Új privát üzeneted érkezett!

Jó regelt, szép napot mindenkinek!
Egykis segítség kellene, Szolnokon lehet-e valahol barbis vagy valamin nagyon klassz lányos tapétát vásárolni?
Teáztatás, itatás:Azt mondják hogy az anyatejben minden benne van,táplál és oltja a szomjat is.Nekem Anginál bejött mivel közel 7 és fél hónapig csak anyatejezett, utána próbálkoztunk babaásványvízzel, majd a gyümülcslevekkel.
Kristóffal más volt, hiszen ő két hétig feküdt a korán és mivel nem lehettem mindig mellette, így ott kapott teát, sajnos itthon már nem tudtam róla leszoktatni, csak akkor nyugodott meg ha kapott teát.Egyébként mi is a hipp-teát ittuk.

Kép
Kép
bmárti75
 
 


Katlina!

Már annyi mindent írtak a teáról, hogy én inkább nem írok semmit sem, majd meglátod. A saját kajádra is figyelj, hogy szinte semmit nem ehetsz, hüvelyesek, káposztafélék, banán, déligyümik, borsóval is óvatosan. Én nagyon ügyes, tapasztalt anyuka: a héten a férjemnek a kaja mellé káposztasalit rendeltem, és majdnem felfaltam az egészet. Nem volt sok, de mikor Leti óránként, kelt, majd csak hajnal 4 óra után aludt el, akkor jutott eszembe! Nálunk még a banán tett csúfságot.

Kati!
Nagyon helyesek voltatok! Sztem is már el vagy késve az őssejtlevételről, merthát szerződéskötés, kivizsgálás, ha jól tudom a legkésőbbi időpont is a 36 hét, amikorra már végeznek. Légzésfigyelőt ha minden ok, én sem vennék, mert ha táévesen berisasztana, ahogy Védánál, és kikapnám én is meg a gyerkőc is csak halálra ijednénk.

Petri!
Nektek is nagyon jó nyaralást, sok pihenést. Nem is írtad, hogy mentek. Vagy nem olvastam jól? Hova? Vagy már elkéstem a kérdéssel?

Valaki megy még mostanában? Évi Ti mikor mentek? Marad a horvát tengerpart? Mi majd csak szeptemberben megyünk! Olyan irígy vagyok, aki már most meg! A barátaink is ma utaztak el a Balatonra.

Márti!
sajnos nem tudok tapéta ügyben segíteni, talán csak annyiban, hogy nekünk üvegszövet van. Olvass utánna, az is nagyon kafa, borzasztó strapabíró, és van minden féle, nem színes, ha jól tudom, de különféle technikákkal a mesefigurásokat térhatásúvá lehet tenni!

Judit,
Kép
Kép
bbj
 
 


Márti! Nem tudom, valami nagyobb tapétabolt hol van, ott kéne megnézni...de ma megyek az OBIba, majd megnézem ott is...ha el nem felejtem.

Nóri és az ovis...
Kép
elin
 
 

 
 

Halihó!

Olga, jó utazást nektek, és kellemes nyaralást. Amúgy semmi rossz szájíz a másik topikkal kapcsolatban, oda is írogatok, de most sok a kettő együtt, így gondoltam, hogy csak ide írok. De mivel mérleg vagyok, így hát mnégiscsak írok ide is oda is. na én aztán elég határozott vagyok!

Kati, nagyon szépek vagytok, voltatok az esküvőn!
Azt hiszem már lekéstetek a köldökérről, de Balwin jobban tudja, ők levetették!

Katlina, szerintem nyugodtan adhatsz Robikának folyadékot cumis üvegből, nem fog leszokni a ciciről. Mi az AVENT-et használjuk, és ugyan úgy szopizik, már ha talál benne valamit.

Fanna: Humana HA 1-et használunk, Imike is ezt a tápit kapta.

Hú. lehet nem reagáltam mindenkinek, de nyugodtan szóljatok be.

Márti, te kérdezted azt hiszem: Nagyon jól sikerült a grillparty. Olyan finomak voltak a húsok......nyami....nyami.
ma meg milánói lesz az ebéd,a férjem készíti, amíg én itt tespedek a gép előtt.
Nagyon gáz már két napja az éjszakánk, Petikének fáj a hasa, szerintem szélgörcse van.

Na megyek, mert Ancsika pesztrálja a kicsi öcsikéjét!

Ildi

Kép
Kép
url=https://babafalva.hu]Kép[/url]
vona ildikó
 
 


Elin!

Szonja még tényleg nem iszik semmit. Finomabbnál finomabb gyümileveket kínáltam már neki de nem fogadta el. A cumisüveget már nem is próbálom mert nem tudja használni, nem szívja csak rágja. Pedig megnyomkodtam neki, hogy héé ebből jön vmi de semmi reakció. Pohárból ivott ( szopizza a poharat ) már vizet de egy-két korty és elég.
A kaját illetően meg egy szopit kiváltva saját kotyvasztású főzeléket kap husival stb. és egyszer pedig gyümit. Egyenlőre ennyit. De azért folyamatosan próbálgatom a folyadékot egyszer majd csak ráérez a dologra.

Márti! A TAFI tapétát nagyon ajánlom. Unokatesómék most voltak tapéta keresőben és szerintük itt van a legnagyobb választék.

phpBB: Kép
phpBB: Kép
kati74
 
 


Kép

phpBB: Kép
phpBB: Kép
kati74
 
 


Kata!

Apa hogy elbújt Szoncsi mögött. Képzeld, mire hazaértünk tegnap anyukáméktól, addigra Imike elaludt a buszon.

Márti, tegnap a buszról láttam, hogy a Tafi a Baross útra költözött azt hiszem a Kínai mellé! Mi is mindig ott vettük a tapétát, és nagyon meg voltunk vel elégedve.

Csajok! Segítdetek, használt utazóágyat szeretnék venni, van eladó valakinek?

Jó ebédet és sziesztát mindenkinek!

Ildi

Kép
Kép
url=https://babafalva.hu]Kép[/url]
vona ildikó
 
 


Bocsi a nagy meleg, de azért általában tudok helyesen írni, vagy nem?????
Helyesen: segítsetek!

Ildi

Kép
Kép
url=https://babafalva.hu]Kép[/url]
vona ildikó
 
 


Kép Kép

Kép
Kép
bmárti75
 
 


Márti!! Nincsen az OBIban Barbies tapéta :cry:

Nóri és az ovis...
Kép
elin
 
 


Sziasztok!

Most jöttem haza Nagyszalontáról a mamáéktól, Csongi maradt, majd kedden jönnek haza, anyukám megy érte vonattal.

Kati, nagyon szép mennyasszony voltál, sugárzol a boldogságtól :lol: És nagyon jól mutattok a pároddal együtt! Még egyszer sok boldogságot kívánok!

Katlina, Elinnek teljesen igaza volt, tényleg mindenki mást mondott neked tea ügyben. Én úgy gondolom, hogy anyatej mellett egy ekkora babónak teljesen felesleges a tea, mert az anyatej eleje szomjoltó, ha pedig tovább szopizik, utána jön a "tápláló" rész. Ha jól érzi magát a gyerkőc, van elég pisis pelus, akkor semmi baj nem lehet.
Anyukám nekem is állandóan nyomta a szöveget, hogy adjunk teát a gyereknek, mert az kell! Na, adtam neki. Megivott fintorog a 2 kortyot, kibukott vagy fél decit. Ezt párszor megjátszottuk, majd anyukám elismerte, hogy nem is kell tea a babának és kész.
Persze tápszer mellett ez máshogy működik.
Próbáld ki, mit szól Robika hozzá, adjál neki kiskanállal, ha félsz a cumisüvegtől.
Ja, és a cumisüvegről annyit, hogy én nem általánosítanék azért. Lehet, hogy sok kisbaba nem szokott le a ciciről cumisüveg mellett, de nagyon sok viszont leszokott!!! Ha szépen cicizik, akkor nem kellene megzavarni vele....

Kati74, nekem is az volt az első reakcióm Szonjácska képére, hogy apa nagyon elbújt mögötte. Gyönyörű a csajszi, de most már iszonyú kíváncsi lettem az apukájára is :lol:
Csongi akkor kezdett teát inni, amikor elkezdtem neki főzelékeket adni. Először ciciztünk utána, aztán később már csak teázott. Nekem viszont a tápot nem itta meg. 10 hónapig szopizott, aztán egyszerűen sem a táp, sem tej, nem kellett neki. Így tejtermékkel pótoltam, nem tudtam mit tenni vele.

Olga, jó utat, jó időt, jó szórakozást (de jó nektek :lol: )

Évi és
Kép
csongianya
 
 


BBj, mi 14-én megyünk, és igen, Horvátországba. Már számolom visszafelé a napokat :lol: Ja, és kérdezted a férjem kamionozását. Hát ez egy hosszú történet. Nem tökéletes így, de hogy őszinte legyek nálunk ez mentette meg a házasságot. Majd egyszer talán elmesélem részletesebben...

Elin, szívesen mennék fagyizni... :lol:

Ja, tudom még mit akartam. Mikor én szültem, még nem volt lehetőség a köldökvér levételére. Ha most oda kerülnék, és ki tudnám fizetni, én biztos megcsináltatnám. Sosem lehet tudni, annyit fejlődik az orvostudomány, ha lehet, hagy legyen.
Légzésfigyelőnk nem volt, erről nem tudok nyilatkozni.

Évi és
Kép
csongianya
 
 


Sziasztok!

Évi!
Nem turkálni akarok,félre ne érts...de nem bírom ki szó nélkül......
Volt nekem is vőlegényem kamionos.....nagyon sok házasság megy rá! Le a kalappal nálatok hg éppen fordítva van!! Ti vagytok az elsők...ilyet még nem hallottam :lol:

Akkor rád is irígykedhetünk lassan....és mennyi időre mentek? Hol szálltok meg?

Márti!
Olyan szépek a gyermekeid!!! A lányodnak gyönyörű sűrű haja van! :D

fanna3
 
 


Fanna, turkálj nyugodtan :lol: Viszont másfél órája itt ülök a gép előtt, most eszek, elpakolászok, aztán jövök mesélek :lol:

Évi és
Kép
csongianya
 
 


Köszi Elin hogy megnézted az Obi-ban.Holnap úgyis megyek Szolnokra, mert kezdődik a rutinpályán a vetetés és majd utána bemegyek a tafi-ba szétnézni.Írígy vagyok egy kicsit a nyaralókra, mi maximum a Tisza-partra vagy a Körös-re jutunk el néha.
Judit az iwiw-en lévő képet megnéztem a lányok gyönyörűek, szerintem neked meg a szőkés haj jobban állt, de ezt csak te tudthatod hogy melyiket szereted jobban.Nekem a sógornőm fodrász, 1-2 alkalommal festette már a hajam, ő imádta a pirosas színt, de én inkább az eredetihez a majdnem feketéhez ragaszkodom.

Kép
Kép
bmárti75
 
 


Hihetelen hogy már megint majdnem egyszerre írtam veled Évi!

Kép
Kép
bmárti75
 
 


Sziasztok :)

Fanna!!! Há neharaguggymán! :( Tiszta zizi vagyok mostanában, minden betűt elolvasok, de úgy látszik egyik szememem be, másikon ki...

Szal napirend eléggé képlékeny mostanában, de általában így zajlunk: este 7-kor fürcsi (igyexünk betartani, bár néha csúszik 8 óra irányába), utána hami, büfi, és kb. 11-ig gyerekfoglalkoztatás :) Ebben sokminden van: cicizés, Apa magánszámai, karonülés, stb. Alvás, aztán 5-6 körül megint kaja, ekkor még sikerül visszaaltatni. 10 körül kelünk, kaja, ébrenlét 1-2-ig, újra kaja, szülőlefoglalás, 4-5 körül alvás a fürdetésig. Közben persze vannak tisztábatevések is :D Nagyjából ennyi... Apa többnyire itthon van velünk, legalábbis eddig. Ő akkor melózik, ha van munka. Most nyár elején nem volt. Most megint lesz :? Najó, örülök neki, csak annak még jobban, ha velünk van :) Az első két hétben itt volt Anyukám is, ő is rengeteget segített (főzés, takarítás...a gyereket legnagyobb sajnálatára/bánatára nem nagyon passzoltam át neki). Hiányzik neki az unoka, úgyhogy holnap ismét jön pár napra.
Tápszer: a Nestlé-s BEBA-t használjuk, de asszem végigzongorázunk pár tápit (elsőként ezt a Milupás prebio-sat...köszi :) ), hátha valamelyik “meghajtja”...nemtom lehet-e ilyesmit örökölni, de én tök így voltam csecsemőként (úgy kellett kiimádkozni belőlem a sz.rt...valami problémám is volt ebből), pedig csak anyatejet kaptam.

Hjaj, nem is montame! Megvolt az első nagy utazás is, csüt-péntek elmentünk szüleimhez :D Annalucus tök jól bírta a 2 db másfél órás utat, mondjuk a kocsiban azonnal elalszik :) A tarjáni rokonsági seregszemlét is jól tűrte, bár már éhes volt...

Kati, mi vetettünk le kzsvért, mert úgy gondoljuk, hogy nem haszontalan dolog. És eddig mindenki helyeselte a környezetünkben :) A Sejtbank Kft. választottuk, de van még 2 cég (illetve biztos van több is, én ezeket találtam): A Zelion, és a Krio. A Sejtbank honlapján minden infót megtaláltam, így őket csak már csak fel kellett hívnom szerződéskötési időpontért, a Zelion meg szinte azonnal válaszolt a mélemre. A Krio-val nem próbálkoztunk.
Szerintem 2 héttel a szülés előtt nem vagytok lemaradva semmiről, csak azt kell eldönteni, melyik cégel szerződtök, onnantól megy, mint a karikacsapás :) Szerződéskötéskor megkapjátok a kis kzsvlevételi csomagot is, amit vinni kell a szüléskor. Dokibácsi intézi a levételt, ti meg felhívjátok a futárszolgálatot, hogy jöhetnek a cuccért. Mi 15:27-kor szültünk, 4 körül hívtuk őket, és 6 előtt itt volt a srác a csomagért. Kb. egy hét múlva meg jött a telefon, hogy sikeresen eltárolták a vérmintát. Küldenek majd bizonyítványt is a dologról, majd akkor fogjuk elkezdeni a törlesztést.

Légzésfigyelő: nekünk van, de a gyerek még velünk alszik... Ha átkerül a kiságyba, beüzemelem, de nem tudom, fogom-e huzamosabb ideig használni... Amúgy én sokkal nyugodtabb vagyok, hogy melletem szunyál, pedig nagyon paráztam attól, hogy majd ráfordulok, vagy akármi :oops:

Olga, kellemetes nyaralást! :D

Kata, vigyázat, a látszat csalok :lol: Szó sincs fittségről, az álmosság meg...alig várom, hogy végre egy jót aludjak... Fannával ellentétben én már várom, hogy nagyob legyen a kincsem :D Gondolom később meg majd visszaforgatnám az idő kerekét...

Katlina, ha Robika el akar rontódni, akkor el is fog :) Lányomba pl. nem tudom beleerőltetni a cumit (az is Avent), az Avent-es cumisüveget (benne a tápival) meg vígan szopizza (a mellem helyett :? ). Gyereke válogatja. Amúgy a (kamilla)teából is csak pár kortyot ivott, nem is nagyon erőltetem.
Én már eddig minden elvemet feladtam, szóval érdemben nem tudok tanácsot adni :oops:

Képeket még nem tudok, telefonnal csinálgatjuk őket, azokat meg csak vindózos szoftverrel tudja párom átrakni a gépre, attól meg agybajt kap...szóval...MAJD :D

Fanna, Nimitől (még mindig) el vagyok ájulva, csini kislegény :D És ügyes is :lol:

Namostaztán írtam.

Judit
Kép

Kép
balwin
 
 


Judit!

Ne is mond,hogy lehetett volna részletre kérni a kvért! Mert mindjárt a fejemet verem a falba!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :twisted:
Erre nem is gondoltam,azért nem is néztem utána........ :cry:
Amúgy nincs Hari.......(Nórit idézve)
Azt a mindenit hogy AnnaLucus ennyit van fennt!!! Nem semmi hogy így érdekli már a nagyvilág....hehe és mi lesz még!
(Milupa Aptamil 1)
Kaka téma......úgy látom itt a fórumon minden babánál gond egy ideig.....Nekünk eddig szorulásunk volt (Ildi szokta többesbe írni :lol: )Szóval Mininek,aztán meg a hét elején éppen ment a hasa...de van itthon glicerines kúp és ha nincs eredmény 5 nap után adom. Egyébként a nagypapa szokta elformázgatni hg ne legyen éles meg ne szúrjon :roll: :lol: :lol:

Évi!
Gyere,megöl a kíváncsiság!!!

fanna3
 
 


Köszönöm a tanácsokat azoknak, akik írtak!

Vitatott számomra mindkét kérdés, ezért "dobtam be" a közösbe...

Egy szobában leszünk a kicsivel, így megnyugtattatok légzésfigyelő ügyben!
A köldökzsinórvér felhasználása nem egyenes út...ezért is gondolkodunk ennyit!A tárolás csak pénz kérdése, de a felhasználást idehaza senkitől sem hallottam, hogy valamire is sikeresen alkalmazták volna...Persze egyre jobban bízunk az orvostudományban...nem tudom...most sem vagyok okosabb!...
Kép a 36. héten

Kati+ Kincső

Kép
kk0229
 
 


Ildi!

Még utána , hogy találkoztunk beszéltük a férjecskémmel, hogy olyan szép kis családod van. Imikét elaltatja a busz elég sokszor :) legalábbis már többször mondtad, hogy eleludt a buszon.

Márti!

Gondolom Kristóf szülinapja volt. Nagyon átszellemült arca van a képen. A legót szülinapjára kapta? Szereti az ilyen játékokat?

NA mennem kell

phpBB: Kép
phpBB: Kép
kati74
 
 


Kati, még mindig gyönyörű kismama vagy!

Petike megnyugodott, mert melegnek éreztem és hát a hőmérő ugyan nem mutatott lázat, de legalább eredménye volt......lehet ez volt a baj, hogy sokat nyüszizett. Most úgy látszik, elég volt neki a cicizés.....hát.....remélem.
Nem parázok, nem parázok, nem parázok.....

Ildi

Kép
Kép
url=https://babafalva.hu]Kép[/url]
vona ildikó
 
 


Na, Fanna, kilyukadt már az oldalad? :wink:

Kati, tök jól nézel ki :lol: Tuti, hogy ismerlek valahonnan....

Na, akkor próbálom, röviden összefoglalni Fannának a kamionozás és a házasság megmenekülésének történetét.

Az igazság az, hogy volt vagy 2-3 nagyon rossz évünk. Nem tudom, hogy hol kezdődött, mikor és mivel, de folyamatosan hűlt ki a kapcsolatunk. Aztán rátett egy lapáttal az, hogy volt egy vállalkozásunk, amiből nem lettünk gazdagok, de viszonylagos biztonságban éltünk. A vállalkozás kezdett egyre rosszabbul menni, a végén abbahagytuk. A maradék pénzt feléltük és a férjem egyszerűen nem tudta, hogy mit kezdjen magával. Akkor kezdtem el dolgozni a munkaügyi központba, és besegítettem neki egy teherautó vezető tanfolyamra. De közben ott volt rajtam a teher, hogy nekem kell eltartanom a családot, a férjemen, meg hogy ő nem tudja. Lassan oda jutottunk, hogy már beszélni sem tudtunk normálisan egymással, minden szóra robbantunk, nyeltük az ideget, egyéb házastársi dologról meg már hallani sem akartam. Ő az alkoholhoz nyúlt, én meg a barátnőimmel bulizni jártam, mert azt hittem megfulladok otthon.
Hogy Csongi mennyit érzett meg az egészből nem tudom, az biztos, hogy az apjával szinte nem volt hajlandó megmaradni, én vittem-hoztam oviba, fürdettem, mesét olvastam és próbáltam vele mindent úgy tenni, hogy ne viselje meg ez az állapot.
Tavaly ilyenkor oda jutottunk, hogy ha még egy hétig itthon marad a férjem, akkor tuti adom be a válópert, mert nem bírom tovább.
Vizsgái sikerültek, viszonylag hamar elhelyezkedett és hozzákezdett. Mikor elment én úgy éreztem mintha több mázsás zsákokat vettek volna le a vállamról. Pár hét múlva szinte idegösszeomlást kaptam. Nem tudtam enni, 2-3 óra tevékenykedés után majd összeestem, nem láttam rendesen, nem mertem vezetni, csont és bőr voltam. Kaptam rá egy gyógyhatású készítményt és lassan-lassan helyrejöttem. Kb. karácsony tájékán kezdtük érezni, hogy visszatérünk a régi kerékvágásba. Hogy újra jó együtt, hogy tudunk beszélgetni, örülni egymásnak.

Hosszú folyamat volt, és tudom, ez sem tökéletes így. Nehéz itthon egyedül, hogy minden az én nyakamba szakad, hogy nincs kivel beszélni, hozzábújni stb. De végre hiányzunk egymásnak, és végre elkezdtem kistesón gondolkodni, amit egy évvel ezelőtt el sem tudtam volna képzelni. Lenyugodtam, (látszik is rajtam), jól érzem magam a bőrömben, végre újra érzem, hogy élek. Aztán az idő majd megoldja. Tudom, az a normális, ha apa-anya együtt van, de nekünk ezt osztotta a sors, valszeg ennek így kellett lennie. Szóval, ha egy évvel ezelőtt nem megy el dolgozni, akkor mi már rég nem lennénk együtt. A jövőt meg senki nem tudhatja....

Évi és
Kép
csongianya
 
 


Ildi! Mitől nem parázol? :shock:

Kati! Mire értetted azt, hogy nem egyenes az út? Az őssejt kutatás még nagyon gyerekcipőben jár szerintem, csak hát azt tudják, hogy segíteni is lehetne vele. De most olvastam, hogy rengeteg rendellenes sejtet is produkálhat a tenyésztés során. Szóval még kísérleteznek is, meg hát Kínában elég szépen haladnak. De biztosan eljön a gyerekeink életében az az idő, amikor már eljut a tudomány a megfelelő szintre. Csak használni ne kelljen.

Balwin! Miért akarod Lucus szájába tenni a cumit? Sírás ellen, vagy miért? Tudod, Lilcsi ordítós baba volt, én is vettem neki cumit, de nem kellett neki, egyből köpte ki. Tejcsit is csöpögtettem rá, akkor kettőt szívott rajta, utána köpte messzire. Úgyhogy ennyiben maradtunk, de legalább a cumiról nem kell majd leszoktatnom... :lol:

Nóri és az ovis...
Kép
elin
 
 


Sziasztok!

Betti!
Ment mail.

Elin!
Tök jók azok az örök érvényű igazságok a vonalzó alatt. Hogy Te már megint mit nem tudsz!

Évi!
Érdekes a történeted, hát, ilyen is van. Remélem most már minden rendben, na és mikor is jön a kistesó?

Ildi!
rendben van a pici?

Kati!
Nagyon helyes kismami vagy!

Márti!
Hú de fincsi dolgok voltak az asztalon! De inkább nem is nézem tovább. Látom, nálatok is menő a Lego! Hogy a lányodnak tényleg mekkora haja van! Mi is akarunk olyat!!!! Én jobb szeretem most a barnát. A kép egyébként tavaly december környékén készült, már "nagy" terhesen, bár mot is barna a hajam, de sokkal rövidebb, mint akkor.

Judit!
A kaka téma... Szóval én is olyan voltam gyereknek, mitn Te, de most is egy kicsit lassabb az emésztésem, és ez öröklődik, úgyhogy én is mind a két lánynak továbbadtam hozományként :oops:

Szilbee!
Már nagyon régen nem írtál! Csak nem megharagudtál valamiért?

Kati74!
Én is roppant kíváncsi lettem ám apára! A kép egyébként kafa, direkt, vagy véletlen volt? Nálunk sem ivott Gréti gyümilevet, nem ízlett neki, majd valamikor 14-15 hósan kezdett el teát, meg ilyesmit is inni, addig a víz ment, hiszen a husi mellé már kellett. Még csak két szopit váltottatok ki kajával? Ő nem akarja, vagy még Te nem?

Más:
Kipakoltam a szekrényeket. Van egy nagy zsák lányos, egy pár fiús rucink eladó, meg pár cipő. (Méret:50-80, de van egy pár nagyobb is, cipő 22-ig) Többnyire márkásak, ha valakinek van valamiből hiánya, és úgy gondolja, hogy megnézné, szívesen átnézem, és fényképezek!100-200 forintokra gondoltam.

Judit,
Kép
Kép
bbj
 
 


Szia mindenkinek!

Hú de régen jártam már el. Mire mindent elolvastam, elfáradtam itt ülni. Már mindenem fáj. De azért összeszedem magam, meg a gondolataimat. Még a „felhasználói nevet” is csak 3. beütésre sikerült eltalálni.

Gyönyörűek ezek a babák. Némelyiken jót mosolyogtam, annyira aranyosak. Van, aki kész hölgy már.

Olga: Köszönöm a telefonszámot, feljegyeztem.
Nehéz lehetett az a pár év. Nálunk ennyire nem „fajult” el a helyzet, de éreztem, hogy kapcsolatunk kezd kicsit „laposodni”. Aztán úgy alakult, hogy el kellett mennem egyszer 6 hetes képzésre. Csak hétvégén voltam itthon. Hihetetlen mennyire közel tudott hozni bennünket a távolság. Annyira hiányzott a jelenléte, ölelése… Az egymáshoz való kötödés sokat erősödött. Pedig azt gondoltam, nem szerethetjük egymást ennél jobban. Kötelék erősödött akkor is, amikor kislányom megszületett. És egy tragédia is még erősített. Egy közeli barátunk halt meg váratlanul nem olyan rég.
Persze ezek az események, nem egyszerre történtek. Mi már 12 éve vagyunk egy pár. Most el sem tudnám képzelni az életemet nélküle. Számomra ő, és a kislányom a világon a legfontosabb. Remélem sokáig lesz ez így még. Ahhoz, hogy rájöjjünk, mennyire fontos a másik, és mennyire szeretjük, ahhoz meg kell éreznünk, az elveszítés lehetőségét és úgy tűnik, kell néha egy kis távolság egymástól. 

Petri: Ez az ösztönzés/jutalmazás nagyon sok esetben bevált módszerem nekem is. Részben ennek köszönhető, hogy viszonylag gyorsan lett „szobatiszta”. Sajnos a gyümölcs/zöldség evésben ez nem vált be. Hétvégén megevett 1/2 kopaszbarackot. Hát ez is eredmény.

Márti: gratulálok a vizsgáidhoz. Vezetés is biztos menni fog. Biztos csinálsz majd néhány bakit vezetés közben, de ne add fel, senki nem kormánnyal született a világra. Párom anno nagyon sokat „dumált” hogy menjek el vizsgázni. Nehezen adtam be a derekam. Féltem, hogy balesetet okozok, összetöröm autót, olyan is volt, hogy bőgtem, mert nem tudtam parkolni (2 autó közé beállni, de aztán csak sikerült, ma már mosolygok a „múlton” (tolatva parkolás ma is jobban megy, mint orral.) Ja, és még nem törtem össze más autóját. (7éve van jogsim) :)

Betti: „rossz anya” Ezzel a gondolattal én is sokat eljátszadoztam. Aztán kezembe került egy könyv… Nincs a világon még egy ember, aki jobb anyja lenne a gyermekednek, mint Te. Ő belőled egy darab! Te vagy az ő szülő édes anyja! Számára Te vagy a legtökéletesebb édesanya! Ez a legfontosabb! Amikor kételyeid támadnak e jusson eszedbe mindig!

Kisherczeg: Tetszett, amit írtál! Számukra biztosan egy életre szóló élmény. Nem mindenkinek van ilyenben része. De azért én remélem, hogy időben beérünk a kórházba. Ha minden a tervezet szerint halad, még 4 hét, és kiderül.
„Zakuszka” krém? Az meg mi féle finomság?

„Új asszony” :) Én csak helyeselni tudom az előttem szólókat. Nekem is vörös rózsa csokrom volt. Én leszárítottam, de sajnos fekete lett a vörösből. Nagyon csúnya lett, ezért idővel kidobtam. Gratulálok, és kívánok hosszantartó boldogságot.


Ildikó: jó ez az integető malacka! Hi-hi

Erika
Kép
Kép
kné erika
 
 


Folyt...

Nálunk Brigitta az apukájára hasonlított picibaba korában. Összehasonlítva apa babakori képeivel: teljesen az apukája mása, csak kislány kiadásban.
Mára már talán kicsit változott a helyzet. Haja színe, mennyisége és hullámossága az enyém. Arcvonásaiban, még mindig az apukája. Ja és nyaktól lefele is rám hasonlít. :)
Én nem bánnám, ha a kispocilakóm is az apukájára hasonlítana. Akkor biztosan szép kisbaba lesz. :)
Brigitta 10 hós koráig kizárólag anyatejen volt sem víz, sem tea. Nekünk (!) így volt jó. Amikor kezdtük a mellé táplálást, akkor kapott először vizet. Gyerek doki azt tanácsolta, adjak neki vizet 5-6 hónapos korától, de csak azért, mert különben később nem fogja meg inni. Csak pár kortyot. Valamiért még sem adtam neki. Nem volt problémánk később a vízzel, ma is megissza. Lehet, hogy csak szerencsénk volt vele, és a kistesónál, majd nehezebb dolgunk lesz.:)

Mi nem voltunk hasfájósak, miután rájöttem, mi okozza. Azt olvastam valamelyik „okos” újságban hogy természetes az, ha az anyatejes baba 4-5 naponta ürít csak székletet. Hát nálunk ez nem jött be. Pont az okozta a hasfájást, hogy nem tudott kakilni. A bélrendszere nem volt elég fejlett, vagy a tejcsim volt túl erős. Nem tudom. Lényeg az, hogy minden másnap/harmadnap hőmérő segítségével csináltunk székletet. (amikor nagyon sírt, és húzogatta felfele a lábát, akkor jött a hőmérő, és láss csodát elmúlt a sírás). Aztán 3 hónapos korában, egyiknapról a másikra elmúlt ez a probléma, és a hőmérőhöz sem szoktunk hozzá.
Hőmérőzés előtt kipróbáltam has/talpmasszázst, tornát, de eredménytelenül.
(van az a cső, ami a végbélbe dugva, elősegíti a szelek távozását, nekünk az sem hozott eredményt).

Most magamról: Már megint állandóan éhes vagyok. Alig két órája ettem, de úgy érzem minden kaját, amit a hűtőben találok, fel tudnám falni. :(
Lehetnek már jóslófájásaim? (37. hetet kezdtem meg). Valahogy másképp fájdogál a hasam, meg a derekam is egyre jobban fáj, hiába a torna. Ezek az alhasi tompa fájások rendszertelenek. Pocim is lejjebb csúszott, mint volt. Remélem, nem akar még kibújni. Előtte én még lagziba szeretnék menni.
Holnap délelőtt megyek dokihoz.

Valaki kérdezte, miért Szolnok, és miért nem Kmét, ami közelebb van: Volt szerencsém belelátni az osztály életébe, és meg állapítottam, hogy abból én nem kérek. Tudatosan kerestem olyan orvost, aki nem kméti háttérrel dolgozik. Lehet, hogy a szolnoki kórház sem különb a kmétinél. Sosem jártam még Szolnokon. Csak átutazóban. Struccpolitika. Amiről nem tudok, az nem fáj. Csak azt tudom, hogy itt nem akarok szülni!

Most megyek, mert az éhséget nem bírom tovább.

További szép napot mindenkinek.

sziasztok

Erika
Kép
Kép
kné erika
 
 


Húha Erika Te aztán termeltél!!! :D :D :D :D

Márti!!
Terhesen jártam vezetni tanulni,de nem bántam meg azt hiszem jóval óvatosabb vagyok,de nekem így jó!
És hát robika is élvezte mindíg kapálózott vezetés közben,és hát nekem sem ment minden simán de az oktató azéert van hogy megtanítson!

kati!
nem tudok veled betelini olyan szép kismami vagy!

bocs a félreírásokért de kukac itt van a kezemben,és sietek is meg nem olyan jó egy kézzel pötyögni

Kép

Kép
katlina
 
 


Végre, Erika, hogy jelentkeztél!
Nem akarnál pocakos vonalzót is csinálni? Csak hogy tudjuk már mi is, hol tartasz. És nst-re mikor fogsz járni már? És hova?
Nekem meg az tetszett, amit te írtál a tökéletes anyaságról!

Judit! A kispicőkről mesélhetnél nekem...a többi ruhaméret már nem aktuális nekünk..de jobb lenne, ha a belső hosszát mérnéd le, a számozáson nem tudok kiigazodni. Első cipője 22-s volt, most 20-s van :? Képeket küldjél.
Köszi, hogy észrevetted az idézeteket, ezek szerint nem feleslegesen keresgélem őket... :P

Nóri és az ovis...
Kép
elin
 
 


Sziasztok!

ÁHÁ!!!! :lol: :lol: :lol:
Évi!!!!Kibújt itt a szög a zsákból!!!!!!
Hurrá lesz új Kismamink!!! És úgy örülök hogy a Kis jövevényt 0. illetve -mínusz napos korától figyelemmel kísérhetjük!!!! :D
Kérlek szólj nekünk azonnal,hadd gratuláljunk és írj mindenről!!!

Milyen jó,hogy így tudsz a múltról beszélni, és főleg hogy ilyen jó irányban változott a helyzetetek! Rengeteg erő,akarás,türelem kellett hozzá!Le a kalappal..az ember sokszor olyan könnyen feladja,de ti nem!!

Kép

fanna3
 
 


Nóri megvagy!!!

persze hogy nem feleslegesen!!!!!!!!!!!!!! :D

Igen.....ruha fiú,téli,nagy......hát nem tudom 7-8 hónaposan mekkor lesz....körülbelül?

fanna3
 
 


Fanna! Nem vagyok meg... :oops: :wink: :lol:

Évi! Mikor jöttök el akkor fagyizni? Fannának nem szólunk, úgysem jönne el...Kati! Te is gyere! Mikor szoktál amúgy mozogni inkább? A napnak melyik szakában?

Azt meg nem is írtam, hogy Lilcsinek kijött a 8. foga, és észre sem vettem... :oops: . Merthogy a 7. egy jobb alsó őrlő, én meg ugye vártam a bal alsót őrlőt. És közben meg jobbra FENT jött. És már mind a 4 sarka kint van rendesen, nem is most kezdte... Ami még azért is érdekes, mert ugye kedden még a dr-néni is benne volt a szájában számolgatni, és ő sem vette észre. :shock:
DE MIKOR JÖNNEK MÁR KI AZ ALSŐ METSZŐK???

Nóri és az ovis...
Kép
elin
 
 


szia mindenki!

Ezt a vonalzót nem is láttam. most "alkottam" egyet, remélem sikerült.

Erika
Kép
Kép
kné erika
 
 


Fanna, azért ne igyál előre a medve bőrére :wink: Még csak a gondolat érlelődik a fejembe, úgyhogy még csak gondol, gondol, gondol.
Azért ígérem, ha lesz valami hírem, veletek osztom meg először :lol:
És azon gondolkodtam, hogy tényleg nincsenek véletlenek az életben. Tudat alatt lehet, hogy azért csatlakoztam hozzátok, mert már elindult bennem valami gondolati változás...

Elin, Csongi holnap jön haza, aztán a héten megy oviba, mert már nagyon hiányoznak neki a társai. Talán fagyizni el tudom csalni, de azt előre mondom, hogy nem nagyon tud mit kezdeni a kicsikkel...Úgyhogy majd meglátjuk. Elvileg mondom a csütörtök délutánt, kb. fél 5, ha az megfelel.

Évi és
Kép
csongianya
 
 


talán most sikerült összehozni?

Erika
Kép
Kép
kné erika
 
 


Ime itt van APA :
Kép

Amúgy az a kép véletlen sikerült úgy.

BBJ!

Egyenlőre én úgy gondolom , hogy elég két szopit kiváltani. Szonja is kiegyensúlyozott, boldog és szépen fejlődik.
Vagy adjak Neki 2x főzeléket? Mit kellene még adnom? Ötlet?
Azt tudom, hogy tejterméket (joghurtot, túrót stb.) még nem kell adnom addig amíg ennyi tejcsi van mert az fajidegen fehérje és a tej mellett mimcs értelme. (ezt én is megkérdzetem okosoktól)

Kati! Igazán nagyon csini kismami vagy!

phpBB: Kép
phpBB: Kép
kati74
 
 


sikerült a vonalzó! Most nmár csak a reklám szöveget kéne eltüntetnem az elejéről. :)

Kati! Jól látom, hogy mi egyazonos napra vagyunk tervezve? :)
hihi, ez jó:)

Katlina! A termelést nem ehgyszerre hoztam össze. Szövegszerkesztőbe megírogattam, aztán át másoltam ide. Nem bírok huzamosan itt ülni a pocak miatt.

Erika
Kép
Kép
kné erika
 
 


Anna, nálunk alapszempont volt, hogy ne kelljen egy összegben kipengetni annyit :? A Zelion pl. ezért került lapátra :)

Elin, nem mindenáron akarom a cumit Annalucám szájába, de néha kiakadok, amikor már annyit cumizta (nem szívta!) a cicimet, hogy iszonyat mód érzékennyé válnak a bimbók (fáj is, viszket is, még a lábam is görcsbe ugrik tőle)...na ilyenkor elkap a cumiraszoktatási kényszer. De jányom ellenáll :D

Tegnap lehidaltam. Hátról hasra fordult a 17 napos gyerekem :shock: Igaz, volt segítsége :mrgreen: Egyrészt a saját dühe, másrészt meg a kókuszpólya-betét, amin alszik az ágyunkban (erről gurult "le"). Ez kb. fél cm (vagy annyi sem) vastag a ráterített textilpelussal együtt, és úgy tűnik ez elég lendületet adott neki ahhoz, hogy áthömbörödjön a drága a karján keresztül :D A fejét is már egész konkrétan tartja... :)
Most meg hordozókendőben altattam el...úgy tűnik beválós dolog lesz (el ne kiabáljam...) :) Csak ilyen fasza időben megizzadt Édeském a kendőben...

Tényleg, Katlina, Robika jól fel van öltöztetve a képeken :shock: :D Mi itthon egy rövidujjú, vagy ujjatlan body-ban (vagy kombidressz?! aminek nincs lába...) nyomjuk, zoknival a lábacskákon :) Kintre is csak egy ujjatlan rugit kap pluszban. Meg kissapit, ha éppen hajlandóak vagyunk eltűrni a fejünkön :?
Kényszeres ez a királyi többes használat vajh? :lol: Én nagyon nehezen használom még az "én"-t, meg az "ő"-t...MI vagyunk, oszt kész :) Mint a Borg a Star Trek-ben :mrgreen:

Ildi, nálad mi újság hordozókendő ügyben?

Judit
Kép

Kép
balwin
 
 


Nálunk kukacom olyan mint én fázós gyerek,én próbáltam hogy csak badi,meg zokacs de hideg volt keze lába,tipegőben jól érzi magát!

Kapott ma teát,Babamosoly a neve a babavilágban az eladó mondta hogy ezt lehet újszülött kortól adni,és lám csodát azóta megnyugodott és alszik!

Kép

Kép
katlina
 
 


Sziasztok lányok!

Bocsánat, hogy így ismeretlenül jövök, de lenne pár kérdésem.

Létezik -e Szolnokon, olyan nőgyógyász/szülész, aki a terhesgondozás alatt aranyos, kedves, lehet tőle kérdezni, szülés során nem avatkozik be, csak ha nagyon muszáj és első gyerek ide vagy oda, próbálja gátvédelemmel világra segíteni a babát? Tudnátok neveket mondani?

Szülésznőt lehet fogadni? mennyire szokás ez Szolnokon? Tudnátok pár nevet mondani tapasztalatokkal?

Adjatok pár tanácsot, senkit nem ismerek Szolnokon.

Előre is köszönöm :)

KépKép
KépKép
lindicita
 
 


Szia Mindenkinek!
Túl vagyok az első rutinpályás órákon, furcsa,de jó volt.Néztem tapétát a tafiban, de olyan nincs mint ami nekem kell.Egyébként köszönöm a bíztatást mindenkitől, nagyon jól esik.
Igen Kristófnál a lego a menő játék.5 éves volt mikor először kapott, azóta minden jeles alkalomra azt kér.Nagyon profin szereli a gépeket.Már a nagyszülőknek listát írtam hogy milyen számmal ellátottat ne vegyenek.Nagyon leköti a figyelmét, percek alatt rak össze új dolgokat belőle.

Kép
Kép
bmárti75
 
 


Üdv lindicita :) Ha első gyerek, akkor gondolom nem neked kell az infó :)

Nekem Dr. Jakab Tamás volt a dokim, a terhesgondozás alatt aranyos volt, kedves, lehetett tőle kérdezni :) Gátvédelemmel szültem (pedig nem is került szóba közöttünk), első babát. Nem a dokin múlt, hogy a végén varrni kellett kicsit...megrepedtem kissé. A szülés alatti beavatkozás...hááát...na az nem nagyon klappol, bár eszembe nem jutna megkérdőjelezni a döntéseit :) Én 100%-osan megbíztam benne. Szóval nálam 2 ujjnyi tágulásnál burokrepesztés történt (tiszta magzatvíz mellett), majd oxitocin infúziót is kaptam.

Szülésznőt lehet fogadni. Én nem tettem :) Azért, mert azt írták itt a jányok, hogy minden szolnoki szülésznő nagyon rendes. És én ezt is tapasztaltam. Az én szülésemnél egy fiatal szülésznő segédkezett, Réka a keresztneve (a vezetéknevét sajna nem jegyeztem meg :oops: ), teljesen meg voltam vele elégedve.

De majd jönnek a többiek, és elhalmoznak nevekkel :lol:

Judit
Kép

Kép
balwin
 
 


Kati!
Nem tudom hogy honnan, de így képről nagyon ismerős vagy nekem.
Lindicita!
Nekem Dr.Dinya volt a kezelőorvosom végig, nagyon rendes volt és korrekt. Mindent és mindenről lehetett vele beszélni.Probléma esetén kereshettem bár mikor.Maszek alapon jártam hozzá, az időpontok aránylag működtek,kézséges és segítőkész.

Kép
Kép
bmárti75
 
 


Lindicita!
Először neked írok, én Zoboki Zsoltnál szültem, a harmadik gyerkőcömet, de ez vol a leg csodálatosabb. Ő egy fiatal orvos, a gátvédelem éllovasa. Van magánrendelése is, csak akkor hív oda, ha tényleg szükség van rá. Komáromi Kati volt szülésznőm, egy csoda lény, szakmája nagymestere. Két fiamat szültem nála, a legkisebb fiacskám majdnem gátvédelemmel szültem, egy picit kellett vágni, egy külső öltés volt. Ez is csak azért, mert az előző két gyerkőcöt gátmetszésse szültem és nagyon el volt hegesedve a méhszáj, ezért kellett a finisben egy picit vágni.

Ildi

Kép
Kép
url=https://babafalva.hu]Kép[/url]
vona ildikó
 
 


ERIKA, MAJD CSAK ÖSSZEJÖN AZ A VONALZÓ! :lol:

Nóri, csak a szopizás tesz paranoiddá! :? :x

Balwin, nekem bejön a hordókendő, csak hát igen, jól össze tudunk melegedni :roll: :P

Márti, nekünk is bejön a LEGO.
Kép

Ildi

Kép
Kép
url=https://babafalva.hu]Kép[/url]
vona ildikó
 
 


sziasztok!
csak egy gyors bekukk a kismamiknak!

és 2.,3.,5.,6.,8.,10.,11.,13.,14.,16.,17.,19.,20 vagyok gyakszin 6-18-ig

ha esteleg valaki ekkor jön ultrhangra vagy nstre én szívesen találkoznák a kismamaival:-D

sajnos arra nincs erőm hogy végig olvassam amit írtatok, mert még csak egy órája értem haza

BBJ
megkpatam az email, írtam is vissza mihelyst lesz időm beszélek rokonomékkal( itt laknak a somdszédba)

puszika

Kép
kbernadett
 
 


Kati, szerintem is elég a két szopit kiváltani, ha kiegyensúlyozott, boldog és fejlődik :lol:
Mondjuk én kb. ekkortól kezdtem Csonginak tejterméket adni, de ugye ő 10 hónapos korától, no cici, no tápi, no tej.

Balwin, ilyenkor tényleg nagyon kattog az agyam (és sír a szemem), hogy el kellene menni egy szoptatási tanácsadó képzésre. Ha lett volna valaki aki segít neked, aki megmutatja, hogy mit csinálj, hogy ne csak cumizzon a cicin... na befogom. Lényeg, hogy szépen fejlődik AnnaLucácska, a többi mellékes.
Ha így haladtok, rohangálhattok együtt Fannával a gyerekek után :lol: Jó kis mozgékony gyerkőcök lesznek!

Márti, brrr, de utáltam a rutinpályát. A mai napig nem tudok parkolni. :oops: Remélem Te ügyesebb leszel :lol:

Erika, én nem látom a vonalzód....

Évi és
Kép
csongianya
 
 


Erika, a hosszabb lélegzetvételű mondandómat én is szövegszerkesztőbe írom, mer tuti, hogy ha ide írnám, akkor behalna a babanet, mihelyst leütném az uccsó bötűt :D
A vonalzóid már majdnem jók, csak lehagytad a link elejét :) Az egész sort be kell másolni, hogy lássuk a vonalzókat. Így kezdődik: [url=http://babafalva ...

Évi, én már nem idegelem magam :roll: Az éltet, hogy a következőnél már kissé okosabb leszek :)

Judit
Kép

Kép
balwin
 
 


Hjaigen, ma azért vagyok ennyit itt, mert lányom kisangyal módjára alszik szinte egész nap... Persze az etetésekre felébred :mrgreen: Lehet sok volt neki a pár napos sokszori ébrenlét :roll: Nade messze még a reggel, lehet nemsokára elkezd kukorékolni...

Judit
Kép

Kép
balwin
 
 


Kép

Kép

Kép [/img]

Erika
Kép
Kép
kné erika
 
 


úgy tűnik sikerült a kép kicsinyítés. :)
na nem én voltam ilyen ügyes, mi előtt még jönnének a dicséretek. Apa kicsinyített, betöltött én csak továbbítottam.

:)

Erika
Kép
Kép
kné erika
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?