Új privát üzeneted érkezett!

Dita: Az esküvővel kapcsolatban én pont ugyanígy érzek. Vagy csináljuk rendesen, vagy ne csináljuk sehogy. Én is szívesen vagyok élettárs. Csak majd az apasági nyilatkozatot ne felejtsd el.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok!
Újra itthon (házidokinál voltam). Holnap labor, meg EKG.

Ami a délutáni témákat illeti:

Lecsó: imádom! Simán, tojással, rizzsel, mindegy! Kedvet is kaptam hozzá! :) De reggelire speciel én nem tudnám enni. Max. nyersen a paradicsomot meg paprikát.

Élettárs - házasság: mi összeházasodtunk. Kedden volt 2 éve. Azt mondta a zuram, hogy ő akarta (neki ez a második próbálkozás), de nem most. Viszont a lakás miatt muszáj volt. Miután én utálok szerepelni, és utálom, ha egy egész este produkálni kell magam, és kötelezően jól érezni hajnalig, így nem bánta egyikünk sem, hogy ne volt hatalmas lagzi. A házasságkötő teremben ott volt mindenki: család, barátok, ismerősök. Aztán csak a család (az is közel 30 fő volt) elmentünk a Trófea grillbe vacsizni, aztán mindenki ment haza. És ősszel, mikor beköltöztünk az új lakásba, akkor meghívtuk a barátainkat egy lakásavató-lagzi szerűségre. Így nekünk tök jó volt, és nem is került sokba. :)

Kakti

KépKép

KépKép
kakti
 
 


[quote="dita75"]N írta:dita75agyon szép a pocakod. Csinos vagy úgy látom nem szedtél fel plusz kilókat.


Na most gondold el: 17 kiló van rajtam :shock: :shock:
NA jó, amikor ez a kép készült- tegnapelőtt - akkor még "csak" 15. Azért az is nagyon sok...
De hogy 2 nap alatt +2.... Ez mind víz, tegnap iszonyúan bedagadt a lábam, és sehogy sem akar lemenni... :( :(
Köszönhető ez a főzésnek.... :?
Ma mindenesetre nem főztem, mert van a mélyhűtőben két adag muszaka a múlt hétről, így holnap azt fogjuk enni (mindig másnapra főzök). Holnap sem fogok főzni, mert szombaton egyedül leszek egész nap itthon, magamnak meg nem főzök...

Kórházi csomag: nekem egy 3 részes bőrönd-szett legkisebb bőröndje lett tele. Ebben benne van a szülős és a gyerekágyas cucc is. Bár általában azt javasolják, hogy ezt a kétfélét két külön csomagba tegyük, de mivel itt No-ban a szüléshez nem nagyon kell sok mindent bevinni (szülőspóló, papucs, enni-innivaló ha éjszaka szülne az ember), ezért én egybe raktam.

Rilla, vigyázz magadra a hosszú úton! Te nagyon bátor vagy, hogy ilyen utakat ennyire a végén folyton bevállalsz... :)

Kép
bikmakk
 
 

 
 

Képzeljétek hogy jártam. Ma ugyebár mentem a védőnőhöz. Megmérte a súlyom, majd vérnyomás, s jött a szívhang dolog. Igen ám, de a készülék 1-szer mutatott 176-ot, aztán meg 55-öt, és kész nem mutatott semmit, csak búgott. Elővette a kicsit, az se nyikkant meg szívhanggal. Na bepánikoltattak rendesen, hogy akkor reggel rosszul éreztem a mozgást? Most mi van?
Felküldött a nőgyógyászhoz, s mondta ha végeztem menjek vissza. Mivel időpontosok voltak ki kellett várni a sorom. Másfél óránál többet ott evett a tudatom, hogy minden ok, most akkor mi van? Kértem Ádámot jelezzen, és mintha piciket jelzett is volna, de nem nyugodtam meg.
Na behívtak, doki mondta mozog? Mondtam én reggel azt gondolom mozgott, akkor mondta itt nincs terhesgondozás, most ő nagyon nem vizsgálhat meg, de hasival megnézett és láttam verni a szívét, s a doki szerint ok minden. Nagyon nem nézte meg csak a szívét, a magzatvizet, meg úgy a fejét, s azt mondta rendben van megnyugodhatok. Nem kívánom senkinek ezt az érzést, míg várakoztam.
Visszamentem több, mint 1,5 óra után, hát már nem volt védőnő. Kicsit pipa lettem rá, hogy beparáztat, s mikor hazamegy nem szól telefonon sem, hogy hazament.

remény73
 
 


Dita, nagy piszokság lenne ha kérnék egy kék cumist, s ha talizunk odaadom az árát?

remény73
 
 


remény, hát ez durva....
Szerintem be kellett volna kérezkedjél az orvoshoz előbb, mert ha tényleg gond lett volna (pl. méhlepény-leválás vagy ilyesmi), akkor másfél óra nagyon sok!!
Na de az a jó, hogy végül nincsen semmi baj.
Védőnő meg :evil: .
Rémes, hogy mennyire nem képzelik bele magukat a "betegek" helyzetébe.

Kép
bikmakk
 
 


Bikmakk: akkor jó vékony lehettél előtte, ha van rajtad +17 kiló.
Sajnálom a vizesedést és köszi az infót a kórházi pakkról. Bárcsak, már én is itt tartanék!

Remény: ne hozd ránk a frászt!!! Sajnálom, hogy ilyen kálváriát kellett átélned, én is meghülyültem volna ez idő alatt. :(
Gondolom most meg van a véleményed a védőnőről. :?
Nagyon örülök, hogy Ádival minden oké, figyeld jó erősen a jelzéseid! Most pedig fújd ki magad és pihengess!!!!!

Na meg lett a menü vacsira, kagylós rizottó és palacsinta.
Remélem fincsi lett!

Kép

puszi Trix
trix78
 
 


Tudod Bikmakk a védőnőnek kellett volna betelefonálnia, hogy küld egy kismamát. A doki eleve késett fél órát, és sorszám alapján hívta a betegeket be. Ha bekéretőzök szerintem azok akik időpontosak, és már 1 órát vártak patáliát csaptak volna. Egy anyukával és nagymamival beszélgettem eleinte a fél éves kisfiúval kapcsolatban, aki aranyos volt.

remény73
 
 


REMÉNY
Atya-gatya! Nem semmi! Még jó hogy minden rendben. Sejtem, hogy duplán kivert a víz!

Gondoltam hogy felajánlom hogy veszek neked, de biztos voltam benne hogy ha kell akkor magadtól is felteszed a kérdést!
Szóval nem piszkosság mert számítottam rá! :)
Természetesen megveszem neked. :)
Valszeg jövő héten megyek pestre de lehet hogy már most vasárnap.
Igaz most csak a tesómékhoz ő meg nagyon messze lakik tőletek Budatétényben, de ha megyek anyuékhoz akkor esetleg a nyugatinál találkozhatunk.

TRIX
Én még nem voltam terhes és a párom anyukája elkezdte szídni a mai kismamákat hogy semmit nem tudnak megcsinálni, hogy egész nap fáradtak, mert hogy ő mennyi mindent csinált, pedig nem volt mikró meg mosógép meg mittudoménmi.
Na akkor megfogadtam hogy én nem is kérek tőle semmit, mert biztos akkor rólam is meglesz a véleménye, hogy itthon vagyok azt még egy kaját nem tudok megcsinálni.... bár én amondó vagyok, hogy azért a lombikosokat meg a spontán kismamákat ne vegyük már egy kalap alá.

VICKY
A sógornőm mesélte hogy a páromnak 25x kellett már szólni hogy menjen a kórházba az apasági nyilatkozat miatt. Az utolsó pillanatban ment már be. Engem nem érdekel, neki lesz a ciki hogy ha az én nevemet fogja viselni a gyerek. Az én nevemhez ráadásul jobban megy az a keresztnév ami a legjobban tetszik, úgyhogy még jól is járnék! :) (na persze csak viccelek, és sztem Bogyónál nem fogja ezt csinálni, mert eleve már mondtam neki hogy a papírokat is neki kell intézni, adókártya, tb-kártya, gyed stb.) Azt mondta OK!

KAKTI
Kinek a pap, kinek a papné!

BIKMAKK
Akkor te előtte csontváz lehettél mert én nem látok a pocakon kívül pluszt rajtad. Ezt most tényleg tök komolyan mondom..... de biztos igaz amit mondasz, elhiszem. De nemsokára lemegy a nagy része :)

dita75
 
 


Köszi Dita, vasárnap nem is lett volna jó, szüleimhez megyünk, hacsak párom le nem fújja. Ugyanis náthás lett, tegnap óta másik szobában alszik.

Az apaságitok megvan nem? Vagy még nem voltatok bent az önkormányzatnál? Én egy hónapja elintéztem, kell hozzá mindkét fél.

Nálunk sem volt házasság, mert nincs rá pénz, s emiatt nem vállalnám be, megvagyunk így is már 10 éve... Max. egyszer lesz a gyerek miatt anyakönyvezetős is, de lehet az sem. Attól még apa és anya leszünk neki.

remény73
 
 


remény: Kedves egy védőnőd van. De legalább nincs semmi gond, biztos rossz volt a gépe. Kíváncsi lennék, hány kismamát paráztat be emiatt.

dita: Az apasági nyilatkozatot az önkormányzatnál kell előre megcsináltatnotok. A kórházba kell majd bevinni, de szerintem az a jó, ha még szülés előtt leadjátok. Legalábbis én így tudom. Vinni kell egy igazolást a nőgyógyásztól, hogy mikor volt a fogantatás és arról kell nyilatkoznia, hogy akkor már veled volt és vállalja a gyereket. A fia születésénél ők nem voltak házasok? Akkor a házassági anyakönyvi kivonatot kell csak bevinni.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok!

Mi sem vagyunk házasok, de én is rá fogok bízni mindent az apjára (már amit lehet), valamit csináljon ő is.
Vagy végszükség esetén (mint Ditánál) kapja az én családnevemet (amúgy is imádom a nevemet), ha már az apja nem volt hajlandó elvenni. :lol:
Amúgy én is nagy esküvőt szerettem volna mindig, de biztosan belementem volna egy szerényebbe is!!!! Mostmár mindegy....

Ma voltam kombinált teszten.
Down: 1: 14.562
Edwards: 1: 300.995
Patau: 1: 855.814
Szóval teljesen NEGATÍV!!!!!
Kaptunk DVD-t is (már megnéztem vagy 3x). Mivel 12:30-ra mentem a legnagyobb melegben, úgy gondoltam, hogy babó majd aludni fog, erre annyira mozgott, hogy a doki alig tudta bemérni a szívhangját, hogy rákerülhessen a DVD-re :lol:

Igazából most kezdem felfogni, hogy tényleg van egy babó a pocakomban és hamarosan anya leszek!!!!

Bikkmakk!
Én sem látom azokat a kilókat!!!!

Remény!
Nem írigyellek a mai történés miatt. Én ezért nem merem még használni az itthoni szívhang-készüléket.

Rilla!
Tényleg óvatosan azzal a hosszú úttal! Van babavédő öved?

Ja és elfelejtettem:
A baba korát ma 13 hét 2 napra becsülték (12 w+5 nap helyett), de ugye ez nem lehetséges az inszem miatt. A doki azt mondta, hogy pedig ennyi idős és a többi vizsgálatra eszerint kell mennem????!!!!!!

Kép
akire79
 
 


Akire, nem jelent semmit az mit mondanak a koráról, ez folyamatosan változik hétről-hétre. Nekem is volt, mikor idősebb,. volt mikor fiatalabb volt.
Ma a fejméret alapján nekem ez a doki 25 hetet mondott, tehát nem mérvadó. 1-2 hét eltérés mindig lehet.

remény73
 
 


AKIRE
NEm tom párod hogy hívják (gyere idén kívül) de a te neved az jó hosszú ehhez még esetleg választasz egy Alexandrát, vagy még ennél is hosszabbat akkor fel lesz adva a bébinek a lecke! :)

Tökéletes az eredményed, hát én nem büszkélkedhetek ezzel annyira de tudom hogy úgyis egészséges Bogyóci.
A korom meg a súlyom miatt eléggé le van csúszva a % arány.
Fogyni még fogyhattam volna ha nem kapok annyi hormont, de fiatalodni már elég nehéz lett volna. :(

Nekem általában 1-2-3 nappal fiatalabbra szokták Bogyit titulálni, de hát ez még változhat a másik irányba is. Pocakméret alapján simán be is fektetnének már a szülőszobára. :)

REMÉNY
Ti már ezen is túl vagytok? 12 évvel ezelőtt apának a kórházba kellett mennie nyilatkozni. Most azzal jön itt nekem hogy miért nem jó a közjegyzői papír??? (amit eleve a BMC-ben hagytunk)
Mint akinek nehezére esik vállalni a gyereket, na már nálam is kezdi.................. :twisted:

VICKY
A fia anyját nem vette el feleségül. Csak aki utána volt csaja.
Szerencsére nem lett gyerek a házasságból. Még az kéne ..... két különböző anyátó gyerek, te jó isten még belegondolni is rossz.

dita75
 
 


Sziasztok,

Hazajöttünk. Nem volt egyszerű, begörcsöltem szombat és vasárnap este is :( Így hétfőn a Kútvölgyiben kezdtünk, kiderült, hogy felfáztam. Babunak semmi baja. Nagy túlélő lesz a kiskrapek :lol:
Kicsit le vagyok maradva az eseményekkel, ezért elnézést előre iS :oops:

Bikkmakk,
Sajnos nem tudom mennyi hasznosul ebből az 1500 mg-ból. A béres magnézium 250 mg-os, abból szedek 3*2 szemet, de állítólag a Mg-ot nem lehet túladagolni :oops:

Vigyázzatok magatokra:)

Hú, nagyon nem bírom ezt a hőséget, megyek aludni,
Puszi nektek,
s.
Kép
swanny
 
 


Dita, igen, ugyanis a tesóméknak kellett, s elmentem az önkormányzathoz, hogy nekünk ugye nem kell? mire közölték, de igen. Még szerencse, hogy ez ingyenes....

A cumi szilikonos, ugye? Mert nem szeretnék latexeset...

Swanny vigyázz magadra, itt a célegyenesben már ne legyen semmi gond. Pihenj sokat...

Itt is meleg van, de csak éjszakára tudunk ablakot nyitni, mert különben jönnek a molyok, s nem elég a hangya család a lakásban a molyok pláne nem hiányoznak...

remény73
 
 


Móóóóóórning lusta banda! :)

Dita 2.30 kor kel, film + néz filmet 4.30-ig, utána kertet locsol, reggelizik, ágyneműket húz, mosómasa már megy. :lol: 8)
Apa most indul dodozóba és állítja hogy még a pap se szart de én már függök! :wink: :lol: :lol: :lol: :lol:

A két nap alatt nem aludtam összesen 8 órát.
Lejár a mosómasa indulok tescoba ventillátort venni. :)


REMÉNY
Sztem aventnek csak szilikonos van! :roll:

Kell időpontot kérni az önkóhoz? Szoc. osztály vagy kihez tartozik ez az ügy?

SWANNY
Sajnálom a felfázást. Szerencse hogy babónak semmi baja.

dita75
 
 


Dita, én az anyakönyves részlegen voltam. Nálunk nincs időpont, érkezési sorrendben történt. Mentünk mindketten, én vittem a beültetésről a papírt, meg kellett a kiskönyv, a személyi és a lakcímkártya. Érdemes megcsináltatni, de ha nem muszáj ne a nagy melegben menjetek. Én igazítottam magunkat a leghosszabb nyitva tartáshoz, s mivel párom dolgozik, így hozzá is. Rengeteg nagy pocis is volt akkor.

Nem vagy semmi a hajnali keléssel. Én ma éjjel a paplanom helyett csak a huzattal takaróztam, így elviselhető volt. Minden ablak nyitva, hogy kereszthuzat legyen...remélem nem fázok meg, nem szeretnék....

remény73
 
 


Akire: nagyon örülök és gratulálok a jó eredményhez!!! :wink: :lol:
A baba becsült kora tényleg nem mérvadó, nálunk is mindig változó volt eddig.

Remény: hogy van Ádi? Remélem tegnap óta sokat mocorog és megnyugtatott már a kis rosszcsont.

Dita: Te aztán nem fecsérled az idődet! Már kidolgoztad magad hajnalban :lol:, ügyi vagy!!!!!
Egyébként én sem alszom valami jól mostanában, de amúgy viszont aránylag kipihentnek érzem magam, elég energikusnak is mondhatnám. Esténként nem dőlök ki 8-kor, mint a terhesség első 2-3 hónapjában. :wink:

Swanny: örülök, hogy Babó jól van, de hol szedtél össze egy ilyen csúnya felfázást? Vigyázz magatokra és pihenj sokat!!!

Ma is baromi meleg lesz Csajszik! Hétvégén nagy meló lesz nálunk, hálószoba szekrény összeszerelés ill. lekvárt is akarok főzni.
Nem fogunk unatkozni. Remélem kicsit tényleg lehűl majd az idő! :)

Kép

puszi Trix
trix78
 
 


Trix, tegnap este elalvás előtt Ádám megmutatta, hogy a pocimban van és minden ok. Mozgott, eleinte rugdosott, kitámasztott, szerintem forgolódott is, nagyon jó érzés volt. Ma reggel megint lusti, de nem lehet mindig virgonckodni.

Tegnap hívtam mobilon a védőnőt, szart felvenni. Ma nincs kedvem bemenni hozzá, de felhívni sem. Majd még kigondolom hívjam-e.

A lekvárfőzés sem egy hideg művelet, úgyhogy óvatosan a tűzhelynél...

remény73
 
 


Na felhívtam a védőnőt, mint kiderült utánam is volt egy kismama annál tökéletesen működött a gép...nem értem nálam mi volt a gondja. Remélem ezt nem ismétli meg nekem többször. 4 hét múlva kell mennem újra. A poén az volt az én szívhangom se mutatta a készülék, lehet én se éltem akkor? :)

remény73
 
 


Remény: örülök, hogy minden rendben a Babóval!!!! :lol:
Hát, sajnos muszáj lekvárt főzni, mert nem szeretjük a boltit, majd vigyázunk.
Legutóbb meggylekvárt csináltunk, most sárgabarackot tervezek.
Már csak gyümi kell hozzá, azt pedig Norbi hozza majd délután.

Közben lecseréltem a vonalzómat. :lol:

Kép

puszi Trix
trix78
 
 


Biztos melege volt a szerkenytűnek :roll:

Kép

puszi Trix
trix78
 
 


Akire: Gratulálok a jó eredményekhez. Nem bánnám, ha már én is túl lennék a 12 hetes uh-n és a kombinált teszten. Legutóbb nekem is 8 hetesen 9+6-nak írta az uh. Pedig nálunk is tuti az inszem miatt a fogantatás napja. Most akkor a 16 hetes AFP-re eszerint kell bemenned? Mekkora most a babád?

Dita: Így már értem. Én azt hittem, hogy az előző felesége az a gyerek anyja. Ezen a közjegyzői papíron egyébként már én is gondolkoztam, de szerintem az apaságinál pont az a lényeg, hogy ne legyen régi a papír. Sztem. A hétvégére mondja a hidegfrontot, de azért a ventilátor még később is jól jöhet. Ma éjszaka én se sokat aludtam, nagyon meleg volt.

Swanny: Sajnálom, hogy így felfáztál. Már nemsokára kint lesz az a baba.

Trix: Nagyon jó az új vonalzód.

Remény: A védőnéninél a vámpírcsaládnak nincs szívhangja.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok Kismamik!!!Remeny!!nem semmi amit irtal,de latom minden ok,es az a francos gep bekavart.Gondolom nagyon megijedtel.Pont ma voltam vedononel,es mondta,hogy legkozelebb nezi a szivhangot,te jutottal az eszembe!!!lehet,hogy a melegtol bezavarodott,de a lenyeg,hogy minden ok.Azert erdekes,hogy rad se csorgott,mi ujsag veletek.Latom,neked is bejott a vonalzo,ami nekem van!!!Akire!!Orulok,hogy minden ok,es tulvagy a 12.heti eredmenyeken!!Megkerdeztem a vedonot,nalunk alapbbol elkeszitik ezt a szurest,kotelezoen,nem kell menni maganuton.Es annyira aranyos volt,elkezdtunk a babak mereterol beszelni,es elovett par kartont,akik mostanaban voltak 12 hetesen es 5-7cm kozotti baby-meretek voltak!!Swanny!!Vigyazz magatokra!!!Azt mondtak nekem regebben,hogy nagyon konnyu folfazni!!!En meg nem ereztem soha,hogy fel lettem volna,de gondolom,ha nem vagy kismama,akkor is eszrevenne az ember.Adtak ra valamit???Dita!!Irtad a multkor a palacsintat,tegnap meg a lecsot,ugyhogy ma gulyaslevest,es gofrit sutok!!!Ahoz kepest,hogy folyamatos roka-koma van,most megkivantam toletek!!!Ja es en is fogytam 2.50 kg!!!Akire!!Cuki a poncso,latom te is nunisra gyursz!!!Rilla! Neked jo lagzizast hetvegere,en meg nem merek hosszabb utra elindulni,mert 20 perc utan meg kell allnunk,de hatha elmulik majd.Azt hiszem te kerdezted Ronyt,igen tartjuk a kapcsolatot telcsin,es skypon,es keszul hozzank agusztusban,ja es persze Madonna koncertre!!!Inkabb kivarja a kotelezo pihit,es proballja elvezni a nyarat!!!!puszi Mindenkinek!!
zoe33
 
 


ZOÉ
Ez ám a telepátia, ma nálunk is gulyi lesz pogival :)
A pogit nem vállalom be még a vadi új ventillátor mellett sem ami most is ontja rám a hűvöset. Bolti pogi lesz. Kibírják!

REMÉNY
Köszi majd megérdeklődöm meddig van nálunk ügyfélfogadás.
Párom elég sokáig dolgozik de majd egyszer legfeljebb korábban elkéretőzik.

TRIX
Meggylekvár ..... nyamm! :)
Ügyes kis háziasszony vagy.
Én eddig csak asszisztáltam anyunak befőzésnél, de egyedül neki nem állnék.

Na most már ásitozom rendesen. Gyorsan felteszem a levest mert nemsokára jön a kölök aztán one alvás. Csak el ne aludjak a leves mellett. Asszem felhúzom az órát hogy ha már a zöldséget kell beletenni arra felkeljek. Utána meg már csak 15-20 perc..... :)

Tegnap a felét nem intéztem el annak amit akartam ... és ma sem. :(
Voltam postán, telefonboltban, tescoban.
De zárva volt a könyvtár meg a bababolt is még reggel 8kor.
Hazafelé meg már nem mentem be egyik helyre sem mert taxit hívtam, ugyanis 4 szatyor kaját vásároltam meg a ventillátort.
Persze a gyógyszertárat megint elfelejtettem. Este mehetünk fel megint mert ma már be akarom venni a vitamint. Tegnap se vettem be mert elfogyott! :roll:

Bezzeg holnap lehül a levegő! Pedig tudnék anyuéknál pancsolni a medencében. Bár azt mondja a párom hogy csak villámlátogatásra megyünk. Ugyanis el kell mennünk a főnökömnek a jet-sky-ért pestre. Anyuék onnan már nem laknak messze, de csak beugrunk, aztán hazafelé meg fehérváron felvesszük az etetőszéket meg a kádállványt amit a teszveszen lőttem, és mondta a főnök hogy ha akarjuk most és van helye elhozhatjuk már a szekrényt, pelenkázót meg a csúszdát a légópincéből. Én már rég elhoztam volna de a párom nem szeret semmit kerülgetni a lakásban és most a garázst is festjük úgyhogy még oda sem tudjuk tenni.
De majd csak idekerül lassacskán.

dita75
 
 


Sziasztok Kismamik!

Nincs is erőm visszaolvasni, csak jelzem, jól vagyok, de szenvedek a melegtől. :roll: Ma voltam vérvételen, és az EKG-t is megcsináltattam. Most megyek és pihenek tovább - de előbb összedobom a lecsót. :(

Kakti

KépKép

KépKép
kakti
 
 


Vicky: köszi. :) Gondoltam ez a vonalzó jobban tükrözi a helyzetünket. Minden lényeges info rajta van. Babócák neve, szülés várható ideje. :wink:

Zoé: gofri, az nagyon fincsi! :) Remélem már nem sokáig kínoznak a rosszullétek. Ebben a kánikulában nem lehet valami kellemes a hányinger.

Dita: nincs szerencséd a könyvtárral és a gyógyszertárral. :?
Szorítok, hogy tudjatok egyet pancsizni holnap. :lol:
Majd tegyél képet a cuccosokról, bár az etetőszéket már feltetted egyszer.
Nemsokára nekünk is meg lesz a légzésfigyelő, talán hétfőn este. :wink:
Jól tetted, hogy hívtál taxit, de minek is cipekedsz? Vigyázz Magatokra! 8)
Egyébként én is imádom a meggylekit, ezért is csinálok házilag. Nem egy nagy kunszt ám.

Kakti: látom te is kedvet kaptál a lecsóra. :D Fújd ki magad és pihengess!

Most ebédeltem, de annyira melegem van, hogy utólag nem is esett jól a kajcsi.
Most megyek és lezuhanyozok egy kis langyos vízzel.....

Kép

puszi Trix
trix78
 
 


TRIX
Én általában 4 körül eszmélek fel hogy basszus még nem is ebédeltem. Ma hajnalban amikor kiültem a nappaliba tévézni akkor megettem 4 db kopasz barackot. Amikor hazaértem a tescoból akkor egy sajtos kiflit és még mindig nem kívántam meg semmit tartalmasabbat.

Pedig most egyszerre háromféle kaja fő a gázon, de előre látom hogy nem fogok enni mást mint dinnyét. Várom hogy lehüljön! :)

Bizony ezt a kettőt már szerda óta intézem! Kevés sikerrel! De hogy még a bababoltos is zárva volt! Pedig nyitvatartási idő szerint már nem szabadott volna. Majd jól rápirítok hogy ott álltam fél órát és rá vártam. Persze csak 20 perc volt, mert addigra már odasütött a nap és úgy nem akartam ott ácsorogni és megfőni.
Pedig pénzt vittem neki, a babakocsinak a részletét. Majd hétfőn megkapja.

dita75
 
 


Sziasztok!!!

Na meg van az AFP végeredménye: 0,91 ami pont a határon van mert 0,8-tól jó azt mondta a doktorbácsi. Azért kicsit aggaszt,hogy ilyen alacsony, de ez csak az én túl parázásom.
Voltunk ma még Apával a 18.heti ultrahangon és láttuk a babócánkat aki ismét nagyon mozgékony volt. Nagyon nem tetszet neki az kemény bigyó amivel nyomkodta a doktorbácsi a hasamat.
Aztán Apukához fordult és megkérdezte,hogy " nos Apuka itt valami van a két kis lába között na vajon mi?? Hát az ami a lányok lába között nincs." Tehát én is beállok a fiús anyucik körébe.
Most már végre megvehetem a Lidli-be az a kék macis hálózsákot amit már rég kinéztem.
remény73 nem semmi sztori,de lehetett volna a védőnőbe,hogy átmegy veled az orvoshoz mert nincs messze ha jól tippelek.
Hát nekem sem sok kedvem van enni csak inkább inni,de azt sokat.

Puszka

Mindenkinek szép hétvégét kivánok.

Kép
Kép
colin
 
 


Colin!
GRATULA a kisfiúhoz! Kisfiút is akartatok? Mi lesz a neve?

Swanny!
Csak óvatosan azzal a felfázással, nehogy valami baja legyen a babának így a finish-ben!

Vicky!
Babó mérete, ülőmagasság 7,3 cm és 1 cm-es a kis combcsontja :lol:
Én sem tudom pontosan, hogy akkor mit kell számolni, de én úgy döntöttem, hogy az inszem szerintit veszem alapul, hiszen az a biztos. Majd 6-án megyek újra dokihoz (az én számításaim szerint 15w+5d) és akkor majd letisztázzuk ezt.
Aztán a 18. héten kell mennem mégegy genetikai UH-ra az Istenhegyi Klinikára.

Ja el is felejtettem írni nektek, hogy tegnap Lilu is ott volt a Klinikán a férjével együtt. Aranyosak voltak...

Szerintetek a védőnőhöz kötelező járni?
Sajnos csak nagyon hülye időpontot tud adni (szerda 13:45), én a meló miatt nem nagyon tudok akkor elmenni. Csinál még valamit azon kívül, hogy megméri a súlyomat?

Kép
akire79
 
 


Akire,
nem kötelező, lemondhatsz róla, csak akkor nem kapsz anyasági támogatást vagy mit (azt az egyszeri 60 ezer ft körüli összeget).
Azt hiszem.

Kép
bikmakk
 
 


AKIRE
Sztem kötelező! De ha csak a pénzt nézzük az sem mindegy!
A munkahelyeddel meg ne foglalkozz, kötelesek elengedni a vizsgálatokra!

COLIN
Gratula a kistököshöz, nagyon sok pöcsös születik mostanában, remélem mi kivételek leszünk Akirével.
Trixnek a legjobb neki lesz ez is az is! :)

Mindenkinek szép hétvégét, holnap max estefelé leszek gépközelben!

dita75
 
 


Jó reggelt!!

Én kisfiút szeretem volna a párom meg kislányt. De most,hogy igy alakult látom Apán,hogy nagyon boldog mert majd lehet focizni meg sörözni a fiával. A név még nincs eldöntve mert ami tetszik abból van a családban. Attila lesz a harmadik neve Apuka után az biztos.


Puszi

Kép
Kép
colin
 
 


Sziasztok!

Nálunk du. 2 óra óta fúj a szél, jégeső volt, és orkán erejű szél. Most is esik. Pont hazaértünk pestről és akkor kezdődött az egész.
Olyan meleg volt a lakásban hogy amikor melegítettem a kaját le kellett feküdnöm mert teljesen elsötétült minden. Aztán a szél szerencsére kivitte a meleget. Olyan sötét lett mint este. Kicsit tudtam is aludni a délután, bár nagyon zengett az ég és Bogyóca is szétrugdosta a hasamat.
Már elcsitult az idő de még mindig pörög!

A pesti úttal nagyon nem volt szerencsénk. REggel az M0 volt beállva, aztán meg ahová mentünk a jetsky-ért pont előttünk volt valami baleset és eltereltek minket. Azt sem tudtuk hol járunk összevissza kavarogtunk a kurva utánfutóval.
Végül kikevertünk valahogy a Váci útra erre fel felhív a főnök hogy menjünk be a belvárosba mert az Armaniba vettek cuccokat (fél millió forintért) és egy táskát ott felejtettek. Csak a buszmegállóba tudtunk megállni, fostunk is hogy megbüntet a rendőr. Persze az M7-esen is baleset, lépésben haladtunk a 40 fokban. Fehérváron felnyaláboltuk amiket teszveszeltem aztán így sikerült pont hazaérni még a vihar előtt.

dita75
 
 


Jó nagy vihar volt itt tegnap, az egyik nyárfát kettétörte és rádöntötte az alatta parkoló kocsikra. Nem irigylem a tulajokat. Az ucta végén meg letépett az egyik fagally egy elektromos kábelt.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Hazajött apa pénteken. Szegény olyan fáradt volt, hogy kb. 2 másodperc alatt aludt el. A 3 nap alatt 4 órát aludtak, és úgy vezettek. Hát csoda, hogy halálra izgultam magam?

Mára sikerült az unokaugaim is kipihenni. Ma pl. 1/4 10-ig aludtam. aKkor riadtam fel, hogy még főznöm is kell.
13 órára jön apa, addig kisül a rántotthús. Még szerencse, hogy a sógornőm küldött tesómmal húslevest. :)

Nálunk is nagy vihar volt tegnap este, de mi kinn lakunk a pusztán, így nagy kár nem lett. Benn a városban nem tom mi a helyzet.

Kép

Kép
vevikk
 
 


Ja! A cumról jut eszembe.
Én nem veszek, sőt a családnak és ismerősöknek is megtiltottam, hogy vegyenek. A kezdőcsomagban lesz 1, az vész esetére, ha már tényeg nem tudok mit kitalálni.
De nem tartom jónak. itt a környéken egyébként nagyon sokan nem adnak a babáknak cumit.
Sógornőm lányát is olyan nehéz volt leszoktatni, hogy csak na...
Én amondó vagyok, hogy van annak a gyereknek ujja, szopja azt (én is azt csináltam kiskoromban).
Arról úgyis e kell szokni, mihelyt valamit a kezébe vesz és játszik vele. Ezt a cumival nem tudja ( és nem is fogja) megtenni.
Azért meg hogy ne sírjon, nem fogok cumit adni neki.

Nem akaork senkit megbántani ezzel, ez csak a saját véleményem. :) :roll:

Kép

Kép
vevikk
 
 


Sziasztok!!

Hü,de kiürült itt minden.
vevikk nekem is ez a véleményem a cumiról csak eddig nem mertem mondani hátha megköveztek engem. Lesz majd 1 picike ivópoharunk amit már kb 4 hónaposan már tud fogni a babánk.
Tegnap minket jó elkapott a szentendrei uton a vihar olyan világvége hangulat volt,leszakadt fadarabok amit csak nagyon nehezen lehetet kikerülni.
A KIKA-ba voltunk tegnap és nagyon jó dolgokat látunk,de csak ötlet szinten mert az sem a mi anyagi helyzetünkhöz van kitalálva.

Kép
Kép
colin
 
 


VEKIKK, COLIN
Az ujjszopásnak is megvannak a hátrányai, pl. nem tudod tőle elvenni. Vivien az unokahúgom már majdnem iskolába ment de még mindig szopta az ujját és tiszta bibircsók, szemölcs volt neki.
Előnye is van persze, pl. ha kiesik éjjel akkor vissza tudja magának tenni.

dita75
 
 


vevikk: Én is így vélekedek a cumiról, de nem biztos, hogy be is fogm tudni tartani. Sajnos én ismertem egy kislányt, aki még 7! évesen is az ujjával a szájában aludt el és napközben is be-bekapta néha, mikor nem figyelt. Már le volt válva a körme! Én azt mondom, akkor már inkább a cumi, de alapvetően az is max. alváshoz. Én is és a húgom is nagyon rossz cumisok voltunk, még 3 évesen is mindig volt nálunk. Egy a szájban, kettő a kézben, nehogy ne legyen másik. :) Szval azért ezt sem szeretném. Megpróbáljuk az arany középutat, de nagyon irigylem a barátnőmet, akinek egyáltalán nem volt cumis a fia és az ujját sem szopizta igazából. Ez kellene nekem is. Pláne, hogy az ő gyereke nem is az a nyűgös fajta. Kérdeztem tőle, hogy hol lehet ilyen babát beszerezni. Képzeld, a fia már a kórházban átfordult és már első nap végig aludta az éjszakát. Jó nem?

Képzeljétek, ma megméretkeztem és fogytam 1,5 kilót! Már majdnem 70 alatt vagyok. Nem is tudom mikor voltam utoljára ennyi. Pedig a hasam meg akkora, mint aki már min. 6 hónapos.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Hali Lányok!

Köszi az érdeklődést, megvagyok :D Úgy döntöttem, hogy nem kezdek bele a következő lehetséges hónapban a projectbe, hanem inkább szabit adok magamnak és kivárom a 3 hónapot. Kicsit sok volt ez így egymásután hogy 3/4 évig csak ettől a dologtól függött az életünk. 6 inszem+1 lombik egymás után semmi pihenővel. Talán kicsit fel is lélegeztem hogy nem erőltetem ennyire a dolgot. Ja és még pénzt is spórolok :)
Kihasználom a nyarat, úszkálás, futás, fodrász, fogászat stb Habár az utóbbi már nem az élvezetek kategóriába tartozik :)
Bár azt egy kicsit sajnálom, hogy nem együtt paramamiskodunk Zoe-val :D Mondtam is neki, hogy legalább kijár mindent és csak küldi az infót, mikor hova kell menni :) :)

Remény!
Kicsit kiakadtam ezen a sztoridon. Annyi lehetett volna a védőnőben, hogy miután jól beparáztatott, legalább felhívott volna hogy mi van. Ennyire foglalkozik a dologgal???

Rilla!
Lassan már neked sincs sok hátra..... :D Hogy bírod ezt a hőséget? Jövő hétre még melegebbet mondanak

Ditus!
Párom dettó :D Lecsó az nem kaja, max reggelire jó :D Palacsinta nála csak desszert :D

"A szépség mindenütt ott van, nem rajta múlik, hogy nem látjuk meg."
(Rodin)
rony77
 
 


Lányok bocsi hogy beleszólok, de cumi téma:
A cumit el tudod venni, de az újját nem. Az unokahugom iskolás volt mikor leszoktatták az újszopásról... Jamina is cumizik, de csak megnyugvásra aztán kiköpi :)

Kép

Kép
witch26
Budapest X. kerület
 
 
 
 


Hát nem tudom...

Amint írtam az erre felé lévő kisbabák nagy százaléka cumi nélkül nő fel, de egyiknek sem volt gondja az ujj szopással.
Mivel egész nap le vannak foglalva, nem igen jut eszükbe, hogy az ujjukat szopják.
Amíg kicsikék, természetes dolog (hiszen odabenn is ezt csinálják a pocakban), de ahogy nőnek senkitől nem hallottam, hogy probléma lenne.
Én kipróbálom, aztán majd meglátjuk.

Kép

Kép
vevikk
 
 


Sziasztok!

Bocsi, hogy nem írtam, de nem voltam gépközelben. Anyuéknál voltam.
Nem lett jó az AFP-m, megyek gen.-ra.
Majd írok, ha visszatértem.
Ja! Alacsony lett kicsit. (Lányomnál magas volt, akkor is mentem. )Úgy látszik, nekem nem ez az erős oldalam.... :roll:
Remélem, mindenki jól van. Ha hazajöttem, visszanézek, kivel-mi történt.
Drukkoljatok!!!Üdv.

Brigi
Kép
Kép
Kép
brigi33
 
 


Sziasztok Csajszik!

Olyan jól esik, hogy hétvégén lehűlt a levegő, jó friss most, tudok végre szellőztetni. :lol:
Úgy néz ki, hogy lesz a teraszunkon ma este végre napellenző, mivel vettünk egyet és már csak fel kell szerelni. Végre ki tudok ülni délután is a teraszra holnaptól, már nagyon várom.

Cumitéma: én is a cumit adók körébe tartozok. :)
Az ujjszopás olyasmi lehet, mint a körömrágás, nagyon nehéz lehet róla leszokni. Bár tudom, hogy a körömrágás később alakul ki a gyerekeknél. :wink:
De hát mindenkinek meg van a saját véleménye és úgy szoktatja a saját gyerekét, ahogy jónak tartja.
Majd a későbbiekben megosztjuk a tapasztalatainkat erről. :wink:

Colin: gratulálok a kisfiúhoz!!! :wink: Jó egészséget!!!

Brigi: nagyon drukkolok, hogy rendben legyen a Babó!!!!! Barátnőm most terhes a 3. gyerekével és nála egyiküknek sem volt jó az AFP-je és van már 2 szépe egészséges gyereke :wink:
A genetikai vizsgálat pedig kiderítette, hogy a 3. Babó is teljesen rendben van! :wink:

Rony: örülök, hogy jelentkeztél. Pihend ki magad a nyáron és aztán újult erővel, veled marad majd a következő Babó!!!
Jó pihit és jelentkezz néha!!! :wink:

Kép

puszi Trix
trix78
 
 


Sziasztok!
Újra munkában - és újra köztetek. Smile
Rosszul tűröm a meleget, és félek a hét második felétől, de majdcsak lesz valahogy... :)
Puszi mindenkinek!

Kakti

KépKép

KépKép
kakti
 
 


BRIGI
Sajnálom a rossz AFP-t, de mivel ez egy elavult vizsgálat, lehet hogy tévedett és minden oké van, hisz a kislányod is teljesen egészséges.

TRIX
Hát a héten még melegebb lesz mint volt, úgyhogy nem úsztuk meg, ráadásul csüt-re 40 fokot mondanak és nekem akkor kell mennem délben a dokihoz, nem tudom hogy fogom ezt megoldani, de valszeg megkérem a szomszéd csajszit hgoy vigyen fel kocsival.

A cumis dolog amúgy meg sztem kialakul. A nővérem összes gyereke cumis volt. A legelsőt nagyon nehéz volt róla leszoktatni.
Pipukának hívta mert nagyapám mindig mondta neki hogy add nekem ide azt a pipát én is pipázni szeretnék. Ha elvették tőle örjöngve kiabálta hogy "adó kicsi pipukámat!"
Szóval ez sem igazán jó az tény. Vivien pedig soha nem fogadta el a cumit. Egész kicsi korától kezdve az ujját szopta és már 1-2 hetesen átaludta az éjszakát, és azután is. Be az ujj a szájba és csicsi. De még 6 évesen is bekapta az ujját, pedig már tiszta aszott volt, szemölcsös, meg puha a körme.
Mindkettőnek van előnye és hátránya is. Számtalant fel lehetne sorolni. Így hogy nővéremnek mindkét "fajta" gyerekből volt része még így sem tudná megmondani hogy melyik volt a jobb.

RONY
Remélem tudjátok a nyarat felhőtlenül élvezni és nem rágódtok a sok sikertelenségen. Én ugyanezeken mentem keresztül mint te egymás után, csak a lombik előtti műtét miatt hagytunk ki 2-3 hónapot, de az maga volt a pokol. Még szerencse hogy sikerült a lombik, mert én nem tudtam volna újabb hónapokat várni.
Pedig kell a feltöltődés. Sok sikert kívánok a folytatáshoz. Bizony én is sajnálom hogy te és Heni még nem kerültetek át ebbe a topicba, hiányoznak az írásaitok!

dita75
 
 


Sziasztok!!

Jaj a fiamnak egyre több hely kell és ezért egyre kevesebb ruha jó rám tehát be kell szereznem egy-két göncöt ha ki akarok menni az utcára. Az én kis drágám mindig hajnalban a legaktivabb.
brigi33 mennyi lett az AFP-d?? Nekem 0,91 az se tul magas.
Mi is beleszaladtunk a legnagyobb viharba mikor az RS-ből jöttünk haza.
kakti igyál sokat.


Zsú

Kép
Kép
colin
 
 


Kakti: sok folyadék és lenge ruházat! :wink: Gondolom a melóhelyen van klíma, csak a hazaút lesz necces!

Dita: azt tudom, hogy a héten is kánikula lesz, legalábbis ezt mondják, de jó volt ez a kis hidegfront.
Mi is vettünk egy ventillátort még pénteken, de nem sokat használtuk. Remélem valamit azért érni fog! :wink:
Neked jól szuperál? :wink:
Vigyázz nagyon majd csütörtökön délben! Vigyél sok vizecskét az útra és taxizz, bár tudom az is kész vagyon!
Ja, és milyenek a teszveszes cuccok élőben?

Kép

puszi Trix
trix78
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?