Mindenkinek nagyon szépen köszönjük a drukkokat és a gratulációkat. Kicsit hosszúra sikerült a szüléstörténetem, íme:
A sors úgy hozta, hogy Vikivel (Sleepin), mikor szülőszobát mentünk látogatni összeakadtunk Etával, egy szülésznővel, aki annyira elbűvölt minket a kedvességével és a lazaságával, hogy ott és akkor eldöntöttük és meg is beszéltük vele, hogy csak is nála fogunk szülni. (Viki történetét már ismeritek.)
2008. január 27-én vasárnap délelőtt fél 10-re volt ctg időpontom a kórházban. Már előtte két éjszaka is voltak rendszeres összehúzódásaim, de egyáltalán nem fájtak Nem voltam rosszul, csak éreztem, hogy vannak összehúzódásaim, amit a ctg ki is mutatott, hogy rendszeres 50-es. A nővér szólt az ügyeletes dokinak (Bottyán doktor), aki megvizsgált, és azt mondta, hogy 1 ujjnyira nyitva vagyok, csak még nagyon fönt van a méhszáj. Bent akart tartani, de mondtam, hogy még hazamennék, azt mondta, ha bármi lenne, szeretettel várnak vissza.
Roland születésének 4 órája:
Úgy fél 7 felé már kezdtem érezni a derekamat, de nem volt túl kellemetlen. Figyeltük az órát és 6 percenként jöttek az összehúzódások. Este úgy 8 felé felhívtuk Etát, hogy mi legyen, ő azt mondta, hogy fél óra múlva visszahív és ha még mindig van, akkor megyünk a kórházba. Már korábban megbeszéltük vele, hogy ha menni kell, akkor felvesszük őt is és jön velünk, hiszen itt lakik 3 saroknyira. Közben telefonált Tamás az apjának, hogy készüljön, mert Renátót úton a kórház felé beadjuk hozzá, hogy ne legyen egyedül. Fél óta múlva Eta telefonált és megbeszéltük, hogy indulunk. Szerencsére már régóta össze volt pakolva a cuccom és már lent is volt a kocsi csomagtartójában, úgyhogy csak néhány apróságot kellett összeszedni és indulni. Felvettük Etát, kitettük Renátót és bementünk a kórházba. Egyből felmentünk a 9. emeletre a szülészetre. Szerencsére a lila szoba volt üres, az egy ajtóval elzárt szoba, így Tamást be tudtuk vinni. Átöltöztünk, Eta megvizsgált, úgy bő két ujjnyi volt a méhszáj. Egy kis papírmunka után megkaptam a beöntést, amitől nagyon tartottam, de egyáltalán nem volt vészes. Közben rendszeres és erősödő fájások jöttek, amik állandóan félbeszakították a mondandómat. Ctg-re tett, amin szépen látszottak az akkor még „csak” 70-es fájások. Fájásszünetekben még nevetgélni is volt kedvem, Tamás igyekezett vidáman felfogni a történéseket és ez tetszett. Már nagyon izgult, várta a babát. Meglepően nagyon jól állt a dologhoz, ahhoz képest, hogy eleinte viszolygott, hogy bejöjjön, most ki nem hagyta volna. Kicsit később Eta megrepesztette a burkot, ez egyáltalán nem fájt, mikor is kiderült, hogy a víz nagyon zöld. Meg is mutatta, az már nem zöld volt, hanem sötétbarna folyadék. Nagyon rosszul nézett ki. Mondta, hogy nem most ürített bele a baba, hanem már korábban, ezért visszarakta a ctg-t, hogy figyelni tudjuk a baba szívhangját és ilyen esetben szólnia kell az ügyeletes orvosnak is. Megkaptam azt a nagy labdát is, azon ültem és ringatóztam, és szorongattam egy kispárnát meg Tamás kezét. Kicsit szédülni kezdtem, ezért kaptunk egy csövet, amiből jött az oxigén, Tamás folyamatosan az arcom felé tartotta, ez meglepően jól esett. Később, már úgy 9 felé felfeküdtem az ágyra. A fájások elviselhetetlenné váltak, ki voltam borulva, folyamatosan azt kérdeztem, meddig fog ez még tartani, nem fogom kibírni. Tamás nagyon sokat segített, szám elé tartotta az oxigéncsövet, figyelmeztetett a levegővételekre, simogatta a derekamat, vizes ruhával törölgette az arcom és szoríthattam a kezét, egyszóval testben-lélekben velem volt. Szerintem negyed 11 lehetett, mikor Eta nekikészült a baba érkezésének, azt mondta, hogy megpróbálja a gátvédelmet. Nem örültem neki, mert féltem, hogy szanaszét repedek, ami nagyon fog később fájni. Végül megérkeztek a székelési ingerként jelentkező tolófájások. Mivel fájdalmamban haraptam a kezemet, fogaim közé kaptam egy vizes ruhát és úgy kezdtem nyomni. Pici vágással és néhány nyomás után végül megszületett Roland. Hihetetlen érzés volt, mikor kicsúszott és vége volt minden fájdalmamnak. Sajnos Tamás nem tudta elvágni a köldökzsinórt, mert a szutykos víz miatt azonnal elvágták és elvitték a babát lemosdatni és megvizsgálni. Szerencsére minden rendben volt vele, egészséges, mint a makk. Miközben már tisztán megkaptam a babát a doki (Bottyán doktor) és Eta várták a méhlepényt, ami persze most sem akart megszületni, akárcsak Renátónál. Nyomkodták a hasamat, de annyira fájt, hogy könyörögtem, hogy hagyják abba és altassanak el, másképp nem fog kijönni. Nagy nehezen ráálltak, jött egy nagyon kedves fiatal, jóképű anesztes doki, aki elmondta, hogy mit fog csinálni, mit fogok érezni, nagyon kedves volt. Megkaptam a szurit és már aludtam is. Emlékszem, hogy valami hülyeséget álmodtam, de arra már nem, hogy mit. Kb. 10 percet aludtam, azalatt kiszedték a lepényt és össze is varrtak, így ezt az élményt is sikerült ismét megúsznom.
Mikor felébredtem, átmásztam egy másik ágyra, kaptam infúziót és mindenki kiment, csak Tamás kezét szorongattam. Teljesen éber voltam, míg lefolyt a két infúzió csak ketten voltunk, együtt sírtunk, én nem is tudtam abbahagyni, annyira boldog voltam, ezt együtt csináltuk végig.
Jött Eta muszáj volt pisilni, de csak nagyon keveset tudtam, persze már régen nem ittam, csak a két infúzió volt bennem, iszonyúan szomjas voltam, de még nem ihattam. Később megkaptam Etától a méhösszehúzó szurit az oldalamba, majd jött a beteghordó fiú, felmásztam a gurulós ágyra és a cuccokkal, Tamással leindultunk a 8-ra, a helyemre. Ekkor már éjjel 1 óra volt. A szülőszobák alatti részen voltam a 28-as kórteremben, ami 5 ágyas volt. Csak egy lány feküdt benne, úgyhogy 4 ágy közül választhattam. Tamás is bejött velem, elrendezte a holmimat, picit beszélgettünk, majd elment haza, elvitte Etát is. Nem tudtam aludni, még 4-kor is fent voltam, annyira a történtek hatása alatt voltam, meg szerintem az a 10 perces alvás is teljesen pihentté tett. Azért sikerült egy kicsit aludnom és fél 7-kor arra ébredtem, hogy hozzák a babákat. Hihetetlen érzés volt újra a karjaimban tartani. Nem érdekelt, hogy alig birok a fenekemen ülni, csak fogtam őt és néztem, szagolgattam, simogattam és nem tudtam betelni vele. Csodálatos érzés volt.
Kedden már tudtam neki előtejet adni, rájött, arra is, hogy hogyan kell szopizni. Szerdára belövellt a tejem és azóta is jól szopizik. Úgy tudtuk, hogy csütörtökön jöhetünk haza, 3 betöltött nap után, de szerdán megkeresett a gyermekorvos, hogy Roland olyan jól van és nem sárgult be, ha meg tudom szervezni, akkor hazamehetünk. Egyből hívtam Tamást, aki már úton volt hozzám látogatni, hogy forduljon vissza és hozza magával a hazamenős cuccokat is. Míg elkészültek a papírok, Tamás kivitte a holmimat a kocsiba és a folyosón megvárta, míg felöltözünk. Mielőtt eljöttünk, megkerestük Etát a szülészeten mindenért köszönetet mondtunk és elbúcsúztunk tőle (bár akármikor összefuthatunk a közértben).
Mónika
Fiaim
Evés után
A kiságyban
Nem tudok betelni vele
, olyan jó volt olvasni. Kicsit elszorult a szivem, hogy nekem már nem lesz ilyenben részem. (Ha terveznénk is harmadik manót, úgyis császár lenne 
)
és igazán helyes a kislegény is 
. Másik megoldás az evés után fél órával fürdés. Ezt ma próbáltuk ki, ordítás ugyanúgy volt, viszont öltözésnél bukott igy kis tejet, de miután felöltöztünk nyugodtan feküdt és nézelődött.
migrén miatt nem irigyellek!!!!
