Új privát üzeneted érkezett!

Szia Sara!
Igen nálunk ő lesz az első baba a családban, sőt még a baráti körben is. Ezért is kérdezem mikor érdemes elkezdeni a szükséges dolgokat beszerezni. A párom már eléggé be van sózva, na persze én is. Már több helyet is felmértünk vásárlás céljából. Most én is nagyon jól érzem magam, csak a fekvéssel vannak gondjaim, akárhogy helyezkedem előbb-utóbb kényelmetlen lesz. A barátnőmről még nem kérdeztem a dokit, mert 6.-án megyek hozzá. előtte meg vérvételre.
Sajnálom, hogy megint náthásak vagytok, de ebben a vacak időben nem csoda. Jöhetne már az igazi tavasz. Mielőbbi gyógyulást kívánok nektek!

Anna
anka
 
 


Szia Hello!
Nekem a Nemeskéri dr. az orvosom. A védőnőm hívott fel mielőtt a tanf. indult, hogy van-e kedvem menni, így sikerült rajta résztvenni, hétfőn lesz az utolsó alkalom. Sok dolgot tudtam meg, de az interneten is vannak jó oldalak a szülésről.Nálunk ezt a tanf.-t a védőnők szervezték.
anka
 
 


Sziasztok!

Én is a budaiban fogok szülni május végén, remélhetőleg, de sajnos van némi tapasztalatom az osztályról, mert 13 hetesen vérezni kezdtem, ezért befektettek egy hétre. Szerencsére már nincs semmi baj, de a személyes élményeimet le tudom írni.
Bár a szülőszobáról nem tudok nyilatkozni, azt biztosan állíthatom, hogy az orvosok és a nővérek is nagyon kedvesek. Sőt, a nővérek nem is nővérek, hanem mindegyik szülésznő, ha jól tudom, úgyhogy bármi gond van, akármelyikük tud segíteni.
Én nagy előnynek tartom, hogy ez egy kis osztály, és nincs futószalag. A másik, ami szerintem nagyon fontos, bár sokan ellenzik, hogy a gyerekágyas osztályra senki nem mehet be a kismamákon és a személyzeten kívül. Én azt gondolom, nem mindegy, hogy nap mint nap bejön-e a szobatársadhoz 1-10 látogató, és ott lármázik órákon át, amikor te pihennél, szoptatnál, vagy egyszerűen csak nyugalomra vágynál. Persze így a te férjed sem ülhet órákig az ágyad mellett, de ezt ki lehet bírni. Sajnos nagyon sok kórházban már ki-be járhat boldog-boldogtalan az 1-2 napos babák között.
Szerintem az osztály kellőképp tiszta és nyugis.
Nekem az a véleményem a szülőszobát illetőleg, hogy valószínűleg az embert akkor és ott nem érdekli, ki van a szomszéd szülőágyon, és nem hiszem, hogy úgy van elrendezve, hogy a szomszéd apuka a te gátvarrásodat végignézhesse. (Arról nem is beszélve, hogy őt sem az érdekli, hanem a saját gyerekük születése.)
Ennyi lenne az én tapasztalatom, ja és az, hogy a legeslegfontosabb az, hogy milyen az orvosod.

Üdv mindenkinek: Bobek
bbobek
 
 

 
 

Szia Bobek!
Köszönöm a részletes tájékoztatódat. Mindaz amit leírtál, nagyon pozitívnak tűnik. Egyébként, ha így marad a helyzet nálam, ahogy most van (farfekvéses a baba a 31. hét elején), akkor úgyis csaszival fogok szülni, és nem fog számítani, hányan vannak a szülőszobában. Neked ki az orvosod? Én is május vége-június eleje körülre vagyok kiírva! Tényleg, Neked befordult már a babád fejvégűbe? Fiú lesz vagy lány? (Nekem kislány!!)

Kedves Sara!
A mosolygós és aggódó arcokat ("smiley"-k) a gép maga alakítja ilyenné, Neked egyszerűen csak egy : -ot és ) vagy ( zárójelet kell beírnod, szóköz nélkül. Kép és Kép Próbáld ki!

Kedves Anka!
Te mikorra vagy kiírva?
hello
 
 


Kedves hello!

Örülök, hogy sikerült jó benyomást kialakítanom a kórházról. Azt még elfelejtettem, hogy a császárnál manapság mindig spinális érzéstelenítést adnak, vagyis nem altatnak, kivéve, ha kéred, de a babának jobb a spinál. Az EDÁ-t császárnál nem alkalmazzák, csak szülésnél, mert szülésnél érezned is kell valamit ahhoz, hogy nyomni tudjál, illetve konkrétan nyomnod kell, ezért az izmokat nem szabad blokkolni. A spinál érzést és mozgást is blokkol, de az a műtéthez szükséges.
Az én babám végig fejvégű volt, és most is úgy fekszik, úgyhogy gondolom, már nem fog megfordulni. Ő kisfiú lesz, és már nagyon várjuk. Az én dokim Dr. Túri Péter, külsős doki, és én nagyon megbízom benne, miatta jöttem ebbe a kórházba, de egyáltalán nem bánom.
Lehet, hogy találkozni fogunk majd szülés után, vagy közben akár. Kép Szerintem, nem bánod meg, ha ittmaradsz. Nektek milyen nemű a baba? Szintén első? Hányadikára vagytok kiírva? Mi május 26-ra. (még 9 hét...)

Jó hétvégét nektek!
Bobek
bbobek
 
 


Bocs, hello, most látom, nektek kislány készülődik. Akkor ez a kérdés storno! Kép

Bobek
bbobek
 
 


Szia Bobek!
Köszi a további fejtegetéseket. Bár én úgy tudtam, hogy EDÁ-val is lehet császározni, más kérdés, hogy a Honvédban viszont állítólag egyáltalán nincs lehetőség EDÁ-ra.
Az én dokim is külsős, dr. Kovács Árpád, nem ismered véletlenül? (Lehet, hogy láttad, amikor bent feküdtél.)
Jó Neked, hogy fejvégű a kisfiad, de én azért még reménykedem benne, hogy az én kislányom is meggondolja magát, és megfordul előbb-utóbb. Egyébként nekem nem ő az első baba, már van egy nagy fiam (12 éves), őt egyedül neveltem fel, és most más apukától várok babát. (A fiamat a Jánosban szültem.)
Én június 3-ra vagyok kiírva, de a 20. és 29. heti UH is május 30-ra saccolta a szülést. De tudod, előtte-utána 2 hét normális, úgyhogy akár tényleg találkozhatunk is a szülészeten!! Kép
Írj még, ha eszedbe jut valami!
Hello
Ui.: egyébként hány éves vagy, ha megkérdezhetem? Én 33...
hello
 
 


Kedves Hello!
Júl.17-re vagyok kiírva. 4nappal a szülinapom előtt. Szóval valószínűleg most lesz életem legszebb szülinapi ajándéka.
anka
 
 


Szia Anka!
Akkor mi nem valószínű, hogy találkozunk a szülészeten... Egyébként, ti már tudjátok, hogy fiú lesz-e vagy lány a babuci?
Mivel ma mész az utolsó tanfolyami alkalomra (ha jól értettem), gondolom, jövő héten kezdődik a következő turnus. Mindig hétfőnként van? Hány órakor? Hányan voltak ott általában?
Gondolom, tényleg most lesz majd életed legszebb szülinapja! Hanyadik? (ha szabad ilyet kérdezni...) Kép
Szia, Hello
hello
 
 


Anka!

Eszembe jutott még egy kérdés: apukák (kispapák) is szoktak lenni a szüléselőkészítő tanfolyamon? Te hányat láttál ott az 5 hét alatt?

Üdv, Hello
hello
 
 


Sziasztok!

Június végén fogok szülni a B. Honvédban Hunka doktornál. Tudna valaki kicsit bővebb tájékoztatást adni róla? Kétszer már voltan nála terhesgondozáson, akkor nagyon szimpatikusnak tűnt, és bár nem egy bőbeszédű típus, ha kérdeztem, készséggel válaszolt.

Köszönöm előre is.:-)

(tegnap már próbáltam ide írni, de nem jelent meg:-(
subesz
 
 


Kedves Edit!

Én Hunka Rezsőről mindössze ennyit tudok:

http://halapenz.cjb.net/korhazak_budapest_korhaz_id-21.htm

Remélem, valamit azért tudtam segíteni!

Üdv, Hello
hello
 
 


Sziasztok Kismamák!:-)

Én is a Budai Honvédba fogok szülni, május 27-re vagyok kiírva. Az orvosom a Nemeskéri dr.:-)
Én a kórházba megyek a szülés előkészítő tanfolyamra, a következő április 7-én 17 órakor kezdődik. Én holnap töltöm a 32. hetet és a kisfiam még mindig medencevégű, emiatt aggódom egy kicsit mert én nem szeretnék császárral szülni.

Hajni

Üdv. : Hajni

Kép
Kép
beha
 
 


Szia Anna!

Látom, hogy 6-án mész a dokihoz, hányra mész, mert én is 6-án megyek 18 órára.
Hátha találkozunk, lehet, hogy ismerjük is egymástKép)
Én dunakeszin lakok.

Hajni

Üdv. : Hajni

Kép
Kép
beha
 
 


Kedves Hello!

Köszi a tippet, sajna ezt már ismertem...de hátha valakinek van személyes tapasztalata.

Írtátok azt is, hogy lehet szülésznőt fogadni. Ez hogyan zajlik?

Első babás kismamaként még minden új nekem:-)
subesz
 
 


Szia hello!
Bocs, hogy csak most válaszolok, mostanában ritkábban ülök a gép elé. Újabb tanf. csak ősszel indul, mert ez a védőnők által szervezett tanf, ami csak most és ősszel van, Egyébként jó kis tanf. volt , meghívtak egy szülésznőt is, a kispapák és kismamák is sokan voltak.
Mi szándékosan nem kérdeztük, meg a babánk nemét,de a doki már a 18hetes uh-n meg tudta volna mondani.Úgyhogy teljes lesz a meglepetés. Egyébként a 24. szülinapom lesz.
Általában mikor szokás a babaholmik beszerzését elkezdeni, mert a párommal már eléggé be vagyunk sózva?
Kellemes napot!
Anna
anka
 
 


Szia Hajni!
Én is Dunakeszin lakom,6-án 15órára megyek a Nemeskérihez, valószínűleg akkor nem tudunk találkozni.Te is az első babádat várod? A Honvédban milyen a szülésre felk. tanf? Keszi melyik részén laksz, ha megkérdezhetem? Én a lakótelepen.
További kellemes napot!
Anna
anka
 
 


Sziasztok!

Anka: köszi a választ! Kevesen vannak manapság azok, akik kibírják a szülésig, hogy nem tudják a baba nemét... A babaholmik beszerzését szerintem most már nyugodtan elkezdheted. Ez különben változó: van, aki már a legelején be van sózva, más meg (mint pl. én) mindent az utolsó pillanatra hagy! Egyébként a párommal megyünk a 7-én kezdődő tanf.-ra, utána majd beszámolok, hogy milyen volt.

Beha: köztünk pontosan 1 hét különbség van, mivel én meg most töltöm a 31. hetet (és jún. 3-ra vagyok kiírva). A problémám hasonló a tiédhez: az én kislányom sem fordult még be fejvégűbe, és én sem szeretnék császárt! Az orvosom egyébként dr. Kovács Árpád (külsős). Nálatok első baba lesz?

Mindenkinek szép napot, Hello
hello
 
 


Szia Edit

Bár én eredetileg nem a Hunka dokihoz jártam, de a sors úgy hozta, hogy nála szültem, mivel aznap amikor bementünk ctg-re ő volt az ügyeletes és a baba rossz szívhangja miatt azonnal császározni kellett. Hosszában vágott azaz köldöktől lefele nem tudom, hogy minden esetben így csinálja-e ezt kérdezd meg. Róla annyit, hogy amíg bent voltam a kórházban addig szinte mindennap bejött hozzám és érdeklődött, hogy vagyunk. Bármit kérdezhettem tőle mégha százszor ugyanazt is akkor is türelmesen elmondta. Nekem nagyon jó véleményem van róla, nyugodtan bízhatsz benne. Amúgy Húsvéth dokihoz jártam aki ugyan észrevette, hogy vmi nem stimmel,de nem reagált rá semmit. Azóta másik orvosom van,aki odafigyel rám.

hello:
a kórházról is jó véleményem van, bár a szülőszobát csak egy pillanatra láttam amíg ctg volt rajtam,de a csecsemős nővérek akik valóban szülésznők nagyon rendesek.

juji
juji
 
 


Kedves Hello!
Köszi a választ, és várom a beszámolót.Remélem befordul a babád a megfelelő irányba!
üdv.: Anna
anka
 
 


Juji!


Köszi a választ, kicsit megnyugodtam. Gondolom nem én vagyok az egyetlen kismama, aki enyhén szólva ideges az első babánál:-) Nekem is szimpatikus volt amikor megvizsgált, de jó olyan véleményt is meghallgatni, hogy milyen "akció" közben. Már csak azt kell megoldanom, hogy a kilók ne ragadjanak olyan nagyon rám, és boldog leszek.

Edit
subesz
 
 


Szia Anna!

Akkor sajna nem találkozunk, egyébként én a víztorony környékén lakom, igen az első babámat várom, mindenki nagyon örül neki. Jövő hét szerdán kezdem a tanfolyamot majd elmesélem, hogy milyen.

Kedves Hello!

Szerintem még nem fordult be a babám, az első babám ilyen kis makacs, neki kényelmesebb így.

Üdvözlök Mindenkit!

Hajni

Üdv. : Hajni

Kép
Kép
beha
 
 


Sziasztok!

Hello, bocs hogy csak most válaszolok, de csak ilyenkor jutok géphez általában.
Én 28 éves vagyok, de még minimum két babát szeretnénk, ha belefér, akkor legszívesebben 4 gyereket vállalnék.
Egyébként anyukámnak meséltem, hogy aggódsz, hogy nem fordult be a baba, és ő azt mondta, hogy amikor velem volt terhes, én a szülés előtt egy órával fordultam meg. Igaz, hogy olyan "felfordulást" csináltam a hasában, hogy el sem tudta képzelni, mit művelek, de végülis fejjel előre jöttem a világra. Úgyhogy szerintem ne izgulj, bármikor megfordulhat, sok ideje van még.
Nem tudom, Ti hogy álltok a jóslófájásokkal, de nekem kedden elég furcsa érzéseim voltak. Kb. 3 órán keresztül hol megfájdult, hol megnyugodott a hasam, de nem tudom biztosan, hogy mi volt ez, mert leginkább a bélgörcsökre hasonlított, és nagyon rossz érzés volt. Szerintetek ez már jóslófájás 32 hetesen?

Mindenkinek vidáman mocorgó babát kívánok!
Bobek (32+2)
bbobek
 
 


Szia Bobek!

Nekem is gyakran keményedik a pocakom, és nekem is volt már rá példa, hogy néhány órán belül többször is. De aztán rendszerint megint nyugalmi időszakok következnek. Ha mész orvoshoz, majd említsd meg ezt, de ha a méhszáj zárva van, akkor nem hiszem hogy probléma lenne. Egyébként, nekem már nagyon régóta vannak keményedéseim, már la. a 14-15. hét óta!! A könyvek pedig csak kb. a 28. héttől tesznek róla említést.Úgyhogy szerintem ne aggódj túlságosan!

Te mész a kórházi szülésre felkészítő tanfolyamra? Ja, és Ti csináltattatok 4D UH-t? Mert mi készülünk, most, hogy a bébike ki tudja mit csinál odabent, gondoltuk, megnézzük, azóta nem fordult-e meg már. (Én nem éreztem semmi különöset azóta, de attól még lehet, hogy már meg is fordult!)

Kár, hogy csak péntekenként tudsz jönni a netre! Úgyhogy addig is jó babavárást!

Üdv, Hello (31+1)
hello
 
 


Sziasztok Kismamák!

Nekem már nagyon régóta keményedik a hasam, rengeteg magnéziumot szedek rá, de így is bármilyen rossz mozdulat, vagy esetleges hanyatfekvés, szinte bármitől bekeményedik és nagyon sokszor, emiatt aggódom és a dokim azt mondta, hogy ha túl sokat fordul elő akkor rengeteget kellene pihennem,egyenlőre ez még nem megy. Igazából nekem ez nem jár fájdalommal, csak a bőrömön érzem a feszülést, ha valaki többet tud róla, hogy ez mitől van írja le.

Hello, én szerdán megyek a szülés előkészítő tanfolyamra, a te párod jön? Az enyém jön ha a munkahelyéről elengedik.

Az én babám biztos, hogy még nem fordult meg, mert szegény elég sokat csuklik és azt érzem, hogy ez nem abból az irányból jön ahonnan kéne, ma megyek UH-ra majd meglátjuk mit csinál odabent.

Üdv: Hajni

Üdv. : Hajni

Kép
Kép
beha
 
 


Szia Hajni (Beha)!
Igen, a párommal együtt megyünk a szerdán induló tanfolyamra. Még nem tudom, hogy a többire is elmegyünk-e, de erre mindenképpen, mert azt hiszem, ez az, amit a szülésznő tart, és talán megmutatják a szülőszobát is.
Az én babám is rendkívül sokat mocorog, de szerintem ő akár már be is fordulhatott azóta, mert én meg a csuklásnál pont mintha úgy érezném, hogy lentről jön! (Ahol a fejének kellene lennie.) Én is alig várom már a köv. UH-t, hogy kiderüljön, mi a helyzet. Légyszi írd meg, mi volt Nálatok az UH-n (amire ma mész)!!! Nagyon kíváncsi vagyok. Köszi!
Szia, Hello
hello
 
 


Szia Hello!

Hurrá, hurrá, hurrá Kép)

Tegnap voltam UH-on és már fejjel lefelé volt a babám, úgyhogy egy nagy kő esett le a szívemről. Nagyod édes volt láttuk a kis pofikáját, a száját, meg a nóziját, tiszta apja.

Ma Happy vagyok Kép)
Üdv. Hajni
remélem szerdán találkozunk.

Üdv. : Hajni

Kép
Kép
beha
 
 


Szia Hajni!

Gratulálok!!! Ez igen! Bárcsak az én picikém is ugyanezt tenné.... Biztosan találkozunk holnap, csak azt nem tudom, miről fogjuk felismerni egymást... Kép

Akkor ma Neked tényleg nagyon jó napod lehet! És most már ugye tuti hogy nem is fog visszafordulni? Egyébként ezek szerint 4D UH-n voltatok, nem a simán, ugye?

További szép napot, ha még jössz ma, írj légyszi!

Szia, Hello
hello
 
 


Szia, szia!

Majd kiabálok egyet, hogy a hello-t keresem, egyébként mi a férjemmel elég magasak vagyunk, én szemüveget viselek, és szőkés melír van a hajamban.

Azt mondta a doki, hogy nem fog már visszafordulni, remélem igaza lesz. Amúgy nem 4D UH-on voltunk de a hagyományoson is olyan szépen megmutatta, hogy nagyon jól lehetett látni.

Üdv. Hajni

Üdv. : Hajni

Kép
Kép
beha
 
 


Lányok!

Mennyi idősen szokott általában fejjel lefelé fordulni a babóca? Szoktak még olyan barbár dolgot csinálni, hogy megfordítják?

Edit
subesz
 
 


Szia Edit!

Szerintem manapság már nem csinálják azt, hogy megfordítják a babát, viszont előszeretettel választják a császározást a farfekvéses szülés helyett, aminek sok kockázata van.

A könyvek szerint ált. a 32. hét környékén fordul véglegesen fejvégű fekvésbe a legtöbb baba. De van, akinek már a 28. héten is úgy van, másoknak meg még később is bekövetkezhet, de a valószínűsége az idő előrehaladtával egyre kisebb (egyre szűkösebb a hely odabent a baba számára).

Remélem elég kimerítő választ adtam neked!

Jó babavárást mindenkinek, Hello (31+5)
hello
 
 


Sziasztok!
Úgy néz ki, hogy az itteni "Honvédos" pályafutásomnak vége. A dokibá ma szólt, hogy júliusban külföldre megy, ajánlott maga helyett 2dokit,az egyiket a Nyírőben a masikat az I. Nőin.
Nem nagyon ismerem egyik helyet se, megnéztem a hozzájuk tartozó topikokat is de már rég nem járt arra senki. Egy kicsit elszomorodtam mert sajnálom, hogy nem nála szülhetek. Remélem találok egy ilyen normális dokit.

Hajni örülök, hogybefordult a babád! Anna
anka
 
 


Szia Anna!

Nem értem, hogy az orvosod miért nem a Honvédból ajánlott valakit maga helyett, ha egyszer "váratlanul" külföldre kell mennie? (Ezt egyébként ált. már előre szokták tudni!!) Ha már egyszer mostanáig ide jártál, sőt, még a szülésre felk. tanf.-on is voltál, akkor nem értem, miért a Nyírőbe meg az I. nőibe küld Téged. Vagy ezek szerint ilyen rossz véleménye van az összes többi Honvédos orvosról??? Én pl. tudnék ajánlani Neked kapásból 3 jó honvédos orvost is: dr. Varga György, dr. Kovács Árpád (külsősök, a Sportkórházban rendelnek), ill. dr. Kiss Attila. Sőt, még dr. Húsvéth Sándort is, akinél a fiamat szültem anno még a Jánosban, 1991-ben. Szóval, szerintem nem feltétlenül kellene itthagynod ezt a kórházat, ha már úgyis ilyen jól "megbarátkoztál vele"! No de mindegy, Te tudod, biztos jó lesz máshol is, végülis lehet, hogy Te csak az orvosodban bízol, őrá hallgatsz.

Azért remélem felkukkantasz majd még ide is néha-néha! Már csak azért is, mert ma lesz az első tanfolyami alkalmunk a kórházban, amiről Beha és én is ígértük, hogy beszámolunk Neked!

Szóval, addig is jó babavárást és sikeres új orvosválasztást kívánok Neked! Üdv, Hello
hello
 
 


Kedves Hello!
Az a helyzet, hogy nem tudott más itteni dokit ajánlani, mert akiket tudott volna mind hasonló cipőben járnak, ezért nem is küld feleslegesen hozzájuk. Egyébként ő is ezeket a neveket említette, de akkor ők se lesznek bent.
Azért még ide is bekukkantok.
Üdv.: Anna
anka
 
 


Szia Anna!

Nagyon sajnálom, hogy csak most szólt neked a doki, mert én már régebben rákérdeztem, hogy mikor lesz szabin és akkor már nekem is mondta, hogy júliusban megy nyaralni. (kár,hogy erre nem is gondoltam, mikor leveleztünk, de azért csak jobb,hogy Ő szólt és nem mástól tudtad meg).
Bár szerintem szólhatott volna korábban is mert bár ez nem az ő érdeke, de én akkor eleve máshoz mentem volna a vizsgálatokra is függetlenül attól, hogy nagyon megbízom benne és évek óta hozzá járok. Kép(

Sajnálom a helyzetedet, gondolom azért dühös vagy egy kicsit.

Sok szerencsét

Hajni

Üdv. : Hajni

Kép
Kép
beha
 
 


Szia Hajni!
Én is hallottam fél füllel vmit egy másik kismamitól, de addig nem akartam variálni, amíg ő nem szól. Azért nem keseredtem el annyira,még van időm, csak kicsit izgulok, hogy találok-e olyat aki ugyanígy beválik. Majd megírom, hogy mennek a dolgok.
Anna
anka
 
 


Anna!

Én júni végén fogok szülni dr. Hunkánál. Ő tuti bent lesz, amikor még csak pofafizitre mentem hozzá - más dokitól vett át - direkt megkérdeztem, hogy ugye júniusban nem tervez semmiféle nagyobb kiruccanást, mert ha igen, akkor most elköszönök tőle. Azt mondta, hogy nem, biztos bent lesz. (ha mégsem, akkor vendetta!) Őt tudom ajánlani. Csendes, halk szavú, de bármit kérdezhetsz tőle. Ha kell a tel. száma elküldöm emilben.

Edit

Más:
Kedves Gyakorló kismamák! Nektek is volt rémálmotok a terhesség vége felé? Kb. két hete olyan ökörségeket álmodom, hogy a párom percekig csak nyihogni tud, mikor elmesélem. Ez normális, vagy velem van a bibi?
subesz
 
 


Szia Edit!

Szerencsére nekem nem igazán vannak rémálmaim, sőt álmaim is ritkán (vagy nem emlékszem rájuk) de ha vannak is akkor általában már szülök, vagy már meg van a bébi.
De szerintem ezek a rémálmok esetleg attól lehetnek, hogy egy kicsit szorongsz a baba miatt.
Nem hiszem, hogy kóros.

Lányok!

Voltam tegnap a szülés előkészítőn, bár Hello-val nem sikerült megismerkednem mert olyan sokan voltak, hogy nem mertem elkiabálni magam.

Számomra túl sok újdonságot nem tudtak mondani, legfeljebb a helyi szokások azok amik újat mutattak.
Sajnálom, egy kicsit, hogy a férjem csak a szülés után dajkálhatja a babát, és amíg 5 napot bent leszünk még a kórházba addig csak az üvegajtón kereszül nézegetheti. Nem baj majd utána lesz ideje bepótólni.
Megnéztük a szülőszobát, érdekes volt még nem láttam ilyet, de ha mindannyian hasonló időben szülünk akkor a szuperágyért sorszámot kell húzni.

A gátmetszésről, a fájásokról, arról hogy mikor induljunk be a kórházba, stb. volt szó.

Most ennyi:

Hajni

Üdv. : Hajni

Kép
Kép
beha
 
 


Beha!

Én is gondolkodtam ezen a látogatáson/előkészítőn, bár még nem szántam rá magam. Komolyan mondod, hogy a kispapa 5 napon keresztül csak üvegen keresztül ismerkedhet a babájával?? Hol van a meghittség! Más kórházakban is ez a módi vagy csak itt veszik nagyon komolyan?
Te mikor szülsz? (lehet, hogy együtt fogunk versengeni az ágyért:-)

Edit
subesz
 
 


Szia Edit!

A helyzet az, hogy én így értelmezem, gondolom azért ennek megvan az az előnye is a baba nem lesz nyügös, mert azért csak három ágyasak a szobák, most gondolj bele ha teltház van akkor én szoptatni akarok, a szomszéd ágynál meg ott vannak a rokonok, hangoskodnak, ajnározzák a másik babát, nemcsak a babának rossz hanem a másik mamáknak is, meg ugye azért ott vannak a fertőzések is, más lenne a helyzet ha egyágyas rooming szobák lennének, de ebben a kórházban nincs.
Az újdonsült apuka a szülés után kb. 2 óra hosszát együtt lehet a babával és a mamával.

Én helyesnek tartom ha ezeket a szabályokat betartják.

Én május 27-re vagyok kiírva, majd kiderül, hogy mennyire lesz pontos a baba. Egyébként itt 1 hetet hagynak túlhordani utána be kell feküdni a kórházba, és ha jól emlékszem talán meg is indítják a szülést!? (nem vagyok benne biztos).

Hajni

Üdv. : Hajni

Kép
Kép
beha
 
 


Sziasztok!

Új csapatot keresek, mert az előző helyen jól lekiabálták a hajamat, hogy minek vagyok már összepakolva.
Remélem, Nálatok jó helyem lesz.

Magamról/magunkról:
Most a 32. héten vagyunk. Június 7-ére (utolsó mensi: 2003. 08. 30.) vagyunk kiírva a babával szülésre, aki kisfiú. Lehet hogy császáros lesz. Az orvosom dr. Kiss Attila, akihez a magánrendelésére járok.
Most már kezdek izgulni a szülés miatt és egyre többet foglalkoztat az, hogy mi vár rám az üvegajtón túl. A nőgyógyászati részt volt már "szerencsém" kipróbálni.
Még az is lehet, hogy a természet közbeszól és nem bírjuk ki a kiírt dátumig. Egy hónappal ezelőtt a külső méhszájam elkezdett kinyílni, de a múltheti kontroll szerint visszazárult.

Nem tudom volt-e/van-e valamelyőtöknek a cukorral problémája? Nekem sajnos a 120. perces vérvétel 6.5-ös eredményt produkált.

Remélem, válaszol valaki.

Üdv:
linamina
linamina
 
 


Szia Edit!
Én júl. 17-re vagyok kiírva. Lehet, hogy addigra már a te dokid se lesz bent, de azért köszi. Ápr 26-án megyek egy dokihoz, aki a Nyírőben van,de ha esetleg nem tetszene, akkor elkérem a Hunka számát.

Anna
anka
 
 


Szia Beha!

Szerintem én sejtem, hogy Te ki lehettél a tegnapi sok kismama közül, de lehet, hogy tévedek! Nem Te ültél ott az ajtóhoz legközelebb és a férjed csak jóval később érkezett meg? Csak azért, mert így Rátok illett legjobban a személyleírásod. Bocs, ha vki egészen mások vagytok! Kép

A párom és én egészen belül, az erkélyajtóhoz közel ültünk, az asztal "sarkánál". Rajtam norvégmintás pulcsi és bézs színű kantáros terhesnaci meg sárga csizma volt. Párom őszes hajú, kb. olyan magas mint én. Te felismersz így minket?

A tanfolyam olyan volt amilyen, nekem sem tudtak túl sok újat mondani, de mi amúgy is főleg azért mentünk, hogy a szülőszobát lássuk. Engem a szupermodern szülőágy nem nagyon izgat fel, sokkal jobban örülnék, ha rajtam kívül épp nem szülne senki, amikor odakerülök.

Linamina: én ma töltöm be a 32. hetet (júni 3-ra vagyok kiírva). Nekem nem volt problémám a cukorral, úgyhogy nem tudok segíteni. Miért is keresel "új csapatot"? nem igazán értettelek...

Mindenkit üdvözlök, Hello
hello
 
 


Anna!

Rendben, ha kell, írsz ide, és elküldöm. Nagyon remélem azért az én dokim bent, lesz. Meg is kérdezem tőle, ha megyek vizsgálatra. (akkor már a 32. héten leszek:-)Úgy június 30-ra leszek kiírva. (Bár ha Tücsikém meggondolja magát...)

Linamina!

Miért kiabálták le a hajadat?

Edit
subesz
 
 


Szia Hello,

Igen mi voltunk azok, de megmondom őszíntén nem vagyok túl jó megfigyelő nem emlékszem a ruházat alapján, sebaj majd legközelebb.

Hajni

Üdv. : Hajni

Kép
Kép
beha
 
 


Sziasztok Hello és Edit!

Hát, az volt a gondjuk (egy másik webhelyen), hogy én már összepakoltam a holmimat, a kórházbamenőset, meg minden megvan a babának. Nekik meg semmijük sincsen. Erre rázendítettek, hogy mit ijesztgetek meg paráztatok én bárkit is. Minek pakoltam már össze.
Én sem értettem, hogy nekik ez miért fáj. Csak hülye voltam, hogy elújságoltam...Kép

Azért keresek új csapatot, mert jó lenne valakivel beszélni dolgokról. Meg nagyon egyedül vagyok itthon.
Nem biztos, hogy eljutok a következő tájékoztatóra és jó lenne, ha friss infókkal látna el valaki, aki szerencsésebb.

Köszönöm, hogy reagáltatok.Kép

Linamina
linamina
 
 


Csak, hogy kérdezzek is.

Kell-e vinni mellszívót a Királyhágóba? A szülés után közvetlenül a váladékot mivel fogják fel? Úgy értem, hogy azonnal úgysem lehet lemosakodni és betétet használni, mégis mit adnak.
Valamint, milyen betétet javasoltok?
(Én a Tena Lady Super és Extra változatát csomagoltam be. Jó lesz erre a célra?)

Lehet, hogy elég sután fogalmaztam...

Köszi a válaszokat.

Linamina
linamina
 
 


Linamina!

Barátnőm nekem is a Tena Lady ajánlotta. Azt mondta, hogy ez az egyetlen, ami használható.

Hogy kell-e mellszívó, hát nem tudom. Első babás vagyok, nem is tudtam, hogy egyáltalán kell - bármelyik - kórházba vinni. Remélhetőleg mások is hozzászólnak a dologhoz, és ettől én is okosabbleszek.

Nekem is kisfiú lesz:-) (éljenek a fiús mamák)


Edit
subesz
 
 


Edit!

Valahol olvastam, hogy jobb vinni sajátot, mert akkor nem kell megvárni a kórházit. Ezért vagyok kíváncsi, hogy a Királyhágóra is érvényes-e.
Te mikor szülsz?

Linamina
linamina
 
 


Sziasztok!
Bocsi, hogy belekotyogok...
Linamina, én tavaly szültem a Budaiban, június 5-én. :o))) A mellszívóval kapcsolatban: van kórházi, elektromos, sztem egész jó. Bár tény, hogy néha várni kell rá. Sztem vidd be nyugodtan a sajátodat, a csecsemősök -ha megkéred őket - naponta le fogják fertőtleníteni.
Tena Lady: én is azt vittem be, bár bevallom, csak itthon használtam el, mert ha hiszitek-ha nem, nekem a legkényelmesebb a vatta+géz volt, ami ki van téve a folyosóra és bármikor vehetsz belőle (bár nekem csaszim volt, lehet, hogy a rendes szülésnél tökéletes lesz a Tena. Engem vhogy idegesített. ).
Mindenkinek jó babavárást!
sziasztok: Ch.

Chrissy

Kép
chrissy
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?