Sziasztok!
Itt vagyok, de ez a visszaolvasás még nem sikerült teljesen. Bocsika, ha valamire nem reagálok.
Inkább gyorsan leírom a szüléstörténetet, hátha valakinek hasznos lesz.
Először is mindenkinek nagyon szépen köszönöm a sok drukkot, bátorítást, nagyon jól esett.
Utoljára ott tartottunk, hogy múlt hét hétfőn voltam dokinál, és abban maradtunk, hogy max 6 napot kell aludnom, hogy találkozhassam babucival. Szerencsére egy napot sem kellett aludni.
Este kb fél 10 körül kezdődtek a fájások. Még megpróbáltam aludni, de akkor már nem sikerült, kezdtem örülni, hogy itt lesz valami. Amikor kb 5 perces fájásaim voltak felhívtam a dokit, hogy valószínűleg lesz egy találkánk az éjjel.
Taxit hívtunk, éjfél körül értünk be a kórházba. Megvizsgált az ügyeletes orvos, 1 ujjnyi a méhszáj, azt mondták, hogy majd csak délelőttre lesz itt gyerek. A szülésznő éppen Fehérfi Kriszti volt. Nagyon örültem neki, mert egyszer őt akartam választani, de akkor már meg volt az 5 embere februárra. Szerencsére mégis találkoztunk és nagyon sokat segített. Végig türelmes volt, néha alig bírtam felmászni a vizsgálóra, de nyugodtan kivárt, biztatott.
Felrakott CTG-re, végre láttam fájás görbét is, bár még csak kb 30-40-re ment fel. Az összes fizetős szoba foglalt volt, így először egy 4 ágyasba kerültem, átöltöztem, aztán a folyosón a lift előtt üldögéltem.
Ott volt a párom, és anyukám, egyszer az egyikőjüket szorongattam, egyszer a másikojukat. Kriszti mindig jött, hogy egy óra múlva menjek vissza és megvizsgál. Itt volt rossz, hogy már sűrűsödtek a fájások és erősödtek, de még órák múlva is csak egy ujjnyi volt a méhszáj, azt éreztem, hogy hiába fáj, nem történik semmi. Aztán kb 4 körül végre már 2 ujjnyi volt a méhszáj, és el is folyt a magzatvíz, ami szép tiszta volt. Innentől kezdve aztán felgyorsultak az események, nagyon gyorsan történt minden. Megkaptam a beöntést, zuhanyoztam, ami jól felfrissített, és utána már ott is maradtunk a szülőszobában, rajtam volt a CTG, de akkor már csak a szívhangot néztük.
Az egy ágyasban voltam, anyukám volt bent velem. Kriszti mindig jött, hogy szóljak ha már nyomnom kell, de még van egy kis méhszáj, még lélegezzek így lihegve egy kicsit. Ott már kezdtem fáradni, kiabáltam is egy kicsit, bár állítólag nem volt vészes. Megjött a dokim is, azzal fogadtam, hogy igaz, hogy délután azt mondtam, hogy az a bajom, hogy semmi bajom, most már ezt nem mondanám. Aztán azt mondták, hogy ha nyomok, akkor ne kiabáljak. Ez nagyon meglepett, hogy miért máris nyomhatok. És 2 vagy 3 fájásra meg is volt a baba, hajnali fél 6-kor.
Annyira jó érzés volt, amikor a hasamra tették azt a kicsi meleg testét. Kitti 3600 g, 50 cm és a feje pedig 36 cm. Elvitték megfürdetni. A méhlepény szinte semmi volt, alig vettem észre, csak kicsusszant. A varrás már kellemetlenebb volt. Aztán visszahozták a babát és fél 8-ig ott gyönyörködtünk benne, akkor már ott volt a párom is.
Kiderült, hogy az elsőn az 5 ágyas baba-mama szobában mégis van hely, így oda kerültem. Kriszti hozott egy ágyat, én meg csak néztem, hogy ezen kell bemenni a kórterembe. Azt kérdezte, hogy miért inkább besétálok. Hát mondtam nem, de valami köztes megoldás. Végül kerített nekem egy tolószéket.
A kórházzal alapjában véve nem volt semmi gondom, azt a pár napot ki lehetett bírni. A nővérek, csecsemősök is aranyosak voltak. A dokim egy nap kivételével mindennap bejött hozzám.
Szombat óta itthon vagyunk. Még egy kicsit zűrős minden. A szopizás sem olyan egyszerű, mint ahogy gondoltam. Szóval van, hogy kínlódunk. De aztán meg csak nézem ezt a pöttömöt és annyira örülök neki, hogy végre itt van.
Most egyenlőre ennyi. Ha valakinek kérdése van, nagyon szívesen válaszolok. Nekem hirtelen ez jutott eszembe.
Majd azért igyekszem benézni, de valószínűleg most egy kicsit el leszek tünve.
Pusza mindenkinek,
Tünde
Én nagyon irigylem a problémádat 
