Azoknak a Szülőknek a jelentkezését szeretném, akik szintén a Madarász utcai gyermekkórház-rendelőbe járnak. Nem tudom mennyire hallottatok róla, de a két intézményt(Madarász-Heim Pál)"összevonták", így a rendelő szép lassan leépül(és ezzel együtt a kórház is!) és mi pedig szépen mehetünk át Pesten beteg gyermekeinkkel együtt a Heim Pál Kórház/Rendelőbe. Aki már volt ott, láthatta: milyen állapotú maga az épület és hogy hány fő "kultúrált "várakozását, ellátást tudja biztosítani az intézet. Lehet, hogy később változni fog..., de nekünk már most oda kell mennünk!
Mi a nagyobbik fiammal a diabetológiára járunk,("Privilégium", mert a Doktor úr csak a régi betegeit látja el még néhány évig, így előjegyzésre, teljesen korrektül lát el mindenkit)és a váróban eltöltött fél óra után szinte menekültünk onnan. A bőrgyógyászatot volt szerencsénk végignézni.(TÖMEG, néhányan(kb.30fő)széken, földön ülve, ordító gyermeküket próbálták megnyugtatni, miközben az ellátást"szervezni próbáló" Nővérke magát rekedtre kiabálta, és rendszabályozta a váró feleket. Nem tudom, hogy a jövő mit rejt, mit várhatunk, de ha a jövő felnövekvő nemzedékének ez a példa jut( visszafejlődés a 60-as évek felé), akkor mit várhatunk majd tőlük, hogy fognak minket ellátni? Ja és pont a gyerekeken spórolunk? A Madarász utcai rendelő még most is felújítás alatt van, és már végre kezdtük magunkat Európában érezni...most meg a Balkánra kerültünk? Csal egy példa: a hosszú folyosón, mely megfigyelésem szerint kb. 8-10 rendelésnek adott egyszerre helyet, mindössze 2 használható WC-t találtunk, és csapot-vízzel, kézmosásra alkalmas helyet viszont egyáltalán nem! És most nyár van! Mi lesz télen, amikor a betegségek megszaporodnak, a váróban szellőztetés nélkül, különféle betegek fognak összezsúfolódva topogni? És ezek után mi lesz a Kórházzal? Biztos helyről hallottam, hogy a "személyzet"(Orvosok, Nővérek, Kisegítők) menekülnek a süllyedő hajóról, mert nem biztos a jövőjük!
Hol van/lesz itt Európa?
Kérem segítsetek, fogjunk össze Gyermekeink érdekében!
Aláírást szeretnénk gyűjteni mielőbb és az ombudsmanhoz, felsőbb szervekhez szeretnénk fordulni!
Felháborodásom nagyon nagy! Remélem, bizom benne, hogy összefogásnak értelme, jövője lesz!
Naán Kata[/b]