Új privát üzeneted érkezett!

Jumam,
nagyon szépek a gyerekek, végre Jumampapa is a képen!
Kisszekrény nagyon szép! :)

Kép
Kép
Kép
ilba
 
 


Jumam, perszehogy érdekel a te véleményed is, csak olyan fiatallányos vagy ezzel a sifferséggel, hogy el is felejtkeztem, hogy a nagylányod okán már te is közvéleménykutatható vagy e téren. Azért kiváncsi volnék a férjed arcvonásaira is, hogy ő hol érhető tetten a csemetékben..

Gabus, szerintem a pihenőszéket Noki már kinőtte, eleinte is csak flancnak gondoltam az ő esetében, mert úgy vettem ki szavaitokból, hgoy ez egy olyan találmány, amit speciálisan a velem-mindig-foglalkozzon-valaki típusú gyerekek anyukájának idegrenszeri védelmére fejlesztettek ki, de mivel nokedli egyedül is jól elszórakoztatja magát, okafogyott volt a vétele, legalábbis én nem éreztem hiányát. Most meg annyira szeret négykézláb dülöngélni, meg rárepülni biz. tárgyakra, hgoy azt hiszem, ebben a félig ülőfekvő pózban (ahogy nálunk a babakocsis meg ölbevevős példa is mutatta) meg sem maradna szívesen. De – csak hogy egy Gabusos fordulattal zárjak – attól még remek dolog lehet, és akinél bevált, hajrá.

Jumam, a képek közül az elsőn az a gyönyörű téglás, boltíves stb háttér csak nem a nappalitok, vagy akárhol is van, de a lakásotok része? Szívemhez és ízlésvilágomhoz meglehetősen közel álló. Óóóó, és apukát is látom, ultrakiegyensúlyozott család.

Lányok, egy ismerősöm (az orvosváltós lány..) kérdezi, hol lehet zsebbarátan mérleget bérelni a belvárosban, több hónapra. Én nem tudtam, mert nekünk az orvosunk-védőnőnk bocsátott rendelkezésünkre egy digitálisat, ami nálunk volt vagy fél évig, ingyen.

Kép Kép
coolasa
 
 


No halihó!

Bekukkantok hátha este nem jutnék a közeletekbe. Gofri partit szervezek. :lol:
Gyerek ismét pocsékul aludt az éjjel. De ez már annyira mindennapos, hogy meg sem említem.

Jumam nagyon szép tényleg a téglás háttér. Jók a képek szép nagy család vagytok. A lányod hasonlít rád. Szerintem.

Coolasa nekünk sem volt ilyen pihi székünk ( halkan jegyzem meg nekem inkább szükségem lett volna rá) sőt még járókánk sincs. Gyerekem már két percet is büntetésnek vesz a kiságyban. :cry:
Sajna mi mérleget kispesten béreltünk, de lehet a minimanóban is. Szerintem csak digit. béreljen, én a másikkal sosem tudatm mérni.

Ilba készülsz a nagy szülinapi partira? Megvan a trón? :lol:

Gabi majd besz..tam az iwiw-en Lívin. Olyan édes.
Holnap nem lenne kedvetek átruccanni? Gyerekemnek gyerek hiánya van, nekem meg felnőtt ember. :lol:

Timi!!!!!!!!!! Ti is gyertek már!!!!!!

Kép
vanília
 
 

 
 

Cool,
nekünk azért kellett, mert Livit a reflux miatt nem lehetett fektetni. Arra is jó, hogyha nem a babával egy légtérben van dolgod, akkor belefekteted/ülteted és viszed magaddal benne. És amíg nem lesz etetőszék méretű a csemete, addig etetni is nagyon jó benne.
Sokáig az autós hordozóban ült egész nap, de az egy kínzás szerintem, de csak akkor cseréltük le pihenőszékre, mikor már látszott is rajta, hogy nem jó neki benne.
Sztem nem nőtte ki Noki, mert nagyon sok idősebb babát láttam már ilyenben csücsülni. :wink: Livi is beleférne még az övébe.

Ne merészeld használni az én közhelyeimet! :twisted: :lol:

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Mariann,
sajnos Livi még mindig beteg, velem egyetemben. Ma reggel lázas is volt, de csak egyszer. Szóval sajnos nem tudunk elmenni. De köszönjük! :D

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Zsódajumam,
aha, Ahárom! :wink:

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


gabus, mi Ahárom????

Igen az a fal a lakásunk része, az iroda és a hálószoba közötti fal.
Mi is nagyon szeretjük, Zs is részt vett ennek a megépítésében, szívta be a savat 3 napig mikor tisztították :( . De büszke is rá nagyon.

Cool,
Ultrakiegyensúlyozott???? Érdekes, hogy mi jön le a képekről. Sok mindenen átmentünk már, 15 év az 15 év. Volt rossz is, volt jó is, volt, hogy majdnem szétmentünk, de győzött az egymás iránti szeretet, és a türelem (ez most nagyon gej??? :oops: ) De tényleg ez van, most jól vagyunk, jók vagyunk együtt, működik a család.

novum, érdekes, ki mit mosnt, meylik gyerek kire hasonlít. Sztem nem eldönthető egyértelműen, annyira vegyese :wink: k!!

Lassan megyek fürdetni, később biztos jövök még. pá
jumam
 
 


nem 15 bocs, 17 év. Az 17 év :o
jumam
 
 


Gabus :lol: :lol: :lol: eygszerűen kikezdhetetlen és pengeéles a logikai eszmefuttatásod, miszerint vegyek nokinak pihenőszéket, mert belefér.... de bevallom, nekem ennél kicsit több indok kell ahhoz, hogy pénzt kiadjak ilyesmire, mert pl egy kombájnba is belefér, és azt sem veszek neki.. :wink:

Kép Kép
coolasa
 
 


Cool,
én írtam olyat, hogy vegyél??? :shock:
És különben is, Te említetted először, hogy kinőtte, én csak aszontam rá, hogy sztem nem. :wink:
De a "kikezdhetetlen" és a "pengeéles" jelzőket köszönettel elfogadom. :wink:
:lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Háhááááááááááááá, most megfoglak! :twisted:
Aszontad múltkor, hogy milyen megfontoltan és körültekintően vásárolunk Livinek, és most kiderül, hogy holmi luxus pihenőszékekkel árasztottuk el szegény fejét. :twisted: :twisted: :twisted:

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Gabus, nemnem, direkt hozzátettem, hogy akinek szükséges, hajrá, és még idéztelek is, mint valami gumiklauzulát, emlékszel? Valamint a mutató és középső ujjamat is összefontam sutyiban, ez így együtt már csak megvéd.. :wink:

Kép Kép
coolasa
 
 


De akkor sem mondtam, hogy vegyél!!! És ha egyszer az életben mégis úgy alakulna, hogy lesz olyanotok, titkold el előlem, különben neked kampec! :twisted: :lol:

Hol vannak a többiek?

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Mi az a gumikalauz? :lol:

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


klauzula te maffiózó, nem kalauz. Olyan passzus, ami mindenre jó, így is értelmezhető, meg úgyis. Jolly joker. :wink:

Kép Kép
coolasa
 
 


tudom, hogy nem kalauz, csak azt egyszerűbb leírni. :lol: és miért gumi?

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


És miért mondod, hogy olyan vagypk, mint egy 2 éves: miért, mi ez? :oops:

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


jaj Gabus, dehogy vagy 2 éves. Ha feszültséget akarsz, akkor mással kapj össze, engem nem lehet provokálni, meg nem is érdemes.

Kép Kép
coolasa
 
 


vagy ez most olyan, mint mikor Jumamnak ikertestvére volt, csak nekem nincs humorérzékem?

Kép Kép
coolasa
 
 


Nemisigaz, mer Te provokáltál engem. Akarom én a feszkót? :lol:

De 2 fenti kérdésem még megválaszolatlan, miszerint hol vannak a többiek; miért gumi?

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Na, ennek örömére elmegyek aludni. (Tegnap 2-kor feküdtem le, Livi meg fél 5-kor keltett, mert nem kapott levegőt az orrán. Onnantól 15 percenként felébredt. Utálatos takonykór. Ráadásul megint lázas.) :x

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Én néha benézek, de mivel órákig csend volt, nem kezdtem vitát semmiről magammal :)
Lehet, hogy nincs internet, vagy bnet megint.

Miért gumi? :D

Nem ígérem, hogy beszállok a beszélgetésetekbe, mert J épp ébren van, csak leraktam hhogy énekelgessen magában. Ha meg majd álmos lesz, szól.= sír

cool, egyébként hihetetlen, miket észre nem veszel a képeken. visszanéztem, alig látszik a téglafal azon a Julcsison, mégis kiszúrtad. van még 2 helyen a lakásban ilyen, lefényképezzem :wink: ??? Jó ötlet építkezőknek :wink:
jumam
 
 


Jobbulást Livinek!!++++++++++++++++++
Jó éjt neked! Is.
jumam
 
 


Sziasztok,

bejelentkezem most gyorsban, mert nem tudom, tudok-e majd holnap jönni.

Ma már 9 lépést tett meg a drágám. Most ez a rekord. Csak azt nem tudom, hogy meddig fogom számolgatni? Gabi ti meddig számoltátok? :lol: :wink:

Látom, már megint jól elvannak a jómadarak... :lol:

Mi is voltunk börzézni tegnap. Én egyedül mentem, itthon hagytam Marcit apára, aztán felvettem Tücsit meg Gergőt náluk, és mentünk.
Vanília, háááát, sajna a börze az bizony ilyen mindig. Délután 1h-kor már szinte nincsenek is, és nincs semmi. Lerabolják a jobb cuccokat reggel már. De én is nagyon örülök hogy összefutottunk. Hogy kiszúrtál minket...!!! Még most sem értem hogy csináltad abban a tömegben! :D

Én vettem MArcinak mégegy kezeslábast, ami naci és kabát, és vettem 2 db hálózsákot, jó melegek, remélem tavasz közepéig kiartanak. Jó nagyok. Az egyik ká jó, kék delfines. Igaz, úszószemüveg van a delfineken rajta, meg is kérdeztem az eladót - aki nagyon dícsérte, hogy milyen klassz delfines a hálózsák - hogy minek úszószemüveg a delfineknek???? Aszonta viccből....meg hogy olyan jó színesek. Mármint a szemüvegek...Na majd teszek fel róla képet, most nem mert mosásban van.

Továbbá vettünk Gergőnek egy rahedli téli cuccot (pulcsikat, nacikat, kezeslábasokat), mert nem volt neki. Amíg Tücsi bement a turkálósokhoz, addig én jól elvoltam Gergővel vagy 20 percet. Tök jól elvolt velem, nem is gondoltam volna, hogy ennyire bírni fog.... :lol: na jó, nem is engem bírt igazán, hanem a pénztárcámat... :lol:

VukAnti ( :lol: )
Ti a börzén vettétek a bödönt? Én körbejártam 2x az egészet miatta, hátha találok, de sehol nem láttam. Biztos mert ti elvittétek előlem...:twisted: Mennyiért vettétek?

Ma meg gondoltam felhívom előbb a Metrót, hogy van-e bödön, nehogymá feleslegesen menjünk, oszt nem is vót. :evil: Kedden lehet újra próbálkozni...

Ilba ez a naptár nem is hülyeség! Még magunknak is szívesen csináltatnék.... :wink: Köszi az ötletet.
És akkor nem répatortája lesz a nagyfiúnak? milyet rendeltetek?

Kedves Jedimester Coolasa Kalauz néni, :wink:
azt akartam már egyszer mondani, hogy ha hintázik Noki, akkor nagyon hamar elkezd majd mászni. Ezt olvastam is, meg a védőnő-doki párosunk is mondta annó nekünk, bár MArci kb 2 napig hintázott, aztán inkább kúszott, és végül elkezdett mászni is...dehát ő nem mérvadó, mert a sajtkukacok között ő a legeslegsajtkukacabb...
Na szóval a hintázás a mászás elődje. Állítólag.
Ja meg azt is akartam írni, hogy te beszélsz szemöldökívekről?????Láttad már a lányodét???? :lol: :wink:

Zsódajumam, a képek nagyon-nagyon jók. Azért a 17 év az igen. Ti már így maradtok az fix. :lol: :wink: ennyi idő alatt nagyon össze lehet ám kovácsolódni.
Gabiék is és Ilbáék is rendesen eldöntötték ezeket a dolgokat jó korán.... :wink: Jó olvasni azt, amikor két ember így rátalál egymásra jó időben. Mármint az "ifjabbik" korban is sokmindent át tudnak élni egymással, amre aztán tök jó visszagondolni, hogy jéééé, ilyenek is voltunk??? Na szal értitek....
Mi meg a 7 évünkkel jól le vagyunk maradva.... :oops: de azért megértünk már mi is ezt-azt.... :wink:

Timi,
hát akkor ti még kevésbbé vagytok alvásilag mint mi. Rájöttem, hogy az is visszatart egy kicsit, hogy a lakás leghidegebb része a kisszoba, így most télen legalább 3-4 fok különbség van a két szoba hőmérséklete között. és nem biztos, hogy most kellene megpróbálnom áthozni ide a hidegbe Marcit éjszakára... vagy lehet, hogy most csak magamnak kreálok mégegy okot???? :oops:

Na akkor most ennyi, hátha tudok jönni holnap is, és egy pár képet teszek fel, bár nem lovaglósak (Ilba), mert apa csinált egyet rólunk, de katasztrofális lett.... :?

(Ma Kocsisék átaludták a délutánt úgy ahogy volt, fél 3h-tól majdnem 5h-ig aludt a család... :oops: )

Jó éjt nektek, pussz.

azok a naaaagy kormos szemek.... :wink:
Kép Kép

Madrid meccs volt ma... :lol:
Kép

Kép
----------------
B&M
bubek
 
 


Jumam, hogyne, érdekel a többi téglafelületetek is, persze nálunk már leginkább csak a jövőre nézve. Viszont, felmerül a kérdés, hogy ez egy régi házfal, aminek a tégláit feltártátok és a lakás díszévé tettétek, vagy amolyan műkő, amit új házak falára tesznek kívülről? Vagy „c” verzió?

Bubek, Marcit még nem is láttam ilyen hosszú hajjal, göndör? És olyan bájosan állnak neki a fogak, ezt már rég vizsgálom..

Kép Kép
coolasa
 
 


Jó reggelt,

mi meg egyre jobban belelendülünk a teleknézésbe, és még talán venni is fogunk, ha én végre meggyőzöm magam, hogy hű de jó lenne ez, és persze jó lenne, csak nehéz nekem a váltás, minden esetben.
Voltunk a hétvégén a készház-rönkház kiállításon, és egyre jobban tetszik nekünk a rönkház megoldás, bár drágább, mint egy normál ház, de iszonyúan nagyon tetszik, és még Peti sem tudott eddig kifogást emelni iránta (pedig az építőiparban dolgozik).

A hétvégén Gödöllőn néztünk telkeket, vannak nagyon klasszak, és még a pénztárcánknak is megfelelő.

Peti már nagyon menne, és én is, de azért még győzködöm magam.

Natasa, neked ez nem volt nehéz? Váltani, és aszondani, hogy na akkor legyen az otthonunk Veres, és hajrá? Nem tudom, de nekem ez olyan kicsit, mintha elmennék külföldre (ne nevessetek ki), mégiscsak 11 évet már itt éltem a XIII.-ban. Értitek? Közben meg annyira vágyom el innen, és milyen jó lenne egy ilyen klassz kisvárosban, egy rönkházban, és Bencének is milyen jó lenne, közben meg Pest is közel van, meg ugye Gödöllő sem egy világvége hely (nekem fontos, hogy legyen jó óvoda, iskola, gimi, ne kelljen órákat utaznia majd).

Most nem azt várom, hogy meggyőzzetek, de ha elmondjátok a véleményeteket, azt megköszönöm. :)

Bocs, hogy most csak ennyit írtam.

Még azért Bencéről is írok, egyre többször akar sétálni, úgy, hogy a kezét fogom, már simán végigsétáljuk a lakást, és megtett megint 3 lépést egyedül, kéééééész ez a kölyök. :)

Puszi
Vendég
 


Ilyen rönkházakat néztünk:

www.woodwill.hu
Vendég
 


Sziasztok!
Szonja vagyok, mert anyának most nincs ideje írni mert, még csak visszaolvas benneteket!
A hétvégén anyukám szüleinél voltunk. így ébredtem: Kép
Roni nagybácsim nagyon bejön nekem, ezért mindig az ölébe kéredzkedtem: Kép
Nagymami megmutatta, hogy náluk is van tükör: Kép

anyának nagyon tetszett a "felnézős" Livi és ezért engem is felnézetett rá: Kép

Aztán meg feladta a meleg szobában a sapimat /meg a kiscipőm/, hogy lefényképezzen. Azt mondta Ilba néninek kell így nem sírtam csak nagyon nehezemre esett nyugodtan ülni pár percet: Kép

No, anya azt üzeni Eszti néninek, hogy majd mindjárt ír /pl hogy ma én is kapok petrezselymet a bozrófőzimbe/ meg mindenkinek aki hiányolta /Vannak olyanok?/ csak befejezi a visszaolvasást!

Sz.

Kép Kép
natasa1975
 
 


hali,
na mégis ideültem egy kicsit.... :lol:

Coolasa,
igen göndör, főleg hátul, bár a feje tetején is göndörödik már.... Azért nem láttad ennyire hosszú hajjal, mert még nem is volt neki ilyen hosszú. :wink: Mert mindig megnyírtuk. Most téliesítjük Marci fejét, és csak tavasszal lesz a következő nyírás. (Teszem hozzá, sajnos, mert a szopikba a mai napig nagyon beleizzad, és nem győzöm szárazra törölgetni a fejét olyankor... :? )

Eszti,
én teljesen meg tudlak érteni, én éltem kisvárosban, és éltem Pesten is jó sokat már. De hidd el, hogy annyira hamar megszokod majd a "vidéki" életet, hogy észre sem veszed. Főleg ha olyan helyre mentek, ami nagyon is tetszik.

ÉN AMONDÓ VAGYOK, HOGY BELE KELL VÁGNI, AZT' HADD SZÓJJÓN! :wink:

Én Budaörsön nőttem fel, (19 évesen jöttem el otthonról), és akkor az még nagyon kisváros volt, és nagyon falusias is. Szóval én nagyon szerettem, mert ahogy kiléptünk a kapun, 5 perc séta után már természetvédelmi övezetben sétáltunk, egy erdőben. Gödöllő sincs túl messze az erdőtől. :)
Továbbá Gödöllőn is vannak jó üzletek, jó suli is szerintem, még egyetem is :wink: , és milliószor jobb a levegő.
Jók ezek a házak. Van ismerős, az anno Erdélyből hozatta be a készen vett faházát, mert ott sokkal olcsóbb mint itthon. Állítólag. (Sok fa van náluk, biztos azért... :lol: )

Ja Vuka,
akartam még tegnap írni a tejciről, csak elfeledtem, hogy ha egyszer itthon lesz az autó, (mostanában sosincs), vagy hamarost szervezünk esetleg egy talit, akkor elviszem oda, valami hűtőtáskában, vagy valamiben, hogy ne engedjenek fel. okés?
Ilbával hogy csináltátok?

Kép
----------------
B&M
bubek
 
 


Szonja baba,
nagyon édi vagy!!!!!!

Mondd meg anyunak, hogy láttam a hintás képet ő is beküldte, hátha nyertek. Hááát, azzal, lehet hogy sikerül is!!! :wink:

Eszti,
Bence már megy?????!!!!!!!Asztaaaaaa!!!!! Nem semmi!

Kép
----------------
B&M
bubek
 
 


Bubek, köszi a véleményt. :) (egyébiránt vannak ott barátaim, kb. 15 perc az Örs, és még a munkahelyem is ott van) Szóval annyira nem idegen a város, mivel 3 évet dolgoztam ott. :)

Marci olyan édes, hogy így "kikészül" a szopiba. :) :)
Vendég
 


Bubek, jó az avatarod. :)
Vendég
 


Sziasztok!
Bubek, ez a lovacskás dolog nagyon jó :) A csikjaid is! Végre látszanak! A kisszobás dologban meg nagyon megértelek. Én abban sem vagyok biztos, hogy az mindnekinek jó lenne, de majd ha átköltözünk akkor beszámolok. addig még hezitálgatok egy sort :wink: akkor aszondod, hogy egészséges ínyencek vagyunk? :lol:
Látom marci több mint focirajongó!

Cool, HŐS vagy hogy megközelítetted a fogorvosi széket. SŐT, bele is ültél! No, meg is van az oka, hogy miért nem fehérítem a fogam. Kapásból olyanokról kellene lemondanom, amik nélkül nem tudok élni. És nem a céklalére gondolok :D
Apropó, még nem láttam babát ilyen vidáman célklát enni? Hogy mi van, Noki hintázik???? Abból tényleg mászás lesz, bár nálunk nem a Marcis 1-2 nap kellett hanem 1-2 hét, de mászás lett!

Gabus, azt hiszem Livinke egy lépcsősor ideális ajándék lenne. Karácsonyra :evil:

Mancsusz, remélem már felesleges írom, de nagyon sajnállak a mellfájás miatt. Ettől fosok a legjobban! Szerencsére kisebb feszülésnél Szonja mindig kegyes partner volt és orvosolta a dolgokat. És nem is mellen rúg csak hason :roll: /Állítólag a hideg túrós borogatás is csodákra képes :roll: /

Jumam, nagyon szépek a gyerkőcök fiatalabb kiadásban is! A kisszekrény meg szebb mint újkorában
:)

Eszti, hazudnék ha azt mondanám, hogy nem izgulok a váltás miatt. De én már annyiszor váltottam az életem során és soha nem esett nehezemre megszokni az újat. Én eleve szeretem az változásokat. És a tudat, hogy elérhető Pest, de mégis tisztább a levegő, van kertünk és Szonjának meg lesz mindene a felcseperedéshez ugyan akkor nem lesz hátrányosabb helyzetben mint ha itt nő fel,... Meggyőző. Nálunk a párom élt mindig házban és az ő szíve csücske a ház. Én inkább a nagyobb élettérért áhítoztam.
Ezek a rönkházak nagyon szépek csak nekem már túl sok így a fa, noha nagyon fapártiak vagyunk mi is. És mi nagyon nem akartunk építkezni. Aztán lehet majd 7-8 év múlva ez módosul, de most már az átalakítások miatt is sík idegek vagyunk. Hihi, Gödölőn szinte szomszédok leszünk, mert az nagyon nics messze!

N.

Kép Kép
natasa1975
 
 


Natasa, akkor egy indokkal több, hogy menjünk Gödöllőre. :) (ti) :)
Vendég
 


Peszti, röviden: csodás, hajrá! Cizelláltabban: nekem is nagyon tetszenek a faházak, bocs hogy scak így lefaházazom ezt a műremeket, tényleg egy gyöngyszem. és jóval több a faháznál, Gödöllő meg egyszerűen A nyerő ötlet, mert így közelebb lesztek majd Natasához és hozzánk is - hogy csak egyet emeljek ki a költözés számtalan előnyös vonásából. Tessék? Ja, van olyasmi is persze, hogy jó levegő, távol de azért mégis közel Pesthez, blabla, de azért az elsőszámú vonzerő csak a Szonja és Nokicsalád, valld be. Amúgy Natasa is igazán előrukkolhatna az igazsággal, hogy csak miattunk költöznek, hogy közel tudjanak minket magukhoz, és amúg ha érdekel elmondom, hogy Jumamék is azért laknak ott, ahol, vagyis NAGYOn közel hozzánk, merthát olthatatlan vonzalmat éreztek családunk iránt... és ezt már 17 éve tudták, hogy majd egyszer ez milyen jó lesz nekik, mert mi is odaköltözünk, és előrelátóak voltak... ööööö..... szal érted.

Kép Kép
coolasa
 
 


Szonja 7 kanál borsófőzelék után átment a "növesszük össze a szemhélyunkat " kislányba. Mostanában így jelzi a szájszár mellett ha nem kell neki vmi. Szemzárat is kap :? Én meg megértő anya módjára nem könyörgök neki. Eszel majd ha éhes leszel felkiáltással 8)
Közben a sétaidőn pánikolok, mert elképzelésem sincs hová mennyünk ma délután?!
Nokicsalád, akkor ti ugye feltétlenül eljöttök megnézni a virágzó magnóliánkat tavasszal? És erre rábeszélitek a többieket is, ugye?

Kép Kép
natasa1975
 
 


Natasa, a virágzó magnóliák a kedvencem. De nem túl régimódi a magnó? Helyette már rég audio cd-t hallgat mindenki. (Azaz én megyek és pislogom, hajaj, demég mennyire, bármi is az a magnólia)

Kép Kép
coolasa
 
 


Na de kedves Coolasa, az aki tudja mi is a trombitafolyondár /noha a tiétek már a szomszéd áldozata lett ha emlékezetem nem csal/ az csak tudja mi a magnólia? Egyébként akartam tőled kérdezni, hogy metszik e a folyndárt, de aztán elgondolkodtam hogy ha nálatok szeret akkor bezony nem metszhetik :D Aztán tényleg! Nem kell metszeni. Szóval ilyen folyondárunk is van ha esetleg nosztalgiázni szeretnél!
No, kiviszem lehűteni a gyereket, mert én nem bírom a pörgést amit a nagyszülők diktáltak neki :shock:
N.

Kép Kép
natasa1975
 
 


Metszeni? Az mi? Gondolom, olyan, mint a magnólia.
Amúgy én kizárólag csak a trombitafolyondárt ismerem a növények közül, azt is csak büntetőjogi vonulata miatt, de aztán utánaolvastam, és megnyugodtam, hogy csak feldolgozott állapotban minősül kábítószernek.

Kép Kép
coolasa
 
 


Hey, Noémi, boldog 8-adikat! :)
Vendég
 


Eszti, Natasa, ne feledjétek,, hogy Kistarcsa sincs messze az általatok laknivágyott településektől :wink: !!
Majd jövök a városbólkiköltözéses tapasztalataimmal később.

ui.: Bp- születtem is és ott éltem 26 évig. :wink: :D, most meg oda járok kirándulni!! (mármint, kirándulás ha bemegyek)
jumam
 
 


Sziasztok egy gyors bekukk!


Vasárnap átvesszük a lakás kulcsait... el sem hiszem... :)

Onnantól kezdve pusztítunk és építünk nemtudom mikor lesz vége sajnos nemhiszem, hogy be tudunk költözni Karácsonyig és addig is valószínűleg ennél is ritkábban tudok jönni... de legalább végre elkezdhetjük! :) :) :)


Kép Kép Kép Kép

Mindenkinek minden szépet és jót!

Marcsiádámáronbaba

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


Hey nicsak, nicsak a folyondár elvette az eszem. Nokedli, boldog nyolcadikat!
Cool, semmi baj majd ha akarod akkor tartok neked egy kis növényismereti oktatást csak hogy Nokinak nem mondd, hogy ne menyj a fa alá ha az egyszer bokor. De, csak ha akarod!
Jumam, éljen Kistarcsa. Már a babanaplóban is szerepel, mert Szonja ott látott életében először havat. Pár napja, amikor oda mentünk bevásárolni :wink: Életérzéseidre én is kíváncsi vagyok!
Mamac, nagyon szépek a nagyszülős képek! A szürke pulcsiban apa vállán meg olyan nagyfiús már Áron! /A fénymásolatok elkészültek, már csak el kell jutnom a postára./ Ne légy pesszimista, egyszer elkészül,...EZ a lényeg és a tiétek lesz és tuti nagyon szép! Ez is lényeg! Sok boldogságot az új lakásban is!

N.

Kép Kép
natasa1975
 
 


Marcsiádámáronbaba!
Ez nagyon jó hír! :D Jó rombolást és építést nektek! :wink:
Áron a második képen abban a pulcsiban kész férfi! :)

Na, voltunk megint orvosnál, azt látja, hogy a betegség, ami 1 hete kezdődött már javul, nem amiatt lett lázas, hanem jön egy vagon foga (idéztem). Sejtettük mi is, hogy ez lehet a háttérben, mert fura volt, hogy 1 hete beteg és csak most lett lázas.

Bubek,
igaz, mi még csak 13 és fél, nem 17, de mondd, hogy mi is "így maradunk, az fix". :lol:

Natasa,
meg tudom érteni Szonját, hogy bejön neki Roni nagybácsi. :wink:

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Natasa,
de jóóó, ugyanazt írtuk Áronról. :lol:

NOKICA, BOLDOG HÓFORDULÓT!!!

ZSÓFINAK PEDIG UTÓLAG BOLDOG 13-DIKAT! Remélem szerencsét hoz! :wink:

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Nokedli boldog hófordulót!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

É&P&G
Kép
Kép
vuka
 
 


Szerintetek Römer King gyerekülés, nagyon jó állapotban, 12 000 Ft-ért jó ár? :?: 9-20 kg-ig
jumam
 
 


Helló!

Bogi, Zsófi, Noki! Boldog hófordulót!

Másvalakinek is megzizzent a gyereke, vagy csak az enyém??? :shock:
2 napja sikít. Nem sír, nem nyafog, hanem teli torokból visít, ha valami nem tetszik. Tegnap este már gondolkodtam, hogy betapasztom a száját. :oops:

És tegnap óta képzeljétek kezdjük kiváltani a 10 órás tejet, Frutapurát kap, na meg még egy kicsi tejcsit, de már csak a felét a megszokottnak. Ügyik vagyunk, mi? Így 1 évesen. :D

A tegnapi sapis sztori vége pedig az, hogy A. meglátta és mondta, hogy ez kicsi, nekem meg már nem is tetszik, úgyhogy visszaviszem. :evil: Ma meg a Babycenterben vettem neki 1 másikat. :wink:

Viszont jó is történt, Beni már 5 órát aludt egyhuzamban! Haladunk …

Vanília,
Milyen trón??? :roll:

Bubek,
De répatortája lesz, de az csak az övé, amit ha akar, akár kézzel is ehet, de mivel kb. 20an leszünk, rendeltünk is még 1et, az egy kék kisautó lesz, rendszáma pedig Benedek. :)

Eszti,
Én mindig is errefelé laktam és még mindig imádom a környéket, de pont ahogy Natasa írta, nincsen elég tér itt, nagyobbat szeretnék. No meg azért néha a villamos, busz, hülye felsőszomszéd is idegesít. A. nagyon kertesbe vágyik, ő ott nőtt fel.
Szóval én is mennék, de nagyon tartanék tőle, hogy nem lenne-e unalmas.
Gyerekeknek a kert, csend, jó levegő viszont megfizethetetlen.
Ha megtaláljátok álmaitok telkét és építetek egy ilyen csodaházat, biztos nem bánjátok meg. :wink:
Hogy Bence még csak megy, de nem bevásárolni? :D Noszogasd már meg a kis lustaságod!!! :lol:
Ja rönkház. Mi is ilyenben voltunk 1 hétig legutóbb, jó volt, bár én nem tudom elképzelni, hogy az otthonom is ilyen legyen. De nem azért mert nem tetszik, hanem mert …. nem is tudom. :roll: Hogy takarítod a falakat? Hogy ápolod? Én már csak ilyen maradi vagyok. :oops:

Szonja,
De drága vagy, köszi a képeket, külön köszi a sapis+pacskerost! :D
Nagyon édes vagy!

Mamac,
Nagyon jó hír! Akkor fogunk most már talizni is többet? :wink:
Jól megnőtt Áron is!

Jumam,
Nem tudom. :roll: Biztos. Vatera?

Kép
Kép
Kép
ilba
 
 


Jumam,
Szerintem nagyon jó!. De az nem 9-20 kg, nahem 18kg-ig. Biztos olyan mint a miénk. Az eredeti ára 50-60e ft között van asszem, bár Vukáék talán több ilyet megnéztek. Meg Natasa is,a sszem.
Ilyen a RÖMER KING vagy hasonló:
Kép

Kép
----------------
B&M
bubek
 
 


:!: Nov.9-től a Corában nagyon jó áron lesznek FP játékok!!!

Kép
Kép
Kép
ilba
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?