Új privát üzeneted érkezett!

Rony, szeretettel várunk ide törzstagnak :))) Drukkolok, hogy most sikerüljön neked is.

remény73
 
 


REMÉNY
Hát igen én is azt vettem észre hogy eléggé egyformán kijut nekünk a jóból! :(

Nekem az éhgyomri 5. utána mindkettő 8,4 lett.

a vérképem is telistele van csillaggal, aztán sok a vörösvérsejt, sok a baci, a vizeletben volt aceton soroljam még?

RONY
Basszus jól elment az idő, akkor már kezdek is szurkolni! :)

TIGRIS
Igen nem híztam de eleve majd 100 kilóról indultam.
Nem is aggaszt nagyon hogy nem zabálhatok, eddig sem tettem, volt hogy egész nap elvoltam gyümölcsön, és most is ott figyel egy rakás szőlő meg szilva a hűtőben amit vihetek át a szomszédnak hogy még ne is lássam ha nem ehetek belőle! :(
Engem az akaszt ki hogy nem elég hogy éjszaka nem alszom, fáj az összes csontom főleg alul a szeméremcsontom ahol be is van csípődve egy ideg és néha ordítani tudnék annyira fáj, nem tudok már egyáltalán menni szinte, ájuldozom a melegben és most még ez is hogy majd oszthatom be az egész napomat a kajálás meg a cukormérés miatt. Vehetem meg azt a k...a kütyüt is jó drágán mikor alig van miből lévén idén szinte végig tp-en voltam, és már kezdtem örülni hogy úgyahogy meg tudtam venni a babakelengyét (bár még a sok apróság ami hiányzik kitesz vagy 60ezret meg még lógok 30-al a babakocsira) Szóval nem tudom mi jöhet még komolyan!!!!!! Nem szenvedtünk eleget???
Persze legjobban a kicsit féltem mert eleve nem mai csirke vagyok és a méhem nem olyan mint egy húszévesé. A cukor meg még majd rátesz egy lapáttal. Igyekszem nem gondolni a koraszülésre nehogy ezt is bevonzzam magamnak, de ha tönkrevágja a cukor a lepényemet és nem kap elegendő tápanyagot szegény Miló akkor nem marad más hátra! :(
Dokimmal is csak egy hét múlva tudok találkozni, védőnő meg szerdán lesz. Addig még valahogy próbálom túltenni magam a dolgokon.

dita75
 
 


Dita, gondolom addig nem is mész védőnőhöz sem, s semmilyen dokihoz a cukor miatt.
Szerintem neked a 200 CH-os diétát fogják javasolni, mert nem híztál, és a cukrod is kevesebb, mint az enyém, mert nekem 9,6 volt. Szerintem neked elég lesz a diéta is, mondjuk így nem kapsz támogatást a csíkokra, ha kell venned, s nem adnak ott bérleménybe neked. Próbálkozz, hátha adnak kölcsönbe addig, s csak a csíkokat kell megvenni, s az sem olcsó.
A 200-as diéta az 6 részre elosztva: 40-20-50-30-40-20
Nekem a 30 is sok reggelire az összeválogatás szempontjából, mert a 30-cal is magas marad.De most próbálom a kenyeret elhagyni, hátha az emeli meg nagyon, helyette korpás abonettel próbálkozom. Sajnos az elején, amíg nem méred a cukrod, nem tudod mennyit emel a cukorszinten, de utána látni fogod, mit ne egyél, vagy sokkal kevesebbet. Hús és halféle az megengedett, és 2,5-3 óránként egyél.
Sajnos a gyümölcsből csak kevés jut az adagba, de próbálok mindig becsempészni belőle étkezésekbe.
Sajnos figyelni kell, hogy amiben van cukor, azt kerülni kell. Ha bármiben tudok segíteni jelezd.

remény73
 
 

 
 

Rony! Nagyon szorítok, várunk.

Dita! Sajnos tényleg sokszor + terheket rak ránk a sors. Persze, persze a gyerekért mindent, de másnak miért lehet olyan könnyű? Ezen én is sokszor gondolkodtam, de nem találtam megoldást. Változtatni nem tudsz rajta, így bele kell törödni és a végén, ha kibújik Miló, akkor jön a jól megérdemelt jutalom. Jövő héten a doki és a védőnő mindent elmondanak és reménykedj, hogy nem kell csak diéta és minden rendben lesz.

Kép
tigriske1978
 
 


Szia Dita!
Sajnálom a rossz híreidet...
A másik topikban láttam h. válaszoltál, arra, h. te is long protokollos voltál. Neked hányadik sikerült? És nagyon megviselt? Testileg (mellékhatások), lelkileg? Ha írnál róla pár szót... köszi!
navared
Szfvár
 
 


Navared!

írok privit oksi?

dita75
 
 


Dita!

Sajnálom, hogy magas a cukrod. De fel a fejjel! Már alig van 3 hónap hátra, azt fél lábon is ki fogod bírni és aztán minden rendben lesz!!!

Igaz én megúsztam eddig a cukrot, de a többi véreredményem nem túl jó.
Tegnap én is azt hittem vége a világnak, mikor a doki közölte, hogy a méhszájam még midig nyitva van, és a baba nem tud megfordulni.
Én a császártól parázok annyira, mint Te a cukortól. Félek én is bevonzom ezzel, de próbálok arra gondolni minden nap, hogy milyen érzés lesz amikor először a karomba vehetem a kisfiam. Ettől megnyugszom mindig!

Kép

Kép
vevikk
 
 


Dita,
azt hiszem kicsit belekeveredtem a dolgokba:) nem vagyok vmi tapasztalt topik-ügyben. Válaszoltam a priviben küldött üzenetedre, de nem találom...lehet, h. meg sem kaptad? majd belejövök!
navared
Szfvár
 
 


Navared
De már megkaptam és válaszoltam is csak közben sírtam egy kicsit a telefonban hogy mi történt velem. Meg apának adtam vacsit.

Nekem még az étvágyam is elment, de mondjuk eddig sem volt.
Lehet hogy pont azért kivántam ennyire a gyümit mert az jó cukros.

Remény
Na most sírhatunk egymás vállán! :?

dita75
 
 


sajt: Anyuval nem az intimitás lenne a gond, hanem a becsmérlés. Az anyósnak is örülnék, csak őt meg nem merem, nehogy anyu még jobban megsértődjön. Jók a képek. :)

swanny: Szép lett a szoba.

remény: A cukros kollégám és a barátnőm is azt mondta, hogy lehet rántott dolgokat enniük. Barátnőm azt mondta, hogy egy szelet rántotthusi kb. 10-15 gr. CH. Persze nem terhesek, akkor másképp kell odafigyelni.

dita: Mi még csak 29-én megyünk nyaralni. Ne keseredj el ennyire, túl lehet élni a diétát. Vegyél ezt a palmlab-os mérőt, ez még akció nélkül is "csak" 8500 körül van. És a tesztcsík sem olyan drága bele. Most, hogy már megtanultam használni, egész könnyen megy. A koraszülésre meg ne is gondolj, nem lesz semmi baj. No para!

Én sem bírtam ki vásárlás nélkül, most jött meg a baldachin függöny és a fejvédő. Varrni akartam, de 1800 Ft-ért nem tudtam volna megvarrni és ez nagyon megtetszett mindkettőnknek.

Kép
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Rillus,
Ez szuper, szerintem simán ki fogjátok bírni :D

Vevikk,
Kismór 32. hétre fordult meg, és az még korainak számít, ha jól emlékszem 34-re szoktak. Bőven van időd :) ; Jó mozizást :) ;

Dita,
Nagyon sajnálom :) .ami viszont elviselhetőbbé teszi, hogy tudtok egymásnak segíteni, nem vagy egyedül. Kitartás!!! Milóbogyó mindent megér!!!

Tigriske,
A cukormentes cukiban nincsennek véletlenül tejmentes vagy laktózmentes finomságok???
Vannak már neveitek?

Rony,
Várunk szeretettel:)

Képzeljétek, tegnap felére vettem a magnézium adagomat és voltak éjjel jósló fájásaim.

Hát a bútor áthúzás az tényleg drága, de én csak egy védőhuzatot szeretnék ráhúzatni....

Bikkmakk,
mizu???:)


Puszi,
Bea

Kép
swanny
 
 


Vicky,
cuki a fejvédő és a baldachin. Nagyon olcsó volt:)
Kép
swanny
 
 


Swanny:
:lol: :lol: :lol: Szegény kozmikus! :lol: És még vissza sem üthetett, hiszen pocisokat nem bántunk! :lol: Nagyon jót nevettem, köszi!
Pocisan sokkal jobban fáj a gyantázás, mint amúgy?

Dita:
Tök igazad van a párnával kapcsolatban, de nagyon felhergelt és az nem tesz jót nektek. Be cool, baby! 8)
Na ez a cukorka nem hiányzott! Részvétem. Majdcsak megoldod, Miló és magad miatt muszáj. Klassz csaj vagy, menni fog!

Remény:
Ez már mindennek a teteje! Mi a csudáért nem tudják a rántotthusit diétásan elkészíteni manapság! :? Akkor sajna jó pár hétig nélkülöznöd kell ezt a csemegét. :cry:
:idea: Hoppá! A párizsiasan sült husit szereted? Esetleg lehetne a tojásba reszelt zöldséget (pl.: cukkinit) és liszt helyett gombaport (gombát ehetsz?) tenni és az lenne a panír. Hű, a végén írok egy szakácskönyvet! :lol:

Rilla:
Okos babád van, összebeszélsz vele, hogy hosszított vakáció legyen a pocidban és minden rendben lesz!

Vevikk:
Ha lesz képed, felteszed? Lécci-lécci-lécci!!! :D

Rony:
A két hét hamar elszalad, sok sikert! :)

Pá Drágáim!
sajt@
 
 


Sajt:)
ezerszer jobban:) én nem tudom, miért, de sokkal érzékenyebb voltam:)
Kép
swanny
 
 


Swanny!

Biztos voltak, nézd meg a honlapot, de nekem nem jött be a cukormentes süti. :cry:

Vannak nevek, a fiúk: Levente, Csaba, Zsolt a lányok: Zita és Melinda

Még nem véglegesek csak ezek a közös pontok a férjemmel.

Vicky! Nagyon aranyos!

Kép
tigriske1978
 
 


VEKIKK
Én mindentől parázok, csak most épp a cukor volt a porondon, kb. 2 hónap múlva a szülés közeledtével már én is más miatt fogok aggóni.

Tegnap beszéltem telón a cukorszakértő barinőmmel, és kérdeztem tőle hogy kellett ez nekünk??? Már mint a baba, mert "megnyugtatott" hogy nem csak előtte, közben, hanem a szülés után is lesz majd szenvednivaló, milyen aranyos nem???
De legalább akkor Miló már rám tud mosolyogni, később megölelni és mindent elfelejtek. Úgyhiszem! :D

TIGRISKE
Szép nevek!
Boldog 12. hetet!!!!!!!!!!!!! 8)

SAJTI
Csoda hogy magas a cukkerem? Velem mindig történik valami! :twisted: De már megoldottam ezt a kérdést is! :wink:
Ma meg próbálok begyűjteni minden infot a cukkertémában.
Először a dietetikussal kezdem!

VICKY
Jól vásároltál!
Tudom hogy akkor mentek, írtad is. Épp ezért mondtam hogy ott lesznek a barátnőmék is bár ők akkortájt már inkább hazafelé készülődnek.
Tegnap átadtam neki anyósom névnapi sütijét meg a gyümölcsöket hogy ne is lássam, cserébe ma elvisz a tescoba és veszek magamnak diétás kenyeret, meg alacsony ch tartalmú dolgokat. Most megint úgy érzem magam mint amikor Norbiztam.
Akkor 20 kilót fogytam. Azt hiszem most is lemegy majd pár, mert a Norbi diétában se lehet feszt enni a gyümölcsöt én meg fél éve szinte gyakorlatilag csak azon élek.
Rosszul is voltam hajnalban, korgott a gyomrom és émelyegtem hogy nem volt meg este a gyümi adagom.

SWANNY
Egy védőhuzatatot sztem egy varrónő is meg tud gyártani, csak valami profi varrógép kell ami alá befér a vastagabb szövet is.

dita75
 
 


Sziasztok!!
Direkt nem irom,hogy szép reggelt mert itt nálunk esik.FÚÚJJJJJ
trix már van pocakfotó,de nem tudom felrakni ide valamiért. Béna vagyok!!!
sajt@ de leálltam a vásárlással de ilyen ágynemü biztos,hogy kell nekem amúgy is rendelni kell mert nincs raktáron nekik. Na majd jövö honapban. Talán,remélem.
remény73 nyugodt az az Ádám baba éljen nem úgy mint az én focistám ide bent. Apa már most tanitja neki,hogy FORZA JUVE!!!
dita75 sajnálom a Teszveszes rossz élményedet nekem eddig szerencsém volt minden eladóval.
rilla+Kristóf kitartást és csak ügyesen!!!!
rony77 hajrá lombik nem sokára találkozunk itt.
tigriske78 gratula az eltelt 12 héthez, de jó ti már igy álltok nevekkel mi még sehogy sajna,de még talán ráérünk.

Velem semmi nincs!!! Kicsit unalmas itthon egyedül,de valahogy mindig eltelik a nap.

Kép
Kép
colin
 
 


Sziasztok!

Ó istenem milyen hírekre kell jönnöm!!!!! :(

Ditám!
Fel a fejjel, kitartás, majd ezt is megoldod, úgy, mint a többi problémát!!! Nagyon drukkolok, puszillak, kitartás. Emlékszel én is, hogy kivoltam akadva?? Ezek szerint te is tartottál ettől az eredménytől, és sajna neked is bejött.......

Remény!
Nagyon profi vagy már ( sajnos ) ebben a cukkertémában. További kitartást neked is, nagyon ügyes vagy, tisztellek nagyon a kitartásodért, csak így tovább!!!!

Trixikém!
Istenem de tündériek a babók, gyönyörűek. Nagyon irigyellek, további problémamentességet, boldog pocakos hónapokat neked Édesem!!!

Rilla!
De jó, hogy a dokid már hétfőn lesz. Kristóf jó kisfiú, biztosan kitart addig.

Swanny, Vevikk!
Nektek is megy a drukk, problémamentes élményekkel teli szülést kívánok nektek is!

Tigrincském!
Teljes szívemből gratulálok neked a betöltött 12. héthez. Sok sok pihi!!!!!! Tök szép neveitek vannak.

Colin!
Arra a pocakfotóra már én is nagyon kíváncsi lennék, hiszen az elején mennyire kivoltál akadva, hogy nem kezd el nőni !!
Remélem sikerül majd megvenned álmaid ágyneműjét!!!!

Vicky!
Te is pihenj sokat, ha pedig szarul vagy, NE MENJ MELÓZNI!!!! A babó mindennél fontosabb!!!! De jó, nyaralás, élvezzétek ki majd az utsó kettesben töltött pihenést 8)

Ronykám!
Hú de hamar megy az idő!!! Reméljük te is ( velem együtt ) hamarosan hivatalosan is ideírogathatsz! Nagyon drukkolok, hogy most jobb legyen, mint múltkor!!!

Vevikk!
Neked is gratula, kisRizsa kukacához!!!!

Nem tudom, most nagyon sok kisfiúnk van, nem jól látom??? Na de Tigrincs bizti javít valamennyit a statisztikán! :lol:

Puszi mindenkinek

Ja, most mértem magam, 10 kg t fogytam!!!! :shock: :lol: :shock: :lol:

Puszi
IR gyilkos Henitek!!!! :lol:

Lilypie Pregnancy tickers
heni77
 
 


dita: Lehet azért gyümit enni, csak nem mindegy hogy milyet. A szőlővel bepróbálkoztam, na azt em lehet. 9-re vitte fel a cukromat kb. 10 szem. De a védőnő szerint ehetek almát, áfonyát és még görögdinnyét, amíg van. Utána jön a narancs, meg a mandarin. Szóval nem a legjobb, de azért mégis csak valami.

heni: Hát ma nem is tudtam volna menni, annyira ment a hasam. Most a normaflore után egész jó. kopp-kopp-kopp A nyaralást már tényleg nagyon várom, bár 5-en megyünk+gyerek. De nagyon jó lesz remélem.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Tigriske,
Szuper, hogy ennyi nevet választhattok :lol:
Megnéztem a cukit, de nem láttam tejmenteset, de találtam másikat :D

Ditus,
Kitartás cukker témában. Egyébként nekem is hasonló véleményen vannak néha a barátnőim, bár nekem ritkán panaszkodtak :) , mert tudták mennyit küzdöttünk Kismórért. De mindenkinek vannak ilyen pillanatai… (remélem most nem kapsz :twisted: üziket:()
A szövet nem túl vastag, nem az a gond. Csak nem szívesen vállalják el, mert macerás a fotel alakja. De hát meglátjuk mi lesz. Ha más nem hát kitalálok valamit :lol:

Heni,
10 Kg-ot?!! Nagyon ügyi vagy :lol:

Vicky,
Kellemes nyaralást :lol:

Én csak várok...várok...várok:)

Kép
swanny
 
 


COLIN
Keress kismami barátnő(ke)t. NEkem is könnyebben eltelik a nap ha találkozom a szomszéd csajszival. Most is eltescoztuk a délelőttöt. :)

HENI
Ez szenzációs. Végül is hány hónap alatt sikerült ezt leadni?
Nekem fél év kellett a húsz kilóhoz! De én ettem sokmindent.
Reggel mindent lehetett, még fornettit is kajáltam. aztán háromig már ligthosan és este már nagyon szegényesen.

Gratulálok a kitartásodhoz!

SWANNY
Biztos sikerül kitalálni valamit. Néha jön hozzánk olyan újság amiben vannak lakberendezési tárgyak is. Egyszer a Shafferben vagy nem is tudom melyikben volt kanapéra és fotelre is védőhuzat, de ezek nagyon drágák. Egyszer egy kültéri lámpaszettet rendeltem és több mint 20 ezer forint volt de nagyon megtetszett. Persze már alig világítanak, így már nem annyira mutatós.
Természetesen csak költői kérdés volt, félig viccesen..... mindent megteszek hogy a kicsi babám egészségesen szülessen, akármivel is jár! Mennyi mindent megtettünk hogy legyen, most már van, úgyhogy még erősebb az akaraterő. Csak hát tényleg néha már egy kicsit túl sok a "jóból". Evvan! :roll:

VICKY
Hát ez az. Amúgy azon gondolkoztam hogy lehet hogy hülyeséget csináltam mert pont szerdán volt anyósom névnapja és másnap mentem a cukiterhelésre. Igaz csak egy sütit ettem udvariasságból, de a papa csomagolt vagy két kiló szőlőt.
Hát abból sikerült megennem egy jó nagy fürttel este. :roll:
Lehet hogy nem kellett volna! :?

dita75
 
 


dita: Lehet hogy az bekavart. Én előző este 6 után már nem szoktam terheléses cukor előtt enni.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Szióka!

Dita:
Gyorsan írom, nehogy elfelejtsem! :) Ma a Rákóczi téren (VIII. József krt. 31/b) a leárazós könyvesbolban jártam és megláttam egy gyermekkönyv sorozatot. Bartos Erika: Bogyó és .....
Minden könyvecskében más dolgok történnek, egyből Miló-Bogyó jutott eszembe! :)

Pá Drágáim!
sajt@
 
 


Dita, amíg nem beszéltél a dietetikussal, addig ehetsz, csak már benned van a tudat, hogy talán nem kellene. Akkor tudod meg úgyis mit szabad, mit nem, addig én is kicsit jobban elengedtem magam, de mikor rájöttem, hogy hoppá szénhidrát, nem ettem sokat utána. Ilyen volt a párom nagymamájának a temetésén aznap, mikor megtudtam a cukrom, s ettem a finom szalonnás fornettis rudakat...
Amíg nem volt táblázatom csak a lisztfélékre figyeltem, azóta tudom több mindenre kell...

remény73
 
 


Micimackó és társai rajongók! Találtam egy boltot, ami talán érdekelhet benneteket. Igaz én csak fehér matracvédőt vettem itt, de sok micimacis dolgot láttam, gondoltam megosztom veletek:
http://bolthely.hu/nikicabababolt/oldal/fooldal

Vannak pelusok, kis zoknik és sok más micimackós dolog...

remény73
 
 


Megjött a kombinált tesztem eredménye. Szerintetek jó? Nem sok a down-kór? A többi értéket meg nem értem.

PAPP-A szint: 4900.00miu/L 1.27MoM
Szabad ß-hCG szint: 41.40Ng/ml 1.47MoM
Tarkóredő vastagsága (NT): 1.90mm 1.27MoM

A szűrővizsgálat eredménye: negatív
Kockázat a Down-kór előfordulására: 1 : 3 400
Kozkázat a 18-as triszómia (Edwards-kór) előfordulására: kevesebb mint 1 : 50 000
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Képzeljétek, ma reggel elment a nyákdugóm !!!
Swanny, Bikmakk, Ti hogy álltok evvel ???
Ma voltam nst-n, fájásokat még nem mutatott, de vasárnap mennem kell megint !

Vevikk
Még nagyon korai lenne, hogy befordúljon a babád, emiatt ne aggódj, bőven van még ideje !

Dita
Sajnálom, hogy rossz lett a cukrod !! :( :(
De legalább a lányok sokat tudnak majd neked segíteni !

Tigriske
3 babával a pociban már ne nagyon dolgozgass hobbyból ! :wink:

Rony
Te jó ég, ennyi volt a 3 hónap ... ?
Nagyon drukkolok ám Neked , mostmár tényleg sikerülnie KELL !!
Szurik nem kellenek ??

Kép
Kép
rilla_
 
 


Sziasztok!

Ti aztán jó sokat írtatok most, csak győzzön az ember visszaolvasni...

Dita, sajnálom a cukorkát, de bele fogsz jönni hamar, látod, (szegény) Remény is milyen profi lett.. Hozzá fogsz szokni, és akkor már nem lesz annyira macerás. És a hátralevő pár hét meg nagyon gyorsan elrepül, ezt tanúsíthatom.

Swanny, nagyon szép a babaszoba!
Te még szeded a magnéziumot???? Nekem a betöltött 36. héttől leállították, és amikor tiszta zárt volt a méhszájam nemrég, akkor is szigorúan megkérdezte a dokinéni, hogy ugye már nem szedem?
Hát nem, de a méhszájam még mindig zárt.... :(
MA voltam nála, és egyelőre semmi de semmi jele a közelgő szülésnek.
Na jó, a CTG mutatott egy darabka fájást, olyan 55 körülit, de én nem nagyon éreztem, csak egy nagyon enyhe keményedést közben... A méhszáj zárt, és hátul van nagyon, amire ablakpucolást javasolt... :?
És találkozunk hétfőn...

Rony, aranyos vagy, hogy így drukkolsz nekünk - én is nagyon drukkolok neked! A 2 hét az már semmi, és hamarosan átcuccolhatsz ide!!

Kép
bikmakk
 
 


Rilla,
nyákdugó: én még nem láttam olyat... :?
Irigykedek ám nagyon....

Jaj, viszont azt itt nem is meséltem, hogy tegnapelőtt este volt egy kis előtejem!! A pumpácska szívta ki, amivel a bimbót kell rendszeresn kiemelgetnem, hogy felkészítsem a szoptatásra (lapos bimbóm van ugyanis.) Azóta nem volt, de olyan jó volt látni!
Bár ez - a nyákdugóval ellentétben - nem különösebben jelez közelgő szülést....

Kép
bikmakk
 
 


RILLA
Hát akkor nagyon úgy tűnik hogy esélyes vagy az első helyezettre!
Azért remélem hétfőig kihúzzátok!
Drukkolok nagyon!

VICKY
Sztem jó az eredményed. Az enyémhez képest legalábbis tökéletesnek tűnik!

BIKMAKK
1 nap??? :shock: :shock: :shock: :shock: :shock:

SAJT
Ez aranyos! :)

REMÉNY
Most voltam ott szerdán tényleg sok a micimacis cucc. :)
Amúgy ahogy elnéztem sok cuccot a Máriából szereznek be.

Ma megkapom a dietetikus telefonszámát.
Remélem hétfőn már tud is fogadni.

Egy kicsit biztos úgy hangzik hogy a macera miatt vagyok ki, de amúgy leginkább attól félek hogy ne legyen semmi baja Milónak.
Azok a csajok akiket eddig végigkövettem a cukormizériájukat vagy két hónappal előbb megcsászározták mert tönkrement a méhlepénye, vagy óriásbébit szűltek, hát végül is úgy tűnik egészségesek a babák és a mamák is de azért jó lenne ha minden a normál útján haladna, és nem kéne parázni..... :roll:

dita75
 
 


Dita, ezek a lányok rendesen diétáztak, akik korábban szültek?

Nyugi, leszel még időnként elkeseredett és aggódsz a fiadért, ahogy én is, de azért az idő előrehaladásával, ahogy kitapasztalod mi jó, s mi nem a cukrodnak a lelkiállapotod is javul. Na azért hullámvölgyek mindig vannak...

Rilla, remélem kihúzzátok hétfőig, szorítok...

remény73
 
 


Remény,
Köszi a micimacis website-ot.

Vicky,

Én már sajnos nem emlékszem, biztos van itt valaki, aki jobbna benne van :D

Rilla,
Húúúúúúú, az nem semmi lehetett :D Nálam még semmi ilyesmi nem volt eddig. De egyébként a barátnőm kb. 5 napra szült, miután elment a nyákdugesz, de volt akitől azt hallottam, hogy aznap :) Úgyhogy nem teszi kiszámíthatóvám a dolgot.

http://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekval ... l-a-szules

Viszont a dokinak szólni kellene...

Bikmakk,
Hát nekem is le kellett volna állnom, de mivel elhúzott a petlákba a doki nyaralni :( és senki nem szólt szedtem tovább. Aztán kiderült, hogy a colitisem miatt amúgy is kevésbé szívódnak fel a dolgok nem csináltam nagy galibát :D Hétvégén már teljesen leállok vele, szerintem görcsölni fog a lábam, mint állatka…
Ablakpucolás? Attól azért van kellemesebb időtöltés is :D
És ha ingerled a mellbimbódat az is segíthet, pl. mellszívóval :D

Puszi nektek,s.

url=http://www.nagyonbaba.hu]Kép[/url]
swanny
 
 


Bikmakk, Rillus,
találtam jó szülésvideókat itt:

http://www.grilla.hu/szules-szuletes/ha ... ilm-2.html

Segítséget ad a helyes légzéshez is.
Előtte regisztrálni kell.

Jövendő anyucik,
A többieknek is nagyon ajánlom, mert rengeteg hasznos infó van az oldalon. Sajnos én is csak most néztem meg:(

Puszi,
s.

url=http://www.nagyonbaba.hu]Kép[/url]
swanny
 
 


Dita,
örülök, h. megkaptad. Ezek szerint gondolm menteni kell az üzit, fura h. nem látom...na mind1
Nem egészeg értettem, mert azt írtad, h. meddőség alatt híztál. Ez azt jelenti, hogy még az inszem előtt? Vagy azalatt? Én nem híztam és nem is voltak görcseim sem az iszemeknél (3 db), bár nem is sikerültek :(
Most kicsit zűrösek a heteim a találkozáshoz (meló, utazás) és mi majd csak szept. végén kezdünk, úh. addig még sok idő van :)
navared
Szfvár
 
 


Dita,
örülök, h. megkaptad. Ezek szerint gondolm menteni kell az üzit, fura h. nem látom...na mind1
Nem egészeg értettem, mert azt írtad, h. meddőség alatt híztál. Ez azt jelenti, hogy még az inszem előtt? Vagy azalatt? Én nem híztam és nem is voltak görcseim sem az iszemeknél (3 db), bár nem is sikerültek :(
Most kicsit zűrösek a heteim a találkozáshoz (meló, utazás) és mi majd csak szept. végén kezdünk, úh. addig még sok idő van :)
navared
Szfvár
 
 


NAVARED
Majd egyszer összehozzuk! :wink:

Először a closti miatt híztam aztán meg hogy szinte egyhuzamban mentek végig az inszemek és peteérés után nem mozogtam sokat pihentem. A lombiknál meg extra adag hormont kaptam, de a terhesség alatt nem híztam semmit pedig lásd még cukros is vagyok.

Ne aggódj a kilók miatt, mindent megér a kisbaba, és ez legyen a legkevesebb!

SWANNY
Mindjárt nézem csak előbb fel kell készülnöm rá! Hűha, nagy levegő! :lol: :lol: :lol: Remélem nem nagyon durva! :?

REMÉNY
Természetesen rendesen diétáztak. :roll:

dita75
 
 


Dita, akkor csak reménykedhetünk, hogy a fiaink bent jól érzik magukat és nem akarnak idő előtt kibújni...

Vatelinnel kapcsolatban, 2 db. kb. 170X86-os darabom van, ha érdekel majd, ha nem akkor itt akit majd esetleg érdekel, mert varrni szeretne, akkor felajánlom eladásra. Lehet belőle fejvédőt, kis tárolózsákot is varrni, vagy éppen paplant, párnát, stb. Gondolkoztam a paplanon, hogy esetleg csinálok egy nagyobbat, mint ami van, de már így is sok varrnivalóm van még...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára remény73 2009.08.14 17:04-kor.

remény73
 
 


Hú Csajszik!

Mennyit írtatok míg távol voltam. Lehet nem is tudok mindenkinek írni, előre is bocsánat azoktól, akiket kihagyok!!!

Először is mindenkinek köszönöm szépen a Babócáink dícséretét!!! Olyan szépeket írtatok Róluk, hogy kezdem azt hinni, nem is voltam annyira elfogult a Picúrjainkkal kapcsolatban!!! :wink: :lol: Egyszerűen már most imádom Őket és legszívesebben magamhoz ölelném Mindkettőjüket! 8) :lol:
Már most találgatjuk Apával a képek alapján kihez is hasonlítanak. :wink: :lol:

Ma voltam megint vérvételen, ellenanyagot nézettem meg, mert ez a múlt héten kimaradt. De az eredményt már nem vártam meg... talán hétfőn meg lesz...

Ditus: mire kell visszajönnöm!!! :( :cry: Nagyon-nagyon sajnálom a cukkert, egy nagy ölelést küldök Neked! Tudom, hogy megoldod ezt a helyzetet is és nagyon drukkolok Neked ehhez! Miló most a legfontosabb! puszika


Remény: kitartást a diétához a továbbiakban is! Szerintem 1-2 héten belül szuper és fixen jó eredményed lesz!!!
:lol: Már profi leszel! Dita pedig követ téged ebben!!! :)

Rony: szurkolok az újrakezdéshez!!! :lol: Remélem mihamarabb itt leszel köztünk, legkésőbb szeptember végén!!! :lol: :lol:

Henikém: azta, nagyon szép teljesítmény! -10 kiló, ez igen!!! :lol: Gratula! És várunk itt továbbra is sok szeretettel!!!! :lol:

Vicky: szép az baldachin és a függöny! Gratula a jó kombinált teszt eredményéhez!

Swanny: szép a babaszoba, nagyon jó tágas! Nagyon jó helye lesz ott a Babá(i)toknak! :lol:

Rilla: húha! :D :D :D Ez már igen, lehet te leszel a befutó? Drukkolok, hogy hétfőig benn maradjon Kristóf!!! :lol:

Bikmakk: tényleg az ablakpucolás nem a legjobb meló, de ha ez kell a szüléshez! Holnap betöltött 40. hét? Gratula!!! :lol:

Vevikk: én is vérszegény vagyok kicsit. Nekem a védőnő VAS+C pezsgőtablettát és céklatablettát javasolt, a dokker pedig HUMET-R szirupot.
Pihizz sokat, ne erőltesd meg magad továbbra sem!!!
Ne idegeskedj a császár miatt sem. Én sem császárral akartam szülni, de szerintem nekem nem lesz más választási lehetőségem, mivel a kiscsaj helyzetet változtatott. :?

Tigriske: mi volt ma a genetikán? Rendben van minden a Babókkal? :lol:


Ja, és rólam még annyit, hogy szerencsére eddig zökkenőmentesen és problémamentesen halad a terhességem. Ami azt jelenti, hogy ha minden marad így a dokker nem fektet be. Hurrá!!!! :lol:
Bár azt mondta, hogy a 34-38. hét között az ikres kismamák meg szoktak szülni. :roll: Kicsit bepánikoltam ettől, bár ezt eddig is tudtam. :wink:
Ha a két Baba súlya együtt meglesz 4,5 kiló, már nem számítanak koraszülöttnek, onnantól kezdve meg lehet császár lesz :?: :shock: ??? Ez már nagyon közel van... :oops:
A terhességem a 32. hétben eléri a szimpla terhesség 40. hetét, tehát onnantól kezdve igazából bármi lehet........

És még annyi, hogy a doki javaslatára a 30. héttől eljárunk majd szülés felkészítő tanfolyamra...

Kép

puszi Trix
trix78
 
 


Megjártam az orvost. Persze szedjek normafloret és széntablettát. Mit nem mond? De legalább kiírt tp-re jövő hét szerdáig. Utána meg úgyis szabin vagyok.

dita: A te eredményeidre már nem emlékszem, de ha azt mondod, hogy jó, akkor megnyugodtam.

trix: Lassan kint lesznek a babák. De izgi! :D
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok!

Köszi a nevekkel kapcsolatos + visszajelzést. Sajna (vagy nem) a férjem rá van kattanva az ősi magyar nevekre, így próbálok azok közül választani, de ez még megváltozhat.

Valaki átküldené azt a bizonyos kelengyelistát? egy csomó dolgot kaptam és át akarom nézni, hogy mire kell, hogy spóroljak.

Vicky! Jobbulást, igyál sokat!

Heni! Gratulálok!

Rilla! Igyekszem, csak úgy sajnálom a kollégákat, hogy megkapják a munkámat, amíg nem lesz helyettem más.

Trix! Minden rendben volt a genetikán. A legkisebb baba mérete alapján 12 hetes és egy napos, a legnagyobb 13 hetes. A nyaki redő rendben (1,6mm, 1,2mm, 1,6mm), van orrcsontjuk. Szóval nagyon örülök. a doki megint nagyon kedves volt.
Nekem azt mondta, hogy a 28 hétre érem el egy 40 hetes terhes állapotát. És ha 32.hét után születnek, akkor 95 %, hogy túlélik és egészségesek lesznek, de én minden nap mondom nekik, hogy maradjanak a 34-36. hétig.
Készül fel a császárra, mert jobb ha felkészülten mész.

Kitartás Mindenkinek!

Kép
tigriske1978
 
 


Vicky: igen, izgi az biztos :lol: , de remélem maradnak még egy darabig és gyarapodnak még szépen..... :wink: :D

Tigriske: örülök, hogy minden ok a Babókkal, olyan jó ezt hallani! :lol: :lol: Vigyázz magatokra, pihizz sokat!!!

Igazából a császárra már lelkileg felkészültem, de nem tudom, hogy milyen lesz a heg és milyen fájdalommal jár a műtét után. Egy kicsit ez riaszt vissza a dologtól...

Kép

puszi Trix
trix78
 
 


Tigriske,
átment Pü-ben.
puszi,s
Kép
swanny
 
 


Swanny!

Köszi

Kép
tigriske1978
 
 


Sziasztok Csajszik!!Nem felejtettelek am el benneteket,csak nem voltunk itthon,aztan meg korhazban is toltottem 4 napot,kiszaradas miatt.De ugylatom,itt tenyleg kijut am mindenkinek valami.Dita!Nagyon sajnalom,hogy nem lett jo a cukrod,es tudom,hogy nem egyszeru betartani a dietat,mert a korhazban az egyik szobatarsamnak is az volt,de legalabb kiderult,es kezelik.En tenyleg nem tudom mitul fugg,hogy cukros lesz e az ember.Szerintem en se uszom meg.Egyebkent sajnos most is rosszul vagyok,es lehet,hogy jovo heten is be kell fekudnom,de hetvegere hazaengedtek,majd meglatjuk.Hat Rilla,Swanny,ti aztan igazan jol viselitek a "dolgokat"!!!!Egy kicsit irigykedek is!!!!Bent akorhazban megneztuk az ujszulott babakat,gyonyoruek voltak!!!!Nem is voltak 3 kg alatti babak,es megis annyira picik !!!!!Tigriske!!Urulok,hogy midannyian jol vagytok,latom mar megvan a babakocsi,egy gonddal kevesebb.Trix!!!Egyszeruen mesesek a fotok,nagyon-nagyon helyes Tami,es Nandi!!!Rony!!Mar regen beszeltunk,majd jelentkezz,ha tudsz!!!Puszi Mindenkinek
zoe33
 
 


zoe: Mi történt veled? Hogy sikerült ezt a kórházi benntartózkodást megnyerned? Valami vírus? Csak azért kérdezem, mert ma már dokihoz is mennem kellett, mert két napja megy a hasam. Próbálok azért enni meg inni, de nem igazán esik jó semmi. Most azért már jobban vagy egy kicsit?
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


REMÉNY
Nekem egy darab kéne ebből a méretből, csak nem tudom hogy mikor fogom tudni átvenni tőled, mert te még pesten valahogy megoldod hogy időben hazaérj, de én ha anyuhoz megyek az több mint 3 óra. Útközben nem is tudom hogy lehet megoldani a méricskélést. :roll:

Hát az a kisbaba sem akart kibújni, csak rákényszerítették mert már nem táplálta őt a méhlepény.

TRIX
No para! (mondom én aki mindentől parázik) :oops:
Szülésfelkészítőre én is szeretnék járni állítólag ősszel indul egy ami ugyan fizetős, de szeretnék felkészülni hogy mire számíthatok.
Jön velem a szomszéd kismami is úgyhogy szerencsére nem egyedül kell mennem, mert apára a munka mellett nem számíthatok. Most is 7-ig dolgozott aztán nemhogy sietett volna haza a haverjaival dumálgatnak és söröznek. Kicsit kiakadtam mert egész nap nem találtam a helyemet és kétszer el is bőgtem magam nyomoromban, és most még ő is inkább haverozik minthogy lelket öntene belém. :(

VICKY
Az én kombináltamnál a down kór nagyon szar lett 1:310 de aztán kiderült hogy egy évvel elírták a koromat és valamivel jobb lett de még úgy sem annyira jó mint a tiéd.
Némónak 1:30 vagy valami ilyesmi volt az eredménye, ezért kellett az amnió.

TIGRISKE
28. hét?????? Te jó ég olyan mintha én két hét múlva szülnék!
Jók a tarkóredő méretek! Nagyon ügyes babáid vannak, kiváncsi vagyok majd amikor már rugdalnak milyen bulit rendeznek le odabent. :)

ZOÉ
Ne ijesztegess, mi a baj hogy bent tartottak? Mitől száradtál ki?
Ha van időd egy kicsit bővebben írjál magadról, ne hagyj kétségek között.

dita75
 
 


Szia Vicky!!Mar a 6.hettol,naponta hanyok,juliusban szinte naponta 4 alkalommal is,es mar teljesen levoltam gyengulve,es ezert mar bekellett mennem venas infuziora.Gondolom,mar sok volt a szervezetemnek.Azt mondtak,ezt a babocank nem erzekeli,azert en aggodok.Mondjuk 5-6 kg fogytam,es sajnos nem birok rendesen enni,es inni.Mondjuk a pocim az gombolyodik,a tobbi eredmeny jo,hat meglatjuk.Mar el-kellett volna mulnia,de sajnos van akinel szulesig tart,de akkor ,viszont korhaz.Meg ha valaki csak neha rokazik,az meg jot is jelent,de ez mar a veszes kategoriaba tartozik,most varom a csodat!!!Remelem neked nem komoly,es elmulik.Puszi
zoe33
 
 


Dita!
Köztes időben nem kell mérnem, így nekem a 13 órakor ha elindulok, én tudok mérni útközben is. Merrefele lakik anyukád? Nekem most jövő hét szerdáig csak szerdán van délelőtt dokim, így nekem egyéb napokon meg tudom oldani...Hol lenne neked a legjobb ami metróval elérhető és anyukádékhoz beleférne az időbe? Valamikor a cumimosóm is át kéne vennem :)

Zoe, mesélj mi történt?

remény73
 
 


Dita!!Az egyik ismerosomnek,50% jott ki,persze megcsinaltak a szurasos vizsgalatot,az mar jo lett,azota most kb 1 eves a baboca,gyonyoru,es minden ok.Persze nem irigylem,mit elhetett at,meg varta az eredmenyt...Azert nem semmi,hogy elirtak az adatokat....mindig utana kell nezni,mindenkinek.Egyebkent nekem is volt acaton a vizeletben,ez nem csak a cukorra jellemzo,hanem fogyasnal is,es te is fogytal.Nem ettel sok cukros dolgot a vervetel elott egy nappal???Mert nekem a csajok bent mondtak,attol is lehet masnap rossz eredmeny.Puszi
zoe33
 
 


zoe: Most már emlékszem a hányásos időszakra. Sajnálom, hogy idáig fajult.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?