Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Na, végre van egy kis időm! :)
Anyukám hazajött (hazaköltöztünk a hétre, ne otthon kuksoljak egyedül) és most Ő vigyáz Botira.

Először is ne haragudjatok, de megint csak magunkról fogok tudni írni, abszolút nem vagyok képben.

......szóval. :) Hol is kezdjem?
2 napja vagyunk itthon. Boti nagyon boldog volt mikor hazaérkeztünk. Mikor a kocsiból felvittük aludt és a nappali közepén a szőnyegen ébredt fel. Nyitogatta a kis szemeit, körbenézett én ott ültem mellette. Mikor észrevette, leesett neki, hogy otthon van hatalmas vigyor, felpattant és elkezdett körbe-körbe rohangálni. Ezt a boldogságot!

Úgy érzem Boti betegsége alatt váltam igazán felnőtté.
Teljesen másképp nézek Rá, de minden másra is.

Gondolkodom azon nem kéne e gyerekpszichológushoz vinni, elég lelkibeteg a Drága. Éjszaka is állandóan felkel órdít , hogy anya! anya! Nappal is el sem enged, borzasztó anyás. Még most sem hajlandó inni semmit, csak cici. A kórházban mondták egyébként, hogy valszeg ez lesz, számítottam is rá. Szóval minden ok, egyenlőre bírom cérnával.
Egyébként tünemény, huncut meg minden.
Már mond 2-3 szavas mondatokat is! Senki nem akarja elhinni nekünk, pedig igaz! :lol:
pl: Add ide, nem kérek most nem jut eszembe más, pedig tud még mást is. (többszavasat)

Evés az megy, de még mindig elég sápadt szegénykém.

Ez a köhögés meg taknyosság mikor fog elmúlni? Nagyon rondán köhög és nem adtak semmi köptetőt neki, csak orrcseppezzük.

Megint megy az anyázás......ediig bírta a kölök nélkülem.
Egyébként napközben sokat pihizünk, cicizünk. :)
Olyan jó összebújni vele! Pedig tudom már lassan le kéne szoktatni......a kórházban legalábbis állandóan szóvá tették!
:shock:

Mégegyszer köszönünk szépen, minden kedves szót!
El sem hiszitek mennyit jelentett nekem!

HANNA baba pedig gyógyulj meg hamar!
És minden más beteg Babóca és Anyucija is!

Puszi Nektek!

Joe és Boti

Joe

Kép

Kép
joe
 
 


Ez a nyavajás szélvihar csak nem akar minket hosszú távra és széles ívben elkerülni. :(

Renáta és minden Kismama,
Tessék készülni lélekben a császárra is! A legtöbbünk szeretne természetes szülést, de az élet nem mindig ezt diktálja és nem mindenki tud átállni egyik napról a másikra. Pedig ha rákészültél, nem okoz olyan nagy lelki válságot. Fel a fejjel! :wink:
De azért a megfordulás lehetőségét sem kell feladni. Blanka a 36. héten fordult be fejvégű fekvésbe, aztán mégis császár lett, pedig már akkor nagyon büszke voltam az én ügyes pici lányomra. :)

Amúgy a császár kapcsán elég későn, de rájöttem, hogy úgy a legkönnyebb felülni, ha az egyik lábad behajlítod térben és átkulcsolt kézzel abban húzod fel magad ülésbe :P - szerintem. Lévén egy kóbor kapaszkodó sincs az egész gyermekágyon. :?

Anid,
Hétvégén lefotózom a nacikat, hogy előre kiszemelhess párat, aztán vagy a talin, vagy ha nem lesz tali, akkor a páromon keresztül megbizniszeljük őket. Jó? :)

Mi is akarunk talira menni! :D Legyen!!!

Lilló kérdése éjszakai szopi ügyben engem is foglalkoztat. Blanka ideális esetben az utolsó evést/szopit követő 9-10 óra elteltével szopizik hajnalban és utána már nem. Mikortól kell átaludniuk az éjszakát, ami szerintem kb. 12 óra a mi korai fektetésünk esetében? :roll:
Amúgy én úgy itatom cumisüvegből, hogy varázsitatós csőrt használok, amiből kivettem a gumit, így ugyan folyik belőle, mint a ménkű, de mindig én fogom és így már szépen tud inni a kisasszony.
Meg kéne tanítani a rendes cumisüvegre, de egyelőre csak rágja, nekem meg nincskedvem/türelmem foglalkozni a tanítással. :oops:

Tényleg, ma olvastam Tracy szobatisztaságos fejezetét... :shock: Normális, hogy 9-12 hósan kezdi az ember a szoktatást? Nekem 4 unokaöcsikém, -hugicám van, de nem úgy tűnt, hogy a tesóimnak ez olyan hatalmas gond lett volna csak azért, mert kéőbb kezdték... Szóval kicsit ezen kiakadtam.

Erika,
Nagyon édes a fiatalúr! :D

Joe,
Örülök, hogy jól vagytok! Pihizzetek csak és gyógyulgassatok tovább testben, lélekben! :wink:
Homeos köhögéscsillapító?

Szép estét mindekinek!
Prücsök

prucsok
 
 


Sziasztok

Joe
Örülök hogy jól vagytok, és ilyen boldog a kis drága, hogy otthon lehet, kényeztesd jól el, habár ez nem bizti hogy jó ötlet hosszú távra nézve. De szerintem azért még nem kell vinni gyogyi dokihoz. Csak most az anyás korszakát éli. Én már alig várom hogy nekem is bújos legyen, mert nem igazán szereti ha én gyöntölgetem, csak akkor mikor ő bújik.
[img][img]https://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1170356862.42.gif[/img]

Sziasztok

Erika[/img]

Kép

Kép
erika13
 
 

 
 

Renáta, igen szerintem pont a Te helyedre mentem, még néztelek is amikor vártál a székben. Micsoda véletlen. De nem biztos, hogy felismernélek, ha mégegyszer találkoznánk. :oops:
Szerintem még bármi történhet, mármint hogy megforduljon a drága. De mint ahogy a többiek is írták tessék felkészülni, és így tényleg sokkal jobb, mert nekem is 12 óra vajúdás után mondták, hogy na akkor császár. És én se olvastam róla semmit, meg se fordult a fejemben, és így elég nagy traumát okozott, főleg hogy altattak. Nem is a császárral volt bajom, hanem, hogy nem voltam rá felkészülve. De most már úgy megyek neki, hogy az Eda-t egyből kössék be, hogy ha császár lesz, akkor ne altassanak. Mert úgy biztos jobb, hogy egyből látod a babádat.

Joe, örülök, hogy végre itthon vagytok, és nagy a boldogság. Szerintem az anyásságon ne csodálkozz, persze, hogy most ki van rád éhezve szegény Boti, de majd kinövi ezt is, mint minden mást. Örüljetek egymásnak, és pihenjetek sokat.

Erika, nagyon édes a kis Ákos. Kis tünemény.

Anid örülök, hogy jól éreztétek magatokat, gondolom jó volt végre egy kicsit kikapcsolódni. És szerintem is mi jobban parázunk, hogy mi lehet a gyerekkel, amikor ők meg tökéletesen elvannak nélkülünk.

Timi, mi újság, hogy van a kis drága Hanna? Remélem már jobban, és sikerült valamit kitalálnia a dokinak, hogy végre vége legyen ennek a rémálomnak. Szorítok.

Jutka, mi újság veletek? Megint nagyon eltüntél.

Egy taliban mi is benne lennénk, jó lenne még találkozni egyet, mielőtt a Janka uralmába vesz.
:wink:

Na megyek kihalászom a fiúkat a vízből.
Szép estét mindenkinek.

Pusz

Kép
Kép
angyalka2
 
 


Sziasztok!

Már egy hete nem tudtam jönni, rengeteg visszaolvasni valóm van.
Képzeljétek, megvolt az első utazásunk. Négy napig voltunk a szüleimnél vidéken. Az út másfél óra volt, nagyon jól bírta a pici lány, majdnem végig aludt, néha-néha körülnézett hogy minden rendben van-e, aztán ujra szunya. Mondanom sem kell, négy napig ölben volt a drága, nem akartam a nagyszülőket megfosztani az élménytől, ez most üt vissza. Mióta hazajöttünk öt percet nem bír egyedül lenni....egész nap csak rajtam lóg. Szó szerint mert vettünk egy szuper kis kengurut, hogy a házimunkák is haladjanak. A helyzet kétségbeejtő. Van valakinek tippje, hogy szoktassam le magamról? Ahogy leteszem, két perc és kezdődi ka sírás. :cry:

Joe: Rengeteget gondoltam Rátok! Nagyon örülök hogy rendben vagytok. Lesz pót szülinapi baba-buli?

Szerdán betöltöttük a hat hetet. :P :P :P Babácska nagyon szépen nő, csak a csíkok nem akarnak halványulni a hasamon. Szerencsére nem nagyok, de akkor is nagyon zavar. Mikor húzódnak ezek össze, vagy halványulnak el , vagy micsoda???
Van valakinek valami csodakréme ami segített? De jó lenne!!! :roll:

Minden betegeskedőnek jobbulást!
endy
 
 


Hellóka!
Virágos szép napokat!!!!!!!!

Joe
ÉLJEN! Hát ez az anyázás már csak megmarad! :lol: Erősödjetek szépen!!!!

erika
Látom a fatalúr szerelget!
Nekünk is ilyen a kis lámpánk az asztalon! :lol:

Prücsök
Akkor a nacikat megbeszéltük! :lol:

Endy
Sajnos a csíkok maradandóak! (Na jó, hasplasztika???? :wink: )Halványodni fognak azért.
Sajnos a recept az újra leszoktatásra magadról csak a sírni hagyással megy! De egyébként ezzel még nem kényezteted el a ygereket, hogy ölben van! Csak nehezebb vele dolgozni!
A nagyszülők meg ilyenek, ez van leírva a munkaköri leírásukban! :lol: :lol: :lol:

Kép
anid
 
 


Sziasztok!
Endy: de jó, hogy írtad, hogy utaztatok már! Én éppen most dilemmázok ezen. Nagyon szeretnék már hazamenni, és 2 hét múlva menni akar a párom is. Azon filóztam, hogy nem korai-e még. De végül is akkor már 7 hetes lesz. Végül hordozóban volt a kocsiban?
Jövő héten megyek 6 hetes kontrollra, az lesz Anna első nagyobb útja is.

joe: nagyon örülök, hogy otthon vagytok végre!!

képzeljétek, Anna egy hét alatt 300 grammot hízott! :) Úgy örültem neki!

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Joe, éljeeeen! ANyazas hurra! Nagyon örülök, h vége a korhaz mizérianak és végre otthon vagytok :)!

Magnes, felhivtam végre a pajzsmirigy dokidat ma. Hat sajna nem vallalt el :( . Az mondta a sok varakozas nem indok arra, h ö atvegen, nala is sokan vannak, sok a beteg és kevés a doki. Ugy elkeseredtem :cry: ! Persze ismeri a dokimat és azt mondta, h ez igy nem korrekt (megjegyzem a dokim 80 éves és annyi betege van, h szerintem örül inkabb, ha valaki elmegy).
Lehet kamuznom kellett volna valamit (de mit??) és elcsesztem a nagy lehetöséget :cry: :cry: :cry: :?

Sünikének gratula a szép gyarapodashoz!

Lilla, sajnos gözöm nincs hogyan lehet leszoktatni Biit az éjszakai kajalasrol. Vagyis van, de azt mar irtam: baratnöm a "Minden gyerek megtanul aludni" könnyvel vett véget ennek a szokasnak. De az nem annyira light-os.
Nalunk nem nagyon volt ilyen gond, mondjuk figyelmeztetett is a dokink, h ha egyszer atalussza az éjszakat utana ne szoptassam éjszaka. De nem is kellett, altalaban ölelésre vagyott, ha felébredt és nem cicire.

Agi, nem felejtettelek el, küldök ma mailt!

Endy, én is ugy tudom, h megelözni lehet krémekkel, de utolag megmaradnak a csikok sajnos (de elhalvanyulnak).

Renata, sajnalom, h megfordult Emily (nagyon édi neve van)! De igazuk van a lanyoknak, jobb mindkét verziora felkészülni!
Haskötöt nem akartam viselni, de lehet kellett volna, mert még mindig 4 honapos terhes hasam van (megjegyzem azért eddig nem vittem tulzasba a hasizomgyakorlatokat :lol:).

Anid, de jo lehetett az a kis kiruccanas Apavl! Huu kedvet kaptam. Moziba ugy elmennék én is!
A kajaban ez van: fözési viz, krumpli, 24% ceruzabab, 8% pulykahus, rizsdara, hagyma, so, repce olaj, napraforgo olaj. Gluténmentes. Szoval tej sincs.
Torna hajra!

Erröl jut eszembe: Felmerült egy masik forumban, h miért csak 1 éves kortol lehet adni a hajdinat és a kölest a kisnyanyas tablazat szerint?? Ezek gluténmentesek. A buza és a zab viszont nem az és azokat hamarabb lehet :shock:. Van valakinel vmi tippje, h miért??

Angyalka, csatlakozom Lillahoz, nem hiszem el, h mar 36 hetes vagy (gondolom te sem :))!!!! Repül az idö!
Jutkaval beszéltem nemrég, jol vannak, csak a 2 gyerek mellett semmi ideje netezni. Dorka nagyon pörgös kiscsaj, mar mindenféléket beszél allitolag :)

Prücsök, meglep, amit irtal a szobatisztasagrol :? A Traceys könnyvemet kölcsönadtam, de akkor visszaszerzem hamar, kivancsi vagyok. Ugy tudtam ezzel böven raér az ember és nem szabad elsiettetni.

Erika, nagyon helyes a kisfickod!
DVD-vel szoktam tornazni. Nem art. Probaltam freestyle-ban is (edzés a la Sa'ra) eredmény: ugy meghuztam ae egyik hasizmomat, h utana 1 honapig nem tudtam rendesen lehajolni :roll:

Rita, irigy-irigy-irigy :wink: Nagyon jo dolgot lehet most, jo pihenést kivanok! Vonattal mentetek le?

Toreau, szerintem fléreértettelek. Kasa alatt zab, buza, stb-re gondoltam. A Sinlacot nagyabol a leiras szerint készitem, csak nagyobb az adag :lol: a kis zabagép miatt. Hozzaszoktam keverni az aznapi uzsi vagy ebéd maradékot. De több benne a Sinlac.

Ja és Agi, köszi az érdeklödést, az étvagy megint a régi :)! Enyém is sajnos! :mrgreen:

Dorka, mi ujsag Veled?

Olyan hülyeséget almodtam!! Valami nagy bevasarloközpontban voltam, elvoltam, mint a befött és hirtelen leesett, h Vincét egyedül hagytam otthon aludni (napközben) :shock: . Kitört a panik és rohantam haza. De eltévedtem, vmi teljesen idegen varosban voltam, össze-vissza rohangaltam, elképzeltem, h otthon üvölt szegényke orak ota a kisa'gyban, egyedül :cry: . Szörnyü volt!
Tegnap szabadnapos voltam, igy ütött vissza :roll:

Sára

Kép

Kép
saara
 
 


Sziasztok

Endy
azok a krémek amik ezekre a csíkokra való azok nem segítenek, bocs én nem értek hozzá, nekem szerencsére nem voltak, illetve mikor fogytam akkor se voltak, úgyhogy én nem tudok neked ebben segíteni, csak gondoltam

Anid
igen a fiatal úr mindig azt csinálja amit nem kéne, a számítógépet imádja, de annyira hogy ha elviszem onnan akkor üvölt mint a sakál!!!!

Mágnes
gratula a hízáshoz

Szerintetek ha a gyerek a 2 kezével borzolja a fején a haját sírás - nyűgösködés közben, és úgyan így a fülét is borzolja vagy mit csinál (nem ütögeti) akkor a füle fáj, vagy esetleg a foga (rágó) is okozhatja ezt (jelenleg még csak elől fent van 6 foga, és lent középen 2 db foga van), egyáltalán lehetséges hogy ezek után már a rágó fogai jönnének? egyébként az újjammal még nem érzek semmit.
Vagy inkább a füle lehet, de nem csinálja ezt egész nap, de egy ideje nagyon nyügi és a nappali alvás már megint kész horror, illetve lassan már az éjjszakák is kezdenek megint azok lenni, mert tegnap pl. már ölben sem volt jó neki éjjszaka, és pakolásztam a kiságyból - ölbe - nagyágyba - körbe körbe. Már én is kezdek zombisodni, de ha így halad akkor nagyon nagyon.

Egyébként köszönjük szépen a dicséreteket, és ha épp nem nyűgős akkor nagyon virgonc és ilyen szépen mint a képeken huncutkodik, és rosszalkodik.

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Szia Erika!

Sajnos lehet a füle.Hanna is szokott ilyet csinálni amikor fáj a füle.Az alvást is ez teheti nyugtalanná,mert a hirtelen fellépő fájdalom felébreszti.Óvatosan nyomd meg a fületövét és a fül lyuknál-szebben nem tudom megfogalmazni-és ha el kezd sírni,akkor biztosan a füle.
Adjál neki fájd.csillapítót,attól nyugodtabban fog aludni,hisz neki sem jó,ha fájdalmai vannak,bármi okozza is azt.

Pusz

Timi
timiban
 
 


Sziasztok,

csak gyorsan beugrottam egy közérdekű infó erejéig:

Jövő héten csütörtökön (febr. 8.) tali lesz Ágiéknál (az odajutásról Ági küld körmailt). Egész nap lehet folyamatosan érkezni, a gyerekek alvási szokásaitól függően. :)

Lilla

lilló
 
 


JUHÉÉÉÉÉÉÉÉ :lol:
Várom a mailt!

Kép
anid
 
 


Sziasztok!
Sára:
Hát nagyon sajnálom, hogy nem sikerült, pedig már megörültem, mikor elkezdtem olvasni, hogy beszéltél vele. Nem gondoltam, hogy ilyen sokan vannak nála....Tény, hogy mindig tele van a váró, de ott egyszerre több orvos is rendel.
Remélem lányok a következő talira már mi is tudunk menni!!

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Szeretném mindenkinek megköszönni a biztatást, nagyon sokat segítettetek. Belátom, hogy jobb így, mint ha ott derült volna ki több órás vajúdás után, hogy császározni kell. Így legalább volt időm elgondolkodni és felkészülni (már amennyire lehet). A dokim nem mondott sokat, mivel rohant egy szüléshez, de holnap reggel megint megyek be hozzá. Nagyon kíváncsi vagyok mi lesz.
Egy császár hogy zajlik le? A férjem bent lehet? Hány orvos vagy szülésznő van bent? A császárosokat egy szobába rakják, vagy nem törődnek ilyenekkel?
Azt még nem tudtam eldönteni, hogy EDÁ-s fájdalomcsillapítót kérjek, vagy teljes altatást. Az ébrenlétestől csak azért félek, mert ne adj Isten történik valami, nem szeretném ébren végighallgatni, főleg, ha mondjuk a férjem sem lehetne mellettem. Lehet, hogy most hülyének néztek.... :?
Ja és az EDÁ-snál lehet érezni valamit, gondolok itt arra, hogy turkálnak benned, jobbra balra húznak. Látjátok tisztára parázok. Csak azért gondolkodom rajta, mert olyan sokan írtátok, hogy nektek jobb volt és megint az ébrenlétes változatot választanátok...
Hogy szokták csinálni? Ha kiderül, hogy császároznak, akkor adnak egy időpontot, vagy ugyanúgy meg kell várni, hogy magától meginduljon a szülés.
Ne haragudjatok a sok kérdésem miatt, rengeteg minden van a fejemben.... :oops: :? :oops:

Erika,
Ákos nagyon édes :)

Joe,
Nagyon örülök, hogy Boti végre ott van melletted :)

Angyalka,
Én is olyan furcsának tartom, hogy itt dumcsizunk a neten keresztül, erre ott voltunk egy szobában csütörtökön :). Sajnos én is úgy vagyok vele, hogyha elsétálnál mellettem, nem valószínű, hogy megismernélek... Na majd egyszer biztos megismerjük egymást jobban...

Na nekem is megjelentek a csíkok a hasamon :( és úgy viszketnek, majd bele őrülök :? . Van rá valami jó tippetek, mivel lehet "megnyugtatni" őket?

Mindenkinek jó talizást, aki megy, érezzétek jól magatokat. Mondjuk addig még biztos jövök.

Továbbra is jó hétvégét?

Renáta

Kép
renatac28
 
 


Sziasztok

Timi
fül: ma meg nyomtam ott neki - igaz ma minden OK volt - az alvástól kezdve az evésen át minden - ha füle a bűnös akkor annak ilyenkor is fájnia kéne erre a nyomogatásra? Mert Ákos nem sírt - semmit sem csinált mikor megnyomtam.

Renáta
császár: a párod nem lehet bent veled, de ott bent lehet ahol ellátják a babát és ő szórakozhat is vele.
Szerintem jobb az EDA mint az altatás, mert akkor oda viszik neked megmutatni és meg is simogathatod őt. Szerintem ez hatalmas élmény. Én attól féltem hogy fenn vagyok és mégis totál szétvagyok szedve, vagyis egy hatalmas nagy vágás van rajtam, én arra nem is gondoltam, hogy bármi rossz történhet. De egyébként aki nekem csinálta az EDA-t (egy fiatal őszes hajú vékony férfi) nagyon nagyon rendes volt, mert míg a dokik és az asszisztenseik dumcsiztak felettem addig ő végezte a dolgát és közvetített végig hogy mikor mit csinálnak, ill. hogy esetleg mit érezhetek majd, de én csak annyit éreztem, mikor felvágtak és utána a lábamközét valami meleg folyadék öntötte el - gondolom a magzatvíz + vér ami kifolyt a vágás hatására belöllem, amúgy semmit nem éreztem.
És az mikor megmutatták hihetetlen volt, főleg mikor mondta a szülésznő hogy meg is simogathatom hát jóformán elsírtam magam.
Császár után az örzőbe visznek, de fent a gyerekágyon a kismamik legalábbis 1 éve még vegyesen voltak.
Hogy nálad hogy lesz a császár nem tudom, nálam (én akkor már 3-szor voltam a vajúdóban megfigyelésen) kb. a megfigyelés 2 órájának végén bejött a dokim hogy akkor most meg fog születni a babám és császár, és már jöttek is tanuló szülésznők és az EDA-s doki és közben még telefonoztam is a férjemnek hogy akkor most jöjjön mert mire ide ér már apuka lesz (szegény 50km-el arrébb volt) de az első ordítását hallotta telefonon keresztül.

Szia

erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Renata
Általában mindenki rendes szülésnek indul, aztán valami közbe jön és akkor mondják ill. megbeszéli veled az orvos, hogy császár legyen-e.
Az én esetem a következő volt: éjszaka 11-kor elfolyt a magzatvíz, bementünk, nem tágultam és nem voltak fájásaim. Ez így volt másnap reggel is, majd kaptam egy kis oxytocint, nem volt hatása, kaptam még többet, no annak meg a Gergő nem örült, de a fájásaim nem indultak be. Persze mindent megbeszélnek veled, hogy mi fog történni (már ha van szülésznőd). Na kkor jött a dokim, hogy ha így haladok, azaz nulla fájással, akkor lehet, hogy estére megszülnék, de valószínű, hogy akkor is császár lenne, mert fájás nélkül nem lehet szülni. Na jó, akkor megbeszéltük, hogy legyen császár, mivel egyfolytában folyt a magzatvíz és ugyebár egyre rosszabbak voltak a hasamban a körülmények, mert a kevesebb víizben már nem volt olyan jó odabent. Meg kellett várni az altatóorvost, ő elmondja, hogy két lehetőség között választhatsz, altatás, vagy nem. Én utóbbit választottam. Utána jön, beleszurja a hátadba a tűt, az egy picit fáj, utána vársz míg hat. nekem nem hatott, dupla adagot kaptam. ezek után a finom érintést érzed, tehát ha a férjed simogat azt érzed, de a szúrást, vágást nem. A doki jól végigszúrkál, hogy tényleg ne érezz semmit, én az egyik oldalamon éreztem, ez volt a gond. Szólj ha érzed, mert ez ugyebár a Te érdeked, hogy tényleg ne érezz semmit. A doki türelmes és jó fej. Utána jön egy srác, a nyakába kell kapaszkodnod és ő tesz egyik ágyról a másikra, merthogy már mozogni nem tudsz :oops:Beöltöztetnek valami zöld cuccba. azután betol a műtőbe. Ott eléd raknak egy zöld lepedőt, tehát Te nem fogod látni a műtétet, csak hallani, hogy mit dumálnak.
Engem az altatóorvos szórakoztatott végig, még viccelődtünk is, elmondta, azt is,hogy hamarosan lesz az esküvője. De időben nem sok az egész műtét, max. negyed óra. Meghallod a babád sírását, utána rád rakják, az nagyon jó, :P ezt a pillanatot elmulasztod ha altatást kérsz :cry: pedig ez egy életre szól.
Utána feltolnak az őrzőbe és egy napig nem kelhetsz fel, de a babádat behozzák többször is. Utána nagyon nehéz lesz az 1-3. nap mert fáj a sebed és nem nagyon fogsz tudni mozogni, de napról napra jobb lesz.
Utána mész a gyerekágyra, mármint 1 nap őrző után.
Ha választhastz ne kérj altatást, nem lesz semmi gond, hiszen ezek profi orvosok :-)
A férjed nem mehet be a műtőbe, de hamar megkapja a csöppséget bebugyolálva.

Joe
Örülök, hogy újra otthon boldogságban vagytok.

Nagyon örülök a talinak, Renáta Te nem jössz?

Gabek

Kép

Kép
gabek
 
 


Sziasztok!

Sajnos a taliról lemaradunk,pedig olyan jó lenne ismét találkozni veletek.Előre is jó szórakozást kívánok nektek!

Erika,
hát igen sírna ha fájna a füle,mert ilyenkor ez a terület is érzékeny(amit megnyomsz)De én már sajnos semmin nem csodálkozom,ami Hannát illeti,mert most szinte semmi jele nem volt,hogy megint a fülével lesz gond.
Remélem ti megusszátok és Ákosnak lehet,hogy csak egy kis víz ment bele,ami zavarta.

Gabek,
nagyon jól leírtad miért válasszunk inkább EDA-t vagy spinális érzéstelenítést(ez nem igazán van a klinikán).Az altatás a babának se olyan jó,mint az érzéstelenítés.Természetesen ha gyorsan kell a műtét akkor nem szabad várni az EDA hatására,akkor az altatás a legjobb megoldás.

Renáta,
nyugi!Volt már rá példa,hogy megfordult a baba,igaz nagyon ritka.Pl.az elenkezője is lehet:egy 41 hetes anyukánál,aki a 3.gyerekeét várta,a szülésindítás reggelén,mielőtt bekötötték volna az infúziót,vizsgálattal észrevették,hogy faros a gyerek.Szegénynek az éjszaka megfordult.Tehát ha egy nappal előtte indítják,akkor szülés,így császár lett.Ha egy baba a 41.héten képes ilyenre,akkor neked is van esélyed,hogy visszaforduljon a szülésig.
Ha program császár van,akkor van egy kiírt időpontod amikor elvégzik a műtétet,ez általában a terminusod végén van.Természetesen ha előbb jönnek a fájások akkor elvégzik a műtétet. Mindenképpen ha módod van rá,akkor legyél ébren a műtét alatt!

Pusz

Timi
Kép

Kép
Kép
Kép
ÁKI:1995.07.26.
timiban
 
 


SZÉP NAPOCSKÁS REGGELT!

Renáta
Inkább ébren legyél, mert valóban nekem az egész történetből az első pillanat hiányzik!
Nekem a kitolásos résznél gondolta meg magát Kata és fordította be fejét, és onnantól iszkiríííí volt a műtő, kb. 5 perc volt s már aludtam!
A doki mondta a férjemnek, akkor innnetől számítva 20 perc és ott a baba és tényleg ott volt, véresen ordítósan!
Arra még emlékszem, hogy a műtőben is toltam, mert ugye azt nem lehet visszatartani, de sajna nem tudott már visszafordulni a csajszi!
Ja a srácot,aki pakolgat én telibehányztam,m ikor felkeltettek és rakott át a hordozós ágyra, de mondta, hohgy nincs harag, még a mecsekről is dumáltunk, mert ugye vb-volt, sőt az őrzőben néztük a dokival és az ápolőnővérrel a barazil mecset! :lol: :lol: :lol: :lol:
De hamarabb fel lehetett kelni, mint,h a EDA-s vagy. (Egyébként miért?)
A gyerekágyon meg miért különítenének el? Jó az ahogy van, ha szerencséd van jókat röhögtök( mi állandóan a hasunkat fogtuk - najó azért is mert, akinek csaszi volt az nem egy Fred Aszter)), ha nem azt a 3-4 napot meg ki lehet bírni!

Úgy izgulok, a kolleganőm is most esedékes szülésre!
JAJJAJA!

Kép
anid
 
 


Én még mindig az alvásproblémánkkal vagyok elfoglalva :? :oops: ami kezd kiegészülni Blanka éhségsztrájkjával. Tegnap nem kérte a vacsit (így éjjel én, a következetlen anya 3x is megszoptattam :( ), ma alig egy fél banánt evett reggel és az ebédjének is alig harmadát talán - enyhe túlzással. Kész vagyok. :cry: Éjszaka néha alig bírom felvenni, olyan erőtlennek érzem magam. Napközben csak fél órákat alszik, bár azt néha már magától. Váltsak altatási módszert? Bárcsak 4 hónappal fiatalabbak lennénk...
Pedig a depimből már kilábaltam, de az álmatlanságból még nem. Néha azon csodálkozom, hogy a kocsival még mindig el- és haza jutottunk épségben az elmúlt majdnem 2 hétben.
Továbbá minden tiszteletem Joé, aki kitartóan virrasztott Boti betegágya mellett napokig. Remélem már sikerült kipihenned magad. :)

Tényleg, mit csináljak, ha nem akar enni? Ma kapott egy kis gerezd narancsot, az tetszett volna neki :), de korai lenne még többet enni belőle.
Megszopiztatom, de csak 3-4 percet szopizik, bár tejem sincs már annyi, mint korábban. Tegnap bele is fogtam egy újabb Pam A. kúrába.

Na befejezem a panaszkodást. Bocs, hogy még mindig ezzel töltöm az oldalt, de olyan reményvesztett vagyok. :(

Prücsök

prucsok
 
 


Sziasztok!

Eladó ez a vadonatúj Pierre Cardin textil mózeskosár.Ára 8000ft.
Ha érdekel valakit akkor 06203205595 számon tud érdeklődni..

Kép

Kép

Judit
vmogyi
 
 


Köszönöm újra az infókat. Azóta voltam az Ács dokinál. Persze megint nagyon kedves volt, bár hiába kérdeztem, az elkövetkező vizsgálatokról nem mondott sokat (csak hogy lesz 3 UH a 12., 16. és 18. héten). A többivel ne foglalkozzak, ennyit mondott. Hát jó, nem nyafogok többet, eldöntöttem. Közben már kaptam időpontot a másik dokinál is, aki megcsinálja a köv. UH-t. Most két helyen is be vagyok jelentkezve, de gondolom, elég lenne (sőt, a babának talán bőven elég), ha csak egyszer UHoznák. Biztos fel fog tűnni, hogy nem a SOTE-n csináltattam meg az UH-t, de kockáztatok.
Arról van vkinek vmi infója, hogy a védőnő miért nem adhat beutalót? Az enyém (I. ker.) ui. november óta nem adhat állítólag, így végül a laborra csak a háziorvosom tudott beutalni. Mindegyik a másikhoz küldött (nőgyogyival együtt), végül csak sikerült szereznem. Elég nagy a fejetlenség! Vagy én vagyok ilyen kétballábas mostanában... (pedig ez eddig nem volt rám jellemző).

Renáta: bár a többiek a tapasztaltak szülés terén, elgondolkodtam én is a problémádon. Persze én még messze állok a szüléstől, mégis úgy érzem, hogy jó, hogy rá tudsz készülni a csaszira. De a lényeg, hogy a hátránya mellett van számos előnye is! Ezekre is gondolj!!! Kitartást neked!

A gyógyultakat ismeretlenül is üdözlöm! Mindenkinek influenzamentes februárt kívánok!
lizii
 
 


HALI! Néhány kép a csajsziról: Kép 1 Kép 2 Kép 3 Kép 4

Kép
anid
 
 


Sziasztok,

ismét csak gyorsan - mert nincs időm visszaolvasni - Ági megbízásából írok.
A tali mégse náluk lesz, mert Dani megint kezd megbetegedni.
Lefoglaljam a szokásos helyszínt csütörtökre?
És hány órára???

Várom a válaszokat!

Lilla

lilló
 
 


halohalo!

Anid, ez a kajas kép kéész! ARuld el hogyan sikeralt! Egyedül evett?? Tündéri a kicsaj!

Lilla, nekünk inkabb délutan jo 1-2-töl kb (inkabb 2), ha elindul a kocsi :roll:
Csütörtök elvileg ok (ha nem akkor kerül szerelöhöz a kocsi).

Daninak jobbulast!

Prücsök, együttérzek veled, nem lehet most egyszerü dolgod :( Panaszkodj csak, azért vagyunk itt :wink:!
A masik modszer nem akarod kiprobalni?
Kaja: nem lehet, h beteg a kiscsaj? Tudod Vince most volt beteg és akkor volt éhség sztrajk.
Vagy lehet vmi fog is :?

Lizi, nekem mindenre a dokim adott beutalot. Vagy volt, h nem adott csak el kellett mennem az ambulanciara (ahol felveszik a betegeket), ott kérték a doki nevét, megkérdzték hany hetes vagyok aztan adtak papir és mentem egyböl az adott vizsgalatra.
Ja EKG-ra asszem a védönö adott beutalot, bocs.

Timi, és hogy van most Hanna?

Joe, nalatok mi ujsag?

Renata, nekem nem volt csaszim, de ugy hallottam sokkal aluszékonyabb lesz a baba, ha altatnak, mert ö is "kap" az altatobol. Lanyok mit tudtok erröl?
Meg olyan nagy élmény lehet, ha meghallod az elsö sirasat!
Szerintem nyugodtan kérdezz, segitenek a csajok, ha tudnak :)
és ne izgulj, minden rendben lesz!
Jut eszembe, a parod erre a hétvégére tippelt ugye? Hüha :lol:

Ragcsalas ellen nincs vmi tippetek? Egésznap ragcsalok, szörnyü !!!:roll:

Sára

Kép

Kép
saara
 
 


Hellóka!

Sára
Köszi, a ygerkőc az apukájával evett, de hagyta kibontakozni. Ez volt az a kajcsi amit lefordítottál, végülis megette :lol: :lol: :lol: :lol: :roll:

Sárgarépát rágcsálsz???

Renáta
Jól írja Sára, teljes alatatásnál a ygerek is kap, Kata két napig aludt (de ugye én nem választhattam ), de különben is a kórházban minden gyerek angyal, elhitetik, hogy milyen kis angyalok, de otthon majd kimutatják a foguk fehérit! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
Mi három hónapig hallgattuk az ordíást! :lol: :lol: :lol: :oops: :lol: :lol: :lol:

Tali
Nekünk okés bármikor!

Kép
anid
 
 


Sziasztok

Timiban
szombat reggel óta újra kerek a világ, minden OK alvás és evés terén, Úgyhogy szerintem a foga lesz újra a ludas

Anid
nagyon édi a kiscsaj,



Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Virágos jó reggelt mindenkinek!

A ma éjszakánk egész jó volt, tegnap délután már evett rendesen Blanka és ugyan éjfélig óránként megriadt, de csak meg kellett simizni a hátát és már aludt is. Hajnalban is csak szopizni kelt fel. Így én ugyan nem sokat aludtam, de majd megpróbálok szundítani napközben vele együtt.

Anid,
Mail ment. Nagyon jók a képek Katáról. :P

Ha csüt.-ön lesz tali a Mekiben, akkor benézünk. :-)

Sara,
Ragcsalni éhség esetén állítólag almát kell, az csillapítja az éhséget. :-) Nekem mondjuk hosszút távon nem jön be, mert savat csinál.

És íme a kisasszony mostanság.
Kép Kép

Léptem altatni.
Prücsök

prucsok
 
 


Sziasztok, jó reggelt!

Próbáltam irni két napja, de amint kész lettem idejött Boti, megnyomott valamit és elszállt az egész. :twisted: :twisted:
Azóta sajnos nem volt időm újra nekiülni!

Joe!
Nagyon örülök, hogy meggyógyultatok, egy emberként izgult veled a topik! :) Szerintem ne foglalkozz azzal, hogy Boti anyásabb most. Persze, hogy az, hiszen nélkülözött téged sokáig! Szerintem minden visszaáll a rendes kerékvágásba, ha eltelik majd egy kis idő és látja, hogy most már végleg vele vagy.
Babusgassátok egymást, amennyit jól esik! :)


Renáta!
Megkaptam a válaszod, örülök, hogy tudtam segiteni!
Nekem is csaszim volt. Én kértem a dokinktól, hogy ne altasson el, ő mondta, hogy persze, meg lehet oldani. EDA-t kaptam és nekem semmi bajom nem volt tőle. Nem fájt a fejem, sőt még fájdalomcsillapitó hatása is van, ami a műtét után jól jön.

Szerintem se kérj atatást, semmi olyan nem történik a beavatkozás során, ami sokkoló vagy rémisztő lenne, de az felejthetetlen, amikor meglátod a porontyodat! :D :D

Velem úgy volt, hogy műtét után négy-üt órát nem nagyon volt szabad mozogni, de este hétkor már jöttek a nővérek / délután fél kettőkor szültem/, hogy próbáljunk meg felkelni. Hát, én megkiséreltem. Először csak szép lassan felültem, aztán vártam kicsit és a nővér segitségével sétáltam pár lépést.
Nagyon jót tett, felffrissültem tőle. A sebemnek nem ártott, úgyhogy ha vagy olyan állapotban szerintem érdemes megpróbálni felkelni, hamarabb regenerálódsz.

A seb gyógyulása valóban napról napra jobb, de a fájdalomcsillapitót fogadd el!

Szóval, a lényeg, hogy ne félj a csaszitól, ha igy biztosabb a dolog, akkor igy lesz a legjobb! A doktorunk nagyon jól műt, biztos kézzel, úgyhogy nem lesz semmi gond!

Ja, nekem megvártuk, hogy beinduljon a szülés magától, nem inditotta meg!

Sokat gondolok rád, lehet, hogy már nem is olvasod a soraimat és rég babázol! :D :D :D :D


Most mennem kell, de később még jövök!

Kinga
kgk
 
 


Halika!

Megjártuk a mázsálást a dokinál:6880g és 68 cm! Minden rendben!

(Bár a csajszin vannak pötyik, de szerinte csak meleg miatt, mert túl öltöztetm. Meg mit aggódok annyit, lesz még több baja is a ygereknek! No komment!)

Csajok ,akkor van randi a héten? Hogy tervezzek?? Nekünk a péntek kivételével minden okés, meki is, de Ágiék is.

HAHAÓ!
MZ/X HÍv mindenkit!!!! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Kép
anid
 
 


Prücsök!

Látom, egyszerre irtunk! :D
Blnaka nagyon édes!

Ugyanez igaz Ákoskára és Katára is!

Képzeljétek - ezt már akartam irni - , Boti gyakorolja a babáitok neveit! Mindig mondja, hogy Ba Ba, ez lehet Blanka,vagy Bálint, Va va, ez Vince, Katát is most tanulja és ahogy épp eszébe jut. :D :D :D
kgk
 
 


Sziasztok!

A császárnál nem véletlenül kapják ki a gyereket pár percen belül, amíg a gyógyszerek el nem érik a lepényt.
Ezért nem teljesen igaz az sem, hogy altatásnál 2 napig alszik a gyerkőc.
Hárman voltunk a szobában császárosak, a statisztika a következő: :lol:
az EDA-s lánynak csak evett aludt a lánya, még sírni sem hallottuk, az altatott lánynak is evett és aludt a kisfia, nem láttam még a szemét sem.
Engem altattak (bár EDA-t akartam), na az én gyerekem nem aludt szinte egy percet sem, jól megnézte a kinti világot magának.

Minden új maminak sok boldogságot a babákhoz!!
A pocakosoknak szép terhességet, könnyű szülést kívánok!!

Lányok, gyönyörűek a babók, félelmetes hogy rohan az idő.

Kép
A kép amit betettem ide augusztusban készült, azóta csak kapkodom a fejem, hogy napról napra milyen ütemben fejlődik pl. a szókincse.
Tegnap átölelt és azt mondta "Ajsze szejet".
Nagyon megható volt, pedig előtte még az orrát is kiszippantottam! :lol:

Márti

KépKépKépKép
aysegül37
 
 


Na hello,

mostmár volt időm olvasni is, nemcsak írni. Küldtem körmailt a talival kapcsolatban mindenkinek. Aki nem kapta meg majd jelezze légyszi.
Várom a mielőbbi válaszokat, mert le kéne foglalni a termet.

Bence Ákos, Ayse és Kata és Blanka nagyon tüneményesek, és nagyon-nagyot nőtt a három hölgy. Bence Ákost még nem láttam :oops: .

Márti: Olyan jó, hogy benéztél, olyan ritkán írsz. Ha lesz időd írjál még magatokról bővebben!

Emma Balázsának boldog névnapot utólagosan is.

Kinga: Helyes, gyakoroljon csak Boti a nevekkel. Ti most jöttök a talira? Nagy hasznát veszi majd Boti ott a neveknek, ha igen. :)
Láthattalak Téged tegnap a törökbálinti Cora-ban, vagy csak nagyon hasonlított Rád valaki?

Prücsök: Csak azért írom, hogy lásd fényt az alagút végén. Bálint mostmár néhány napja folyamatosan végigaludta az éjszakát. Nem tudom mit érzett meg abból, hogy min töröm a fejem, hogy leszoktatom az éjszakai szopiról, de egyik napról a másikra végigaludta. Nagyon remélem, hogy nemsokára Blanka is követi őt. De mindenesetre örülök, hogy jó irányba mozdult el a dolog Nálatok. Bálintnál is fokozatosan lett egyre jobb a helyzet, de nagyon ránk fért így két hónap éjszakázás után a pihenő.
Nem lehet, hogy a foga jön és azért nem akar enni? Bí olyankor nem szokott vagy ha beteg.

Dorka: Jobban vagy már? Jöttök ugye a talira?

Timi: Sajnálom, hogy Hanna-babának megint gond van a fülével. Mikor lesz már ennek vége??? Kitartás Nektek és Hannácska gyógyuljon meg minél hamarabb.

Szép napot!
Lilla

lilló
 
 


Sziasztok,

Márti
De jó hogy jelentkeztél, rég hallottunk felőled :-)

Lilló
Nekünk is jó a Meki, nekünk is ideális a 2 óra, mert akkor még nyugiban megebédelünk és utána megyünk oda.

Tök jók a képek,

Gabek

Kép

Kép
gabek
 
 


Sziasztok!

Mi megjöttünk a napfényes Pécsről a napfényes Budapestre. Olyan gyönyörűek a babák!!! Lehet, hogy nálunk is megtörik a jég, apa már rakott fel Mátéról képet a www.kep.tar.hu/markov98 oldalra. (megkukucskálhatjátok, bár nekem most épp nem jön be az oldal. :oops: ) De lehet, h nemsokára itt is megjelenünk mátéilag.

Császár: Máté sem volt egy alvós gyerek, egyáltalán nem, pedig engem sajnos altattak. Nem választhattam, és azóta is nagyon bánom, mint Anid, hogy nem láthattam a kisfiam, a megszületés pillanatában. Szerintem, Renáta, ha választhatsz, ne kérj altatást.

Márti, olyan jó, hogy te is benéztél!

Egyelőre úgy néz ki, tudunk menni a talira.
Pusza,
R.

Kép

Kép
rita81
 
 


Sziasztok!

Lehet, hogy bejött Renata férje megérzése :) :) :)? Eltünt ez a lyany :)!

Marti ez olyan édi, majdnem elbögtem magam :roll:!
Jo, hogy benéztél, szépek vagytok!

EGyébként miota anyuka lettem nagyon sulyos a helyzet "elsirom magam" ügyben. A legkissebb dologtol tiszta könny lesz a szemem. Ti hogy vagytok ezzel?

A mi kispasink is elkezdett szövegelni. Ampa= lampa, apo= sapo, apa, cica, oto, kaka, kuku, mau-mau, vuvu. Jo ki szokincs :wink:!
A legujabb, hogy hozza nekem az egész csalad sapkait szépen egymas utan és azokat kell felrakni a fejére, igy vonul a lakasban nagyon édi :)

Prücsök, Blankat is meg kell zabalni! A masodik képen tetszik neki, amit Apja csinal vagy üvölt?
A leirtak alapjan én a fogara tippelnék. Igaz, h nem lehet mindent erre fogni, de ez a sok nyüglödés nekem arra utal. De ez lehet, h nem is derül ki soha, az ö kis titka marad :mrgreen:

Nekünk két uj fogunk van!! Egy elöl lent és egy örlö (annak még csak a hegye bujt ki :roll: ).

Brik, mi ujsag veletek, rég nem jelentkeztél!

Sára

Kép

Kép
saara
 
 


Gabek,

ha a tejpép még aktuális, hozd el nekünk, légyszi!

Más: van közületek valaki, aki nem gyűjti a Pampers-es vonalkódokat, vagy van neki felesleges? Szívesen venném. Köszi,
Rita

Kép

Kép
rita81
 
 


Sziasztok!

Apa csütörtökön vesz ki szabit így el tud minket vinni a talira.
Olyan édi! Már alig várom hogy megismerjelek Titeket személyesen!!!
Csak az a bibi,hogy mi negyed háromkor kezdjük a du. szunyit, de majd max. ott alszik. Vagy nem. :roll: De én most már tényleg menni akarok!!!! Nem akarok még egyről lemaradni.

A mai nappal elkezdődött a sulim. Van 8 órám. De nem hinném hogy mindegyikre be fogok menni. Elvileg egyre sem kellene(egyedi tanmenet), de olyan jó volt ma reggel is egy kicsit órán ülni és okos dolgokat hallgatni. (hát nem gondoltam volna hogy én egyszer még értékelni fogom a sulit).

Rita: Nekem van egy-két Pampers vonalkódom, igaz nem sok, de hátha. Talira elviszem ha gondolod.

Sára: Gratula az új fogakhoz és a szavakhoz. Ennyi idősen már nem viseli meg őket annyira egy új fog mint az elején???
Egyébként én is sokkal érzékenyebb lettem. Pedig előtte sem voltam egy hú de kemény lelekü.

Prücsök: Nagyon édik a képek. Egyszerüen meg kell zabálni.
Igaz arra én sem jöttem rá, hogy Blanka most élvezi a repülést a második képen avagy nem. De bízom benne, hogy igen.

Anid: Nekem az elős kép tetszett a csajszidról. Ahogy ott ül, és néz a nagy szemeivel!

Jah, talival kapcsolatban még annyi, hogy kb. meddig szoktatok ott lenni? És hogy a gyerkőcöt hova lehet tenni??? Mert csak nem egész idő alatt kézben van? (mi pl. tökre szeretünk hason nézelődni. Ezt hogy tutom ott megoldani?)
Jaj, nagyon várom már!

Tündi és Imi

Tündi
Kép
Kép
_manó
 
 


Márti,
Nagyon helyesek vagytok! Jó hallani rólatok újra! :)
Étterem beindult?

Kinga,
Kíváncsivá tettél Boti új tudományát illetően. Remélem hamarosan személyesen is bemutatja. :wink:

Lilló,
Akkor már csak másfél hónap van hátra? :roll: Az egyik szemem sír, a másik meg nevet.
Pont azon gondolkodtam mostanában, hogy az ember mindig a következő fejlődési lépcsőt várja a babájánál valamilyen rejtélyes okból, mert ha majd feláll..., felül..., elkezd beszélni..., majd ha kevesebbet alszik..., vagy jobban... stb. Közben minden korszaknak megvan a maga csodája és persze problémája, szóval annak kell örülni, ami épp van. :P (Most optimista vagyok.)

Rita,
Nekünk van 3-as jumbo packos vonalkódunk 4 db. Mennyi kell?

Sara,
Blanka imádja, ha az apja lóbálja, szóval vigyorog a képen. :D
Amúgy újabban én is fogra tippelek, mert sokat rágja a kezét is. Bár azért felmerült bennem az alvás vizsgálat - talán Anidék voltak, ha jól emlékszem. Még türelmes vagyok, azért nem akarok még altatási módszert sem váltani.
És én is szentimentális vagyok. :)

Na megyek, megint altatni. :wink:

prucsok
 
 


Sziasztok

Sajna a talira most sem tudunk elmenni, ilyen távolról. De azért jó szórakozást kívánunk mindenkinek!

Sziasztok

erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Olyan mérges vagyok magamra, mert akartam még délelőtt írni, hogy Joe-éknak nagyon örülök, hogy itthon vannak, erre meg elfelejtettem.
Joe, hogy vagytok? Ha van egy kis időd írjál magatokról egy kis helyzetjelentést!

Bocs, hogy Ákos Bencét is Bence Ákosoztam, tiszta dinnye vagyok ma (is). :oops:

Tündi: Mi szoktunk vinni eddig a talikra polifoamot vagy habtapit, esetleg plédet, és arra szoktuk fektetni a babókat. Nem kézben vannak :) Elég meleg van ott, tehát nem fog megfázni, ha lerakod a földre ezen dolgok közül valamelyikre.
Nagyon jó, hogy Ti is el tudtok jönni!

Lányok, lefoglaltam a talira a termet. De csak 17 óráig tudunk maradni, mert 18 órától szülinapot tartanak, és fel kell még előtte díszíteniük. De 14-17-ig jó a tali, nem? Az 3 óra. Kicsit későn szóltunk.

lilló
 
 


Sziasztok

Lilló
semmi gond, nem haragszunk

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Lilla:
Jo persze, majd legközelebb tovabb maradunk potolni :wink:!

Prücsök,
Irtam mar asszem: nalunk is kb olyan korban voltak problémaink az alvassal. Ugy mint Lillaéknal és nalatok. Szoval tényleg van fény az alagut végén!
Hajra optimizmus :)!
Ja és nyomom az almat :lol:!

Tündi,
de jo, h ti is jöttök! tényleg ugy készüljetek, hogy nagyon meleg van!
Nalunk az elsö par fog volt nagyon kemény. Azota nem olyan durva, de azért altalaban kicsit nyügis Miszterke, ha éppen fogzik.

Képzeljétek még egy örlöfog van kilatasban (szo szerint). Tök durva, mar latszik az egész fog, de még nem bujt ki csak ugy fesziti a gyerek inyét, h azt hittem kibujt, de nem :roll: :roll: :roll: Szegény Vinci :(!

Ja és nekünk van Aptamil HA tapszerünk, nem kell valakinek (tejallergiasok is fogyaszthatjak)? Ki van bontva, de semmi baja.

Baratnömék kiprobaltak a mentos+cola light bombat. Tényleg "müködik" :roll: :shock:

Sára

Kép

Kép
saara
 
 


Sziasztok!

Tündi,
kedves vagy! Hozd el azt az egyet is, köszi!

Prücsök,
az nekem nagyon jó lenne, amennyit tudsz nélkülözni. Köszi előre is!

Sára,
mentos+cola light? Mire működik?

Enyém gyermek ül a földön, és dolbálja szét a vasalnivalót, de előtte mindegyiket megrágja egy kicsit. Legalább nem kel bekapcsolni a gőzt a vasalón...

Lilla,
persze,h elég a három óra, majd igyexünk odaérni az elejére. Meg hát aki későn szól, az ne csodálkozzon.

Na, menek, mielőtt a Máté ki is vasalja azokat a ruhákat a fenekével...

R.

Kép

Kép
rita81
 
 


Szaisztok!

Gabek: Nekem is lemásolnád a Babazene 2-3-at. Külön cd-re, ha lehet,mert a gyerek szobájában lévő lejátszó nem játszik mp3-at. viszek talira cd-t.
Köszi

Lilló, Sára: Viszek akkor habtapit, mert csak az van.
Ha olyan meleg van, akkor csak egy pelusba megyünk :lol:
Na jó csak vicc volt.
Imi nem nagyon bírja a meleget. Fura, mert én meg 30 fokban is fázok. :P

Rita: Akkor viszem a vonalkódot.

Tündi és Imi

Tündi
Kép
Kép
_manó
 
 


Rita: Küldtem Neked mailt arról, hogy mire működik a Menthos és a Cola Light :) :wink:

Sára: Egyébként volt valamelyik "ismeretterjesztő szakműsorban" (Fókusz vagy Aktív) múltkor, hogy tesztelték ezt a dolgot, de más üdítőkkel is ugyanígy működött. Láttad? Megkérdezték az egyik tudós emberkét, hogy az ember belében ugyanígy műxik-e a dolog, és ő azt mondta, hogy nem. Tesztelték aztán állat belén, és ott tényleg nem pezsgett, csak üvegben.

Aki nem érti miről beszélünk attól elnézést az offtopicért :) :oops:

lilló
 
 


Kép

Szegény gyerek úgy éheztetjük, hogy a kiságy rácsát kénytelen enni. :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Tündi
Kép
Kép
_manó
 
 


Halika!
Új értelmet adott apa a törölközőnek: a kis desszantos katonánk hasa alá van kötve, így már pufajkás desszantos lett KAta! :P
Hideg a kő!

Hol van mindenki????????

Kép
anid
 
 


Én is ezt kérdem, hol van mindenki?

Ma beszéltem Joe-val, kicsit még köhögősek, de egyébként minden oké velük. Üdvözöl titeket, de nem tud írni, mert kiégett a monitorjuk.

A törölköző jó ötlet, de mászó Máténak hova kössem? Nálunk is hideg a kő!

R.

Kép

Kép
rita81
 
 


Sziasztok!

A múlt héten haza kellett utaznunk anyósomékhoz, ahol nincs net, így most kb. egy hetes lemaradásban vagyok. Próbálok visszaolvasni, remélem sikerül.

Mi jól vagyunk, Sanyika már 3-4 lépést megtesz önállóan, nagyon édi ahogy lépeget és utána rettentő büszke magára 
Képzeljétek! Még mindig nincs egy foga sem! Fehérlik az ínye, de még mindig nem bújt ki egy fogacska sem. Bár tegnap óta eléggé nyűgös, lehet, hogy az kínozza.

Mennem kell, ordít a drága…

Sziasztok,
Móni

Kép
Kép
huncut
 
 


Hello!

Nalam eddig nem volt ma babanet :x
Nalatok ezek szerint müködött?

Tündi,
Kép: :D szegény gyerek!

Sára

Kép

Kép
saara
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?