Új privát üzeneted érkezett!

Pedig regisztráltam!:(((
Gyertek el hozzám Alexától! Kovács Alexa Barbara :shock:
Rákerestem a párom e-mail címével a saját nevemre és úgy sem dobta ki:(((
Jujj, majd el felejtettem: myVip-re ha kell tudok küldeni meghívót bárkinek! :wink:

Kép
klmaria
 
 


Sziasztok!

klmaria
bejelöltelek! :wink:

murphyke
lili nagyon aranyos!!! Majd ha sikerül lekicsinyíteni, kérünk még képet! A történetedet megkönnyeztem, nagyon szép! Örülök, hogy szép élmény maradt neked minden!

Pimpoka
ez a kajamennyiség teljesen normális ebben a korban, Marci is 150-200grammot evett 3-4 hetesen, majd ez az 5. héten lecsökkent 80-110-re. El is keseredtem. Írtam is ezt akkor, én végül felirattam tápot, itt is van nálunk, de eddig még nem használtuk. (már elmúltunk 7 hetesek). Engem megnyugtatott, hogy van itthon, de ez nem jelenti azt, hogy neked is ezt kell követned, csak leírom az én esetemet. Azóta sem értük el ezt a mennyiséget, átlag 130-170gramm között eszik Marci, de tegnap óta úgy döntöttem, nem mérem, elegem volt, annyira ingadozik a kajamennyiség, csak az őrületbe kerget ez a méricskélés. Marcit kétnaponta lemérjük, ennyi elég, a védőnő szerint szinte sok is a gyarapodása, úgyhogy nem aggódom, ha néha kicsit éhes marad, mert a következő kajáláskor behozza. Nekem mostanra kezd magához térni a cicim, napi 4 szopival és 2 fejés-cumival. Még mindig fájnak kicsit, de már nem félek az etetéstől.

Csajok, ezek a frontok nem viselik meg a babáitokat? Marci ma hihetetlen nyűgös, pedig ennyire sosem szokott, ráadásul 1,5-2 óránként kéredzkedik cicire, a szokásos 3-4 óra helyett. Közben meg sír, nem aludt ma szinte semmit. :cry:

egy nem teljesen ide tartozó kérdés:
akinek van gumis lepedője, hogy tudja szépen kivasalni, meg összehajtani??? Nekem egyik sem megy, mindig olyanok, mintha a kutya szájából rángattam volna őket ki. :?:
nircee
 
 


Klmaria,
így már sikerült,megjelöltelek! :lol:
Vagy myvippen is?
Mert én vagyok ott is,majd mindjárt megnézem! :D
Ha érdekel,én tudok köldeni meghívót: milgram,barátikör és people oldalakra is! :roll:

Nircee,
Levi ugyan azt csinája,mint Marci!
Egész nap csak sír,vagy eszik;na jó,azért néha nevetgél is,de szerintem nagyonn megviseli a front! :?

Lepedő: én is vasalhatom bárhogy,mindíg ugyan úgy össze ugrik,gyűrött lesz! :twisted:
Most azt találtam ki,hogy egy csipeszes fogasra tettem,úgy vasaltam,így nem néz ki annyira gyűröttnek,mert a súly lehúzza! :wink:

Kép
mano83
 
 

 
 

Sziasztok!

Na ide nem ért el a hó, viszont fútt a szél egész nap, és nagyon hidegem volt. :D

Pimpoka
, ugyanazt akartam írni, mint Tiop. Nem kell megijedni, ha ilyen jól eszik, tuti, hogy nem éhezik, a kis haspók. :lol:

Ugye, én mindig mondottam, hogy tojjatok a mérlegre!!!!

Tiop, én első babás vagyok, de sose mértem, kicsit lazább vagyok a megszokottnál, de hát nem vagyunk egyformák. Mindig láttam rajta, meg éreztem, hogy mennyit evett. Eleinte hetente, később és azóta is havonta járunk mérésre. De akinek 4-5 hurka díszíti a combját azt nem éheztetik. :oops: :lol:

Nircee, látod kitartó voltál, és lassan beáll majd a tej mennyisége. De ezután is lesz amikor hol több lesz, hol kevesebb. Megijedni akkor sem szabad! :)
Egyébklnt nekem Szonja kb négy hónaposan állt át a 3 óránkénti evésre, addig 1,5-2 óránként evett. Úgyhogy nagyon szép, hogy Marcika már most ennyit kibír! :o

Front: Szonját nem viseli meg, köszöni ő a szélben is tök jókedvű. Biztos boszi :wink:

Képzeljétek levágtam leányom haját elöl, mert nagyon a szemébe lógott, és a csattok meg nem maradtak meg benne, mert selymes a haja. De most szegénykém úgy néz ki, mint valami képregényfigura. Megbántam. :? :lol:

Ja, Katica
még neked akartam, hogy nálunk is így volt, hogy nem mehettem 10 percre se távol gyermekemtől, mert ordított fulladásig. Én is arra gondolok, hogy ha nem leszünk ennyire összekötve szopival, könnyebb lesz elszabadulni. Talán már lesz egy órám is!!! :lol: :lol:

thenus
 
 


sziassztok!

nircee!
Zsani is valószínű,hogy frontérzékeny mert nagyon sokat vólt ma cicin és kézben akart ma lenni na meg az éjszakázások,jobb nem is beszélni rólla!
Valószínü,hogy afoga is kínozza mert ugye jön a következö is!! :oops: :cry: :?

thenus!
Igazad van szerintem is felesleges mérni a piciket,hogy ha jól esznek na meg különben is meglátszik rajtuk ,úgy ahogy mondod!!!!! :wink: :lol:
Nekünk is van egypár hurkánk,hála istennek -epár nap allatt visszaszedte azt amit a korházban leadott!! :lol:

Kép
Kép
Kép
tiop
 
 


Sziasztok!

Itt bizony esett a hó, reggel nagy pelyhekben. Gyönyörű volt. Azután jött a napsütés és fuccs a hónak, pedig Sára annyira örült, hogy végre esik.
Klmaria nagyon szép a kis Alexa. Annyira édes azokon a képeken, ahol hason fekszik és lehajtja a kis fejecskéjét.
Lepedő: bevallom nőiesen, én bizony ki sem vasalom azokat a gumis lepedőket. Kövezzetek meg érte, de nekem nincs rá energiám, hogy vasalgassam és utána ugyanúgy néz ki. Ha felhúzom a matracra úgyis kisimul... :oops: :lol:
Laura változatlanul nagyon jó kislány. A legújabb szórakozása az, hogy valami tárgyat kiszemel magának és elé rakosgatja a kis öklét. Persze jól meglepődik, hogy mi az ott és feszült figyelemmel nézegeti az öklöcskéjét. Annyira édes ahogy szakértő szemmel vizsgálgatja a dolgot. Még a homlokát is ráncolja hozzá! Na meg a TV. Néha odafordul, ha az ölünkben van és esküszöm olyan arccal nézi, mintha értené, hogy miről is van szó.

Bocsánat az áradozásért, de annyira jó, hogy szinte minden nap új és új dolgokat fedez fel, hogy muszáj kiörömködnöm magam.
Ma megvolt az első őszibarack kóstolásunk is. Kb. 2 kávéskanálnyit elnyalogatott, fintorgott ezerrel és nagyon nem tetszett neki, hogy nem a cumisüvegből jön a kaja.
Murphyke örülök neki, hogy jó emlékként marad meg benned a szülés. A doki milyen volt? Andi volt a szülésznőm és én is nagyon meg voltam vele elégedve.
Akiknek igértem e-mail-t, holnap küldöm, csak szinte semmire nem volt időm, mert ma volt a telekátvétel.
Na már megint egy kisregényt sikerült írnom...
Mindenkinek további szép estét és jó éjszakát!

Pilla
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2011.09.13 18:09-kor.
Vendég
 


sziaszotk!

bocsi h ide pofátlankodom, csak gondoltam én is irok pár sort ha nem baj. Én anno Szabo dokinál szültem és szintén Tasnádiné Erzsike volt a szülésznöm (mint neked Klmaria). AMikor én szültem még csak hagyományos modon lehett és nem votlak alternativ lehetöségek, jo hallanom h most már van mod arra h labdán, kádban vagy bármilyen más modon vajudhassanak a leendö mamik.
Én egyedül a csecsemösökkel nem voltam megelégedve, nagy szükségem lett volan rájuk hiszen elsö gyerekemet szültem akkor. Az én lányo is besárgult és kékfény alá került sajnos.

szia Tiop!

meglepödtem h itt talállak, nem is tudtam h te is itt szültél..

remélem nem baj h irtam..

sziasztok

Kép

Kép

Kép
kcsilla27
 
 


Visszaigazoltam mindenkit!

A vizes tippet köszönöm, fürdéskor nagy nehezen de kiszenvedtük a szempillákat! :shock: :roll:

Sajnos olyan hülye szél volt már megint, hogy a séta elmaradt :evil: Havat is csak kb 10 percig láttunk, bezzeg varjat annál többet.
Viszont ma sokkal többet aludt az átlagosnál, 20-30 perc helyett a dupláját, lehet a front miatt.

thenus
Tegyél fel képet! 8) Biztos mindenki kíváncsi a hajára! :wink: Úgyis megnő hip-hop, de ha nem tetszik, tegyél rá sapit. :D

naccempilla
Köszönöm! Nagyon édes Laura az elektromos hintában!
Mi is akartunk venni, de mivel a hordozóban is alig van el és a babaringató sem jön be neki, ezért inkább lemondtunk róla.
Játékot is úgy veszünk neki, hogy vele kipróbáljuk, aztán ha tetszik neki akkor megvesszük. 8)

kcsilla27
Szia! Dehogy baj, hogy írtál! Üdv közöttünk! :wink: Tegyél fel képet a kisfiadról és a nagylányodról!

Kép
klmaria
 
 


Sziasztok!

Gratulálok MURPHYKEnek a babához :!: :!: :D :D
Kép


Olyan helyesek a babák :D

Aligvárom hogy én is magamhoz ölelhesem a kisbabámat :!: :D

Nem tudom ti hogy vagytok vele de nekem ma anyira fájt a fejem, valoszinü a front miat :?
Most már nem rugdalozik a pocimban inkáb csak helyeszkedik, olyan érdekes mert az egyik oldalon mintha látni lehetne a kis hátát :lol: :lol: Aztán visza huzodik :lol:
A lepedöt én sem vasaltam ki mert feleslegesnek tartom, és elég macerás :?
Azt modja a férjem hogy le szált a hasam és már nem olyan hegyes, hátérdekes :lol:

Kép

MINDENKINEK JÓ ÉJSZAKÁT, ÉS JÓ HÉTVÉGÉT :!: :!:

Kép
pipacs80
 
 


Sziasztok!

Murphyke, nagy gratula a babócához!!! :D :D :D

Klmaria, én is bejelöltelek iwiw-en!

Csatlakozom pillához, a gumis lepedőt vasalja az, akinek egyéb dolga nincs, tök fölösleges! Én legalábbis soha nem tudtam úgy kivasalni, ahogy kellene, és egyébként is elég vasalnivalóm van, a férjem hülye egyenruhája meg ingjei. Tök szerencse, hogy én nem dolgozom, mert már biztos elgondolkodnék a bérvasaltatáson, ha még az én egyenruhámat is kéne vasalgatni... Ennél a házimunkánál csak a mosogatást utálom jobban, de szerencsére abban segít a párom, csak főzzek neki, ő majd mosogat. Viszont már gondolkodik, hogy honnan lehetne olcsón jó mosogatógépet szerezni... :lol: :lol: :lol:

Kicsit eltűntünk, elkaptunk egy enyhe takonykórt Bogi és én, persze apának semmi baja, így ápolgat bennünket... Kicsit azért rá is játszom, jólesik a kényeztetés! :oops: :oops: :oops:

Lányok, első trimeszterben lehet valamit szedni takonykór ellen? Nekem ugyanis a homeopátiás izék nem válnak be, az orvos meg azt közölte, hogy menjek a nőgyógyászhoz, ő bizony nem ír fel semmit kismamának. Viszont a dokimhoz csak csütörtökön megyek, addig is jó lenne kezelni a dolgot. Tudtok segíteni?

Üdv: Andi

Kép

Kép
andibab
 
 


andibab
Nekem a doki azt mondta, hogy inkább egy kis gyógyszer, mint láz, mert az a legveszélyesebb. Amikor beteg voltam a szoptatás alatt az aspirinc-t nem szedhettem, viszont a kalmopyrint igen.
Ha gondolod szívesen megadom a doki számát és segít benne, hogy mit szedhetsz. :wink:

Kép
klmaria
 
 


Sziasztok!

Andi, nem tudom, mit lehet szedni, kismamakoromban nem kellett semmilyen gyógyszert szednem, nem voltam beteg egyszer sem. De jobbulást nektek a leánykáddal!!!

Ha szüksége lenne vkinek anyatejre, fagyasztva tudnék adni. gyűjtögetem, de nem kellett felhasználni, és már van, amit dobhatok ki az első adagokból. inkább odaadnám valakinek, amíg jó, mint hogy kidobásra kerüljön. szóljatok bátran, 150ml-es kiszerelésben vannak.

Pilla, jó, hogy megosztottad velünk az örömödet, én is annyira szeretem nézni, hogy mikor milye újdonságot pprodukál Sára. :lol:
Nagyon cuki Laura a hintában, ahogy alszik. Milyen elégedetten szundikál.

Kcsilla, jó hogy írtál, üdv köztünk! :lol:

Pipacs, már neked sincs sok hátra, te vagy a soron következő kismami, akiért izgulni kell? :wink: vagy valakit kifelejtettem?

Katica

Kép
Kép
Kép
ichtus
 
 


sziasztok!

klmaria!

a te kedvedért teszek fel képet,és köszi h ilyen kedvesen fogadtál..

én elég fejfájs vagyok, migrénes, neke a doki azt mondta az egyetlne amit terheség alatt és szoptatás idején szabad használni persze modjával az az algopyrin. (és én még szoptatok)..

most megyek,


Kép

Kép

Kép

ja és én bejelölhetlek iwiwen?

Csilla

Kép

Kép

Kép
kcsilla27
 
 


ichtus!

köszi szépen!!

tündéri a pici lányod, és a többiek babája is!!

Kép

Kép

Kép
kcsilla27
 
 


ichtus!

most olvastalak, van egy ötletem, ép msot volt nálunk szopiklub, és egy dulacsajszi, kati, szintén péceli ö tudna szerintem neked segiteni, nekünk is felajánlotta, és mesélte h pl. a tej 7 napig elál a hütöbe fagyoba se kell tenni,és h sokkal egyszerübb ha egyböl egy másik anyának adod. Ha érdekel irj privit és megadom a számát.. vagy ha van msned keress ott..

Csilla

Kép

Kép

Kép
kcsilla27
 
 


sziasztok!

itt van egy-két kép, többet később rakok föl, ha lesz egy kis időm.

http://www.babanet.hu/album/main.php?album=12098

murphyke

Kép
murphyke
 
 


Sziasztok!

Csilla,
Üdv,közöttünk! :lol: Jó,hogy írtál! :lol:
Nagyon édesek a gyerekeid! :D
Ha gondolod,engem is megjelölhetsz,iwiwe, Jónás Katalin néven találsz meg,a név alatt nem ír város nevet! :roll:

Pilla,
De nagy már Laura is! :shock: :D
Jó az a hinta,Levinek most akarunk venni mi is! :)

Katica,
bocsi,hogy tegnap eltűntem msn-ről,de először telefonon hívtak,utána meg felébrdet Levi! :oops:
Megnéztem Sárikának a képeit,nagyon édes! :D
Most néztem csak,hogy milyen kis copfja van,hát haláli! :lol:

Megyünk vásárolni,végre "világot látok"! :wink:
Szép napot mindenkinek!

Kati és Levi
Kép

Kép
mano83
 
 


Csilla, írtam privit, lehet, h kétszer küldtem el, akkor bocs. Nagyon aranyosak a gyerekeid! :lol:

Murphyke, megnéztem Lilit, nagyon édes!

Katica

Kép
Kép
Kép
ichtus
 
 


köszönöm Mano!!!megjelöllek!! :)
nagyon aranyos kisfiad van!!!


Ichtus!

neked is köszi, de nem kaptam semmit,é n meg msnen jelöltelek be de nem kaptam viszajelzést!!! az én msncimem a profilomba van!! küld át mégegszer a privit légyszi!

köszi Csilla

Kép

Kép

Kép
kcsilla27
 
 


helló!

gyors kérdés: az aventes mikrós sterilizátorhoz bármilyen folyadék jó? vagy csak az aventes?
és mézet az anyuka sem ehet? vagy csak a baba?

mennem kell, mert apa van Lilivel, nem hajlandó csak kézben aludni :( de annyira édes!

murphyke

Kép
murphyke
 
 


A mézzel kapcsolatban én is kérdeznék: terhesen azért szabad enni? Egy hétig nagyon meg voltam fázva, én nem szedtem rá semmi gyógyszert. Csak c vitamint szedtem, infráztam, nagyon sok mézes citromos vizet ittam, és ami nekem nagyon bevált, hogy éjszakára sállal bugyoláltam be a nyakam.

Móni

Kép
móni30
 
 


Sziasztok!!!!

Szióka CSilla!!
Üdvözöllek itt is!!!!! :lol:
Kébzeld még a szülésznőnk is egy ugyan az!!!!!! :lol: :P
Ti is gátvédelemmel szűlttetek????? :wink:

murphyke!
Megnéztem a képeket,tündéri nagy babód van ,nagyon szép kislány!!!! :P :lol:

naccempilla!
Édes a babód ahogy a hintában alszik,kis tünemény !! :P
Lepedővel kapcsolatban csak annyit,hogy én sem szenvedek vele ,igazad van úgy is kisimúl ha feltesszük!! :lol: :roll:


pipacs!
Hááááááááát nemsokvan már hátra!!!
Kitartás,szorítunk neked! :wink:
A részletekből kinehaggy minket!!!! :wink: :lol:
Első babád lessz ,ugye??????? :roll: :lol:


Andi!
Én megfázásra csak gőzöltem és a háziorvosom írt fel CALCIUM SANDOS C vitaminnal!Ezt lehet terhesség alatt is szedni ,kiadják vény nélkül is 10db vann benne mindet bekell venni,egyépként ezt ajánlják terheseknek és szoptató anyukáknak is!! :wink:
De ha kételkednél kérdezd meg a gyógyszerészt ,egyépként ez jó sok minden másra is nem csak megfázásra!! :lol: :wink:
jó búlást!!!!! :wink:


A mézes dologra annyit írhatok,hogy én mézesteát ittam sokat terhességem alatt,a picinek nemszabad adni!!!
Most is azt iszom folyamatosan mert egyfolytában taknyos vagyok!!!!!!!
Szoptatok!!!!!! :lol: :roll:

Kép
Kép
Kép
tiop
 
 


Sziasztok,

az internetről van, nem saját


Méz, nyers hal és lágy sajt nélkül
Nincs is jobb egy sajtvacsoránál, vagy egészségesebb a nemrég elterjedt japán finomságnál, a sushinál, mégis, jobb, ha tartózkodik a lágy sajtoktól és a nyers halaktól a terhesség teljes ideje alatt. Utóbbiak veszélye a bennük előforduló parazitákban rejlik. A paraziták olyan kórokozók, amelyek a gazdaszervezeten élősködnek. A terhesség alatt különösen fontos, hogy a magzat megkapja az egészséges fejlődéshez szükséges tápanyagokat, amelyek eljuttatása veszélybe kerülhet azáltal, hogy a parazita elvonja azokat az anya testétől. A kórokozókat elpusztíthatja az élelmiszerek főzésével, sütésével, de nyersen mindenképpen kerülnie kell őket.

A másik alapvető veszélyforrás a Listeria monocytogenes nevű kórokozó, amely elsősorban állatokat - főleg kérődzőket - betegít meg, de várandós nő fertőzése esetén vetélést eredményezhet, vagy a magzat fejlődési rendellenességét okozhatja. Ez a baktérium szintén előfordulhat a nyers halakban, húsokban és a lágyabb sajtokban, különösképp a brie-ben és a camembert-ben. Ezért a terhesség ideje alatt tanácsos kerülni azokat a sajtokat, amelyek nem pasztörizált tejből készültek, a mélyhűtött tengeri finomságokat, és az olyan húsárut, mint a virsli vagy a löncshús. Ez utóbbiakat csak akkor fogyaszthatja nyugodtan, ha újramelegítés során az étel eléri azt a hőmérsékletet, amelyen gőzölög.

Sok szülő tisztában van azzal, hogy a gyermeknek nem tanácsos mézet adni egyéves kora előtt. Ez azért van, mert a mézben előfordulhat a Clostridium botulinum spórája, amely a botulizmus nevű súlyos mérgezést okozhatja. A baktériumot a gyomor savas közege semlegesíti, de az újszülött gyomortartalma még nem rendelkezik azzal a vegyhatással, amely a botulinummal felveheti a harcot. A várandós nő gyomorsavjának pH-értéke viszont elég alacsony ahhoz, hogy elbánjon a kórokozóval, ezért a terhesség alatt bátran fogyasszon akár mézet, akár mézes ételeket


Lelle nagyon nyűgös tegnap is meg ma is, folyton enne és aludni meg nem alszik.

Az lenne még a kérdésem, hogy milyen cumit ajánlotok a lefejt tejcsi etetéséhez. Kinek mi vált be? Nekünk már van vagy 5 féle, de egyiket sem szereti. Van Aventes, van Chicco döntött nyakú fiziológiás ami latex cumit, az sem jó, van Nuk szilikon is meg latex is ami fogszabályzós és hagyományos is, és egyik sem jó, milyet vegyünk még neki, hogy ne fulladozzon??? Teljesen tanácstalan vagyok.

Na megyek is, mert itt szirénázik

Üdv mindenkinek

Pimpóka

Kép

Kép

Kép
pimpoka
 
 


Pimpóka!
Nekünk még most is csak kanálból hajlandó meginni bármilyen folyadékot Zsani,úgy hogy kitartás!
A sógórnömnek csak akkor vólt hajlandó cumiból inni amikor abbahagyta a szoptatást!!!!

Kép
Kép
Kép
tiop
 
 


IGAZAD VAN! NEM KALMOPYRIN, HANEM ALGOPYRIN!!!!!! :oops: :oops: :oops:

Kép
klmaria
 
 


murphyke
A mikrós sterilizálóba csak sima csapvíz kell! :wink:

Kép
klmaria
 
 


Sziasztok!

Hú, de sokat írtatok megint! :D

Pimpóka
mi Avent szilikonos újszülött cumit használunk, 1-es méretet teához, abból nagyon lassan jön a folyadék. A tejes cumi azért rosszabb, mert nagyobb rajta a lyuk, így könnyebben fulladozhat a baba. Marci még így is fulladozik néha, meg köhög, ilyenkor abbahagyom a cumiztatást, kicsit felveszem büfiztetni, majd folytatjuk az evést. A cumiból evés így nálunk is több fázisból áll, míg ciciből folyamatosan eszik Marci, de az előbb írt trükkel ez is megoldható.

Marci is nagyon nyűgös ma (is), ugyanaz: állandóan enne, és folyton sír, ma még alug aludt, ha meg elalszik, fél óra múlva már fel is ébred, és sír. Ez a hülye idő az oka mindennek. :evil:
Csilla
üdv köztünk! Nagyon aranyosak a gyerekeid!

Andi
nekem pedig azt mondta a dokim, hogy ha nagyon kell bevenni valamit, akkor Rubofent nyugodtan bevehetek az első trimeszter alatt is. Szegény, most légy okos! :D

Pilla
Laura nagyon aranyos ebben a hintában!!!!! Olyan szép kislány! A fejformája olyan, mint Marcié. :D
Mi is kaptunk egy hintát ajándékba, de sajnos abban csak ülni lehet, úgyhogy még fél évig nem tudjuk használni, a férjem meg nem hajlandó olyat venni, amiben fektetni is lehetne, mert hát minek kettő :cry: Rák a lelkem.... :roll: :roll: :roll: Így marad a szülők karja, ami sokszor már majd' leszakad. :?

Henus
van kép Szonjáról a levágott hajjal? :P

Murphyke
Lili nagyon édes!!! Szép kislány!!! Jaj, mikor volt Marci ilyen pici!!??!! :cry: Már eltelt 7 hét, és olyan nagy!
Avent mikrós sterilizáló: sima víz kell hozzá, 2 deci, semmi más.

Pipacs
ez már a célegyenes, nincs sok hátra! A közeljövőben csak Te fogsz szülni? Vagy elfeledkeztem valakiről? :oops: (Bocs, már olyan sokan vagyunk szerencsére! :D )
nircee
 
 


Elsö babánk lesz és már nagyon izgulok :D Ahogy telnek a napok egyre hihetetleneb hogy nemsokára köztünk lesz a kis kopé babánk :lol: Aliig várom hogy én is képeket tegyek fel, és le irjam az én történetemet,de ami késik nem mulik :!:


murphyke meg néztem a képeket és olyan édes a kisbabád, és az ujdonsült apuka :D

Nálunk nagyon fuj most a szél, szerencsére nem kell menni sehova :? Kép

Kép
pipacs80
 
 


köszi lányok, nem nagyon voltam képben a sterilizálóval kapcsolatban :oops:

szóval akkor ehetek mézet, ez megnyugtat, mert nagy mézes vagyok.

ti lefejitek a maradék tejet amit nem szopizik ki? vagy a hagyjátok a következő szopiig?

nekünk is Avent 1-es cumink van, és Lili ezerrel puszilja be a tejet belőle, mikor hazajöttünk a kórházból nem tudtam szoptatni annyira sebes volt a mellem, ő pedig 5 perc alatt bepuszilta a 60 gr-ot a cumisüvegből. de én nem nagyon akarok neki abból adni, mert így is nagyon szenvedünk a cicire rakással. van mikor vagy 5 percig csak próbálkozunk, h jól be tudja kapni és még akkor is csillagokat látok. nem tudom mikor fog ez helyrejönni, de ahogy a többieket látom még el kell telnie egy pár hétnek, h mindketten igazán élvezzük a szoptatást. pedig amikor nem fáj annyira jó érzés, főleg mikor a kis kezével piszkálgat közben :lol:

van köztetek olyan akivel együtt aludt a babó a nagyágyban? mert most velünk alszik, és nem tudom hogy fogjuk külön szokatni (a kiságya nem fér be a hálóba én meg nem tudnék úgy aludni, h külön szobában van).

mennem kell a férjem tiszta ideg :(

murphyke

Kép
murphyke
 
 


Sziasztok!

Úgy látszik, ez a szél minden babát megvisel, Sárika is rengeteget cicizett ma, és alig aludt. negyed ötkor sikerült elaludnia, addig össz-vissz fél órát aludt.

Pimpoka, fogalmam sincs, melyik cumi a jó, Sára sem fogadja el a cumisüvegből a kaját. tegnap írtam is. Avent van nekünk is.

Murphyke, én lefekvés előtt szoktam lefejni, ha sok marad benne, meg reggel, mert akkorra mindig összegyűlik. Meg van úgy, hogy nagyon tele van, és akkor egy kicsit fejek etetés előtt, különben olyan gőzerővel spriccel a szájába, hogy szegénykém csak köhög, meg félrenyel.

Csilla, tényleg nem ment el a privi, majd kereslek msn-en.

Katica

Kép
Kép
Kép
ichtus
 
 


Murphyke,
elöször is:megnéztem Lilit,tündéri! :lol:
Velem elég sokszor alszik Levi a nagyágyban,mivel hajnalban,3 óra tájékán már csak úgy alszik vissza,hogy utána óránként éhes,és hát nincs erőm annyiszor kikelni az ágyból!
De szerencsém van,mert úgyan úgy elalszik a saját kis ágyacskájában is! :lol:
Sterilizáló:én is csak sima csdapvízet önök bele,nekem is Aventes van!

Pimpoka,
én NUK szilikon 1-es cumikat használok,van belőle sok féle:teához,tápszerhez,főzelékekhez.
Nekem van mindegyikből és mindíg azt használom,ami éppen kell,attól függően,hogy mit kap Levi az üvegbe.
Az 1-es méret 0-6 hónapos korig jó,csak meg kell nézni,hogy az épp teás vagy tápszeres-e! :roll:

Csilla,
Köszönöm! :lol:
Majd megnézlek titeket iwiwen is!

Most értünk haza a vásárlásból,vettem egy csomó bébi italt és bébi ételt,ez most kitart legalább 1 hónapig! :wink:
Persze a kis cuki ruciknak sem tudtam ellenállni! :wink:

Kép
mano83
 
 


murphyke!

én egyágyban aludtam a lányommal meg az azota exférjemmel majd egy évig, és semmi gond nem lett a késöbbi átszoktatással. sajnos (és most senki ne vegye magára!!!!) cumisüvegeztetem pedig tudtam szoptatni, de kapott teát, gyümilevet és korábban kezdtem hozzátáplálni mivel elsö gyerek volt és akkor még nem volt babanet, segotség se nagyon.. igy hamar leszokott rola, 9hoig kellett neki. azitán kiságyba tettük, kezébe cumisüveg mire a végére ért már aludt is.. éjjel általában egyszer kelt fel -ujra üveg-alvás reggelig!

ciciügy:sajnos a fiam is ugy csinált mint aki nem tudja h kell és már elsö alkalommal harapott. de nem adtam fel és szépen megtanulta h kell. sajnos még neked pici ne szolhatsz rá, neked kell megtanitanoid öt szopizni. azota sokszor elöfordult h harapott én kenöcsöt használam rá, garmastan nevüt de a legjobb ha sokat szellözteted, és anyatejet kensz körbe rá!annál jobb nem kell!! De ne aggodj, hallottam nemrégen olyat h egy anyuka b abája nem tudott cicizni ezért üvegezett, a mami nem adta fel, fejt és fejt..majd kb ké thonap mulva megprobálták és ababa magátol rájött h kel csinálni..és sikerült!! szoval csak nyugi!!tudom milyen érzés! szerencsére az én fiam már nem harap de még mindg cicizik aminek én örülök és büszke vagyok magunkra!!

TIop!

nem is tudtam h nála szültél..képzeld anno még én is nála születtem jo mi? amugy vele meg voltam elégedve, de a dokival nem.életem elsö szülése egy rémálom volt sajnos!! de a lányom mindenért kárpotolt.

nircee!

köszi, kedves vagy!

puszika

Kép

Kép

Kép
kcsilla27
 
 


ja majd elfelejtettem..még az altatáshoz: a fiam is velem alszik, söt egy takaroval takarozunk már amikor ö be van takarva mert elöszeretettel rugja le magárol..szoval, nekem megnyugvás, jo, és könnyü igy mert éjszaka igen sürün kell fel. De idövel ugyis le fog rola szokni.

Kép

Kép

Kép
kcsilla27
 
 


cumisüveg:én nem használtam most se cumisüveget se cumit, éppne azért mert 5 éves korig ragaszkodott hozzá alányom és megfogadtamh legközelebb nincs ha lesz következö gyerkem..igy nem is vettem a fiamnak!

Mano, ichtus!

ok!

Kép

Kép

Kép
kcsilla27
 
 


Sziasztok!

Laura épp az apját fárasztja a nyűglődésével, úgyhogy van egy kis időm. Ma mi is végre eljutottunk egy kicsit vásárolgatni. Igaz csak a Pólus Centerig, de olyan jó volt. Laura is élvezte. Amikor ébren volt nézelődött ki a babakocsiból, de az idő nagy részében aludt inkább.
Kcsilla Üdv köztünk! Nagyon szépek a gyermekeid! Egyre többen leszünk ebben a "kis" csapatban és egyre jobban zajlik itt az élet.
Pipacs már nincs sok hátra a pocakos létből. Te leszel a következő? Már nem tudom követni, hogy ki mikor szül annyian vagyunk! :D
Mano, Nircee nekünk nagyon bevált a hinta. Ráadásul ez 3 funkciós, mert lehet pihenőszéknek és hintaszéknek is használni. A Vaterán vettem még a terhességem idején. Egy csaj hozza őket Németországból, vagy Ausztriából és olcsóbb mint az üzletben, illetve vannak olyanok amiket nálunk nem is lehet kapni.
Murphyke megnéztem a képeket és tündéri a kis Lili.
Pimpoka mi NUK 1-el kezdtünk, utána jött az Avent 1.

Laurát nem viseli meg ez az idő, mert reggel 1/2 8-ig aludt! Néztem is nagyokat, hogy mit történt. Máskor már 5-kor kuruttyol. Bár lehet, hogy belőle álomszuszékot csinál a szeles idő... Ha ez így van, akkor csak fújjon még 1 évig!!! :D

Pilla
Vendég
 


Sziasztok!

Már nem tudom ki kérdezte a gyógyszert, de algopyrint lehet terhesség alatt, én is voltam az első trimeszterben beteg. Viszont pont most néztem meg a Rubophent azt pont hogy nem ajánlják az első harmadban. Andi, te kérdezted tényleg!

thenus
 
 


Csilla!
Aranyosak a gyerkőceid! Főleg az első pucsítós kép tetszik! :D

Kép
klmaria
 
 


Sziasztok!
murphyke!
Én az első kettő gyerkőccel eggy ágyban aludtam eggyüt a férjemmel,a fiút elég könnyen átlehetett szoktatni a saját ágyába (ő külön szobában van) a lányom viszont még most sem tudott külön szobára rászokni ha a férjem átviszi a szobályába legkésőbb éjfélre visszajön és bebújik mellénk!!!!! :? :roll: Úgyhogy a lányom még most is melletünk szeret aludni ,így a pici születésétől fogva kiságyban alszi k de a mi szobánkban!!!! :wink: Ajánlom mindenkinek,hogy eggy éves kora után kezdje el a külön szoktatást! :? :roll:
Az viszont nem baj ,hogy veletek alszik a pici (szerintem) ő is és ti is jobban alszotok!!!!!(eggy darabig,egészen addig még picike és nem birtokolja az egész ágyat!)Szóval nyugodtan aludj a picivel!!!!!!!!! :wink: :P
A tejcsit én amig egészen picike vólt (1-2 hónapos) mindég kifejtem ,ha úgy éreztem nagyon feszűl és még odébb van az etetés vagy éppen befejezte az eggyik cici szopizását és már a másik nem kellett neki!!! :wink:
Amit meg lefejtem betettem a mélybe és ha mentünk anyuékhoz és a pici éppen ott maradt (mert elmentünk vásárolni pl) anyú azt adta oda neki (ha elfogadta cumiból)!!!!!!! :P


Csilla!
Az tök jó,hogy te is nálla születtél!!!Érdekes nagyon!!!! :lol: :roll:
Nem emlékezett rád?????Esetleg?????? :oops: :?
Hülye kérdés,!Na mindeggy!Hátha! :? :oops:


Manó!
Jó neked !Kicsit kikapcsoltál legalább!!! :wink: :lol:
Nekem sem ártana már eggy kis kikapcsolódás!!!!!! :oops:

Ez a szél szerintem nemcsak a babákat viseli meg hanem minket is !Nem????Vagy én vagyok túl nyűgös?Igaz fáj a torkom de az nem a szél hibája! :cry:
Na jólvan nem panaszkodok tovább!! :?


Legyetek jók állmodjatok szépeket!!! :lol:

Kép
Kép
Kép
tiop
 
 


Sziasztok!

Jó régen voltam, olvasgattam, csak írni már sosem volt időm! Most meg vagy 3 oldalt kell pótolnom! Apa már megint éjszakás... :(

Murphyke! Gratulálok Lilihez! Nagyon ügyesek voltatok! És nagyon szép! 1 ciciből szoptatsz? Én eleinte fejtem szopi után, mindig abból, amelyikből éppen evett.

Anita, még nem is tudtam gratulálni a kis tökidhez! Dejóóóóóóóóóóóó!!!! Tibike lesz? Nagyon jó a 4D-s kép, fotogén kislegény! :lol: Hol csináltattátok?

Tüccs, neked meg a kislányhoz gratulálok!

Tami, én is megnéztelek, nagyon édes Kristóf! És meglátod, hogy a tejcsitől pikk-pakk össze fogja magát kapni!

Tiop, örülök, hogy már minden ok. Zsnival, át tudom érezni a helyzetedet. Igaz, nekem nem matracon kellett feküdnöm, meg az itteni gyerekosztály is jó, dehát borzalmas volt olyan picivel, és ahogy megkínozták... :cry: :cry: :cry: Még most is összeszorul a szívem, pedig elmúlt fél év azóta...

Pelus téma: mi már elég sok fajtát kipróbáltunk, és csak a Pampersből jött ki, de abból a pisi is meg a kaki is!

andibab, a bölcsis sztoridon mélységesen felháborodtam! :evil: Hihetetlen, hogy egyesek mit meg nem engednek maguknak!

Manó, ilyen ciciutálat nálunk is volt, 4 hós kora körül, és nagyon rosszul érintett, már azt hittem, le fog szokni róla... Hát ez azóta sem sikerült neki! :lol: Úgyhogy nyugi, biztosan csak átmeneti! Én akkoriban azt vettem észre, hogy előtte egy kicsit álomba kell ringatni, és amikor lement alfába, már elfogadta a cicit. Ez az időszak eltartott vagy 1 hónapig, de szerencsésen átvészeltük, azóta sem akar róla lemondani! :lol: Imádom, mikor mondja, hogy annnnya, ciccccci! :roll: :lol: Szuper, hogy már nem kell terpeszrugit hordania Levinek!

Klmaria, nagyon édes Alexa! Micsoda hatalmas szemek! A felső fogak Csanádot is jobban megviselték, mint az alsók, de főleg a bal felső ketteske. Az 2 hónapig jött... :( Drukk, hogy gyorsan kijöjjenek!!

Becsi, Szonjának utólagosan is boldog hófordulót?

Borcsa, én is Várkonyinál szültem, mint Klmaria, és én is tökéletesen meg voltam vele elégedve. És tényleg nem mondja meg, mennyi a szülés, amennyit gondolsz... Szülés előtt is és utána is bejött hozzám a kórházba (túlhordtam és 4 napig bent voltam az indítás előtt), megkérdezte, hogy vagyok, nagyon kedves volt végig.

Pimpoka, biztos, hogy a mennyiség kevés, nem a hasa fáj a picinek este? Este mennyit eszik? Egyébként szerintem kár mérni a szopikat, mert csak stresszeli az embert, ha kevés, azért, ha sok, akkor meg azért... :lol: Halvány fogalmam sincs, Csanád mennyiket evett 3 hetesen, de nem is érdekelt, csak az hogy jól fejlődik és elégedett. Egyébként meg éppen a kihúzás fogja csökkenteni a tejet, ha minél gyakrabban ráteszed, esetleg fejsz is ugyanabból, amelyikből előtte evett, az növeli a mennyiséget! Az egyik barátnőmnél épp most derült ki, hogy egyszerűen csak fél egyedül a sötétben éjszaka, így most köztük alszik a pici, de így legalább nem sír hajnalig... Ő is arra gyanakodott, hogy kevés a teje, alig bírtam róla lebeszélni. Miután megoldódott a hasfájás is, utána derült ki ez... Szerintem ha nappal van bőven tej, akkor este is kell lennie... :roll:

Nircee, tényleg, mi lett, miután elhagytad a szopis teát? Látom, nem kellett tápszereznetek még! Ügyik vagytok! Majd be fog állni szépen! És ez az állandó méregetés tényleg felesleges. Mi az elejétől fogva csak havonta jártunk a védőnőhöz mérni, de már ritkítom a dolgot...

Ichtus, Csanád se nagyon fogadta el mástól a kajcsit... Mikor a vakbélműtétem volt igencsak megszenvedett vele az apukája meg a nagyi... :roll: De még mostanában sem mindig fogadja el mástól, volt már olyan, hogy elmentem a kozmetikushoz, és addig nem evett, nem aludt, míg haza nem értem... :roll:

Thenus, már megint egyetértünk! :lol: Én is első babás anyuka vagyok, és mégis lazábban kezelem a dolgokat az átlagnál... A szopi témát meg különösen! Lehet, hogy ezért dől még mindig a tejem? :wink: :lol: Úgy vagyok vele, hogy elég akkor aggódni, amikor tényleg baj van! Vagy hülye vagyok? :roll: Még mi is nagyon össze vagyunk kötve a szopi miatt, megmondtam ma neki, hogy nyárig kap haladékot, utána könyörtelen leszek! :twisted: :lol:

Pilla, nagyon édes Laura! Nem lehet nem áradozni róla! :wink:

Kcsilla, üdv! Nagyon helyesek a gyerkőceid! Nekem is a csecsemősökkel volt gondom, nem segítettek, nem tudtam, hogy ébresztgessem a babámat, miért alszik 1 percen belül, ha cicire teszem... Mi is besárgultunk, csak sajnos nekünk a nem-segítés miatt infúzió is lett belőle! :evil: :cry: De a kistesónál már sokkal okosabb leszek... Hányszor szopiztok még? Hát én nem tudom, hogy fogom Csanádot leszoktatni... Tippeket várok! :roll:

Na, és a kicsi fiam hintafüggő lett... Tudja, melyik szekrényben tartjuk, ha a közelében van: hintaaa, hintaaa! Állandóan emlegeti, nem akar kiszállni sem belőle... Szólok neki, hogy gyere, vagy kérdezem, jössz, elfordul, és mérgesen rávágja, hogy NEMMM!!! Még a fejét is rázza néha! :lol:

Azt hiszem, még nem mutattam képeket, most nincs energiám kicsinyítgetni, de itt nézhettek:

http://kep.tar.hu/kicsirigo79

Ja, és már nem tudok visszabogarászni, de aki akar, jelölhet az iwiw-en: Rigó Éva.

Most már húzok tényleg aludni!

É.

Kép
csanómanó
 
 


Sziasztok!

Mivel tegnap 1/2 8-kor kelt Laura ezért elhúztam az időket az etetések között és így csak 5-ször evett. Féltem, hogy éjszaka felébred, mivel kimaradt egy etetés. De nem így lett, mivel a kis drágám még most is szunyázik. Hihetetlen jó kislány!
Csanómanó megnéztem a képeket és nagyon tündéri a pici fiad. Az a kép a kedvencem ahol a szájába veszi a lábacskáját.
Megjelöltelek iwiw-en.

Pilla
Vendég
 


Sziasztok!

Köszi a sok tippet a takonykórra, azt hiszem maradok az extra adag C-vitaminnál, Calcium Sandoz C formában, bár nagyon utálom az ízét gyerekkorom óta... :D Aztán majd csütörtökön megkérdezem a nőgyógyászt.

Csanómanó, megjelöltelek iwiw-en, remélem Te voltál az, és nem valaki más... Amúgy az én lányom is hintafüggő, egyszerűen lehetetlen elpakolni, ha egyszer elővettük. Ráadásul most az a legújabb mániája, hogy hintázik egy picit, aztán kiszáll, és meg kell hintáztatni a játékait is. Aztán össze kell rakni a hintát, mert zavarja a rohangálásban, majd két perc múlva megint elő kell venni. Kicsit kiborító, de iszonyúan tud hisztizni ha nem úgy zajlanak a dolgok, ahogy ő elképzelte. A "rémes kétéves kor" nála már 14-15 hónaposan elkezdődött.

Viszont nagyon büszke vagyok Bogira és az apukájára, eddig ugyanis a gyerek este csak mellettem volt hajlandó elaludni a nappaliban a kanapén és utána kellett lerakni az ágyikójába. Délben nincs már gond jó ideje, megebédel, és beviszem a kiságyba, megkapja a nyusziját és 20 másodpercen belül alszik.
Na, már pár napja elkezdtem egy új esti rendszert, megkajálunk (este ugyanis ragaszkodik a meleg tejcsijéhez) és szépen beviszem a szobájába. Megsimogatom, és kijövök. Aztán persze elkezd szirénázni, de apa bemegy hozzá, és kb 5-8 perc alatt elaltatja, mert esti mesét mond neki, baromi monoton hangon. Igaz, hogy először elröhögte a férjem a mesélést, mert elég spéci sztorikat talál ki a csajnak.
Pl: a királylányt azért rabolta el a sárkány, mert hisztizett és a papája megkérte rá a sárkányt, és a herceg aki kiszabadította, ronda púpos és trottyos volt, ezért a királylánynak nem kellett a hercegtől a nyelves puszi, inkább elment diszkóba... persze én is vihogtam a sztorin a nappaliban, a díszpárnába befúrt fejjel... hogy az én életem párja milyen dinnye!!! :lol: :lol: :lol:

Üdv: Andi
andibab
 
 


sziastok!


sajnos most nincs sok idöm irni, megyek a barátnöm kislányára vigyázni (akinek a fiam is imád udvarolni...majd dobok roluk képet ha hazértem), igy csak estére fogok tudni irni!

de köszönöm mindenkinek h ilyen kedvesen fogadtatok, és tényleg bocsi de rohanok..remélem elnézitek nekem..

puszi addig is mkinek!

Kép

Kép

Kép
kcsilla27
 
 


sziasztok!
Csanómanó!
Nekem is az vólt a legrosszabb amikór láttam a picit ahogy "kínózzák"
és nagyon sír,de tudtam,hogy evvel csak jót tesznek vele!!!! :cry: :? :roll:
Ti miért voltatok korházban??? :cry: :oops:
Nagyon tetszenek a képek megnéztem mindet,tündéri a kisfiad,szépek voltatok a nagy napon !!!!!!!! :lol: :P
Nagyon ismerős vagy nekem te is és a férjed is!! :roll:
A babód jó nagy vólt !Mennyivel született? :roll: :P
Kórházra visszatérve :Mi még csak most jöttünk haza pár hete de minden köhintésére összerezzenek,nagyon félek,hogy visszaesik szegénykém !!!! :oops: :cry:
Remélem csak én viszem túlzásba!! :roll: :?

sziasztok legyetek jók,és szobatiszták,majd jelentkezem!!!!! :wink:

Kép
Kép
Kép
tiop
 
 


Sziasztok Lányok!!!

Na hazaértünk a nagy síelésből!!! Valamennyire visszaolvastalak benneteket, rengeteget írtatok!

Murphyke GRATULA A BABÁHOZ!!!!

Pimpóka, Wikyanya, Nercee szépek a babáitok nagyon!!!!
Nercee nem voltam még Fábián dokinál!!! Nem tudom még mikor megyek!

Lédi! Tavaly 10.000 volt a rákszűrés!

Bogár! NAgyon sajnálom, hogy megjött!! :( Ne add fel!!! Remélem nekünk ez a hónap sikeresebb lesz és jót tett ez a kis kiruccanás, a friss levegő, na meg az összebújások!!! :oops:


SEnse! Én Fábián dokohoz járok és nagyon meg vagyok vele elégedve!!! CSak ajánlani tudom!

Lányok! tényleg nem vezethet le már szülést Fábián doki? Akkor mi lesz??? ÉN őt akarom majd , ha megint lesz pocaklakóm!!!!
Írjatok mit tudtok erről!!!

Szép napot Mindenkinek!!!
Vendég
 


Sziasztok!

gyors leszek,mert sok dolgom van!

Reggel arra ébredtem,hogy kis Levi nagyon csúnyán köhög,megmértem a lázát és lázas volt. :cry:
Most ment el a doktornő és azt mondta,hogy torokgyulladása van! :cry:
Csak azt nem tudom,hogy mitől lett beteg,mikor nem is volt péntek óta kint,sőt,még csak beteg sem volt senki! :roll:

Most megyek,majd este felé írok!
Üdv:
Kati

Kép
mano83
 
 


Pimpoka: Flórácska is annyit eszik, amennyire meg tudom ítélni... mérni nem mérem, de fejek, és amit üvegből kap, annak látom a mennyiségét: az úgy 120-150 gramm, általában ennyit eszik egyszerre. Pont ma kérdeztem a védőnőt, azt mondta, a súlya 1/6-át kell egy nap megennie (plusz amit kibukik).

Nálam nagyon bevált ám, hogy naponta 1x fejek (van, hogy elmarad, de ritkán), mert így garantáltan kiürül a cici, jobban termelődik a tej, és mindig van lefejt tej a hűtőben, egy evésre való. :) Úgy szoktam, hogy amikor kevesebbet szopik a manó, ált. délután, akkor várok egy órát, és utána fejek mindkét ciciből, jól kimasszírozom, még egy kicsit fejek, és így lesz most már kb. 150-200 gramm (egyre többet és többet fejek!).
Ez nekünk nagyon bevált, Flórácska még nem maradt éhesen!

Cumi: Nuk 1-es szilikon tejes. Bejött. :)

A szél minket is megviselt ám! Amióta hazajöttünk a kórházból, most először fordult elő, hogy éjjel többször is felébredt! Szerencsére egy kis simogatással, cumival könnyen meg lehetett nyugtatni, de nagyon rosszul aludtunk mindketten! Flórácska most pótolja, én majd valamikor délután! :)
De nem panaszkodom, mert általában 7-8 órákat alszom éjjel (egy megszakítással), amit legmerészebb álmomban sem gondoltam volna! :)
Vendég
 


Hahó!

DEttike!
Megkaptam a teszteket, nagyon szépen köszönöm!!!!
Kép



Képzeljétek Gergőm 1 hete már nagyon ügyesen megáll kapaszkodás nélkül és tegnap apa meg köztem már lépegetett is kettőt-hármat és már próbálkozik két bútordarab között is lépkedni!!!
Vendég
 


mano83!
Levinek jobbulást! :wink:

Kép
klmaria
 
 


Sziasztok!

Azt hittem ma végre lesz időm legalább végig olvasni amit eddig nem...de remény sincs rá...Szonja 11 hónaposságát azzal ünnepelte, hogy elkezdett járni, így minden percem be van osztva folyamatosan megy...
Köszi a köszöntést!

Murphyke Gratulálok!!!/még erre sem volt időm eddig :cry: /
Sok boldogságot!!!

Szerencsére ő jól aludt a széltől...mondjuk a többiekkel ellentétban őt picinek sem zavarta.

Azért próbálok figyelni mi történik.... :wink:

Sziasztok!
becsi
Iklad
 
 


Krisztinka!

Iszonyatosan drukkolok, hogy beváljanak a tesztek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Én beszéltem a múlt héten a Fábián dokival és eddig még ugyanúgy bejár szülni a kismamáihoz. A "kórházi szülési megszorítások" leginkább a közalkalmazotti viszonyban álló orvosokat érinti. Elképzelhető, hogy az olyan orvosok, mint Fábián doktor, aki szerződésben áll a kórházzal, arra nem, vagy nem ilyen formában lesz kihatással. Eddig még minden ugyanúgy zajlik a kórházban. Egyik orvos sem feszegeti a témát.

A legőrültebb változás január 1-től a Flórban, hogy az utolsó ambuláns orvosi papírt is vinni kell magunkkal (amin naplószámnak is kell szerepelnie) és csak ezzel lehet az információnál bejelentkezni. Még ha csak a nőgyógyra van valaki vérvételre beküldve. Ha valaki a saját orvosához megy magánrendelésre/rendelőbe, akkor is kell kérni az orvostól a viszgálatról valamilyen írást, amin naplószámnak is kell szerepelnie. Pénteken már mindenkitől ilyeneket kértek az információnál. (A naplószám a dilijük). Én is csak ilyen papírral jelentkezhettem az infónál vérvételre. Teljesen lelassult az infónál is a bejelentkezési idő és a nőgyógyon is a vérvétel. Szegény nővérkék mást nem csinálnak, mint két fiola vér levételéhez 15 percet adminisztrálnak.

Mindenkit megvisel a szél, vagy csak engem??? Két napja fáj a fejem.

Lányok! Ugye viszonylag friss házassági anyakönyvi kivonatot kell vinni majd a kórházba? Ezen kívül van még valami extra dolog, amire esetleg figyelnünk kell. (Mármint papírok?)

Kép
dettike
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?