Új privát üzeneted érkezett!

Olga!
ha már így megjavult a fényképező zsinórja, dobhatnál képeket, és többiek is! Szívesen nézegetnék!
Ja, egyébként szidlak szikdlak. Nekem jövő héten 5-én lesz zh-m, engem akkor kell majd szidni.

Szilbee!
Aztán mire beáll, jön is az újabb rend, hisz nő már, nem kell annyi alvás, stb. stb.

Katlina!
Eszik már Robika nappal?

Judit,
Kép
Kép
bbj
 
 


Sziasztok!

Gyors javulást a betegeknek!!!! Kitartást az anyuciknak! mert az kell ám nagyon . Mi is fikásak voltunk a héten (mondjuk láz nélkül) de mán elég volt naponta milliószór orrot szívni, megerőszakolni a kanalassal ami olyan rossz ízű (Sinupret) aki kóstolta már tudja miről beszélek. Tehát minden elismerésem aki még több gyereket is ápolgat egyszerre. Most olvastam, hogy egy egészséges kisgyermek évente kb. 6X náthás. :roll:

Megvettem a fisher price könyvet, nagyon aranyos. Persze nem a Tescóban mert már nem volt.

Fanna!

Köszi érdeklődésedet. Már nem is merek semmit modani, kész vagyok (vagyunk) már. Már második banknál vagyunk (OTP) és negyedszerre írjuk át az adás-vételit mert midig van valami. Most már tuti, hogy nem kapunk szoc.polt. Ez van. Nov 30 a határidő de mán abból nem lesz semmi. DE beszámolok róla ha már a kulcs a kezünkben lesz.

phpBB: Kép
phpBB: Kép
kati74
 
 


Szasztok lányok!

Huh, egészen izgalomba jöttem Szilbee szüléstörténetén, kicsit rémisztő, kicsit szórakoztató volt, hol így, hol úgy...

Szilbee: A fotók megint szuperek!!! Az édességet a barátnőm is piszokul kívánta, a Zagyva meggazdagodott rajta. :lol: :lol: A barátnőm meg szépen meghízott szegényke, nade kit izgat?

Csni: Mónika szülésznőről: háááát, nem ugrált körül, mint egy pincsikutya, de alapjában véve szimpi volt. Egy dolog volt fura, mondom neki kb. viccből, hogy én is ilyen szép nyugodt napon szeretnék szülni...Merthogy üres volt a szülőszoba, egy szekción voltak aznap túl és még egy kismama kínlódott a vajúdóban. Válasz: beszéljem meg Mosonyival, hogy mikor van nyugodt nap a szülészeten és mikor ér rá a főorvos úr .... - néztem rá meghökkenve, hogy hát én nem úgy értettem, majd jön Réka baba, ha akar....Nem vagyok én hollywood-i sztár, hogy na most dec. 10-én 8 és 20 óra között ráérek, nosza szüljünk...De nem mondtam semmit, csak annyit, hogy a természetes dolgok híve vagyok...

Balwin: Sportról...érdekes, mert én inkább a különórák tekintetében ragadtatom el magam, mikor kezdjen angolul tanulni és vajh mikor franciául? Balettra járjon vagy néptáncra? és minden összeegyeztethető némi apa féle karate edzéssel és úszásoktatással? És mi lesz a zongora órákkal... :lol: :lol: Szóval....

Judit: Utólag is boldog szülinapot!

Szamóca: Fotót nem felejtettem ám el! Csak csúszunk!

Rólunk: NST a kórházban.
1. kör: Réka baba olyan mélyen alszik, hogy két szülésznő jelölt sem tudja felébreszteni. 140-es freki 15 percen át....Doki visszatapsolt (Emese?? vagy ki)
2. kör: Eltelik 2 agóniás óra az NST előtt. Jaimee mami elfogyaszt fél kiló csokoládét és piruló arccal 2,5 dl meleg kólát. NST: RÉka baba még mindig húzza a lóbőrt, pedig az anyja felveszi azt a pózt, amiről tudja, hogy a lánya legjobban útálja, mégis semmi.....Végül folyamatos szülésznő gyakornoki macerálásnak köszönhetően 130-170 közötti frekit produkál a baba, amit Emődi doki elfogad és mehet anyja és lánya haza....Huh...el is fáradtam.

Különben találkoztam szülésznő jelöltekkel, azt nem tudom hányad évesek voltak, mindenesetre nem találták a pocakomban a babát és a fundust sem, szóval elsősök lehettek.

Folyt köv. hétfőn immáron Mosonyi papa barátságos rendelőjében.

Réka baba megszületett 2007.12.12-én!
jaimee
 
 

 
 

Kati!
A sinupretet lehet teába vagy gyümölcslébe is tenni. Nyilván jól meg kell ízesíteni, hogy valami elfedje azt a savanyú ízt, de nálunk így bejött. Csak az a lényeg, hogy egyszerre kevés innibe kell tenni, mert kb. 30 után már nem hatásos a szer, sz'al gyorsan meg kell inni.

Jaimee!
Hát ez még olvasva is fárasztó volt... :?
szilbee
 
 


Sziasztok!

Végre van egy kis időm, a helyzet kezd normalizálódni.
Zoli jobban van, a gyerekek szerencsére jól vannak, én pedig nem engedhetem meg most magamnak, hogy rosszul legyek.

Judit: Remélem már Te is jobban vagy. Gréti nagyon ügyes, hogy már az oviban alszik.

Dorka A Dologélt használjuk most mi is. Azóta kevesebbet ébred éjjel. Bár lehet azért, mert nekünk is kijött a 2. fogacskánk.

Balwin: Jó az Aktív Center. Lehet én is beruházok egyre karácsonyra.

Fanna: Sok sikert a különaltatáshoz! Néha nekem is megfordul a fejemben, hogy most már hagyom sírni, nem veszem fel 6-jára is szoptatni.

Gyerekorvos: Nekem gyerekkoromban volt Hídvégi a doktornénim. Szerettem, bár szerencsére nem sokat láttam. Azt nem tudom, hogy a kardiológus doktornéni testvére-e, de már én is gondolkodtam rajta. Mi Orosz doktornőhöz járunk a csajokkal, ugyanabba a rendelőbe. Nagyon szeretjük.

Mosógépes, kábeles sztorik: :D
Nekem anyukám, mikor a húgom megszületett volt teljesen kétségbe esve, hogy a gyerek napok óta semmit nem eszik (cumisüvegból, ugyanis anyának nem volt teje). Hát kiderült, hogy enne szegény, csak nincs kilyukasztva a cumisüveg cumija. Szegény tesóm már az éhségtól ordított.

Szilbee: Nagyon tetszett a történeted. Már kérdeztem, de biztos nem láttad: Melyik bölcsibe jár Levente?
Teszek fel képet, nem felejtettem el.

Most lettek kész a fotók, amiket a profi fotós csinált. Próbálok feltenni egy-kettőt.

Niki

Kép
Kép
csni
 
 


Szilbee: Úgy érted hosszú voltam vagy úgy érted, az NST volt fárasztó? :lol: :lol: :lol: Hát ritkán jövök és már nem is sokáig leszek net közelben, bocsi, ha novellát írok. :oops:

Réka baba megszületett 2007.12.12-én!
jaimee
 
 


Jaimme: Kitartás! Pihengess sokat, ha tudsz! Egyszer velem is megismételtették az NST-t.

Néhány kép, ha sikerül:

Kép

Kép

Kép

Niki

Kép
Kép
csni
 
 


Niki: Gyönyörűek a lányok! Én is kiegyeznék két kiscsajjal! :D

Réka baba megszületett 2007.12.12-én!
jaimee
 
 



Niki!
De szépek vagytok! :D
A Városmajorra jár Levente bölcsibe. Bocsi, hogy csak most írom meg.. :oops:

Jaimee!
Ja! :lol: Belegondolni volt fárasztó, hogy mennyit kellett ott várakoznod. :lol:
Írjál csak novellát! Szeretek olvasgatni! :lol:

Én meg várom Ádámot, hogy hozza már nekem a kreatívkodáshoz a kütyüket a Kaolinból. Matricákat akarok csinálni a tükörre.
legszívesebben én mentem volna, de nem enged még volán mögé. Mondjuk igaza is van... :roll: Még erősödnie kell a hasamnak!
szilbee
 
 


Tyű Szilbee, micsoda aktivitás! Én már most (sem) csinálok semmit, pedig aprósütiket kellene sütni, itt az Ádvent, ádventi koszorúm sincs még kész, az ablakok is koszosak.... :roll: :roll: És a szőnyeg sincs kipucolva....Én meg csak ülök, mint egy here doing nothing...
Nade Apa megvígasztalt, most van a legfontosabb dolgom: babát növesztek....Lehet, hogy túl jól csinálom, azért ilyen szééép nagy??

Jaj, nem is meséltem: Terhesgondozós vizit, 7. rész.
Emődi doki megjegyzi (éppen negyedszerre), hogy sokat híztam. Ezúttal nem jön füst a fülemen, csak kedvesen megjegyzem, hogy 10 kiló nem is sok. Emődi korrigál, 13 az...mert az első bejelentkezéstől számítják a súlygyarapodást. Vagyis senkit sem érdekelt, hogy 4 kilót fogytam a 12. hétig....De mosolygott, úgyhogy nem rugtam bokán. Végül annyit mondott engesztelően, hogy nagyon formás kismama vagyok. Nem olvadtam el, inkább elköszöntem szépen. Jövő héten ismét vizit.

Réka baba megszületett 2007.12.12-én!
jaimee
 
 


Jaimee, de hiszen anyának már nagy pocakja van, úgyhogy most már tessék pihenni. A gólyának az a lényeg, hogy a kémény üres és tiszta legyen, az ablakon legfeljebb csak bekukucskál. :lol:

Olgám, pénteken akkor megint együtt megyünk. :lol:

Ildi

Kép
Kép
url=https://babafalva.hu]Kép[/url]
vona ildikó
 
 


Szaisztok!

Niki!
Jaj, de szépek vagytok! Nagyon jó fotók! Elhozhatod csütörtökön, szívesen megnézem! Tegnap nagyon kapart a torkom, most mintha kicsit javult volna a dolog. Már nekünk is ragadt be gyümilénél rost a cumisüvegbe, aztán csak pislogok, hogy a szájába a cumi az ital meg nem fogy. Muszáj voltam én megszívni. Szegény tesód!(de azért jót röhögtem)
Gratu a fogacskához, nekünk még mindig nincs. Hétfőn már-már ujjongott Misi, aztán semmi, csak az ínye.

Jaimee!
Jaj Te szegény, téged is megtaláltak ezek a gyakorló lányok! Aprósütiket én is szeretnék csinálni, az ablakom nekem is retkes, de még kilátok rajta, szóval egyenlőre úgymarad.

Kati!
Hát, azt pedig nem kellene hagyni veszni, sajnos anno mi sem mertük, inkább én nem mertem felvenni,a gyerekek még tervben sem voltak, és mi van ha... De most már nagyon bánom! Akkor még az egész szoc-politikát(Polgár Jenci) ideadták volna, és most nem kellene súlyos tízezreket hitelre fizetni.


Szilbee!
Ezen az oldalon voltál már? én most rendelek katalógust!
http://web.i-web.hu/kh/webaruhaz.html
nagyon sok jó ötletet lehet meríteni!
Mellesleg én is most töltök le egy pár télapós, karácsonyos sablont, üvegmatricát akarok festeni(a retkes ablakomra), meg most csinálunk Grétivel falevélalbumot. Gyűjtöttünk levelet, mellérajzoljuk a termését, gyümölcsöt meg magát a fát, én meg oda is írom, hogy melyik levél, milyen fához tartozik. Mindez vázlatfüzetbe. csak egy ötlet

Judit,
Kép
Kép
bbj
 
 


hjűűű, volt termés!!!


Niki, milyen szép szemük van a lányoknak!!!! Nagyon szépek vagytok! Ki volt a fotós?? (ha meg szabad kérdezni)
Ja, és ez a cumisüveges story... szegén anyukád meg tesód... de így utólag már biztos ők is sokat nevetnek rajta, és családi legendává vált...

Szilbee! Bocsika, én tartottam fel Ádámot, épp sétáltunk, amikor taliztunk a bolt előtt, aztán 2 játékboltba bejött még velem. Az utolsónál már visított a kis Drága szememfénye!! Hiába, nem tud egyszerűen elaludni a hátán...:(
Még nincs jele annak, hogy Szabi bármit elkapott volna, pedig Mami is lerobbant mára.... :(
Vezetés: én a 33. héten hagytam abbba (egy fekete macska szaladt át előttem... na, babonából is, meg azért is, mert nagyot fékeztem, és hát nem esett túl jól nekünk), aztán mire megint volán mögé ültem volna, lecseréltük az autót, ami meg olyan böszemnagy nekem, hogy még minidg szoknom kell, hol van az eleje-hátulja... :)
így rendesen nagy levegőt kell vennem, ha egyedül indulok neki a városnak! A garázsról ne is beszéljünk: a két tükör mellett kb. 3-3 cm van!!!!! Ja, és háttal kell beállni! De már párszor sikerült, nincs még csík az ótón...

Szamóca, jó hogy írtál, mindig hiányoltalak, csak elfeledtem megírni neked! :oops:

Jaimee! Nosztalgiával gondlok vissza az NST-s Szabialvásokra, az SZTK-s örömködésre!... Jó, hogy van köztünk kismami, és írsz ilyenekről! De már nem sokáig!!! :) Hűha, mindjárt itt a december!!!

Betti! Mi hír?? Túl vagy rajta??
Vizsgázók!! Kalappal!!

Katlina, mizu veletek????

Kép
Kép
dorkáék
 
 


Judit!
Ez tényleg nagyon Király!! :D

Betty!
Hogy sikerült a vizsga?
szilbee
 
 


HAli!

Szilbee!

Próbálom én mindenhogy a szirupot csak ha teába vagy gyümilébe adom be, tuti nem issza meg az egészet. :roll:
Édesség: én is szülés óta kívánom csak én már 14 hónapja szültem és azóta zabálom :D :roll: (meg is látszik :oops: )

Csni! NAgyon szépek vagytok!

Jaimee!

Pihi!!! Pihi!!! Pihi!!!

BBj!

Remélem nem untatok ezzel senkit de az a helyzet, hogy azt nem tudtuk, hogy aki ingatlant vásárol annak az előző ingatlanból származó bevételét mindenképp bele kell fektetni az újba. Ugye mi a szolg. lakásért kapunk pénzt de nem tudjuk belefektetni mert hát akkor miből fizetem az illetéket és a többi járulékos költséget. Na szóval ez van.


Ja! egy kis üzlet! Már közel egy éve árulok parfümöket. Akit érdekel szívesen házhoz megyek vagy ott is hagyom szagolgatni. (mintáim vannak). Azért vágtam bele mert Gucci őrült vagyok és ezértt eddig pöstre mentem, ott vettem 9500ért (ez óccsó) na én meg a 30ml-es Guccit adom 2950ért. Ja! és garantáltan tartós az illata. Remélem nem veszitek ezt zaklatásnak MERT NAGYON TÁVOL ÁLL TŐLEM A HÁZALÁS.

phpBB: Kép
phpBB: Kép
kati74
 
 


Kati!
Igen, én is azért szoktam max. 100-150 ml teába tenni a sinupretet. Mondjuk Levente már ugye nagy, így mézzel kapja, az meg jól elfedi a savanyú ízt.
szilbee
 
 


Kati! Ügyvéddel is beszéltetek erről, mert nekem az rémlik, hogy az illetéket és az egyéb , házzal kapcsolatos költségeket úgy veszik, hogy az az újabb ház része!

Kedves vagy Dorka, hogy hiányoltál. :oops: Három gyerek mellett egy zenei fórumon is adminkodom, s ez már néha olyan sok, hogy csak olvasni van erőm. :roll:

Jázmin olyan édesen lépeget! Az ágy mellett (vagy a foglalkoztatóban a pad mellett) több métert is sétál - kapaszkodva. Most jut eszembe! Ismeritek a golyóvezetőket? Jázmin ilyennel játszott a Gekkóban, s a fejlesztő pedagógus nagyon ajánlotta 2-2,5 éves korig, mert a kéz-szem kontaktust alakítja ki és fejleszti, s később is jól megalapozza az íráshoz a vonalvezetés biztonságát. Nem drága játékok, érdemes utánanézni a neten!

Betti, jól szorítottunk Neked?

Hát lányok, én genetikailag csokievésre vagyok kódolva, gondolhatjátok, hogy majd' megőrültem a terhesség alatt érte, de a 7. héttől 160 gr-os szénhidrát diétán voltam :roll: Na de utána! Még mindig pótolom az elmaradásomat! :D

Kép
Kép
Kép
szamóca73
 
 


Jaimee, csak aztán nehogy Réka megvicceljen és előbb lássak "baba kint a pocakból" képet, mint "baba a pocakban" képet... :D

Az én kedvenc NST-s sztorim az volt, amikor egy este első voltam Mosonyinál, (hogy örültem, hogy egyszer időben érek haza), majd a vizsgálat után Mosonyi nagyon rázta a fejét, dünnyögött magában... s kinyögte, hogy ha így maradnak az eredmények, hamarosan szülünk. Kérdeztem, mégis milyen hamar, mert volt még vagy 5 hét hátra. A válasz: órák kérdése... :idea: Kiküldött, hogy sétáljak, lépcsőzzek, idegesítsem magam (gondoltam, köszi, azt már ő megtette ezzel a közléssel), s aztán 1 óra múlva megvizsgált és akkor már jók voltak az eredmények. De az az egy óra!!! Senkinwk nem kívánom... Pedig amúgy Jázmin olyan izgága volt, hogy a 32. hét után először farosra fordult, majd újabb 2 hét múlva vissza... :shock: Mosonyi nem győzött csodálkozni.. :D

Márti hová tünt? És Katlina? Olyan keveset látlak!

Balwin, vannak új képek? Csakhogy a hódolótoknak megmutathassam :lol:

Niki, gyönyörű az a két lány! Katának már véglegesen kék marad a szeme?

Szilbee, nekem úgy csinálta Mosonyi, hogy mindig kivágta az előző heget és így csak egy van, ugyanott. Jázminnál kicsit korán szedte ki a varratot (én igyekeztem haza :oops: ), meg hát 3 gyerkőc mellett nehéz pihenni, meg nem cipelni,s begyulladt, belázasodtam, gennyes lett, vissza kellett mennem 3 hetesen, majdnem újra műtött... Nagyon paráztam! :roll:

Fanna, akkor most nagyon szigorú leszel?! :lol: Majd szurkolok Neked!
Én bevallom, nem is bírnám a napokat, ha Jázmin nem aludná át már 2 hónapos korától az éjszakákat. Apa megfürdeti, megeteti tápszerrel a kényelmes fotelben (legtöbbször a végét már csukott szemmel issza), aztán irány az ágy és reggelig alvás. Nálunk nincs éjszakai evés, ivás. Bezzeg napközben! Akkora adag kaját megeszik, hogy csak nézek néha! Ma pl. ebéd előtt vásárolni voltunk, amikor hazaértem, csak gyorsan előkaptam egy bébikaját és 220 gr-ot (ez a nagyobb üveg) simán bekajált!

Olyan jó illatok jönnek a sütőből, lassan kész a vacsora (babos-húsos-gombás római tálas egytálétel), Máté is végzett a gitározással, most megyek is. Amúgy is kétkötetes regényt írtam :lol: Szép estét Nektek, jövök még később olvasni!

Kép
Kép
Kép
szamóca73
 
 


Szió!


Hadjárat 0. nap: Igen Timi...Nimi nálunk is átaludta az éjszakákat amikor kicsi volt...csak hg jött a fogzás és pont egybe esett egy kis lázas megfázással....és hát hg nehogy kiszáradjon adtam éjjel a kis betegnek..meg sajnáltam is..az volt az első betegsége...... :roll: aztán meg hozzászokott...és most ez a szitu...
Már megágyaztam a másik szobában....nincs jó kedvem... :oops: ez már elszakadás.....
.....itt a gép a szobában...majd ideülök éjjel...ha nagy a gáz...és nem alszunk a sírástól.....

Valaki meg már megint cigizik a folyosón...és bejön...és idegesít hg a gyerek ezt szívja!!!! Fagyjon meg ha dohányzik az erkélyen!!!!! (...én is van hg ott gyújtottam rá.....ha éppen úgy adódott...bár 1 évben 2-szer..)

fanna3
 
 


Nem cikizni akartalak, Anna, tényleg nem lehet jó ez az állapot. De próbáld nem úgy felfogni, hogy ez elszakadás, hanem úgy, hogy mindketten kipihenten ébredtek reggel, s milyen jó lesz egymás viszontlátása! És nem kell mindent egyszerre, csak szép fokozatosan...

Én minden reggel úgy megyek be hozzá, hogy rácsodálkozom a szépségére, a mosolyára, az örömére, pedig csak pár órát vagyunk egymástól távol :oops: Olyan jó érzés az első reggeli kéznyújtása felém, az első összebújás, simogatás...

Ha már nagyon pocsékul vagy, s hosszú az éjszaka és jó lenne beszélgetni, elküldöm priviben a telefonszámom, zörgess meg. Általában hajnali egyig biztosan ébren vagyok, de soha nem kapcsolom ki.

Kép
Kép
Kép
szamóca73
 
 


Sziasztok!

Fanna!
Na, hogyan bírtátok az éjszakát? Külön? Vagy együtt?

Leti csinálta a szokásos műsorát, 1/2 11-ig semmi alvás, pedig nem alszik többet nappal, mint eddig. Aztán feloltottam a kislámpát, és bealudt. Jobban szeretné a fényt? még mindig szunyizik, igaz már hatszor forgattam, mert állandóan forog, és folyton beveri a fejét, de nem ébredt meg egyszer sem!

Ma megyek megrendelem a bútort a gyerekszobába! Olyan izgatott vagyok! Végre, már nagyon vártam, hogy eljöjjön ez a pillanat is!

Betty!
Vizsga?

Kati!
Sztem senki nem veszi rossz néven, meg különben is , egy karácsonyi ötlet. Én sajnos nagyon keveset fújok magamra, mire odajutok, hogy már csak az jönne, már mindenki tűkön ül, hogy induljunk, így legtöbbször elmarad. Tavaly kaptam apától egyet, de még mindig megvan több, mint a fele.

Na, megyek készítem a rucikat az oviba!
Odakint -2,2 fok van, legalábbis nálunk!Brrrrrr.

Judit,
Kép
Kép
bbj
 
 


Jó reggelt!!



Hoyg telt az éjszaka? Fanna?

Kati: Nekem a GUCCI II a kedvencem, de mióta Szabi megszületett, cask izzadásgátlót hazsnálok, de lassan jó lenne már újra használni. Van ebből a parfümödből? Mer amúgy télleg piszokdrága!!!

Rlunk: Szabi mostmár rendszeresen hasról átfordul(na) éjszaka, így az éjszaka felét oldalt fekve tölti. Lehet át is fordulna a hátára, csak nincs annyi helye. általában a rácsvédőhöz "bújva" találom meg éjjelente, mikor ránézek. Eddig minidg visszafordítottam, most már hagyom... Majd jelez, ha nem jó neki....

Judit! Leti is akkor egyre huncutabb, és nem akar aludni!

Szilbee! Hogy vagytok? Levente? Ablakdíszek?

Mi újság a régen írókkal? Balwin? Katlina? Ditke? Erika? Márti, lldi?

Kép
Kép
dorkáék
 
 


Jó reggelt mindenkinek!

Fanna, hogy sikerült az éjszaka?

Judit, nálunk -6 fok volt a kertben... :shock: Brrr... Milyen lesz a gyerekbútor? Saját tervezés vagy katalógusból? És hol rendeled?

Leti mekkora ruhákat hord? És hol árulod azokat, amiket már kinőttetek? Mert eszembe jutott, hogy mindig olyan csinosak a lányok a képeken, s ha jó a méret, Jázminnak egy-egy hiányzó darabot Tőled is beszerezhetnék. :)

Kép
Kép
Kép
szamóca73
 
 


megvagyok csak törpémmel összevagyunk ragava és így nem nagyon tudok írni,na meg a kocsink is összetört és az helyett keríttettünk egy másikat!


Kati!
én is ezeket a parfümöket árulom!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
pont a jó minőség és az elérhető ára miatt!!!


Úgy néz ki kinn van az első foghegy,és azóta kisdrágám is megeszi a szokásos adagját Kép

Kép

Kép
katlina
 
 


Jó reggelt!


Köszönöm szépen az érdeklődést... :lol:
Timi, külön a segítségedet!!! :wink: De ha olvasom sem zavartalak volna benneteket éjjel! :roll: ..(jólneveltkislány..én már 7 után sem nagyon szoktam telefonálni.... :shock: )meg tapptarapp...nem vagyok sértődős...nem értettem félre!! :D

Hadjárat 1 nap:
Pici sírdogálás volt...de semmi komoly..Éjfélkor illetve addig is óránként átjártam.....de akkor néztem hogyan alszik...és az ágyra borulva bömböltem hogy hozom a cókmókom és odakucorodok mellé.....aztán rájöttem hogy neki is jobb ha békén hagyom....reggel 7 kor loholtam át....ha na mi van már...aztán nem sokkal később ébredt....egész éjjel nem adtam inni...és nini kibírta! Nagy jelenet sem volt.....(lehet hg már nagyfiú...és egyedül akart lenni??) szóval első nap mondhatom hg sikeresen zárult!

Judit!
Akkor most nektek aktuális...mármint a bútor...írjál róla,kíváncsi vagyok!! Mert a múltkor csak megemlítetted...ha van linked is megnéznénk!!! :lol:

Kati!
Én úgy tudom hogy annak akinek már van a nevén ingatlan...nem is veheti fel?? És sehogy nem lehet nálatok megbuherálni?

JuditBagoly? Hol voltál?

Ditke!
Zsófi milyen színű ruciban volt...akarlak benneteket hová tenni... :D

fanna3
 
 


sziasztok!

Sikerült a vizsgám ötös lett. S ha minden igaz akkor megnyertem egy ösztöndíjat is amit az egészségügyi karon csak 5-en kpatak meg. :-)
viszont Bettikém beteg s igy itthon vagyok ma vele meg holnpa de lehet szombaton be kell mennem pótolni

puszika

Kép
kbernadett
 
 


...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára ditke2007 2010.05.19 13:57-kor.

Kép

Kép
ditke2007
 
 


...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára ditke2007 2010.05.19 13:58-kor.

Kép

Kép
ditke2007
 
 


Betti!
Gratula az ösztöndíjhoz!!!

Niki!
Hát ezek a lányok meseszépek!!!

Fanna!
Csak így tovább!Nimi már nagyfiú!!!

bbj!
Kérünk a bútorról képek is!

Szilbbe!
Szüléstörténetednél ugrállt a szemem,de azért megható volt!
Apa verzióa is nagyon tetszett!!!

Kép

Kép
katlina
 
 


Hááát, Ditke, most nagyot tévedtél! :lol: Olyan botfülem és fahangom van, hogy anno kirúgtak a zeneiskolából! :shock: :lol: De ez nem akadályoz meg abban, hogy a fél napot énekléssel töltsem a gyerkőcök mellett. Bár Máté már néha kritizál, meg nyávog, hogy inkább megcsinál bármit, csak hagyjam végre abba a kornyikálást! :roll: :oops: :lol: Persze, szegénynek, neki is fahangja van, de legalább ő is imád énekelni. S most már a gitározás is egész jól megy neki: tegnap felismertem, hogy az Iglice szívemet játsza, s ettől olyan boldog volt! :lol:

Az a fórum, amit ajánlottam Neked priviben. Leginkább a magyar zenék népszerűsítése a cél.

Olga, mintha valahol azt olvastam volna, hogy Cegléden dolgoztál?

Kép
Kép
Kép
szamóca73
 
 


Sziasztok!
Fanna!
Nagyon ügyik vagytok, mind a ketten!

katlina!
Mi lett a kocsival, hogy összetört? És vetettek egy másikat?
Na látod, hogy semmi probléma, akkor, csak a fogascka. Gondolom most már Te is megnyugodtál. az első ilyen a legrosszabb, aztán már rutinosan megy a dolog, míg kiismered, hogy Ő hogyan reagálja le a dolgokat, betegség, fájdalom, ez az amaz.

Brw(black-red-white)-s bútort rendelek, az elemes szekrényekből a pop családból. egy szobára valót, L alakú:
http://www.ballabutor.hu/?q=node/6
szőnyeg:
http://www.diego.hu/szonyeg_termek.php?id=5996285471244

kanapét még nem tudom. valszeg szétnézek a Ságvárin abban a bútorboltban, a nappaliba is onnan vettük, ott is nagyon szépek vannak, de még gondolokodok a szintén ballabútoroson is. Azt szeretném, hogy egy ágyon aludjanak a lányok. a szoba nem túl nagy, és két ággyal nagyon zsúfolt lenne, így kihúzhatós, ágyneműtartós kanapén gondolkodok. Emeletes ágytól félek, hogy leesne a fentlakó.

Szamóca! a topikom:
http://www.babaszoba.hu/forums/topic?tid=241544
Most fogok tölteni, nem sokára, csak össze kellene szedni a cuccokat, meg fényképezgetni. Én babaszobán adok, veszek. Nagyon jó dolgokat lehet találni, meg itt miklóson van egy nagyon jó csak gyerekturi, és onnan is szoktam gyűjtögetni.
Leti 62-68-as rucikat hord.
Elképzelhető, hogy nálunk is annyi lehetett, az időjárás-állomás külső szenzorja a teraszra van rakva, ott azért mégiscsak melegebb van.

Betty!
nagyon ügyes vagy, gratulálunk!

Na mentem tanulni

Judit,
Kép
Kép
bbj
 
 


Azt hiszem, Judit, ez nem jött össze, Jázmin 68-74-es ruhákat hord, pedig tényleg nagyon jó lett volna. Itt is van egy gyerek turi, de inkább Annára való cuccok vannak.

A szőnyeg szép, a bútorra majd akkor leszek leginkább kiváncsi, ha már nálatok összeállítva lefényképezed! Nekem őrületes tériszonyom van, és emiatt (túlzottan) is féltem a gyerkőcöket a magasságtól, az emeletes ágytól én lennék tiszta ideg szerintem... :oops: :roll:

Gratula Betty a vizsgádhoz is, de különösen az ösztöndíjhoz, s jobbulást a kislányodnak! Jázmin is náthás, a doktor bácsi szerint nem vészes, ha nem rosszabbodik , nem kell neki gyógyszer sem.

Anna, ha lesz időm, írok privit.

Kép
Kép
Kép
szamóca73
 
 


Sziasztok!

Szamóca!

Köszi az információt. Az az igazság, hogy nem valami jól informált ügyvédet fogtunk ki. Azért mindenképpen megtudakoljuk a dolgot.

BBj!

Szóval rád is várakozni kell?! :D Néha én is úgy érzem, hogy kb én is annyit készülődök mint mondjuk Kelemen Annácska de ez azért van mert mire mindenkinek kikészítem a cuccát stb. , Ők agy elkészülnek, felöltöznek és ugye ezért kell rám várni :D

Dorka!

Húú de egy az izlésünk. Imádom ezt a parfümöt!! Egyébként van ez is, 2950.-/30ml.

Katlina!

Nahát!!! Ez ám a konkurencia! :D

Fanna!

Mi azért vehettük volna igénybe a szoc. polt. mert nincs a nevünkön ingatlan (honvédségi lakásban lakunk) de sajna már nem lesz meg bizti. Amúgy az állam segíti a családosokat. Ez azt jelenti, hogy ott tart be ahol tud és olyan feltételeket szab aminek egyszerűen nem lehet megfelelni. :twisted: :twisted:

Betti!

Nagy -nagy GRATULA! Igazán ügyes vagy!

phpBB: Kép
phpBB: Kép
kati74
 
 


Sziasztok!

Köszönjük a dícséreteket fotóügyben.

Dorka: Illyés Csabának hívják a fotóst, annó a Néplapnál dolgozott.

Judit: Nagyon szép a szőnyeg. Mi bútort a Ficánkából rendeltünk, Dorkának egy sarokszekrényt két sarokpollcal. Nagyon jó, rengeteg hely van benne. Este elviszem a képeket.

Szilbee: Anyukám is abban a bölcsiben dolgozik, csak Ő sérültekkel. Leventének ki a gondozónője?

Szamóca: Jázmin nagyon ügyes. Mikor állt fel? Mászik is már? Kata még mindig csak kúszik.

Betti: Gratulálok a vizsgádhoz és az ösztöndíjhoz! Bettikének jobbulást!

Katlina: Gratulálok a fogacskához!

Fanna: Nagyon ügyesek vagytok mindketten. Igazából csak elhatározni nehéz az ilyen dolgokat. Dorka 3 éves koráig cumizott, én is rettegtem, hogy mi lesz, hogy vesszük el, aztán semmi baj nem volt.

Megint fáj a torkom.

Niki

Kép
Kép
csni
 
 


Hát a kocsink munkás autó volt!Opel corsa 4sz.útón hazafele előzőtt volna egy kamiont és elfogyott a kétsávos út röviden ennyi,most vettünk egy 9személyes kisbuszt így a skodánk marad nekem itthon,valahol jó valahol nem

Kép

Kép
katlina
 
 


Hola!

Fanna, jah, csinálhat a topic egy hülyeségfájl-t :mrgreen: Lehet gyűűűtögetni.
Nah, defajin, hogy ilyen jól viselte Nimi az íccakát! Majd csak belejössz te is... :|

Amúgy örülök, mint majom a farkának...2 adag mosást zavartam le 1 óra alatt!!!!! Hát ez valami gyönyör!!! Van új, csudijó mosógépem :lol: Pedig hogy lealáztam itta vörpúlt, meg konkrétan szerencsétlen megkínzott gépemet... Megkövetem!

Judit, eza szőnyeg nekem is nagyon tetszett! Pontosabban a Joy-ból a narancsos-pirosas-kockásos. Csak a nekem kellő méretben mán drágállottam, meg ebbe fajinul beletapad a haj...ammeg nálunk van bőven :?

Emeleteságytól rettegők...ajánlom figyelmetekbe Szilbee-ék konstrukcióját :lol: Elforgatva, szekrénynek álcázva sztem nyerő ötlet :) Mégse 4 lábon álló akármikorstatikátlannáváló szerkezet.

Jaimee, nyűgösödik mán az ember jánya így a vége felé :wink: Csatlakozom Dorkához, jó, hogy van még egy élménybeszámolós kismamink! :D Mi lesz velünk nélküled... :|

Betti, gratula a vizsgához! :D Bettikének meg jobbulást :(

Szüleimnél voltunk tennap memma...Anyukám jött értünk tennap, mameg hozott... Unokáért mindent :lol: Nincs még kész a kocsink, tán jövőhét elejére meglesz...

Judit
Kép

Kép
balwin
 
 


Heh... Jaimee, a "mileszvelünknélküled"-et úgy értettem, hogy mi lesz, ha mán te sem pocakos leszel, hanem boldog anyuka :D

Judit
Kép

Kép
balwin
 
 


Szamóca, az albumba szoktam felrakosgatni képeket - a publikusakat :)
Téged mikor láthatunk? :) Nameg a gyerkőcöket gyakrabban? :D

Judit
Kép

Kép
balwin
 
 


Azt hittem, Balwinom, hogy az én képemről mindenki elfelejtkezett... én legalábbis biztosan :oops: Anna nem engedi magát most fotózni, mert egy kislány megharapta az arcán az oviban (ő meg állítólag "cserébe" meghúzta a kislány haját), Máté meg helyből utálja a fényképezést...
Jázminosat ma készítettem, de még a gépen csücsül, majd holnap vagy azután... vagy azután... de most rögtön beájulok az asztal alá, olyan fáradt vagyok... :roll:

Ja, és a lényeg! A hódolótok szerint most a legjobb a zsákban alvós... :oops: :lol:

Megyek, kicsi férjecském megígérte, megmaszírozza a hátam elalvás előtt... :oops: :lol:

Kép
Kép
Kép
szamóca73
 
 


Niki, mielőtt elfelejtem, Jázmin 5 hónaposan ült fel, 6 hónaposan mászott és 7 hónaposan felállt, 8 hónapos korában meg elkezdett kapaszkodva lépegetni. Mintha naptárral programozták volna, mindent szinte a hófordulóján kezdett el :lol:

Kép
Kép
Kép
szamóca73
 
 


Jó reggelt!

Még mindig betegen, csak a gyerekek tartják a frontot.

Tegnap Dorka meg volt őrülve az angolon, nem bírt magával, és Grétikét is vitte a hülyeségbe.

Judit: Köszi mégegyszer, hogy elhoztatok. Képzeld, Zoli azzal fogadott, hogy Kata aludt egy órát, így most nálunk sem volt alvás 8-kor.

Szamóca: Akkor Jázmin nagyon korán kezdett csinálni mindent. Nagyon kis ügyes. Képeket én is szívesen néznék a gyerkőcökről.

Tegnap Kata nem akart szopizni angol előtt, ezért úgy gondoltam, megpróbálok adni Neki egy kis tejpépet. Az lett a vége, hogy szépen ránk borította az egész tejpépet. Azt hiszem, nem jött be Neki.

Zolival tegnapelőtt voltunk 11 évesek. Megvettem Neki a Macsó papák c. könyvet, mint dupla lányos apukának. Hát elég bicskanyitogató, amikor Bocskor arról ír, hogy 280 000-ért vettek függönyt a babaszobába, meg hogy az egyik bababolttól ajándékba kapott szuperbabakocsi nem fér be a vadiúj luxusmercijébe. Árpáról ne is beszéljünk. Az a szomorú, hogy nem elég, hogy mondjuk részegen száguldozik, tilosban parkol, hanem, hogy erre még büszke is és le meri írni. Bár, amíg vannak olyan hülyék, mint én, akik meg is veszik a könyvét, addig miért ne.

Megyek, viszem fodrászhoz Dorcsit.

Niki

Kép
Kép
csni
 
 


Jó reggelt!

Szilbee! Ildi! Olga! Márti! Fanna! Dorka! Évi!-Ivett?
Nagyon el vagytok veszve! (ha valakit kihagytam, az nem azt jelenti, hogy róla nem akarunk hallani!)

Niki!
Jaj, hagyjad már, de a végére minden gyerek belejött a rosszalkodásba! Azt hallottad, hogy Ádi mekkorát csapott a papija kopaszodó fejére, én azt annyira nevettem! Szegény.... Még most is röhögök!
Leti szokásos. 10 - 1/2 11, aztán 3-kor produkált egy fél órát, viszont úgy néz ki jön az első fogacskánk, a bal felső egyeske. még nincs kint, de most már gondolom napok kérdése. az apja szerint ez a gyerek éjszaka lekoptatja
Megrendeltük tegnap a bútort, és már a jövő héten itt a nagyja! Hurrá, már alig várom. a szőnyeg is megvan, már csak kanapét kellene néznem!

Judit!
nekem is a nappaliba olyan kellett, aztán én is nagyon drágállottam, de képzeld a Dr padlóba megvettük az ugyanolyat a nappaliba, csak majdnem fele áron 1 ft híjján 50.E volt Igaz, hogy csak majdnem olyan, 4 x 3 kocka van rajta narancs piros bordó színek váltakoznak, és uolyan vastag, imádom!

Szamóca!
Én még arra a báli ruhára is marha kíváncsi vagyok, azóta is!!!!

Judit,
Kép
Kép
bbj
 
 


Huhu!

Itten vagyunk.....olvastalak délelőtt benneteket...illetve volna...mert úgy voltam na ma is mindenkinek progija van.... :roll:

Judit!
Hány db-os lesz? Jajj....a lakást sajnos én is folyamatosan tudnám buherálni.....Gyuri nem nagyon díjazza...de én annak idején is a saját gyerekszobámat félévente átrendeztem...az már maga egy olyan nagy élmény!!!
Kanapé......azt is a lányoknak...ugye? Ilyen kihajthatós 2 személyesre gondoltál?.....én igen.... :lol: keresek olyat...jó árban...ha véletlen ráakadnál szólsz???? :wink:
A szőnyegek meseszépek!!!! Háááát de 70-80-.....meg ki tudja...eszméletlen...

Én annak idején még Bcsabán vettem egy Diégósat 40ért...és hát mit ne mondjak...3 év használat után dobtam is ki...pedig a nappaliban volt...és még akkor gyerekek sem voltak a közelben....Milyen anyagút...vagy hogyismondjam érdemes venni??? Inkább vastagszőrűt....nekem úgy elkopott,lelapult meg elkoszosodott....pedig tényleg alig volt használva....Így aztán most nincs is a lakásban...mert még fogalmam sincs milyet vegyek.....
Na ez biztos senkit nem érdekelt...de kicsit húztam az időt!

Ja,angolom korosztály szerint vagytok vagy vegyesen????

Hú Niki...igen ilyen emberek is vannak...én ezért nem nézek már híradót sem..(ezt már itt írtam.. :D )mert FELIDEGESÍT!!!!!!!
11év!!!!Húúúúúúú :lol:
Jobbulást Nektek!

Timi!
Látszik hogy "tervezett" gyerek volt..... :mrgreen:

Judit!
És mióta is nem mostál pontyosan?.... :roll:
Szívből örülünk az örömödnek!!!! :D Hajrá!!!
Csak most oan lassan száradnak a ruhák... :lol:
Hülyeségfájlt indíthatod..:)))

Ja....
Hadjárat 2 nap: Minden rendben...1.25-kor kelt fel...a cumit akarta...és aztán megint 7ig szunya...Ez a gyerek komolyan egyedül akart már lenni... :? Na benézek egyszer nehogy csajok is legyek ott..... :shock:

Katlina!
Akkor megnyugodtál már??? Hát Robikának így dobta a fogacskát a tündérke......legalább most már tudod... :lol:

Kati!
Az is felháborító amit írtál....mi sem tudjuk igénybe venni....akkor kinek is van ez????

na jó...most már más is..........

fanna3
 
 


...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára ditke2007 2010.05.19 13:59-kor.

Kép

Kép
ditke2007
 
 


Fanna, beelőztél!

Kép

Kép
ditke2007
 
 


beeeeeeeeeeeee

fanna3
 
 


Nah, minden bátorságom összeszedtem és előkotortam két képet magamról. A bordó ruhás tavaly tavasszal készült egy bálon, a másik pedig nemrég. Mindkét ruhámat a varrónőm varrta, úgy nézzétek. :oops: :oops: :oops:

Kép

Kép

Kép
Kép
Kép
szamóca73
 
 


Szépjóreggelt :mrgreen:

Basszus, elsiklottam Robika fogacskája fölött?! :shock: :oops: Hát naon gratulálok hozzá! :D

Szamóca, ez aranyos a hódolónktól :lol: Hogy kedvenc képe is van... :) És kivárjuk a képeiteket :wink: Kár, hogy Máté és Anna nem szeretik magukat fotóztatni, igazán nincs mit szégyellniük :)
Hoppá, Jázmin jól belehúzott :shock: :D Vagy zseniszinten van, vagy igaz lehet, hogy a legkisebb gyerkőc igyekszik "hozzáfejlődni" a nagyobbakhoz :roll:

Fanna, mostam én folyamatosan...szó szerint :? Mivel állandóan leállt, mindig újraindítottam (legalább 10 alkalommal egy adag ruhánál), oszt így az utóbbi 3-4 hétben szinte egész nap mostunk...minden nap! :x Biztos jót tettem a villanyszámlának is...

Ditke, én szeretek gyerekkel vásárolni (főleg, ha Apa is velünk van)... :) Beeszünk előtte, jó esetben meg végig is alussza a bevásárlókocsikázást :)
Jahjah, 2.000.- -ot kért a szerelő. Mégiscsak kijött... De nem röhögött ki! :lol: Legalábbis itt nem...
A betétlapot úgy oldottuk meg, hogy felhíttam telón a másik felet, oszt lebeszéltük, hogy mindkettőnk példányára ugyanazt a szöveget beírjuk...nem pont a legszabályosabb eljárás, de úgy tűnik a biztosító elfogadta.

Bútor: a Balla-s bútorok nekem is naon teccenek, szerettem is volna onnan venni, de végül muszáj volt csináltatni. Sebaj, legalább kiéltem magam a tervezésben :mrgreen:

Szoc.pol.: én még asse tom, hogy nekünk járna é :roll: Azt viszont igen, hogy a kedvezményes lakáshitelhez csak úgy juthatunk, ha egyedülálló szülőként igénylem :? Csak én felelek meg a kritériumnak: 35 alatt, lakástulajdonjog nélkül.
Meg úgy tudom, használt lakásra csak félszocpol jár... én mán szarok a fejükre, tartsák meg maguknak. Az összes köcsög a parlamentben ül.

Judit
Kép

Kép
balwin
 
 


Anna, Jázmin nagyon tervezett gyerek volt, ahogy a többiek is. Sőt, Mosonyi hathatós segítségével (s persze az apukájuk rendkívül segítőkész közreműködésével :oops: :lol: ) készültek.

Na, Niki, nekünk ezért nincs luxusmercink :lol: :lol: :lol: Lehet, abba 3 gyerekülés el se férne egymás mellett! Akkor meg kinek kell az ilyen kocsi?! :roll:

Jázmin a hintában:


Kép

Kép
Kép
Kép
szamóca73
 
 


Szamóca, mit szégyenlősködsz, nagyon csini vagy! :D Szépek a ruhák is, grat a varrónődnek :)

Judit
Kép

Kép
balwin
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?