Na, sziasztok!
Timili!
Ha itthon vagytok, a Dévény Alapítványnál beutaló nélkül is megnézik, de akkor asszem, pénzbe kerül. De nem veszik olyan szigorúan, tőlem megkérdezték, tudok-e beutalót hozni és kész. Aztán vittem, amikor eszembe jutott. Mondjuk a mi gyerekorvosunk partner a hülyeségeimben. Már írt beutalót a kardiológiára, a fül-orr-gégészetre, többször is különféle neurológiákra...
Egyébként Alízzal értek egyet: inkább vidd el hiába. Egy kis feszességbe/hypotóniába nyilván nem fog belehalni, de azért nem mindegy, hogy nagyon szerencsétlen, vagy átlagosan ügyes kisgyerek lesz. Meg aztán lehet hátfájós, csámpás, stb. az elmaradt gyógytorna miatt.
Én az összes gyerekemet el fogom vinni, akárki akármit mond. Aztán legfeljebb azt mondják, minden rendben. Én leszek a legboldogabb.
Szia Ed!
Bori jól van. Most jön a 6. foga. Szerencsére nálunk ismeretlen a többiek által leírt nyűgösség. Bori nagyon jó kedélyű kislány. Szinte mindig nevet és nagyon jól alszik. Persze ő is sírósabb, ha fogzik, de ez még mindig elég csekély kényelmetlenség. Olyankor inkább olyan kis megviselt az arca, karikás a szeme.
Amúgy mi kenguruval jártunk nagyon sokáig, de most már Bori lassan eléri a 10 kilót, én pedig majdnem összeroskadtam alatta. Kendőt nem próbáltunk. Sétálni babakocsival viszem, egyébként inkább autóval járunk.
Annál is inkább, mert bekopogtatott a kistesó és most elvileg nem szabadna cipekednem.
Most vagyok a 10. hétben.
Igazából nem számítottunk ilyen villámgyors sikerre
Bori 1,5 év alatt készült (jó munkához idő kell), úgyhogy gondoltuk, jó lesz időben nekifogni a tesónak. Aztán nem is jött meg többet.
Persze nem bántam. Nagyon örülünk neki.
Még senki nem tudja rajtunk kívül, mert először jól ránk ijesztett ez a baba. Gondoltam, először vészeljük át az első trimesztert, majd akkor bejelentjük.
Valami barnás folyásom volt 1x-2x, úgyhogy lóhalálába vágtattam a dokihoz, aki lóadag Utrogestánt és pihit írt fel, mondván, hogy lehet, hogy a baba nem marad meg, majd meglátjuk. Aztán következő alkalommal már látszott a kis szíve.
Két hét múlva kell mennem, de mondanom sem kell, már tűkön ülök. Halálra izgulom magam, folyton az előző terhességemhez próbálom hasonlítani ezt a mostanit, csak az a baj, hogy már nem emlékszem arra, mikor kezdett nőni a hasam Borival, meddig volt érzékeny a mellem, stb. Úgyhogy csak fölöslegesen hergelem magam, mégsem tudom abbahagyni. Merthogy a hasam még nem nő, a mellem egy egész kicsit érzékeny volt, de korántsem annyira mint tavaly. Persze most hagytam abba a szopit a terhesség miatt, meg már meg is edződött az egy éves szoptatásnak köszönhetően, de azért mégis félek, nem rossz jel-e ez.
Éjjel már azt álmodtam, hogy elvetéltem, úgyhogy alig bírok magammal, hogy ne hívjam fel Kósa dokit, hadd menjek már ezen a héten UH-ra
Meg tök furcsa, hogy egyszerűen alig van időm gondolni erre a babára. Na persze a fentiekből nem ez derül ki nektek, de Borival volt úgy, hogy délután csak heverésztem és a hasamat simogattam, "szakirodalmat" olvastam, stb. Most meg Bori és a rosszullét úgy lefoglal, hogy csak az ágyban tudok a kicsire koncentrálni.
Ez elég rossz érzés.
Hicu!
Te ezt hogy élted meg? Nincs valami trükk arra, hogyan lehet érezni, hogy minden rendben van a babával? Olyan furcsa, egyszerűen a rosszulléteken kívül még semmi nem utal a terhességre és ez olyan aggasztó! Mi van, ha már nem is él
Ja, és az iskola.
Hát abbahagytam.
Mikor kiderült, hogy én heti 5 nap, napi 10 órát Bori mellett nem tudok bejárni, arra gondoltam, legalább a legfontosabb órákra bemegyek, az 3 nap egy héten, napi 2 óra, és ha azokból a tárgyakból sikerül levizsgáznom, elvileg engednek 2. félévre, aztán majd lesz valahogy.
Mivel a szüleim még dolgoznak, anyósnak jutott a megtiszteltetés, hogy Borira vigyázzon, de sajna kiderült, hogy egyszerűen már nem alkalmas rá.
Az még egy dolog, hogy a gyerek kiveri a kezéből a kanalat és fröccsen mindenhova a kaja és hogy a vizet a nyakába önti és még észre sem veszi, de aztán egyszer arra mentem haza, hogy Borit kitette 15 fokban az udvarra kabát, minden nélkül. Bori ült a kocsiban, lábai az égenk, szokás szerint, nadrág combtőig felcsúszva, úgyhogy az egész csupasz lába kint...
Gondolhatjátok, másnap már csupa takony volt, ment a küzdelem az orrszívó porszívóval...
Aztán arra jutottam, ezt igy nem csináljuk, úgyhogy megpróbáltam csak anatómiára bejárni, az kéthetente délután volt, akkor anyukám még el tudta volna vállalni Borit.
Aztán terhes lettem, aztán jött a rosszullét is, úgyhogy most alig élek, semmi energiám a tanuláshoz, a lakás majd' a fejünkre dől, mert egyszerűen képtelen vagyok takarítani...
Na, majd csak lesz valahogy. Csak a babának ne legyen semmi baja.
Szóval így állunk.
Azért olvaslak ám benneteket, csak nem volt időm írni.
De most pótoltam
Mackoo
