Új privát üzeneted érkezett!

Hmmc
EKG Kép Azért ne ijedj meg, velem egyidős unokatesómnak évekkel ezelőtt megállapították ugyanezt, nem nagyon ajánlatos kávéznia-dohányoznia, de asszem tán gyógyszert se kapott (vagy csak rövid ideig), és teljesen jól van.
Szülés: legfeljebb ez a bébi is úgy repül majd ki, hogy utána kell kapnia a szülésznőnek... Kép

Szilvi
Nyugatsd meg Mátét, a hiba nem benne van. Ezek a player-programok (amik betelepülnek a böngésző alá, hogy ezeket a spec. file-okat meg tudjuk nézni) még nem teljesen kiforrottak, hol ezzel - hol azzal akadnak össze, így fordulhat elő, hogy én pl. Explorer alatt teljesen mást látok, mint Firefox alatt, pedig a player ua. Pláne ha még az is másik lenne...
Anno tanítottam egy másik webgrafikai-nyelvet, azzal 3D-s grafikákat lehet készíteni, na az már egyenesen vicces volt, hogy 2 különböző player néha két teljesen más eredményt generált Explorer alatt! A hallgatók persze ki voltak akadva, én meg csak irultam-pirultam, hogy bocs, tényleg ennek a programnak ezt kéne kirajzolnia, de mégse, mert nem sikerült még 100%-osan megoldani az ábrázolást.
Nemtom, érthető volt vmennyire?!
Póló: azért Sebi is kisebb még, mint Kinga! Biztos jó lesz! Ma elhozzátok?

Myra
Nekünk pont jól jött, mert Sebi a régi idő szerint 6-kor kelt (a Nappal Kép), és korán kidőlt este. így meg csak 7-kor kel, és akár 8-ig is lent maradhatunk majd játszeni nyáron, mert csak 1/2 9 felé megy fürdeni. Legalábbis remélem, hogy í]y marad...
Képek: tedd fel nyugodtan, biztos nekem is megvannak valahol azok is, de nem emlékeztem, melyik dátumnál keressem.

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Cas!
köszi, az önbizalommal nincs probléma Kép
a pólókat visszük
szilvamag
 
 


3 kép: 1 keresztelőn, 2 Kori fotel iszonyatosan imádja!, 3. Első autó

KépKép
Kép

Most csak ennyire volt időm! Kép

Saci
Mik kellenek Sebinek? Pulcsik?

Myra
Kori is nehezen viseli az idő átállítást! Kép Este később fekszik, reggel meg van, hogy 5-kor akar felkelni. Kép
nikcsi
 
 

 
 

Jaj még valami: hogy lehet levágni egy izgő-mozgó gyerek haját? Már mindenhol hosszú, de én hozzá se merek kezdeni? Meg a szép kis arcát nem akarnám egy bilifrizurával elrontani Kép
nikcsi
 
 


Nikcsi!
nem könnyű Kép
nem biztos, hogy egyszerre kell, egyik nap elöl, másnap hátul Kép ?
nincs olyan tevékenység, amikor annyira leköti magát, hogy nem ugrabugrál?
szilvamag
 
 


Nikcsi
Igen, még mindig pulcsi-hiányban szenvedünk. Bár vékonyabb fajtákból kezdünk jól állni, még 1-2 vastagabb kellene. Miért?
Kisfotel: nagyon jó! Hol vettétek? Anyuék is akarnak vmit Sebinek a szülinapjára, ez nem rossz ötlet...
Óraátállítás: na korán örültem, ma Sebi is az új idő szerint kelt 3/4 6-kor, és esze ágában sem volt aludni. Kép Annyira kikészített tegnap (amíg szél van mindig elviselhetetlenül nyűgi), hogy egyszerűen nem bírtam felkelni. Szerencsére Zsomborral jól eljátszottak még 1,5 órácskát, és békénhagytak. Kép
Hajvágás: vmi rutinos fodrász? Ja, és miért akarod levágni? Végre csinálhatnál neki copfot, az annyir a helyes kislányoknál.
Nálunk szerencsére megoldja magát a probléma: ahol már kicsit is hosszabb, ott bekunkorodik, és máris nem olyan hosszú. Kép

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Cas
Te hová jársz játszóra Sebivel? Melyik máltaira?
Laci nagyon nem örült, hogy első játszóterezését nem látta Korinak. Tegnap vidéken volt éjfélkor jött haza, ezért ma valószínű korán eljön, és akkor elmegyünk talán játszózni. Két jó máltait tudok, de elég messze vannak: egyik szérűskert úszi mellett, másik az Aquincum hotelnél.
Csütörtök van, lakás?
Fotel: auchan
Pulcsi: nekem vannak nagyobb méretek megnézem, hogy van-e?

Aranyhold
Matyit már nem érdeklik a kavicsok? Csak tavaly? Ilyen gyorsan kinövik?

Hmmc
Nem semmi Sára fogai?! Adjál neki foggyorsítót, ha mielőbb látni akarod őket!
Én is így voltam -5 kilóig meg sem álltam, én pedig kezdtem pánikolni. Kép

Szilvi
De, amikor alszik. Kép
Apás tali akkor mikor lesz? Már vágnám a centit!
Ne tegyél ilyen táncra hívást, mert a végén le sem tudsz minket vakarni. Szóval megyünk szívesen játszani hozzátok a "játszóra"! Kép

Ilba
Bocsi, de tök megnyugtat, hogy nem csak én vagyok ilyen feledékeny! Kép
És hol lehet ilyen törlőkendőt venni? Patentot nekem is kéne csináltatni, majd számolj be légyszi!

Mucus
Valamikor nem találkozunk már buli keretében? Szilviéknél voltál tavaly.

Petrával mi lehet? A másikba biztos írt, majd valaki jelezze!

Időátállítás: tegnap már a mostani időszámítás szerint 8-kor lefeküdt, hajnal 6-kor kelt, de még sötét volt, kapott tápit és 9-ig aludt. Hát igazán megtarthatná ezt a JÓ szokását! Igazából tegnap is sikerült még visszaaludnia 8-ig. Jaj csak tényleg maradna így!!!! Kép
nikcsi
 
 


Nikcsi
Az Aquincum hotelnél lévő máltaira szoktunk menni, vagy ide az udvarra. Szívesen látunk benneteket itt vmelyik délután (ez bárki másnak is szól!), a télen úgyis épp eleget pofátlankodtunk át hozzátok - de meg is lett az eredménye, Sebi messziről szalad a gyerekekhez a játszótérre. Mondjuk a sikítozós kislányoktól még mindig fél, tegnap is volt egy a tücsökzenén, meg ma is egy a dokinéninél... Kép Volt menekülés! Kép
Pulcsi: köszi, de hol nézed meg?
Lakás: 6-ra megyünk, remélem meg tudunk egyezni az árban, és indíthatjuk a papírokat.
Fotel: köszi. Bár épp néztem, az Ikeában lehet kapni kis asztalt 2 kis székkel, natúr, be lehetne mindenféle jópofa színekre-mintákkal festeni, lehet hogy olyat kérek neki anyuéktól.
Petra: a tegnapi nagy frontra talán elindult magától...

Myra,Szilvi
Tegnap "foglaltunk" helyet nektek a köv. turnusra tücsökzenéből.

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Cas!
nekünk is Ikeás szék-asztal van, de a műanyag
jó, úgy van kiképezve, hogy nem gurul le róla a ceruza és még minket is elbír a szék
szilvamag
 
 


Az Ikeás műanyag szék nekünk is tetszik.

Nikcsi
Hajvágás evés közben? Kép
Jók a képek.

Szilvi
Nektek fotó nincs?
boglarka
 
 


Boglárka!
miről?
szilvamag
 
 


Hmmc
megkérdezhetem, hogy hol volt hematóma?
És mennyi idő alatt szívódott fel?

Nikcsi
köszi, aranyos vagyKép
igazából az van, hogy mivel mi elég messziről mennénk sehogy sem tudom megoldani. Ha esetleg délelőtt van/volt tali, akkor nem érek haza délig amikor is ebéd-alvás van. Ha délután akkor meg már nem indulok neki, mert 3 óra mire felébred a fiam, szóval fél 5-5 előtt nem is érnék oda.
Mostanában többször fordul már elő, hogy nem alszik napközben, talán majd egy ilyen alkalommal..
Bár most kicsit vissza kell vennem és pihi vanKép

Rendelt végül valaki attól a bio zöldséges cégtől?

Lilypie - Personal pictureLilypie Pregnancy tickers
mucus
Tm
 
 


Mucus
A pontos helyét nem mondták meg, csak annyit, hogy nagyon közel volt a babához. A 6. heti UH-n vették észre és a 13. hetin már nem volt ott.

Szilvi
Köszi a cipős infót. Kép
hmmc
 
 


Hahhó! Na szóbeli megállapodás megtörtént, ha minden jól megy jövő héten megyünk szerződést írni, és lesz lakásunk!!! Kép
No persze költözésről egyelőre nincs szó, mert igencsak ráfér a felújítás (így másodszorra alaposabban megnézve jobban, mint elsőre gondoltuk...), de ha kész lesz nagyon szuper lesz, és a nyarat már ott töltjük!!!
Úgyhogy ezúton kérek mindenkit, ha ismer JÓ parkettást, burkolót, festőt, asztalost, akkor ossza meg velem az elérhetőségét. Köszi!
Ha senki nem tud ajánlani semmiféle mesterembert, akkor legfeljebb felkérem a kedves topiclakókat, hogy kapják elő minden kézügyességüket, és burkoljunk-fessünk-parkettázzunk együtt! KépKépKép

Mucus
Rendeltünk, meg is érkezett, ránézésre jól néz ki, még nem adtam belőle Sebinek, de holnap már tervezem, majd referálok. Kép

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Na csak gyorsan...
Saci,
Gratula!! KépKép
Én nagyon jó burkolót és esetleg ha kell egy szuper villanyszerelőt tudok!!!
Víz-gázszerelőt is, de ő nem a legolcsóbb és leggyorsabb, viszont szépen és nagyon precízen dolgozik. Elkérem Gergőtől a telszámot, és küldöm mailben.
Különben mekkora a lakás?
myra
 
 


Cas!
hurrrááááááááááá

Mucus!
én már kóstoltam az almát és a v.hagymát is. Jók.

Hmmc!
sikerült ezek szerint cipőt venni?

kérek egy gyors létszámellenőrzést, ki jön kedden?
szilvamag
 
 


Szilvi
Mi még nem tudjuk, mert úgy néz ki, aznap dolgoznom kell. Kép Megpróbálom délelőtt letudni, és akkor Sebi szunyája után mehetünk. Kép

Myra
A szakembereket megköszönném!!! Kép
Részletek mail-ben...

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Szilvi
Még nem vettünk cipőt. Ma vagy holnap indulunk neki, hogy találjuk megfelelőt az én kis medvetappancsosomra. Kép

Cas
Gratula!!!! Ha gondolod meg tudom kérdezni, akik a mi házunkat csinálták, hogy teljes lakásfelújítást vállalnak-e. Itt vidéken sokkal olcsóbban dolgoznak, mint Pesten.
hmmc
 
 


Szilvi
Keresztelős fotókra gondoltam. Kedden mi megyünk.

Myra
Villanyszerelő tel.számát nekem is elküldenéd? Elég sz@r állapotban van nálunk a villanyóra, de minden egyéb is.

Cas
Örülök, hogy sikerült. Laminált parketta lerakásban tudunk segíteni, ha kell.
boglarka
 
 


Cas
de jó, gratulálok a lakáshozKép

Lányok!
tudtok róla, hogy a Mega Toys helyén (Sorksári út) megnyílt a Baby Outlet?
www.babyoutlet.hu
sok minden még nincs fent, még csak tegnap nyitottak.

bio
kösziKép

Lilypie - Personal pictureLilypie Pregnancy tickers
mucus
Tm
 
 


Sziasztok Kép!

Nikcsi,
Nagyon jók a képek, jól áll Kori hajában a kis csatt. Kép
Törlőkendőt kaptam, egy baba ajándékcsomagban volt, nem tudom hol vették. Kép

Cas,
Nagy gratula a lakáshoz, tőlünk így sem lesztek messze. Kép Nálunk a Dédipapa arra lakik. És a játszó is jó közel lesz Sebinek. Kép
Én jó reluxást, redőnyöst, szalagfüggönyöst tudok ...

A Tücsökzenére 6 hós kortól lehet menni? És érdemes egy 6 hónapos gyereket vinni már rá? Mennyivel előbb kell jelentkezni rá?

Kép
Kép
Kép
ilba
 
 


Köszi a gratulát mindenkinek, egyelőre még el se hisszük, hogy tényleg a miénk lesz! Kép

Hmmc
Köszi, egy árajánlat erejéig biztos megkeresném az illetőt, szóval várom az elérhetőségét mail-ben.

Boglárka
Köszi, de hagyományos parketta van, amit csak csiszolni és lakkozni kell (esetleg picit ragasztani itt-ott), és jobb lesz, mint az új. Kép

Mucus
Hát 3 csicsókából kettőnek már döglött volt a belseje, de akárhogy is nézzük március vége van, szóval nem csoda, hogy tartósítás nélkül romlik.

Ilba
Tényleg, vannak redőnyök is... majd megnézem, cserélendők-e, nem is tudom...
6 hós kortól lehet menni tücsökzenére. Ha ő még nem is élvezi annyira (bár a többi gyerek, a zene, a hangszerek biztos érdekesek neki is, és az meg pláne jól esik neki, hogy vele foglalkozol), de NEKEM annyira jó volt rendszeresen kimozdulni, találkozni más anyukákkal-gyerekekkel, énekelgetni, kikapcsolódni, nem otthon ülni. Kép

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Boglárka!
KépKép
sajnos több kép nem is igazán készült Kép
szilvamag
 
 


Sziasztok!
Nikcsi! Most már Matyit jobban érdeklik a játékok: csúszda, hinta, rugós izék.

Cas! Gratulálunk a lakáshoz! Szorítunk, hogy gyorsan elrendeződjenek a papírok! Kép Én munkás ügyileg nem tudok segíteni, mi mindent magunk csináltunk.

Szilvi! Elvileg mi készülünk menni kedden!
aranyhold
 
 


Myra
Mennyi volt Lilla IgE szintje? Sebinek 74.1
10-ig lenne normális... Kép
Nektek végül minden negatív lett?

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Aranyhold
Akkor annál inkább tudtok jönni segíteni festeni-tapétázni-miegymás... KépKépKép

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Na este most már pótlom a hiányosságaimat, de most megint csak az utolsó hozzászólásokig jutottam. Gergő éppen fürdeti Lillát, aztán jövök én a törülközésnél...

Saci,
Hát Lillának sokkal több, 123. Bár éppen akkor volt tele pöttyel a szúnyogcsípés allergiája miatt. Szerinted az bezavarhatott? Mert így elég fura, hogy Lilláé a rosszabb érték...
Hát amit néztek az negatív lett. Illetve a lisztérzékenység eredményét nem tudom még most sem. Mindig rosszkor telefonáltam. KépKép De gondolom ha érzékeny lenne rá, komoly tünetei lennének.
myra
 
 


Cas,
mi az az IgE szint?

Kép
Kép
Kép
ilba
 
 


Boglárka és a többiek
Hétfőn 15%-os vásárlásra jön valaki dm-be?

Myra
Félig jó hírem van! Kép DM-be megnéztem nincs, még várok hétfőig, viszont a kenguruba van. Vagyis ha hétfőn nem lesz, akkor KG-ba megveszem és keddi talira viszem! Kép
KG-ba megnéztem a cipőárakat is, hát nem semmi bár a kínálat sem, mert sok van!

Boglárka
Evés közben nem vállalkozom, meg amúgy se én szeretném lenyírni. Bár már kicsit nyírbáltam.
Öszintén kicsit LAGA javaslatát vártam, ill. felajánlását. Mert tudom, hogy ő vágja a gyerekek haját, talán géppel?!

Mucus
Remélem kedd egy nem alvós nap lesz és jöttök. KépKép

Cas
Pulcsi: itthon, bár lehet, hogy lányos van. Vagy, ami nem annyira az, lehet, hogy Zsombor szerint nem jöhet szóba.
Részleteket csak Myrának küldesz? Engem is érdekel, mekkora, hány szobás, stb. Hmmc-jék szakemberei tényleg olcsóbbak lehetnek, meg talán megbízhatóbbak! Én szinte csak rossz szakikat tudnék ajánlani, megéltük, ezért a végén már mindent Laci vagy együtt csináltunk. A laminált padlót együtt raktuk le, pocakosan, lásd az eredményt 2004. december 11-én (és 12-től laktunk itt). A burkolást már Laci csinálta (mindenhol), van egy-két kis kifogásolható dolog, de ennyit még a szakik is megengednek sajnos maguknak! Büszke vagyok rá! Kép
Kép Kép

Szilvi
Terv alapján megyünk, de Kinga aludhat a bölcsibe, mert 14 előtt úgyse érünk oda.

Ilba
Úszás? Már oda is jöhetnétek! Alig várom a holnapot! Szinte szombattól-szombatig élek! Esetleg gyertek el és csak nézzétek meg....
nikcsi
 
 


Cas,
miért nehéz Sebire pulcsit venni?
Ja, a lakás részletek engem is érdekelnének ... Kép

Nikcsi,
Ti hová is jártok? A Kaszásra?
Jajj, nagyon jó lenne, csak holnap a férjem elutazik, következő szombaton meg lagziba megyünk. De utána szerintem megbeszélhetjük, ok? Beni egyszerűen imádja a vizet, úszik minden fürdetés után, biztosan élvezné. És addigra már 5 hónapos is elmúlik.

Szilvi,
kedden, ha Beni úgy eszik, mint most, akkor sajnos nem tudunk menni, mert 3 órába nem férne bele az utazással együtt. Most már lassan egy hete egyáltalán nem hajlandó szopni csak lefekvéshez és éjjel, így ki kell fejnem és úgy adom neki oda kanállal. Szóval nem egyszerű.

Kép
Kép
Kép
ilba
 
 


Nikcsi, Ilba
Mail ment.

Myra
Nemtom, hogy a szúnyogcsípések bezavarhattak-e... Azt sem tudom pontosan, mit mér ez az érték, és hogy lineáris skála szerint vizsgálják-e (mert pl. ha logaritmikusan nő ez az érték normál esetben, akkor nem olyan vészes...)
Lisztérzékenység: nem feltétlen produkál tüneteket akár évekig sem. Van olyan ismerős, aki 25 éves korában kórosan lefogyott, mindenféle emésztési zavarai voltak, és sokára jöttek csak rá, mi baja...

Ilba
Sajnos még én sem tudom pontosan, de most éppen ünnepi ebédet főzök, úgyhogy később fogok csak utánanézni. (Az immunrendszert jellemzi ez az adat.)
Pulcsi: azért, mert én olyat szeretnék, ami nem túl vastag, de nem is csak egy póló, nem kardigán, hanem belebújós 2 gombbal/patenttal a vállán, nem kötött, de nincs a nyakánál olyan kis cipzár se. Na ilyen NINCS sehol. Kép Kép

Nikcsi
Igen emlékszem, mesélted anno, mennyi bajotok volt. Az a baj, hogy Sebit még csak lepasszoljuk anyuékhoz, de egyikőnk se nagyon ért a házi barkácsoláshoz... Kép
Pulcsi: azért köszi, ha megnézed. Kép

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Ilba,
Az IgE egy allergiás reakcióért felelős ellenanyag típus.

Cas,
Nagyon jó a lakás!! És hatalmas!!!! Ide aztán jöhet a gyereksereg. Kép Mennyit is akar Zsombor? 4-et? KépKép
Szerintem az IgE érték függ attól, hogy éppen van-e allergiás folyamat a szervezetben. Ezt csak abból gondolom, hogy kiskoromban vércsoport meghatározásnál írták, hogy valami ellenanyagot is találtak, és az mostanra eltűnt. Mire felvilágosítottak, hogy biztos egy fertőzés után nézték. Mivel ez ellenanyag, szerintem ha például tojást adsz Sebinek nagyobb értéket kapsz, mintha távol tartod mindentől amire allergiás.
Köszi a Tücsökzenét. Képzeld annyira felborult Lilla alvás rendje az idő átállítástól + fogzástól + homeós bogyótól, hogy teljes random mikor meddig alszik reggel. Most szerdán már 11 óra volt amikor berontottam, hogy most aztán már ideje felkelnie...
Mail ment.

Boglárka,
Neked is.

Nikcsi,
Szupi!!!! Mármint a kupak. Kép

Szilvi,
Elvileg mi megyünk.
myra
 
 


Kihagytam: mi is tegnap vettünk szandált Lillának. Én direkt megvártam a cipő és ruha vásárt a SYMA csarnokban, mert sokan mondták már, hogy a Siesta mindig ott van a tavalyi modelljeivel, és ilyenkor jóval olcsóbb. És tényleg. Azok a szandálok amik a boltban 7-9000 Ft, az itt 4-5000 Ft. Cipők is voltak.
myra
 
 


Myra
Igen 4-et szeretett volna még Sebi előtt, de mostmár gondolkodik... KépKépKép
Komolyra fordítva én azt mondom, hogy most úgy érzem, még egy gyerekre vagyok hitelesítve, a többit még meglátjuk.
(Persze erre jön a szokásos ikres-hármasikres poénja... Kép)
Az biztos, hogy a talikon nem kell majd folyton terelgetnem a társaságot, hogy ne a legszűkebb helyen nyomorogjunk, mert itt olyan szinte nincs. Kép
Köszi a szakmukikat! Amint időszerű lesz felhívom őket...
11-ig alszik néha Lilla? Nekünk eddig a rekord 1/4 9 volt, persze az is csak úgy, hogy felkelt 5-kor reggelizni...

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Egy kis dm reklám, akciós 5-ig: hipp bébidesszert (8féle) 199,-, babylove törlőkendő duopack (2 féle) 2x80 799,-, Mildi bébidesszert (5féle) 179,-, Pampers jumbo csomagos pelenka (5 féle méretben) 3499,-.

Senkinek nem kell semmi dm-ből 15%-osan? Hahó! Kép

Ilba
Igen Kaszásra járunk, és 3 hós kortól lehet vinni. Ha addig mentek dokihoz, akkor biztonság kedvéért kérjetek igazolást, hogy úszhattok. (Nekünk kellett vinni, viszont Szilviéktől nem kértek.)

Hmmc
Vettetek cipőt? Mert akkor nektek is érdemes lenne a vásárra kimenni! Különben ez mikortól meddig van??????????
nikcsi
 
 


Nikcsi
Hétfőn itthon leszünk, ha van kedvetek gyertek le játszani.
Ez a meghívás persze bárki másnak is szól!
(Főleg hogy nem biztos, hogy kedden tudunk menni talizni... Kép)

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Nikcsi
Nem vettünk cipőt, mert a 20-as még nagy a 19-es pedig szűk a lábára. Úgyhogy még egy darabig marad a sportcipő. De lehet, hogy holnap kimegyünk a ruha és cipővásárra.
hmmc
 
 


Mindig a csomagolás a legérdekesebb Kép
Kép

Torta, amiből csak a méhecskét nyalogathattam Kép
Kép

Két szék közül a két szék közé... Kép
Kép

Segítek összeszerelni az asztalt is! Kép
Kép

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Saci,
Lilla szülinapi tortáján ugyanilyen méhecske volt. Tojásfehérje van benne!!!!!!
Nagyon jópofa a bútor garnitúra. KépKép
myra
 
 


Most töltögettem le az elmúlt 1-2 hónap képeit, úgyhogy ide is teszek fel.
KépKép
KépKép
KépKép
KépKép
myra
 
 


Myra
Gondoltam, hogy a méhecske sem ehető számára, de úgy megsajnáltam szegényt, ezt legalább elnézegette, meg megnyalogatta az oldalát picit, pár kiütéssel több vagy kevesebb...
Nagyon jók a képek Lilláról! Kép

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Végre vettünk cipőt!!!! Nem volt egyszerű feladat, de sikerült.
Kimentünk a ruhavásárra. Beszereztünk egy rózsaszín magasszárú virágosat (Siesta 7500,-) és egy narancssárga átmeneti pillangósat (Siesta 5000,-). Sajnos annyira torkos a lába és kicsi, hogy örültünk, hogy kaptunk. Vékonyabb lábú gyerekekre lehet kapni olcsóbbat is, de nem lehet minden tökéletes. Kép
Megnéztük a Dunát a Rómain. Hát nem semmi!! Egyik ismerősünkék éppen akkor hoztak téglát, mert a bútorok alá kell rakni, mert még kb. 10 centi és bent van a házban a víz.
Szilvi a ti utcátok mellett mentünk el Kép
hmmc
 
 


Nikcsi
Mikor mentek a dm-be? Esetleg randizhatnánk, pár csomag pelus mindig jól jön ócsóér... Kép

Huh, hulla vagyok, ma egész délután kocsit "szereltünk", üléshuzatot cseréltünk meg gumikat, és ki is takarítottuk. Szép lett!
És gyönyörű idő volt, Sebi egész délután kint viháncolt a kertben. Azért a kutyától kicsit tart még, mondjuk nem csoda, Manó háromszor akkora, mint ő... Kép

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Hmmc!
és miért nem jöttetek be???
mi is lent voltunk, láttam én is a téglát pakolókat Kép

Nikcsi!
köszi, nekem most semmi nem kell

ma leteszteltem Kingával:
kedden fagyiparty lesz. OK?
barackos és ribizlis a választék. (hála Sacinak)
és tölcsért is vettünk Kép
szilvamag
 
 


Szilvi
Otthon felejtettem a telefonomat, pedig megfordult a fejünkben, hogy benézünk.
hmmc
 
 


Hmmc!
azért remélem kedden bejöttök Kép
szilvamag
 
 


Szombaton voltunk az aquncumi máltain. Nagyon élvezte Kori! Már a gyerekek látványától felvillanyozódik. KépKép

Cas
Kori csak most aludt el nemrég. Fél 4-4-ig fog aludni, ha gondoljátok addig menjetek el nyugodtan, mert lehet, hogy nem is megyünk. Nagyon nyűgi Kori, nem szokott ilyen lenni. Front van? Vagy a foga? Kicsit duzzadtabbnak látom az ínyét. Hívlak, ha megyünk!
Jó a Kikás szett!
A dm-s vásárlást eltoltuk, de a héten megyünk, szóval szívesen veszek pelust!

Myra
Lilla nem szedi le a fejéről ezeket a sapkákat? Korinak csak is megkötöset adhatok, különben leszedi. Ugyan olyan méhecskés zoknija van Korinak is.
Kupakokat veszek ettől függetlenül, mivel nincs a dm-be. Kép
nikcsi
 
 


Myra
Köszi a mesterembert. Látom Lilla is szeret főnöki fotelben ülni. Fanni állandóan pörgetteti benne magát.

Akartam már kérdezni (főleg Myra, Cas érintett), ti hordtok magatokkal kalciumot allergia vagy csípés ellen, ill. elsősegély cuccokat? Ha igen, miket?

Nikcsi
Köszi a telefont, akkor majd megbeszéljük a talin, ha jó más időpont is a DM-be.

Cas
Te csináltad a tortát? Pont akartam kérdezni tőled és Hmmc-től is, hogy tortás képek készültek-e?

Hmmc
Tortadobálásról fotó?
boglarka
 
 


Sziasztok! Kép

Cas,
Nagyon szuper a lakás, mégegyszer gratula!
Jók a szülinapi képek, tetszik az asztalka a székekkel.

Myra,
Lilla is cuki a képeken.

Nikcsi,
Szombaton mi is kint voltunk a Máltain! Délelőtt.

Képzeljétek, szombaton a lagzi a Rozmaringban lenne. Hát ma megnéztük, úszik az egész. Illetve lehet, hogy bent nincsen víz, de ami körülötte van ...

Kép
Kép
Kép
ilba
 
 


Boglárka
A játszótérre nem viszek semmit, ha nyaralni megyünk lázcsillapító kúp és calcium carbonicum homeós bogyó szokott nálunk lenni.
Köszi a bizalmat, de azért ilyen tortát nem tudnék sütni! Kép Anyuék vették cukiban.

Ilba
Pár mai fotó a kedvedért a Rozmaringról. Kép Barátnőméknek júniusban lesz a lagzi itt (a legdélebbi "Szúnyogos" rész, nemtom mennyire látszik, de szerintem tetőig víz alatt van):
Kép
És a bejárat környéke, kenuval hordják a hév-töltéstől a homokzsákokat. Szegények. Kép
Kép
A szombati lagziból tuti nem lesz semmi, hacsak a tulaj nem költözteti máshová (2002-es árvíz idején hallottam olyan pletykát, hogy az Aquincum hotelbe költöztette a lagzijait, de ez nem 100%-os info). Anno én is aggódtam, mert 2002-ben is jól elöntötte őket a víz, de aztán 2003. augusztusában, amikor a mi lagzink volt az egyik legalacsonyabb vízállás volt. Kép

Kép
Kép
Kép
cas
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?