Új privát üzeneted érkezett!

Szia Rita!
Én most járok a Kodolányira. Nem jól kezdődtek a tanulmányaim, mert abba az ominózus évfolyamba járok, akiktől elvették az első évet az évzárás után. De ettől eltekintve végülis jó élményeim vannak. Van, amivel nem értek egyet a sulival, de ez szerintem mindenütt meglenne. Ja, egyébként a közgazdász-gazdálkodási szakra járok. Nem azt mondom, hogy könnyű, de nem is annyira nehéz (ha eleget tanulsz). Vannak nagyon érdekes és könnyű tantárgyak, és vannak kicsit húzosabbak.
Nálunk a tanári karral gondban vannak, mert mi "specgazd-osok" vagyunk, ami annyit jelent, hogy mindannyian mérlegképes végzettséggel rendelkezünk, így sok a vita a tanárokkal (nagy könyvvizsgáló cégek dolgozói, adószakértők - jobban tudják az anyagot, mint a tanár).
Ja még valami, most, hogy egyre több iskolát vettek meg Bp-en, egy kicsit nagy a fejetlenség órarendileg, de lehet, hogy ez más iskolákban is így van.
Talán még annyi negatívum, hogy mi 220-an járunk egy osztályba, és az utolsó sorból már nem nagyon lehet látni a táblát, és ha az erősítő nem működik (ilyen is van), akkor nem is hallani.
De ezzel együtt szerintem nem rosszabb. Ha erre a szakra jelentkezel, szívesen segítek bármiben (akár az anyagokkal is).
Üdv: Bobo
Bobo
 


Kevdes Geri és Bobo!


Nagyon köszönöm a válaszotokat. Én most adtam be a papírokat, angol nyelvtanári és (vagy) idegenforgalmi szakokra. Azt írták, hogy a felvételi egy pályaalkalmassági. Az mit takar? Milyen nyelven van?
Sziasztok, Rita
ritasol
 


Szia Rita!
Nálam az a fura helyzwet van, hogy eddig mindenhol brit angolt tanultam, abból is nyelvvizsgáztam, szóval azt a nyelvtant hasznmálom (az Usa-ban akadt is ebbõl problémám, mert belekötöttek, hogy ezt vagy azt nem így hanem úgy kell mondani). A brit angol szerintem gyönyörû a fülnek, az én fülemnek is, viszont érthetetlen - számomra. Az amerikai angolt egy pillanat alatt megértettem, teljesen ráállt a fülem, és végülis megszerettem a hangzását is. Szóval, ha találnék egy ilyen sulit, az jó lenne, mert ténylegesen egyszerûbb a nyelvtana (jó kérdés, ezt talán nem nekem kellene megállapítanom, lévén nem tusdok angolul) - ezt még angol fordító barátaim is mondják. Na én pesdig igen lusta vagyok, néha "csak" középfokúzni szeretnék, néha felsõfokút tenni. Arról az álmomról ne is beszéljünk, hogy ha meglesz az angol középfokúm (csak meglesz egyszer), akkor újrakezdem az oroszt.
üdv
Zsóka
zsóka (zsók
 

 
 

Zsóka4

NAgyon örültem, mikor leveledet elolvastam, mert nekem is az angol mellett az orosz a másik nyelv, ami hajdanán angyon jól ment. VAn még egy középfokú német nyelvvizsgám is, de a németet semmire nem használom, nem is igen szeretem.Viszont orosz tanfolyamról enm nagyon hallani mostanság. Van egy szuper könyvem, azt szoktam néha forgatni. (almás könyv)
Rita
ritasol
 


Rita,
mijaza zalmás könyv? Kép
Szerintem azért akad egy-két nyelviskola, ahol tanítanak oroszt...
Hálistennek elég jó nywelvérzékem van, szóval talán nem is továbbtanulnom kellene,, hanem inkább nyelve(ke) tanulni. Egy barátom mindig monja, hhogy a felsõfokú angoljának sokkal-sokkal több hasznát veszi, mint valaha vette a diplomájának.
üdv
Zsóka
zsóka (zsók
 


Sziasztok!
Engem állandóan kirúgtak a Rigóból, amikor két év után visszajöttem az Usa-ból, hogy ez "amerikás" angol. Aztán original angol-angol embernél vettem iszonyú sok pénzért órákat, és így tudtam nyelvizsgázni. Igaz ez négy éve volt, s azóta állítólag nem olyan kőszívűek. szóval az amerikai angollal vigyázzatok!
Hanka
Névtelen
 


Igen Hanka errõl én is hallottam, de állítólag már tényleg változott a helyzet. Ha meg (vegyük a legjobb helyzetet) nagggyon jól beszélnék angolul Kép, akkor meg minek a nyelvvizsga papír? (Arra igazából akkor van szükség, ha a munkahelyed v. pl. egy fõsuli, egyetem megköveteli a bizonyítékot arról, hogy tényleg jól beszélsz, nem csak úgy mondod... Kép)
üdv
Zsóka
zsóka (zsók
 


A Rigo utca- angol nyelvtan tesztrol csak annyit, hogy egy Bekehadtestes amerikai haverommal egyszer kitoltettem egy kozepfoku nyelvtani teszet, es nem erte el az otven szazalekot. Sajna azonban, hogy Magyarorszagon csak az ottani vizsgat fogadjak el( nehany felvilagosultabb helytol eltekintve) pedig a TOEFEL sokkal jobban felmeri a nyelvtudast(szerintem). pedig a szamonkert nyelvtan nagy resze addig marad meg egy nyelvet tanulo ember fejeben, mig le nem vizsgazott. Amiota a felsofoku oktatasi intezmenyek is vizsgaztathatnak, azota tenyleg konnyebb a dolog, szivja is a fogat a Rigo utca.
Lehet, hogy egy kicsit elfogultnak tunok, de sok rossz tapasztalatom van az ottani "modszerekkel" kapcsolatban.
Udv
Eva
Eva
 


Sziasztok!
ma hallottam, hogy lóvári cigány nyelvbõl is lehet nyelvizsgázni és állítólag max három hónap alatt elsajátítható középfokon. akinek sürgõs az egytemhez, az keressen ilyen lehetõséget. két ismerõsõm az egytemrõl most csinált ilyen nyelvvizsgát és szeptemberben álltak neki.
Hanka
Névtelen
 


Sziasztok!

Akiknek közönségesebb (angol, német stb) nyelvbõl kell nyelvvizsga, figyelmébe ajánlom a Mûszaki Egyetemet. Nyelvvizsgájuk egyenértékû a Rigó u.-val, viszont a tanárok sokkal rendesebbek. (bár apró hátrány: novemberi nyelvvizsgám nyelvvizsgabizonyítványát még mindig nem lehet átvenni, bár ez nem rajtuk múlik, mert a Nyelvvizsga Akkreditációs Központ csinálná..)
Ildi
Pethes Ildikó
 


Hanka és mindenki,
én ugyanezt halottam az eszperantóról - igaz, ott azt, hogy egy év (anév) alatt lehet középfokon megtanulni...
üdv
zsóka
zsóka (zsók
 


Sziasztok!

Ami az eszperatntót illeti, azt tényleg meg lehet tanulni, akár negyedév alatt is. Régen volt egy könyv, 30nap alatt eszperantóul az volt a címe. A módszerrel, kitartással stb. akár 30 nap alatt is megtanulható, tényleg. Csak kérdés, hogy ezekkel a nyelvekkel, nyelvvizsgákkal mire mentek késõbb?
Ildi
Pethes Ildikó
 


Sziasztok!

Nem akarok vészmadár lenni, de mielõtt belefognátok az eszperantó és társai nyelv tanulásába, azért kérdezzétek meg az adott intézményt, hogy elfogadja-e abból a nyelvbõl a nyelvvizsgát. Pl.sok helyen csak és kizárólag ÉLÕ idegen nyelvbõl fogadják el a viszgákat, és az eszperantó nem az. Kép

ujka
ujka
 


Ildi!
Az eszeprantót talán tudják használni vmire... Itt igazából az a cél, hogy a dioplomájukat megkapják. Sajnos ismerek valakit, akinek rettenetes nyelvérzéke van, emellttt viszont iszonyúan tehetséges festõ, két évig egyfolytában próbált nyelvvizsgázni, de nem sikerült. Így a diplomáját sem kaphatja meg... Vagy vwegyük ugyanezt a szitut pl. egy dokival vagy egy jogásszal... Gondold el, lehet, hogy végig fantasztikus eredményeket produkált az egyetemen, ígértetes a leendõ aszakmájában, csak épp nincs ynelvérzéke. Ergo nem lesz diplomáéja sem. Gürcölt évekig, tanult, sok pénzt ráköltött a tanulásra, miádta a sulit, a leendõ szakmáját, és tessék...
üdv
Zsóka
zsóka (zsók
 


Az eszperantó nem lehet veszett fejsze nyele, mert a Polgár apuka különben nem tanította volna meg a lányainak. Róla pedig köztudott, hogy feleslegesett nem tanított nekik!

bigacsiga Kata
bigacsiga
 


Sziasztok!

Hajrá eszperantó! Úgy látszik sok pártolója van köztünk. Engem egy idõben érdekelt, de aztán elakadtam rajta, mert nem igazán futott a dolog. Akkoriban még rádiómûsor is volt heti rendszerességgel eszperantóul. Jó 10 éve nem foglalkoztam vele. Lehet, hogy azóta újra virágzik?
Ildi
Pethes Ildikó
 


Sziasztok Lányok!

A népszabadság tegnepi számában ezt a kis rövid cikket találtam:

Ingyenes képzés kismamáknak

Ingyenes továbbképzés lehetoségére hívja fel a Szociális és Csaláügyi Minisztérium (SZCSM) a gyermeküket otthon nevelo szülök, illetve a tartósan gondozásra szoruló hozzátartozójukat otthonukban ápolók figyekmét. A szaktárca szerint ugyanis a gyermekgondozás ideje alatt elavulhat a korábban megszerzett tudás, ezért az idoközbeni képzés nélkül visszatérok hátrányos helyzetbe kerülhetnek a munkaeropiacon. Ezért július elsejétol a gyermekgondozási segéllyel (GYES), a gyermekgondozási díjjal (GYED), a gyermekgondozási támogatással (GYET), valamint az ápolási díjjal otthon élok térítés nélkül részesülhetnek szakképzésben, átképzésben és továbbképzésben. A tárcca közleménye szerint az érintetteknek a képzési igényüket jelezniük kell a lakhelyük szerinti illetékes munkaügyi központban.

a forrás az MTI-ol származik
bigacsiga
 


Sziasztok!
Nem kamu ez az ingyenesség, én már két helyre is ingyen járok, egyik egyetem utáni szakirányúsodás, továbbképzés, a másik pedig egy tudományos fokozat. Minden ingyen, igen sokat köszönhetünk pl. a férjemnek, aki az OM-ben dolgozott...
Szóval lányok, már csak az elhatározás kell! Ja, és két isteni nagyi, akik vigyáznak a babámra!
Szandra
Szandra
 


Sziasztok!

Szandra, a szakvizsgáról beszélsz? Mert az szuper lenne, ha GYES alatt tényleg nem kéne fizetni érteKépKép
Mivel a pszichológusoknak és az orvosoknak (no meg a gyógyszerészeknek) egységes a rendszer, gondolom, ha neked nem kell fizetni, akkor nekem sem...

Üdv: Pele
Pele
 


Nem a szakvizsgáról, hanem pl. eü. managerképzõ, vagy PhD fokozat. A szakvizsgát nem lehet GYES alatt csinálni, mert ahhoz gyakorlat kell. De 1 évet betudnak.
Szandra
Szandra
 


Sziasztok!
a diákhitelről hallottatok?
Iderakoma linket, el lehet rajta gondolkodni.
[url=http://www.dhk.hu" TARGET="_top]http://www.dhk.hu[/url]
Szandra
Szandra
 


SZIa Szandra!

Hol tudom megnézni hogy hová jelentkezhetem és meddig?
Vagy bárhol lehet tanulni, ami állami iskola?
Akár nyelvet is tanulhatok?
Nekem nincs meg a tovabbtanulási konyv, és már nem is lehet kapni.

Maya
Névtelen
 


Sziasztok!

Nem jár(t) valaki a Kodolányi angol nyelvtanári szakára? engem most vettek fel, és szeretnék hallani róla valamit. Ugye nincs matek? NAgyon remélem...
Köszönöm, Rita
ritasol (ritasol)
 


Sziasztok!
Mit tudtok erről az ingyenes továbbképzésről? Csak főiskolára és egyetemre vonatkozik? Én most adótanácsadóira járok - arra szerintetek lehet érvényesíteni? Hol tudok ennek utánanézni?
Egyébként hadd dicsekedjek, és egyben buzdítsalak Titeket továbbtanulásra. Nekem sikerült a záróvizsgám, 4-es lett a diplomám! Pedig statisztika vizsga előtt 2 nappal szültem (még az elején), és két gyerkőc van. Szóval tényleg csak elhatározás (no meg egy kis szervezés) kérdése!! Hajrá mindenkinek!!!

Rita!
Én a Kodolányin végeztem, de közgazdászként. Nézd meg a www.kodolanyi.hu honlapot, hátha választ kapsz a kérdésedre. Ha valamiben azért tudok, szívesen segítek

Üdv: Bobo
Bobo
 


Szia Ujka!
Most olvastam visszamenőleg el a leveleket, és olvastam, hogy az eszperanto valamelyik iskola szerint nem élő nyelv. Nos én ma kezdtem el járni egy tanfolyamra, és elmondta az oktató, hogy ezeknek a hitetlen iskoláknak az eszperanto szövetség be tudja mutatni a Műv.Minisztérium igazolását, mely szerint igenis élőnyelv.
Bár szerintem a jövőben nem sok hasznát fogom venni, de a diplomát mielőbb át szeretném venni, így elkezdtem ezt. Kiváncsi vagyok, mikora lesz mehg!
Üdv: Bobo
bobo
 


Sziasztok Lányok!

Ezt a A BaBaPontHu hírlevele- ben olvastam:

Osszel szeretnénk elindítani egy online angol nyelvtanfolyamot (kezdo illetve középhaladó szinten) tgys-en, gyeden és gyesen lévo kismamáknak.

A kezdok heti 3-szor, a középhaladók heti 2-szer 15 perces mikrofonos foglalkozáson (ez egyéni) illetve 30 perces tanári vezetéssel történo közös nyelvtani foglalkozáson+chat (Net Meeting) vehetnének részt, ezenkívül otthon végezheto feladatokat kapnának, amit egyéni tempóban lehet feldolgozni és kijavítva e-mailben kapják vissza.

A tanfolyamok 3 hetesek lennének (utána újabb 3 hetes stb.), mindig este 6 illetve 8 után, a kezdo 3 hétre 4800 Ft-ba a középhaladó 3200 Ft-ba kerülne.

Mivel úgy tunik, hogy elég sokan jelentkeznének, kérjük, hogy akit érdekelne a dolog, az jelezze e-mailben ( info@babapont.hu ). Jelezzétek azt is, hogy milyen idopont lenne a megfelelo.

http:/www.babapont.hu
bigacsiga
 


[url=http://www.babapont.hu" TARGET="_top]http://www.babapont.hu[/url]
Névtelen
 


Sziasztok Lányok!


Ingyenes képzés kismamáknak

Ingyenes továbbképzés lehetoségére hívja fel a Szociális és Csaláügyi Minisztérium (SZCSM) a gyermeküket otthon nevelo szülök, illetve a tartósan gondozásra szoruló hozzátartozójukat otthonukban ápolók figyekmét. A szaktárca szerint ugyanis a gyermekgondozás ideje alatt elavulhat a korábban megszerzett tudás, ezért az idoközbeni képzés nélkül visszatérok hátrányos helyzetbe kerülhetnek a munkaeropiacon. Ezért július elsejétol a gyermekgondozási segéllyel (GYES), a gyermekgondozási díjjal (GYED), a gyermekgondozási támogatással (GYET), valamint az ápolási díjjal otthon élok térítés nélkül részesülhetnek szakképzésben, átképzésben és továbbképzésben. A tárcca közleménye szerint az érintetteknek a képzési igényüket jelezniük kell a lakhelyük szerinti illetékes munkaügyi központban.

a forrás az MTI-ol származik
bigacsiga
 


Bobo!

Úgy látom a Kodolányira jártál. Engem most vettek fel gazdálkodási szakra. Gyesen vagyok, de úgy tudom náluk ez nem számít, nem ingyenes az oktatás, fizetni kell a "tandíjat". Érdekelne, hogy van-e náluk vmilyen idegennyelv oktatás -nem nyelvszakosok számára-, és ha van külön fizteni kell-e érte. Úgy látom Te eszperantóval próbálkozol, ezek szerint ezt is elfogadják?
gyöngyöske (gy&
 


Szia Gyöngyöske!
Sajna a tandíjat nem téríti a minisztérium, mivel ez egy magán-fősuli. Hiába mentem még ombudsmanhoz is, elküldtek ilyen jellegű igényemmel. Viszont a részletfizetést mindig megkaptam (pedig elvileg csak kétszer járt volna), így az egy kicsit könnyített az anyagiakon. Idegennyelv oktatás a tanrend keretében nincs a főiskolán, de külön be lehet fizetni a tanfolyamaikra (a sulin tartják), és már van vizsgáztatási joguk is, így talán egy fokkal könnyebb. Igen, az eszperantót is elfogadják!
Ha bármi kérdésed van (vagy esetleg tételekre, jegyzetekre van szükséged), szívesen segítek!
Jó tancsizást! Üdv: Bobo
Bobo
 


Szia Bobo!

Köszi a gyors választ. A felajánlott segítséggel (tétel, jegyzet) vszínű élni fogok.
Egyébként én úgy olvastam, hogy az ingyenesség az alapítványi fősulikra is vonatkozik. Ami eltérő a törvény szövegében az a "tandíj" szó. Legalábbis amit küldött a fősuli tájékoztatót, ill. számlát azon "Képzés-fejlesztési térítési díj" szerepel. Ezzel kapcsolatban máris van kérdésem. A számlán 3 tétel szerepel:
1. Beíratkozási díj - ez o.k.
2. Oktatást kiegészítő szolgáltatás - nos ez mit takar, és ezt is fél évente kell fizetni?
3. Képzés-fejlesztési térítési díj - gondolom ez a "tandíj" (vagy a 2. és 3. pont együttes összege teszi ki a "tandíjat?)

Másik kérdésem a számítástechnikai oktatást érinti. A kiküldött tájékoztató szerint lehet választani:
- Szövegszerkesztés
- Prezentáció és grafika
- Táblázatkezelés
közül. Gazdáslkodási szakos hallgatók számára az utolsót ajánlják, de én inkább a középsőt választanám. Kérdésem, hogy melyikben (csak a két utolsó érdekel) mit oktatnak, milyen programokat, stb.
Te levelezőre,v. nappalira jártál, ill. Székesfehérvárra, v. Bp-re?
Bocs a hosszú levélért.
Az adótanácsadói hogy megy?

Gyöngyöske
gyöngyöske (gy&
 


Szia Gyöngyöske!
Bocsi, hogy most ilyen sokára válaszolok, de valahogy olyan gyorsan telik az idő, semmire nem elég.
Alapítványi főiskolákhoz nem jár (legalábbis nekem mindenütt így mondták, írták). Nekem tandíjként küldték a számlát, így a térítési díjjal kapcsolatban nem tudok válaszolni.
A számítástechnikai oktatásuk nálunk nudli volt. Két nap volt, a második nap vizsgáztattak. Nem lehetett választanunk, nekünk szövegszerkesztés volt. Egy levelet kellett begépelni, megformázni a megadott paraméterek szerint.
Én levelezőre jártam Bp-re.
Adótanácsadói menne, de a nyelvvizsgával gondjaim vannak (tanulni kéne).
Üdv: Bobo
Ui: amikor kellenek az anyagok, inkább e-mailben üzenj, mert ide ritkábban jutok fel.
Bobo
 


Szia Bobo!

Köszönöm a választ. Megkezdődött a suli. Volt informatika is, egyetértek Veled.
Ha szükségen lesz vmire még, jelentkezek.
Üdv: Gyöngyöske
Gyöngyöske
 


Sziasztok,

Engem foleg az erdekelne, mint ami a cim is, hogy lehet birni a tanulast egyszerre terhessegel, illetve szules utani helyzettel. Most kezdem meg a masodik fosulimat, de mar ideje lenne egy babanak is. Van ilyen tapasztalatotok?
Sajnos, en is magan fosulira fogok jarni, es erdeklodtem, hogy ezt fizetnem kell, mert csak az allami sulikban lehet beadni kerelmet a torveny szerint.
Nincs megis valami kiskapu, ha ugy alakulna, hogy gyerek is lesz (amit persze egyaltalan nem bannek)?

Elore is koszi, T-Sea
T-Sea
 


Szia T-Sea!

Amint azt már többen írták, lehetséges. Én az elsõ gyermekemet harmadév után szültem, az ikreket ötödév után, kihagyás nem volt. Azaz mindkét terhességem egyetem mellett zajlott, a második tetézve a nagyfiammal.
Ami szerintem döntõ: van-e, lesz-e segítséged. Aki vigyáz a babára, besegít a házimunkába, durván fogalmazva a kritikus idõkben totál megcsinálja a házimunkát. Ha igen, akkor minden más megoldható.

Sajnos a magánsulik anyagi kiskapujait nem ismerem, ebben nem tudok segíteni neked.

Ildi
Pethes Ildikó (pethesildi
 


Kedves T-Sea!

Lehet.
Én az ELTE-re járok estire. Negyed éves vagyok, a kislányom 2,5. Egy évet ugyan halasztottam és néha nagyon nehéz volt, de határozottan lehet, sõt kell is, mert az ember egy kicsit kimozdul a GYED alatt, más emberek, más problémák veszik körül.

Jó tanulást:
Garam
Névtelen
 


Kedves Ildi es Garam,

Koszi a valaszokat, en is igy gondolom, hogy legalabb mas kozegben is van az ember. Ez jo a mamanak es babanak is szerintem. Csak a koltsegteritest nem tudom hogy fogom birni, remelem lesz arra is valami megoldas majd. A GDF ugyanis talan nem annyira a szocialis jellemzoirol hires, de kiderul.

Udv, T-Sea
T-Sea
 


OFF
Szia Garam!
Olyan régen láttalak a Babaneten! Hogy vagytok? Ubika? Milyen a munka?
Ha még emlékszel rám és van kedved, írjál!
juditsun@freemail.hu
Üdv: Judó, Zalán anyukája
Judó
 


OFF
Judó, írtam Neked az üzenõfüzetbe, majd írok levelet is.
Pussz: garam (meg Ubi, meg UbiPapa)
Névtelen
 


Én az utólsó évben szültem a Kisfiamat, egyéni tanrenddel folytattamm, ami azt jelentette órára nem kellett járni, csak heti egyszer tanárokkal konzultálni, akkor fogtam a gyereket buszra ültem, és ment minden. Nem volt segítségem, mégis ment. Nem halasztottam, meg lehet csinálni, még nappalin is látjátok? Ha kihagy az ember csak nehezebb utána szerintemKép
léda (léda)
 


Sziasztok!
Nálunk, ha manócska idoben születik (január), akkor 7 hónapos lesz, mire havi 3 napot kell majd engem nélkülöznie.
Pécsre vettek fel, levelezore. Hogy bírja ezt a három napot a baba, a mamáról ne is beszéljünk?
Most halasztottam egy évet a decemberi és januári vizsgaidoszak miatt. Nem igazán lenne szerencsés a vonaton szülni. Na, meg rettenetesen vizsgadrukkos vagyok.
Tapasztalatok sokat segítenének.
Köszi. Chris
Chris
 


távoktatás, internet
[url=http://www.eduweb.hu/vitalitas/" TARGET="_top]http://www.eduweb.hu/vitalitas/[/url]
bigacsiga
 


szia Chris!
Én is Bp.-en élek és a pécsi egyetemen tanulok humánszervezõ DL szakon.Tavaly szept.-ben a fiam 8 hónapos volt, mikor elkezdtem és még napi 2-szer szopizott.A dolgot úgy oldottuk meg, hogy jött a mami, hûtõben a tejcsi, én pedig a szálláson este és reggel kifejtem a tejet,hogy ne gyulladjanak be a melleim.A kicsi jól megvolt én persze mindig rá golndoltam, de õk még olyan kicsik, hogy nem rázza meg õket ez a pár nap. Az egyik csoporttársam viszont most dec.-ben szûlt és nam tud lejárni a konultációkra, de küldjük neki az anyagokat és majd jön vizsgázi(az apukával és a babával), szóval megoldható, bár nem egyszerû. Te milyen szakra felvételiztél?
Szia: Adri
Adri
 


Szia Adri!

Hát nem lesz egyszerû az élet. Pécsre a jogira másoddiplomásként DL-re fogok járni.
Köszi az információt.
Üdv. Chris
chris
 


Szia Chris!
Ha nem is egyszerû, de jó és hasznos! Ha másod diplomára jelentkeztél, akkor egyrészt már tudod, hogy mivel jár egy egyetem, másrészt hiába imádom a fiamat, de kellett, hogy másról is halljak, beszéljek, tanuljak és ez kiegyensúlyozottabbá tesz, ami neki is jó! Egyébként pedig belefér az ember idejébe, és miért ne töltenénk el ezt a 3 évet még hasznosabban. Szerintem munka mellett tanulni sem könnyebb, mégis sokan megtették már.
Egy egy konzultáció után nagyon örülünk egymásnak Ádival és azt a pár napot könnyen ki lehet bírni. Nekem tavaly a vizsgaidõszak végére fogyott el a lelkesedésem, mert akkor már láttam Ádin, hogy neki is sok, és én is szerettem volna több idõt vele lenni, de megmagyaráztam magamnak, hogy ennyire lehetek önzõ, hiszen más ilyen korú gyerek már bölcsibe jár, és õk még kevesebbet látják egymást.
A család tud segíteni?
Már volt konzultációd?
Te is Pestrõl jársz?
Szia: Adri
Adri
 


Sziasztok!

Nekünk 3 gyerekünk van, férjemnek 2, nekem 3 diplomám. Engem mindenki csodabogárnak néz -jobb esetben csak annak. Június kp.-én volt 2., végén pedig a 3. államvizsgám, július végén pedig született a fiunk. Hát így utólag, kicsit tényleg rázós volt az a hónap... Szerintem minden megoldható, csak nem árt egy-két használható rokon... Megígértem a szüleimnek, hogy most kihagyok egy félévet -többet nem mertem garantálni, mert már most hiányzik a suli. (Ill. nem konkrétan a suli, valójában soha nem tudtam igazán azonosulni a hagyományos anya-háziasszony szereppel, és nem is akarok. Szerencsére a férjem ezt maximálisan megérti. Ennek ellenére gyerekeink nem lettek lelkisérültek, sõt!...) Amúgy 75-ös vagyok, férjem 69-es, késõbbre teveztük a gyerekeket,de ma már egy cseppet sem bánom, hogy így alakult a dolog...
Mindenkinek ajánlom, hogy használja ki a lehetõséget, hogy gyerek mellett ingyen tanulhat, mert ki tudja, meddig marad ez így... Én egyszerre 2 helyre jártam másoddiplomásként, és kb. 500.000 Ft-ot "spóroltam" így. (Ha fizetnem kellett volna, akkor kimaradnak a sulik...)
Bármilyen kérdésre szívesen válaszolok!... Kriszti szkitty@freemail.hu

UI.: Úgy néz ki, hogy a regisztrációhoz kevés a tudásom, tudnátok "súgni"?
Névtelen
 


Szia!
E-mail-ben kell regisztrálást kérned, itt kell megadni leendõ azonosítód, és jelszavad.
Sok sikert
Zsomimama
zsomimama (zsomimama)
 


Sziasztok,
a következõ hirdetés-féle az index egyik topikjában volt:

Én egy képzõ intézménybõl írok, ahol tanfolyamokat szervezek.
Életbe lépett egy jogszabály, miszerint a GYES-en, GYED-en lévõ hölgyek képzését 100%-ban támogatja a Munkaügyi Központ.
Jelenleg több képzést indítunk be a kismamáknak, amelyekre szivesen várom ezúton is a jelentkezõket.
A következõ középfokú és emelt szintû államilag elismert szaktanfolyamokat indítjuk:
Minõségbiztosítási szakelõadó, személyügyi ügyintézõ, személyügyi gazdálkodó, társadalombiztosítási ügyintézõ, irodavezetõ, gazdasági informatikus, szoftverüzemeltetõ, számítógép-kezelõ, angol-, és német nyelvtanfolyamok.
Várom jelentkezéseteket!

namármost, azt (innen a babanetrõl) én is tusdtam, hogy felsõfokú tanulmányokat támogatnak. De hogy szakképzést adó, ill. níyelvtanfolyamokat is táémogatnak, ez nekem új. És meg kell mondjam, nagyon örülök neki. Ui. én nyelvet akarok (tovább) tanulni. Nem tudjátok, hogy van ennek a menete? Mehetek abba a nyelviskolába, ahováé akarok? vagy "csak" egy ilyen szakképzõ suliba,a hol van tanfolyam, meg nyelvoktatás is?
köszi
Zsóka
Zsóka (zsóka)
 


Zsóka!

Na ez azért enyhe túlzás, hogy 100%-ban.
Menj be a kerületileg illetékes központba.

Amikor én érdeklõdtem akkor az volt a válasz:

Csak azt a tanfolyamot támogatják ahol nekik szerzõdésük van azzal az intézménnyel.
Csak akkor támogatják ha még nem kezdted el, ha már elkezdted akkor nem.
A tanfolyam díjából bizonyos %-ot neked kell fizetni.
Minden kerületben más más lehetõségek vannak, de sajnos csak oda mehetsz ahova tartozol.

Ha bemész és érdeklõdsz írd már le te is a tapasztalatodat. Köszi.

szia

bigacsiga Kata

Ui: Egyszer a nyáron én már beírtam ezt a hírt, de senki nem reagálta le. (Bocsi, kevesen) Mindenki inkább az állami oktatásról beszél.
bigacsiga
 


Igen bigacsiga, tényleg írta vki, hogy csak azt, ahol szerzõdésük van.
Még nem kezdtem el, állítólag a gyerek másfél éves kora utáén lehet (ezek szerint ez is olyan, mintha dolgzonék???) Meg hogy heti húsz óránál több nem lehet???? Hétfõn telefonálok, aztán majd megtudok mindent remlélem.
Az kár, hogy nem száz százalékot, de végül is annak is örüljünk, ha csak a felét, még így is jobban járunk, mintha az egészet nekünk kellene fizetni...
Majd megírom, mi a helyzet.
üdv
Zsóka
Zsóka (zsóka)
 

Vissza: Errõl - arról

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?