Sziasztok!
Hú Bogi, ez jó érzés lehetett! Az Andrisos jelenet meg aranyos "hol a gyerek?!" Emlékszem nálunk is volt hasonló
Szerintem az simán lehet, hogy mondja a labdát, és ezek után majd mást is, lassan. Vannak olyan gyorsabban tanulók akik 1 éves korukra már mondanak néhány szót és simán szaladnak. Lehet Bazsi is ilyen kis géniusz
Na majd lemeózzuk
Eszti, te tudsz hétvégén is netezni?! Szupi.
Seriff, holnap valószínű kimegyünk, még nem tudom mikor. És majd megnézzük a Zsebi bútorait is járgányát is
A védőnő meg megnézi van-e nállatok hideg-meleg víz, és Zsebinek külön hálóhely, ami persze nem létszükséglet
A kalács amit én sütöttem, az kakaós fonott kalács, olyan reggelire, uzsonnára való,tejjel kakóval kávéval, ízlés szerint
és én nem vagyok egy édesszájú, de ezt nagyon-nagyon szeretem.
Eszti ez is olyan dagasztós, ami abból áll, hogy az alapanyagokat összegyúrod egy tálban, majd belisztezve, letakarva félre teszed 30-40 percre meleg helyre kelni. Rém egyszerű
3/4 kocka elesztot megfuttatunk 2 dl langyos cukros tejben.
Teszta: 3 evokanal cukor, fél teáskanal só, 2 tojás sárgája, 3 kanal olaj. Kb 40 dkg liszt (ha nem eléggé nyujtható akkor még tegyél bele lisztet, hogy ne tapadjon). Ezt jól kidolgozzuk.
Krém: 10 dkg margarin vagy vaj, 10 dkg porcukor, 1 cs vanilias cukor, 2 kanál kakaó, pici fahéj. Ezt jo kremesre keverem.
A tesztat 3 felé osztjuk, kinyújtjuk, megkenjük a kakaós krémmel. Egyenként feltekerjük és a 3 kigyót összefonjuk. Tojassal megkenjük es vagott mandulával vagy dióval megszórjuk. Tepsiben felórat pihentetjük. Én sütőpapírra szoktam tenni.
180 fokon sütjük amig megbarnul. Ez nekem kb 40 percig szokott tartani.