Új privát üzeneted érkezett!

Kedves Hatvanilány!

Természetesen én nem tudok garanciát vállalni, hogy minden rendben lesz, de ezt tenném más kórházzal szemben is. Viszont a saját tapasztalatom alapján tudom elmondani, hogy én a legjobb kezekben voltam. Profi orvosok, szervezés, műszerek, műtő stb. Azért műtő, mert 2 évvel ezelőtt volt egy 5 hónapos terhességmegszakításom, a magzattal volt baj, 4 napig vajúdtam, szörnyű volt, nem akarom részletezni. Az orvosnőm bent feküdt végig a kórházban nem ment el sehova, végig ott volt és lelkileg is segített nekem is és a férjemnek is. Az egész csapat készenlétben állt napokig, ha életveszélybe kerülnék. "Szerencsére" 4 nap után sikerült megszülnőm, egy olyan emberséges és empátiás csapattal, amilyet nem tapasztaltam előtte sehol. Soktól hallottam negatív véleményt Telkiről, de mindig azoktól, akik nem jártak ott. A terhesgodnozás nagyon profi és ha valami baj merülne fel a hónapok során, arra már időben felkészülnek. Persze adódhatnak komplikációs esetek, de én nem hiszem, hogy Telki nem tudná megoldani. Ne feledjük, hogy profi orvosokkal van megéldva ez a kórház. Azt tudom, hogy pl. aDr. Varsányi magánrendelőjében csak csütörtökön este 9 és éjfél között lehet bejutni, de lehet, hogy akkor is órákat kell várni, mert mindig Telki az első neki. Mi sosem voltunk ott, mert a Telkiben mindig emberi időben lehet menni és nem kell órákat várni.

Hozzáteszem, hogy jelenleg Amerikában élek és az itteni állami kórházak néznek ki úgy mint a Telki, de megbeszéltük a féjemmel, ha jön a második baba haza megyünk szülni Telkibe. Ennyit a kényelmemről és a baba életének kockáztatásáról!

Kép
leda2002
 
 


Még annyit, hogy javaslom kérj egy időpontot a kórháztól minél hamarabb (amelyik orvost választod), hogy az ultrahang előtt még tudd eldönteni, hogy oda jársz terhesgondozásra vagy mégsem. Mindenképpen érdemes minél előbb eldöntened, hogy kit választasz és melyik kórházat, a terhesgondozás így egy kézben van elejétől és mindent nyomon lehet követni. Varsányihoz minumum 1 hét az időpont, ezért érdemes minél hamarabb telefonálni.

Kép
leda2002
 
 


Kedves Léda!

Köszönöm, hogy elmondtad a történetedet. Nagyon sajnálom, ami Veled történt:-(
Egész biztos, hogy állami kórházban nem így álltak volna Hozzád, bármilyen vastag borítékot dugdosol is a dokik meg a nővérek zsebébe....

Elgondolkodtatál, lehet, hogy a telkis terhesgondozásba is belevágok. Eddig úgy gondoltam, hogy -mivel Telki nekem Hatvanból nagyon nem esik útba- a dokik magánrendelőjében Pesten lenne a terhesgondozás, és Telkiben szülnék. De nyilván inkább kimegyek Telkibe, minthogy órákat várjak egy magánrendelésen.

Na mindegy, sok minden kavarog még a fejemben, de a Ti személyes tapasztalataitok meg a saját megérzéseim Telki felé terelgetnek, még orvosváltás árán is...

Köszönöm, hogy válaszoltál nekem!

Ha esetleg a többiek is járnának erre, és lenne még hozzáfűznivalójuk, nagyon szívesen venném! Benézek még!

Köszi még egyszer és szép napot, Léda!
hatvanilány
 
 

 
 

Sziasztok!

Léda ezer éve nem voltál erre, hogy vagytok???? MEsélj!

Bigike: ez a laksáfelújítás nem hangzik túl jól......főleg, hogy a tavaly készült fürdőt szét kell bombázni...de tényleg fontos a pozitív hozzáállás, túl lesztek rajta és minden rendben lesz!
MOstmár úgy vagyok hog ymindegy a neme, egészséges legyen és hamar éppségben túllegyünk a szülésen. Ha kisfiú.......hát legyen! :) .
Zenéltek mind a ketten? Hú de jó....nálunk olyan botfülü az egész csapat........Soma is néha énekel, hát a foncsor megreped a tükrön. BOrzasztó hallgatni :lol: .

Hatvanilány: én is megfordultam a Sote 2-n az elmúlt években, Paragi dokinál. Nagyon szimpatikus volt, kellemes ember, orvosilag is elégedett voltam, de én nem szülnék ott. AZért nem mert nekem van már egy fiam akit a JÁnosban szültem, hasonló körülmények között mint ami a Sotén van. Én már tudom, hogy ez mit jelent. Most várom a második babámat...és úgy hiszem ő lesz az én utolsó gyerekem nem tervezünk többet. Nekem fontos hogy a babavárás is és a szülés a lehető legbodogabban és legnyugalmasabban teljen. A Telki korház rendkívül felkészült, kiváló orvosokkal, személyzettel....én maximálisan biztonságban érzem ott magam.
ÉN ezért választottam a Telki kórházat. Én Fenyőházi dokihoz járok. Nekem nagyon szimpatikus, jó fej és csak pozitív véleményeket hallottam róla. Lédának igaza van, negatív "tapasztalata, véleménye" azoknak van akik még sosem jártak ott :) .
GOndold meg jól a döntést.....boldog babavárást és minden jót neked!

Peni

KépKép
peni
 
 


Kedves Peni!
Minél többet olvaslak Titeket, annál inkább Telki a nyerő 8)
hatvanilány
 
 


Szia Peni,

Jól vagyunk, kicsit fázósan, hideg van 12 napja esik az eső, kb 10 fok átlag. Ez meghatározta a hangulatom is, ami elggé depis és Barak is nyűgősebb, sok figyelmet igényel. Nagyon pofa, rájöttünk, hogy minkét nyelven ért már, én csak magyarul beszélek hozzá a férjem angolul, féltem, hogy lassú lesz, de nem, nagyon is ért mindent és vissza is hablatyol.. Nagyon aranyos.. Mesélj Te, hogy érzed magad? Biztos nagyon izgalmas a másodikat várni.. Drukkolok nektek nagyon..Igazad van, nem érdekes a baba neme, csak az egészség, én csak tudom.. és az, hogy kihord és mindketten egészségesen menjetek haza a kórházból.... Léda

Kép
leda2002
 
 


Hatvanilány,

Bocsi, de féreértettelek eddig. Azt hittem, terhesgondozásra is váltanál eredetileg. Ha ÉN lennék helyedben mindenképpen egy orvoshoz járnék. Márcsak azért is, mert akinél szülsz fontos, hogy tudja az egész terhességed történetét. Egy nőgyógyásztól hallottam, hogy semmit sem utálnak jobban mint amikor ügyeletben "beesik" egy olyan nő szülni, akit nem ők terhesgondoztak és a kezelő orvosa sincs ott. Rajtuk is több a teher ilyenkor. Ha úgyis bejársz Pestre, onnan már Telki nincs messze. A nagyváradi nő terhesgondozásra is Telkibe járt..

Kép
leda2002
 
 


Nem, nem, ha Telki, akkor mindenképpen telkis dokinál szeretném a terhesgondozást is. Csak az volt számomra kérdéses, hogy Telkibe menjek el minden egyes alkalommal terhesgondozásra, vagy a telkis dokik magánrendelőjébe járjak Pestre emiatt.
hatvanilány
 
 


Hatvanilány!

Szerintem jobban jársz Telkivel...minden vizsgálatot egyben megcsinálnak és nem kell egy percet sem várnod a dokira. A magánrendelés meg csúszkál össze-vissza...nagyon messze van neked Telki? Kiesik?

KépKép
peni
 
 


Telki eléggé kiesik nekem, igen. Hatvan-Budapest 50km, de ez nem gond, mert naponta megjárom. A gázosabb inkább az, hogy Budapesten átverekedjem magam.
De lehet, hogy tényleg az lesz belőle, hogy a terhesgondozásra is inkább kijárok. Hány alkalom is összesen?
hatvanilány
 
 


Szia!

10 alkalom összesen...ha időre születik a baba, ha tovább hordod akkor több mert gondolom a végén szaporodik a ctg.
Menj fel a honlapra (www.telkihospital.hu) ott megtalálod a terhesgondozási csomag korrekt leírását, árát, a vizsgálatokat amiket tartalmaz, mindent!!!
Peni

KépKép
peni
 
 


Sziasztok!

Hatvanilány! Üdv köztünk! Gratulálok a babóhoz és ezer hála, hogy így fellendítetted a topicot!!! :D :D :D Én a kisfiamat a volt BM kórházban szültem, a kislányomat márciusban Telkiben, igaz a dokim ugyanaz volt, jött velem, és ez azért sokat számított. A terhesgondozással jobban jársz szeriontem is, ha Telkiben jársz, mert közel ugyanolyan különbség van az állami terhesgondozás és a telkis közt, mint a szülés vagy bármi más tekintetében!!! A magánrendelőnek szerintem sincs igazán értelme ebből a szempontból, hiszen a terhesgondozáshoz tartozü vizsgálatok nagy része labort, illetve egyéb csak a kórházban megtalálható felszerelést igényel. Bár UH tuti van a magánrendelőben is, de mindenképp fontos, hogy a 9 hónap alatt megismered nemcsak a dokit, akit választasz, hanem a kórházat és az ott dolgozókat is, így nem csak a szülésre "esel be"... :) Nekem személyes tapasztalatom Fenyőházi doktorral van, ő csinálta a terhesgondozás egy részét, a másokat a saját dokim. Császáros voltam, de a mútő is és az ott dolgozók is egytől-egyig profik, pl. a herincérzéstelenítés egyáltalán nem fájt, míg az első császárnál nagyon. Szóval szerintem Telki jó döntés!!! 8) :D Ha a 36. hát előtt születne a babó, akkor meg nem fogadnak, ez így fair, mert így vagy a legnagyobb biztonságban Te is és a pici is. Ha ne adj Isten valami mégis történik, akkor pedig a magánmentőjükkel pikk-pakk ott vannak, ahol kell. Szerintem a rosszallók véleménye ne tartson vissza, a legtöbbjük csak irigy, és bár Lili még csak 4 hónapos, már nem egyszer kaptuk meg, hogy JA TELKI és a többit hagyjuk, hogy mást ne mondjak, a pap!!! pénzt kér a keresztelőért!!! :evil: :twisted: :D :D :D

Puszi és remélem segítettem!
Bea

Kép

Kép
bigike
 
 


Bibike,

Nem tudtam, hogy a 36 hét előtt nem fogadnak?! Én a 20 héten szültem az első babám ott, a második 41hétre érkezett, de akkor is volt egy kismama a mellettem lévő szobában, aki 3 hete ott feküdt a koraszülött babájával.

Léda

Kép
leda2002
 
 


Léda!

A leírásban ez szerepel, de nyilván a baba érettségétől függ. Ha újszülött intenzív ellátást igényel, az egész Budapesten mindössze 4 van, és Telkiben nem tudják ellátni őket. Ilyenkor viszi a magánmentő gondolom át az újszülöttet.

Bea

Kép

Kép
bigike
 
 


Szia Bea,

Ez alapján, ha nem abban a 4ben szülsz, akkor is a babát elviszik, tehát jöhet a Telki.
Egyébként meg kell jegyeznem, hogy utálom azokat a véleményeket, hogy egy nő a luxus kényelme miatt kockára teszi a gyereke életét. Hát megjegyzem, hogy ez arra a nőre is vonatkozik akkor aki nem a 4 kórházban szül, azzal a különbséggel, hogy ott embertelen körülmények, megalázva teszi kockára a baba életét. Igenis egy nő megérdemli, hogy luxus körülmények között, hangulatos helyen, csak a családtagjaival és válaszott orvosával élje át élete legfájdalmasabb és legszebb élményét. Aki nem tapasztalta meg azt, hogy milyen csak egyedül szülni és nem vajúdó asszonyok társaságában, aki nem tudja, hogy milyen bemenni a saját szobájában a férjével és babájával, ahol nem zavarja senki még a személyzet is engedéllyel jön be, amikor a saját fürdőszobájában nyögheti ki szülésének utófájdalmait, aki mindezeket nem tudja, annak ne legyen véleménye és élvezze csak az állami kórházak elviselhetetlen magatartását. Rosszindulató, gonosz, irigy megjegyzések, amit sajnos még orvosoktól is hallottam, akik nem dolgoznak ott. Ez a magyar virtus sajnos mindenhol ott van!

Kép
leda2002
 
 


Léda!

Teljesen egyetértek Veled, és semmivel sem éreztem kockázatosabbnak Telki választását, minthogy közel 60 újszülött van egyszerre az osztályon 2 nővérre!!! :twisted: :twisted: :twisted: (ÁEK, volt MÁV) Mi semmi másra nem költöttük volna el azt a pénzt, mert az egészségre, főleg, ha a gyermekedről van szó, nem szabad sajnálni a pénzt. Egy életre meghatározó élményről van szó elvégre is, akár pozitív, akár negatív.
Barak szuper jó, hogy már mindkét nyelven ért, hatalmas előnyt jelent neki a kétnyelvűség!!! :D :D :D

Puszi
Bea

Kép

Kép
bigike
 
 


Sziasztok!

TÖkéletesen igazatok van!! Én pontosan ugyanígy gondolom, bár gondolom mindenki így gondolja aki Telkibe landol.
Amikor a fiam született a Jánosban 5 éve......rengeteg baba volt egyszerre. A szülés másnapján reggel (császárral szültem) jött a csecsemős nővér hozta a fiamat és mondta, hogy ők nem érnek rá a bébikkel foglalkzni mert 8 mama szül szinkronban éppen. Lássam el. Első gyerek volt...ott feküdtem keresztbe szétvágva friss császárral..........percenként sírva tudtam volna fakadni, úgy a fájdalomtól miközben friss hasi sebbel emelgettem a majd 5 kilós fiamat mint a bizonytalanságtól, hogy vajon jól csinálom-e amit próbálok csinálni!! NEm a felhőtlen boldogságot éreztem sajnos hanem a teljes kétségbeesést.............
Pedig hiszem, hogy nem így kéne lennie! De majd most máshogy lesz:-)

Képzeljétek benyeltem valami vírust.....el is mentem a dokihoz úgy megijedtem. SOma hazahozott az oviból valam felsőlégúti vírust....hát elkaptam. Azt mondta a doki, hogy reménykedjünk, hogy a szervezetem megkűzd vele...mert gyógyszer vagy ilyesmi erre nemigen van....
Remélem nem lesz semmi gond :? .
Szép napot nektek!

KépKép
peni
 
 


Sziasztok Lányok!

Látom, nagyon pörög a topik!Köszönöm a sok hozzászólást! Tegnap rengeteg melóm volt, nem jutottam géphez, de most gyorsan visszaolvastam!

Mindenképpen megyek Telkibe a jövő héten, és szerintem a terhesgondozás és szülés is ott lesz, köszi, hogy megerősítettetek ebben! Nagyon hasznosakat írtatok!!! Majd jövök vissza és beszámolok, hogy mi volt!:-)

Sziasztok és szép napot mindenkinek! :D :D :D
hatvanilány
 
 


Peni!

Jobbulást!!!

Kép

Kép
bigike
 
 


Sziasztok!

Hatvanilány üdv. itt! Én is csak csatlakozni tudok az előttem szólokhoz... :lol: Ha még egyszer szülnék, akkor is csak Telkit választanám. :lol:

Peni, szorítok hogy gyorsan túl legyél ezen a víruson! Bíztos nem lesz semmi gond! :D

Jaj Lányok, két hete mindenféle eü. probléma van a családunkban, már nagyon kivagyok, főleg lelkileg. :cry: Na mindegy, nem akarok panaszkodni, remélem nem tart már sokáig.

Jud

Kép
jud71
 
 


Helló Lányok!
Szia Peni! Jobban vagy már? Kifeküdted a hétvégén a vírust?
Szia Jud! Köszönöm a véleményed!:-) Remélem, azóta Te is jobb hangulatban vagy már!.-)

Holnap telefonálok Telkibe és kérek a hétre időpontot, drukkoljatok:-)
Pá, jó éjt! (Megyek lassan aludni - felváltva émelygek és irtó álmos vagyok...)
hatvanilány
 
 


Peni, pihenj most nagyon sokat a vírus ellen jót tesz és ne aggodj, mert terhesség alatt elkapott légúti vírus az egyik "legjobb". Nem lesz gond. Én akkora vírust szedetem össze Barakkal 4 hetesen és még erős antibiotikumot is kaptam (nem tudtuk, hogy babát várok) és ime itt van a stramp fiam..
Hatvanilány majd mesélj, hogy milyen benyomást tett rád Telki és kit választottál, mert igazán mindegyik orvosról csak jót lehet hallani.
Bea, igen annak örülök hogy Barak már "startból" kétnyelvű és remélhetőleg ez segít majd neki még 2-3 nyelv elsajáttításában. Én kétnyelvű területről vagyok és a többi nyelv megtanulása könnyen ment. Ezért fontos a gyerekeket már pici korukban tanítani más nyelvre. Ez az én véleményem!
Képzeljétek ma reggel indultunk el otthonról és a kocsi mögül kijött egy nagy medve. Kb. 3mre volt tőlem, fújjj, de megijedtem. Nem tudom, hogy lesznek ezentúl a séták, mert mindnehol ott vannak..
Léda

Kép
leda2002
 
 


MEDVE????
Te jó ég:-)))))))
hatvanilány
 
 


Sziasztok!

Aranyosak vagytok, hogy érdeklődtök. Kipihentem magam, ezért is a kis eltűnés...túl vagyok a víruson, úgy néz ki minden gond nélkül. Nagy megkönnyebbülés :) .
Hatvanilány: engem is érdekel milyen benyomásokat szereztél Telkiben majd írd le ha van kedved! Melyik dokihoz mész?
Léda: tényleg medvék vannak? SZent ég...állati ijesztő lehet. EL is hiszem hogy nem szívesen mész ki Barakkal sétálni...én biztos nem mernék. Mekkorák ezek a medvék?
Jud: remélem, hogy megoldódtak az eü problémák és jobban vagy már!!! Kitartás!!!

Szép estét nektek!

KépKép
peni
 
 


Szia Peni!
Örülök, hogy jobban vagy!
Léda, a macik felett még mindig nem tudok napirendre térni... Amellett, hogy nagyon ijesztő lehetett, azért tök jó lehet olyan helyen lakni, hogy még mackók is vannak a környéken!:-:)

Ami Telkit illeti: egyelőre nem sikerült pozitív benyomást szereznem róluk, inkább csak negatívot. Felhívtam őket, az ügyfélszolgálaton kedves volt a lány, de mondta, hogy a legjobb lenne, ha először a doktornővel beszélnék telefonon. Ha Ő úgy látja, akkor utána egy időpontot egyeztessünk és akkor személyesen is tudunk beszélni. De nem tud a drnőhöz bekapcsolni, mert vannak nála, de adjam meg a számomat, aznap valamikor visszahív. Nem hívott. Este hívtam megint, de nem volt már benn. Ezt eljátszottuk tegnap is, meg ma reggel is.
Egyelőre semmivel sem tett jobb benyomást, mint az állami egészségügy - ott félre van téve a kagyló, itt meg megígérik, hogy hívnak, de nem...
Szóval kíváncsi vagyok... Majd beszámolok, hogy mi volt.
Szép napot mindenkinek!!!
hatvanilány
 
 


Helló Lányok!
Na, revidiálom nézeteimet:-)))
Felhívott a doktornő, nagyon-nagyon kedves, szimpatikus volt! Kedden megyek Telkibe!!!!!!!!!!!!:-))
hatvanilány
 
 


Harvanilámy! :) :) :)

Léda! :shock: medvék...ez nagyon komoly! :D

Kép

Kép
bigike
 
 


Sziasztok!

Hatvanilány: örülök, hogy végre tudtál beszélni a doktornővel....kíváncsi vagyok milyen lesz élőben. Nekem is volt már, hogy nem tudtak bekapcsolni a dokimhoz mert voltak nála meg műtőben volt de mindig visszahívott. Na mindegy is, lényeg, hogy beszéltetek és majd mesélj hogy mi volt!!!

Én a kóbor kutyáktól is be vagyok tojva nemhogy a medvéktől......az én legendás bátorságommal az utcára sem mernék kimenni Léda helyében . :oops:

Szép napot!

KépKép
peni
 
 


Sziasztok!

Hatvanilány: örülök, hogy végre tudtál beszélni a doktornővel....kíváncsi vagyok milyen lesz élőben. Nekem is volt már, hogy nem tudtak bekapcsolni a dokimhoz mert voltak nála meg műtőben volt de mindig visszahívott. Na mindegy is, lényeg, hogy beszéltetek és majd mesélj hogy mi volt!!!

Én a kóbor kutyáktól is be vagyok tojva nemhogy a medvéktől......az én legendás bátorságommal az utcára sem mernék kimenni Léda helyében . :oops:

Szép napot!

KépKép
peni
 
 


sziasztok, itt vagyok, nem történt semmi azonkivül, hogy micimackó jól megnézett magának, aztán továbbállt.. brrrr, de én akkor is nagyoon félek, peni én is félek a kutyáktól, de most nagyon örülök, ha kutyát látok az utcán és nem medvét :).. ez van, az itteniek megtanultak velük együtt élni, de én soha nem fogom megszokni.. jönnek a jó tanácsok, ne szaladjak el, nem fordítsak hátat stb.. hát mit kellene tennem, várjak amig megesz? itteniek szerint kiabáljak neki, majd megijed... hát tőlem még egy madár sem ijde meg, nemhogy egy medve..

hatvanilány, nagyoon sajnálom, a negatív tapasztalatod, remélem a holnapi találkozó kárpotól majd... a doktornó látástól vakulásig dolgozik pihenője a kocsiban van amikor vezet, ez nem mentség, de lehet, hogy éppen élesben mentek a dolgai. viszont akkor is visszakellett volna hívnia a kórháznak, hogy a doktornő nem ér rá, de hívni fog,ez a minimum elárás egy ilyen helytől.. na majd nagyooon kiváncsi vagyok a véleményedre.. írd meg kérlek, maint tudod..

Kép
leda2002
 
 


Hello Léda!
Ez nagyon jó, kiabálj a medvének és majd megijed:-)
Bocs tudom, hogy ez komoly, meg nem kéne vigyorognom, de ez akkor is nagyon tetszik. A maci ott grasszál a környéken, hát kész vagyok:-))

Úgy be vagyok sózva egyébként, el sem tudjátok képzelni:-) Ma vagyok 8 + 5, és ma már kell, hogy legyen szívhang! Alig várom, hogy láthassam a babót!! Holnap beszámolok, addig is legyetek jók:-)
hatvanilány
 
 


Hatvanilány, nagyon izgatottan várom a beszámolódat.. biztos nagyon meghatottál picur látványán.. írj, amint tudsz..
most csend van errefele, nem láttam medvét.. 2 napja lelőttek egy medvét a városban, egy halat akart megkaparíntani egy pasitól, de a pasi nem adta és a medve rátámadt, kihívták a rendőrséget és lelőtték a medvét.. férjem szerint a pasit kellett volna, de hülye, miért nem adta oda neki a halat?. A rendőrség vádat emelt a pasi ellen, hibáztatják a medve miatt :).. ez amerika :)

Kép
leda2002
 
 


Hát Léda, én a férjeddel értek egyet. Jön a maci, kéri a halat... Szerintem mindent odaadnék, csak menjen már:-))) Hogy lehet már valaki ennyire hülye??

Szóval: voltam tegnap Telkiben a doktornőnél! Nagyon kedves, szimpatikus, és árad belőle az empátia és a nyugalom. Viszont tényleg nagyon túl lehet hajtva, sok emberrel találkozhat.

Megmutatta az osztályt is, a szobákat és a szülőszobákat is (bár ez utóbbiak a 9. héten inkább még sokkolólag hatottak:-))))

Felmentünk az emeletre, ott volt az ultrahang, és bizony, láttam a babót, hallottam a szívdobogását, elmondhatatlanul nagy élmény volt!! A férjem sajnos egy baleset miatt nem tudott velem jönni, de két hét múlva vissza kell mennem (a terhesgondozási csomag első vizsgálatára), és akkor Ő is látni/hallani fogja ezt a CSODÁT:-)

Nagyon fel vagyok dobva:-))

Amit eddig láttam, az alapján kezdek megnyugodni egy kicsit. Ez a terhesség-szülés téma hát valljuk be, elég macerás, én meg egy kényes csaj vagyok, szóval állami egészségügyben könnyen elvesztettem volna a türelmemet. Itt viszont úgy látom, hogy tényleg ügyfélként kezelik az embert, normálisan, emberi hangnemben, szóval itt azért végig lehet csinálni az egész folyamatot a lehető legkevesebb kényelmetlenséggel. (Kényelmetlenség alatt értem a várakozást, kiszolgáltatottságot amivel általában a sok-sok "orvoslátogatás" járhat).
hatvanilány
 
 


Sziasztok!

Vagyunk, bár még visszaolvasni nem volt időm, de hatvanilány üdvözöllek :wink:
Nyaralás nagyon jó volt, és teljesen probléma mentes. Dani mindent nagyon élvezett. Meg sem kottyant neki a változás. Már 3 foggal jöttünk haza, és nagyon szeret sétálni :roll: , de még egy kezét fogni kell.
Mióta hazajöttünk nagyon elvagyok havazva, mosatlan, és a vasalatlan már hegyekben áll, a lakás szalad, a kert gazos. Olaszba megvettük Danus szülinapi ajándékát, triciklit.
Megvolt az első névnapja is, majd dobok képet.
Voltunk az 1éves státusz vizsgálatokon, hát nem túl jók lettek. 76cm(szerintünk 79) és 10,30kg. No de fitymaszűkűlete van, és a kis golyója nem szállt le a herezacskóba, pedig ez állt, 1 éves korra helyre jön. Sajnos neki nem, de a dokinőnk azt ajánlotta, várjuk meg a 2évet, és akkor küldi műtétre. Valakinek ismerős ez a 2 dolog?
Ja igen, és kérdeztem, hogy a tápot mikor hagyjuk abba, és azt mondta 2 éves koráig legyen az a vacsi, addig nem ajánlja a tehéntejet :shock: . Erről is írhatnátok véleményeket, mert nekem ez nagyon fúra.
Kép Kép Kép Kép
a nagyszülők ajándék
Kép

Kép
mona76
 
 


Sziasztok!

Léda: kiabálj a medvének! :lol: :lol: . Vagy énekelj neki operát...hátha nem csípi Verdit és elrohan.........
Vicces népek ezek az amerikaiak :lol: . Vigyázzatok azért Barakkal...és halat ne vegyetek :wink: .

Hatvanilány: örülök, hogy végül kellmemes tapasztalatod volt Telkiben. Biztosan a továbbiakban is így lesz. Nekem is jók a tapasztalataim..én is megyek 2 hét múlva afp-re meg a down szűrés második fázisát is csinálják...remélem rendben lesz!

MOna: Klassz, hogy jól sikerült a nyaralásotok. Dani nagyon klassz kispasi, jó a kép amin együtt vagytok, helyesek vagytok rajta!!!
Ricz doktornő mondta, hogy ne adj Daninak 2 éves koráig tehéntejet? Az én fiam már nem emlékszem mikor kapott először tejet tartalmazó dolgot....talán sajtot kapott először....meg natúr joghurtot kiskanálnyit valami kajába keverve....de tuti nem 2 éves volt. Korábban volt. Az igazság, hogy amiket nekem Ricz doktornő mondott az mindig bejött!! VOlt közte néhány vad dolog is...hogy fagyasszam le a gyerek plüssmackóját meg ilyesmit....de az is bejött. Hát nem tudom.....én hajlamos vagyok megfogadni a tanácsát. Nekem ő nagyon hiteles. Bár az én gyerekem hamarabb evett tejes dolgokat (direktbe tehéntejet nem ivott csak 2,5 éves kora után) és nem lett semmi baja, nem lett allergiás rá....
HÁt ilyenbe nehéz tanácsot adni:-).

Szép estét nektek!

KépKép
peni
 
 


Szia Mona!
Egy 11 hónapos gyerekkel már így lehet nyaralni?? Ez tök jó! Én azt hittem, a következő pár évben nem nagyon fogunk tudni kimozdulni a picurral. Nagyon helyesek vagytok ám a közös képen!:-)Autóztatok Olaszországba, ugye?

Peni, Te mikor mégy Telkibe? Nekem 6-án délelőttre van három időpontom.
hatvanilány
 
 


peni, ehet tejes dolgokat, már több mint 1 hónapja eszik mindenféle tejterméket, csak azt mondta direktbe ne igyon 2 éves koráig tehéntejet. Nem a Ricz doktornőnél voltunk, hanem a saját dokinőnknél.
Miért kellett lefagyasztani a plüssmacit :shock: :lol: ?

Hatvanilány, én nagyon parázós vagyok, a út előtt is szét idegeskedtem magam, Dani bírja -e majd a sok autózást, semmit nem hagyunk-e itthon, stb, stb, de simán ment minden, nagyon jó volt.
Azt hiszem macmanék repültek a kislányával már pár hónapos korában :)

Nagyon szutyok idő van, pedig szombaton a szabadba akarjuk tartani Danus szülinapját.

Kismamik hogy vagytok? Rosszúllét? Kívánóság?

Kép
mona76
 
 


Sziasztok!

MOna: Ja értem, szóval ehet tejes dolgokat csak direktbe tehéntejet nem.
Azért kellett lefagyasztani a plüssmacit , hogy megdögöljenek benne a poratkák. MÁshogy a doki szerint nem lehet kiszedni őket belőle...de a fagyasztás megöli őket.
Úgyhogy hetente 2-szer lefagyasztom a macikat.............

Hatvanilány: Én 4.-én megyek reggel Telkibe...a 3. csomag vizsgálataira. Alig várom. Mi is először 11 hónaposan vittük Somát nyaralni autóval Riminibe....éjjel utaztunk, jól bírta semmi gond nem volt. ÉN izgultam nagyon de ő élvezte. Szóval jövő nyáron talán csak belföldön nyaralunk a babákkal Andi de utána.........rettegj világ jövünk a rosszcosntokkal:-)

KépKép
peni
 
 


Peni, mi is Riminibe voltunk :lol:

Kép
mona76
 
 


Hú Mona akkor jó lehetett nektek!!!
Mi vasárnaptól nyaralunk két hétig...1 hét külföld 1 hét balcsi...a kettő között meg egy Telki vizsgálat :lol: . Alig várom!-mindegyiket...

KépKép
peni
 
 


Sziasztok Lányok!
Hajrá nyaralás, pihenés:)
Jó hallani, hogy azért a babókkal is ki lehet ám mozdulni, és ez még aggódós anyukáknak is sikerül:-)

Niki, Te hogy érzed Magad? Én reggelenként egész jól, meg még kb ebédig, szóval van egy pár aktív órám, de délutánra kész vagyok. Pocsék a közérzetem, rossz a gyomrom és majd elalszom.

Még elvileg a jövő héten dolgozom, de csak light-osan, és aztán augusztusban három hétig nem.

Hétvégén eláruljuk a szülőknek a nagy hírt, jövő héten a kollegáknak is. Már nagyon nehezemre esik titokban tartani!!
hatvanilány
 
 


Írtam egy hosszú bejegyzést, Barak egy gombnyomással eltűntette :x

Hatavlinány nagyon örülök, hogy tetszett a doki néni.. Meglátod majd helyre áll a bizalmad, remélem nem szúrja el Telki valahol.. A picivel való utazástól ne aggodj. Mi 3 hónaposan mentünk egy 12 órás kocsi útra, aztán 6 hónaposan és 7 hónaposan Alaszkába repültünk 17 órát... Aki nem bírta az mi voltunk :wink: , Barak vagy aludt, vagy játszotz az utaskisérőkkel.. Kocsival megálltunk 4 óránként etetni, a többi időt végig aludta a kocsiülésben, vagy a macijával játszott..

Móna mi az a nagy felfút cucc.. Azon gondolkodom :).. Fitymaszűkűletre azt tudom mondani, hogy mi körülmetéltük a picit 8 naposan, Amerikában ezt tezsik 70%ban a opicikkel, higéniás okokból. Volt ebből vitánk a férjemmel, mert én nem akartam, mert féltettem, de most hálás vagyok. A herét ha nem száll le 2 éves koráig azért kell megműteni, mert sérvet okozhat, ez sokkal előfordul nem nagy dolog, ne aggodd túl magad. Meglátod ha oda kerül a sor, minden könnyen megy majd.

Peni már alig várom, hogy kiderüljön a picid neme :).. Drukkolok a Down szűrésen.. Az integráltat vállaltad be?

Medve ügyben csönd, tegnap fogott ki a barátném férje egy 125 kgos lepényhalat.. gyönyörű..

Kép
leda2002
 
 


leda, ugrálóvár. Kicsit még korai neki, de majd késöbb jó lesz, bár már szeret benne hancúrozni :D
Köszi a nyúgtatást, még bízom benne hogy addig helyre jön.
Hűű, ekkora halacska :shock: . Apa májusban Kanadába volt medvevadászaton, még nem küldték meg, csak képen láttam, de igy kidolgozva is ijesztő, na de ha szembe állna velem, tuti becsinálnék :oops: .
Azta mennyit utazott már Barak :)

Hatvanilány, még neked akartam írni mikor a távolság miatt aggodtál, hogy mikor én szültem, akkor Németországból volt egy család, anyuka, apuka, 4éves kiscsaj. Bár feltételezem, hogy ők nem akkor indúltak mikor kezdődtek a fájások :lol: .

Kép
mona76
 
 


Sziasztok: Somának is volt fitymaszűkülete...megcsináta neki Telkiben a gyereksebész (Ignácz Zsuzsa) azóta semmi gond. Egy picike metszés volt az egész.

Léda: Igen az integráltat csináltatom. A 12. heti vérvétel már megvolt....nemsokára megyek a 16. hetire. A 12. heti uh-n azt mondta a doki hogy úgy tűnik neki, hogy valami kis csomag van a babánk lába között. :) , de persze még nagyon picike volt. Majd talán most jobban látni. 125 kilós lepényhalat fogott a barátotok?? Szent ég...mit fog vele csinálni?? Lefizet vele egy két medvét? :) csak viccelek....klassz lehet.

Andi: én nagyon álmos vagyok folyton. Jól vagyok teljesen, semmi bajom csak aludni tudnék napi 24 órában. AMi elég nehéz hiszen én is dolgozom és itthon meg vár egy kis 5 éves.....
Egyébként jól érzem magam. Szerinem ha túl leszel a 12. héten azért ez a vacak érzés megszűnik ám.......legalábbis én az elsővel úgy voltam,hogy nagyon ócskán voltam de a 12. hét nagy változást hozott, sokkal könnyebb volt már utána.

MOnA: medvevadászaton volt a férjed?? Szent ég....én betojnék....el fogják küldeni amit elejtett? Hú de jól hangzik......

Jó estét nektek!

KépKép
peni
 
 


Sziasztok: Somának is volt fitymaszűkülete...megcsináta neki Telkiben a gyereksebész (Ignácz Zsuzsa) azóta semmi gond. Egy picike metszés volt az egész.

Léda: Igen az integráltat csináltatom. A 12. heti vérvétel már megvolt....nemsokára megyek a 16. hetire. A 12. heti uh-n azt mondta a doki hogy úgy tűnik neki, hogy valami kis csomag van a babánk lába között. :) , de persze még nagyon picike volt. Majd talán most jobban látni. 125 kilós lepényhalat fogott a barátotok?? Szent ég...mit fog vele csinálni?? Lefizet vele egy két medvét? :) csak viccelek....klassz lehet.

Andi: én nagyon álmos vagyok folyton. Jól vagyok teljesen, semmi bajom csak aludni tudnék napi 24 órában. AMi elég nehéz hiszen én is dolgozom és itthon meg vár egy kis 5 éves.....
Egyébként jól érzem magam. Szerinem ha túl leszel a 12. héten azért ez a vacak érzés megszűnik ám.......legalábbis én az elsővel úgy voltam,hogy nagyon ócskán voltam de a 12. hét nagy változást hozott, sokkal könnyebb volt már utána.

MOnA: medvevadászaton volt a férjed?? Szent ég....én betojnék....el fogják küldeni amit elejtett? Hú de jól hangzik......

Jó estét nektek!

KépKép
peni
 
 


Peni, igen mikor panaszkodtam hogy magunkra maradtunk, akkor medvevadászatra ment apa, már várjuk a "kis" csomagot :D
És ha csinálják a figymaszűkület műtétet, ahhoz be kell feküdni?
16.heti vizsgálat izgis, mert ott már valószínű tudni fogod, hogy van kis csomag a lába között, vagy nincs :D . Emlékszem, én annyira boldog voltam, alig vártam hogy kijöhessek a dokitól, és bőghessek örömömben :oops:
Nálam a 16.hét hozott változást, addig hánytam :?

Kép
mona76
 
 


Bocsi a sok elírásért, de sietek mindig mert Barak az ölembe akar ülni és akkor kész a netezésnek.. Visszaolvasva látom, mennyit elrontottam, de lényeg, hogy megértitek :)

Peni, itt nyáron halásznak és lefagyasztják télire, aztán vadásznak is és télen ezt eszik.. Mi ugye max. disznót fagyasztunk arrafele. Itt is vadásznak medvére, eszik is a medvehúst, én még nem kostóltam, nem is vagyok rá kíváncsi. Viszont ettem sok füsölt lazacot és jövő héten szülinapomra elvisz a férjem egy rák evésre, kivisznek hajóval egy szigetre, közösen halászunk és utáne elkészítik nekünk.. már alig várom.. Barak 12 hetes volt amikor Varsányi doktornő közölte, hogy bizony fiú, amire apa monda büszkén: az én fiam!! :wink:

Mona a tejjel kapcsolatosan akartam még annyit, hogy én is pont a napokban kérdeztem az amcsi anyukákat erről és ők mondták, hogy itt 1 éves kortól már isszák, igaz itt van 3 féle tej, mondták, hogy melyiket ajánlják, amiben sok cucc van ami az agy fejlődését segíti. Én már a Barak kajájában 8 hónapos kortól főztem bele 1-2 kanál tejet, joghurtot kap majdnem minden nap, eszik sajtot,én 1 éves kortól fogom neki adni a tejet.. Dehát ahány ház annyi szokás.. Te Daninak hányszor adsz naponta tápszert. Mi most tartunk a napi kétszer, ébredéskor és lefekvéskor 220ml.

Kép
leda2002
 
 


Sziasztok!

OFF üzenet lesz ez, előre is bocsánat, de mivel holnap van a

Babanet-Kölöknet találkozó,

gondoltuk, írunk egy emlékeztetőt.

Márcsak azért is, mert az egész heti rettenet időjárással ellentétben végre ragyogó napsütés árad Budapestre, így a Millenárisra is!

Részleteket itt találtok a találkozóról, a szervezkedős-topikbanpedig megnézhetitek, ki jön és mit hoz!

Reméljük, minél többen eljöttök, hogy végre személyesen is találkozhassunk!
dia
Budapest
 
 
 


Helló Lányok!
A tejtémához meg a fitymaszűkülethez nem tudok hozzászólni, de azért buzgón raktározom ám az infókat:-)
Lassan elhúzok, nem tudom nyitva tartani a szemem... Remélem, a 12. héttel tényleg elmúlik:-)
Sziasztok, legyetek jók!
hatvanilány
 
 


Leda, dokinőnk napi 2*ajánlotta a tápot, de mondtam, hogy Daninak reggel már nem kell :roll: , csak vacsira fogadja el. Tízórai pedig tejpép, és alvás. Azt mondta igy is rendben van, mert a tejpép is ugyanaz dolgokat tartalmazza mint a táp. Már gondolkodtam azon, hogy milyen lehet tápszerrel tejbedarát (búzadarát) főzni :).
Jaa, és vacsira 240-et eszik, vagyis többet, mert ennyi vízből készül :lol: .
Reggelire a vaj, sajt, joghurt, virsli, parizer, kifli, nagyon bejön neki :D .

Kép
mona76
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: