Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

TIMI: Nagyon édes ez a kis viziló, gondolom a kislányodnak is tetszik.
Mi lesz a következő állatka?

ANYAPOC: Hát igen, ha jó fogorvost akarok és jó munkát is azt megkell fizetni. Ez most egy tömés volt. Kiesett egy régi tömésem ami persze amalgán volt és azt kelett kitisztitania és fehérell tömte újra. Kb: másfél órát ültem a székben, de megbízom a munkájában mert felénk egy jó fogorvonak tartják.
A munkánk? Irodatechnikával foglalkozunk. Pénztárgépek, másológépek, kellékek.stb. értékesítésével és javításával. Igazából az én szakmai végzettségem női-ruhakészítő. Egy darabig dolgoztam is a szakmámban és nagyon szerettem és szeretek is varrni és újdolgokat tervezni is, de sajnos nem igazán van már kereslet a varrónőkre. Azért meg hogy egy zippzárt bevarrjak vagy nadrágot beszűkitsek egy vállalkozást nem ér meg fenntartani. Így átkerültem a páromhoz és jövök megyek ügyeket intézek.
Mostanában pedig azon gondolkodom,hogy elvégeznék egy olasz nyelv tanfolyamot és egy pszihológiai tanfolyam , de még másután is érdeklődöm. Sok mindent szeretnék csak az időmet egyenlőre nem tudom beosztani úgy, hogy még a kisfiamra és a háztartásra is jusson. De, ami késik nem múlik, ahogy az okosok mondják.
Szóval ez van.
Az oviba ma úgy mentünk, hogy egy kicsi könnycsepp volt a szemében manónak és - anya, nem akarok oviba menni- mondatok hagyták el pici száját. A csoportszobánál már huncutkodott és az óvonénihez is mosolyogva szaladt. Így én is jó kedvel jöttem el és mikor mentem érte már mondták, hogy semmi baj nem volt és jövőhét közepétől már ott is ebédelhet.

Kérdésem lenne: van egy mintám amit most varrok és a tükörképét is kellene varrnom de memtudom hogyan másoljam át a mintát. Ti mit csináltok ilyen esetben?

MÁK: Hova tüntél????

Kép



móni
bedmona
 
 


Képek:

A gyerekszoba:
Kép

A gyerekek:
Kép

A nappali:
Kép

A konyháról majd inkább akkor teszek fel képet, ha nagyjából rend lesz! :oops: Meg kívülről is csinálok, csak ma reggel nem jutott eszembe.

Na, mit szóltok? Sajna nem sok minden látszik, de azért valami talán.

Brigi

Kép

Kép
pbrigi
 
 


Móni :)

Nagyon ügyes a kisfiad az oviban. De te is ügyes vagy, mert ehhez az is kell, hogy legyen benned elég bizalma, hogy ha most el is mész, akkor is visszajössz érte.

Sztem a legtöbb képszerkesztőn van tükrözés parancs. Ha átküldöd a mintát én szívesen megfordítom, ha neked nem sikerül. De csinálhatod azt is, hogy lemásolod pauszra, vagy valami átlátszóra és aztán fordítva teszed a másolóba és újramásolod, vagy le sem másolod, hanem fordítva használod!

Brigi

Kép

Kép
pbrigi
 
 

 
 

pbrigi: Megy a levél mintákkal! :-)
Egyébként nagyon irigyellek, hogy sikerült beköltöznötök! :-) Én is azt hittem, hogz szeptember végén költözünk, de jó ha november lesz belőle :-( Nekem tetszik, ami látszik :-) Mindenképpen csinálj képet majd kivülről is!!!

bedmona: A következő a családi kupaktanács(eddig a férjem és én alkotjuk, mert Dorka rámutogatós módszere még nem következetes :-) ) szerint egy zsiráf lesz, de előtte a Micimackós magasságmérőt akarom megcsinálni!

Ovival kapcsolatban gratulálok, igaz, hogy nekünk még odébb van a dolog, de remélem hogy nálunk is ilyen gördülékenyen megy majd!

Timi



Kép
ttimi
 
 


Sziasztok!

Brigi

Szuper a lakás,látom már belaktátok :wink:!Jöhet a kinti kép!!!!

Timi

Én is elkérhetném a mintát???? bataveronika@gmail.com
Kösziiiiiii!

anyapoc
 
 


Sziasztok Lányok!

Brigi Klassz lett a lakásotok! A gyerekszoba csúcs!:)Remélem egyszer mi is eljutunk odáig, hogy külön legyen a lányka:).

KépKép
KépKép
makviraga
 
 


Sziasztok :D

Bocsi, hogy így eltűntem, de még mindig a koncert. De holnap lemegy és majd jövök sűrűbben.

Brigi
Nagyon klassz lett a ház!!! :D Többi képet is nagyon várom!
Lányok édesek! :D

Na most csak ennyi voltam.

Puszi :D

Orsi

avocado
 
 


Sziasztok!

Sajnos ma is sírtunk az oviba, de ismét nem tartott sokáig. Nemsokára megyek az első szülőire az oviba és csak bekukkantottam.

BRIGI: Nagyon hangulatos és meleg a gyerekszobátok. A nappalit nem akartátok színesre festeni? Nagyon tetszenek az ablakok és a parketta. Kiváncsi vagyok milyen kívülről a házatok.

AVOKADO: Nálatok hogy megy az ovi?

Lányok töltöttem le egy Magyarország térképet és arra gondoltam mindenki bejelölhetné, hogy hol lakik. Így egy kicsit vizuális képet kapnánk arról, hogy ki merre él. Csak e-mail címre küldeném tovább a képet így idegenszemek nem látnák. Mit szóltok?

Hoztam pár képet arról hogy mekkora volt a Duna áradáskor és a hétvégén voltunk keresztelőn és .... na mindjárt meglátjátok.

Kép
itt még nincs kint a víz...

Kép

Kép
eddig jött ki a víz. Szerencsénkre.

Kép
egy vad oroszlán portré...

Kép
és a kis angyalkám.

Kép
náluk voltunk keresztelőn.

Kép
ezt akartam mutatni. Baba torta marcipánból és nagyon finom volt.
Aki keresztelő elött áll ez jó ötlet akár ajándékba is.

Kép
a két kis unokatesó.

puszi. sziasztok.

Kép



móni
bedmona
 
 


Sziasztok :)

Hol jártok? Csak nem szorgalmasan hímeztek?

Móni :)
Látom azért kiskutyád is van a kisoroszlán mellé! :) :) :) Nagyon helyesek a gyerekek. Az unokatesó is valami tündér.
A régi lakásunkban egy fal sárga volt, az előszoba meg narancssárga. A színes falak annyira hamar koszolódtak, hogy most nem akartam. Majd meglátom, később talán. Csak most nem volt kedvem hozzá. Meg a fehér világosabb. De a gyerekszobát meg kifejezetten melegre akartam, ott ezért lett a szín. De sztem a többi rész is jobb lesz, ha lesznek szőnyegek, függönyök, lámpák, és az a sok minden, amire most egy fityingünk sincs.
A parkettánk meg laminált olcsóság, de így utólag jobb is (nem volt pénzünk jobbra), mert a csajok mindenféle dolgokkal (pl. bútorok) rodeóznak rajta. Jobb, hogy nem 15e forint volt m2-e. :roll:
De a kedvencem továbbra is a terasz, csak arról még mindig nincs kép.


Timi :)
A mintát megkaptam. Köszi! Mekkorák lettek ezek neked? Nagyon soknak néz ki így elsőre.
A magasságmérővel meg hajrá, de még soká lesz, hogy eléggé nyugton is marad a lánykád, hogy meg tudd mérni mekkora. :wink:
Én egyszer cipőméretvételhez próbáltam őket egy helyben tartani, hát nagy röhögéseken kívül nem sokat értem el. :)

Na dolgozgatok tovább.

Brigi

Kép

Kép
pbrigi
 
 


Sziasztok :D

Sajna még mindig csak bekukkantok, mert iszonyú fáradt vagyok.

Móni
Az ovival minden ok, reggel tök vidáman szalad be és ebéd után sincs gond, ma pl.kicsit később értem oda és türelmesen ült a padon a drágám, nem is sírt. Szóval teljesen beszokott, az ovónénik is ezt mondták. :D Különben két tüneményes ovónénink van és a dadus is egy tündér, szóval mázli!
És olyan édes Gergő, hozza haza a mondókákat, énekeket és itthon előadja őket. Igaz ma a dal felére emlékezett csak. 8)
Nálatok sem lesz gond, csak kicsit tovább tart a beszokás.

Brigi
A hímzésemmel már egy csomó ideje nem tuftam foglalkozni, a koncert miatt nem volt időm, sem energiám. De most újult erővel.:D

Na, most ennyire futotta, Flóra alszik, kicsit kihasználom. :roll:

Puszi :D

Orsi

avocado
 
 


Sziasztok!

Hűűűű, de eltünt mindenki.

BRIGI: Én itt vagyok ám, csak olvasgattam más topicokban és már kezdtem azt hinni, hogy a gépem rossz, mert senki nem írt egy sort sem. Talán mindenki melózik??? :? :? :?
Érdekes ez a színes fal dolog. Nálunk például 17 évig csak fehérek voltak a falak és tavaly mikor festettünk nem is gondoltam rá hogy ismét fehérek legyenek a falak. Nekem már olyan ridegnek tűntek. Amikor pedig a bútorokat is elvettük és szürke volt már a fehér, na az volt valami. A sarkok a plafonnál pedig olyan szürkék voltak mintha dohányoztunk volna éveken keresztül. Azért tudom, hogy a szines falak sem örökkéállóak!
A terasz nálunk is egy kedvenc hely. Szerintem a nők többségének az egyik kedvenc helye.

Csajok, próbáltam kinyomtatni pár mintát amit Gumicukor portáljáról töltöttem le és szinte olvashatatlan. Tiszta homály az egész. Tudtok benne segíteni? Mit csináljak? Van egy fiókos minta amit szeretnék megvarrni, de így még elsem tudom kezdeni.

Kép

Kép

ez lenne.

Mi tévő legyek? Valaki dolgozott már ilyennel?

Szisztok.

Kép



móni
bedmona
 
 


Sziasztok!

Kibújt a második fogacskánk! :-)

pbrigi: Én edig csak a vizilovat csináltam meg, az kb 27 x 15 cm-es.
Megnyugtattál, hogy még van időm a magasságmérőhöz, így belefogtam közben másba. :-) A sógórnőmnek csinálok egy horoszkópos képet, és az januárra kell, talán a csajszi később áll oda méretkezni :-)

bedmona: Próbálkoztam mindenféle nagyítással, de nekem se lett jó :-( Lehet, hogy neked kell majd a színeket összerakni. De a kép, amit találtál nagyon jó!

Timi



Kép
ttimi
 
 


Lemaradt:

bedmona: a térkép ötlet szerintem tök jó! :-)

Timi



Kép
ttimi
 
 


Sziasztok!

Bocs, de ritkán jövök, ha mégis itt lennék, akkor meg sokszor nem enged írni a rendszer. :cry:

Bedmona, segítség ment mailbe.

itt tartok:

fú, de mérges vagyok, most meg nem teszi be a képet! :evil:

mennem kell

KépKép
KépKép
fioona
 
 


Kép Na végre! Győzött az igazság! (meg a kitartás)

KépKép
KépKép
fioona
 
 


Sziasztok!

Most csak én is feldobom,amit műveltem...végre kész :?

Kép

anyapoc
 
 


Sziasztok!

Aha, szóval igazoltan van távol mindenki. :lol: Szorgalmasan bökögetett mindenki? Én is azért nem jöttem sűrűbben, mert végre készen lett a Micimackós naptáram :lol: Csak akkor akartam megmutizni, mikor ki van mosva, vasalva, kereteztetve, de inkább felrakom most. Íme:

Kép

Kicsit gyűrött még, de majd a keretben kisimul (remélem)

Szép estét mindenkinek: Andi

Kép
gandi75
 
 


Sziasztok :D

Most csak bekukkantottam, de muszáj írnom, mert olyan szépeket csináltok/tatok! :D GRATULA mindenkinek!!!

Sajna alig ülök a gép elé, el vagyok havazva mindenfélével, esténként meg ha épp nem ájulok el a fáradtságtól, akkor hímzek egy kicsit.

Jól vagyunk, Gergő imádja az ovit, Flóra megy ezerrel és nagyon mozgékony kis csajszi, szóval nem unatkozunk az Apjukkal. :wink: 8)

Ja, mi meg Karcsival belevágtunk az Update-be, mert egy ismerősünk 1 év alatt 22 kilót fogyott ezzel a módszerrel és baromi jól néz ki, miközben nem éhezik, szóval mi is elkezdtük, együtt talán könnyebb. :roll: De különben meg tényleg nem egy nagy cucc, csak kicsit oda kell figyelnie az embernek, és közben lehet rendesen enni. Még este is! :shock:

Na, most csak ennyire futotta, Flóra túl nagy csendben van, meg kell nézem, milyen papírt eszik meg éppen (mert azt nagyon szereti :shock: )

Pussssz :D

Orsi

avocado
 
 


Sziasztok!

Bocs,hogy ilyen régóta nem jelentkeztem, de most csak olvasó üzemmódban vagyok általában.

Szeretnék gratulálni a szép munkákhoz. Nagyon ügyesek vagytok, hogy így haladtok ezekkel a gyönyörű képekkel. Nekem most nem nagyon van időm varrogatni. Azért teszek fel képet, hogy áll az oviba készülő képem. Már nem olyan sok hiányzik, de a suli miatt nincs sok időm ezzel foglalkozni.

Ha nem gond, én is szeretném elkérni az állatkertes képeket. Az email címem: judit.balogh@sironics.hu

És ha lehet megkaphatom a micimackós naptár mintáját is?

Szép napot és jó öltögetést mindenkinek.

Judit
tapika
 
 


Ime a kép


Kép

Judit
tapika
 
 


Sziasztok!

HŰŰűŰŰŰ micsoda munkák!!!

Anyapoc: Nagyon klassz lett a képed.

Fiona: Hálás köszönet a mintáért. Szuper. Jól látszik minden, ezért egy kicsit meg is rémültem, hogy mit választottam. Azt hiszem még egy kicsit nézegetem még mielött nekilátok.

Gandi: Nagyon aranyos lett a naptárad.

Tapika: Szép lesz a képed, de hogy-hogy az oviba készíted?

Mák: Már régen jártál erre. Mi újság? Talán a honlapodon dolgozol?
Régen olyan sokat írtál, most pedig szünet???? Remélem nem betegek vagytok?

Most éppen egy teritőn dolgozom. A végefelé járok csak hogy elkezdtem dolgozni nem sok időm marad a varrásra, szinte csak hétvégén mikor alszik délután a manó.
Közben készítem már a karácsonyi kis szóró ajándékokat. Ilyeneket általában ismerősöknek készítek, nem közeli hozzátartozóknak. Most kiscserepet festek fehérre amiből majd hóember lesz. Gipsz formákat is készítek és kis mágnes csíkkal a hátoldalán karácsonyi hűtőmágnes lesz. Majd hozok képet.

Az ovi már egész jól megy. Már ott ebédel Levi és nincs sírás már egy hete. Az ovónénit is kérdezem azt monja olyan mint ha mindig is ovis lett volna és nincs semmi gond vele. Hát boldog vagyok. Minden nap mikor megyek érte az oviba olyan jó érzés hogy mosolyog rám és nem nyüszög vagy sír vagy hisztizik. Büszke vagyok rá.

Na, most már befejezem mert vár még egy kis papírmunka.

Sziasztok, szép napot!

Kép



móni
bedmona
 
 


Szia Bedmona!


Az az igazság, hogy még tavaly bent voltam egy másik csoportban, ahol a csoport nevére utalóan (Pillangó csoport) az előtérbe volt kirakva egy gyönyörű keresztszemes kép, tele pillnagókkal. Nem tudom ki hímezte (óvónéni, vagy egy szülő), de kedvet kaptam,hogy a kislányomék csoportjába is legyen egy keresztszemes kép, ami a csop.nevére utal. Ők a Szívecskések. Kerestem mintákat, de ezt találtam. Először arra gondoltam, hogy a gyerekek jeleit fogom úgy kivarrni, hogy szív alakja legyen, de közben várható volt új gyerek érkezése hozzájuk, és még nem tudták megmondani, hogy hányan lesznek, és milyen jelet kaptak. Ha kész lesz a szív alakú koszorú, felülre kerül még a "Szívecskések felirat". Csak nem tudom mikor jutok oda. Hétfőtől szombatig minden délutánom foglalt, délelőtt meg a házikat próbálom megcsinálni, ill. tanulok, már amennyire Ferike mellett ez lehetséges. Azért hétvégén egy keveset sikerült varrnom.

Kiváncsi vagyok a hűtúmágneseidre. Tavaly mi is csináltunk gipszből karácsonyi mintákat,és Juditka "kifestette", én pedig kis cserepet festettem fehérre, piros volt az alja és szalvéta technikával raktam rá karácsonyi mintát. Kis harangot készítettem belőle. De jó ötletnek tűnik a hóember is. Megmutatod milyen lesz. Jól jönnek ezek a kis ötletek is.

Örülök, hogy az ovi jól megy. Kell idő nekik, míg megszokják, hogy ez már végleges.

Szép napot és jó munkálkodást.

Judit
tapika
 
 


Sziasztok!

Múltkor akartam már írni és nem engedett a babanet :twisted: :twisted: ...
Most pótolom!!!!


SZl: Fioona,Andi,Tapika Szuperek a képek!!!!Haladtok :wink:!


Móni

Nagyon jók a képek,amiket felraktál :).Az a baba a tortában nagyon öteletes :wink:!
Örülök,hogy jól megy az ovizás!!!!
Végül hogyan oldotta meg Fionna a kép leolvasást????

Andi

Nálatok mizu a gyerkőcök bőrével???Diétát tartjátok még?

Avocado

Ovi????

Mák??????Ide már nem jössz???Brühühü.... :(:(



Használ valaki a fonalak tárolására pálcikát?????

anyapoc
 
 


Anyapoc!

A Te képed is szuper :lol: :lol:

Sajnos a diétát szigorúan tartjuk (illetve ők tartják, én most is csokis sütit ettem :oops: ) Egészen jól belerázódtak, nem olyan vészes. Csak pl. amikor az oviban valakinek szülinapja van, és tortát vagy sütit visz a többieknek, akkor az enyémek ropit kapnak :cry: :cry: Olyankor sajnálom őket, de az óvónéni azt mondta, hogy nem is kérik, hogy ők is kaphassanak a tortából, olyan szépen megértik, hogy nem lehet.
A múltkor túró gombócot csináltam magamnak, és Grétike kérdezte, hogy mit eszek? Mutattam neki, és mondtam, hogy 1 gombócot megehet, de elfordult, és azt mondta, hogy azt neki nem szabad, és ha eszik, akkor megint mehet a kórházba. :cry: Így csak a pirított-cukros morzsából ettek. :roll:
Hétvégén banánt ettek, és már ki is jött rajtuk 1-2 piros folt :evil: Nem tudom, hogy attól-e, vagy mástól, de mostanában a gyümölcsről is le vannak szegények tiltva. :cry: Hát így állunk, de azért nem olyan rossz a helyzet, a bőrük pedig a nyárihoz képest teljesen gyönyörűen rendben van :lol:
Szoktam is kérdezni Grétitől, hogy tetszik-e neki, hogy ilyen szép a bőre, és olyankor el van ájulva magától. Na jó, hát igazi nőből van, és egy kicsit hiú :lol:

Fioona, Móni!
Az engem is érdekelne, hogy hogy sikerült leszámolhatóvá tenni a mintát, mert nekem is vannak kinyomtatva minták, de némelyik eléggé számolhatatlan, és így nincs kedvem hozzákezdeni.
Köszi!

Megyek, mert idő van, és megyek a gyerkőcökért az oviba.

Mák????????

Puszi mindenkinek: Andi

Kép
gandi75
 
 


Sziasztok!

Nem a meglévő mintát tettem olvashatóvá, hanem nekem megvolt jobb változatban, és azt küldtem el. :D

KépKép
KépKép
fioona
 
 


Fioona!

Kár :cry: Pedig jó lett volna egy tuti ötlet, hogy lehet olvashatóvá tenni egy mintát. :roll: Mert ilyen lesz a szemem, mire végzek egy mintával :shock: :lol:
De azt hiszem, ilyen nagyobb volumenű munkába mostanában nem fogok belekezdeni, inkább most sok kicsit szeretnék csinálni.

A.

Kép
gandi75
 
 


Sziasztok :D

Most csak Anyapocnak, sajna nincs többre időm. :?

Anyapoc
Ovit fentebb írtam. Nem nagyon értem, mire vonatkoztak a kérdőjelek. :)
Pálcika: ha arra gondolsz, amit én hazsnálok, műanyag, két vége duplán visszakanyarodik, én nagyon szeretem. És a tároló dobozában nagyon kalsszul lehet rendezni.

Na, mennem kell fürdetni.

Puszi :D

Orsi

avocado
 
 


Sziasztok Lányok!

Az úgy nem fedi a valóságot, hogy ide már nem jövök, mert olvaslak benneteket majdnem minden nap...csak vannak nagyon "harapós" napjaim és olyankor inkább nem írok semmit...Mindenkinek nagyon szépek a munkái!

Bedmona: mostanában nincsenek olyan nagyon fecsegős napjaim...nem történik velünk semmi extra...igazából nem is nagyon tudom megmondani miért....elég bogaras szoktam lenni és Fanni is rendesen lefoglal...Közben meg ha van időm alakítgatom a honlapomat...emailezek...messengerezek a családommal barátainkkal...Ja és varrok és varrok és varrok...és semmivel sem kézülök el már sosem...de ha mégis azt majd megmutizom...

Gandi: végülis beszéltél a tesómmal? Mert lemaradtam..vagy csak valami más diéta?

Bedmona örülök az ovinak!

Hát most ennyi voltam!Sziasztok!

KépKép
KépKép
makviraga
 
 


Sziasztok!

Avocado

Ohhh,átugrottam a hsz-edet,vagy nem tudtaosult bennem :roll:...Ovi stimm :):
Igen,arra gondoltam,bár én nem ltom olyan jól a netes képen,hogy kanyarodik-e a pálcika,de úgy veszem ki,hogy a két végére kell beakasztani a fonalat.Akkor rendelek,mert már kicsit kivagyok a sok fonaltól :?...Te tasakos rendezőt hazsnálsz hozzá?Vagy hgy értendő a doboz?
És köszi :).

Andi

Huh,hát nem lennék a helyedben,asszem az én szívem is megszakadna.Viszont őrületesen jófej Gréti,hogy így megérti ezt!!!!Ezért nagy-nagy gratula nektek!!!!
És nagyon remélem,hogy meghozza a teljes javulást!!!! :):)


Mák

Azért örülök,hogy jelentkeztél :).!!!!
Jobbulást a kedvednek :).Honlapod publikus?Mert megnézném :wink:!Vagy lemaradtam róla? :roll:....


Brigi

Csajokkal mizu???

Pusztok!

anyapoc
 
 


Anyapoc

Erre gondolok, ez a doboz, amibe igazándiból valók ezek a pálcikák és akkor átláthatóak a színek és a számok is. Én nagyon szeretem, már 3 dobozom is van. Kép

Bocsi lányok, hogy ennyire nem jövök, de most épp betegek vagyunk a leányzómmal, én is fekszem, amennyit csak tudok, mert elég ramatyul vagyok. :?
Ha rendbejövök majd jövök.

Puszi mindenkinek :D

Orsi

avocado
 
 


Avocado

Köszi,valami ilyesmire gondoltam.Bár én tasakost néztem ki magamnak asszem legutóbb,az végül is mindegy.... :)

Mák

Köszi :)!

anyapoc
 
 


Megrendeltem a pálcikákat,de nem dobozt,hanem tasakot rendeltem hozzá és majd valami szép iratgyűjtőt veszek,amibe le tudom fűzni :):):)!
Jaj,annyira várom. :)
Már a fonalakat is postára adták,remélem,ma megjönnek :)!

Huh,már elvonási tüneteim vannak :?...

Lányok!Már aki pesti....
Nem tudjátok,hogy a Belgrád rakpart közelében hol van olyan kézimunka bolt,ahol szombaton tudok venni plasztikhoz lapot????
mármint 2 hét múlva,de szombati nap... :roll:

Köszi :)!

anyapoc
 
 


Megjöttek a fonalaim!!!!! :lol: :lol: :lol: :lol:

Timi

Elfelejtettem:köszönöm a maradék mintát!!!!!!!

anyapoc
 
 


Sziasztok Keresztszemző Anyukák!

Elnézést kérek a "betolakodásért".Magam is szoktam hímezgetni,és most bátorkodom segítséget kérni Tőletek.Magasságmérő-s mintákat keresek,érdekelne bármiyen,de leginkább Micimackósra vadászom. :) Ha tudtok jó mintát,vagy linket,újságot ajánlani,nagyon megköszönném.Priviben is küldhetitek,vagy jó lesz itt feltötlve is,úgy is gyakran erre "csábulok" gyönyörködni. :wink:

Előre is köszönöm és további jó hímezgetést!

Kép
nincsen
 
 


Megadok még egy e-mail címet is,oda is várom az ötleteket:
nin_csen@citromail.hu (A nin után vonal van: _ ,aztán csen )

Köszi még egyszer :)

Kép
nincsen
 
 


Sziasztok!

Hoztam képet a hóembereimről.

Kép

Kép

nem volt nehéz elkészíteni őket, csak az alapanyagokért kellett futkározni. Azt hiszem még csinálok pár nagyobbat is.

JA! Üdv. köztünk "nincsen". Sajnos én nem tudok magasságmérőt de azt tudom, hogy valakinél már láttam ezt a micimackósat.

Anyapoc: Én kis papírlapokra tekergettem a fonalaimat és így rendeztem őket dobozba. Persze ezt is rendeltem. Szeretem én is mert átlátható és jó tárolni így a fonalakat. Majd hozok képet róla.

Sziasztok.

Kép



móni
bedmona
 
 


Sziasztok!

bedmona: tök jók a hóembereid! :-)
Én az idén gyöngyből fűztem csillagokat ajándékba. Nem a kis kásagyöngyöket használtam, hanem nagyobbakat. Karácsonyfadísznek, vagy díszítéshez lehet használni. 74 db-ot csináltam. hát eltartott egy ideig :-)

nincsen: én összeszedtem pár magasságmérő mintát, mert én is annak állok neki hamarosan. Elküldöm neked a képeket.

Timi



Kép
ttimi
 
 


Sziasztok!

Milyen kis kreatív anyukák vagytok! :lol:

Móni! Nagyon aranyos hóemberkéid lettek :lol: Ügyes vagy :lol:

Timi!

Érdekelne ez a gyöngyfűzéses dolog. Nagyon nehéz csillagokat csinálni? Ha van egy kis időd, dobjál fel egy képet, OK? :lol: Szivesen gyönyörködnék bennük :lol: Sőt, ha nem túl bonyolult, akkor csinálnék is egy párat :roll:

Magasságmérő (Micimackós)

http://show.7ya.ru/private.aspx?RubrID=20481

(Van másik is, de az ki van nyomtatva, és a gépről már letöröltem :cry: De innen kaptam valakitől :roll: )

A.

Kép
gandi75
 
 


Lányok! Megjelent a Keresztszemes Magazin 2008-as évkönyve. Gondolom napokon belül újságosnál is lesz (nekem már van, de mivel én hímeztem bele, tisztelenpéldányt kaptam :oops: ) a bonsai-os képet csináltam.

Lakásdekorációkkal van tele, nagyon szép lett. 1999 pénz.

Zenebölcsi - babatorna - Pocaklakó-daloló
www.cilizenebolcsije.eu
huligánlány
 
 


Lányok!

Köszönöm szépen Mindenkinek,aki segített!!! Kép

Kép
nincsen
 
 


Sziasztok!

gandi75: CSináltam képeket a gyöngycsillagokról. Egy csillagot kb 20 perc alatt csináltam meg. Szerintem nem bonyolult minták. Én nagyon szeretek gyöngyözni. :-)

Kép
Kép
Kép Kép

Ezek pedig egyszerűbb karácsonyi apróságok gyöngyből. Valamikor hóembert is csináltam, csak azt most nem találtam meg. :-(

Az alsó egy szalvétagyűrű. :-)
Kép

Korábban voltak próbálkozásaim gyöngyhímzés területén. De még nem vagyok megelégedve a dologgal, csinált más is ilyet ? Mi lehet a gond, egyszerűbb minta kéne?
Itt van két karácsonyi próbálkozásom:
Kép

Timi



Kép
ttimi
 
 


Sziasztok :)

Még élünk! Bár én ma alig. Tegnap le mertem írni azt a mondatot, hogy nagyon jól elvannak a gyerekek. Most kapom érte a jutalmat. :twisted:
Ma még nem volt folyamatosan tíz perc, hogy nem üvöltött valamelyik, vagy nem nyúzta a másikat, vagy nem rosszalkodott, vagy ....

TEljesen kikészítettek. Remélem gyorsan elmegy ez a valami, mert diliházba juttatnak.

Amúgy most éppen pár napot nem dolgoztam és én vagyok velük egész nap. Így úgy tűnt (legalábbis tegnap még :roll: ), hogy sikerült úrrá lennem Borci negatív érzésein. Ma már nem vagyok ennyire optimista. Viszont most Ré van megőrülve. Olyan irigy, hogy az már elviselhetetlen. Mindent összeharácsol és nem engedi, hogy akár csak hozzá is nyúljon Bobó. Lehet, hogy a féltékenység egy állandó, csak az a kérdés, hogy hogy oszlik el????

Hímzésem áll, már azt sem tudom, hogy hol van. (Na jó ez túlzás volt.) De még mindig nem csomagoltam ki a cuccaink jó részét.
Húúú, lehet, hogy inkább abbahogyam az írást. Amilyen "jó" kedvem van, még a végén valaki más kedvét is elveszem.

Vagy inkább írok valami pozitívat. Bekötötték a netet (amint látjátok, tudok írni), aztán alakul a kertünk, szedtem egy csomó diót, főztem kb. 10 üveg szőlőlekvárt (még nem kóstoltuk, remélem azért ehető), még csinálnék többet is, de elfogytak az üvegek :roll: .
Tegnap jó falusi szokás szerint avart égettünk. Nem annyira szeretem, nem is akartam, de nem nagyon tudom mi mást lehetne csinálni a diófáink levelével. Van hét nagy fánk. Komposztnak rém rossz lenne, mást meg ....????


Timi :)
Így ránézésre azt mondanám, hogy túl nagyok a gyöngyök a lyukakhoz képest. De nagyon ügyes vagy!!


Na puszi mindenkinek. Mostmár sűrűbben jövök!

Brigi

Kép

Kép
pbrigi
 
 


Képek:

Kép

Ezt muszáj volt betennem. Ez az egyik kedvenc helyük. Az ablakpárkány. Jó széles és nagyon jól eljátszanak rajta. Mesélnek egymásnak, a babáknak, bámészkodnak.


Kép

A "HÁZ" (csak éppen alig látszik rajta valami). Középen a terasz van, és onnan nyílik a konyha-előszoba, meg van franciaablak a hálónak, meg a gyerekszobának.

A kertet meg még mindig nem érdemes fényképezni, de igyekszem. :lol: :lol:

Brigi

Kép

Kép
pbrigi
 
 


Sziasztok!

Brigi

Szupi a ház :).És jó fejek a csajok is :).
Nyugi,szt ez nálatok korszakos kérdés,el fog múlni.Nálunk is nagy az akarat a kisebbik részéről,és a féltékenység is nála jelentkezik.Igazából azt vettem észre,hogy nem szereti ,ha helyette döntünk.Pl nem kéri az almáját(tegnap este),oda adtam a Bulcsúnak és iszonyat fesztivált rendezett.Visszaadtam neki(még a lenyelt falat miatt is sírt .shock:),de aztán amikor rábeszéltem,ő maga adta oda a maradékot és el volt midnen rendezve.persze nálatok ez koncentrált,mert ketten vannak :roll:....

Diófalevél:nem szabad vele komposztálni,mert toxikus anyagok vannak benne a többi növényre nézve.Az égetés tényleg nem jó dolog :(,rengeteg olyan anyag szabadul fel tőle(főleg a zöldhulladéknál),ami az üvegházhatásért is felelős.A legjobb,ha a kommunális RT (vagy mi van nálatok???9 zsákjába összeszeditek és kirakjátok a kuka mellé,elviszik a hulladéktelepre.


Timi

Jók a csillagok :).És sok türelmed lehet :wink:!

anyapoc
 
 


Sziasztok!

pbrigi: Jól néz ki a házatok! Nagyon feldobja a téglavörös "korlát tető" (nem tudom mi annak a neve :-) ) Meg tök jó, hogy ugyanolyanok az ablakok.

Köszi az ötletet, erre nem is gondoltam, kerítek majd nagyobb lyukú anyagot, és kipróbálom úgy is, majd beszámolok a fejleményekről.

anyapoc: Köszi! Igen, azt hiszem türelemmel nincs gondom, ami persze nem nehéz, ha szeretem csinálni az adott dolgot. :-)
Szeretek sok minden saját kezűleg csinálni, így készítettem már pl. 120 esküvői meghívót viaszpecséttel, 55 db babaértesítőt (mindegyiken 9 db kis lábnyom volt, amit egyesével lyukasztottam, ragasztottam:-) ) minden évben a szokásos 50 db karácsonyi képeslap. Tavaly 100 üveg lekvárt csináltam nyáron, mert kitaláltam, hogy mindenki kap 2 üveggel karácsonyra :-) Amikor tanítottam az összes érettségizőmnek fűztem gyöngy-méhecskét.... Meg ilyesmik :-) Sokan mondják, hogy nem vagyok normális :-) :-) De hát a keresztszemezés is türelem játék nem? :-)

Jó bökögetést Mindenkinek!!!

Timi



Kép
ttimi
 
 


Timi :)

100 üveg lekvár????? :shock: Te jó ég!! Ezt most nagyon átérzem. Mostanában főztünk anyuval egy pár üveggel, de egyszerre mondjuk 4-5-6 üveg kerül ki nekünk egy fazékból. Tegnapelőtt mondjuk 4 hétdecis. Hol van ez a 100-tól?! :lol: :lol: :lol: Minden elismerésem!!

Puszi,

Brigi

Kép

Kép
pbrigi
 
 


pbrigi: Mentségemre azok nagy része csak kis üveg volt :-) Csak az évi szokásos 26 üveg saját fogyasztásra készült sárgabarack ment 7 decisbe. :-) És akkor még nem volt kiscsajszim, aki mellett azért lényegesen egyszerűbb ilyesmit kivitelezni. Az idén már édesanyám segítségét kellett igénybevennem a lekvárfőzésnél :-)

Apropó szőlőlekvár, még sose csináltam, a magoktól hogyan szabadulsz meg, vagy nem is kell?

Timi



Kép
ttimi
 
 


Timi :)

Szőlőlekvárt passzírozni kell, ezért is nem annyira egyszerű, de sztem nagyon jó íze van, legalábbis az othellóból készültnek, mert mi olyat csinálunk. Annyi szőlőnk van, hogy megenni semmi remény, és így legalább nem megy mind veszendőbe. De kevertük mással is, körte, alma, birs, azok is nagyon finomak.

Irígykedem a sárgabarackra. Nekünk is van fánk, de egy darab nem sok, annyi sem termett rajta az idén. Pedig imádom. Nyam-nyam. :)

Brigi

Kép

Kép
pbrigi
 
 


Timi

Ha van fotód a kékpeslapokról,értesítőkről,meghívókról,nagyon szívesen megnézném!!!!!! :)
Valaha én is gyöngyöztem,de asszem már nem szívesen babrálnék vele.Pedig a hópelyheid csudajól néznek ki!!!!
Én is szeretek a gyerkőceimnek személyesen ajándékozni(mármint a suliban :wink:)!
Ez a lekvár dolog is nagyon egyedi :)!

Brigi

Húúú,ha othello,akkor kügggyé!!!!Szőlőt!!!Majd én megeszem :D:D:D:D!
Nagyon kíváncsi vagyok,milyen lehet,majd írd meg,hogy ízlett,mert lekvárt belőle még nem is láttam,nemhogy kóstoltam.De tuti fini lehet :)!

anyapoc
 
 


pbrigi: Nekünk kertünk csak tavaly szeptembertől van, de a sárgabarack nekünk se termett most, pedig rengeteg virág volt rajta :-(
Szóval az idén is "idegen" :-) barackot raktam el, de a zöldségesünk mindig a termelőtől hozza, a környékről.

anyapoc: Majd szedek össze képeket, mert sajnos nem rég óta van digitális gépünk, és előtte nem csináltam fotókat a dolgaimról :-(

Megpróbálom lerakni a csajszit, mert itt az alvásideje, és akkor összeszedem :-)

Timi



Kép
ttimi
 
 

Vissza: Errõl - arról

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?