rozsaag
Nem, a kismama, aki egyenesen szülni ment, először a ctg-n volt, én őutána ültem be, és amíg ott ültem, ő ment a dokihoz vizsgálatra. A párom mesélte, mert ő a nyitott ajtón át jobban látta ill. hallotta az eseményeket, hogy amikor kijött a dokitól, már a kórházba mentek. A doki meg azt mondta viccesen Cs-nak (ezt már én is hallottam), hogy Cs. biztos annyira erősen nyomta a tappancsot a kismama hasára, hogy berepedt tőle a burok.
manka
Tök jó, hogy már te is itt tartasz! Kezd még izgalmasabb lenni a dolog, mi?
Ui: Párom tegnap kierőszakolta, hogy nézzük meg az uh-n a gyermekünk nemét, mert a 18. hét óta nem mutatta magát. Úgyhogy most már biztosan mondhatom, hogy Mátét várjuk! (Bár én ezt a szívem mélyén már az elejétől tudtam
)
Tömegközlekedéshez az én adalékom: nekem szinte csak rossz tapasztalataim voltak, az első hányós-ájulós időszakban ugye még nem látszott rajtam, ezért senki se szánt meg, én meg küzdöttem a rosszullétekkel minden reggel (egyszer vonaton a földre kellett ülnöm, amikor hirtelen leesett a vérnyomásom), később azért, hogy nehogy hasbavágjanak a tömegnyomorban (ez 1x előfordult buszon
), no meg az ülőhelyért is úgy kellett nyomulnom, mint a nyugdíjasok csinálják. Nekem összesen 1 fiatal lány ajánlotta fel az ülőhelyét, ami nagyon meglepett, mert akkor még téli nagykabátban jártam, alig lehetett látni a hasamat, de annyira jólesett, hogy pirulva elfogadtam. Amikor 6 hónaposan veszélyeztetett terhes lettem, és abbahagytam a tömegközlekedést, iszonyatos nagy stressztől szabadultam meg. Sajnos az én tapasztalatom az volt, hogy az emberek nem hatódnak meg a terhes kismamák látványától (bár anyukám szerint kedden a Stohl András jól megbámulta az óriáspocakom a Corában
- csak én nem vettem észre, mert épp telefonáltam).