2002.04.15 15:45
Szerző: Anonymous
Orban beszed:
"(...)van néhány gondolat, amelynek mindenhova, az ország utolsó sarkába is el kell jutnia. Saját magunkon kívül ez ügyben másra nem nagyon számíthatunk. Ezért az a helyes, hogyha most megpróbáljuk ezeket a gondolatokat összegyûjteni, és utána személyesen továbbadni. Elõször is azt a gondolatot kell mindenhova eljuttatnunk, hogy Magyarország minden polgára tudja, tudja meg, hogy veszélybe került minden, amiért az elmúlt négy évben keményen megdolgoztunk. És itt kedves barátaim, tisztelt hölgyeim és uraim, bármennyire is fárasztó, fel kell frissítenünk az emberek emlékezetét. Mindenkinek emlékeznie kell arra, hogy 1998-ban, amikor bevezettük a gyermekek után járó adókedvezményt, az alanyi jogon járó családi pótlékot és az ahhoz kapcsolt iskoláztatási támogatást, alanyi jogúvá tettük a gyest, és ismét bevezettük a gyedet, akkor az ellenfeleink ezeket nem szavazták meg, mindenhol gáncsolták, és ellenezték. Ezért mondhatjuk, hogy ezek ma ismét veszélybe kerültek.
Mondjuk ki, mondjuk ki ismét bátran, nem az általuk elmondottakra hallgatva, hanem a saját tapasztalatunkra támaszkodva mondjuk ki ismét, hogy újra fenn áll a veszélye annak, hogy be fogják vezetni az egyetemekre és a fõiskolára a tandíjat. Ezt mi eltöröltük, éppen jókor. Ma a tandíj évenként 200 ezer forint lenne koponyánként az egyetemeken és a fõiskolákon. Ezt mi eltöröltük, és amikor a parlamentben errõl dönteni kellett, mindegy, most mit mondanak, akkor ott ez ellen szavaztak. Nem szavazták meg a tandíj eltörlését. Jó, ha figyelünk. Hasonló a helyzet a diákhitellel. Körömszakadtáig gáncsolták és akadályozták. Ugyanígy állunk a lakástámogatással és az otthonteremtéssel. Amikor az elsõ lakás megvásárlásához bevezettük az illeték mérséklését, és a parlamentnek döntenie kellett, akkor azt nem szavazták meg. Amikor arról volt szó, hogy ismét ingyenessé kell tenni az országban a fogászati ellátást, nem szavazták meg. Amikor azt mondtuk, hogy csökkenteni kell a tb-járulékot, és csökkentettük is, akkor ellene érveltek, nem szavazták meg. Amikor a nyugdíjat emeltük, akkor a nyugdíj-emelést - Szûrös Mátyástól is tudhatjuk - nem szavazták meg. Ez az igazság! Soha nem támogatták a maffiaellenes törvényt, és nem támogatták a büntetõ törvénykönyv kellõ szigorítását. Nem támogatták és nem szavazták meg a kábítószer-fogyasztás ellen meghozott rendelkezéseket. Mindenkinek tudnia kell az egész országban, hogy a minimálbér emelését, amit 19 500 forintról két lépésben 50 ezerre emeltünk, nem szavazták meg, és nem támogatták. És bizony azt a szomorú igazságot is el kell mondanunk mindenkinek, hogy amikor hazánk bármilyen nemzeti kérdésben a nemzetközi porondon vitára és küzdelemre kényszerült, akár a románokkal volt vitánk, akár a szlovákokkal, akár az Európai Unióval, kettõt sem fordultunk, és mindig az ellenfél oldalán találtuk õket. Ez az igazság!
A helyzet tehát, tisztelt hölgyeim és uraim, meglehetõsen komoly, és az országban ezt mindenkinek tudnia kell. Sõt, még annál is komolyabb, mint amit eddig elmondtam. Ugyanis nemcsak arról van szó, hogy milyen szavakat mondtak ki a parlamentben, és nemcsak arról van szó, hogy milyen javaslatokra mondtak nemet az Országgyûlésben. A helyzet ugyanis az, hogy világosan, érthetõen kibontakozik a szemünk elõtt egy régi-új világ képe. Nem arról beszélek, ami 1990 elõtt volt. Arról most nincs okunk beszélni. Arra gondolok, arra a régi-új világra, amely 1994 és '98 között már egyszer volt, és mindannyian a saját bõrünkön tapasztalhattuk meg. Ne kerteljünk! Ne kerteljünk kedves barátaim, tisztelt hölgyeim és uraim! Magyarország minden polgárának tudnia kell: ha a szocialisták alakítanának kormányt, akkor valójában Magyarországon a nagytõke és a pénztõke alakít kormányt.
Ez ellen nem tiltakoznunk kell, hanem tennünk. Akik ma itt vagyunk, akik ma itt vagyunk, ezt föltehetõen mind tudjuk. De talán az országban sokan vannak, akik elõtt ez nem ilyen világos. És nekik ezt meg kell tudnunk magyarázni. Szeretnék adni önöknek egy példát arra, hogy hogyan tudjuk megmondani mindenkinek, Magyarország minden polgárának, hogy mi is készül itt. Elegendõ arra gondolnunk, hogy mi történik vasárnap óta a tõzsdén. Szárnyal, a magyar olajipari részvénytársaság árfolyama, és részvényeinek ára óráról órára emelkedik. Mitõl lett ilyen értékes hirtelen? Nos, hát tisztelt hölgyeim és uraim, akik hallották korábban a szocialisták vezetõinek nyilatkozatait, azok tudhatják, megmondták: elsõ lépésként jelentõs gázár-emelés történik majd. Ezt már korábban is követelték arra hivatkozva, hogy a Mol részvényeseinek nem elegendõ a hasznuk. Nos, hát tisztelt hölgyeim és uraim, csak hogy megértsük: miközben egyik oldalról azt mondják, hogy majd 13-ik havi nyugdíjat fognak adni a nyugdíjasoknak, azt valójában azért adják oda, hogy utána legyen mibõl kifizetni a megemelt gázárakat, aelynek a haszna mindannyian tudjuk hova megy. Ne legyen illúziónk! Mindenhol, az egész országban és az egész gazdaságban újra ez történne, ahogyan egyszer már megtörtént.
Nos, tisztelt hölgyeim és uraim! Ugyanakkor õrizzük meg mértéktartásunkat, és ne lépjünk le a közgazdaság szigorú törvényeinek a mezejérõl sem. Mindannyian tudjuk, hogy minden ország gazdaságának, így a magyar gazdaságnak is szüksége van nagytõkére is, és pénztõkére is. De nem bízhatjuk rájuk az ország kormányát. Azért nem bízhatjuk rájuk, mert õk egyébként érthetõen és helyesen csak a saját hasznukat nézik. A kormánynak pedig a polgárok javát kell szolgálnia. És ezt a különbséget fönn kell tartani.
A helyzet azonban még ennél is komolyabb. Azt is tudnia kellene Magyarország utolsó szegletében is mindenkinek, hogy Magyarországot újabb úgymond liberális közbiztonság fenyegeti. Ez azt jelenti tisztelt hölgyeim és uraim, hogy visszaáll az az állapot, amirõl már az elõzõ kormány miniszterelnöke is csak azt tudta mondani, hogy ami van, az minden, csak nem közbiztonság. Nos, nehéz küzdelmek árán csökkentettük a bûncselekmények számát, visszaszorítottuk a külföldi bûnözõi csoportokat, visszaszorítottuk a szervezett bûnözést, és most azt kell látnunk, hogy itt is visszatérhetnek a régi állapotok. Jó lesz, ha mindenki megõrzi a józanságát tisztelt hölgyeim és uraim, amikor vasárnap választani indul.
És van itt még egy dolog, ami a fiatalok szempontjából talán a legsúlyosabb. Ez a kábítószer kérdése, amivel az egész civilizált világ küszködik, és nekünk is egyre több teendõnk van. A mi álláspontunkat önök régrõl ismerik. Mi mindig azt mondtuk, hogy van, amit az életben nem kell kipróbálni ahhoz, hogy az ember nemet tudjon rá mondani. Ha már mégis megtette, akkor mindig el kell neki mondanunk azt az igazságot, hogy aki a kábítószerre igent mond, az az ördöggel cimborál. Nos, tisztelt hölgyeim és uraim, a helyzet az, hogyha jól átlapozzák Magyarország polgárai, ellenfeleink választási programjait, akkor ott találkozhatnak azzal a gondolattal, miszerint a kábítószer ellen úgy kell küzdeni, hogy bizonyos fajtájuk fogyasztását lehetõvé kell tenni. Jó lesz, ha mindannyian megõrizzük a józanságunkat.
A dolog úgy fest, hogy nehezen, kétségkívül nem egyik pillanatról a másikra, de végül is sikerült összeillesztenünk azt a magyar gazdasági modellt, amely reményt ad arra, hogy Magyarország egy-két évtizeden belül fölzárkózik a világ legfejlettebb gazdasággal bíró országai közé. Ezt testesíti meg a Széchenyi- terv, amely nem nyugat-európai tankönyveket, nem egy-egy példát próbál követni, nem egy-egy nyugat-európai állam útját próbálja bejárni, hanem mindegyikbõl hasznosítani próbálja azt, amit lehet. Ebbõl gyúr össze egy tervet, amely terv mögött az a filozófia van, amit régen Széchenyirõl mondtak, hogy a világnézete se nem liberális, se nem konzervatív, se nem retrográd, se nem haladó, hanem egyszerûen magyar világnézet. Van egy magyar világnézeten nyugvó, magyar gazdasági modell. Van egy, a Széchenyi-terven nyugvó. Tehát van egy gazdasági modellünk, egy Széchenyi-tervünk, amely lehetõvé teszi, hogy most, amikor Magyarországot gyorsabban, eredményesebben lehet építeni, akkor a magyar vállalkozók végre fõvállalkozók lehessenek a saját hazájukban. Ez lehetséges. Az fenyeget bennünket, hogy nem létezõ, nem létezõ pénzügyi problémákra hivatkozva esetleg ismét egy Bokros-csomag irányába fordítják a magyar gazdaságpolitikát.
Nos, tisztelt hölgyeim és uraim, kedves barátaim, talán mindannyian hallgattátok és hallhatták azt, hogy a választási kampány elsõ fordulóig tartó heteiben - bár számos helyen fordultam meg az országban, nagyon sok emberrel beszéltem, sok helyütt tartottam választási gyûléseket -, de ezt mindig úgy tettem, hogy ki sem ejtettem a nevét, nem is beszéltem a terveirõl a velünk szemben álló erõknek. Ez helyes volt. Ez helyes volt a választások elsõ fordulójáig, mert akkor az volt a feladatunk, hogy megmutassuk, hogy mi az a jövõ, amit szeretnénk, és e mellé a jövõ mellé próbáltunk minél több erõt, hitet, akaratot, bátorságot, vagyis polgárt összegyûjteni. Ezt továbbra is tennünk kell, de ez önmagában már nem lesz elég! Ezért most már ezeket el kell mondanunk!
Kedves barátaim, ezeket most már el kell mondanunk, hogy mindenki fejében világos legyen, hogy egy jókora ijedtség gyakran többet ér, mint egy jó tanács. És azt se felejtsük el, hogy sokan vannak, akik csak a csata végére veszik észre, milyen nagy tétrõl van szó. No, az õ számukra találták ki a második fordulót, tisztelt hölgyeim és uraim.
Persze ne legyen illúziónk! Ennek, a kis túlzással kényelmesnek mondható miniszterelnöki helyzetnek is vége van, miután eddig semmit sem mondtunk, semmit sem mondtam az ellenfél szándékaiból kibontakozó, számunkra egyáltalán nem kívánatos jövõrõl, ezért tulajdonképpen viszonylagos békében tölthettem el, a mögöttünk hagyott három hetet. A hangsúly a viszonylagos kifejezésen van. Mostantól kezdve azonban, hogy elmondtuk, mit gondolunk a készülõdõ világról, mindannyiunknak számolnia kell azzal, elsõ helyen természetesen nekem, hogy minden nyíl, minden dárdahegy felénk fog szegezõdni. Sok támadásban lesz részünk. De mi csak azt tudjuk mondani, amit Leonidasz egyik katonája mondott, amikor úgy fogalmazott, hogy az ellenség nyílvesszõitõl még a napot sem fogjuk látni, annyian vannak. És erre Leonidasz csak azt felelte: hát nem jobb árnyékban harcolni?
Tisztelt hölgyeim és uraim, kedves barátaim! Mit tehetünk, ha nem akarjuk, hogy mindez bekövetkezzék? Az elsõ dolog, amit tennünk kell, hogy eresszük le a vállunkat, mint egy testnevelés- órán, és fújjuk ki a használt levegõt. Ez a legfontosabb. Utána vegyünk egy friss és mély lélegzetet! Majd ezek után gondoljuk át ismét, hogy mi az, ami igazán fontos dolog az életünkben. Mert ahhoz, hogy harcolni tudjunk, ahhoz tudnunk kell, hogy mi az, ami nekünk igazán fontos az életben. És nagyon bízom, nagyon bízom, hogy ma azok jöttek össze itt, ebben a csarnokban, és remélem azok is, akiket most szívbõl üdvözlök és nem fértek be a csrnokba és kívül vannak sok ezren, õk is tudják mi a fontos az életben. Nos, hát azt gondolom, hogy õk is olyan emberek, akik azt gondolják, hogy az élet persze nem mindig könnyû. Sõt, van, amikor kifejezetten nehéz. De azért az élet mégis csak több, mint a létfenntartásért folytatott puszta küzdelem. És amivel több, az teszi igazán széppé és fontossá a számunkra: a családunk, a gyermekeink, az emberi méltóságunk, a szabadságunk, a hitünk és a hazánk. És mindezt most meg kell védenünk! Ezért tehát, ezért tehát tartsunk ki, erõsítsük meg a lelkünket, és küzdjünk! Elõször is gyõzzük meg a többieket, és mondjuk el mindenhol azt, amit ma itt együtt hallhattunk. Másodjára menjünk el szavazni úgy, ahogyan ezt már megtettük az elõzõ vasárnapon. És harmadjára mindenki hozzon magával a következõ választási fordulóra még egy embert. Még egy embert!
És mondjuk el mindenkinek, hogy itt voltunk ma este, és mindannyian megtapasztalhattuk, hogy nemcsak magunkban bízhatunk, hanem egymásban is. Mindannyian érezhetjük, hogy itt ma valami elkezdõdött. Szombaton délután, e hét szombatjának délutánján 3 órakor mindez a Kossuth téren folytatódni fog. Odahívom Magyarország minden polgárát. Tehát az egész országban ezt kell sokszor megismételnünk, így, ahogy tettük, hogy az egész országban hallatszódjék az, hogy, ami ma este itt elkezdõdött, az szombaton délután 3 órakor a Kossuth téren folytatódik. A Kossuth téren folytatódik, ahova minden polgárt, Magyarország minden jövõjében hívõ és jövõjét befolyásolni akaró polgárát szeretettel várjuk 3 órakor szombaton, a Kossuth téren tisztelt hölgyeim és uraim!
És ezt így fogjuk folytatni a választások éjszakájáig. Minden nap többen kell, hogy legyünk. Ami ma itt elkezdõdött, annak 21-éig folytatódnia kell, hogy április 21-én azt mondhassuk: nemcsak az a választások eredménye, hogy sokan voltunk, hanem az is megtörtént, hogy elegen. Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!"
) 
