintem kb 50-ért van albérlet,nem olcsó sajna!!

Mi egy elég nagy házban lakunk,és van még egy kis ház az udvaron,apám ott lakik!Végülis anyám is lehetne ott vele,de jobb ez igy egyenlőre a gyerekek miatt,hogy itt van velünk!
Igen mindenkinek van szobája,tetőtér is be van épitve!
Vendég
 


Ja akkor nektek annyiból jobb Bárány hogy ilyen nagy házban laktok, mi egy szobában vagyunk Zsebivel ami magában nem is nagy baj csak a ház sem nagy= kb.60 2m és lakunk benne, 5en és a nagyanyám egy külön helyiségbe de az csak egy szoba így fürdeni, konyhába meg minden átjön, magyarul egész nap itt van, mi laktunk a szobába azelőtt de mi kb.1órát voltunk odaát egy nap azt csá. Csak fürdeni....

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Sziasztok!

Nagyon rossz éjszakánk volt, Bazsi végig sírt, mi meg felváltva voltunk vele, de reggelre lement a láza. Kis hőemelkedése van, és a tegnapihoz képest sokkal jobb a közérzete.

Noémi!

Volt már Balázs beteg, de nem ütötte ki ennyire, ezért ijedtem meg, mert ennyire még nem volt bágyadt. Egy túlmozgásos gyereknél feltűnő, ha egy helyben van állandóan.
Egyébként a férjem nem rendőr, csak a rendőrségen dolgozik, gépészmérnökként.Ő azt szokta mondani, ingatlanfenntart. Ez azt jelenti, hogy a kapitányságokon lévő elektromos cuccok (lift, légkondi, lépcsőjáró...) tartoznak hozzá, számlákat kezel, pályáztat, meg ilyenek.Tehát irodai munka ezerrel.


Most megyek, mert enni készülünk.Ma még jövök!

Ja! És köszönöm a tanácsokat!

Kép
zsutita
 
 


Sziasztok

Nszoke
anyaotthon: az ha jól tudom olyan ahol csak te és a baba (gyerek) lehet. Vagy a párod is ott lehet?
Szerintem is hülyeség hogy létszámfüggően adnak oda lakást, valahogy csak meglehet oldani.
Mamy
milyen volt Esztergom?

Zsutita
a cataflan cseppek nagyon jó, legalábbis nálunk bevált a fogak esetében, láz: egy másik topikon ahova irogatok még ott volt hogy a baba lázas nagyon, de ott is azt mondta a dokinéni hogy van ilyen 3 napig tartó láz és utána OK a gyerek, lehet hogy nálatok is ilyen van, vagy lehet hogy jön a fogacskája, nálunk is 2-3 napig lázas volt, ekkor kellett neki kúp, és ha még kellett akkor hűtőfürdő +-ba.

Bárány
már jobban vagy, kipihented magad?

Sziasztok

erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Tényleg Zsutita a hűtőfürdő és a priznic a legtutibb lázcsillapító.
De nekem erre is azt mondta a doktornő, hogy a gyereket nem legyezgetni meg simogtni kell a vizesruhával, mert lóf@szt sem ér hanem teljes priznic ezt kétszer megcsinálod és ok a gyerek és semmiféle száraz baromságot nem kell rátenni, ezt állítólag régen azért mondták, hogy ne legyen vizes az ágy vagy ahol feküdt a beteg.

Holnap megérdeklődöm ezt a lakáskérdést, de szinte biztos vagyok benne hogy az a nőci nekem nem adja oda... :(

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Sziasztok

Zsutita
hűtőfürdő = kádban rendes melegvízbe rakod a gyereket és a lábánál lassan nagyon lassan engeded bele a hideg vizet és amíg bírja (nem sír) addig tartod benne (persze nem kell jéghideg vizet csinálni)
1X egy gyerekorvos mondta, hogy azt is lehet hogy a csupasz gyerekkel kiállni a nyitott ablakba (én ezt azért még nem csináltam)

Sziasztok

Erika

Ui: Nszoke a táblázat nincs elfelejtve amit igértem,
+ a lakás ++++++++++++++++++++++

Kép

Kép
erika13
 
 


Tényleg a táblázat :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Az ablak azt én is tudom, de van azis hogy maradhat fekve vagy akárhogy és rányitod ajtót ablakot ahol a hideg jön be, de ne huzatot csinálj, viszont utána a melledre kell ölelni a gyereket, a testünk melegét átadni neki, mivel ugye ő tökre lehűlt.
Én az ilyen alternatív gyógymódokat sokkal többre nézem mint hogy a gyógyszergyárakat gazdagítsam...

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Sziasztok!
Igen kipihentem az esti lumpolás "fáradalmait"

Elolvastam hármasikres sztorit,minden jó ha a vége jó...

Láz:a Madaraszban a mesztelen gyereket aki épp vizes mert a hütőfürdőből jött,eléültetik egy bazi nagy ventillátornak,és úgy hüldögél.
Elég brutál..

Fogzás:önmagában nem okozhat lázat!!Csak a fogzás álltal legyengült immunrendszerű gyerek könnyebben elkap minden féle bacit,vagy virust és attol lehet lázas.Ezt tutira tudom.Bár nálunk semmi gondot nem okozott annó a fogzás.
Vendég
 


Megyek lefejtem Szilvesztert a számitógépről,mert enyhén függő a gyerek,és elküldöm csicsikálni!
Nektek is jó éjt reggel jövök!
Vendég
 


Sziasztok!

Noémi!
Végülis tegnap nem írtál Málnával kapcsolatban. Tudod, a kérdéseimre, hogy hogyan telik egy napja? Tényleg érdekelne.
A másik történetet is elolvastam, ez is szörnyű, a beteg kislány miatt, de ennek legalább happy end a vége.
A tegnapi vendégeskedés jól kifárasztotta Gesztikémet, de nem volt semmi gáz, este fél 9-től másnap reggel 7-ig aludt.
Ma a kirándulás szuper jól sikerült, gyönyörű idő volt, jó levegő, Geszti nézelődött ezerrel, az autóban cicizett és pelenkáztam, aztán még egy vendéglőben jól bekajáltunk, ott még evett egy kis sütőtökpürét, és nagyon jókislány volt, hazafelé végig aludt, itthon tornázott egy kicsit, nagyon jókedvű volt egész este, biztos a friss levegő hatása. Aztán vacsizott és most alszik mint a bunda. :lol:

Zsutita!
Szegény Balázska, örülök hogy semmi komoly. Mielőbbi gyógyulást kívánok neki!!! Nyilván akkor holnap nem lesz séta, de nem baj, majd talizunk amikor lehet. Most az a fontos, hogy meggyógyuljon.

Megyek én is elteszem magam holnapra, mert iszonyú álmos vagyok...
Jó éjt nektek!

Kép
mamy
 
 


Sziasztok!


Köszönöm a jó tanácsokat, a hűtőfürdőt mi is csináltuk, de az ablakolás szerintem is durva. Ma szerencsére nem volt vészes, kezd lemenni a láza. Csak az a bajom, hogy délután 3 órát aludt, 7-ig, így most pörög még ezerrel, nem tudom, meddig bírja.De itt pakolászik a lábamnál, és semmi nyoma a fáradtságnak.
Mamy! A sétát tényleg el kell halasztani, de jövő héten összehozzuk végre. Ok?

Most megyek, játszom vele egy kicsit.
Jó éjt mindenkinek!!!

Kép
zsutita
 
 


Sziasztok!

Nszoke, én is laktam albérletben - nem keveset - , de az csak kidobott pénz az ablakon. Hitelek, szocpol, kis önerő - ezek kizárva?
Olvastam Gesztenyét, szomorú...
Én most nurofent vettem a lázra, azt nem próbálta senki?
A fogakkal mi is szenvedünk, de még semmi.. :D

K.
Kép
klauszka
 
 


Klauszka!
Mi is használtunk Nurofent, amikor Geszti meg volt fázva, kábé 1 hónapja. Igaz Ő nem volt lázas, csak első nap pici hőemelkedése volt, amire kapott kúpot, és elmúlt. Nekünk bevált a nurofen, reggel kapott 1 ml-t. Emellett cebiont, és fenistil cseppet is kapott, 1 hét alatt elmúlt a takonykór. :lol:
Jaj már előre félek a fogzástól... Nagyon sokat nyáladzik Geszti és minden rághatót megrág... többek között az ujjamat is :lol: őrülten rágja a kis ínyével. De fogak persze még sehol. Néztem, még nem fehér az íny. De hát még korai lenne talán.

Kép
mamy
 
 


Sziasztok!
A Nurofent én is használom a mai napig,7,5 ml háromszor egy nap!
Ha mondjuk torok gyulladása van akkor is adom ha nem lázas,kúra szerüen.Szerintem is jó!

Fogzás:ma mondta a doktornénink,hogy Szilveszternek olyan kesze-kuszák lettek a fogai,hogy nem sokára jönnek a csontfogak!!
És tényleg ossze-vissza állnak neki,én nem is figyelgettem idáig!

Mamy:nem minden baba szenved a fogzástól,van aki meg sem érzi.
Lehet,hogy Geszti ilyen lesz.
Vendég
 


Sziasztok!

Bárány!
Jó lenne, ha így lenne. Mármint hogy Geszti meg sem érezné a fogzást. :roll:

Noémi!
Hogyhogy ma még nem jártál erre?
Párod hazajött?

Kép
mamy
 
 


Sziasztok!

Ma egész nap jöttem mentem még csak most kapcsoltam be a gépet. Tegnap este akartam neked leírni Mamy az egy napomat de Zsebi 11kor :evil: aludt el :(

De ma!!!!! Remélem hamar lefekszik mivel ma nem aludt sokat, sőt szinte semmit.

Nurofen jó! :D én is szeretem! Adni.

Klauszka szocpol lenne, hitel lenne, önerő nincs és még 1-2évig van jó sok fizetnivalónk! :evil: :(
Már rég vettünk volna fel hitelt.

Na este igyekszem jönni.

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Sziasztok

Nszoke
és kitaláltatok már valamit, v. még gondolkodtok.

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Sziasztok!
A szocpolban az is rossz,hogy ugye csak új lakást lehet venni belőle!Vagy épiteni,de ugye akkor is kell lóvé,mert elöbb fel kell mutatni valamit,és csak azután adják vissza.Egy gyerekre meg nagyon kevés is....
Én is szivesen elhúznék itthonról,de én se látok sok megoldást.
Kölcsönt lehetne fölvenni,de a részleteit(70-80ezret)mi nem tudnánk kinyögni,az tuti.
Albérlet ahogy Klauszka is mondta,ablakon kidobott pénz.
Vendég
 


Szindi,szemüveges let.Csóri!Még nem tudom ,hogy kiváltjuk-e...
Vendég
 


Lányok,ennyire nem írok,helytelenül amennyire itt látszik.Visszaolvasva,magam is látom farkas hibáimat
Vendég
 


Sziasztok

Bárány
és mihez kell Szindinek a szemüveg? Olvasáshoz? Mennyibe kerül?
nekem több mint 20 évig mondták hogy kell, de én összesen 1 hónapot sem hordtam, és volt hogy javult a szemem, vogy hogy romlott, aztán megint javult, és egyszer azt mondták hogy már nem is kell. De mondjuk nekem olvasáshoz kellett, nem láttam rendesen rövid távolságra, és csak feles, 1x kellett másfeles, de mint írtam nem mondhatnám hogy hordtam, de mindig ki volt váltva. De már mostanában horribilis árak vannak.

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Csináltassatok Szindinek valami kis kocka, fiatalos szemcsit, az tök jól áll. Mindig szemüveges akartam lenni :oops: elmentem egy csomó vizsgálatra de azt mondták szemem mint a sasé :(
pedig még néha ma is gondolkodom-olyan szemcsin amin csak üveg van legalább- én imádom a szemüvegeket.

Megyünk spanyolba inkább mi is úgy néz ki. Itt nem tudnánk fentartani magunkat, ott meg jól keres...

Szocpol lehet használtra is csak akkor a felét kapod=félszocpol.

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Nos!

Kedves Mamy! Meg akit érdekel! :)

Igazából semmi különöset nem csinálunk egy nap.
Reggel 8után kell de inkább 9kor, akkor megiszik egy nagy adag tejet, kakaót, ilyesmit, kis kaláccsal,kiflivel, valamivel, azzal elvan amíg megágyazok, összepakolok mindent (de anyu is vele van a konyhában)
aztán játszom vele egy kicsit, de már esik is össze egy órán belül az álmosságtól-s alszik is egy órát kb-aztán ebéd 12körül aztán korlátlan játék. Séta délután 1-2től amíg nem fagyunk meg amíg kedvünk van, de van hogy délelőtt viszem ki s van hogy mindkétszer. Kedvünktől a napunktól függ. Közben kiteregetek, pakolok, takarítgatok, ilyesmi, ő meg a lábam alatt. Az egész lakásban jön megy. Mindent lepakol, szétszed, széttép...stb. Délután 4körül gyümölcsfalás van. És 7kor (mi ugy hívjuk itthon a fürcsi-vacsi-stb)indul a bugi :) és attól függően mikor fejezzük be- 8-9kor ágy és alvás.
Nagy gáz hogy nappal és éjjel is velem alszik a franciaágyon-amikor hazahoztuk néha aludt a gyerekágyba, de nem sokat és nem volt hajlandó éjjel aludni amíg magunkhoz nem vettük,így befészkelte magát, közbe lecseréltem a gyerekágyat hátha az hibádzik, de nem...ugyhogy itt van az ágyikóba, ha felálok egyből vísít...de honnan tudja amikor alszik mint a bunda???? Ezeknek több eszük van mint egy felnőttnek az tuti.
Mindent én csinálok az anyukám főz és mos. De azt egész nap és minden nap!!!!
Meg vigyázgat Zsebire ha kell mennem valahova.
Csak ugye el nem alszik csak velem és itt abibi. Viszont se tegnap se ma nem aludt :shock: :shock: :shock: :( :( :( :evil:
Nagyjából ennyi.
Játék: van 1000játéka-plüss-müanyag-tudomisén- neki kell a mobilunk, a távirányító, a laptop, hiába vettünk neki is mindent csak gyerekbe-nem, fakanál, tésztaszűrő...sstbén több játékot nem veszek neki.
Imád labdázni, hintázni, olvasni, rajzolni-kockázni(duplo vagy quatro?nem is tudom) korrekt kölyök, ha ott vagy mellette igazából elvan, de ha egyedül marad, a földhöz vágja magát és lilára üvölti a fejét :oops:
el van kényeztetve-de ugye az első perctől így csináltuk, amikor hazahoztuk a "tenyerünkön hordoztuk" pedig én szigorú vagyok, csak ugye nagy a család, lakunk itt 6an és mindig valaki "megmenti" a "nem megmondtam ezt nem szabad" alól...
nagyjából ennyi, ha van kérdés szívesen, mert nem tudom így kimerítettem e kérdésedre a választ.

Többiek? Egy napotok???

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Sziasztok!
Szindi rövidlátó,neki állandóra kéne a szemüveg!Nekem annyira rosszul esett,hogy szemüveges lett,még aludni as alig tudtam,olyan érzésem van ,hogy elvesziti a szépségét.Igaz,hogy nem egy lángeleme a tanulásban,de legalább mindig mindenhol ő volt a legszebb,és most ez a fránya szemüveg elrontja.
Erika,én úgy hallottam,kb 20-30ezer,egy elfogadható kinézetű keret.Ebben a hónapban semmi képp nem csináltatom.
Ha meglesz majd rakok fel képet a Szindről.
Nszöke:én is olyan retrós kocka keretre gondoltam.
Vendég
 


Jó reggelt!

Igen a szemüveg keret meg lencse is qrva drága. De egyszer csináltatjátok meg és vigyáztok rá akkor sokáig jó.
Nekem a nagyim szemüveges, onnan tudom az árakat, pedig ő olcsót olyan öregasszonyosat csinátat(szerintem) neki meg az tetszik- és kb30ezer volt darabja, mert neki kell 2féle, külön mindenhez...

De én javaslom még vidd el inkább több helyre-még 2-3orvoshoz...mert ám a szemüveg nem csak javít a látáson, gyakran ront, főleg ha nem jót írnak fel. Meg azt mondják hogyha egyik szem jó akkor elronthatja a másik, mert könnyebb megtanulni rosszul látni, mint jól. Na ezt most jól megmondtam, de én nem tudom a szakszavakat, csak körülírni tudom amiről beszélek.
Viszont szerintem tök csinos is lehet inkább egy szemüvegtől. Olyan állítiak vannak, hogy hihetetlen.

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Sziasztok!
Nszöke,én is arra gondoltam,hogy megmutatom még legalább egy szemésznek,mert nem akarom,hoghy többet ártson a szemüveg mint használjon.
Azt hiszem ha lesz neki akkor elég gyakori kiadás lesz nálunk a szemüveg,mert nem az a fajta aki nagyon vigyázna a dolgaira.
Nagyon remélem,hogy nem kamuzik és tényleg nem látja jól a számokat,mert belőle sajnos kinézem,hogy a"buli"érdekében kamuból szemüveget csináltat magának.Ezt egyébként én is eljátszottam anno a szüleimmel,a legjobb barátnőm szemüveges lett,én meg megőtültem az irigységtől,és letagadtam az utolsó pár számot.Akkor kaptam egy feles szemüveget,ami kb kétszer volt rajtam életeben(szemem mint a sasé)
Vendég
 


Mondjuk igazad van, hogy kamuzhat is, márcsak a tanulás miatt is. Valahogy "be kéne szívatni" valami olyat olvastatni vele amit elvileg nem tudna, így játék közben vagy valami, amikor elfeledkezik színészkedni. :?

Hallottatok már erről? REGENON 25 mg. ez egy fogyi kapszula, de fosok kipróbálni, de hátha valki tud róla valamit, mert az internet nem mindig elég hiteles. Írkálhat bárki bármit, akit nem ismersz.
Még mindig nem tettem le a fogyiról azért. Csak fogytam egy 5-7kilot és azóta állok és ez dűhítő. :evil: :evil:

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


SZia!
Én még nem hallottam erről,mármint a fogyi szerről.De annyi mindent mondanak,és sajna a fele sem igaz!Ráadásul rohadt drágák!Én most egy homeopátiás szert vettem ,evés lött kell elszopogatni,de nekem semmit nem ér (eddig).Legalább olcsó(480).
Egyébként a homeopátiás könyvben van vagy 3-4 féle cucc fogyókurára.Lehet,hogy van akinek jó.
Vendég
 


Homeopátiás könyv????? Azt honnan lehet szerezni?

Mondjuk nem vagyok nagy homeos, lehet azért mert ez ugyanúgy kamu is lehet, mint bármi más...
Micsoda bizalmatlan világban élünk, nem???? Senkibe és semmibe nem lehet megbízni.

Ja 3hónap egy kura. 1hónapra 3levél kellene és egy levél legolcsóbban 4500, viszont átlag 7000 azaz 7000-rel 63000, ugye?
mert azon gondolkodom, hogy lehet 4500? az nem hamisítvány? hol lehet bevizsgáltatni?

Hallottam valami magyar csodaszert is. Nem jut eszembe a neve, Rbetűs direkt cukrosoknak fejlesztve, de az is havi 20ezer körül van.

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Sziasztok!

Én is megvagyok ám, csak a mai napunk eléggé rohanós volt. Ráadásul Geszti két napja tiszta zizi, biztos a frontok... :cry:

Noémi!
Köszi hogy leírtad a napotokat. Én is valahogy így gondoltam, egy egyéves kislurkóval azért már "értelmesebben" lehet eltölteni a napot. Én is már alig várom, hogy Geszivel tudjak játszani, persze most is tudok, de ez eléggé egyoldalú, mert ugye Ő még nem tudja magát kifejezni. Na persze kifejezi azért magát testbeszéddel, hangokkal, mozdulatokkal, amit imádok, de az mégiscsak más, mint ha már beszélne.
Én is leírom majd a napunkat, csak most nem vagyok alkalmas hosszabb lélegzetű irományra, mert leragadnak a szemeim...
Ja még azt akartam, hogyhogy mégis mentek spanyolba?... Azt írtad korábban, hogy nem mentek mert bizonytalan. Persze a távházasság sem jó. Férjed már hazajött? És ha kimentek, mennyi időre akartok kint maradni? Hazajöttök egyáltalán?

Bárány!
Ne keseregj a szemüveg miatt, az semmit sem ront a szépségén ha jól kiválasztjátok a keretet. Ma már nagyon csini keretek vannak. Én 3. osztályos korom óta vagyok szemüveges, sajnos eléggé rövidlátó vagyok úgyhogy nekem muszály volt hordanom is, mert anélkül nem láttam semmit. Természetesen (?) csúfoltak is eleget miatta, de hát milyenek a gyerekek. Biztos Szindit is fogják, főleg hogy anélkül szokták meg. De ha nem egy mimóza csajszi, akkor majd jól kiosztja őket, és kész. Viszont ha rövidlátó Ő is, akkor muszály hordania a szemcsit, mert ha hanyagolja, a szeme csak romlani fog. Sajnos tapasztalatból tudom. Mert gyerekkoromban ha csak tehettem, levettem, (nem a suliban, mert ott kellett hogy lássam a táblát) hanem az utcán, stb. És évről évre fél dioptriákat romlott a szemem. Most tartok mínusz 5-nél. Lehet hogy jövőre megcsináltatom a szemem lézeres korrekcióval. Párom már túl van rajta, igaz neki csak mínusz 1-2-es volt a szeme, de most évek óta nulla. Na majd meglátjuk, főleg az anyagiaktól függ.

Jó éjt!

Kép
mamy
 
 


Szia!

Hát ugy néz ki hogy hétvégén, vasárnap este jön haza, de nem tudok biztosat mondani, majd csak holnap este fixáljuk mi is, aztán ha hazajött megbeszéljük, hogy hogyan tovább, ő visszaakarmenni.

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Sziasztok

Nszoke
küldtem priviben a táblázatot. Megkaptad?

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Köszönöm Erika! Megkaptam és értem.

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Sziasztok!

Marha fáradt vagyok, Elcsó két óránként kelt megint... tegnap már kiabált, ezért adtam a fogacskájára chamomillát. kíváncsi vagyok, azt írja, gyors javulás várható. kisüthetne a nap, már alig várom a sétát. képzeljétek! felszereltük a kinti hintát!!! imádja. nagyokat sikongat, és persze nem óhajt kiszállni belőle. kesztyűt sem óhajt húzni, mindig lefagy a kis keze.
Bárány, készülj fel az árakra, nekem is van szemüvegem a vezetéshez... válasszatok valami jó kis keretet, még szexepil is lehet! :wink:
na, ennyi volt, felébredt és sikongat, valami nagyon tetszik neki. :lol:

K.
Kép
klauszka
 
 


Sziasztok!
Klauszka én azt hallottam,hogy jövő héttől jön az igazi tél.De hétvégén még "meleg"lesz.Még lehet hintázni.Azt az enyimek is nagyon szerették pici korukban.Bár az igazat megvallva Szindi nyáron még hintázott a játszón,csak elötte körülnéz,nehogy az osztálytársak arra járjanak...
Szemüveg:februárig tuti várat magára mert most (is)csóróság van nálunk.
Képzeljétek,ma először életemben csináltam rizskókot,innen a netről szedtem a receptet.Gyerekek 2pofára ették lekvárral.Fincsi volt.
Vendég
 


Sziasztok

Bárány
rizskók: nagyon fincsi, néha én is csinálok, bár legutóbb nem sikerült (nem sült meg rendesen), majd legközelebb

Igen sajna jön a tél, mondjuk én szeretem a havat, de ha már eddig nem volt, akkor most már az idén kihagynám.

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Sziasztok!

Világéletemben imádtam hintázni(csak már nem férek bele)most pedig Zsebi lépett a nyomdokaimba.

Rizskók: én nem szeretem a tejes cuccokat, alkalmanként tejbegrízt, de csakis kőkeményen, viszont nálunk málnaszörp a menő a rizskókra...izlések és pofonok.

Neeeeeeeeeeeeeeeeeem akarom a teleeeeeeet :evil: :evil: :evil:

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Sziasztok

mi imádjuk a tejberizst is, én a tejbegrízt inkább kicsit folyékonyan szeretem

Tél: sajna úgy látszik hogy nem ússzúk meg, és a szélviharokat sem.

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Csajok olyan rosszkedvem van hogy csak na...
De mitől??????? Talán érzem az időjárást vagy mi? Pedig nem vagyok frontérzékeny.
Zsebinek jön a többi foga, szerintem eddig nem volt gond a fogzással de most olyan hisztis hogy csak na, nyügős, meg minden. Jaj már nagyon ki vagyok, utálom ezt az időszakot amikor ilyen nyávogós(de hát én hagytam ilyenné lenni...???!!!-most igyam meg a levét)na mindegy nem akarlak titeket zavarni meg untatni sem a problémáimmal.

Ja akartunk ugye kistesót, ha Zsebi 3at betölti. De!!!! Fentebb van ez a GYED-es topic, írtam kiíváncsiságból, és ez nem jött be.
Mert azt mondják, hogy vagy 2éves kora előtt vagy 3után, de akkor vissza kell mennem dolgozni. De én nem akarok visszamenni dologzni, és nem akarok most rögtön terhes lenni sem. Értitek?
Ti mit tudtok ezekről a dolgokról? Ha én visszamegyek melózni, nem állok le mégegyszer. Tehát már nem akarok majd tesókát pl.5év múlva vagy később....áááá-kizárt.
Szóval ez mekkora tetűség????? Nem lehet hogy akkor jelentsem be hogy terhestáppénzre megyek amikor betölti a 3 évet, mert nem kapok majd pénzt???????????
Utálom tényleg ezt a Magyar ... nem is tudom mit. Vezetést vagy államot, vagy rendszert, franc tudja, de akkora szemét ez az ország.

Na bedugulok. Bocsánat.

És jó éjt.

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Nszöke,
Én nem értem amit írtál..Mi az,hogy vagy két éves kora elött vagy három után??
Szerintem akkor szülsz amikor akarsz,minden féle képp kapsz pénz ugyan úgy.Neked volt bejelentett munkahelyed akkor minden redben.Majd írd le mégegyszer,pontosan mitől félsz.

Tél:rühellem,egyszerüen elment az életkedvem mióta tudom,hogy közeleg.És vajon meddig fog tartani?Lehet,hogy májusig?
Na abba belebetegszem.
Na mentem,majd jövök..
Vendég
 


Sziasztok

kistesó: nekem is azt mondták hogy az a legjobb ha a gyerek 2 éves koráig megszületik a kistesó, vagy ha mégsem akkor az addig összegyült szabadságot kiveszem és az alatt születik meg, mert ha nem akkor anyagilag úgy éri meg ha a 2-ő között min. 180napot dolgozom, mert ha nem akkor anyagilag nagyon nagyon rosszúl járunk.

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Sziasztok!

Lányok, én ezt nem értem. miért járunk rosszul??? én is Elcsó 3. szülinapjára terveztem a kistesót. vagy egy kicsivel utána, de munka nélkül. most mi ez a hülyeség????

K.
Kép
klauszka
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: