Új privát üzeneted érkezett!

Lafi, mi baja, mi történt?

babaimádó
Kép
babaimado
 
 


Baba: csak nem tüszös mandulagyulladás esetleg?
Lafi: Nálatok?

(Dorcinak akkor volt 40 fokos láza, amikor mandulagyuszit kapott. Első alkalommal 5 napon át és alig akart lemenni, 2 óránként újra és újra felment. Második alkalommal csak 3 napig volt ez a kemény láz.)

Lois, ugye, majd mutatsz képeket, ha lesz időd. Torta isteni lehetett. Mit kapott tőletek a kis kétéves?
Vendég
 


Semmi extra igazán, csak pénteken az úszásórán lecserélték a vizet, hideg volt, 10 perc vacogás után kijöttünk és nem szárítottam meg a haját eléggé és kint meg fújt a szél, aztán tetőztem azzal, hogy úttörővasútaztunk és a vasúti kocsiban nagy volt a szél, meg a cúg és amikor megérkeztünk a hegyre hűvös volt, én fáztam, de elhittem neki, hogy ő nem fázik, és amikor vacogott, na akkor adtam rá a cuccot, későn persze:( így este, mikor hazajöttünk vacogás és láz, ma reggel lázzal indítottunk, most semmi.
feltehetőleg átfújta a szél és nem lesz gond.
kicsit felelőtlenül elhittem, hogy egy három éves tudja,mikor fázik és mikor nem, hát magamra kellett volna hagyatkozni, de igazán cikinek is éreztem, hogy más kisebb baba is egy szál semmiben volt, majd és a nagyobbat felöltöztetem, szóval néha nehéz a döntés, most először rosszul döntöttem,majd elmúlik neki szépen.

most hét pénteken ballagás (emiatt inkább pár napra itthon tartom, hogy addigra gyógyult legyen) és 6 hét szünet után óvoda:)
az óvónéni volt itt, meg volt a gyerek fejlődési fokával elégedve:)))várjuk ezerrel az óvit, de fura lesz, tökre más, mint a bölcsi...nagyon más, olyan nagygyerekes már minden.:(
lafead
 
 

 
 

F-nak és H-nak gyors gyógyulást!
Ebben a melegben de rossz lehet lázasnak lenni.

Enyimgyereknek mindjárt kint a 2. foga,épp csak egy hártya van,és kitör az ínyből.
Holnap viszem. eg.rendelésre, fél éves. :shock:
nani72
 
 


Sziasztok!

KisZének boldog 2. szülinapot!

H. és F. , gyógyuljatok meg gyorsan! Gyógypuszik küldve!

bols70

Péter 3050g 52cm

Kép
bols70
 
 


Betegeknek jobbulást!!!!

Boldog szülinapot Zé! 8)

skrisz72
 
 


Sziasztok Csajok!

KisZé Isten Éltessen kis Drága!!!!!!!sok puszi neki!

Beteg babucikák gyógyuljatok meg!

Nani!
Izának Boldog fél évet!!!2 fog :lol:

KépKép

Kép
keny
 
 


Nagyon szépen köszöni 2 éves Nagyfiam a kedves köszöntéseket :roll:

Lafi!
Szegény H. jobbulást neki!

Twist!
Ne is mondd, 3 méteres csúszda lett volna, vagyis a csúszdatest itt is van, de a váz hozzá nem készült el :evil: Felszívódott a megcsinálóember, de jobb is neki, mert ha idetolná a képét, tuti nem csak szemmelverném :evil:

Szülinapi képek, az elsőt felraktam FB-re is, nem is túl ünnepi, de mikor letöltöttem a képeket, abszolút ez lett a kedvenc :arrow:

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

KépKép
Notes:

KépKép
loislane
Metropolis
 
 
 
 


Kissé béna a választék, de alig találtam olyat, ahonnan ki tudtam volna ollózni a fiamat hogy értelmes kép is maradjon, na meg a barátaim képmáshoz való jogába ne tiporjak bele :oops:
Z. csaja Hanna remélem elnézi nekem hogy őt meghagytam :roll:

Kép

KépKép
Notes:

KépKép
loislane
Metropolis
 
 
 
 


Lois!

Nagyon jóképü a kiskrapek :lol:

KépKép

Kép
keny
 
 


Egyetértek az előttem szólóval, nagyon helyes KisZé!:) Igazi kis pasi, nagyon helyes. A szemei még mindig gyönyörűek, sok lány fog elveszni bennük:)

Mi is csatlakozunk a kis betegek táborához, Dorka tegnap 39 fokkal szomorított el. Semmi bajt nem láttam rajta, nem köhög, nem folyik az orra sem. A doki megnézte és kicsit piros a torka. Hát szegény, már ennyitől is lázas. Nagyon kis elesett szegényke.
Többi kisbeteg jobban van?
Vendég
 


Köszi Lányok, édesek vagytok :roll:

Szegény Dorka, jobbulást neki!!!

Szépséges Kornél, Isten éltesen!!!!!!!!! :lol: :lol:

Kép

KépKép
Notes:

KépKép
loislane
Metropolis
 
 
 
 


Sziasztok!

Kornél és Kis Zé:

Nagyon boldog születésnapot kívánunk!


Kis betegeknek jobbulást.


Mi jól vagyunk de a nyár teljesen elfoglal minket, Gréti próbálkozik a bilivel teljesen magától, ő kérte vegyük le a pelust. Azóta van, hogy sikerül a bilibe pisilni van,hogy a padlóra megy. De nagyon ügyes ám amúgy. Mindig ő mondja meg bugyi vagy bugyis pelus kell neki de ha pelusba van is szól: jön a pisi anya!
A hiszti korszak is tart és sajnos egyre durvább, elkezdett verekedni ha nem kapja meg amit akar, mindegy ki az: apa, anya, barát. Na ezt még megkel tanulnom kezelni valahogy.
Tegnap is ütötte a lábam nem szóltam neki hagytam, erre csak dühösebb lett és este el is mondta apának: megcsapkodtam anyát csak na. Anya most szomorú, nem vigasztalom.
nikó
 
 


Sziasztok!

Betegeink hogy vannak? Jobbulást nekik!

Kornélnak boldog szülinapot! Képeket!!!

Az életet nem álmodni kell. Az álmot kell megélni.
Kép
hanna30
 
 


Kizé nagyon helyes!Milyen óvisképű már ő is, szalad az idő!

Keny, Kornélnak sok boldogságot!

Nikó, ez a szobatisztaság jele!Gratulálok!Viszont a verekedésre, hisztire figyelj oda!Ez tilos, ...Elején kell elkapni.

Nani, grat a foghoz.

H meggyógyult, ment bölcsibe, én meg tp-n saját jogon.Még 3 nap van vissza a bölcsiből:((((((((((((((((((((((
lafead
 
 


sziasztok,

Lafi, örülök, hogy meggyógyult a lurkód.

Skrisz, nagyon ari Eszter a fotókon,olyan nagylány már!

Nikó, ügyes a kiscsajod,hogy szobatisztáskodik! :)

Dorka baba remélem jobban van ma már!?

Lois, klasszak a fotók, és az a torta!

Tegnap megmérték a csajom, 73 cm és 7800 gr.
Elkezdett hemperegni és a kúszás kezdődő mozdulata is megvan már neki. :)
nani72
 
 


Lafi:

De mit csináljak vele?


Nani:
Köszi, büszke is vagyok rá nagyon. :D
nikó
 
 


Sziasztok Csajok!

kÖSZÖNJÜK A JÓKÍVÁNSÁGOKAT!!!

KépKép

Kép
keny
 
 


Nikó, rengeteg módszer van.Gyerekenként eltérő.Én a számolok 3ig és ha nem hagyod abba, akkor bünti lesz-típust alkalmazom 2 éves kora óta.2 éves kor előtt elterelés van.3 után pedig fal mellé ültet, a sarokban és annyi ideig van ott, ahány éves.ezután elmagyarázom, mit miért kapott, mit nem szabad, kérjen bocsánatot, ha ölelés és bocsánat, akkor oké, ha valamelyik hiányzik, akkor újra 2 perc.de ekkor kiegészítve azzal, hogy azért mert ezt csináltad plusz nem kértél bocsánatot stb.

Nani, hű de nagy bébike:)
lafead
 
 


Lafi:

Nagyon köszi, akkor még van 1,5 hónap a terelésre ozt jöhet a bünti. Remélem nem nagyon fog kelleni. :D

Ma itt volt a mama, folyton megsértődött rá és jött panaszra, hogy a mama kiöltötte rá a nyelvét meg nem viszi pisilni stb. Mamád kicsit megviselt :)


Lois:

Kis Zé, nagyon helyes kis pasi :D
nikó
 
 


KisZé nagyon helyes, édes, sok boldogságot a nGYFIÚNAK!

kORNÉLNAK IS boldog 1. SZÜLIT!

babaimádó
Kép
babaimado
 
 


Icsilya, ha még olvasol...lecserélnénk nemsokára az imádott ultimaxot, mivel H ugye 4 lesz és már most 15 kg, kb fél év és kinövi na meg télen már nem lesz elég neki a sok hacuga miatt.Mit ajánlasz?Akár többet is...Valami olyasmire gondoltam, ami később ülésmagasító lesz vagy nem jó?
Én ilyen autósbiztonság-téren abszolút követőd vagyok:)
lafead
 
 


Gyerekülés :arrow: EnyémGyerek 14,2 kg és 93 centi :oops: Hogy meddig lesz neki jó a Safefix nem tudom, gyanítom nem húzzuk 4 éves koráig :roll: Lehet télen már bele sem fér :oops: A hogyantovábbot még én sem tudom :oops:

Nikó!
Nagyon ügyes Gréti a szobatisztasággal, a dackorszak beköszöntéséhez pedig részvétem :)
Nálunk nem igazán van hiszti,, de ha bármi van ami büntetést vonna maga után, Z. bevonul a szobájába "gondolkodni".

Kép

KépKép
Notes:

KépKép
loislane
Metropolis
 
 
 
 


Sziasztok!

Kornélkának utólag is nagyon BOLDOG 1. SZÜLINAPOT!

Lafi, klassz,h a ded meggyógyult!

Nikó, Gréti nagyon ügyes (szobatisztaság)!

Dorkának jobbulást!

Nani, Iza szép nagy baba! Gratu a fogacskához!

bols70

Péter 3050g 52cm

Kép
bols70
 
 


Sziasztok lányok!!!

Szülinaposoknat utólag itt is Boldog Szülinapot!!

Lois Kiszé nagyon helyes igazi kis pasi!!!! :wink:

Dorka csajnálom Dorcit tegnap Milán is belázasodott, szintén "semmi baja" nem köhög, semmi csak láz van.
Nekünk már volt ilyen 2 nap alatt el is múlt, remélem most is így lesz!

Nani gratula a fogacskához!!

(Nekünk mindíg csak 6-van nem nőt vagy 8 hónapja :roll: . Ez normális?)

Csajos jól van, túl vagyunk a félidőn.
Pár dolgot már össze vásároltam neki. :lol:
Augusztus elején lakás festés lesz megvettük a színeket, már nagyon várom.(főleg hogy kész legyen :lol: )

Kép

Kép
raniko
 
 


Sziasztok Csajok!

Köszi még1x a köszöntéseket!

Kis beteg babák gyógyuljatok meg mielőbb!!!!!!!!!!

Rani!
Gratulálok a félidőhöz!

Nálunk minden oks ma voltam dokinál zárt a méhszájam de a méhnyak elég rövid.Jövő 7-en kedden fexek be a kórházba szerdán doki össze varrja a m.szájat, csüti jöhetek haza.Uh-on babám most is szégyenlősködött, de egy pillanatra láttuk a lába közét és nem volt ott semmi lifegő :wink: .Kedden is lesz egy uh, talán ott jobban látjuk a dolgokat.

Íme az egy évesem:
1 NAPOS:
Kép

1 ÉVES:
Kép

Kép

KépKép

Kép
keny
 
 


Keny szupi, hogy minden volt a dokinál.
Varráshoz mennek a drukkok.
Szupi, hogy lehet, hogy nálatok is csajos lesz, nagyon kíváncsi vagyok már!!! :wink:
Drukkkk!!!

Kép

Kép
raniko
 
 


Rani, gratula a félidőhöz! Nálatok is volt ilyen 2 napos láz? Na, nálunk is ez van. Tegnap már semmi baja sem volt, és szerencsére ma sem. Viszont nagyon sírós, valami még nem stimmel. De az a lényeg, hogy láz már nincs és nem elesett végre.

Keny, Drága, Nagyon boldog 1. szülinapot Kornélkának:) Szupi a tortája, nem is láttam még dínósat, tök jó!
De jó, valszeg neked is csajosod lesz:) Drukk hozzá!
Vendég
 


Sziasztok!


Nyaralunk. :) Csak gyorsan.

Csodaédes Kornél bébi. :)
Hugica jön? :)

Örülök, hogy jobban vannak a bébik.

Rani: gratula a félidőhöz.

Az életet nem álmodni kell. Az álmot kell megélni.
Kép
hanna30
 
 


Köszi lányok!!

Dorka igen úgy néz ki nekünk is 2-3-om napos láz van.
Tegnap voltunk dokinéninél és nekünk is piros a torkunk.
Ez van sajna remélem hamar túl leszünk rajta.
:roll:

Kép

Kép
raniko
 
 


[quote="lafead"]I írta:lafeadcsilya, ha még olvasol...lecserélnénk nemsokára az imádott ultimaxot, mivel H ugye 4 lesz és már most 15 kg, kb fél év és kinövi na meg télen már nem lesz elég neki a sok hacuga miatt.Mit ajánlasz?Akár többet is...Valami olyasmire gondoltam, ami később ülésmagasító lesz vagy nem jó?
Én ilyen autósbiztonság-téren abszolút követőd vagyok:)

vagyok, csak szakaszosan.

nálam most ár/érték arányban a fő favorit a cybex ülései, igazából ennyiért ilyen jó nincs. (Bár láttam, hogy a brendonnak sikerült megnyomni a ceruzáját árazásnál már megint :s és 1 év alatt 10e Ftot ment fel az ára, amit sem a huf/eur nem indokol, sem a kinti áremelkedés -ugyanis nem volt-)
isofixben: cybex solution x-fix, vagy a cybex freefix
nem isofixben: cybex solution x (lényeges, hogy az x legyen, ne az s vagy a sima solution) és a cybex free

ami szintén jó minősítésű a sunshine kids monetary, és emlékeim szerint az ára is normális volt (bár utoljára 1 éve néztem)

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


[quote="loislane"]G írta:loislaneyerekülés :arrow: EnyémGyerek 14,2 kg és 93 centi :oops: Hogy meddig lesz neki jó a Safefix nem tudom, gyanítom nem húzzuk 4 éves koráig :roll: Lehet télen már bele sem fér :oops: A hogyantovábbot még én sem tudom :oops:

ezek Lili paraméterei :D
a 4 évet én is úgy gondolom, hogy lehet, hogy nem lesz meg, de azért még ezzel is sokáig jó lehet az ülés (Lilinek még jó a römer king)

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Köszi Orsi, nézegetem őket, megtaláltam a 2011-es ADAC tesztet, azt is olvasgatom.tudod, mi jutott eszembe valamelyik nap?Egyszer, még régen, a másik topikban írtad, amikor a régi Kaálisok spontán babásodtak sorban, hogy ti aztán nem védekeztek, minek, mert konkrétan 8 éve nem esel teherbe :lol: (mondtad ezt vagy 1,5-2 éve szerintem) Ehhez képest, csodák pedig vannak :D

Babáknak jobbulást!

Kornél baba cukker!!!!Hajrá csajos baba!!!

Lois, ajjaj, nem semmi méretek.Enyém gyerek 3,5 éves és 100cm körül van és 15 kg.

Nálunk megvolt a ballagás, minden úgy volt, mint a "nagyok"ballagása, volt minden, elérzékenyültem :oops:
lafead
 
 


Lafi, melyik ovi lett a nyerő ,hova megy a gyerkőc?
( annak idején, mikor a kis keresztlányom az oviból ballagott, csak néztem ki a fejemből, hogy milyen felnőttesen zajlik a "szertartás". Sok gyerek akkora csokrokkal ballagott, alig bírták ) :)

Lázas kicsiknek gyors gyógyulást!

Nyaralóknak esőmentességet!

Kornél tortája szép volt! remélem finom is?!
nani72
 
 


Nani, velünk szembeni óvi, a bölcsi mellett, nem messze a DM-Spar vonaltól, oda tartozunk, nem variáltam,mindegy, melyik óvi, csak vegyék fel. a suli fontosabb, na mondjuk már megvan, hova megy, legalábbis 3 befutó van :oops:
egyébként meg tényleg mindegy az óvi, mivel ebben a kerben sok a gyerek, óviból is utasítanak el, nemcsak bölcsikéből. sőt. most 2 gyereket utasított el a mi óvink, pedig bölcsis gyerekek voltak és kerületileg is odatartozó óviba íratták.
igaz, most szültek anyucik, tehát feltehetőleg ezért nem vették fel őket.
mondjuk, amekkora a túljelentkezés óviba, kell egy szűrő és ebben a kerben a kistesó és a nemkerületesek hátránnyal indulnak.
(nem bántásképp, senki ellen nem beszélek, de egyetértek mindkettővel, mert kicsit sem estem volna hanyatt, ha minket elutasítanak, és pl. kistesós vagy nemkerületist meg felvesznek.)
lafead
 
 


Nikó, nálunk is van hiszti és verekedés. Mostanában próbál megharapni, ha nem ugrok azonnal, ha rángatja a kezem. :? Volt már olyan, hogy véletlenül reflexből homlokon csaptam, mert úgy megharapott.

Kornélnak is boldog szülinapot így utólag! Helyes kis pasi lett belőle. 8)

Esztinek picit be van gyulladva az egyik szeme. Szoktunk még kamillás borogatást használni? Vagy az már elavult módszer?

skrisz72
 
 


Krisz, lehet, hogy néhányan elavultnak tartják a kamillateás módszert, de sztem hatásos.
Én töröltem már át vele Iza szemét, mikor gyulladt volt. Segített.
nani72
 
 


[quote="skrisz72"]
írta:
skrisz72Esztinek picit be van gyulladva az egyik szeme. Szoktunk még kamillás borogatást használni? Vagy az már elavult módszer?

nem elavult, én is használnom. Nagyon pici babánál a szárító és allergizáló hatása miatt nem szokták már javasolni. (Tehát újszülött szemgyulladásánál pl.)

de nekem személy szerint bevált, és eddig mindent megoldott.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Köszi lányok, ma már jobb a szeme borogatás nélkül is. Tegnap csak meleg vizes vattával töröltem le, bár nem is igazán volt mit. Reggel száraz szemmel ébredt, semmi csipa, csak egy picit kisebb volt az egyik szeme, mint a másik. Most estére már alig látszik. Lehet, hogy a nagymamánál allergiás valamire. Talán a hársfára?

skrisz72
 
 


Szerintem is jó a kamilla. Esetleg klíma v. kocsiban huzat?

babaimádó
Kép
babaimado
 
 


[quote="skrisz72"] írta:skrisz72Lehet, hogy a nagymamánál allergiás valamire. Talán a hársfára?

sokkal valószínűbb, hogy belekent valamit.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Sziasztok!

Uhh, de régen jártam erre felé........ Lafi: :shock: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Minden kismamának szívből gratulálok!!!!! Ahogy olvasom babaeső lesz két kiscsajszi és egy kispasi érkezik.

Segítségért jöttem, hátha tudtok tanácsot adni, nagyon elrontottam valamit.
Kisfiam nem hajlandó az ágyában aludni, úgy kezdte, hogy éjjelente felsírt és csak úgy nyugodott meg ha magunk mellé tettem, így reggelig aludt, majd már nem is akart a kiságyában elaludni. Kb két hónapja köztünk alszik csak és kizárólag, a kiságyában napközben sem akar megmaradni, ha beteszem torka szakadtából üvölt, nem sír, hanem szabályosan annyira üvölt, hogy a 6. szomszéd id hallja, ezt addig nem hagyja abba ki nem veszem, ha 30 perc akkor annyi, de nem hagyja abba. Ha felveszem ilyenkor mosolyog és vállamra teszi a fejét, amitől persze elolvadok. Hogyan tudnám erről leszoktatni és visszaszoktatni a kiságyába?

Mennyi idős kortól javasolt az autósülés a hordozót már kinőttük, kilóg a feje belőle és a súlya is meghaladta a méretet, de nem tud még ülni csak állni, egész nap állna ha engedném....
Olyan babakocsink van, hogy az ülés részét ki lehet venni és azzal együtt teszem be a kocsiba, de ez nem biztonságos és nem megoldás.


Bocsánat, hogy megint csak kérdezni jöttem....... :oops:

Dorka: már 3 levelet is írtam... :oops: :oops: :oops:

Betegeknek jobbulást!

Én kis szerelmem: Kép Kép Kérek szépen puszit!

Kép
zsenka
Budapest XVII. kerület
 
 


Kép Én így cumizok!!!!!

Kép
zsenka
Budapest XVII. kerület
 
 


Zsenka nagyon helyes a kispasid. Segíteni sajnos nem tudok alvásügyben. Majd az "öregek". :)

Azt esetleg nem próbáltad, hogy elalszik köztetek, majd becsempészed a kiságyába, hogy ott ébredjen fel....legalább szokja.

:?
A hordozó lassan nálunk is kicsi lesz...
nani72
 
 


Nani: köszi, kedves vagy :lol:

Kipróbáltam párszor, de kb 5 perc után rájön, hogy hol van és indul a sírás, amíg köztünk nem alszik, pedig az ágya kb 25 cm-re van a mienktől. :cry: Attól is félek, hogy egyszer leesik, többször keltem fel arra, hogy "beszélget" vagy éppen húzza a hajam, áhhh, engem a szívinfarktus vagy az aggódás visz el hamarosan. A saját szobájába hogyan fogom beszoktatni azt sem tudom........ szerintem sehogy..........

Kép
zsenka
Budapest XVII. kerület
 
 


Zsenka, nagyon cuki. Kérdés: passz.Nálunk is alvásgondok vannak, csak más jelleggel. Nálunk még sosem aludt egyébk. velünk.

babaimádó
Kép
babaimado
 
 


Sziasztok!

Zsenka!

Autósülés:
Nekünk Concord ultimax lett a hordozó után, nagyon jó volt viszont igen hamar le kellett cserélni. 1 évet használtuk kb. mert kinőtte, nem tudtuk feljebb rakni a biztonsági övet.Mikor lecseréltük is azt mondta az eladó a lehető legjobb de legrövidebb ideig használható ülést vettük meg. De nagyon nagyon szerettük! Mindenképp olyat vegyetek ami több fokozatba dönthető és legyen elég magas, hogy tudjon nézelődni az autóból. Most Brevi van és csak 2 fokozatban dönthető így megint mellé kell ülnöm mert ha elalszik és hirtelen kell fékezni előredől az ülésbe.

Alvás:

Nem hiszem, hogy bármit elrontottál volna Grétit is közénk szoktuk venni ha sírt éjjel, de elalszik a helyén is köztünk is. Nálunk azóta lett jobb a helyzet, hogy heverője lett a kiságy helyett.
Próbáld meg amit Nani is írt: aludjon el köztetek és ha már mélyen alszik rakd a helyére. Én mondani szoktam neki olyankor: anya a helyedre visz ha kell valami szólj és itt vagyok, adok egy puszit és alszik tovább.
Nagyon cuki Zétény! Milyen édesen cumizik.
Bár mostanság minden este háború van mert 10-óra előtt nem akar elaludni. Tegnap azt mondtam ennek vége hát nem tudom mit szólt a lépcsőház ezen elhatározásomhoz, mert üvöltött 10-ig majd oldalra fordult és elaludt.

Hát sokat gondolom nem segítettem de leírtam nálunk mi a helyzet.
Nagyon akaratos és hisztis korszakába van még mindig Gréti. Folyton megsértődik, elrohan , sír és hív: megvigasztalsz anya? Én most szomorú vagyok.
De mellette verekszik, kiabál, dobál. Persze nem csak ilyen mert amúgy meg írtó édes és kedves imádnivaló kiscsaj csak nagyon erőszakos.
Már itthon nincs pelus csak ha alszik és ezt ő kéri minden reggel, nem pelust anya bugyikát szeretnék.
nikó
 
 


Sziasztok!!

Látom autósülés a téma.
Nekünk is Concord Ultimax van 2-is és nagyon szeretjük!!
Szupi kis ülés igazán kényelmes, viszont én is az egyik cserélye mellet gondolkozom, hogy kipróbálhassuk milyen egy 9-18kg-os.
Ha valakit esetleg érdekel szóljon megeggyezünk.
Na nem s.o.s.!

Mi jól vagyunk tegnap voltunk UH-n dobok malyd képet.
Milán sajna beteg volt ahogy már írtam, és szép pöttyeink is lettek.
Dokinéni nem tudta megmondani mi lehet de 3-om nap alatt el is tűntek.

Zsenka Zéti nagyon helyes kis pasi!!! :wink:

Skrisz elsőre nekem is sima langyos vizes lemosást mondott annó a dokinéni a szemecskére!!

Nadin:

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
raniko
 
 


[quote="zsenka"]M írta:zsenkaennyi idős kortól javasolt az autósülés a hordozót már kinőttük, kilóg a feje belőle és a súlya is meghaladta a méretet, de nem tud még ülni csak állni, egész nap állna ha engedném....
Olyan babakocsink van, hogy az ülés részét ki lehet venni és azzal együtt teszem be a kocsiba, de ez nem biztonságos és nem megoldás.

nemcsak, hogy nem megoldás, de konkrétan életveszélyes.
Mivel ő még kicsi, csak háttal beköthető ülés jöhet szóba. Tehát vagy egy nagyobb hordozó (nem tudom mitek van, ami ennyi idő alatt kinőtt, de egy rendes 0-13 kgs hordozó az általában 10-11-12 hónapig jó, gyereke válogatja, hogy meddig)
ha nem hordozó akkor pl. egy concord ultimax, amiben még sokáig háttal tud utazni.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


[quote="nikó"]
írta:
nikóNekünk Concord ultimax lett a hordozó után, nagyon jó volt viszont igen hamar le kellett cserélni. 1 évet használtuk kb. mert kinőtte, nem tudtuk feljebb rakni a biztonsági övet.

ezt hogy csináltátok???
a 4 éves fiamnak még jó volt az ülés kb. 110 cm volt akkor.
A concord ultimax fejpárnája háttal nem változtatható, és úgy a dőlésszög sem állítható, de menetirány szerint mindkettő állítható.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?