Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Koda, látom a falvédő már kikerültKép

AK
akriszti
 
 


Orsi!
A párom érti, amit ideregéltél nekem, úgyhogy az én cuccaimmal nem kell az idődet töltened! Csak még rendbe szedem...Kép

Két gyakorlati kérdés az elején tisztázni:

1, Jó az így szted, ha egy ember szalvétáit témánkénti bontásban ugyan, de folytatólagosan számozod? Vagy Ánizs így kódolta? Csak mert mi van, ha bővít középre? Hova számoz?
2, Megfontolhatnánk azt is, hogy témánként bontasz először és onnan (esetleg) emberenként.
Csak mert ha konkrétan valakinek a szaliját keresem, azt megnézem az oldalán, Így itt meg lehetne úgy keresni, hogy kávés, vagy napraforgós szalvi kéne valami ötletünkhöz és azt könnyen megtalálni.
Ez csak egy ötlet itt az elején, de mit szóltok hozzá?
Utóbbi esetben megoldódna az egyes számú probléma is, hiszen kategógián belül TULAJ-SZÁMSOR kombináció már egyértelmű lenne.

Tudom, hogy ez kicsit nagyobb energiaráfordítást igényelne, hiszen mindenkinek szét kéne szórnia a cseréit a közösen definiált kis bugyrokba, de a gyakorlatban egy jó kis adatbázist kapnánk.

Húú, de regény lettem. Nos?
paat
 
 


Szia Krimo!

Az oldalt én rendezgetem majd. Neked nem lesz vele gondod,csak annyi,hogy megmondod mit szedjek le,és mit tegyek fel.

Valaki segítsen plíííz! Nem sikerült az első repesztésem... :-(
Temperával csináltam,az lehet a baj???
orsi21
 
 

 
 

Paat!

Remek ötleteid vannak! Hogy én erre nem gondoltam! És ez egyáltalán nem bonyolultabb mint ahogy csináltam...sőt! Köszi! Oké akkor így lesz!
De már csak holnap,mert már nincs erőm hozzá...:-)
orsi21
 
 


Paat: Jah azt el is felejtettem mondani,hogy a kódolást én csináltam. Na meg felmerült egy gondom is...csak én tudok az oldalon belenyúlni a dolgokba. Ez azért baj,mert ha valaki feltölt valamit,nekem akkor is átkell szerkesztenem,mert attól,hogy feltöltitek a totalcommanderrel,attól még az nem fog látszani az oldalon. Erre az lenne a megoldás,...húú ezt le se írom mert bonyolult. :-) A párodnak nincs valami ötlete a megoldásra? :-)
orsi21
 
 


Paat: Megnéztem a pöttömeidet! Nagyon édesek! Kis tündérkék...a kislányod majdnem egyidős a kisfiammal...egy hónap van köztük.Vagyis 1,5 :-)
orsi21
 
 


Orsi!
Örülök, hogy tetszik. Menj csak aludni, én amíg forma1 időmérőt nézek, még agyalok egy kicsitKép

Sztigris!
Írtam neked, meg be is linkellek. Tetszik ez az ötletgyűjtő, mert havonta előjönnek ugyanazok a kérdések, így meg csak minden "megszorult" oda irányulna Kép

Ja! Örülök, hogy te is feltennéd a csomagolási kérdést. Én már harmadszor tettem meg, de senki sem válaszoltKép. Asssssszem nem egyszerű...

Ánizs, Conti, Koda!
Postástól semmi? Kép
Nem olyan szép, nagy, csomagolt...., csak egy kis borítékocskaKép
paat
 
 


Orsi!
Köszi a gyerekek nevében, bár a kisfiam néha az említett ördög-tündér skála másik végére dolgozza magátKép
A páromat nem merem forma1 közben zaklatniKép, de majd holnap. Amúgy véletlenül úgyis beljebb lépett, mint kellett volna...Kép, de semmi titkot nem néztünk meg!

Viszont ha jól összeáll és működik is, akkor adminisztrátori műdödtetési díjat szalvétában megszavazok neked!Kép
paat
 
 


Sziasztok!
Na már csak megint nézekmint a moziban! gyönyörű minden! A képektől a mécsesen át a konyháig!Kép
Gratula!
Azt meg amit itt csevegtek, nem is bírom követni, de ha kell a portalom akkor csak vigyétek! Közügyért mindent pláne ha még nekem is hasznos!Kép))
Kodám nem tudom mikor randizunk, de ha a csajok meggyógyulnak akkor megyünk és megnézzük a skanzent!Kép) A cserepeimet addig őrizheted, de ha van kedved nyugodtan szalvizzál velük!Kép))
jaj.. nekem semmi erőm most alkotni...pedig úgy vágyom rá ahogy látom a munkáitokat! De annak is örülök, hogy legalább követem az eseményeket!Kép
Bőszen jegyzetelekés szedem az ötleteket!
Mindenkinek szép 7végét továbbra is!
sziasztok
abby
abby
 
 


Ti aztán nem pihentek. Csak írtok és alkottok.
Koda!
Nagyon jó lett a konyhád! Mintha visszamentem volna az időben! Kép
Orsi!
Jó lesz az oldal! Majd írok!

Csak most nagyon ki vagyok borulva. Kicsit off leszek, de nézzétek el nekem. Most nem is jövök pár napig. Ma kaptam egy mailt... az egyik nagyon jó és régi netes barátnőmet baleset érte és sajnos már nem tudták az életét megmenteni. Együtt "hordtuk" ki a kisbabáját és a nevet is én adtam Boginak!!!! És most vége! Csajok ez olyan rettenetes! Kép Bocsi az offért..tényleg!
Most megyek is!
Jó éjt és vigyázzatok magatokra!!!

Anyko

Kép

KépKép
anyko
 
 


LÁNYOK!

Hogy teljes legyen a feltebb emlegetett, Orsi által felajánlott "szalvikereső" Kép, légyszi segítsetek a csoportokat kialakítani. Összedobtam egy 0. verziót, excelben mellékelve mindenki eléri:

dekulanyok@gportal.hu, password: dekup

Orsitól lopvaKép, de talán segítünk ezzel. Mi tudjuk, milyen kategóriájú cseréink vannakKép
Na pá!
paat
 
 


Sziasztok!

Hát ez nem semmi, itt aztán zajlottak tegnap az események:-))))
Nagyon sok időbe telt az is amíg végigolvastalak és végig gyönyörködtelek Benneteket.

Koda!
Neked még egy napokkal ezelőtti kérdésedre
sem válaszoltam :-( Azért nem aludtam, mert bevállaltunk a lányaimmal egy 10000 db-os Dm csomagolást egy cégnek, ez visszatérően szokott lenni, a lányaimé a lóvé, ebből szokott kari pénzük lenni, meg ruha extrák, és ezt csináltuk egy hétig:-( Persze én is dolgozom velük, hogy ne lankadjon a lelkesedés, meg nekik közben van azért suli, meg tanulás :-(
Na szóval ez volt a nemalvás oka:-(
Naaaaaaaaaaaaaaaaagyon szép lesz a konyhád! Illetve szerintem már most is szép :-)))))


Orsi!
Nagyon ügyes vagy , nagyon szépeket alkotsz, és ez a weboldal is nagyon jó, szerintem nagyon szép hogy így bevállaltad, sok munkád lesz vele:-))) Gratula és kitartást hozzá :-))))
Én most még nem tudok csatlakozni, mert nekem csere szalvijaim nem nagyon vannak, általában egyeket veszek, és mivel szeretnék eladni a cuccaimból remélem fel is fogom tudni használni őket :-)

Abby!

Ezzel kellett volna kezdeni! remélem a lányok sokkal sokkal jobban vannak és az energiáid felszabadulhatnak az aggódásból az alkotás számára :-))))) xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx szorítunk Nektek :-))))))))


Paat!
Az a nagykép a manókkal csodaszép:-)

Ánizs!
Nagyon szépek a mécsi tartóis, az a 3 D-s kép meg egyszerűen gyönyörű:-))))

Szerintem biztosan kihagytam valakit megint, és ha így van ezúton megkövetem, de biztosm hogy láttam, csak mikor olvastalak tegnap akkor nem volt időm írni, mert végre alkottam is megint :-)
És nem csak én, mert örömmel jelentem, hogy a családi dekup csapat két főről ( Eddig én és Orsi alkottuk a csapatot) 4 főre bővült, mert a két ifjabb lányom is csatlakozott, + Ők még tegnap elkezdték a gportos oldalamat is megcsinálni: Holnap felpaklászom majd a hétvégi alkotásokat:-) Természetesen a lányok műveit is:
Bocs hogy ilyen hosszúra sikerültem, de most eldugulok végre!
Csók mindenkinek és ezen a szomorkás vasárnapon termékeny alkotói napot kivánok mindenkinek:
minimaxi
minimaxi
 
 


Sziasztok!

Paat, megkaptam a szalvikat, kösziKép

Megint olyan rég voltam, hogy vissza kellett mennem az arhívba, de megnéztem minden alkotást, ötletek lelopva megint.
Voltam tegnap a lányommal a kiállításon, nagy volt a tömeg, néhány faárut sikerült venni, és jópár szalvit is, de kettőnknek a lányommal ezer volt a belépő, így már nem volt olyan tutkó.
Ezt a képet viszont nem tudtam ott hagyni, ilyen szalvit nem találok soha.
Kép
Mondjuk ez nem is szalvéta, valami papír.

Orsi, azt hiszem én képtelen lennék két helyen vezetni a szalvéta cserémet, viszont képek tőlem is mehetnek és a listába is felvehetnél. Jó sok energiád vanKép
Az én oldalam a gportálon /kelly68 és az e-mailem: kelly68@freemail.hu

Anyko, mit is lehet mondani ilyenkor? Ez szörnyűKép

Conti

Conti :) :) Barbi 22éves Betti 9 éves
conti
 
 


Sziasztok!
Voltam délelőtt a zsibin. Sajnos csak családi séta keretében futottam be, így csak ennyit leltem, de legalább maradt pénzemKép
http://gportal.hu/picview.php?prt=40064&gid=148402&index=1
paat
 
 


Csak írok csajok! A barátnőm(aki meghalt) kolléganőja megkeresett, így egy kicsit most jobb.

Orsi!
Nincs meg a program, ami kellene, így csak azt tudom mondani, hogy ami kell, másold ki a honlapomról. Időm sajnos nagyon kevés va, hogy most ezzel is foglalkozzam! Kép

Conti!
Ami képet ide feltettél..nagyon tetszik!

Paat!
Klassz dolgokat vettél! Mi lett volna, ha időd is van bogarászni! Kép

Esküszöm, hogy tényleg nekikezdek fotózni és megmutatom, hogy miket kreáltam!

Puszi!
Anyko

Kép

KépKép
anyko
 
 


Sziasztok lányok!

Most nagyon gyors leszek,mert vendégek jönnek 14 órakor,így csak este tudok benézni! Ígérem válaszolok majd mindenkinek,de most mennem kell! Ja és van 2 új képem is. :-) Jelentem sikerült a repesztés!
Puszi mindenkinek!
orsi21
 
 


Sziasztok!

Végre volt egy kis időm, ezek születtek:KépKép
akriszti
 
 


Bocsi, nem gondoltam, hogy ilyen nagyok, de van még egy: Kép

És voltam a vásárban is, azt hittem nagyobb lesz-több kiállítóval, de legalább találtam egy natur faáru készítőt, csak az a baj, hogy a város másik végén van.

AK
akriszti
 
 


Sziasztok!

Csak beugrottam és nem tudom szó nélkül hagyniKép...

Kriszti!
Az az óraaaaaaaaaa! VÁÓ!!!!! Nagyon tuti lett!KépKépKép Na, meg az alakja! Milyen alapra dolgoztál nagyon tetszik!!!Kép
Nagyon ötletes a macis irattartó és a 3-as kép is!
Ezekre is kiváncsi lennék, hogy készültek?Kép

Na, ennyire futotta, megyek fürdetni...

Sztigris
sztigris
 
 


Kriszti!
nagyon klasszakat csináltál! Nekem is az óra a kedvencem! Ügyi vagy!!!!

majd visszaolvasgatok, mert le vagyok maradva!

Puszi!
Jó éjt!
Anyko

Kép

KépKép
anyko
 
 


SzépjóestétKép

Sztigris:

Az óra "lopott", nem emlékszem már ki csinált itt Auchan-os műanyagórából angyalkás órát, de az nagyon megtetszett, utána szabadon...
A hármas kép falapú, lefestve világos festékkel és arra rózsaszín krétapor, az irattartó szintén falapon halványlila festék - lilás macis szalvi.

Köszi a dicséreteket.

AKriszti
akriszti
 
 


Kriszti! Nagyon szépek a műveid, gratulaKép

Conti

Conti :) :) Barbi 22éves Betti 9 éves
conti
 
 


Sziasztok!

Már biztos mindenki alszik...
Én még nem tudok,mint általában...mindíg hajnali 2-3 felé tudok elaludni sajna.

A honlapot elkezdem szerkesztgetni lassacskán. Reggel kukkantsátok meg.
Kriszti! Nagyon szépek amiket ügyködtél! Nekem az irattartód tetszik a legjobban.

Nem sokára /december elején/ megyek egy karácsonyi vásárra,ahová anyósom foglalt helyet és kiviszem a képeimet. Szerintetek mennyiért áruljam őket? Ja és a nagy,eddig megválaszolatlan kérdés: mibe csomagoljam,hogy ne sérüljenek?

Most megyek honlapot szerkeszteni,jó éjszakát mindenkinek!
orsi21
 
 


Kriszti! Nagyon szépeket alkottál:-)
Én nem tudom megmondani melyik tetszik jobban :-( Merthogy mind szép :-)


Anykó! Részvétem:-(((( Azt hiszem mostmár elég tragédia történt körülötted, vége lehetne már!!!!!Nagyon remélem, hogy így lesz, addig is ne csüggedj, hiszen a családodnak viszont szüksége van Rád!!!!!:-)))))
minimaxi
 
 


Ez a változtatás történt a Közös honlapon: www.dekolanyok.fw.hu

Akit kifelejtettem szóljon!!!! Ja és az is akit feltettem,de nem szeretné,hogy ott legyen.:-)

Még csak az állatos szalvétáknál vannak képek.
Aki lemaradt volna,annak mondom,hogy a honlapon egy nagy,nagy szalvétacsere adatbázis lesz! :-))

Azt ne kérdezzétek mikor leszek vele kész,mert iszonyat lassan készül,a sok adat miatt.
orsi21
 
 


Orsi!
Megnéztem a lapot, tényleg nagyon szép lett!! KépCsak az a gondom, hogy tőlem olyat is feltettél, ami már el van rakva valakinek (a képek alatt mindig jelzem). Szóval nem lenne gond, ha engem egyenlőre levennél? Tényleg csak azért, mert nem tudom kétfelé regisztrálni a cseréimet, meg azt is elég csak egy helyen követnem, hogy fél, negyed vagy esetleg háromnegyed a cserélendő szalvéta. Köszi! Aztán majd gondolkozom rajta, de lehet, hogy az lesz a vége, hogy az oldalamon megszüntetem a cserélgetést, és csak a közösben leszek benne Kép Majd szólok!

Jubi

Kép
Kép
Kép
juborka
 
 


Jubi!

Mindíg elfelejtem megírni, (de keresni nem felejtettem el), hogy azt a létrás szalvit ami tetszett Neked egyenlőre nem tudtam venni:-(
De számon tartom:-)))
A konyhai polcosat kaptam, azt majd a következő köcsög adaggal küldöm :-))) Asszem egy szalvit gazdaságtalan postázni :-(
minimaxi
 
 


SziasztokKép

Kriszti! Naháát milyen ügyes vagyKép Én sem tudom eldönteni, melyik tetszik. Mindegyikben van valami, ami megfogottKép
És igen, bizony rögtön kiraktam a falvédőt! Már össze van készítve a hálacsomag, csak el kell juttatni a postáraKép

JubiKép
A szalvétákat azért tudod valamire használni, amiket adtam?Kép
Nagyon köszönöm a képeslapot, most kaptam megKép

AbbyKép
Azt üzeni Gábor, hogy nagyon szívesen felviszi neked a köcsögöket! És ha jól vagytok, akkor majd máskor feljösztök hozzánkKép Mikor vagytok otthon? Gondolom azért jó lenne, ha már látnád a dolgaidatKép

MiniKép
örülök, hogy "csak" dolgoztatok és nem valami más miatt éjszakáztál! Azt hittem, hogy valaki beteg..Kép



Koda

Koda

Kép

Kép
koda
 
 


Jó reggelt!

Tegnapi 2 termésem: Kép



Kép


Sajna nem fértek bele rendesen a scennerbe...

Juborka!

Rendben,leszedem őket délután! :-)
Már arra is gondoltam,hogy ne szalvétacsere oldal legyen,hanem csak a művek lennének fent. Mert ez így nagyon macera szerintem.
-----------------
Szegény kis Domikám akkorát esett hátra....most próbálgat egyedül álldogálni...
Na megyek,de még később visszanézek.
Puszi
Orsi
orsi21
 
 


Paat!

Megvannak a hiányzó darabok a rendelésedből? Jön a férjed ezen a héten Pestre, mert akkor meg kellene beszélni, hogy hogyan tudja elvinni őket !
Ha nem akarod itt megbeszélni akkor írj kérlek emilkét a minimaxi_1@freemail.hu.ra

Zsuzsi!
A Te lapos tálaid is készen vannak, csak még ki kell találnom, hogy hogyan tudom minél hamarabb eljuttatni Neked!
Ha van ötleted a fenti emilre is szívesen látom, de próbálom megoldani én is:-)))
Köszi
mini
minimaxi
 
 


Koda!
Gyönyörűek, örök hála!!Kép

Minimaxi!
Előre is köszi!
A pénzt végül is nem utaltuk át az OTP-n keresztül, mert a párom ma kettőig dolgozik, az ERSTE bank meg ott van a közelükben, és ott felteszi a számládra.

Orsi!
A képek nagyon szépek, van ám fantáziád! Kép
A művek feltételében (a honlapra) én is benne vagyok, mert azokat nem kell később nyomon követni.

Kriszti!
Az az irattartó nekem nagyon bejön! Kép

Szép napot nektek!!
JubiKép

Kép
Kép
Kép
juborka
 
 


Na mán megin itten vagyok ám :-((
Itt látható a hétvége termése:-))))))
http://babanet.hu/album/main.php?album=3693&page=1&image=84487
http://babanet.hu/album/main.php?album=3693&page=1&image=84488
http://babanet.hu/album/main.php?album=3693&page=1&image=84489
http://babanet.hu/album/main.php?album=3693&page=1&image=84490
http://babanet.hu/album/main.php?album=3693&page=1&image=84491
http://babanet.hu/album/main.php?album=3693&page=1&image=84492
http://babanet.hu/album/main.php?album=3693&page=1&image=84493
http://babanet.hu/album/main.php?album=3693&page=1&image=84494
http://babanet.hu/album/main.php?album=3693&page=1&image=84495
http://babanet.hu/album/main.php?album=3693&page=1&image=84496
http://babanet.hu/album/main.php?album=3693&page=1&image=84497
http://babanet.hu/album/main.php?album=3693&page=1&image=84498
http://babanet.hu/album/main.php?album=3693&page=1&image=84499
http://babanet.hu/album/main.php?album=3693&page=1&image=84500
http://babanet.hu/album/main.php?album=3693&page=1&image=84501
http://babanet.hu/album/main.php?album=3693&page=1&image=84502
http://babanet.hu/album/main.php?album=3693&page=1&image=84503
http://babanet.hu/album/main.php?album=3693&page=1&image=84504
http://babanet.hu/album/main.php?album=3693&page=1&image=84505
http://babanet.hu/album/main.php?album=3693&page=1&image=84506
http://babanet.hu/album/main.php?album=3693&page=1&image=84507

Húha most látom millen hosszú a sor:-( Bocsi!
Az utolsó négy kép nem az én művem, hanem a feltörekvő új generáció kereteiben a két ifjabb lánykám alkotásai! Naaagyoooon büszke vagyok rá, hogy egyre lelkessebbek és Orsika után Ők is beindultak alkotni.
Az én képeim elsősorban eladásra készültek (remélem sikerül) ezért most ezekben semmi extra nincs :-(
Jubika, vettem az adást, köszi, majd megyek megnézni mi a helyzet a bankszámlán :-) Nem tört el semmi, meg volt minden? Bár gondolom igen, mert akkor már írtál volna róla :-))))


Orsi!
Nagyon klasszak a képek, nagyon jó az a spéci keret a síelő macikának:-))))
minimaxi
 
 


Minimaxi! Létrásat én is kértem, de ezek szerint nem sikerül szerezni!!!!

A hétvégi termés lebilincselő! VAn valami helyiség ahol dolgozni tudsz?? Mert nálam a konyha a decup.műhely is, és amikor főzés van, akkor el kell mindent pakolnom, aztán vissza!! Vagy csak a decup marad elő, és nincs főzés!!!! Mindenki azt eszik, amit talál!!!!
anizs007
 
 


Nekünk hála istennek elég nagy az étkező, és ami még jobb kinyitva az étkezőasztal a normál boltban kaphatónak a duplája:-))))
ez ugyanis házilag készült :-)))
De ha mindent kirámolok, főleg, ha a két itthon lakó lány is beindul akkor még ez is kevés :-(
A radiátorokon, felváltva szárad a gipsz, másnap a ruha :-(, tehát minden csak beosztva. Ha nagyon beindulok, akkor a főzés előkészítés, csak a konyhaszekrény putján zajlik, és akkor egytál étel a kaja :-))))
De még bírja a család :-)))
minimaxi
 
 


Ja és Ánizs, ha sikerül akkor Neked is veszek létrás szalvit:-) Bocsi, hogy elfelejtettem, de így sajna nem volt még miről lemaradnod :-((((
minimaxi
 
 


Minimaxi!
Minden ideért rendben, jól becsomagoltad őket, nem sérültek meg! Köszi! Úgy látom meg volt a hétvégi program Kép Az karácsonyi kistányér és az Adrika mécsestartója vitte nálam el a pálmát!

Jubi

Kép
Kép
Kép
juborka
 
 


Jubika!
Köszi a dícséretet, továbbítom Adrikának is :-) Nekem is ezek tetszenek a legjobban:-), bár én most azokba a koktél keretekbe is beleszerettem kicsit aminek nem festettem a keretét, hanem egy mérettel nagyobb szalvit kifuttattam rajta teljesen :-) Csak ezeket nem biztos, hogy elég jól visszaadja a fotó :-(, meg lehet, hogy nem is mindenkinek tetszik annyira:
Viszont azt elfelejtettem írni, hogy vaniliás karikának a műanyag betétjébe öntöttem 3-4mm vastagon gipszet, tök, jó lett, majd, ha ki lesz festve felrakom, szerintem fantörpikus karácsonyfadísz lesz belőle :-)
minimaxi
 
 


Szia Minimaxi! Nagyon szépek a műremekeid!:-)
Tényleg,te esetleg tudnál arra a kérdéremre válaszolni,hogy kb. mennyiért veszik meg a decoupage képeket? Megyek egy karácsonyi vásárba eladni.. :-)) Ja és hogy hogyan szállítod őket,hogy ne legyen semmi bajuk?:-)
Juborka! Okés!:-))...és köszi a dícséretet...kicsit valóban fantáziadús lett szegény macika:-))
orsi21
 
 


Sziasztok!

Mindenki nagyon csudit alkotott, irigyellek titeket, hogy van időtök. Nekem nincs, sajnos tanulni kell!

A hétvégén a tiszafüerdi piacon láttam gipszképeket. Nagyon giccsek voltak, befőttes fóliába voltak becsomagolva és tele voltak ráncokkal. A negyedes szalvétásat, 33 x 33 cm-est 600,- Ft-ért árulták.

üdv. Melinda
szokolka
 
 


Orsi!

Sajnos nekem még nem kellett akkora mennyiséget széllítani, hogy a papír csomagolás ne lett volna elég:-((((((
Így aztán nem nagyon tudok Neked ebben segíteni, láttam hogy kérdeztétek már korábban is de nem nagyon van ötletem :-(, azért nem írtam rá semmit .
Én úgy hallottam, hogy a boltok 6-800 ftért adnak egy normál negyedszalvis képet többnyire . Persze ettől vannak eltérések, de szerintem valahol itt lehet a középút.
Ehhez képest lehet szerintem viszonyítani a kisebbeket és a nagyobbakat :-) Bocsi, csak ennyit tudok segíteni, de biztosan kapsz majd tippeket másoktól, mert vannak itt olyan csajszik akiknek sokkal nagyobb rutinja van és adtak is már el több képet !
Viszont nálam lehet rendelni azokból a fazekas termékekből amikről itt beszélünk és lehet, hogy te nem jártál még erre amikor szó volt róla:-( Itt megnézheted és megtalálod a méreteteket és árakat is:-)))

http://babanet.hu/album/main.php?album=3562

Ha karira mész árulni szerintem ezekből is lehetne addigra csinálni és biztos, hogy erre is lesz vevő :-)))
Mivel Te pesti vagy, még viszonylag gyorsan el is juthat hozzád .-)))
minimaxi
 
 


Orsi!
Az én áraimat itt találod: www.jub-art.gportal.hu

Nagy tételes csomagoláshoz sajnos nincs ötletem, de ha valakinek van, én is szívesen látnám Kép

Jubi

Kép
Kép
Kép
juborka
 
 


Arra gondoltam csomagolás ügyben, hogy fel kellene kutatni hogy hol lehet kapni azt a pukkantós buborékos műanyag fóliát, és hogy mennyibe kerül, de majd utána nézek és ha kiderítettem valamit akkor újra jelentkezem :-))))
minimaxi
 
 


Sziasztok!
Gratula mindenkinek amunkájához...már én is unom saját magam, hogy mindig ezt írom, de tényleg jók és ezenkívül én nem csinálok mostanság semmit. Ugyanis teljes a családi összkép én is elkaptam a gyerekektől a kórságotKép
Még papa tartja magát de ki tudja meddig! Tehát drága Koda ha ide mered engedni Gábort akkor az ajtóig kiküldöm Berut a cuccosért. Olyan 6 körül már itthon van szerintem és holnap is... De nem venném a lelkemre ha összesezdne itt valamit...tudod vírushordozó bárki lehetKép
Annyit nem ér 1 köcsög sem....mégha kíváncsi is vagyok már nagyon. meg úgysem tudnék vele mit kezdeni nekem is elég most a család+háztartás.
Én az oviba a képeket így raktam ki: a koktél szalis 500, a jegyzet alakú az 600 és a nagy az 700 ft. Szerintem ettől olcsóbban nem lehet adni... Üzletben sokszor 100 felett láttam de borzalmasak voltak!
Csomagolásnak én csak a celofánt tudtam eddig elképzelni, vagy ajándék tasakot amibe pont beleillik a kép..de így már lassan többe kerülne a csomagolás mint a kép...annyival meg nem kérhetünk többet nem?!
No most menek...
majd még visszanézek!
Mindenkinek jó alkotgatást!
abby
abby
 
 


Na lányok!
Felhívtam egy nagykereskedőt, Ők ilyen 120m2-es nagyságrendben házhoz is szállítják:-)))) Mondtam, hogy nagyon szeretnénk nagybani felhasználók lenni, de ez most még egy kicsit sok az igényeinkhez:-( Bár dolgozunk rajta, mert nagyon szeretnénk akkora tételeket eladni, hogy megrendelők legyünk náluk :-)))))
Szóval azt mondta, hogy akkor nagyobb mezőgazdasági boltban, vagy baumax, praktiket, stb. barkácsáruházakban lehet kapni méterben ezt a buborékos fóliát. Hivatalosan "légpárnás fólia" a neve :-)))
Csak hogy Ti már tudjátok, mert én buborékos fóliát kértem:-) de tudta miről van szó :-)
minimaxi
 
 


Sziasztok!
Akkorén szinte ingyen adom a képeimet! Kép Negyed szalvis 400.-, ha krétázott 450.-, különlegesen festett keretes 550.- és a dupla 850.-. Arról ne is beszélve, hogy ezt is sokalják. Pedig mennyi munka van vele!!! Kiönteni...festeni, ragsztani, lakkozni...csomagolni.. Ááá. Csak a hobbimat állja.! Kép
Én csak celofánba csomagolom, de nem viszem messzire őket. A képeket dobozba tesze és közéjük konyhai törlőkendőt rakok. Még egy sem sérült meg.

Nagyon szépeket alkottatok. Nekem nem volt kedvem a történtek után, hisz nagyon jó barátnők voltunk. Nemrég írtam mi történt. De már szoktam nevetni is! Kép
De most nézegettem, hogymiből it kellene csinálni. Csak gipsz nincs itthon. Na meg olyan szépen süt a nap, hogyha Geri felébred, akkor irány a séta!
Tényleg! Tettem fel Geriről képeket. Anyko Gerije2 címen! Elég vacak képek lettek, mert nagyon letömörítettem, de azért látható rajta a rosszaságom!

Most megyek,mert sok levelet meg kell írnom még!
Puszi!
Anyko

Kép

KépKép
anyko
 
 


SziasztokKép

Végignéztem ki milyen szépet alkotott mostanság, nagyon szépek lettek a műveitekKép

Nekem most néhány mécsestartóra jutott csak időm, mert Dani náthás és elég nyügi ahhoz hogy nem tudjak dolgozgatni csak éjjel.

Itt látható a három mécses

az elsőt odaadtam ajándékba a bababörzebelépőért amit kaptamKép Már szárad a következő darab, mert kiettem egy nagy gyümijoghurtot, hogy legyen újabbKép

A másik kettőt meg somlói galuska dobozába öntöttem amibe Dani joghurtos dobozait nyomtam bele (danonimo az egyes, ersmannos a négyes)

AkrisztiKép
Klasz az óra, mikor megláttam rögtön mondtam hogy az AuchanosKép az angyalkásat én is arra csináltamKép

MiniKép
nagyon ügyik a csemetéid, szépeket csináltatokKépKép


AbbyKép
jobbulást nektekKép

AnykóKép
ÖSzinte részvétem, és remélem mostmár minden rossz elkerül titeket.

ÁGi

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


Ági!

Nagyon tetszenek a mécsestartóid! Én is próbálkoztam, de nagyon randa lett és kidobtam! Kép Így ami nem nem, ne is erőltessem! Kép De a tieid nagyon tetszenek!!!! Ügyes vagy! És köszi az együttérzést!

Anyko

Kép

KépKép
anyko
 
 


Ági! Nagyon jók ezek a mécsestartók :-)))
Nagyon tetszik nekem:-)))
Anykó!
Szerintem te így éppen teljesen ingyen dolgozol:-(
Mert szerintem azokkal az árakkal sincs megfizetve a munka, amiket én írtam, de a Te áraiddal meg aztán tényleg ingyen van.
Én éppen a napokban gondolkoztam rajta, hogy kiszámolom, hogy gipszöntésestől mennyi idő egy kép elkészítése, és ha a leggagyibb óradíjjal számolok, (mondjuk pl. McDonalds-sal) akkor mennyi a munkadíj, de aztán elment a kedvem mert rájöttem, hogy valszleg akkora összeg jönne ki, hogy elmenne a kedvem az egésztől :-(.
És akkor még a repesztett és egyéb nagyobb melót igénylő munkákról szót sem ejtettem :-(
minimaxi
 
 


Anykó, MinikeKép
Köszönöm a dicséreteketKép

El is felejtettem mondani nektek, hogy voltam a bababörzén és láttam hogy elég sokan vittek ki dekup cuccokat. Mit ne mondjak volt köztük egy két elég bátorKépKép alkotó, ő hozzájuk képest mi mesterek vagyunk, pedig elég kezdőnek érzem magamKépKép Ilyenkor tudom igazán értékelni hogy ilyen jó kis csapatunk van és hogy megosztjuk az ötleteinket, tudásunkat egymássalKép

Ági

Off:
Mini: csak nem a DM Magyarország Kftnek dolgoztatok a boritékolással?Kép

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


Ági!
Nem a Dm-nek dolgozunk, hanem direktben csináljuk ezt egy régi kapcsolat alapján az egyik cégnek. Más munkákat is csinálunk nekik, és mivel azzal elégedettek, így került ide ez is :-)))
minimaxi
 
 

Vissza: Ötletek, tippek

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?