Új privát üzeneted érkezett!

Nagyon boldog névnapot kívánok én is minden Emesének!

Melcsi!

Felteszem ide a képeket, amik tegnap készültek.


Melinda
fermel
 
 


Kép Kép Kép Kép Kép
fermel
 
 


Boldog névnapot kivánok a kis Emeséknek!
Az én Emesém fő ajándéka egy Wass Albert könyv volt, Emese álma a cime, gyönyörüen illusztrált kötet a mondáról, előzményekkel füszerezve. Noha még nem igazán Neki való, és nyilván nem érti teljesen, sok magyarázattal azért megértette, és nagyon érdekli, már 2x el kellett olvasni Neki. Ugy érzi, Róla szól ez a könyv (talán ugy is van, talán igazán Csaba vére folyik benne), de megjegyezte, hogy az Ő haja nem is fekete, mint a képeken lévő Emesének. Igyekszem korán belevésni, hová is tartozik... És örömmel mondhatom, hogy a Himnusz első versszakát már kevés segitséggel tudja verselni.
A kicsi fiammal meg ilyen párbeszédet folytattam tegnap:
Ül ébredés után reggel, kissé álmosan még, néz ki a fejéből. Kérlelem: "-Szeretsz engem?" "-Nemmm!" "-Ölelj meg!" "-Nemmm!" "-Adj egy puszit!" "-Nemmm!" "-Hát akkor most mit csináljunk?" "-Akka!!!" (kakaót, ha már kérdezed, mi mást lehetne reggel!)
Regina!
Gyönyörü a hölgyed az uj fülbevalóval!
Nika!
Jó pancsit!
Melinda!
Köszi a képeket!

[url=https://lilypie.com]KépKép[/url
melcsi1967
 
 

 
 

jajj de jók a képek látszik hogy jól érezték magukat a ygerekek :)

nika70
Salgótarján
 
 


sziasztok!!!hogy vagytok,rég nem néztem be ide.nagyon jók a képek!!!!!!!!én is dobok egy-kettőt Alexomról. Kép Kép Kép

mó73
 
 


Sziasztok!

Köszönjük mi is a névnapi köszöntést,és mi is boldog névnapot kívánunk utólag a többi Emesének :lol: !

Látom a tali a kevés résztvevővel is jól sikerült :lol: . Nagyon jók a képek, és tényleg látszik a gyerekeken, hogy jól eljátszanak!

Melcsi, Melinda! Most már aztán nem tudok választani a két szívdöglesztő pasi közül :lol: :lol: . És akkor a Gege mosolyát még nem is említettem :lol: . Még szerencse, hogy Levi túl fiatal az én Emesémhez :lol:
Melcsi! Tényleg nagyon hasonlít Luku az apukájára! Már Himnuszt tanultok :shock: :lol: ?

Regi! Szép a kishölgy a fülbevalóval! Mennyire viselte meg a lyukasztás? Hogy van Évi?

Emesém is halad a szobatisztasággal (kopp-kopp), ha itthon vagyunk, akkor bugyiban van, és szalad a bilire. Sajnos a "nagydolog" csak pelusba megy egyelőre.....
Felébredt, mennem kell!

Szép napot mindenkinek!

KépKép
mandula35
 
 


sziasztok,valaki tudja,hogy kell csinálni a meggy lekvárt?mert kaptunk egy csomót és már ki is magoztam és áll a cukorba.képzeljétek tegnap szörnyű napom volt.délután átmentem egy közeli szomszédhoz mert átvett egy levelemet és beugrottam érte,Alexom játszott ott a gyerekekkel egy kicsit,én nem vettem észre,hogy megkínálta ott egy kislány kemény cukorral,csak már amikor véletlen lecsúszott a torkán,valahogy megakadt,nagyon megilyedtünk,hányingere volt meg köhögött.elrohantunk vele az ügyeletre,fájlalta nagyon a torkát.de ez kb.fél óráig volt.ott az ügyeleten mondták,hogy nincs gáz,de lássa azért fül orr gégész.hát ott se mondtak sokat,mert az sztk részben nincs tükrözés meg rtg.csak a kórházban.de itt meg azt mondták,ha nincs már semmi panasz meg tünet,addig ne menjünk.de írtam az orvostudakozón,ott meg azt írta a doki,hogy csak akkor van gáz,ha a hörgőbe vagy a tüdőbe megy,mert akkor veszély alakulhat ki.hát ettől megilyedtem.szóval tiszta ideg vagyok még. :evil:

mó73
 
 


ja egy-két kép: Kép Kép

mó73
 
 


Sziasztok!

Szerencsésen túl vagyunk a sérvműtéten. Ez valóban egy gyors, egyszerű rutinműtét (főleg ha minden rendben van).
Évike természetesen izgult. Már előző este láttam, hogy szorong és nem találja a helyét. De igyekeztem mindent rendesen és őszintén elmagyarázni neki. És hétfőn negyed 8-ra kellett beérnünk. Várakozás étlen-szomjan. De rögtön megkérdeztem, hogy mikor kerül ránk a sor. Hát.... Évi ötödik volt a sorban. Akkor azt gondoltam, hogy nincs valami nagy szerencsénk, de aztán kiderült, hogy 12 gyerek várakozik műtétre. Tehát innen nézve mégis szerencsések voltunk... A várakozás azért így is nehéz volt. Összesen 4 órát vártunk, hogy bejusson a műtőbe. Előtte már eléggé el volt kenődve, de kapott egy nyugtató szirupot, ami pont akkorra hatott, amikorra kellett. (Ádinak anno későn adták be a veseműtét előtt és szegény egészen bepánikolt, amikor tolták a műtőbe - elég szívfacsaró volt!!!) A beavatkozás összesen kb 45 perc volt és az azt követő 2 órában még feküdni kellett infúzióval. Évike nagyon kótyagos volt és kissé félrebeszélt, utóbb pedig nem emlékezett semmire, de ez azt hiszem így természetes. A két óra elteltével saját lábán ment pisilni. Persze fájt és húzódott a seb, de nagyon strammul viselte (pedig egyébként minden apróság miatt előadja nekünk a "hattyú halálát"). Műtét után 6 óra elteltével hazajöhettünk, de mi még ráhúztunk + 1 órát, mert meg kellett várni, hogy az orvos átadja a zárót és az nem ment hamarabb (bosszantó 60 perc volt!!!). A kiscsaj aznap és másnap homeopátiás fájdalomcsillapítót szedegetett és összesen kétszer kért algopyrint. Nagyon szépen lábadozik, kicsit még fájdogál neki hajlongásnál, hapcinál, nevetésnél, de a járásán is csak az látszik, hogy kicsit lassabban mozog.
Ennyit hamarjában. Most mennem kell. Ma egyébként áramszünet volt 8-tól 6-ig karbantartási munkák miatt és holnap is az lesz azt hiszem, így a netes dologaimat most intézem gyorsan.

Kép
regina3
 
 


Regina!

Gyors gyógyulást Évikének!

Andrea
galagonya65
 
 


Sziasztok!


Regi!


Évi tényleg nagyon hősiesen viselkedett! Azért azon nagyon elcsodálkoztam, hogy aznap haza lehetett menni. ( persze, jó, hogy így van).
További javulást kívánok!

Mó!

A cukorka lenyelés ijesztő lehetett, de ha "jó helyre" csúszott le hirtelen, akkor abból nem lehet nagy baj, csak gondolom a gyerek is megijedt.
Lekvár: én nagy szakértő vagyok, mert az anyósomnak nagy kertje van mindenféle gyümölccsel.
Én mostanában a meggylekvárt úgy csinálom, hogy mosás, magozás után merülő turmixxal egy kicsit megnyomkodom ( éppenhogy, mert mi szeretjük, hogy darabos a lakvár, vagyis akkor inkább dzsem) lecukrozom, egy éjszakát áll és másnap zselésítő szerrel ( amibe már gyárilag benne van a tartósító is) összekeverem és felfőzőm ( vagy felfőzőm és összekeverem, el kell olvasni a használati utasítást, mert mindegyik más.) Én mindig berakom száraz dunsztba, bár van olyan zacskó amire az van írva, hogy szobahőmérsékleten kell hagyni. Én már évek óta így raktam el a lekvárokat,( az olyanokat, amik túl levesesek, mert természetesen a sárgabarackba nem teszek zselésítőt) sőt amiben apró mag van ( málna, feketeribizli, ribizli, josta) azokat még szítán át is nyomom, hogy a héjja, magja ne legyen benne, de szerintem a meggy héjja nem zavaró, meg nagy mennyiségnél azért az nagy munka).Remélem tudtam segíteni.

Én is mostanában az elrakással vagyok elfoglalva, meg "találtunk magunknak" egy új hobbit. Járunk gombászni. Ami annyit jelent, hogy megyünk erdőkbe kirándulni és figyeljük a gombákat. Rengeteget szedtünk ( vargánya!!!, galambgomba, tinoru őzláb gomba). Szombaton a Pilisben voltunk, vasárnap Gödöllőn, tele kosárral jöttünk haza. Szerencsénkre tőlünk nincs messze a Bosnák téri piav, ott van gomba bevizsgáló, megnézték és szinte alig volt benne rossz gomba és a néni olyan helyes, sokat magyaráz, mutogat, szóval nagyon érdekes. Megyünk most hétvégén is.

Jó hétvégét! Éva
fanny01
 
 


fanny szia nagyon köszi a segítséget!!!! :) nagyon jó lehet a gomba szedés,tényleg jó.már csak egy kérdésem lenne a lekvárral kapcsolatban,hogy a száraz dunszt az ,hogy pokrócba vagy rongyba tenni,és mennyi ideig ? most rohanok majd még jövök.nektek is jó hétvégét!!

mó73
 
 


húúú nagyon jók aképek :):):)

nálunk két napja éjszaka sincs már pelus előtte meg már másfél hete száraz volt a pelus :):):):) remélem marad is így :)


mó sajnálom hogy ez történt veletek remélem ÍAlex már jobban van

mi csak meggybefőtet tettünk el :)

Regi: nagyon ügyes volt Évike jól viseli a dolgot :) jobbulást neki

nika70
Salgótarján
 
 


Sziasztok!

Képzeljétek, mégis veszünk házat!! :D :D :D Épp most foglalóztuk le. Nagyon hirtelen történt minden, hétfőn felhívott egy ingatlanos hogy talált nekünk olyat amilyet keresünk ( illetve majdnem olyat, mert ez kétszintes én meg egyszintest szerettem volna de ilyen telekárak mellett lehetetlen nagy házat megfizethető árban földszintesben találni) Ettől eltekintve minden más paraméternek megfelel: új építésű, tehát nem kell felújítani, jó helyen, aszfaltozott utcában van ( Csepelen szinte mind amit most építenek aszfaltozatlan, csatornázatlan utcába van amitől a férjem idegbeteg), viszonylag nagy a telek ( 400 nm, ez új építésű ikerházaknál ritkaság), van nagy garázs + autóbeálló ( ez a fárjem mániája) elég tágasak a belső terek ( ez az én mániám), a konyha a nappali mellett van ( elfogadható méretű) így meg lehet oldani hogy 130 cm magas fallal leválasztják így egyben is van a légtér de vizuálisan mégis külön, a magasított pult pedig ápol és eltakar, erre vágytam mindig :lol: Van külön étkező, mindkét szinten fürdőszoba, és fenn 3 nagy hálószoba ( 15-18 nm között) :lol: :lol: :lol: Ja és kívülről is nagyon szép lesz, a látványtervek szerint :lol: Már előzetesen megbeszéltük hogy ha mindkettőnknek tetszik, ne lacafacázzunk sokat mert elviszik az orrunk elöl és ilyen jó adottságú házat nemigen találunk a környéken, így aztán szerdán egyeztettünk az egyéni elképzeléseinkről az építtetővel és ma már le is foglalóztuk. Még csak az alsó szint van kész, decemberre ígérik az átadást, illetve a külső vakolás az időjárás miatt csúszhat de attól beköltözhetünk. Most még gyorsan el kell dönteni a belső válaszfalak végleges helyét, és egyéb részleteket mert a munka halad, és keresni kell a burkolatokat. Újabban minden szabad időmet a tervezgetés tölti ki :lol: keresgélek a neten vagy rajzolgatok a kockás papíron… és roppant mód fel vagyok dobva :lol: :lol: :lol: Jövő nyarat már nem a lakótelepen, a poros játszótéren fogjuk tölteni :lol: :lol: :lol: Lesz saját kert, kis pancsoló, és a Kis-Dunapart is közel lesz. És bónuszként, az ikerszomszédnak szinte ugyanekkorák a gyerekei, a nagyobb lány, a kisebb fiú, mint nálunk , tehát még játszótársak is lesznek.
Drukkoljatok hogy minden rendben legyen az építkezéssel.

Regina
De jó hogy túl vagytok a műtéten, 4 óra várakozás is elég sok, még jó hogy nem a sor végén voltatok! Mielőbbi teljes felépülést kívánok!


Örülök hogy nem lett nagyobb baj a félrenyelésből, és is nagyon megijedtem volna!

Fanny
Ez jó nagy munka, szitán átpasszírozni a gyümölcsöket! El is fogy a sok lekvár? Nálunk nem nagyon fogy, anyósomtól szoktunk kapni de azt sem győzzük megenni.

Mandula
Szóval Ti már a pasik között válogattok? Annának is hagyjatok! :lol:

És mi lesz Levivel? Kéne egy újabb topikbaba kislány, szóval tesóprojektre hajtók, hajrá!!

Most már rohanok mert a gyerekek a mamánál vannak lepasszolva és 2 kicsi neki elég sok egyszerre…

Icus

Kép

Kép
szücsi_66
 
 


Sziasztok!

Regi! Örülök, hogy túl vagytok rajta! Remélem hamar meggyógyul Évi teljesen, jobbulást neki!

Nika! De ügyes Gergő :lol: :!: ! Mi most ott tartunk,hogy amikor itthon vagyunk akkor bugyi, ha elmegyünk, vagy alszik akkor pelus. Eddig még csak egyszer ment a bugyiba egy kicsi.

Icus! De jó :lol: :lol: ! Nagyon drukkolok, hogy minden rendben legyen!! Szuper lehet a tervezgetés, nagyon izgalmas :lol: :lol: ! Kénytelenek vagyunk előre kiszemelni az "áldozat-jelölteket", a mai világban már nem bízhatjuk a véletlenre :? :lol: !

Fanny! Gombászás nagyon jó! Régebben mi is jártunk.

Szép hétvégét mindenkinek!

KépKép
mandula35
 
 


sziasztok,köszönöm az érdeklődést Alex már jól van.megkönnyebbültem.majd jövök még. :)

mó73
 
 


Sziasztok!

Icus!

Nagyon örülök, hogy "találtatok" házat! A tervezgetés fázis tényleg nagyon klassz!
Majd ha nálatok is nagyobbak lesznek a gyerekek neked is jobban fog fogyni a lekvár ( feltéve, ha édesszájúak lesznek). Most már azért nálunk sem fogy olyan tempóban, de amíg kissebbek voltak rendszeresen sütöttem hétvégén, meg a sok palacsinta stb. Meg úgy vagyok vele, hogy a lekvár eláll a pincében. ( hátha jól jön még vészes időkben, ... de azért remélem erre nem kerül sor.)

Mó!

Igan, az a száraz dunszt, nagyon vigyázz, hogy olyan helyre tedd ahol még véletlenül sem buknak bele a gyerekek. Én ágyneműtartóba szoktam, vagy az ülőgarnitúrára, de hát nálunk nem kell félni, hogy a gyerekek lerugdalják...
Én 2 napi szoktam benne hagyni, amyg teljesen ki nem hül.


Mandula, Nika!

Gratula a szobatisztasághoz! Ti jól ismeritek a gombákat?


Melcsi!


Régen voltál!!!


Éva
fanny01
 
 


Icus de jó nagyon izgi hogy még siekrült olyan fázisban lefoglalózni a házat hogy még te is alakíthatsz rajta igényeid szerint :) gratula :)

Éva: én nem ismerem a gombákat :D

nika70
Salgótarján
 
 


Sziasztok!
Én most csak egy ismerős körlevelét rakom ide be. Nekem nagyon tetszene ez a lehetőség. Szerintem nagy eséllyel hamar el tudják adni ilyen paraméterekkel. Az elérhetőséget priviben tudom elküldeni, ha valakit esetleg érdekel.....

Göd-Alsón áron alul eladó egy szép családi ház

Két generációnak is alkalmas, 6 éve épült, kétszintes iker családi ház gazdasági okok miatt tulajdonostól eladó 26 M Ft-ért, áron alul. 140 négyzetméter, kis telek, dupla garázs, saját kút, külső terasz, előszoba+lépcsőház, 5 szoba (1 háló+nappali a földszinten, 3 hálószoba+nagy nappali+fürdőszoba az emeleten, lakókonyha a földszinten, két szép nagy fürdőszoba az alsó-felső szinten, újszerű állapot, csak tisztasági meszelést igényel. Műanyag nyílászárók, világos, napfényes minden helyiség. Alacsony rezsi, kis fűtési díj, téli hónapokban legmagasabb gázszámla 25 e Ft. Fatüzeléses cserépkályha van! A szobák parkettásak, ill. laminált parkettás, a többi helyiségben járólapok. Az udvar kb. 100 négyszögöl. Vasútállomás 5 percre, buszmegálló 8 percre, üzletek 5 percen belül pékség, ABC, zöldséges, szolgáltatók. Helyijárat-megálló a ház előtt. Szép játszótér a ház előtt. A Duna-part kb. 800 méter. Az ikertárs teljesen külön bejárattal, egy falrész-csatlakozással érintkezik a házzal, kedves, baráti viszonyban. Budapesttől (Nyugati) vonattal vagy busszal fél óra, kocsival 20 perc. Két km-re épül egy nagy bevásárló-központ. Benzinkút 800 méternyire. A ház mellett erdő, mező, lovarda, szép sétáló helyek. A ház eredeti értéke: 32 M Ft. A VÉTEL SÜRGŐS! Birtokba adás: azonnal.

Légyszi, ha ismersz valakit, akinek ez a méltányos ár jól jön ahhoz, hogy egy új, szép otthont találjon, és összeköltözzön egy nagyobb család a szülőkkel, vagy itt legyen kényelmes otthona 2-3 gyermekével, vagy befektetésként szeretne most olcsón értékálló ingatlant vásárolni, akkor küldd tovább.

Kép
regina3
 
 


regina,hát nem könnyű,most válság időszak,stb... hát meg rengeteg az eladó ingatlan,kevés a vevő..

mó73
 
 


hú regi ez nagyon jól hangzik csak tényleg kevés a pénzük az amebrekenek iwiwre kitetted?

nika70
Salgótarján
 
 


Még egy körlevél, hátha érdekel valakit. Nemrégiben úgyis lekvárfőzésről volt szó.....

Sziasztok! Szokolyán, Budapesttől ~50 km-re a Börzsöny lábánál van egy 4 hektár nagyságú több, mint 2300 fás Biokontroll által minősített szilvásunk. Rövidesen - 2-3 hét múlva érik a legkorábbi, Lapotica Chachanska fajtájú szilvánk, amiből előzetes becslések szerint lesz min. 20 tonna. Később érik a President és a Lepotica Top. A vásárolandó mennyiség függvényében alakulnak az árak 50-100,-/kg körül, igyekszünk alacsonyan tartani. A gyümölcs semmilyen, még a bio minősítésbe beleférő vegyszerrel sem volt kezelve. Külföldre, fillérekért felvásárolnák féléretten a termést, de mi a kezdők szentimentális lelkesedésével hiszünk benne, hogy maradhat a szilvánk kis hazánkban. Lehet belőle aszalt szilva, isteni lekvár, műkedvelőknek pálinka. Ha szeretnétek bármilyen módon szedni, venni, kérlek jelezzétek, hogy mennyire lenne szükség. Nagyobb mennyiség esetén ki tudunk szállítani 3-4 mázsányit is. Akit érdekel kérem jelezze, illetve kérlek benneteket, hogy juttassátok el minél több helyre a lehetőséget!

Kép
regina3
 
 


Sziasztok!

Fanny! Nem ismerem a gombákat, a férjem jobban, de ha szedtünk inkább bevizsgáltattuk.

Most elhalmozlak benneteket fotókkal :lol: , remélem örültök!

Emese szerelőkészletet is kapott névnapjára:


Kép
Kép

Szalonnasütés (nem ette meg az egészet)
Kép

Tapolcára mindig viszünk diót a mókusoknak, sok van és elég bátrak :lol:
Kép
Kép
Tapolcai park
Kép

Sütünk
Kép

Emese Gyurkával :lol:
Kép

Biciklizés
Kép

Szép napot mindenkinek! Remélem mindenki nyaral :lol: !

KépKép
mandula35
 
 


Jelentem, mi nyaraltunk 1 kicsit, Balatonon voltunk, kórustáborban, amit családostul tartottunk. Maratoni próbákkal füszerezték drága karnagyaink, és egy koncerttel a végén, ami nagyon jól sikerült. Közben volt szalonnasütés, közös bográcsozás, a férfiaink főzték, mig a gyerekekre vigyáztak (csak hogy megtudják milyen egyszerü is az élete a gyeses feleségeknek), utosló nap pedig hajnalig buliztunk, táncoltunk, énekeltünk. Fürdésre is adódott alkalmunk, bár az idő nem volt tökéletes, de Emese végre kipróbálhatta a vizibiciklit, amiről már régen álmodozott. Tehát nagyon jól telt ez a pár napunk.
A kislányom idehaza elbüvöl az utóbbi 2 napban fergeteges jóindulatával :shock: Tegnap nem engedtem meg vmit, mire tenyerét mutatja és azt mondja: "Mérgezett alma. NNNeked!" Ma pedig, szintén vita után, kint: "Ástam egy csapdát. NNNeked! Beleesel és akkor majd én a Lukuval megyek haza!" :shock: :shock:
Mandula!
Nagyon jók a képek, nekem most a papagájos tetszik. Minden vizsgán tulvagy? Gartula a bilizéshez, fog az menni!
Nika!
És Nektek is a teljes szobatisztasághoz nagy grat!
Icus!
Akkor ezért hallgattál! Nagyon ügyesek vagytok, kivánok mielőbbi költözést, de azaért számolj hozzá x időt, ahogy hallom ezek az átadások nem mindig haladnak terv szerint! Milyen jó lesz a kert a kicsiknek! Ez egy teljesen más élet lesz, még talán szülsz még 1 gyerkőcöt :wink:
Fanny!
Gombásztok? Ez tök jó, közben biztos szép tájakat is láttok! Nyaralás?
Regina!
Évi tényleg nagyon ügyes volt.
Mó!
Eltetted a meggyet? Örülök hogy Alex meguszta a nyelést.
Én ma is tettem el egy kis baracklekvárt. Melinda, köszi a recepteket, anyóskádnak is, a málnalekvárom is nagyon finom lett!
Tényleg, ki merre megy nyaralni?
Én már lélekben készülök a NAGY UTAZÁSRA, aug. 1-én indulunk Erdélybe! Nagyon, nagyon várom, persze 2 kicsivel azért nem lehet tul sokat tervezni, de a sóbányai délelőttök után azért a környéket szeretném mindenképpen bejárni, és van elképzelésem is arról pontosan, hogy miket akarok megnézni. Szerencsére már könnyü az utazás is, Luku a délutáni alvását simán elvégzi az autóban, tehát tudunk tervezni, mig a kiválasztott helyszinre érünk, addig kialussza Magát.
Ám előtte, most szombaton megyünk a nagy koncertre, Kormorán lesz Agárdon. Érdekel valakit? Kb 9-kor kezdődik az agárdi popstrandon, szabadtéri előadás, hatalmas füves területen, le lehet cuccolni tehát pokrócra pl, akkor nem kell végigállni. Már aki nem az első sorokban csápol, mint mi a lánnyal. Fanny, nem jöttök el? Mármint este lesz.

[url=https://lilypie.com]KépKép[/url
melcsi1967
 
 


Sziasztok!


Mandula!

Gyönyörűek a képek és Emese nagyon sokat nőtt, meg fejlődött, az még így a képeken is látszik. Már egész "nagylányos".

Melcsi!

Gondoltam, hogy nyaralni voltatok. Mi az idén valószínűleg nem megyünk sehova, legalábbis betervezve nincsen, aztán majd meglátjuk. Azon gondolkodom, hogy -mivel nálunk már csak egymáshoz kell alkalmazkodni - ( minden rosszban van valami jó), lehet hogy nézek valami last minutos utat. Bár úgy vagyok vele, hogy akármilyen olcsó valami ( és "akármilyen" körülmények közé azért nem megyek) a költőpénzzel együtt akkor is benne van egy halom pénzbe, ami most nincs...
Szóval még nem tudom. De igazából mi már olyan sok helyen voltunk, olyan sokat nyaraltunk az utóbbi időben, hogy semmi nem fog történni, ha az idén kimarad.
Kisfiam megjött a Balaton sound-ról. Na, ő aztán nyaral az idén. Egyik helyről megjön már készül a másikra. (Ezt is győzni kell anyagilag) A nagyobbik meg szombaton indul a Balatonra. Remélem marad a jó idő.

Utóbbi időben a gombászás mellett sok időt fordítottam a kötésre, két pulcsit is csináltam Hannának. Az egyiket már odaadtam, teszek fel róla képet. Hát az valami haláli volt, ezek a pöttömök, már ilyenkor is kész NŐk. Ahogy felvette ( hülye meleg volt akkor is), tartotta a kis kezét, nézegette magát, alig akarta levenni. Nagyon édes volt! A kis rózsaszín kardigánt még nem adtam oda, de majd arról is csinálok fotót, hogy hogy illegeti magát.

Melcsi, a hétvégét megbeszélem az urammal, majd hívlak.

Többiek?? Mindenki nyaral?

Éva
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára fanny01 2012.03.07 10:52-kor.
fanny01
 
 


Fanny!
nagyon aranyos ez a leányka! Látom már szoktatjátok a karuszóhoz, azzal olyan könnyü a vizi mozgás és biztonságos is.
A pulcsik édesek, és a viselőjük meg még! :D Micsoda haj!
Oké, hivjál, mi szombaton kb 1/4 8-1/2 8 felé elindulunk, mert előtte meg a Dumaszinházból lesz a Somogyi András, irás szerint kb 1/2 9-től. De jó lenne találkozni! Mi 4-en megyünk, + jön még 1 barátnőm is, és ha vele senki nem jön, akkor el tudunk menni 1 kocsival, mert a miénk 7 üléses. A férje nem valószinü hogy jön, igy szerintem beférnétek. Van pályamatricánk.
A Viziló Luku szerint: kla,kla (patadobogás) izi :lol: :lol: :lol:

[url=https://lilypie.com]KépKép[/url
melcsi1967
 
 


Sziasztok!

Melcsi! Persze, a vizsgáknak már kb. 1 hónapja vége :lol: . De jó nektek!! Erdély nekem is nagy vágyam!

Fanny! Hanna nagyon édes ahogy ül a babájával :lol: ! Irigyellek a medence miatt, szuper lehet. Igaz van nekünk is egy felfújhatós, elég nagy, de lusta vagyok nekiállni felfújni és feltölteni :? :lol: .
Húú, ezek a pulcsik nagyon szépek!!! Nagyon ügyes vagy!!!

Szép estét!

KépKép
mandula35
 
 


Sziasztok!

Mi egyelőre itthon nyaralunk a kertben. Végre lehet a medencében fürdeni, így a nap nagy részét ott töltjük. A szomszédok nagy örömére mert a fiúk iszonyú hangosak bírnak lenni. Mintha nem is hárman lennének.
Nyaralni majd a Balatonra megyünk, ha a férjem végre szabadságon lesz. Igaz, akkor 4 hetet is velünk lesz.

Éva, nagyon klassz a medencétek! Hanna egyre szebb és nagyon ügyes vagy hogy ilyen szép dolgokat tudsz kötni!
Gombászás hogy sikerült. Én is imádom a gombát csak sajnos rajtam kívül nem eszi senki a családban.

Mi mindig a Balatonra megyünk, nekünk elég húzós lenne messzebbre elmenni, itt a szállás legalább ingyen van.

Mandula, nagyod édes a kislányod a képeken. Nekem is a papagájos tetszik a legjobban.

Melcsi, nagyon jól hangzik ez a kórustábor. Sajnálom hogy a férjem semmi közös dologra nem vállalkozik, elég antiszociális ebből a szempontból. Család többi tagjának hogy tetszett.
Emese szövegére hogy reagálsz?

Mennyi időre mentek Erdélybe? Kellemes utazást! Na, az enyémekkel nem lehet utazni, Balázs már az Astoriánál megkérdezi hogy 'Ott vagyunk már?'

Regina, Évike hogy gyógyul?
Én viszont jól kiszúrtam a szüleimmel, én akartam annyira összeköltözni velük 5 éve hogy most fizethetjük a vagyonadót.

Icus, gratulálok a házvásárláshoz! Jövő nyáron már sokkal könnyebb lesz.

Sziasztok
Andrea

Kép
Kép
Kép
galagonya65
 
 


Sziasztok!

Mandula
Milyen nagy lány lett a Ti kis Emesétek!!! Vagy rég tettél fel képet, vagy hirtelen sokat "nagylányosodott"

Melcsi
Az erdélyi út miatt nagyon irigyellek. Mi is évek óta szeretnénk menni, de majd csak eljutunk egyszer.

Fanny
Nagyon klassz a két pulcsi! De ilyen melegben? Huhhhh A rózsaszín egyszerűen szupi!!!

Andi
Évike mindent nagyon jól viselt. A varratszedésen is túl vagyunk. Nem fájt neki, csaképp a ragtapaszt simán lerántotta a doki :shock: az nem volt kellemes. A legnagyobb baj viszont, hogy még 1 hétig (vagyis már csak 4,5 nap - számoljuk még az órákat is :lol: ) nem medencézhet. És most itt a rekkenő hőség, a víz szuper, partner is akad a pancsizáshoz bőven,de nem szabad. Annyira lógatja az orrát, hogy szinte földig ér. Viszont a múlt héten legalább hűvös volt, akkor nem volt gáz, hogy nem fürödhet. És állítólag hétvégén is lehül kissé. Szóval majd csak kibírja keddig.

Teszek fel néhány képet. Mesi baba ma nagyon jókedvű volt!!!
Kép Kép Kép
Kép Kép

Kép
regina3
 
 


regi: Emese mennyire édes :):):):

nagyon jók a képek örülök hogy mindenki jól van :)

mi is elvagyunk sokat vagyunk kint a ház előtt 17 óra után :):) van a szomszédban egy 4és fél éves ikerpár na Gergő most velük barátkozik igaz nagyon érződik a két év különbség de nagyon aranyosak bevonják a játékukba mindig a nagyok már tudnak biciklizni de ha Gergő motorral megy ki akkor ők is kihozatják a motorjukat stb nagyon készségesek :)

nika70
Salgótarján
 
 


Regina!
Tündéri Emese! Micsoda mosoly és micsoda fogacskák! Jól ül már egyedül is?
Na majdcsak eltelik már az a pár nap Évikének, igazán hős kislány!
Mi legalább 6 éve készülünk Erdélybe, csak mindig történt valami ami miatt nem tudtunk elindulni. Most ugy néz ki sikerül, szrencsére a szállás nekünk se lesz pénzbe, mert a férjem barátjának házában fogunk lakni (de csak mi leszünk ott) és az Makfalván van, Székelyföld közepén, igy bejárhatjuk azt a részt, ami engem valójában nagyon érdekel. Délelőttönként a sóbányába megyünk Emese allergiáját kezelni, remélem hogy sikerül minél több időt ott töltenünk és valóban hatásos lesz.
Andrea!
A kórustábor az egész családomnak tetszett. A férjem jókat beszélgetett, főzött és persze koccintgatott a többi férfival, az egyik barátnőm is jár, akinek a férje... szóval ők a barátaink, tehát a 2 férfi remekül elvolt. A gyerkőcök is 4 teljes napig apázhattak, mert a próbák idején ugye Apával voltak, és egyébként se szálltak le Róla, és mostanában a férjem annyit dolgozik, hogy alig látjuk, ugyhogy nagyon örültek. Azonkivül remek események zajlottak, maga a Balaton már szuper volt, de volt szalonnasütés, bográcsozás, utolsó este buli, és más gyerekek is, mindenki megtalálta a megfelelő társaságot. Egy baj volt, hogy nagyon gyorsan eltelt.
Ti 4 hétig lesztek a Balatonon?
Hogy reagálok a szövegekre? Hát néha köpni-nyelni nem tudok, épp annyi lélekjelenlétem van, hogy gyorsan felfirkantsam egy cetlire, el ne felejtsem. De ezek csak ugy jönnek belőle. Ma pl. ágyaztam bent, mire odarohant hozzám, és azt mondta: "Ugy szeretek a közeledben lenni!" Meg aztán mostanában központi téma az óra, mikor mennyi az idő, és ezt képes percenként megkérdezni :shock: , na meg hogy a babérlevél hol terem, melyik országban, menjünk el oda és szedjünk babérlevelet. És van-e olyan ország, ahol mindig esik az eső, és Ő tudja, hogy van olyan ország, ahol mindig hó esik, és meg is mutatja a földgömbön, "AMI VILÁGIT". Most meg hallotta este hogy a holdraszállásról uj képeket akarnak csinálni, hát "hogy szálltak a Holdra, talán tudnak repülni? A Holdon nem is lakik senki!!!" Nem unatkozom mellette, plusz még csipőből forditja Luku hümmögését is (főleg ugy ahogy Neki lenne jó :lol: ), hát nem is csodálom hogy az a szerencsétlen kisgyerek nem tud megszólalni ettől a nőcitől.
Megkérdezte a lányom, hogy irtam-e a Kormoránnak, hogy holnap játsszák el a kedvenc dalát (ugyhogy irtam), kiválasztotta a megfelelő ruhát, és szó szerint a perceket számolja hogy mikor kezdődik. Beiratkoztunk fodrászhoz, holnapra kaptunk helyet, erre megjegyezete, hogy "mindenki fodrászhoz megy, biztos a Kormoránra mennek és szépek akarnak lenni" + az Érdi ujságban találtunk egy cikket az agárdi popstrandról, épp a tavalyi K. koncertről egy képpel, hát teljesen odavan tőle, Neki kellett adnom. Megsimogatta szeretettel a Géczi Erika képét, és mutatta: Ő a kedvencem!

[url=https://lilypie.com]KépKép[/url
melcsi1967
 
 


Na akkor megint magamnak... :? :?:
Fanny!
Kár hogy nem jöttetek végül! Igaz, hogy nagy szél volt, de eső nem szerencsére, és a Kormorán ismét kitett magáért! Remélem a lányok nem fagytak le teljesen, mert 1 szál fellépőruhában csinálták végig a 2 órát, ráadásul az egyiknek el van törve a lába és egy széken ülve énekelt. Igaz, eléggé szétvitte a hangokat a szél, kevéssé volt élvezhető, de még igy is, nagyon tetszett ismét.

A kislányom már tud titkot tartani! Tegnap este fürdettem, törölgettem és bugtam a fülébe, hogy milyen kedves, aranyos, és az én tündér királylányom. Hozzámfordult, és azt mondta: " Ezt nem mondjuk el a FÉRFIAKNAK jó, mama?" Mint később megtudtam, fürdés után Apával beszélgettek, és kérdezte Apa, hogy miről beszélgettetetk a mamával? "Nem mondom el, titok!" mondta Ő.
Valamint ismét hangot adott annak a kivánságának, hogy Ő "10 gyereket akar!" (ezt sokszor mondja), és most rögtön egyet, és mikor lehet Neki gyereke. Mondom a szokásosat, felnőtt leszel, FÉRJHEZ MÉSZ és utána. És erre a sóhaj: "Én OLYAN FÉRJHEZ FOGOK MENNI MINT APA!" :D

[url=https://lilypie.com]KépKép[/url
melcsi1967
 
 


Sziasztok!


Regi!

Nagyon szép ez a leányzó4 És tényleg kirobbanó jó kedve van! A második képen olyan, mint aki direkt ijesztgetni akar, nagyon édi.

A pulcsikat természetesen nem nyárra, hanem őszre kötöttem, most egy kis vékonyabbat kötök.

Galagonya!

A 2 hét Balcsiért irigyellek, biztos nagyon klassz lesz.


Melcsi!

Gondoltam rátok szombaton, de az meg se fordult a fejemben, hogy ilyen időben is megtartják a koncertet, nálunk akkor volt hatalmas vihar.

Lányod jövőképe nagyon biztató!!! ( Sokáig fogsz akkor még babázni)
("és bugtam a fülébe, hogy milyen kedves, aranyos, és az én tündér királylányom"Csak csendben szeretném megkérdezni hogy ugye ezeket visszaolvasva már Te sem csodálkozol, hogy Luku meg inkább apás? A piciknek nagyon érzékeny antennái vannak.)

Éva
fanny01
 
 


Regi!

Nem a második kép, hanem az utolsó előtti ( hátulról a második)
Éva
fanny01
 
 


Bocsássatok meg, hogy megint a régi témával szemtelenkedem be ide, de mivel ismeritek nagyjából a kálváriánkat, ezt a minap talált cikket bemásolom ide, mert ezúttal óhazai vonatkozásai is van...
Még annyit tennék hozzá, hogy "környezetbarátnak" titulálni egy olyan energatikai berendezést, amely a tájjeleget, a talajvíz-és talajminöséget, állat- és növényvilágot, de legföképp a környéken élök nyugalmát, egészségét veszélyezteti (nem írom le a hosszú lajtsromot, mi mindennel), enyhén szólva álságos.
A szélenergiából elsösorban a beruházónak származnak forint-, illetve eurómillió! (Németországban egy 2 MW-os torony átlagosan 2 millió euró hasznot termel a beruházónak évente!!!) Az állam igazságtalanul magasan dotálva veszi át tölük az egyébként gazdaságtalanul termelt áramot, s ezt a kiesést a fogyasztókon hajtja be...
Szomorú...
S mindezt a "zöldenergia" emberbutító és ködösítö zászlaja alatt...

Itt a link! És még egyszer elnézést a témáért!
Mindenkit üdvözlök és további szép nyarat kívánok mamáknak, babáknak!

http://www.blikk.hu/aktualis/dragabb-a- ... 55333.html

Betti
betti444
 
 


Fanny!
Nehogy azt gondold, hogy Lukunak nem bugok a fülébe, csak Neki olyasmiket szoktam, hogy "én kicsi kisbabám,kis férfipalántám, Luku-Cuku-Cukorkám" stb.
Na a tündér királylánynak lett folytatása is, van egy póni szobánk, olyan ággyal aminek teteje van, baldachin vagy mi. Hát az minek, kérdezi, mondom, hogy a hercegeknek, királyoknak van ilyen. Na akkor Neki is kell olyan, kérdezem, minek? "Hát te szoktad mondani, hogy én egy tündér királylány vagyok, tehát nekem is kell!"
Betti!
Ez lehet hogy egy "szélmalomharc". Mi ujság a faluban?

[url=https://lilypie.com]KépKép[/url
melcsi1967
 
 


Sziasztok!

Melcsi!

Hirtelen nem tudtam mi az a póni szoba ( látszik, hogy nem vagyok járatos a kisgyerekes témákban), de aztán rájöttem, hogy egy játék.Egyébként könnyen csinálhatsz Emesének királylányos ágyat. Nem is olyan rég láttam a Lidl-ben olyan baldachin karikát, amilyeneket a kiságy fölé szoktak rakni, csak nagyobb és rózsaszín tüll függöny volt hozzá, de jó nagy, és fillérekért árulták. de ha ügyes vagy Te is tudsz ilyen függönyt kreálni.

Betti!

nagyon sajnálom, amin keresztül mentek, meg azt is, hogy a környezetvédelem zászlaja alatt megint csak a bizniszről van szó.


Magunkról egy kicsit:
Én még 1 nap szabin nem voltam, nem tudom mi van ebben az államigazgatásban ,de naponta kérnek adatszolgáltatást, nem tudom, hogy augusztusban el tudok-e egyáltalán menni szabira. Nyaralni nem megyünk az biszti.
Teszek fel egy pár képek Hanna babáról, aki napról napra okosabb. Már nem csak a keresztnevét tudja, hanem a vezetéknevét is. Imádja a csiga biga gyere ki, meg a ... jaj, hirtelen nem jut eszembe az a bocis dal, de olyan édes minden sornak a végét mondja pl: csiga - BIGA, gyere-KI.
nagyon cselesen, ha adok neki a piros gyurmából és megkérdezem, hogy milyen szinű, mondja, hogy "pios", csak sajna, ha a kéket mutatom, akkor is azt mondja, hogy pios. Viszont, azt tudja, hogy hány kezed van: tettő, és hány fogad van: hét.
Ja, és már angolból is perfekt: "áj lá ju".
Nekem még mindig olyan furcsa, hogy olyan "kislányos" a viselkedése pl. kedvenc időtöltése a locsolás, de olyan szépen, nyugodtan játszik, hogy még a cipője se nagyon lesz vizes.(bezzeg emlékszem a fiaim ahogy játszottak még az isten haragja is vizes volt!)
Odaadtam neki az én hajas babámat játszani, úgy meglepődött, mikor sírt a baba, rögtön megölelte a babát.
teszek fel képeket.

Éva
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára fanny01 2012.03.07 10:53-kor.
fanny01
 
 


Sziasztok!

Éva, micsoda segítséged van! Ez ténylég még a Te babád volt?
Fiadat felvették?

Melcsi, nagyon jókat írsz a gyerekekről. Nagyon élvezem a lányod szövegét. Nem egy elveszett gyerek.
Szombaton indultok Erdélybe?

Regina, nagyon édes a kicsi lány! Nem is láttam még ennyire kacagó babát.

Mi holnap megyünk a Balatonra. A férjem elvileg mától van szabadságon de még gyorsan el kellett mennie Dusseldorfba. Holnap reggel jön haza. Még egy kis telefonkonferencia és már mehetünk is.
Mi nem bírjuk sehol sem 3 napnál tovább, így kb. szombaton haza is jövünk. Majd később még visszamegyünk. Az apartman saját (a szüleimé), így bármikor lemehetünk.

Mindenkinek szép hetet!

Sziasztok
Andrea

Kép
Kép
Kép
galagonya65
 
 


Sziasztok!


Mindenki nyaral, csak én dolgozom????

Ja, tényleg nem is írtam a felvételiről. Felvették a gyeremeket a Kodolányi J. Főiskolára, kommunikáció szakra ( költségtérítésesre). Nem tudom mi lesz, elkezdi a sulit vagy tényleg irány Hollandia.

Andi!

Az nagyon jó, ha a családnak van apartmanja, akkor tényleg akkor mentek, amikor akartok. Jó pihenést! Kérünk majd képeket.

Melcsi!

Remélem még az utazás előtt azért beköszönsz ide.

Éva
fanny01
 
 


Vagyok vagyok csak már az utazás lázában...
Végül eldöntöttük, hogy Kalotaszegen állunk meg aludni, ám nem akaródzik szállást kapni egyelőre, mert épp akkor veszi kezdetét egy hires néptáncfesztivál, pont Kalotaszentkirályon, amit én kinéztem magunknak. De nekem fontos az ottani megszállás. a himzések a bivalycsorda meg a magyar falu miatt, Emese már transzban van, hogy láthasson valódi pártát meg pörgős, fodros szoknyát, hát nem okozhatok csalódást. No most ezeket bujom a neten...
Fanny!
Milyen komoly segitséged van! :D
A költségtérités a pontok alapján dől el? (Minket ugye nem érint ilyesmi sajnos) Ha nem akar, nem kell elkezdenie, vagy halaszthat? És mikor dől el hogy mit csinál a kicsi fiad?
Andi!
Miért nem tudtok 3 napnál tovább maradni?
Mi 2 hétre megyünk, de ahogy elgondoltam a lehetséges programokat, megnézni való helyeket, hát 2 hónap is kevés lenne :( Most nekünk annyit lehet menni, amennyit a kicsik engednek.Ezért előtérben vannak a patak menti gyaloglások, kicsi hegymászás, vár nézés, állatok közelről, esti tehénfejés pl, a régi élet bemutatása. De hogy hazai vonatkozása is legyen az utazásunknak, meglátogatjuk az Erdélyi Magyar Fiatalok fesztiválját Gyergyószentmiklós mellett, melynek keretében KORMORÁN KONCERT LESZ, tehát nem maradunk jó zene nélkül. Mikor elmondtam Emesének, hogy ott is elmegyünk Kormoránra, felcsillant a szeme, és megkérdezte, hogy nem viccelek-e, hogy olyan messzire is elmegy a Kormorán. És persze, az utazásunk jelenlegi fő célja, Emese allergiájának kezelése Parajdon a sóbányában, amire kb 10 délelőttöt szánunk.
Na most megyek is tovább, ugyanis már elkezdtem pakolgatni is, nem akarom az utolsó napra hagyni, 2 kicsi szokásos napi programja mellett.

[url=https://lilypie.com]KépKép[/url
melcsi1967
 
 


Sziasztok!


Melcsi!


Én ollllllllllllyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyan, de olyan irigy vagyok! Biztos nagyon nagy élmény lesz ez a nyaralás mindnyájatok számára.Arról nem is írtál, hogy az "ellátás" hogy lesz, minden nap főzől, ugyanúgy, mint itthon?( ott is vannak közértek?)
Már előre olyan érdekesen írsz, alig várom már az élménybeszámolót!


Az egyetemi továbbtanulásnál van egy ponthatár, ha azt eléred, ( ami rohadt magas minden egyetemnél, főiskolánál) akkor államilag finanszírozottra veszik fel a gyereket, ha alatta vagy, teljesen mindegy, hogy mennyivel, akkor költségtérítésesre.Ahová a Gabit vették fel, ott négyszáz valamennyi a ponthatár az áll. finanszírozottra, ha alatta vagy de legalább 268 pontod van akkor költségtérítéses. A Gabinak 298 pontja volt, tehát költségtérítésesre vették fel. Most mindenképp azt mondja, hogy halaszt egy évet és kimegy Hollandiába, de ez nekem még mindig olyan hihetetlen.


Éva
fanny01
 
 


Sziasztok!


Melcsi!


Én ollllllllllllyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyan, de olyan irigy vagyok! Biztos nagyon nagy élmény lesz ez a nyaralás mindnyájatok számára.Arról nem is írtál, hogy az "ellátás" hogy lesz, minden nap főzől, ugyanúgy, mint itthon?( ott is vannak közértek?)
Már előre olyan érdekesen írsz, alig várom már az élménybeszámolót!


Az egyetemi továbbtanulásnál van egy ponthatár, ha azt eléred, ( ami rohadt magas minden egyetemnél, főiskolánál) akkor államilag finanszírozottra veszik fel a gyereket, ha alatta vagy, teljesen mindegy, hogy mennyivel, akkor költségtérítésesre.Ahová a Gabit vették fel, ott négyszáz valamennyi a ponthatár az áll. finanszírozottra, ha alatta vagy de legalább 268 pontod van akkor költségtérítéses. A Gabinak 298 pontja volt, tehát költségtérítésesre vették fel. Most mindenképp azt mondja, hogy halaszt egy évet és kimegy Hollandiába, de ez nekem még mindig olyan hihetetlen.


Éva
fanny01
 
 


sziasztok,benézek,de rég jártam itt.hogy vagytok?nagyon jók a képek.melcsi,olvastam ,hogy 6éve készültök erdélybe.mi voltunk Szamosújváron,Kolozsvártól kb.50km.nagyon gyönyörű hely.minden évben júniusban szoktunk menni.ti helyileg hova készültök?hogy bírjátok ezt a meleget?végül is én azt mondom,hogy jobb ,mint a tél. :) Alex: Kép Kép Kép Kép

mó73
 
 


Szia Mó!

Már a múltkor is akartam "reklamálni", hogy miért mindig csak a legkisebbről teszel fel képet, de most javítottál az arányon.
( gyönyörű a lányod!!!)

Hogy sikerült a meggylekvár?

Hogy-hogy mindenki "csak úgy" megy Erdélybe? Én miért nem megyek?

Nekem nincs is melegem.( megy a ventillátor az irodában)


Melcsi!

Mikor indultok pontosan?
Éva
fanny01
 
 


fanny,szia.Hollandiába megy a gyermeked?az nagyon jó!!mennyi a költség havi szinten azoknál akiket költségtérítésesre vesznek fel?Hollandiába ismerős által megy?az én legnagyobb fiam jövőre érettségizik,ő meg olaszba menne ki ,nyári munkára,mert itt magyaro-on nulla ,amit fizetnek,semmire nem elég.majd teszek a nagyokról is képet,csak őket már nehezebb lekapni,nem mindig engedik. :) az jó,ha megy a ventilátor,nálam is bevan kapcsolva,így ki lehet bírni. :D erdélybe mi ünnepségre szoktunk menni minden évben,mert kisebbségi önkormányzat vagyunk. na lépek,mert altatnom kell a fiamat.

mó73
 
 


Fanny!
A mi szerencsénk, hogy Érden, és épp itt Postástelepen rengeteg székely telepedett le, akiket Bácskába üldöztek, majd onnan ide vándoroltak. Butort rendelt tőlünk az az ember, aki később Dezső barátja lett, és szintén székely, bár ők a 90-es hullámmal jöttek át. Megtartották az ottani házukat, és gyakorlatilag néhány hetet leszámitva bármikor szabad. A székely ember pedig olyan, hogy mindenét kiteszi... De ha ez a barát nem volna, hát képzeld, a multkor átmentem a szemben levő játékboltba, szó szót követett, mondom, Erdélybe készülünk, hát kiderült, hogy a boltos is onnan jött el, a házuk ott áll, hát szóljunk csak bátran, és bármikor szivesen adja a kulcsot, csak menjünk... Egy baj van csak velük, hogy rengeteget tudnak beszélni, hosszan mélázva és ismételgetve egy-egy szót, és gondolhatod, hogy Ádám-Évánál kezdik, de ezzel együtt nagyon szeretnivalóak, és izes magyarsággal beszélnek, de számomra rögtön kiderül, hogy nem "pestiesen".
Tehát, ha vágysz, esetleg szervezhetünk valamit egyszer közösen. Most majd megnézem a körülményeket, és referálok.
Ja, ugy néz ki találtam tranzitszállsát, mégpedig Körösfőn, egy olyan házban, ahol be lehet öltözni a népviseletbe, és himeznek is, hát ez vágyaim netovábbja, hát még az Emeséé, akinek már keresgélnem kell itt a neten a gyöngyös pártát! Hát elájul, ha élőben meglátja, és meg is foghatja! Legfeljebb majd átugrunk Kalotaszentkirályra, de az is lehet, hogy Körösfőn is látunk bivalyt, mert bivalytej az van.
Vasárnap indulunk.
Mó!
A gyerkőceid nagyon hasonlitanak egymásra! Tényleg szép a kislányod, olyan érdekes keleti arca van :D
Makfalva nevü faluban lesz a házikónk, ez Szovátától nyugatra kb 10 km-re van, onnan járunk majd Parajdra.
Ja és persze hogy a parajdi sóbánya igazgatója is jó ismerős (meg a rendőr, meg a stb... :lol: ), ezért már meg is van beszélve, hogy álljunk csak be a sóbánya udvarára, nehogy feltörjék a kocsinkat, mert van arrafelé is sok jó hajlamu ember...
Azonkivül rendeltek nekünk tehéntejet, a hütőbe bekészitettek tojást, a pincében hül a pálinka meg a bor, csak éppen nem készitettek 2 heti kaját oda :D Szándékomban áll főzni 1-2x, de persze egy szovátai vendéglős is az ismerősök között van, ugyhogy már oda is be vagyunk ajánlva.
És Csonka-Magyarország igen sokat vesztett a renoméjából a dec.5-i népszavazás óta... Gondolhatjátok, hogyan várták előtte a magyarokat, ha még ezek után is ezt kapjuk.

Meleg? Nálam megy a légkondi. Én máshogy nem birom a trópusi éghajlatot. Ha valóban bekövetkezik az, amit nagyon jósolnak, és 15 év mulva itt beáll a sziciliai hőség, kénytelenek leszünk elköltözni Izlandra. Én nem birom a meleget!!! A gyerekeket 12-kor behajtom, és kb 1/26- 6 körül merészkedünk ki ujra, de még akkor is arcul csap a hőség.

[url=https://lilypie.com]KépKép[/url
melcsi1967
 
 


hát igen,szerintem a skandináv irányba lenne jó menni. :) habár a nagyobbik lányom azt mondja,hogy ő meg a hideget nem bírná,inkább választja a meleget , olyan fázós tud lenni. :) köszönöm a lányomról a dícséretet,hát ő tényleg tiszta keleti,de amúgy mindegyik gyerekem a férjemre hasonlít,néha nem hiszik el,hogy én szültem őket. :D

mó73
 
 


Sziasztok!

Melcsi!

Ezt az erdélyi utat kár volt megígérni, mert nem fogom elfelejteni!!!!!!!!!!!!!!! Ha hazajöttök ugyis ildomos lenne már összejönni, beiktatunk majd egy éjszakai fürdőzést. Jó?

Mó!

Hát, ezek a költségtérítéses dolgok elég húzósak. 160 eFt-tól a csillagos égig. A Gabié 209 eFt/ félév. A gyerekemnek barátai vannak kint Hollandiában már 2 éve, úgyhogy azért nem a "vakvilágba" indul el és ők is hárman mennek. Persze, nagyon rizikós, de bátraké a szerencse és hát mikor legyen bátor ha nem 20 évesen.



Én sem bírom a meleget és engem is inkább az északi országok vonzanak, bár ott meg a napfény hiánya miatt rengeteg a depressziós ember.Szóval sehol sem tökéletes, maradunk itt, jobb híjján!!!

Éva
fanny01
 
 


Na most mit csináljak? Közben válaszolt egy kalotaszentkirályi szállás, ahol mégis lenne hely, én meg már lefoglaltam a körösfőit! De ez meg mégiscsak egy kis falu lenne, és ott vannak a bivalyok a himzés mellett. Megbeszélem az urammal.

Fanny!
Ha Ti is szivesen mászkáltok "csak ugy", képesek vagytok 20-al végigdöcögni egy falun, hogy nézelődjetek, el mertek menni a világ végére, nem zavarnak a rossz utak, akkor valóban szervezhetünk együtt! (mondjuk mi a kicsikhez vagyunk kötve)
Ha megjövünk, elmegyünk Hozzátok és tartok élő élménybeszámolót!

[url=https://lilypie.com]KépKép[/url
melcsi1967
 
 


Sziasztok!

Melcsi!

Mi tipikusan azok a nyaralók vagyunk akik NEM szeretnek a tűző napon a tengerparti homokban dögleni. Inkább séta, város, falu, múzeum, nézelődés, ücsörgés, bográcsolás stb.( Persze ,ha már ott van a tenger azért szoktunk fürödni!!!)



Mindenki nyaral?
Na, de egész nyáron?

Éva
fanny01
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?