idézek a blogomból szülést először...
Na, lássuk, meg tudok-e gyorsan írni egy szüléstörténetet? Szerda volt a kiírás napja, amikor is minden jóslófájás, és egyéb szülésre utaló jel elkerült. Csütörtökön tettem, vettem, elterveztem, hogy ki kell majd porszívózni, beraktam egy mosást is... Gondoltam, mielőtt komolyabb műveletekbe fogok, letusolok, és hajat mosok, hogy fitt legyek. Közben voltak keménykedéseim, de nem tulajdonítottam igazán nekik jelentőséget, máskor is voltak. Az igaz, fura volt, hogy nem igen múltak a tusolás hatására. De annak tulajdonítottam, hogy nagyon pörgök, nem pihenek semmit, jóhogy nem múlnak. Elterveztem, hogy majd ha felöltöztem, meg valamit még csináltam (már nem emlékszem, tán a konyhát akartam összepakolni), akkor lepihenek, és meglátjuk, mi lesz, meg is mérem az időközöket. Leültem az ágyra, kifújtam az orrom, és hoppá, egy pici tócsa lett alattam. (Fél 10) Na, vajon bepisiltem, vagy mi?
Vagy mi. Kimentem vécére, pisiltem, hogy ne legyen bennem tuti semmi, és vártam, hogy lesz-e még??? Nagyon halványan, de mintha folydogált volna valami. Ekkor kezdtem pörögni, betétet be, Laurát átvittem a szomszédba, felhívtam a párom, meg a hugom. Eszter volt ugyanis a gyerekfelvigyázó. Mindketten taxiba pattantak, és száguldottak haza. Én addig még a maradék cuccot behajigáltam a táskába. Hívtam még az orvosom is, meg a szülésznőm. Annyira féltem tőle, hogy hazaküldenek! Hogy mégiscsak nem a magzatvíz csordogál! A taxiból sms-hegyeket küldtünk, és felhívtunk pár embert, hogy elindultunk. Hívtam Tündét is (tünde.sz), de ki voltak kapcsolva. Pont akkor szültek
Beértünk a szülőszobára (fél 11), ráraktak ctg-re. Addig pár percenként voltak kisebb fájásaim, de nagyon enyhék, néha csak a kezemmel éreztem őket. Pontosan mérni nem tudtuk, mert mindezidáig csak rohanásban voltunk. Mondjuk 4-5 percesek lehettek. Namost a ctg-n azt mondta a szülésznő, hogy szóljak, ha van fájás. Erre nem jött egy sem
A szülőszobán nem volt benn épp orvos, úgy keresgélték. Végül pár perc múlva befutott, megvizsgált. 2 ujjnyi, kezd mittudoménmicsinálódni a valamim. (Méhszáj felszedődni, vagymi? Nem emlékszem) És a buroksapka nem látszik. Vagy teljesen elrepedt a burok, de akkor hol a nagy mennyiségű víz?, vagy annyira ráfeszül a kicsi feje. Ekkor jött meg a szülésznőm, aki maga is felrakott ctg-re. Ekkor már 2 perces fájásaim voltak. (kb. 11.) Beöntés, borotválás és az egyéb kellemességek. Érdekes volt 1 perces fájásokkal benntartani a vizet... Aztán meg a vécén, állandóan jöttek már a fájások. Míg én szerencsétlenkedtem, befutott az orvosom, így a kellemes forróvizes tusolást nagyon rövidre kellett fogni, pedig nagyon jól esett a derekamnak! Alig tudtam bevánszorogni a szülőszobába, mindig megálltam fájni
Ez már nagyon durva volt, de még lélegzéssel jól kontrollálható. Felpattantam a szülőágyra, a fertőzésem miatt ugyanis kapnom kellett egy antibiotikuminfúziót, ami fél óra alatt csorgott le. Előtte a doki még megvizsgált, sikerült hisztérikusan lebeszélni róla, hogy a fájás alatt csinálja, pedig állítólag úgy többet mutat... 4 ujjnyinál jártunk. Ez a fél óra rémes volt, ugyanis csak ott ültem, rettenetesen fájt a derekam, a párom próbált masszírozni, de már ellöktem a kezét... Itt már nem tudtam rendesen kontrollálni a légzésem, lassan ki be, hanem néha bizony lihegtem, aminek meg is lett az eredménye, elkezdtem zsibbadni. Akkor kicsit öszeszedtem magam. Amikor végre vége lett, leszállhattam labdázni. Hát, csak pár fájás erejéig volt módomban, hogy kicsit enyhítsem a mozgással a fájdalmaimat. Nagyon jó volt a labda! Jól ment így a légzés is. De éreztem, hogy a lány gőzerővel halad előre. A klasszikus székelési ingert nem éreztem, csak hogy nagyon jön!!! Asszem ezt ott kiabáltam is. Erre az orvos visszaparancsolt az ágyra, azt mondta, megnézzük mi van. És csodálkozásomra már tolni is kellett :-) Na, ez nem volt semmi! Bénáztam a légzéssel, annyira erősek voltak a fájások, hisztérikus hangulatban voltam, nagyon feszített. Érdekes, Laurával ez nem így volt, csak toltam, toltam. Most néha elfelejtettem második levegőt venni, na de úgy nem lehet nyomni :-)
Na, mindjárt, megszületik, de most felébredt, megyek begyűjtöm. Folyt köv.
Remélem nem lesz pityogás! Az előbb hallottam valami hangokat... Hoppá, mennem kell... El sem tudom mondani, milyen jó egy ilyen kicsi szuszogót a karomban tartani, és nézni a kis arcát, hogy mindjárt elalszik. Micsoda fintorokat vág!
Naszóval 4-5 nyomásra egyszer csak kibújt a kisasszony! Már épp kérdeztem, mennyi van még hátra, és az volt az utolsó. Rögtön rám fektette a szülésznő, jó hosszú volt a zsinór, így egészen a mellemre vonhattam. Nagyon kis gyűrött magzatmázas volt, és gyönyörű! Csöppet sem volt lila. Nem szívták le az orrát, és nem macerálták egyéb módon sem. Takarós bugyolát azért kapott, ne fázzon. A szülésznő még a pocakomon kötötte le a zsinórt, amit a párom vágott el. Annyira jó volt, egész más, mint Lauránál, nagyon átéltem az egészet. Nem csak megkönnyebbülni tudtam, hanem örülni is Noéminek. Ezután huhh, hogy is volt? Arra nem emlékszem, hogy rögtön elvitte a szülésznő méricskélni a kiscsajt, vagy előbb még apánál maradt szeretgetésre? Engem mindenesetre az orvos elkezdett összestoppolni. Volt kicsi vágás, amit hála isten nem vettem észre, az lelkileg jujjderossz. A varrás alatt valamikor a szülésznő megtörölgette Noémit, de nem fürdette rögtön meg, hanem csak betekerte valami takaróba, kapott sapit is. Meg is mérte: 3500 g, 54 cm, 34 cm a feje, és a pocija is. Ezután apa kapta kézbe, onnan nézelődött kifele a világba. Amikor én is kész voltam, lekapcsolták a villanyt és jöhetett a cicizés! Egész 40 percet szopizott nagyon ügyesen a kisasszony. Aztán vadul nekiláttunk telefonálgatni, sms-ezgetni, tök vicces volt. Kb 2 óra elteltével mehettem volna tusolni, nagyon jól éreztem magam, azt hittem, menni fog, hát nem ment... Nagyon szédültem. Így lemosdattak, és kocsin toltak át az osztályra. A lányt megfürösztötték, megvizsgálták, meg ilyesmi, ahogy néztem melegítették is az újszülötteket, gondolom, őt is... Kb 2 óra múlva megkaptam.