Új privát üzeneted érkezett!

Anna Kép

csak nem terveztek egy negyedik babót, hogy kismamás oldalakat nézegetsz? Kép Kép Kép Kihez jártál a Schöpfben? Milyen élményeid voltak? Szülésznő milyen volt?

TutusKép

Olvastam az egyik újságban, hogy a Russel Crowe azért költözött el a családjától (átmenetileg) mert már nem bírta, hogy a 2 hónapos fia éjszakánként sír és nem tudják kialudni magukat. Szép kis apuka, nem Kép Én nagyon irigylem a problémádat Kép Kép Kép Már szeretnék én is ott tartani, hogy nem tudok a kisbabámtól aludni Kép
Jól vagyunk köszönjük. Néha úgy dörömböl odabent, hogy csak na Kép

Barbi Kép

Csak nem bent vagy már a kórházba, hogy nem vagy itt egész nap?Kép

Ági Kép

Hát akkor a varrás ellenére elég jól lehetett odabent a lurkó, ha még a 42. héten is csalogatni kellett infúziókkal Kép

Hajni
phajni
 
 


Sziasztok

Én Dr. Templom Józsefnél szültem, bár nem vagyok biztos benne, de úgy tudom, ő nem kórházi orvos, csak odaviszi a betegeit, cserébe ügyel időnként.
Szerencsére a kórházban nem voltam sokat, úgyhogy nagy tapasztalataim nincsenek. Bár mikor először megnéztem, elgondolkoztam, hogy talán máshova kéne menni, de a fizetős szobák egész jók voltak. És a terhesség végén kerültem ehhez a dokihoz, már nem nagyon tudtam keresgélni. Nagy előnye egyébként a kórháznak, hogy nagyon jól felszerelt, és a gyerekosztályuk nagyon jó. A szülésznő egy rémálom volt, nem emlékszem a nevére, de talán jobb is.
Azoknak, akik most fognak szülni: tudjátok, hogy ha éjfél után kerültök be a szobába, akkor azt az éjszakát már nem kell kifizetni? Én megkérdeztem, nekem bejött...:-)
Egyébként egyenlőre nem tervezünk negyedik babát, most próbáljuk túlélni az első hármat:-), csak amikor alszik a pici, kiszorulok a szobámból, és a netezés viszonylag csöndes elfoglaltság:-)
annag
 
 


Anna Kép

A Templom dokit ismerem látásból. A földszinti tablón kint van a fotója, úgyhogy biztosan a kórház állományába tarozik valamilyen formában. Szimpi ürge.Biztos kifogtad a Klári nevű szülésznőt, aki legendásan bunkó Kép Én többek között az ő rossz híre miatt szeretnék választani szülésznőt előre. Én elég érzékeny vagyok alapjáraton is, egy 12 órás szenvedés-sorozatban nem mindegy ki van velem.
Egyébként aki veled volt, miért volt rémálom?
Hajni
phajni
 
 

 
 

Sziasztok!
CSak egy gyors kérdés: Holnap megyünk 10 hós kontrollra és az lenne a kérdésem, hogy van-e bent valaki innen a topicról a kórházban, mert akkor meglátogatnám.

Réka
muki
 
 


Szia Hajni
A 2. csemete 3/4 óra alatt született meg, úgyhogy naívan azt gondoltam, hogy nem lesz olyan hosszú szülésem, hogy nagy szerepe legyen a szülésznőnek. Nem is volt hosszú, de amikor harmadszor kérdeztem meg, hogy hol a mosdó, (ami ugye szülésnél fontos kérdés:-)))) egy kicsit beszólt. De nem árulta el. Aztán szülés után már a 4. kérésre hozott egy pohár vizet, úgyhogy lehet hogy hálátlan vagyok. Mást nem nagyon beszéltünk, nekem ennyi is elég volt. 2 perces fájásoknál én sem vagyok valami toleráns....
Egyébként volt ott 3 kismama, akik vajúdtak, biztos nagyon jólesett nekik, hogy 5 percenként siránkozott, hogy 3 császár van aznap éjszaka.
Még nem ismerlek titeket annyira, neked első baba lesz? Akkor tényleg sokat számít, hogy van melletted valaki:-)))
Anna
annag
 
 


Első baba lesz Kép Kettőt szerettünk volna, de a második - tekintettel az elsőnk körülményeire - lehet, hogy nem lesz Kép Kép Kép A terhességem eleje óta veszélyeztetett terhes vagyok. A baba is kis rásegítéssel jött össze, miután az első terhességem elhalt. Az első 3 hónapban tapadást segítő kezelést kaptam. Most megrövidült a méhnyak és kinyílt a méhszáj, amit összevarrtak. Úgyhogy én már feküdtem a Schöpfben. 21 hetes leszek holnap. KépÉs nagyon, de nagyon várjuk a fiunkat Kép Ha úgy hozná az élet, kétszer ennyit is szívesen szenvednék érte
És papás szülések voltak Kép
phajni
 
 


Sziasztok!

Barbi, Ani, köszi! Kép

Anna, üdv itt! Kép

Tutus, akkor jobbulást Nektek! Mi szerencsére nem vagyunk betegek.
Ma Dani ismét a "szokásos" idejében ébredt, úgyhogy már tanácstalan vagyok. Kép Egyébként napközben háromszor alszik, kétszer 1,5 - 2 órát, és egyszer kb. háromnegyedet. Mindig ennyit alszik, sőt, talán egyre kevesebbet.

Réka, hogy megy ez a kontroll? Minket nem hívtak vissza. Vagy úgy kell jelentkezni?

Pindur
pindur
 
 


Pindur!
Az egészségesen született babákat csak 6 hetes kontrollra hívják be és kész, de mivel DAni a koraszülött osztály "vendége" volt, mi kb.két - három havonta megyünk.

Réka
muki
 
 


Sziasztok!

Hajni, sajnos csak este jutok géphez, napközben a férjemé.:-(
Ma viszont azt mondta a dokim hogy 8.-ra vagyok kiírva azt hittem 10 v. 11! :-)
A dörömbölés jó legalább tudod csekkelni, hogy jól van.:-)

Tutus, Marcinak és Lujzinak jobbulást, Neked meg kitartást!!!

Anna, 3/4 órás szülés az nem semmi, gratulálok, na meg a 3 gyerekhez! Van vmi jó tanácsa a könnyű szüléshez?

Lányok, szerintetek az normális, hogy olyan mintha kattanna vmi a hasamba amikor néha rugdos v. mozgolódik a baba? Mindig úgy aggódom, hogy nem tesz-e magában kárt.


Puszi
Barbi

Barbi
Kép
Kép
barbic
 
 


Barbi Kép

A kattogáshoz nem tudok hozzászólni, mert nekem ilyen nincs, de én mindíg azzal vígasztalom magam, hogy a természet jól elrendezte a dolgot, és ez megvédi őt. (Én a fekvésnél aggódom a kártétel-dolgon) Tegnap azt hittem, már bent vagytok Kép

Hajni
21+0
phajni
 
 


Sziasztok

Barbi

Mondtad már a dokidnak a dolgot? Nem hiszem hogy baj lenne, de téged talán megnyugtatna. Egyébként félelmetes hogy miket tudnak produkálni:-)))
A szülés meg szerintem szerencse/öröklés/lelki állapot, vagy fogalmam sincs minek a kérdése de szerintem sokat segít, ha természetes körülmények vannak. Na meg a séta szülés közben,(már amíg lehet:-), meg ilyenek. Jól értettem, hogy március 8-ra vagy kiírva?

Hajni

Az első és a harmadik apás szülés volt, a másodikra nem ért be:-) Kitartást a sok fekvéshez, (bár így elég lassan múlhat az idő:-(, de lehet hogy rendeződik az eredeti pobléma a szülés után. Nagyon sok lombikos anyukának is spontán összejön a következő gyerek.

Réka

Minden rendben van a picivel?

Anna
annag
 
 


Sziasztok!

Itt vagyok, de ez a visszaolvasás még nem sikerült teljesen. Bocsika, ha valamire nem reagálok.
Inkább gyorsan leírom a szüléstörténetet, hátha valakinek hasznos lesz.

Először is mindenkinek nagyon szépen köszönöm a sok drukkot, bátorítást, nagyon jól esett. Kép

Utoljára ott tartottunk, hogy múlt hét hétfőn voltam dokinál, és abban maradtunk, hogy max 6 napot kell aludnom, hogy találkozhassam babucival. Szerencsére egy napot sem kellett aludni. Kép Este kb fél 10 körül kezdődtek a fájások. Még megpróbáltam aludni, de akkor már nem sikerült, kezdtem örülni, hogy itt lesz valami. Amikor kb 5 perces fájásaim voltak felhívtam a dokit, hogy valószínűleg lesz egy találkánk az éjjel.

Taxit hívtunk, éjfél körül értünk be a kórházba. Megvizsgált az ügyeletes orvos, 1 ujjnyi a méhszáj, azt mondták, hogy majd csak délelőttre lesz itt gyerek. A szülésznő éppen Fehérfi Kriszti volt. Nagyon örültem neki, mert egyszer őt akartam választani, de akkor már meg volt az 5 embere februárra. Szerencsére mégis találkoztunk és nagyon sokat segített. Végig türelmes volt, néha alig bírtam felmászni a vizsgálóra, de nyugodtan kivárt, biztatott.
Felrakott CTG-re, végre láttam fájás görbét is, bár még csak kb 30-40-re ment fel. Az összes fizetős szoba foglalt volt, így először egy 4 ágyasba kerültem, átöltöztem, aztán a folyosón a lift előtt üldögéltem.

Ott volt a párom, és anyukám, egyszer az egyikőjüket szorongattam, egyszer a másikojukat. Kriszti mindig jött, hogy egy óra múlva menjek vissza és megvizsgál. Itt volt rossz, hogy már sűrűsödtek a fájások és erősödtek, de még órák múlva is csak egy ujjnyi volt a méhszáj, azt éreztem, hogy hiába fáj, nem történik semmi. Aztán kb 4 körül végre már 2 ujjnyi volt a méhszáj, és el is folyt a magzatvíz, ami szép tiszta volt. Innentől kezdve aztán felgyorsultak az események, nagyon gyorsan történt minden. Megkaptam a beöntést, zuhanyoztam, ami jól felfrissített, és utána már ott is maradtunk a szülőszobában, rajtam volt a CTG, de akkor már csak a szívhangot néztük.

Az egy ágyasban voltam, anyukám volt bent velem. Kriszti mindig jött, hogy szóljak ha már nyomnom kell, de még van egy kis méhszáj, még lélegezzek így lihegve egy kicsit. Ott már kezdtem fáradni, kiabáltam is egy kicsit, bár állítólag nem volt vészes. Megjött a dokim is, azzal fogadtam, hogy igaz, hogy délután azt mondtam, hogy az a bajom, hogy semmi bajom, most már ezt nem mondanám. Aztán azt mondták, hogy ha nyomok, akkor ne kiabáljak. Ez nagyon meglepett, hogy miért máris nyomhatok. És 2 vagy 3 fájásra meg is volt a baba, hajnali fél 6-kor.

Annyira jó érzés volt, amikor a hasamra tették azt a kicsi meleg testét. Kitti 3600 g, 50 cm és a feje pedig 36 cm. Elvitték megfürdetni. A méhlepény szinte semmi volt, alig vettem észre, csak kicsusszant. A varrás már kellemetlenebb volt. Aztán visszahozták a babát és fél 8-ig ott gyönyörködtünk benne, akkor már ott volt a párom is.

Kiderült, hogy az elsőn az 5 ágyas baba-mama szobában mégis van hely, így oda kerültem. Kriszti hozott egy ágyat, én meg csak néztem, hogy ezen kell bemenni a kórterembe. Azt kérdezte, hogy miért inkább besétálok. Hát mondtam nem, de valami köztes megoldás. Végül kerített nekem egy tolószéket. Kép

A kórházzal alapjában véve nem volt semmi gondom, azt a pár napot ki lehetett bírni. A nővérek, csecsemősök is aranyosak voltak. A dokim egy nap kivételével mindennap bejött hozzám.

Szombat óta itthon vagyunk. Még egy kicsit zűrős minden. A szopizás sem olyan egyszerű, mint ahogy gondoltam. Szóval van, hogy kínlódunk. De aztán meg csak nézem ezt a pöttömöt és annyira örülök neki, hogy végre itt van.

Most egyenlőre ennyi. Ha valakinek kérdése van, nagyon szívesen válaszolok. Nekem hirtelen ez jutott eszembe.

Majd azért igyekszem benézni, de valószínűleg most egy kicsit el leszek tünve.

Pusza mindenkinek,
Tünde
rtünde
 
 


Hahó, ezt elfelejtettem. Majd csinálok albumot, addig is egy kép a profilban erről a gyönyörűségről. Kép

Pusz,
Tünde
rtünde
 
 


Sziasztok!

Tünde, gratulálok Kittihez, nagyon szép baba és nagyon örülök, hogy könnyű szülésed volt!!!

Hajni, örülnék, ha már benn lennék, de lassan úgy érzem, hogy túl fogom hordani. A kattogás megszűnt úgy látszik csak túl élénk volt. Az alvásnál attól félsz, hogy megnyomod? Valahol olvastam, hogy nem lehet benne úgy kárt tenni a magzatvíz miatt, még ha hasra feküdnél akkor is a Te szerveidnek ártana. Látom már 21.hét!:-)

Anna, eddig úgy tudtam 10 v. 11-re,de utoljára azt mondták 8-ra. A másik 2 babádnál is ilyen szerencsés szülésed volt? Még mindig azon a 3/4 órán csodálkozom, nagyon jó olvasni, hogy ilyen is van, bár gondolom az apuka nem örült, hogy lekéste.

Léna, mi volt a ctg-n?

Barbi

Barbi
Kép
Kép
barbic
 
 


Sziasztok!

Réka, már értem, köszi! Kép

Tünde, hát nagy gratula ehhez a gyors és könnyű szüléshez! Kép És gyönyörű a kicsi lány, nagyon várom a többi képet is!! Gyere, amint tudsz, de azért próbálj sokat pihenni!

Pindur
pindur
 
 


Szisztok!

Tünde! Gratulálunk! Nagyon szép a leányzó!
Remélem a szopi menni fog. Emlékszem én az elején úgy voltam vele, hogy csak még egy hetet huzzunk ki aztán majd kap mást, de szerencsére nem így lett... Ha gondod van a Szoptatás topikban profik segítenek.

Pindur,
A múltkor még akartam neked írni, hogy szerintem idővel nem fog Dani többet aludni. Legalábbis nálunk a napközbeni alvás csökkent. Ráadásul eleinte du. 4-5 után már nem hagytuk aludni mert akkor este 11-ig nem lehetett ágyba dugni.
Most is van hogy probélmás az esti lefekvés, de szinte csak akkor ha előtte elutaztunk valahová, vagy sok minden történt vele aznap.

Amcsi
amcsi
 
 


Sziazstok!

Tünde olyan jó volt olvasni a történetedKép Olyan jó újra átélniKép
És gyönyörű a babádKép Képeket még!!!!Kép

Üdv az újaknak!!!!Kép

Megjöttünk a 10 hós kontrollról (pont ma 10 hós DAni) és eléggé elkeseredtem, mert sok rosszat mondtak. Persze azóta már megnyugtattak többen, de azért bennem vana dolog.
Azt mondta a dokinéni, hogy nagy Dani feje a testéhez képest, meg tiszta sápadt, és hogy a hosszához képest kicsi a súlya.Kép
Egész délután a buciját nézegettem és én inkább mindig picinek látom. És hát a bőre meg tök kreol, mindig kérdezik hol napozott. És 9300 gramm.
Na most már ne mérgelődöm, többet nem kell úgysem ide menni.

Mindjárt felrakok egy képet nagyfejűmről, csak előbb elküldöm ezt nehogy elszálljon.

Réka
muki
 
 


Kép

Kép
muki
 
 


Réka Kép

ahogy én látom nagyon szép kisfiú, és én nem látom nagynak a fejét, inkább normálisnak. Nem gondolsz arra, hogy kikérd egy másik orvos véleményét is ? Kicsit furcsának tűnik, amiket mond.

Barbi Kép

8-áig még van idő. A túlhordás is csak relatív, mert nekem azelőtt pl. nem 28 napos ciklusaim voltak, hanem 33-34 naposak,ezt viszont az utolsó menstruációtól való számlálás nem veszi figyelembe, tehát ha ilyen esetben pár napos, hetes "késés" van a baba érkezésével a kiírthoz képest, akkor az valójában nem is késés.Csak a bioritmusunk fütyül a nőgyógyászati terhesség számoló módszerre Kép

Hajni
21+1
phajni
 
 


Réka,
az ősz hajú főorvosnőnél voltál a fejlődésneurológián? Mi is ott voltunk egy hete Gabival (ő most fél éves), és tőle vért is vett, mert szerinte sápadt, és nem fejlődött eleget (két hónap alatt 700g-ot), most 6460g volt, és 66cm. (Ehhez hozzá kell tennem, hogy én 7200g voltam egy évesen! És majdnem ugyanannyival születtünk.) Kiderült a vérkép alapján, hogy minden rendben nála. Kép A dokinő azt mondta, hogy havi 600g-ot kéne minimum híznia, de ezt a szopis topicban megcáfolták, az majdhogynem a maximum hízás ilyen idősen, nem a minimum.Kép A ti 9300g-otok egyáltalán nem tűnik kevésnek akármennyi is a hossza. Különben is vannak hosszabb és tömzsibb gyerekek, úgy utálom ezt az uniformizálást, hogy mindegyiknek egyformán kéne fejlődnie.Kép A feje meg egyáltalán nem tűnik nagynak, szerintem teljesen normális. Ráadásul nagyon cuki!Kép Szóval szerintem nyugodj meg!Kép

Zsizsa

Zsizsa
Kép
Kép
Kép
Kép
zsizsa
 
 


Sziasztok!

Tünde, először is neked gratulálok újra, nagyon szép a babád, és örülök, hogy minden jól zajlott.A többi képet én is izgatottan várom.Kép

Réka, szerintem is nagyon cuki Dani, és nem látom úgy, hogy baj lenne a fejével.Figyeled ezt a szakértői véleményt?KépKép

Barbi, a CTG-n semmi komoly nem volt, leszámítva, hogy a szülésznőm és a férjem végig röhögték, mert édes kislányunk folyamatosan azt a tappancsot rugdosta, mintha nem tetszene neki, hogy rajta van.KépDe most legalább már nem úszott el alólla.
Fájás még mindig nincs egy deka se.
Kiderült már vmi a Fehérfi Kriszta ügyben?Kép

Mackoo, mi újság veletek?Egy ideje eltüntél.

Tegnap voltam doktor bácsinál, és kicsit lelombozódtam, hogy még mindig 3000-n állok.Azt hittem már lesz vmi.
Viszont "bosszúból" összecsomagoltam a kórházi cuccaimat.Hát, mégiscsak ő tudja mikor szeretne jönni.Van még 3 hét és két nap.


Ma lesz szülésfelkészítő fél öttől.A szülés folyamatáról lesz szó.Ha vkit érdekel, majd mesélek.

Puszi, Léna

Lilypie Pregnancy tickers
nuska
 
 


Jó reggelt! Kép

Amcsi, hogyhogy nem fog többet aludni? Kép Gondolom, a nagyobbacska gyerekek többet alszanak éjszaka 8 óránál (inkább 10-11), és nappal alszanak kevesebbet vagy egy idő után semmit.
Dani mostanában éjszaka abszolút összevissza alszik, ma megint fölébredt 4-kor. Még szerencse, hogy este szó nélkül elalszik, és éjszaka is visszaalszik. Persze ez még változhat. Kép

Réka, ne foglalkozz ezzel a dokinővel!!! Dani szép, egészséges, csak rá kell nézni!! (Engem sem akartak iskolába küldeni 6 évesen, mert 104 centi és 14 kiló voltam, noha tudtam már olvasni). Amikor én láttam Dnit, az én első reakcióm is az volt, hogy milyen barna típus, emlékszel? Kép

Pindur
pindur
 
 


Léna, nekem a szülés előtt néhány nappal is 3000 volt. Kép Türelem! Kép Kép
pindur
 
 


Köszi, arik vagytok!
Szőke idős dokinő volt. Akart vért is venni Danitól, de nem engedtem. Kicsit bűntudatom volt aztán,mert még soha nem szegültem ellen az orvosi dolgoknak. De majd konzultálok a háziorvossal is, elvégre ő jobban ismeri.

Én is azt nem szeretem, hogy egyforma gyerekeket akarnak és aki eltér az átlagtól, arra egyből rossz szemmel néznek és idegesítik az anyukákat teljesen feleslegesen. NA mindegy, túltettem magam a dolgon, többet már úgysem megyünk.

Léna!
Én csütörtökön mnetem be szülni és előtte kedden voltam dokinál (38. hét) és akkor azt mondta, hogy úgy néz ki ebből túlhordás lesz. Szóval az is lehet, hogy már holnap szülsz, de az is, hogy nem. A babód úgyis tudja mikor kell kijönnie.

Réka
muki
 
 


Szisztok!

Pindur,
Én összességében értettem, hogy nem fog többet aludni. Nálunk a nappali alvás csökkent.
Nem lehet hogy Danid nappal nagyon kipiheni magát, vagy azért ébred mert jön a foga? Nálunk 3 hónaposan elkezdődött a mizéria, ezernyi ébredés éjjel...védőnő azt mondta a foga...
Persze ismerek olyan babát aki szinte egész nap alszik, meg még éjjel is...

Réka,
A te "nagyfejű" Danid is nagyon helyes...

Üdv,
Amcsi
amcsi
 
 


Sziasztok!

Amcsi, akkor ugyanúgy gondoltuk mindketten! Kép Márminthogy összesen ugyanannyit fog aludni, csak nappal kevesebbet, éjjel többet. Nem hiszem, hogy nappal sokat aludna, ma például rekord keveset aludt eddig (alig több, mint két óra). Foga? Lehet. Bár csak szopi kell neki, aztán úgy visszaalszik, hogy öröm nézni. Ezért gondoltam, hogy talán éhes? Nem tudom. Kép
Nálatok meddig tartott a sok ébredés? Magától múlt el, vagy próbáltátok valahogy leszoktatni?

Pindur
pindur
 
 


Sziasztok!

Réka, nagyon rendben van Danid buksija, nagyon szép baba!

Sajnos nem tudott elvállalni a F. Kriszti, úgyhogy nincs szülésznőm.:-(
Képzeljétek ma beutaltak a kórházba! :-( Egyrészt mert messze lakunk, másrészt mert elárultam az orvosnak, hogy a ctg alatt, olyan ájulásszerű vmit éreztem. Egyébként kb. 10 perces olyan erős fájások voltak, hogy végig felment a görbe, de már 2 hete vannak ilyenek. A méhszájam zárt a méhnyak elsimulóban. Baba, ha keddig nem lesz akkor lesz 1 próbaindítás. Nem tudom mit fog szólni az orvos, de csak holnap reggel akarok bemenni, a vizit előtt gondoltam belógok.
Teljesen el vagyok kenődve.:-(

Puszi mindenkinek
Barbi

Barbi
Kép
Kép
barbic
 
 


sziasztok!

Barbi kitartás!Biztos minden rendben lesz, nagyon szurkolok.És hátha pont ügyeletes lesz a F. Kriszti.

Puszi mindenkinek, Léna

Lilypie Pregnancy tickers
nuska
 
 


Sziasztok!

Köszi mindenkinek a gratulációkat!
Pár képet még beraktam a fotóalbumba, Kitti baba néven találjátok meg.

Én is üdvözlöm az újakat, akikkel még nem találkoztunk. Kép

Amcsi, köszi a tippet szopi ügyben, majd benézek a topikba, bár azért egész jól alakulunk szerencsére.

Réka, ne aggódj, szerintem is jól néz ki Dani. Nagyon édes baba! Kép Mindenki más és más, és olyan vidámnak, boldognak tünik a képen, biztos rendben van vele minden.

Léna, majd mesélj mi volt a szülésfelkészítőn. Én voltam a tavalyiakon, remélem neked is jó tapasztalataid lesznek.

Barbi, én is Fehérfi Krisztit akartam választani, de már betelt, mégis találkoztunk a szülőszobán. Remélem neked is szerencséd lesz. Ne legyél elkenődve, minden rendben lesz. Pár nap és találkozhatsz a babáddal, ez majd sok erőt fog adni. Kép Drukkolok nagyon.

Pusza
Tünde
rtünde
 
 


Sziasztok!
Rég jártam erre!Kép

Barbi!
Szerintem ott a legtöbb szülésznő aranyos! Próbáld megkeresni a Szabó Tündit ha bent lesz és kérd fel őt! Nekem ő volt, bár császároztak a szabadnapján is bejött, hogy lefejje a cicimet meg megnézze, hogy beindult-e rendesen a tejem!!!
Kép
Fel a fejjel!Kép Gondolj arra, hogy nemsokára babázol!!Kép

Puszi mindenkienk, nagyon hűtlen voltam hozzátokKép De már itt vagyok újra!!Kép
Emő

hicudzsi
 
 


Tünde!
Gyönyörű volt a szüléstörténet és nagyon szép a baba!!!Kép

Réka!
Ez a gyerek nagyfejű??? Szerintem csodaédes!!!

Most olvastam a hathetes kontrollról... Kriszti barátnőmnek is vissza kellett mennie, de nekünk senki nem említette...Kép Most akkor hogy van ez???

Puszi nektek! Megyek kicsíny családomhoz!Kép

(Jajj, az újaknak elfelejtettem bemutatkozni:Kép, én 2003.10.30-án szültem a Schöpfiben a kislányomat (Éduát) Szőnyi dokinál és Szabó Tünde szülésznőnél.
Aki Szőnyis kérdezhet nyugodtan!KépKép
Puszi mindenkinek!
Emőke

hicudzsi
 
 


Sziasztok!

Nagyon aranyosak voltatok, megnyugodtam, végülis nem az a lényeg, hogy nem leszek itthon, hanem, hogy hamarosan láthatom a babámat!

Tünde, nagyon szép Kitti!!!!

Léna, sajnos a F. Kriszti 10-ig szabin van, de most már akkor tudom, hogy jó a Szabó Tünde, Fülöp I., Marika csak bejön vki. Ha előbb akar kibújni a Babád akkor talcsizunk benn!:-)
A tel. szám. 06203669404

Szia Emőke! Köszönöm a tippet! Gratulálok Éduához, remélem hamarosan szopis tanácsokért kérdezhetlek.:-)

Hajni, kitartás Neked, küldök sok pozitív energiát!

6-kor megyünk be a kórházba, de már most felkeltem.

Puszi mindenkinek
Barbi

Barbi
Kép
Kép
barbic
 
 


Sziasztok!

Réka,
nyugodj meg, Dani gyönyörű kiegyensúlyozott baba, egyáltalán nincs nagy feje!!! Szerintem, a doki néni még nem látott "nagyfejű" gyereket. Az orvosok általábam mindig olyanokat mondanak, amitől az anyuka kétségbeesik. Legjobb, ha a saját orvosodra halgatsz, és nem viszed többet be a kórházba.

Tünde,
Kitti nagyon cukiKépKépKép Kitartás, aludj sokat -ha tudsz, ez nagyon fontos - NE IGYÁL LACTOHERB TEÁT ÉS TEJET, mert ettől a baba hasa rendszerint fáj.

Barbi,
nagyon szorítok, hogy minden rendben legyenKépKépKép Fel a fejjel, hamarosan babázhatsz!!!

Léna,
mizujs veletek?

Pindur,
Lujzika ma nekem is negatív rekordot döntött, a rossz idő miatt sikerült neki mindössze 11/2 órát aludnia. Az éjszakáink már jobbak, kezdünk kikecmeregni a "takonykórból"KépKépKép Már csak egyszer volt fent, szopi után pedig visszaaludt, és még most is 7:24 alszik. Nincs itthon Marcika, így legalább tud aludni.

Tegnap voltam ovit nézni, mert hamarosan itt a beíratás. Szerintem, egy jó ovónéni legalább olyan meghatározó, mint egy elsős tanitónő!!!

Jobban alszatok mostanában???

Emőke,
most láttam a profilodban, hogy Édua is októberben született. Olyan jó, hogy sok a hasonló korú babaKépKépKép Az én Lujzikám október 21.-dikei.

Mindenkinek puszi,
Tutus
tutus
 
 


Sziasztok!

Pindur,
Nálunk az alvás elég katasztrófa 3 hónapos kora óta. Most éjjel éjfél és egy között pl. 15 percenként műsor (négykézlábra áll, majd edz és előbb utóbb beveri a fejét a kiságyba és kétségbeesik). A te Daniddal remélem nem lesz ilyen, de szerintem ő más tipus és nálatok nem is olyan gáz a helyzet. Nálunk is legtöbbször csak szopival alszik vissza.
Leszoktatás egyenlőre nem téma. Sírnihagyós módszerek nem szimpatikusak, várjuk a csodát.
Az alvászavaros topikban Iboly irt a múltkor arról miért is ébredgetnek éjjelente, érdekes...

Üdv,
Amcsi
amcsi
 
 


Sziasztok!

Barbi, ezt már nem olvasod, de szurkolok Neked!!!

Tünde, megnéztem a többi képet is, nagyon szép a kislányod! Kép

Hicu, jó hogy itt (is) vagy! Kép

Amcsi, nem irigyellek... Kép Nem tudtam, hogy ilyen nehezek az éjszakáitok. Leírnád röviden, mit írt Iboly? (Vagy ha nincs rá időd, akkor hogy a topikban kb. mikor volt erről szó.) A nővérem 2,5 éves kisfia is fölkel háromszor-négyszer éjszakánként, cumisüveggel, simivel akszik vissza, a legújabb nála, hogy föl akar kelni játszani... Mit lehet ezek ellen tenni?
Én sem hiszem, hogy a sírni hagyás jó módszer lenne. Bár biztos van, amikor az az egyetlen lehetőség.

Tutus, mostanában Dani fölébred újra éjszaka, de ha evett, gyorsan visszaalszik. Egyre jobban úgy tűnik, hogy éhes. (Végülis elképzelhető, hogy lassan nem elég neki a tej, meglátjuk, mi lesz, ha már mást is fog enni.)
Igazad van, nagyon fontos egy jó óvónő, remélem, sikerül jó ovit találnotok! Kép

Képzeljétek, nagy újság van! Daninak mára kibújt az első fogacskája! Kép Kép Kép Nem is volt nyűgösebb, mint máskor (az éjszakai ébredés sem emiatt van szerintem, mert tényleg visszaalszik rögtön, ahogy evett valamennyit).
Tapasztaltabbak, hogyan lehet enyhíteni a fogzási fájdalmakat? Tudtok adni néhány tippet? Biztos, hogy lesznek még nehezebb napjaink, ez még csak a kezdet. Kép

Pindur
pindur
 
 


Sziasztok Lányok!

Tavaly januárban született a kisfiam a Schöfibe, de szeretnék orvost váltani. Tudnátok ajánlani szülés-nőgyógyász doktornőt, meg az elérhetőségét!

Köszönöm!
Hóvirág
hovirág
 


Sziasztok!

Köszi mindenkinek! Kép

Hicu, tényleg rég hallottunk rólad. Hogy vagytok? Édua?

Barbi, drukkolok nagyon!

Tutus, igen ezt már én is hallottam, hogy a teától fájhat a baba hasa. Ki is próbáltam, hogy egy napig nem iszom, de egyenlőre nem vettem észre változást.

Pindur, gratula Dani első fogacskájához! Kép Rendben kibújt? Nem sírdogált nagyon?

Hóvirág, üdv itt közöttünk. Doktornőt nem tudok ajánlani, de az orvosomról csak jót tudok mondani. Mindenképpen doktornőt szeretnél?

Lányok a születési anyakönyvi kivonatért merre kell menni a polgármesteri hivatalba? Elvileg holnap lesz a 10. nap, arra kész azt mondták. De mivel pénteken csak délig vannak és épp hogy oda fog érni a párom, jó lenne ha egyből tudná merre menjen. Köszike!

Pusza,
Tünde
rtünde
 
 


Sziasztok!
26-án szültem a Sch.-be, hétfő óta itthon vagyunk. Friss hírekkel tudok szolgálni az ottani helyzetről.

Tünde!

Anyakönyvi kivonatért a köv helyre kell menni:
A Bakáts tér másik oldalán, pont a kórházzal szemben a tér másik oldalán - kórház, templom, anyk. hiv. - van a IX. kerületi anyakönyvi hivatal. Oda kell menni és ott megkapod a lakcímkártyával együtt. Biztos, hogy elkészült, mert én 26-án szültem, és a férjem már elhozta.
Ha jól tudom, a TAJ kártyát postázzák.

Hóvirág:
Tudok egy orvost, ugyan nem nő, de jó doki. A szülésről csak + élmények maradtak meg (nekem az első baba). Írj emilt, ha érdekel: lantlyra@freemail.hu

ui: az ügyeletes szülésznő Fehérfi Kriszti volt! Kifgotam szerencsémre, mert nagyon jól végezte a dolgát a dokimmal együtt.

Edina
Kép
Kép
ed26
 
 


Pindur,

Akkor lehet, hogy mégis a foga:-) Nekem a védőnőm az mondta sokaig nőnek. Azaz már hónapokkal azelőtt elkezdenek nőni mielőtt kibújnának, és viszketnek. Biztos helyes vele. Nálunk az alsó kettő szinte egyszerre jött ki, rá egy hónapja a felső kettő.
Fogzásra jó ha dörzsölgeted neki, van ilyen gumi fogkefe azt nálunk szereti, rágóka stb... Emellett chamomillia homeopátiás gólyó, csepp, és valami ecsetelő annak nem tudom biztosra a nevét, de a dokitok/védőnő fogja tudni.
Emailben elküldtem Iboly írását, a lényeg az, hogy igazából nem tudják mi okozza az éjszakai ébredéseket, de idővel majd kinővik.
Nővérednek érdemes lenne beleolvasni az alvásos topikokba. Olvastam valami megbeszélős módszerről nagyobb gyerekekhez, de nem emlékszem pontosan rá.

Ed,
Felkeltetted érdeklődésemet: "az ügyeletes szülésznő Fehérfi Kriszti volt! Kifgotam szerencsémre, mert nagyon jól végezte a dolgát "?
Mit jelent az, hogy jól végezte a dolgát?

Amcsi
amcsi
 
 


sziasztok!

Tünde, hát nem volt egy nagy durranás szeritnem a felkészítő.egy doktornő tartotta, a könyvtárban ültünk, és végülis csak arról beszélt, hogy milyen "jelzésekre" kell elindulni a kórházba, megérkezés után mi szokott történni.Elmagyarázta, hogy a baba hogyan is halad kifelé.ELmondta, hogy a császár metszés milyen okokból történhet.Ja, meg azt, hogy sima szülés után, ha minden ok. a 4. napon lehet haza menni, császár után meg a 7.-en.
Szóval nagyjából ennyi volt.

Tutus, velünk minden ok.Bár már nagyon várom, hogy mehessünk.Kedden voltam dokinál, akkor még 3000-en álltam, de mikor haza jöttünk "bosszúból" becsomagoltam a saját és a babus cuccait.Remélem nemsokára szükség lesz ráKép

Ed, szia, látom sikerült fellépnedKép

Ha vkit érdekel, jövő hét szerdán, fél öttöl a fájdalomcsillapításról lesz szó.

Puszi mindenkinek, Léna

Lilypie Pregnancy tickers
nuska
 
 


Sziasztok

Írtátok a chamomillia homeopátiás bogyót. Hogy adjátok be a gyereknek? Mi dentinoxot használtunk mindegyikkel, ez elég drága, most felírt a gyerekorvos egy susp. anaesthetica nevű ecsetelőt, ezt viszont még nem váltottuk ki, úgyhogy nem tudom milyen.
Az alvásról: nálunk mind a három gyerek elég macerás volt éjszaka. Egy darabig leginkább akkor keltek fel, ha éhesek voltak, erre mondjuk megoldás az etetés, viszont egy idő múlva ráálltak arra, hogy jó buli ez az éjszakai felkelés, és jókat szórakoztak. Ilyenkor bár az ember szíve szakad meg, de tényleg a legjobb ordítani hagyni őket. Mi a harmadikkal azt csináltuk, hogy odaültünk mellé, és nem beszéltünk folymatosn, csak néha mondtuk neki, hogy minden rendben, szeretjük, de most éjszaka van, és aludni kell. Persze minimális fény, meg macerálás mellett. Most már csak akkor kel fel, ha napközben nem eszik eleget, de azt is egyre ritkábban. Persze mindenkinek úgy kell csinálni, ahogy ő jónak érzi:-)))
Még egy kérdés, főleg a nagyobb babák anyukáihoz: a ti gyerekorvosotok szerint meddig kell szedni a D vitamint? Nekünk az első 3 éves korig adta, az új szerint elég 1 éves korig.
Sziasztok
Anna
annag
 
 


Pindur!
Grat a fogacskához. Danimnak eddig nem kellett adnom semmit, de én is ezt a Chaomilla-t tudom (részletek benne vannak abban a füzetecskében amit adtam), illetve nekünk a dokinéni írt fel valami ecsetelőt. De van a Dentinox, illetveha nagy a nyügi és esetleg láz is van, akkor Panadol szirup.

Hóvirág!
Én Fodor Mónikánál szültem és tudom ajánlani, mert nagyon kedves és nagyon profi. Annak ellenére, hogy nekem Ő nem a választott orvosom volt, csak a sors hozta úgy, hogy nála szültem bejött hozzám minden nap és az orvosom is csak dícsérte a gátsebemet, hogy milyen szép.
Végig kedves volt és sikerült elmúlasztania a félelmemet.


Nem alvással kapcsolatban: Nem lehet, hogy nagyon meleg van a szobában? Mert Danim azóta alszik jól, mióta hűvös van nála.

Réka
muki
 
 


Pindur,
Daninak nagyon korábán bújt ki a fogacskája, de az a szupi, hogy nem viselte megKépKépKép Marcika 6 hónapos volt, amikor kibujt az alsó két fogacskája, őt viszont nagyon megviselte.
Lujzikánál még nem látom a fogzás jeleit, igaz nagyon nyálaskodik, olyan mint egy buldog.
Marcinál én a Dentinox zselét (enyhén lidokain tartalmú, és szupi), oldatot, valamint a gyógyszertári Anesthetika ecsetelőt használtam.

A homeopátiás golyócskát kétféleképpen lehet beadni (dokinő elmondása alapján):
1. Beteszede a szájába az 5-öt, és szerencsés esetben elovad addigra, mire kidolgozná a nyelvecskéjével.
2. Ha így nem sikerül, föloldod kevés vízben, -téyleg kicsiben- beleteszed cümisüvegbe, és erőteljesem hozzáütöd 10-szer egy puha könyvhöz!!! Ez a homeopátiás szerek oldási szabálya. Kiskanállal adod oda, vagy megitatod.

Azt mondják az okosok, hogy a gyerekeknek van olyan időszakuk, amikor többször felébrednek éjszakánként, szinte ok nélkül, máskor pedig egy moccanás nélkül végigalusszák az éjszakát. Lujzi is felébredget, megszoptatom, és visszaalszik. Nem hinném, hogy keveés lenne neki a tejcsi, egyszrűen csak "Anyahiánya" van, szüksége van a közelségre. Én kivárom a 6 hómapos kort, azután kezdem csak el a hozzátáplálást.
A barátnőm lánya most volt 8 hónapos és szinte vsak tejcsit eszik, nem ízlik neki a többi kaja, és ő éjszakánként minimum 4-5-ször ébred föl és szopizik.

Anna,
a D vitamint a gyerekek 3 éves koráig kell adni, az első évben folyamatosan, 1-3 éves korig májustól-szeptember/októberig szünet, mert akkor sok a napsütés, és az is hat a D vit. képződésére. A mi dokinőnk így szokta tanácsolni, de másoktól is így hallottam. Szerintem csináld úgy, ahogy az első babádnál.

Léna,
kitartás, hamarosan eljön a Ti napotok!!!KépKépKép

Puszi, Tutus
tutus
 
 


Sziasztok Lányok!

Köszönöm a hozzászólásokat orvos ügyben. A jelenlegi a harmadik férfi orvosom, ezért szeretnék most egy nőt kipróbálni. Abban reménykedek, hogy sokkal empatikusabb egy nő.
Én egyébként EDA-val szültem és a végén sajnos vákumozni kellett, mert a kicsi lábára és nyakára volt tekeredve a köldökzsinór. A legrosszab az volt, hogy a doki a tolófájások alatt végig kézzel tágított (borzasztó fájdalmas volt, lehet, hogy e nélkül tovább tartott volna).
Mostanáig kórházat is akartam váltani az orvossal együtt, de már engedékenyebb vagyok. Annyira borzalmas nem volt (igaz fizetős szobában voltam), de kapott a gyerkőc egy fertőzést szülés közben és 9 napot kellett bent töltenünk és nem is lehetett velem a Kicsi.

Nekem is a választott szülésznőm a F. Krisztina volt, nagyon kedves volt, de pont dolgozott, így kevesebbet volt Velem.
Sokkal többet tett értem az altatóorvos (az EDA miatt) Dr. Bányász Tamara. Végtelenül kedves és végig ott volt velem, minden nap meglátogatott.

Réka, mesélnél egy kicsit Fodor Mónikáról. Már szimpatikus így látatlanban is. Hol lehet elérni, nem tudod véletlenül!

Üdv.
Hóvirág
hovirág
 


Sziasztok!

Ed, üdv közöttünk. Kép Köszi az infót az anyakönyvi kivonathoz. Bár mégsem ért oda a párom, úgyhogy majd hétfőn.

Léna, úgy látszik váltják egymást a szülésfelkészítések alatt. Ezt a részt, amit írtál, úgy emlékszem, hogy nekünk doktorúr tartotta. A többire fogsz menni? Remélem jobban fognak tetszeni.
Amúgy nagyon drukkolok nektek! Kép Ne izgulj, van aki 3000-es méhszájjal ment szülni és hipp-hopp megvolt a baba.

Amcsi, bocs, hogy belekotyogok, nem engem kérdeztél. De én is Krisztinél szültem. Végtelenül türelmes volt egész idő alatt, odafigyelt, segített mindenben. Még próbált viccelődni is egy kicsit. Egyszer kérdezte, hogy kérek-e egy kis vizes borogatást. Én meg csak annyit bírtam kinyögni, hogy nem, nem kell semmi. Erre ő azt mondta, hogy nem kell semmi, csak adjak már egy gyereket, ugye? Kép

Hóvirág, sajnálom, hogy ilyen rossz tapasztalataid voltak. Kép

Már egy hete, hogy itthon vagyunk. Annyira furcsa, hogy így megy az idő. Kezdünk összeszokni. Kitti egész jól alszik éjszaka, csak kb 2-3X kell felkelni hozzá. Egyszer már 5 órát is aludt egyben. Akkor egy kicsit megijedtem, hogy te jó ég, hát meddig bírja kaja nélkül. Valahol azt olvastam, hogy nem szabad hagyni 5 óránál tovább még ilyen kicsiként. Már éppen ébresztgetni akartam, de éppen magától felébredt.

Pusza,
Tünde
rtünde
 
 


sziasztok!

F. Krisztiről annyit, hogy 26-án, mikor szültem, mellettem még több kismama is vajúdott. De mégis az volt az érzésem, hogy mindig ott van velem, és segít, ha valami problémám, kérdésem van. 12 óra alatt nem tünt fel, hogy másokkal is foglalkozik. Emellett még kedves is volt, tudtunk beszélgetni is. Mindenkinek tudom ajánlani!

Kincső éppen elaludt, ilyenkor van egy kis időm magammal is foglalkozni. Elszóltam magam, mennen kell.

Ed

Edina
Kép
Kép
ed26
 
 


Sziasztok!

Tünde, Ed,
Köszi. Nem kötözködni akartam csak érdekel, hogy vajon miben kaptatok ti mást mint én. Nekem nem volt fogadott szülésznőm és mégis un. éltem meg mint ti: Ili nem zaklatott fölöslegesen, kedves volt, még a hátamat is maszírozni akarta, a keze is ügyesnek tünt... Igaz, hogy a szülésem után nem jött be, hogy megnézzen, nem segített fejni...ahogy ezt valaki írta, meg a szobatársammal a fogadott szülésznője tette.
No de én ebből csak azt látom, hogy a legtöbb szülésznő tényleg kedves és ügyes...

Tünde,
Nekem is anno azt tanácsolták 5 óránál ne hagyjam tovább aludni. De ha ennyit alszik akkor örülj neki és pihenj te is sokat!

D-vitaminból hány cseppet kell adnotok?

Amcsi
amcsi
 
 


Sziasztok!

Amcsi, nekem is az Ili lesz a szülésznőm.Akkor ha jól értem jó tapasztalataid vannak vele kapcsolatban, ugye?
Ha nem vagyok indiszkrét, te adtál neki valamennyit a végén?

Tünde, a legközelebbi a fájdalomcsillapításról lesz.Úgy gondoltam, arra még elmegyek, mert úgyis 6-ra mennék CTG-re, és ez még előtte pont belefér.
A múltkori se volt azért olyan gáz, csak nem sok újjat mondot.Viszont így le tudtam szűrni, hogy a nőgyógyim, meg a szülésznőm korrektül elmondtak már mindent.Kép

Lassan hozzák a babaágyat, olyan izgatott vagyokKép

Szép napos hétvégét mindenkinek, puszi, Léna

Lilypie Pregnancy tickers
nuska
 
 


Sziasztok!

Amcsi, nekem sem volt fogadott szülésznőm Kriszti, csak éppen ő volt ügyeletes. Én se kötözködésből mondom, csak annyi, hogy én nagyon meg voltam vele elégedve. De a lényeg, hogy úgy látszik itt minden szülésznő nagyon rendes. Kép Kép

Ez az 5 óra annyira hihetetlen. Persze tényleg örülök neki. Most már megnyugodtam, csak tudja ő mikor lesz éhes. Majd meglátjuk ezentúl mennyire leszek vele szerencsés. Kép

Léna, én is emlékszem, amikor összeraktuk a kiságyat, annyira jó érzés volt! Kép

Pusz,
Tünde
rtünde
 
 


Hóvirág!

Dr. Fodor Mónikáról sajna nem tudom, hogy hol lehet elérni, de leírom az én tapasztalatomat.

Már délelőtt amikor bent voltam CTG-n akkor is Ő nézte meg az eredményt és vele beszélgettem, mert nem tetszett neki a görbe és a dokim már akkor szabin volt. Abban maradtunk, hogy másnap mindenképpen bemegyek.
De még aznap este mentünk is vissza és miután megvizsgált mondta, hogy szülünk. Mondtam oké doktornő hallgatom. Mivel már délelőtt megbeszéltük, hogy nincs orvosom, csak annyit kérdezett, hogy nagy gond lenne-e ha Ő vezetné le a szülést. Mondtam hogy nekem tökéletesen megfelel.
NA innentől aztán 100 %-oasan rámkoncentrált.
(Rajtam kívül még egy nő szült, de nála másik orvos volt.)
Volt választott szülésznőm aki szintén végg velem volt. Úgy tűnt Ők ketten is jól kijönnek.
A dokinő végig mosolygott (nekem ez nagyon fontos, mert ha valaki morcos, akkor mindig rosszara gondolok) és bátorított, sohasem volt erőszakos. Amikor mondtam, hogy én ezt nem bírom, akkor is bíztatott, hogy segít és hogy bízzak benne.
Ő csinálta a burokrepesztést, gátmetszést, varrást... szóval mindent.
És egyik sem fájt, a gátmetszést nem is éreztem.
És én elég rossz beteg vagyok, mert ha félek menekülök. És kb. 5 percenként kellett lecsalogatnia az ágy végéből, és amikor 25 ödszörre mondta, hogy Réka csússzon vissza akkor is mosolygott és inkább vidáman fogta fel a menekülésemet. (Tapasztalatból tudom, hogy sokan kibuknak ettől)
Az egész szülés nagyon gyorsan ment egyébként, kb. másfél óra, gondolom ez nekik is köszönhető, pedig Dani nem született kis méretekkel.
És a gátsebem is olyan szép volt, hogy a gátkezelésen is és a varratszedésen is (amit már az orvosom csinált) mindig megdícsérték és nagyon hamar begyógyult.
És a dokinő minden nap bejött és ellátott hasznos tanácsokkal, hogy hogyan tudom rendbehozni a plöttyedt hasam ...stb.
És a folyosón is megismerte a páromat is és mindig volt hozzá egy-két kedves szava.
Pedig pénzt csak amikor hazajöttem akkor adtunk neki.
Én előtte el sem tudtam képzelni, hogy női nőgyógyászom legyen, de ezek után már teljesen máshogy látom a dolgokat. Úgy tűnt, hoyg nőként sokkal jobban átérzi a tipikus női problémákat.
Azért persze maradok a dokimnál, mert éppen tegnap voltam nála és továbbra is azt gondolom, hogy nagyszerű orvos és nagyszerű ember.

Ha bármi konkrét kérdésed lenne még akkor nyugodtan kérdezz.

Réka
muki
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?