Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Én császáros voltam, de nekem sem jutott eszembe beadni a kicsit a csecsemősökhöz. PEdig aztán volt minden bajom/fájdalmam.
Zuhanyozni mindig akkor zuhanyoztam én is, amikor látogatóm volt, de a szobatársaim is vigyáztak a kicsire. JA és nálunk is mindenkinél az ágyban voltak a babák.

A műtét napján nagyüzem volt és a kezelőben készítettek elő a műtétre. Nem volt kellemes, de nem foglalkoztam vele és nem is csináltam belőle problémát. A műtét után is oda vittek vissza, mert még nem volt szabad szoba. Ez van.
A lényeg úgyis az volt, hogy múljon a z idő és a fájdalomcsillapítás és élveztem, hoyg a kisfiam ott szuszog a mellkasomon. Imádtam ezt a pár órát.

A csecsemősök között tényleg vannak érdekesek...egyszer én is megkaptam, hogy ne most menjek, hanem később...bunkó volt a nő nem vitás, de fel voltam készülve erre, mivel olvastam itt a fórumon :lol:

volt olyan is, hogy az éjszakás nővérnek kellett szólnom, hogy nem kaptuk emg aznapra a második injekciónkat...akkor derült ki, hogy a délutánosok senkinek semmilyen gyógyszert, injekciót nem adtak be....egy császáros anyukának időközben letelt a 7 órája, amikor megszűnik a spinális érzéstelenítés. Ilyenkor, ha kicsivel előtte nem kap fájdalmoncsillapítót, akkor borzasztó fájdalmai leszenk...na, mivel ugye a gyószerosztás kimaradt, így lettek is...neki is voltak szobatársai, mégsem szólt senki a nővérnek, hogy ennek az anyukának pl segítségre lenne szüksége...csak a mi szobánk jelezte, hogy valami nek ok...Az éjszakás nővér külön be is jött megköszönni, hogy szóltunk...A finomsága az egésznek, hogy ő pl egyedül volt az egész osztályra...
Úgyhogy biztos az is benne van, hogy ki kell fogni. :)

összegezve...voltak kellemetlen szituk, de összességében én újra az Istvánt választanám.

Lilypie Pregnancy tickers
aithra
 
 


Zuhanyzás: Én a fiamnál akkor zuhanyoztam, amikor látogatónk jött.(pl. férjem, anyukám).De akkor még a folyosón volt a zuhany.Most, a lányomnál (látogatási tilalom volt)már a szobában volt a fürdő.Az ágyon hagytam, körbevéve a szoptatós párnával, és amikor elaludt, akkor mentem.Mindig figyeltünk egymás kicsijeire, de nem is kellett semmit csinálni, mert mindegyik kibírta azt az öt percet, nem sírtak, aludtak.

Kép

Kép
linus
 
 


Sziasztok, ha minden igaz, én is az Istvánban fogok szülni, most vagyok a 31. héten. Az (új) orvosom Siklós Pál, aki a múlt héten vállalt el, eddig egy másik kórházban egy másik orvos volt a fogadott orvosom, de esélyem nem lett volna császár után természetesen szülni, illetve egyébként sem az a baba- és mamabarát hely, amit szerettem volna. Így - talán kicsit későn - de meghoztam a döntést, hogy borítok mindent, és új orvos (és szülésznő és dúla) után nézek. Visszaolvasva jópár hónapot nem láttam, hogy valakinek ő lenne a szülésze, de hátha mégis. Szülésznőnek pedig Csűrös Erzsit kértem fel. Van valakinek tapasztalata, élménye velük kapcsolatban esetleg?
muzsa
 
 

 
 

Pacsuli
Itt szerintem alapvető félreértés van.
Nem azért nem veszik be a gyereket mert nincs kedvük vele bajlódni hanem azért mert ez az első időszak nagyon fontos az egymásra hangolódás, a szoptatás szempontjából. Én pont az első éjszaka nem adnám be semmi pénzért hiszen fontos, hogy amilyen sűrűn csak lehet mellre lehessen tenni. Én amúgy is úgy tudok nyugodtan pihenni ha velem van.


Természetesen senki nem viszi be a wc-be zuhanyzóba agyerekét de arra az 5-10 percre nyugodtan az ágyon lehet hagyni nem fog elszaladni. Egy ajtó választ el tőle, kislattyogni a csecsemősökhöz sokkal macerásabb szerintem.


Linus
még nem tudjuk. holnap fekszünk be kivizsgálásra a Madarászba... remélem minden rendben lesz... :cry: :cry:

Kép

Hékás
örülök, hogy találkoztunk!
Minden rendben veletek?

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


mamacka: ezt teljesen értem és egyet is értek vele, csak azt fejtegettem a saját példámmal is, hogy léteznek olyan esetek, amikor indokoltnak találhatnák azt, hogy mégis beveszik a gyereket az első éjjel, hisz mi értelme ezt az egymásrahangolódásdit úgymond kikényszeríteni egy anyukából, aki maga úgy érzi, hogy a végkimerülés szélén áll egy háromnapos ébrenlét vagy egy fájdalmas seb után? van értelme egy alig támolygó emberre ráerőltetni (ha ő inkább könyörög az alvásért) hogy de márpedig a babát kell mellre tenni akár félóránként, ahányszor ébred, mert csak az számít egyedül? így majd az angyali mosoly fog előbújni belőle a gyerek újabb és újabb felsírására? holott egy nap múlva, kis pihenéssel már előjönne őbelőle is az angyal.

más: írtátok, hogy "nincs" beöntés. ez mit jelent, nincs gumicsövük? vagy inkább nem szeretnek adni, tehát lebeszélnek róla? ha szeretnék, intézzem el itthon? :)) én beöntés párti vagyok, egyrészt mert természetes szülésindító (fájások nélkül mentem be), előidézheti a bélmozgással is a méhtevékenységet, másrészt, és ez a fő, iszonyú jó volt, hogy a nagy gátsebbel nem kellett még a nagyvécével is foglalkoznom a szülés után két napig! nem mertem nyomni se azokkal a hatalmas varratokkal, nemhogy odanyúlni és tisztogatni!
pacsuli
 
 


Mamacka, így ismeretlenül is drukkolok Nektek, hogy minden rendben legyen! Mi is végigcsináltuk a fiammal ezt a kivizsgálást (ha jól sejtem, arról az egy napos monitorozásról lehet szó), de hál'Istennek "adaptációs zavar" diagnózissal megúsztuk. A kezelőorvosunk azt mondta, gyakori ok ez a vizsgálatra, és nagyon-nagyon ritka, hogy valami komolyabb legyen a háttérben!Szóval szorítok.

Pacsuli, nekünk a felkészítőn szülőszoba-látogatáson azt mondták, konkrétan nincs is csövünk. Nem azért, mert lusták beöntést adni, hanem a szülésznő azt mondta, hogy a tapasztalat szerint a természet ezt elintézi addigra, és szerintük egyszerűen felesleges. Nekem sajna két programcsászárom volt, terminus előtt 1 héttel, szóval nem tudom, mit csinált volna a természet, ha kap rá időt :D.
Muzsa, nem az én dokim, de mivel első kézből szerzett info, mégis megírnám: barátnőm Siklós dokinál szült, (asszem mással nem is dolgozik, csak CS. Erzsikével) - azt mondta, jó volt a szülése, és Siklós nagyon profi volt, ami negatívum: relatíve drága, baromi sok betege van (ő a "celebek nőgyógyásza"), és volt, hogy a privát rendelőjében három órát várt az időpontjához képest, és hogy valószínű ugyanezért elég sietős a stílusa, nem ő az, akivel sokat lehet kis cetlire előre összeírt kérdésekről beszélgetni, meg egy picit hangulatember. Ja, és még annyi, hogy saját állítása szerint uh-ban nem a legjobb. (mármint Siklós mondta magáról). De most a másodikat is nála szeretné szülni, tehát összességében pozitív.
Üdv, Jetta
Vendég
 


Köszi Jetta, hasznos infók ezek nagyon!
A helyzet az, hogy nekem már sok ultrahangom nem lesz, ideális esetben, mert a 31. hetet épp ma töltöttem be. És van, akihez el tudok menni helyette... Mivel mindenkinél fizetni kell, még talán jobban is járok, hogyha a következőt mondjuk Hajdú Krisztinánál csináltatom.
Eddig egyszer voltam náluk, akkor 1 órát vártm (volt nőgyógyászom, akinél négyre volt jelenésem, h4-kor felhívtam őket, hogy odafáradjak-e, azt mondták, telefonáljak hatkor, hatkor pedig egy f10-es időpontot jelöltek meg, ami azért eléggé abszurd... akkor már csak egy negyedórát kellett várnom :))))))) szóval ehhez képest most ez az egy óra igen baráti volt, de tisztában vagyok vele, hogy lehet rosszabb is... viszont ami utána következett: az egy órás várakozás után egy teljes órát töltöttem bent velük a rendelőben! Minden érdekelte őket, még az előző terhességemet é szülésemet is elmesélhettem részletesen, a motivációimat, hogy miért fontos nekem, hogy császár után természetesen szüljek, stb stb., a következő alkalomra behirdettem, hogy a dúlával együtt megyünk és visszük a születési tervemet, hogy átrágjuk, egyáltalán nem volt se meglepődve, de azt nem mondta, hogy erre azért itt nem lesz idő... és hát természetesen meg is vizsgált, nyilván.
Lehet, hogy éppen egy különlegesem jó napját fogtam ki, és legközelebb nem lesz ilyen, de most pozitív volt az élmény nagyon.
Az ár nekem eléggé húzós, főleg, hogy a szülésznőnek és a dúlának is fizetni kell, de valahogy előteremtem...
Köszi mégegyszer, hogy írtál.
muzsa
 
 


Szia Muzsa!

Örülök, hogy elégedett vagy! Hát, nem semmi a volt dokid! Annyi kiegészítést írnék az uh-val kapcsolatban, hogy a kötelezőket nem ő csinálja, hanem az Istvánban az uh-specialista, akihez majd külön időpont kell (az természetesen tb-re megy). Barátnőm csak annyit mesélt, hogy ha jól emlékszem, minden hónapban csinált róla uh-t a magánban, és egyszer elnézett valamit, de korrekt volt Siklós doki, mondta, hogy nem biztos a látottakban, inkább nézze meg más is, és kiderült, hogy nincs semmi baj. Akkor mondta magáról, hogy ő nem valami jó uh-s :-)!
Legyen olyan szülésed, amilyet elképzeltél, sok sikert, Jetta
Vendég
 


Jetta, szinte biztos, hogy a kötelezőre nem az Istvánba mennék, mert az első kisfiam agyi rendellenességét a 18. heti ultrahangon észre lehetett volna venni, és nem vették észre. (Az első szülést is az Istvánban terveztem eredetileg, csak a koraszülés miatt kerültem az I-es Klinikára. Egyébként a horrorisztikusan sokat várató orvos is Istvános volt, Boros Judit, talán nem ismeretlen itt a neve.)
Az egész ultrahang vizsgálat kb 3 percig tartott, és ebből két percig a fiam fütyijét néztük. Én tök gyakorlatlan voltam, és elhittem, hogy ennyi egy úgynevezett genetikai ultrahang. Aztán ért a nagy meglepetés... ma már azt mondom, hála istennek nem vették észre, mert bár nagyon súlyos is lehetne a kimenetele ennek a dolognak, az én fiam mégis jó lapot húzott, és tökéletes, annak ellenére, hogy hiányzik egy igen fontos darab az agyából.
muzsa
 
 


Hajjaj, hát ez nem semmi! Nagyon nehéz lehetett, amíg kiderült, hogy minden rendben! És nem vett észre semmit az uh-s?!
Nekem a genetikait mindig Kodaj doktor csinálta, mert a nőgyógyászom szerint ő a legjobb és a betegeinek igyekezett mindig hozzá kérni időpontot genetikára. Ezt csak igazolni tudom, alapos, udvarias, és ráadásul válaszol is, ha az ember megkérdezi, hogy most mit látunk :-). Egyszer kerültem máshoz a két terhesség alatt, ég és föld a különbség, egy felületes, egy perc alatt végző, a köszönésemet sem fogadó, elég nagyképű hapsi vizsgált. a nevére sajna nem emlékszem, pedig a leleten direkt megnéztem, kit kerüljek ezentúl! Ja, és felháborodott, mikor kérni merészeltem papírt, hogy letöröljem a zselét a hasamról a vizsgálat után.
Ismerem az ex-dokidat, hallottam is róla hideget-meleget egyaránt. Azért az jó az Istvánban, hogy nem probléma a kórházon belüli doki-váltás. Én nem itt kezdtem, de az Imrében nem nagyon akarták átvenni egymás betegeit a nőgyógyászok, így váltottam az Istvánra, utólag nem is bánom.
Vendég
 


Nekem mondjuk közbejött egy kanyar ugye a Klinikán, szóval nem közvetlenül Borostól vett át a Siklós, de nem maradt titokban egy pillanatig sem, ki is kérdezett, miért nem hozzá járok már... és nem volt probléma ez sem.Nekem a 18. heti ultrahangot Mészáros László csinálta.
muzsa
 
 


Jetta,
nem Horváth Mihály volt? Hatalmas darab, bunkó stílus?
Nekem a nagyfiamnál mindkettőt Lázár doki csinálta, elsőre bunkó volt nagyon, másodszor meg nagyon jó fej. :roll:
A kicsivel meg az Istenhegyire jártam a genetikaikra.

Kép
Kép
Kép
ilba
 
 


Szia Ilba!

Húúú, nem tudom, pedig valahol megvannak a leleteim, de képtelen vagyok előásni őket :-). Egyébként lehet, mert a nagy darab stimmel: ősz hajú, ötvenes doki. Az Istenhegyit Te választottad, vagy a dokid javasolta?
Nekem a kicsivel kellett külön genetikára mennem (rosszkor levett afp, mint utóbb kiderült), mi a Bajcsyban kötöttünk ki, mert az I. női 5 HÉTTEL KÉSŐBBRE tudott csak időpontot adni. Tök jó egy genetikai vizsgálatnál, tényleg ráérünk tudni, hogy akkor mi is van a babával. Mondjuk a Bajcsyban meg a radiológia mellett volt a genetika: pocakos kismamák ülnek egy folyosón, ahol lépésenként ki van téve a sugárveszély tábla :D - elég morbid. Egyébként semmi bajom a Bajcsyval, velünk baromi rendesek voltak akkor.
Vendég
 


Jetta,
Istenhegyi önszorgalomból volt. :D Ikerterhesség volt, de csak Berci jött végül hozzánk és jobban oda kellett figyelni a másik "alkatrészeire". :) Jobban bíztam Hajdu doktornőben ...

Kép
Kép
Kép
ilba
 
 


mamacka, szorítok nektek, majd mesélj, mi volt!

muzsa, jesszus, nem tudtam, hogy ilyen kálváriátok volt :(((( és igazad van, tényleg még szerencse, hogy nem vették észre azt a rendellenességet, és maradhatott a fiatalúr :)

egyébként nekem is mikor a genetikai uh-t csinálták a helyi sztk-ban, az kb öt perc volt, ráadásul egyrészt nem láttam a monitorból semmit, mert ott erre nem adnak, másrészt mikor kérdeztem a nemét, azt mondták, hogy á, azt még ilyenkor nem szokták látni. 18 hetesen. én inkább azt gondolom, hogy konkrétan azzal a géppel nem szokták látni, mert pl. a fiammal bőven látszott már ilyenkor. ez viszont nem túl bíztató az eredmények tekintetében.
aztán elmentem az Újvári doktorhoz, akit mamacka ajánlott, és ő csinált egy legalább negyed órás genetikai ultrahangot, végigmutogatta a szerveket meg mindent, az nagyon megnyugtató volt!

hú, Boros Juditról én is azt hallottam, hogy nagyon profi, de állatira túlvállalja magát, és ide-oda rohangál a betegek meg a rendelések között, nehéz elérni. de egy barátnőm nagyon szeretett vele szülni.

járt valaki mostanában szülésfelkészítőn a kórházban? (én lehet hogy hülye vagyok, de nem találtam meg a kórház honlapját, meg tudná adni valaki? egy dúla összehasonlító honlapjáról tudtam meg, hogy a szülésfelkészítők szerdánként vannak, és hat alkalmasak, aztán kezdődnek újra elölről, de jó lenne akkor tudni, hogy most pontosan hol tartanak a ciklusok, mert mindegyik előadásra nem mennék el.)
jetta: azért nincs gumicső, mert a természet általában elvégzi addigra? :O ez tetszik, általában az összes létező felszerelés megvan mindenhol olyan felkiáltással, hogy a természet sokszor elrontja a dolgát, és épp az a baj, hogy ezeket imádják használni is :)))
pacsuli
 
 


Ilba, sajnálom az ikertesót :-(!

Pacsuli, nem én találtam ki, mint írtam a szülésfelkészítőn mondták. Ne rám haragudj.
Vendég
 


pacsuli:

Én ezt találtam a szülésfelkészítőről most:

http://209.85.135.132/search?q=cache:1Xz7VYSmcmIJ:szulesfelkeszitok.blog.hu/2008/08/26/szulesfelkeszito_tanfolyamok_a_szent_istvan_korhazban+istv%C3%A1n+k%C3%B3rh%C3%A1z+sz%C3%BCl%C3%A9sfelk%C3%A9sz%C3%ADt%C5%91&cd=1&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

-----------------------

A szülésfelkészítő tematikája:

1.Jelentkezés. A kórház és szemléletünk bemutatása. A terhesség alatti változások. A méhen belüli élet. (Előadók: Bán Judit, Csűrös Erzsébet, Dr. Siklós Pál)
2.A szülés történései.(Előadó: Bán Judit)
3.Relaxáció. (Előadó: Bán Judit)
4.Filmvetítés. (Előadó: Bán Judit)
5.Fájdalomcsillapítás. (Előadó: Dr. Petik Dóra)
6.Babaápolás, szoptatás (előadó: Dr. Baksay Andrea)

Szülőszoba-látogatás minden szerdán az előadások után.

Egy alkalommal 6-8 pár (előbb azok akik terminus közeliek).

Helyszín: IX. ker. Bp. Nagyvárad tér 1. Kórház ebédlője.
Ideje: minden szerdán 15.00-tól

------------------------

Ha valamikor a kórházban jártok, érdemes a szülészet mellett lévő ebédlőbe felmenni és ott általában ki van függesztve az üvegajtóra, hogy mi a tematika és melyik nap, melyik előadás van. Úgy könnyeben kiválaszthatod, hogy melyik érdekel?

[/url]

Lilypie Pregnancy tickers
aithra
 
 


Sziasztok!

Először is Eszter nagyon sajnálom,hogy rossz emlékeid maradtak a kórházról és az orvosodról(priviben kérhetek bővebb infót?)

Szerintem bárki nyugodtan leírhatja a negatív dolgokat a kórházról,személyzetről,hisz egy nyitott fórumról van szó.

Én 2008 karácsonyán szültem és 9éjszakát töltöttünk a kórházban,nekem kellemes emlék maradt a szülés,kórházban töltött napok és a csecsemős személyzet is nagyon rendes volt,volt alkalmam megismerni őket és még szilveszteri éjszaka is volt.Nekem sokat segítettek,mind a szoptatás terén és egyéb kérdésekben is,kézzel fejést is megtanították.Természetesen volt szimpatikusabb,de mindenki aranyos volt,sőt a kisfiam a becenevét az egyik csecsemőstől kapta.

pótlás:mi kaptunk,hisz kellett míg 3 napig nem volt velem a kisfiam és utána szerencsére beindult a tejcsi és volt is.

Viszont jó ha van fogadott orvos és szülésznő is

Szép estét Mindenkinek!
nituska
 
 



Kép
Kép
Kép
ilba
 
 


sziasztok,
bocsi,ez félrement :oops:
Vendég
 


Rebussal minden rendben köszönjük az aggódást. Nincs minden összenőve a kis szívén de nem nagy baj, meg van egy-két kimaradás de az is belefér a normálisba és még orrszondát sem kapott de így festett a drága:
Kép


Pacsuli
Szerintem ilyen esetben bevennék... de én nem voltam ilyen helyzetben de akiket én ismerek csecsemősök nagyon kedvesek voltak nem tudom elképzelni, hogy elhajtanának. Velem vagy egy órát szöszölt éjszaka...

Nincs a szülőszobán beöntéshez szett.

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


Sziasztok,

Úgy tűnik, azért mégis hasznos lett a kis "szóváltás"unk, vagy micsodánk, mert megegyezhetünk, hogy jót is, rosszat is le lehet írni, igy kerek a világ :-) Azt hiszem, nincs olyan kórház, ahol ne lennének problémák, aki épp jó periódust fog ki, az visszamegy oda, aki kevésbé jót, az messziről elkerüli.

Nálunk folyamatosan cserélődtek a szobatársak, volt ilyen is, olyan is. Az egyik lány próbált a wc-hez segítséget kérni, mert nem tudott felállni sem, annyira rosszul volt. Kérte, hogy kisérjék ki a nővérek, mondták, hogy jó, majd, majd többször szólt, de ezt 8 óra alatt nem voltak képesek megtenni. De ehhez hozzá tartozik, hogy ez nem feltétlenül a nővérek hibája volt, hanem inkább az, hogy nagyon kevesen vannak. Végül mi magunk kisértük ki és közben vigyáztunk a babára is. Csak pl. volt olyan helyzet, amikor az egyik szobatársam még nem emelhette fel a fejét sem az érzéstelenítés miatt, a másik a rosszul levő lány volt, én pedig nekik kettőjüknek próbáltam segíteni, miközben pl. magamnak mostam fel a vért, hogy ne azt kerülgessük egyszerre. Erre azért már azt mondom, hogy ez több a jóból. Meg egyébként is, az emberi hozzáállás volt az, ami a leginkább zavart, az, hogy ha nincs problémád, akkor tökéletes kórház az István, de ha bajod van, akkor azt oldd meg magad.......na, mindegy.....

örülök, hogy lehet sokfélét is olvasni, én fontosnak tartom az objektív tájékoztatást. Ha előbb tudtam volna egy csomó dolgot, máshogy döntöttem volna.

Eszter

Kép

KépKép
eszterxx
 
 


Mamacka, örülök, hogy rendben vagytok, mielőbbi teljes gyógyulást Rebekának!
Vendég
 


Eszter, teljesen igazad van abban, hogy mindenhol ki lehet fogni a jót is meg a rosszat is. Sőt, még egyes dokinak vagy nővérnek a jó vagy rossz napját is. Az a nőgyógyász, akit az első terhességem alatt otthagytam, velem nagyon hanyag és prosztó volt. Viszont (bár nincs róla itt sok vélemény), a mai napig csak jót olvastam róla . Szerintem az a lényeg, hogy akár jót ír az ember, akár rosszat, maradjon objektív és ne túlozzon, mert csak így tudunk egymásnak segíteni.
Még egyszer drukk a második szülésedhez, legyenek jobb tapasztalataid!
Vendég
 


Én is az Istvánban szültem, bár már 3 éve lesz:)

Csak pozítiv emlékeim vannak. Én 3 ágyas szobában voltam, ahhoz úgye volt külön wc és zuhanyzó. Amikor elmentünk zuhanyozni, arra a pár percre ott hagytuk a babát, mert nám nem tudom ki irta de tényleg csak 1 ajtó választott el tőle.

De a 6 ágyasokban levőknek ugye a folyóson levőt kellett használniuk, és senki sem adta be arra az időre a picit, hanem figyeltek rá a szobatársak. De csak figyeltek, fel nem vették.

Az első éjjelen nem volt velem Villő, mert mivel aznap többször is elájultam a nagy vérveszteség miatt, igy nem engedték, de hajnalban már nem adtam vissza:)

De volt olyan hogy az egyik éjjel annyira sírt, hogy bementem a végén már tanácsért, mert bármit csinálhattam nem hagyta abba a sírást, na akkor mondták, hogy hagyjam egy pár órára ott, menjek aludja ók egy kicsit, utána jobb lesz. És igazuk volt, ott bezzeg aludt végig:))
sithonia
 
 


Mamacka!
Ééééédesem...Tudom én, hogy nem minden szörnyű, ami annak néz ki, de hát mégis....(Amikor a kórházban Tulinak vénát kerestek-össze-vissza szúrták, én a szobánkban bőgtem.....pedig végig arra gondoltam, más anyáknak sokkal nehezebb dolgokat kell megélniük a babájukkal.)
Szóval, örülök, hogy nem komoly.Ez nem az a bizonyos lyuk, ami kb. két hónapos korukra nő össze a babáknak?

Kép

Kép
linus
 
 


Sziasztok, az lenne a kérdésem, hogy az Istvánban szűrnek sztreptokokkuszra? És ha igen, mikor? Illetve mi a szokás, ha valaki pozitív, ha valaki a 36. hét előtt szül? Adnak kötelezően antibiot anyának és/vagy a gyereknek?
Köszi!
muzsa
 
 


Szia!
Mindenhol szűrnek (kellene), ugyanolyan kötelező vizsgálat terhesség alatt, mint az AFP mondjuk. Ha nincs panaszod, akkor csak a 38. héten veszik le, ha valaki fertőzött, az anyukának kell antibiotikumot szedni (tesómnak egy dózist kellett bevennie, amikor a szülés beindult, előre felírták neki. De ez lehet, hogy orvos függő, és van aki már korábban megkezdi a kezelést, én mondjuk nyugodtabb lettem volna ilyen esetben........).
Vendég
 


Jetta
Sajnos nem szűrnek mindenhol, illetve ha külön kéred és fizetsz akkor talán.

De az Istvánban valóban nézik.

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


Mamacka, ez elég szomorú.....Anno a nőgyógyászom eléggé kihangsúlyozta, hogy miért fontos ez a vizsgálat, és hogy beletartozik a terhesgondozás protokolljába :-( Egyébként azért is írtam, hogy "kellene", mert én is hallottam kórházról/nőgyógyászról, aki nem végezte el ezt a vizsgálatot.
Vendég
 


Köszi Mamacka, akkor megnyugodtam, hogy lesz nekem is szűrés...
muzsa
 
 


Nahát, akkor ez tényleg orvosfüggő is lehet, mert pont múlt héten kérdeztem erre rá Újvári dr-nál, és azt mondfta, hogy mindenképpen intravénás antibiot adnak a szülés közben, (egyéni kunyerálás alapján esetleg a szülésznő beéri egy vénás injekcióval is), a tabletta az szerinte kutyafüle (a Péterfyben három éve három tablettát kellett beszednem), és hogy előre kikezelni nem lehet, mert ez a baci szinte benne van a levegőben, teljesen természetes a jelenléte a hüvelyben (mármint mivel annyira gyakori), csak az elterjedés mértéke változhat, ahogy épp telik az idő, tehát hiába kezelik ki előre, simán visszajöhet szülésre. Mikor kérdeztem, hogy dehát ha ez ilyen természetes, a természet így alakította, akkor meg miért ez a macera, akkor azt magyarázta, hogy attól még fertőzést okozhat a babában, és ma ezért az a kórházi protokoll mindenhol, hogy szülés közben kell az anyának a cucc, ami közben át megy még a babába. Na szóval így. Hogy akkor mi van, ha a leletek megléte előtt indul be a szülés, azt nem tudom.
pacsuli
 
 


Sziaszok!

Tudtommal az Istvánban szülés közben 4 óránként intravénásan adnak antibiót és a születés után a baba füléből vesznek mintát, az esetleges fertőzést kezelendő.

Kép
Kép
Kép
ilba
 
 


Nekem volt streptococcus B. A dokinőm nem adott gyógyszert, mert azt mondta, a szülésig rezisztenssé válik a gyógyszerre, tehát fölösleges. A vajúdás elején kaptam egy injekciót.(antibiotikum)A csecsemősöket háromszor kellett figyelmeztetnem, mire végre levették a mintát Tuli füléből.Mikor hazametünk még nem tudtam az eredményt.Szerencsére negatív voltDe a zárójelentésemen sehová nem írták rá.Pedig szerintem fontos lett volna.

Kép

Kép
linus
 
 


Sziasztok, a streptococcus kérdéshez:
Az első terhességemnél negatív minta ellenére fertőzött lett a lányom - az orvosom azt mondta, van ilyen, álnegatív eredmény volt az enyém. Szerencsére nagyobb baj nélkül megúsztuk.
Másodjára pozitív minta után két tabletta augmentin kaptam vajúdáskor, a fiamnak nem lett baja szerencsére.
Egyébként én elégedett voltam a Szent Istvánnal, bár a választott orvosom nem jött be a szülésre, ami azért nem esett túl jól, így másodszorra csak szülésznőm volt, de mindkét szülés és a gyerekágyi időszak is jó élményként maradt meg.
emzsó
 
 


Linus,
igen, a zárón nekem sem volt rajta, hogy vettek tőlük mintát, nem is tudtam, hogy van ilyen, jóval a szülésem után, míg vártam egyszer a magánrendelésen az orvosomra, akkor mondta a szülésznő pocakos mamáknak, hogy ez a protokoll. Akkor rákérdeztem és mondta is, hogy ezt nem szokták megemlíteni. :?

Kép
Kép
Kép
ilba
 
 


Sziasztok! Első babámat nem az Istvánban szültem, ezért nem ismerem a protokollt.

Megkaptam az első vérvételre a beutalót, de nem tudom, hova kell menni, és hány órától lehet. A dokinő szerint a 10. hétig sort kell kerítenem rá. A kombinált teszt, ami ingyenes, szintén vérvétellel jár, ez azt jelenti, hogy két héten belül 2x is mennem kell vérvételre...? (Csak az UH-ra kell bejelentkezni a betöltött 12. hétre, ez világos.) Vagy a 10. heti vérvétel eredménye jó lesz ahhoz is?

Köszi előre is a segítséget!
miette
 
 


A sima vérvételre bármelyik hétköznap elmehetsz, nem kell bejelentkezni, héttől elvileg fél kilencig, de nekem nyolc után már nem nagyon örültek. Az alagsorban van. A recepciós pultnál ki van írva, hogy "'terhesek", vagy "kismamák", már nem emlékszem melyik, és először oda kell menni, aztán beállni a kígyózó sorba.
A kombináltat sajnos nem tudom, arról én lemaradtam.
emzsó
 
 


Köszi emzsó! Szóval a N épület alagsora, ott már jártam, amikor a beutalót megkaptam. Eredmény mikor van utána, hogyan jut el hozzám? És mennyire ügyesen szúrnak? (Nekem elég nehezen szoktak vénát találni.)

Remélem, jön valaki, aki a kombinált tesztre is tudja a választ :)
miette
 
 


Szívesen! Na, pont most akartam felállni a géptől :-). De akkor még gyorsan válaszolok. Nekem az elsőt, ami a védőnőnek kellett ,kinyomtatták az alagsorban, 1-2 nappal később bementem, és ott a recepción ugyanaz a nővér volt, aki reggelente vérvételnél. Ha vérvételnél megkérded, biztos megmondják, mikorra lesz kész. A többit meg mindig az orvosom adta oda, mikor következőleg mentem hozzá.Csak akkor szól előbb, ha valami nem stimmelne.
A kombináltról még annyit, hogy az biztos, hogy a 12 hetes uh környékén veszik mert én emiatt maradtam le: nem jól lőtték be a terhességi kort és a 12 hetesen már 15 hetes voltam az uh-s szerint :-( (és elvileg azzal egy időben vették volna le). Nem tudod esetleg a dokidat felhívni megkérdezni mikor kellene?
emzsó
 
 


Szia Miette!

Nem egy időben végzik a két vizsgálatot, itt egy link a kombinált tesztről és a down szűrésről általában, itt részletesen megtalálod, milyen terhességi korban végezhető.
http://www.downszures.hu/altalanos_index.php#lap2
Az orvosoddal kellene megbeszélned, nekem ő intézte: a genetikai ultrahang után a kórházban megkerestem, utána küldött erre a vizsgálatra, de csak az egyik terhességemnél csinálták meg. Nekem egyébként az ultrahang vizsgálatokra is ő adott időpontot, és úgy intézte, hogy ahhoz kerüljek, akiben ő megbízott. Ha neked magadnak kell az ultrahangra időpontot kérni, esetleg kérdezd meg őket, ebben nem tudnak-e tanácsot adni: ott délelőttönként egy nagyon rendes nővér dolgozik, Zsuzsának hívják, közép korú, barna hajú - vagy legalábbis olyan másfél éve még ő volt ott. Ha addig nem kapnál itt a fórumon választ, ő szerintem biztos segíteni fog.
Sok sikert!
Vendég
 


sziasztok! TEgnap a szülésfelkészítőn azt mondta a hölgy, hogy amikor bemegyünk szülni, a felvételkor (akár vajúdás közben) ki kell tölteni egy hat-nyolc oldalas paksamétát, hogy mit engedünk és mit nem és mi mindenről tájékoztattak minket, meg egy halom adatot, de ezt nem lehet előre megkapni, mert tilos kivinni az épületből. Tehát fájások közben kell értékelhető választ adni komoly kérdésekre. Van valaki, aki nagyjából tudja, mi volt ezen a papíron? :OOO
A másik: az orvosom most Izsákné Zankó Nikolettet ajánlotta szülésznőnek, ismeri valaki?
pacsuli
 
 


Pacsuli, ez mindenhol így van, előre aláírod, hogy minden tájékoztatást megkaptál... (De nem vagy olyan állapotban, hogy ezzel vitatkozz...) Jórészt az aláírásodra van szükség minden lapon, ha nem olvasod el, pikk-pakk megvan. (Én elolvastam végig, tettem is fel kérdéseket, de császárom volt, és nem voltak fájásaim, így könnyebb.)

Van benne olyan, hogy ha érzéstelenítésre vagy műtétre van szükség, akkor azt hogyan végzik, és nyilatkozol, hogy beleegyezel, tudomásul veszed, minden infót megkaptál, tudod, hogy milyen hosszú távú mellékhatásai lehetnek stb. Gondolom, a gátmetszés is szerepel vmelyiken, mondhatod azt, hogy elutasítod teljesen, akkor is, ha emiatt repedni fogsz, meg azt is, hogy az orvosra bízod.
miette
 
 


Sziasztok, tudtok valamit mondani Varsányi Hajlankáról? Kiderült, hogy az orvosom jövő héten 4 napot nem lesz elérhető:(((((((, és ha akkor szülnék, a doktornőt ajánlotta helyetteseként, aki be tud jönni kifejezetten hozzám, kvázi felkért orvosként...
muzsa
 
 


pacsuli!
Én emlékszem, hogy az első szülésemnél töltöttem ki ilyen papírokat.
Pontosabban arra emlékszem, hogy legalább 6-7-8 helyre kellett aláírnom, közben fájt mindenem, és azt kérdezgettem a nőtől (aki az egyetlen antipatikus szülésznő, akit az Istvánban láttam), hogy muszáj most csinálni?????
Végül volt epidurál , amit külön az orvos elmagyarázott, a szülésznővel utána szintén meg lehetett beszélni mindent, szóval ez formaság!
A második szülésemnél már nem írtam alá semmit (mondjuk sok időm nem is volt rá)!

Csuri
Kép
Kép
Kép
irusc
 
 


[quote="irusc"][ írta:iruscb]pacsuli!
A második szülésemnél már nem írtam alá semmit (mondjuk sok időm nem is volt rá)!


köszi!
ezt úgy érted, hogy lehet úgy is, hogy nem írod alá a papírokat? mondjuk gondolom nem rúgnak ki, ha úgy érzem, én ezt nem bírom aláírni.
(erről eszembe jutott, amikor a bölcsességfogamat húzták ki nemrég, és az injekciótól elájultam, majd mikor magamhoz tértem (mondjuk), akkor dugtak az orrom alá egy papírt, hogy mindenről tájékoztattak, de kb három ixet voltam képes odavakarni, annyira remegett a kezem és nem láttam semmit, szóval azt akárki is aláírhatja helyettem ilyen alapon...

Muzsa, de fura, pont tegnap este mesélte a barátnőm, hogy az Istvánban ezt a nőt messze kerüljem el, őt méhszájsebbel operálta, és azt mesélte, hogy se emberileg, sem orvosilag nem tud róla semmi jót mondani, nulla empátia volt a nőben és szakmailag sem volt vele megelégedve. De ha több érdekel, megadhatom a lány elérhetőségét, a részleteket én inkább nem tolmácsolom! És persze ettől még lehet, hogy csak kivételesen rossz napja volt a nőnek, mindenkiről van biztos rossz sztori.
pacsuli
 
 


Sziasztok!

Muzsa,
másfél éve a mellettem lévő ágyon lévő lány szült nála, ő nagyon elégedett volt vele, minden nap feljött hozzá (kicsit mintha mindig a pénzért jött volna?), kedves volt vele, nekünk rendesen köszönt. Na mert vannak ám tuskó dokik is!

Én is írtam alá mindkétszer ilyet, de nem olvastam el egyszer sem, csak kerestem, hogy hol kell aláírni. Én sosem akartam tudni, hogy mi várhat rám. :roll: :D

Kép
Kép
Kép
ilba
 
 


Pacsuli!
Szerintem megteheted, hogy nem írod alá!
Ha pedig a helyzet nem teszi lehetővé, akkor pedig el sem várhatják, hogy aláírd!!!!
Én egy elég fura nőt fogtam ki elsőre, akit nem nagyon hatott meg semmi.......állva a falnál, két fájás között kapartam a nevem a papírokra. :roll:

Csuri
Kép
Kép
Kép
irusc
 
 


Megjöttem az első vérvételről. Negyed 8-kor értem oda, és 8-kor végeztem is (15-en voltak előttem). Csak egy nő vett vért, a többi adminisztrált, nem tudom, ez máskor is így van-e. 3 kémcső vért vett le, és elég profi volt.

Aki esetleg most megy majd először, annak írom, hogy érdemes otthonról vinni a pisit egy kisebb üvegben, és akkor nem kell ott "produkálni" :)

Lányok, a kombinált tesztes vérvételnél hány kémcsővel vesznek le? Azt megtudtam, hogy az a 12 hetes UH után lesz közvetlenül, nem kell éhgyomorra menni.
miette
 
 


Szia Miette!

Én is ma voltam vérvételen! Micsoda véletlen!
Kb ugyanúgy értem oda, mint te és 8 előtt 5 perccel végeztem.

Te mit tudsz, a kombinált teszt ingyenes????

Dormira

Lilypie Third Birthday tickers

Kép
dormira
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?