Sziasztok!
A címtől kicsit off, de ahogy olvaslak benneteket, folyton kísértést érzek, hogy ideírjam az én történetem.
Kicsit hosszú les, előre is bocs.
Mindig is szerettem volna csinos lenni. Sajnos, az alkati adottságaim nemigen vannak meg. Nem vagyok NAGYON hízásra hajlamos, de kicsi a mellem és szűk a mellkasom, ehhez képest elég széles a csípőm, nagy a térdcsontom, görbe a lábam és vastag a bokám. Kiköpött olyan, mint apámé, szóval genetikai adottság. Azért ne egy Quasimodóra gondoljatok, ezt egy modelltesthez képest mondom.
Tinédzserkorom óta állandóan fogyókúrázom. (Úgy vettem észre, sokan TUDATALATT azt remélik, hogy a súlyvesztés orvosolja az olyan alkati problémákat is, mint az enyém. Amikor az ember soványságról álmodozik, lelki szemei előtt mindig egy bombázó lebeg, függetlenül attól, mi az elérhető valóság.)15 évesen anorexiával kórházban is voltam (éppúgy, mint Réka). De a vékonysághoz ezután is ragaszkodtam, tartottam a súlyom (50 kg 164 cm-hez), amihez továbbra is újra- és újra fogyókúrára volt szükségem. Ez amúgy elég sok időmet elvette, mert a fogyókúra eléggé önmagával foglalkozóvá teszi az embert, folyton csak a kaján jár az esze, meg hogy mit kell tennie a súlyáért, meg hogy milyen jó lesz, majd ha csúcsformában lesz. Gyakorlatilag ez az igen-igen tartalmas életforma
töltötte ki a szabadidőmet.
A férjem előtti barátom igen fontosnak tartotta a jó testet. Imádtam, kedvéért heti kétszer aerobikra, egyszer kondizni jártam. Volt egyébként látszatja is, tényleg. Az életterem viszont még jobban beszűkült. Nem is csak a tornára fordított időről van szó, hanem, hogy minden ekörül forgott, de amikor nem, akkr meg a frizura és a ruhák körül, hogy minél inkább tetsszem neki. Utólag visszagondolva azt kell mondjam, még a munkámra is kihatott. Az életem ebből állt: Hány felülés kell még, hányra megyek kondzni, milyen ruha, mennyibe kerül, honnan szerezzek rá pénzt, hÁNYKOR KELJEK, HOGY HAAT TUDJAK MOSNI... stb. Tényleg, ezért érdemes élni???? Így?
Persze, ezt akkor nem vettem észre. Egy nap aztán a baátom kidobott, az indoklás az volt, hogy nem elég feszes a testem. Javára szóljon, hogy elég nehezen húztam ki belőle.
Nos aztán megismerkedtem a férjemmel. Hihetetlen jó volt, hogy folyton azt éreztette velem, nem számít, hogy hogy nézek ki, MÁR SZERET, és ezen nem tud változtatni, ha kicsit hízok, ha nincs ruhám, ha pattanásaim vannak, stb. Ő maga mondta azt, amit ti. Hogy hogy képzelem, hogy ez változtathat ilyesmin? Írtó megnyugtató volt.
Aztán jött a terhesség és a szülés, ami további felismeréseket hozott. A Másikkal, nevezzük F-nek, el sem tudom képzelni, hogyan csináltam volna végig. F biztos nem kívánt volna terhesen, ezt kizártnak tartom. Ami biztos depresszióssá tett volna. F-t nem mertem volna behívni apás szülésre, hiszen az sok minden (felemelő, csodálatos), de nem esztétikus. F biztos hányt volna, én meg szégyeltem volna magam, amiért ilyen "csúnyán szülök". F biztos nem viselte volna el, hogy legombolt melltartóban, csöpögő mellel szaladgálok a szobában, mert a gyerek üvölt és nem lehet letenni. Ha F a párom, amit így gyerekkel el sem tudnék képzelni, biztos nem szoptatnék másfél évig, mert F nemgen nézné jó szemmel, hogy egyre jobban lóg a mellem, ahogyan a gyerek lépten nyomon beleszív. F már rég elhagyott volna amiatt, hogy rajtam maradt 8 kiló fölösleg, amit nem tudok és egyelőre nem is akarok erőszakosan leadni, mert szoptatok, és mert - ahogyan Répahelyett nagyon jól összeszedte - hulla fáradt vagyok minden nap, és az egész napos koncentráció nem nagyon fér össze a kisgyerekneveléssel. (Vagy lehet, hogyha F volna az apa, már rég nem szoptatnék, és nagymama foglalkozna a gyerekkel, mert én kötelezőnek érezném, hogy magammal foglalkozzak. Mert különben nem lesz Apa.) A hajam sem érek rá minden nap megmosni, pedig ráférne. De a férjem szerint ennél fontosabb, hogy a gyerekkel foglalkozzak, és hogy szeretjük egymást.
Majd ha egy kicsit lazul a tempó, majd akkor foglalkozzak ilyesmivel, mondja. Én neki mindenhogy tetszem, mondja. Nehogy fogyókúrázzak! Honnan volna akkor erőm? - mondja. Érdekes, mióta terhes lett a feleségem, egyszerűen vonzódom az asszonyosabb testhez - hallottam fél füllel, amint egy babanézőbe jött barátjának mesélte.
És én olyan de olyan hálás vagyok, hogy az előző hapsim dobott a "pudvás seggem" miatt!
Szóval ezt akartam csak leírni.
ZZ