Új privát üzeneted érkezett!

Marcsi: Á dehogy saját vicc, ehhez már legalább nagycsoportosnak kell lenni :)

Klári: Ügyesek vagytok :)

Nekünk ovi is nagyon bejött, haza se akar jönni délutánonként. Igaz, az nagyon nagy előny, hogy majdnem a teljes bölcsőde oda jár, ráadásul megint tündér aranyos okos figyelmes néniket fogtunk ki.

Na puszi. A.
tündérkisfiú
 
 


Hello lányok!

Kicsi drágaságom újabban 7- fél7-ig alszik reggel 8) (eddig max 6-ig aludt), annyira jó, így simán kibírja az ebéd utáni alvásig!
Amúgy ma pl. amikor felkelt nem volt pisis, elkezdtünk játszani még az ágyban és fél percen belül az lett. Sztem nem bírja a pelus a kiképzést. :roll:

Emma hihetetlen sokat fejlődött "beszédileg" az elmúlt pár napban. Egyre több szót tud már magától, minden mást meg papagájként utánoz. Csak ámulunk és bámulunk, h milyen gyorsan tanul a kisasszony. Tegnap az apja arra tanítgatta, ha megkérdezzük tőle, h hogy hívnak, akkor válaszolja, h Emma. Tegnap persze simán ment, ezért kipróbáltam ma is, és azonnal rávágta a kérdésemre, h Ema (1 m-el mondja) 8) . Annyira kis édi.
Imádja a kukásautót, mindig kint várjuk az utcán és integetünk neki! Annyira jó fejek a "kukásbácsik" mindig visszaintegetnek! Ez másnál is ilyen sláger?

Gratula Julinak az első ovis naphoz! Csak így tovább! A társakhoz mit szól?

Emma is milyen gyorsan megtanulta, h otthagyjátok a bölcsiben. :shock: Ha ez ilyen hamar ment, azt is gyorsan megérti majd, h tul.képp nem is volt olyan rossz ott tegnap meg azelőtt. És akkor örömmel megy majd!
Niki, neked akartam még írni, h én adok Emmának cebiont (most kezdtem) hátha ezzel megelőzhetjük a náthát. Valami megelőzés-féle nektek is jól jöhente, nem?

Andi: jó a tesókép!!!!!! Annyira édesek! Nemsoká nálunk is lesz……. :lol:
És mit terveztek a dupla szülinapra? Torta, ajándék…. mesélj!

Fatima: merre vagy?

Zsu
svs
 
 


Zsu, köszi :wink: Ébredés utáni kép, még mindkettő kócos kicsit :D

Emma édes kis cuki lehet, ahogy beszél meg integet a kukásoknak :D Mi nem szoktunk integetni.

Hogy vagy, hogy bírod a picipocit?

Klári, jó edzés ez a napközi az ovira, ügyes Juli!

Dupla szülinapra játszóház lefoglalva, bohóc egyeztetve, gyerekek meghívva, torta megrendelve, reméljük, jól fog sikerülni :D

KépKép
KépKép
nyuszi04
 
 

 
 

svs írta:Imádja a kukásautót, mindig kint várjuk az utcán és integetünk neki! Annyira jó fejek a "kukásbácsik" mindig visszaintegetnek! Ez másnál is ilyen sláger?

Ismertem ilyent. :-)
Andi! Nagyon helyesek a lányok együtt. Olyan jó nézni, ahogy két testvér ilyen meghitten örül egymásnak!
Zsu! Hogy vagyTOK? Tényleg olyan élvezet, amikor egyik napról a másikra így "kinyílik" egy gyerek, és ömlenek belőle a szavak.
Juli, Emmus - csak ügyesen, így tovább!
Niki! Emma szerintem nem a "bölcsi miatt" sír reggel, hanem a te "előrevetített" hiányod miatt (erre utal, hogy ott hamar megvigasztalódik), de ezt az idő múlásával meg fogja szokni. (a babák "időérzéke" elég fejletlen, eleinte egy örökkévalóságnak tűnik a mama távolléte)
Klári! Milyen az új munka?
És Niki, te is holnap kezdesz! Micsoda sűrű hetek zajlanak most!
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára nannó 2010.05.16 19:23-kor.

nannó
nannó
 
 


Sziasztok!

Ez az utolsó munkamentes nap elég sűrű volt.
Sógornőmnél/vel töltöttem a délelőttöt, csavarogtunk, aztán mentem Emmáért, utána nagy motorozás, mert ugyebár már tud Emma is motorozni :) aztán mentünk Szt.endrére cicát etetni (az új hídon).
Gyerekek már görcsbe van a gyomrom, h. holnap számomra is munkanap.
Furcsa lesz nagyon. Ráadásul holnap beszéljük meg a pénzügyeket is, h. mennyi is az annyi...huhhh. :?

Zsu, tök jó, h. ilyen könnyen kiejthető nevük van és mondjuk nem Lukréciának hívják őket, nem?
Emma is hamar megtanulta. Most már tudja, hogy hívják anyát meg apát is. :)
De tök jó h. nálatok is beindult a papagájos korszak, aranyosak nagyon.
Tényleg hogy bírod a pocis időszakot?
Majd remélem teszel fel uh-os fotót!

Nannó, igen tudom, h. azért sír. Igen, ott gyorsan megvígasztalódik. Szerintem szeret ott. Reméljük egyre könnyebb lesz neki is.
Egyébként iszonyú apás és anyás mostanában és olyan hisztijei vannak és közben ütögeti a fejét, hihetetlen :shock: Hogy ez most a bölcsi miatt van, passz, én annak tudom meg és borzasztó türelemmel kezelem. Mást nem tudok csinálni.

Kép
niki30
 
 


tudom be

Kép
niki30
 
 


Niki, szorítok a holnaphoz :wink:

KépKép
KépKép
nyuszi04
 
 


Andi, köszi szépen :)

Kép
niki30
 
 


Niki! Drukkok a holnapi naphoz! Na azért nem lesz az olyan nagyon rossz! :lol: :wink: :wink: :wink: :lol:

Zsu! Itt vagyok ragyogok! :) Holnap beszéljünk már talicska ügyben. Jó? :)

Klári! Gratula Juli sírásmentes első napjához! Ő már igazi nagylány! :) Csak így tovább!

Most lépek. Hulla vagyok. :)

fatima
 
 


Köszi :)

Na, én is elteszem magam holnapra.

Kép
niki30
 
 


Sziasztok, itthon vagyok már, nagyon jó volt újra megpuszilgatni az én kicsi lányomat! Úgy bújt hozzám a repéren, egy szó nélkül, hosszú percekig - szinte egymásba olvadtunk! Annyira jó érzés volt... :)

Zsófi, sajálom, ha megbántottalak, és hogy nem tudtam akkor reagálni a hsz-edre. Az ellentmondást nem tűrő arra vonatkozott, hogy leírtad a véleményedet, és rögtön hozzátetted, hogy te ezt így gondolod, és kész, és ne is akarjon senki meggyőzni.

Niki, druukolok hogy holnap jól sikerüljön a megbeszélés a főnököddel.

Klri, nagyon ügyi lányod van, büszke lehetsz rá!

Zsu, hogy van a kis pocaklakód? Emmusnak gratulálok az alváshoz, és a papagájkodáshoz... :D

Nelly

Kép
breeki
 
 


reptéren

Nelly

Kép
breeki
 
 


Bébike alszik még, szóval kihasználom az időt.

Hello Nelly! De édes lehetett Szoni, ahogy hozzádtapadt!
Akkor semmi sértődés stb. a részéről? Tök jó! Azért mesélj majd!
A verseny milyen volt?

Köszi az érdeklődést, jól vagyunk. Hétfőn voltunk dokinál (a védőnő nem hallotta a szívhangot és jól megijesztett), és minden ok, 3 cm körül van a bébike. Van már keze, lába, szóval alakul.
Áh, nem olyan ez a terhesség, mint az első volt. Ugyanúgy Emma körül forog minden, mint eddig, kistesó egyelőre csak úgy van. :oops: Na, majd ha kibújik, akkor ez megváltozik.
Én jól vagyok, csak még mindig elég fáradékony, remélem lassan elmúlik.
De iszonyú kíváncsi vagyok a nemére. Mindegy, mindegy csak tudjam már!!!!! Nem tudom, hogy fogom kibírni, sztem még min. 2 hónap mire kiderülhet!

Kukásautó ezek szerint nem csak nálunk fontos napirendi pont. Asszem névnapjára kap majd egyet. Láttunk 56cm-eset is! :shock:

Andi: jól hangzik ez a buli, kérünk majd képeket is! Mik az ajándékok, ha nem titok?

Niki: hajrá a munkához!!!!! 4 órás leszel (lehet, h már írtad :oops: )?
Nevet adni tudni kell!!!!! 8) :wink:


Fatima: okés, majd hívj!

Zsu
svs
 
 


Úgy látom, nem ez lesz a topik legaktívabb napja! :roll:

Zsu
svs
 
 


Zsu, Laura is nagy kukásautó fan, ő otthonról is kiszűri a hangját, amikor elrobog az ablak alatt.
bár integetni nem szoktunk, de fel kell őt emelni, h. láthassa az erkélyről..
sőt a kukákat is szereti.. :roll:

a legjobb, amikor csinálunk drága kültéri programot - most hirtelen a nyári veszprémi állatkert jutott eszembe, és a legérdekesebb látnivaló neki a kukák és a galambok.. :lol: :lol:

már bocs, de tök hülye a védőnőd, azzal a hallgatózóval ilyen koraterhességet nem is lehet hallani... :roll:

Marcsi

KépKép
alon
 
 


Végre valaki!!

Doki is mondta, h hülye a védőnő (bár nem az én védőnőm volt, hanem helyettes). :roll:

Jaja, nálunk is kelendőbbek a csipeszek, ásványvizes flakonok, wc papír gurigák......., mint a drága játékok! :lol:
Csak bezavar az a sok hülye játék!

Zsu
svs
 
 


Zsu, tényleg nem volt semmi a védőnő, nekem a 16 hét előtt meg sem próbáltak szívhangot hallgatni fülessel (védőnő bartánőm szerint ez alatt a kor alatt csak anya hasi ütőerét szokták megtalálni :oops: )

Kistesó nálunk is úgy volt, hogy a nagy mellett eltörpült, ráadásul akkor derült ki, hogy Anya beteg, szegény Borival annyi volt a magzati kommunikációm, hogy nem miattad sírok, te csak növekedj szépre, okosra :oops:

Reméljük, tényleg jó lesz a buli :wink: Képeket majd csinálunk. Bori tanuló kutyát kap, Csenge meg pár apróságot (könyveket, Csőrikét, Hello Kitty-t), neki a buli a nagy ajándék.

Nelly, elhiszem, hogy jó volt a találkozás Szonjával :wink: És milyen volt Madrid?

KépKép
KépKép
nyuszi04
 
 


Túléltem, kibírható :)
Kicsit máshogy telt a nap, de jó volt.
Csak ezen a k...va kisgyermekes bérleten csesztem fel magam. Most derült ki, h. kérelmet kell írni a MÁK-nak, stb...szóval nem egyszerű.
A tetű bkv h. miért nem tudja kiírni a honlapra? :evil:
Tök bosszús vagyok. Holnap mehetek be személyesen a MÁK-ba, mert természetesen ma ügyfélfogadás időben nem voltak hajlandóak felvenni a telefont.

Emma egész délután a fenekemben volt, aja, aja. Hát most ez van.

Mindenkit csókolok!

Kép
niki30
 
 


Nálunk a kukásautó nem kedven, ill. szerintem még nem találkoztunk vele. Nagyon hajnalban jár erre...

Madrid gyönyörű volt, eszméletlenül tiszta, rendezett. Nagyon vigyáznak a közbiztonságra, rengeteg rendőr van az utcákon. Ami meglepő volt, hogy nagyon kevesen beszélnek angolul, az éttermekben nincs angol étlap, így elég nehéz a választás.
A verseny jól sikerült, ügyes volt a pár akivel kint voltam.

Zsu, ne hagyd magad paráztatni, és ne legyen lelkiismeret furdalásod a miatt, hogy a pocaklakó háttérbe szorul. Nem lesz ez így mindig.

Niki, jól sikerült megegyezned a főnökkel? Ne csodálkozz, hogy Emma a sarkadban van, ez a normális.

Nelly

Kép
breeki
 
 


Nelly, köszi, jaja, persze. Teljesen érthető, h. ennyire bújik. Még a játszón is az ölemben akart lenni.

Még nem egyezkedtünk, nem volt rá ideje. :? Remélem holnap lesz.

Zsu, mondok valamit.
Persze, most még picinyke a kistesó meg nagyon nem érzékelik a környezetedben, talán csak Te, DE!
Barátnőmmel beszélgettem, aki a másodikat várja és nagyon érdekeset mondott.
Az első babának is dumált, simogatta a pocakot, stb, de ez tudatos volt. Most a másodiknál nem ül már le csak hozzá beszélgetni, viszont mivel a naggyal egész nap csacsog és foglalkozik vele, ezért a pocaklakó ebből sokkal többet kap, mint annó az első. Érted?
A lányával azért úgy hangsúlyoz, babanyelv, énekel neki, és ezt hallja a pocaklakó egész nap, így valahogy ő mégis többet kap ebből a világból, a dalolászásból és mindenből.
És nem utolsó sorban, hallja a tesókájának is a hangját :)

Kép
niki30
 
 


niki30 írta:És nem utolsó sorban, hallja a tesókájának is a hangját :)


Na ez biztos, hogy kevés dolog ismerős a másodiknak ezen a világon, de a tesó hangja anya hangja szintjén van :D Bori is rögtön megismerte :D

KépKép
KépKép
nyuszi04
 
 


Niki, szuper, hogy a lehetőségekhez képest jól telt az első munkanap!

Nelly, irigy vagyok Madrid miatt , biztos nagyon szép volt! És az idő is jó volt?

KépKép
KépKép
nyuszi04
 
 


Hello Mindenkinek!

Zsu! Nem kötekedni akarok (:)) és nem is azért jegyzem ezt most meg, mert az én ex-védőnénimet szapulja mindenki ismeretlenül, de nem úgy volt, hogy a TE védőnőd bólintott arra, hogy csináljátok ezt a korai magzat szívhallgatást??? Aztán azért nem ő csinálta, mert nem volt ott??? :? Csak mert akkor ő legalább annyira hülye mint a Timi, mert neki is jól kellett volna tudnia, hogy ebben a korban még nem hallható a bébi szívverése! :roll: Hmmm???? :)
De persze az a LÉNYEG, hogy minikével minden rendben odabent a pociban és ez a LEGFONTOSABB!!! :)
MÁS! Holnap átmehetnénk hozzátok vendégeskedni, ha ráértek Emmussal??? Akkor a talicska bizniszt is nyélbe üthetjük! Na??? :)

Nelly! Milyen cuki lehetett Szonja ahogy bújt anyához és nem engedte el jó sokáig! :) Megható nagyon!

Nyuszi! Nagyon izgi lehet a nagy készülődés a lányok szülinapjára! Mindenképp kérünk fotókat, úgyhogy tessék a kamerát kéznél tartani! :)

Niki! Gratula az első naphoz! Ügyi vagy! Milyen volt talizni Zolival! :) :wink: :) Pénzben sikerült megállapodnotok??? Remélem jó sokat fogsz kapni! :lol:
Emmus kis drága milyen anyás lett! Érthető persze! Sok puszi neki!

Marcsi! Mizujs veletek? Lolóka? Valamikor összehozhatnánk már egy újabb randit! Hmm???

Klári! És nálatok mi a helyzet? Julika emlegeti az ovit? Mesél róla?

Zsófi! Mikor jössz mááááár? Hiányzol! :wink: :P :wink:

Kriszti/Macarella! HOL VAGY???? Ennyire nem foglalhat le a biznisz! Vagy igen??? :shock: :shock: :shock: Mindenesetre adhatnál magatokról egy picike életjelet!?! :( OKÉ???

fatima
 
 


Velünk minden OK. Ma voltunk 15 hós oltáson! Tarek csak egy kicsit sírt és nagyon hamar megvígasztalódott! :) Meg is mérték a kis drágámat! :) Pelussal együtt egészen pontosan 9 kiló! :D Azt mondta a dokinő, hogy ez nekünk nagyon jó! És mivel egy hős volt (és persze még mindig az:)), ezért megvettük neki a gyönyörűszép SZIESZTA téli bakancsát! Le volt értékelve 12500.-ról 7500.-ra! :) Majd megpróbálom megtalálni a neten és belinkelem a fotót róla. (ha sikerül)!

fatima
 
 


Bocsánat lányok,hogy így eltüntem,de az igazság az,hogy jócskán lemaradtam az olvasással,így nem volt pofám csak úgy beírni.Amiket meg gyorsan átfutottam,ahhoz úgy igazán nem tudok hozzászólni pl.ovi,bölcsi,kaja,tv meg édesség,mivel mi még nem tartunk ott és így nehéz visszakapcsolódni :oops: :oops:
A képek mind gyönyörűségesek,és milyen iramban nőnek ezek a gyerkőcök elképesztő.
Ígérem hamarosan pótolom a lemaradást és mindenkinek reagálok egytől egyig már amihez hozzá tudok szólni :D :D

És köszi Fatima a hiányolást.Jól esett. :D :D

macarella
 
 


Na örülök Kriszti, hogy előkerültél!:) Ezekszerint csak tényleg havazol! Gyere majd amint vissza tudsz kapcsolódni. OK? :)
Puszik.

fatima
 
 


sziasztok

Fatima, amikor írtad Zsunak, h. majd "kereslek talicska ügyben" én azt hittem, h. a talicska = tali, vagyis hogy találkoztok. :lol:
még meg is tetszett a szleng... :lol: mert még soha nem hallottam..
de aztán láttam, h. ez a talicska tényleg talicska.
milyen talicska, ha szabad kiváncsiskodni ?

bakancsról nem raktál képet !!

ügyi volt a szurinál a nagyfiú !! :D


Kriszti, én is hiányoltalak a jómúltkorában, még meg is kérdeztem, h. mi ez a biznisz, amit elindítottatok.

Andi, klasszak a csajok ajándékai, biztos jó kis buli lesz...
majd hozzál fotókat !!

Niki, én is kiváltottam a kismamabérletet (csak tudnám minek... :roll: ) én a ceglédi MÁK-tól kapom a járandósságomat. a neten megkerestem a faxszámukat, és átküldtem faxon a "kérvényt", ami kb. 2 mondat volt. 3 nap múlva kezemben volt az igazolás. :!: :!:
szerintem a fax a leggyorsabb. telefonálni nekik képtelenség, az tény, meg szerintem rizikós is, mert most ott jegyzetel a nőci kockás papírra, v. nem jegyzetel...
a levél hosszú idő, meg még postára is kell menni hozzá, fax meg gondolom a munkahelyről megoldható, és írásban van.
szal szerintem nem para...

velünk nincs semmi extra, pörgünk ezerrel.

Marcsi

KépKép
alon
 
 


Marcsi, de Te mióta vagy gyesen?
Mert én ma bennt voltam a tetű MÁK-ban és mondta egy nő (természetesen a reklamációs ablakhoz kaptam számot, ahol gondolhatod micsoda nőszemély ült, még rám is főrmedt, miért ehhez az ablakhoz jöttem, mintha csak én akartam volna hozzá kerülni, na mindegy), h. amíg nem kapom meg az első gyest, addig nem küldik ki az igazolást/határozatot, amit be tudok mutatni a bkv-nak.
Szept. 15-től vagyok gyesen, állítólag még egy hónap mire kiküldik a papírt is, szal, elmennek a ........addig meg vegyem meg a teljes áru bérletet. Hát nem. Okoskodni fogok valamit, de én meg nem veszem.

Marcsi, priviben elküldöd a tel.számodat, mert lenne pár kérdésem azért?

Kép
niki30
 
 


Niki,
én 2007.okt.1-től, szal pont egy éve vagyok gyesen, mert akkor mentem vissza teljes állásba, nyolc órában.
a 4 órásról meg már írtam neked... :wink:
szal én már elég régóta kapom, sőt , nekem még a munkahelyem kezdte folyósítani, mert TB-kifizető hely volt, így az ügyintézés is egyszerüü volt.
de aztán jan.1-től már nincs ilyen, a MÁK vette át, mint tudjuk.
hááát, tépném is a hajam, ha ilyen MÁK típusú, meg bármilyen sorszámtépős helyre kéne mennem... :? annyira nem csípem én sem ezt a stílust meg hozzáállást.... :?

küldöm a számom.

Marcsi

KépKép
alon
 
 


Marcsi! Köszönöm szépen! :)
Egy éve vagy gyesen, úgy más, azért ment gyorsabban, mert már kapod egy ideje.
Értem.

Kép
niki30
 
 


Niki, ezen én is jót bosszankodtam, amikor kiderült, csak GYES mellé jár a kismamabérlet :? De velem nem tolnak ki, a suli, ahova elkezdtem járni, esti képzés, így jár a diákbérlet :D

A másik, amin kiakadtam, hogy miért kellett megszüntetni a TB kifizetőhelyeket a munkahelyeken, mintha a MÁK olyan gördülékeny, ügyfélbarát és alig leterhelt szervezet lenne, ahova öröm bemenni :evil:

Képzeljétek, mi történt tegnap. Szülői volt az oviban, fél hétre értem haza. Apa már tűkön ült, mert ma reggel le kellett adni a csere kocsiját (hátulról belementek a céges autójába, mára lesz kész), tisztán, tele tankkal. Tehát tegnap este elrohant tankolni és kocsit mosatni. Alig ment el, kb. tíz perc múlva csengetnek. Egy rendőr állt az ajtóban. Majdnem szívinfarktust kaptam, az volt az első gondolatom, hogy baleset történt... "Szerencsére csak" betörtek a házba és azt akarták megkérdezni, hogy nem láttam-e valamit.

Hát látni nem láttam semmit, de össze tudjuk rakni az eseményeket: már régebben többször is megpróbálták felfeszíteni a bejárati ajtót. Most az egyik szomszéd, aki építési vállalkozó, kitalálta, hogy a lakása azért hideg, mert a lakása alatt lévő tárolók 15 cm-es szigetelése nem elég, rakni kell rá plusz egy 5 cm-es réteget. Ebből volt kisebb botrány, mert a lakóközösség nem járult hozzá elsőre, mivel állandóan beengedi a munkásait a házba felülgyelet nélkül, és tűnt már el ez-az a mélygarázsból. Erre hozott egy szakértői véleményt (az apjától) hogy kell a szigetelés és október 1-2-én kötelesek vagyunk átengedni neki a tárolót. Na jó. Ügyes emberei persze az összes biztonsági elemet (kerítéskapu, elektromos zár, ajtóbehúzó) kiiktatták, mert ugye ki fog kulcsokkal bajlódni. Tegnap délelőtt 9-kor becsöngetett valaki az alattunk lakó, 90 éves, vak bácsihoz, fellökték, és minden mozdíthatót elvittek a lakásából, köztük rengeteg pénzt is...

Mit ne mondjak, kicsit megrendült a biztonságérzetem itthon :(

KépKép
KépKép
nyuszi04
 
 


nyuszi04 írta:A másik, amin kiakadtam, hogy miért kellett megszüntetni a TB kifizetőhelyeket a munkahelyeken, mintha a MÁK olyan gördülékeny, ügyfélbarát és alig leterhelt szervezet lenne, ahova öröm bemenni :evil:


Andi, nekem erre azt mondta a munkaügyes (bocsi, HR-s :lol: ) csajszi, h. visszaélés volt, mert u.az a család megigényelte a mh-én és a MÁK-nál is, és duplán folyósították a járandósságokat, mert nem értek össze a szálak... :?
most ezzel akarják kiküszöbölni, h. kizárólag a MÁK foglalkozik vele.

jaj borzasztó, amiket írsz.. de igazából már meg sem lepődöm, fel sem hördülök ilyesmiken... :?

én csak egy félbolond 84 éves nénivel tudok előrukkolni az alsó szomszédból, aki mindenért kopog, és szentségel.

Marcsi

KépKép
alon
 
 


Ez érdekes, én úgy tudom, a TB kifiztőhelyeknek jelentési kötelezettségük volt arra vonatkozóan, kinek, milyen TB számra, milyen jogosultság után fizettek ki bármit is, valamint rá kellett vezetni ugye a születési anyakönyvi kivonatra is. Az meg csak feltűnik a másik helyen, hogy valaki már ráírta, hogy ezen a jogcímen a folyósítást megkezdte... De ha ezeket képtelenek voltak összefuttatni (ami a mai számítógépes technika mellett elég nehezen hihető), akkor minek szórakoztatták a népet a havi részletes jelentéssel?

Én sajnálom szegény kis öreget, egyébként jó fej, láttam én már őt (a kertből, oda nyilik az erkélye ajtaja) kisgatyában Shakirára salsázni :lol: Könnyesre röhögtem magam :oops: :wink:

KépKép
KépKép
nyuszi04
 
 


Andi, én nem tudom mi zajlott "behind the curtain", én csak tolmácsoltam, amit a kolléganő mondott.

amúgy az OEP meg a MÁK két külön intézmény, nem biztos, h. összeértek a dolgok.
mint ahogy én a TAJ számomért is küzdöttem, hosszú hónapokig nem volt érvényes, és 11 éve u.azon a mh-en vagyok.
és sem az APEH, sem az én cégem, sem a TB közt nem volt összekapcsolódás, 600 kört kellett megfutni, h. érvényesnek látszódjon a rendszerben.

két szül.akvi kivonatot egy gyerekre amúgy nem nehéz kérni, meg Mo-on bármivel visszaélni. sajnos.

de amúgy nem is olyan lényeges ez.

Marcsi

KépKép
alon
 
 


Sajnos ez igaz, itt mindennel vissza lehet élni :(

KépKép
KépKép
nyuszi04
 
 


PETRA babának BOLDOG NÉVNAPOT!

így utólag. :oops: Tegnap nem volt módom a géphez ülni, ma is ez az egy percem van. :?

nannó
nannó
 
 


Andi, katasztrófa komolyan az is, h. a gyed-re nem jár a bérlet. Mintha az marha jó kis pénz lenne.

Melyikben is laktok? Milyen épület ez? A fótin ugye?
Fasza:(

Kép
niki30
 
 


A "szép zöld" társasház a Fótin, igen.

KépKép
KépKép
nyuszi04
 
 


niki30 írta:Andi, katasztrófa komolyan az is, h. a gyed-re nem jár a bérlet. Mintha az marha jó kis pénz lenne.



teljesen egyetértek, de állítólag azért van ez, mert a gyessel szemben a gyed az egy fizetésalapú vmi, és nem segély. mármint hogy az összege, ha maximált is, de az emberlánya fizetéséből képzik.

most magam ellen beszélek, de én szívem szerint olyanoknak sem adnék, mint mi, akik dolgoznak és úgy kapnak gyest.
csak akik simán gyes-en vannak.
mondjuk annyira nem bánom, mert én soha semmit nem kaptam "rászorultsági alapon", meg valszeg nem is fogok, így végre-egyszer-én is feelingem van.
de tény, h. a GYED-es időmben jobban jött volna, mert nekem az életben nem volt még ennyi jövedelmem, mint most. mármint nem olyan marha sok, csak amiatt, h. a fizu mellé még kapok 28 ezernyi "talált pénzt" (gyest) is. bár már nem sokáig.

Marcsi

KépKép
alon
 
 


Niki, te most mikor hozod el Emmát a bölcsiből ?
ebéd után, v. alvás után ?

Marcsi

KépKép
alon
 
 


Marcsi, alvás után.
Eleve 9-1-ig dolgozom, így csak kettőre tudok érte menni :)
És nálatok hogy működik?

Kép
niki30
 
 


alon írta: állítólag azért van ez, mert a gyessel szemben a gyed az egy fizetésalapú vmi, és nem segély. mármint hogy az összege, ha maximált is, de az emberlánya fizetéséből képzik.


Igen, hallottam ezt az okfejtést, szerintem vegytiszta marhaság :oops: Mert most vagy a kisgyerekeseket támogatják, és akkor annak is jár, aki szülés előtt dolgozott, adót fizetett, vagy plusz egy segély :? Szerintem a szándék az volt, hogy az állam kibújjon valahogy a kiadás alól úgy, hogy azért PRban lehessen nyomni, hogy adott is. Ezért találták ki, hogy GYEDre, ami a TGYÁSsal összesen két év, ne járjon, ezután a GYES csak egy év, amit sokan igénybe sem vesznek, kevesebb kompenzációt kell adni a BKVnak.

KépKép
KépKép
nyuszi04
 
 


Igen-igen, de mi van azzal, aki minimálbéren van?
Annak is olyan borzasztó sok lenne a gyed?
Megjegyzem pár ezer forint van a minimálbéres gyed és gyes között, szal....

Kép
niki30
 
 


Andi, Niki ! teljesen igazatok van !
amikor leírtam, h. mivel magyarázták, h. a gyed-esek nem kapnak, nem azt jelentette , h. egyetértek ezzel az állásponttal... csak leírtam, h. ezzel indokolták.
amúgy szerintem a gyed maximuma is éppen éhenhalni elég..
sajnos.

Marcsi

KépKép
alon
 
 


Niki, mi 4 és 5 között hozzuk el Laurát a bölcsiből. ha Apája szabadnapos, akkor 4-kor, ha ő is dolgozik, és én megyek, akkor közelebb az 5 felé, de igyekszem azért fél 5 körül odaérni.

Marcsi

KépKép
alon
 
 


Kicsit el vagyok havazva, van munka, és főleg esténként csinálom, amikor babaneteznem kéne :lol: :twisted:

most is éppen nyomom, de bekukkantok.

Nem felejtettem el a Juliképeket, hamarosan fölrakom, de most mobilinterneten vagyok és ezen kínszenvedés bármilyen képet feltölteni.

Szerintem nagyon jó ötlet a kismamabérlet, persze sikerült úgy megalkotniuk, hogy minél kevesebb ember vehesse igénybe, azok viszont szívjanak az ügyintézéssel :roll:

Nekem a GYED mellé is nagyon jól jött volna, mikor suliba jártam BP-re.
AZ is tök gáz, hogy eltörölték a tandíjmentességet a GYED/GYES mellé. Nekem a féléves tandíjam 2 havi gyed összege lett volna (max. gyedet kaptam), nem tudom hogy lehet azt máshogy kigazdálkodni. És szerintem akinek belefért, szívesen tanult gyerek mellett.... Amellett hogy nekem még jó volt így, nagyon igazságtalannak tartom másokkal szemben.

Klári
Kép
ganti
 
 


de hát ez a rendszer. Én úgy vagyok vele, hogy szerintem igenis jár az anyukáknak a támogatás vagy nevezzük aminek akarjuk, mert:

1. Valljuk be, nem könnyű gyereket nevelni
2. Leendő adófizetőket szülünk és nevelünk

És a legdurvább szerintem az, hogy a munkanélküli segély (legalacsonyabb) kicsit több mint a gyes. Azt gondolom, egy Anyuka aki gyereket nevel, stb. egy kicsit hasznosabb munkát végez mint aki nem végez. És sokan nem végeznek (értsd: nem akarnak).

:roll:

Klári
Kép
ganti
 
 


Klári, teljesen egyetértek!
és 3. nem kevés kiadás és lemondás gyereket nevelni (nem tartanám hülyeségnek a családi adózást).

KépKép
KépKép
nyuszi04
 
 


lassan megtöröm a csendet, kicsit fakult a harag :)
szal vagyogatunk. csaba váltkedv rengeteget dolgozik, de már látjuk az alagút végét. ezt ép ésszel és egészséggel nem lehet sokáig bírni és lassan itt a vége, szóval reméljük hamarosan többet leszünk együtt. ezt főleg samu érdekében remélem, neki nagyon hiányzik az apja. (az önző feleség érdekről nem is beszélve, nyilván én is nehezen vagyok meg csaba nélkül, bár már kezdem megszokni)
samu olyan ügyesen mond már rengeteg dolgot. napról napra ügyesebb. és 2 hete baleset (kisebb és nagyobb egyaránt) nélkül működik a szobatisztaság. ami nekem egy hatalmas öröm. (nem kell alsót genyázni, mosni :) :))
jónás nemsokára fél éves
:shock: :shock: :shock: számomra ez egyszerűen FELFOGHATATLAN!! egyelőre csak hasra tud fordulni :) (mint kb samu) de nem paárzom miatta, ekkora testet (nemtom pontosan hány kiló de 8 fölött és kb 73 cm- mint samu 1 évesen) nagyon nehéz koordinálni. iszonyatosan szívja be az infókat rettenetesen tud nézni, figyelni, minden érdekli, folyamatosan vinnem kell, mert azt élvezi, (én meg attól fogyok :) vettem egy 38as promod farmert!!!!! a szülés után 42est hordtam!!!!!) de stabl a napirendje, szépen eszik alszik.
lassan indul a hozzátápi, ami hihetetlen, h máris! nem érzem most magunkat, jónást se késznek rá. furcsa, de még húznám (pedig ez nem jellemző rám :shock: ) de olyan jó szoptatni, annyira egyszerű is, mivel 5-8 perc alatt végez. és utána olyan szépen néz rám :)
a 2 fiú nagyon cuki együtt :)
samu kinőtte a motorját, kapott egy újat, rá matricákat és egy katicás csengőt. mondanom se kell, azóta le se száll róla :)
szerdáig van egy 30 oldalas határidős fordításom, azzal fogok szórakozni :)

puszi mindenkinek és szép 7végét!!!
kerekpocak
 
 


Kép
Csengének boldog 4. születésnapot kívánok!

nannó
nannó
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: