Furcsa gondolatok kavarognak bennem is. Ráadásul rendesen ellentmondásosak is
Naív dolog lenne azt gondolni, hogy tiszták voltak a versenyzők...
DE:
Nem tetszett a reagálás, az "ügy" kezelése.
Ha van egy csapat, akivel kimegyek az Olimpiára, akkor feszítek, mikor a csapat sikeres - nyilván. Ha a MOB vállal egy csapatot, akkor abban az esetben is vállalnia kell, ha a csapat itt-ott defektes lesz. Nekem egy percig sem tűnt úgy, hogy a vezetők-szakvezetők-kiküldött "nem sportolók" olyan nagyon verték volna az asztalt a magyarok mellett. Egy ember volt csak, aki sztem igazán hangot adott a felháborodásának a vádak ellen, az a Gyulai volt, aki -javítsatok ki, ha nem- , mint IAAF főtitkár volt kint, és nem mint MOB delegáció-tag. Ne felejtsük el, hogy NEM doppigvétséggel, hanem a doppingvizsgálat szabályainak megszegésének indokával vették el az aranyakat (jelenleg is csak ez a bizonyított). Ha a "vezetők" határozottabban lépnek fel, akkor talán a külföldi sajtó sem tényként közli a dolgokat, de minimum a többiek megítélése (értem ezalatt a többi sportolót) mindenképpen jobb lett volna. Természetesen, úgy is dönthettek volna, hogy elhatárolódnak és hangot adnak a dopping elítélésének, de ez sem történt meg, valahogy tezsetosza volt a vezetőség, és ez a lehető legrosszabb volt a részükről, mert így maguk alá mosták a többi sportolót is. Vagy védjék - vagy vessék ki maguk közül.
--A versenyzők val.szeg nem voltak tisztában azzal, hogy bármikor kérhetnek az Olimpia végéig mintát, mert a Gyulai elmondása szerint ez egy egészen új rendelkezés, ő is csak ennek az esetnek a kapcsán értesült róla. Mondjuk, lehet, hogy ez a tudatlanság is benne volt abban, hogy a diszkoszvetés napján a dobóatléták a balhé kirobbanása előtt már szóltak arról, hogy ők biza' hazajönnek...
--Tény, hogy jogosan vették el az aranyat szabálymegszegés miatt, és abban is egyetértek, hogy ha valaki aláírja az olimpiai részvételhez szükséges papírokat, akkor ugyan adjon már vizeletmintát! Abban is egyetértek Áfonyával, hogy nem kötelező olimpikonnak lenni, és másokon is elvégeznek mindenféle cseppet sem kellemes vizsgálatot. Ugyanakkor az is eszembejut ilyenkor, hogy páromnak a lábműtétekor nem az arasznyi fém és a kilenc csavar okozott félelmet, hanem a katéter, majd amikor annak szükségéről ledumálta az orvosokat, rettegett a kacsával közeledő nővértől
Bennem pedig nem hagyott nyomot a szülés környékén nem túl kellemes kitárt pozíció és társai...
Ezért elfogadom, hogy nem tudott produkálni, annyira balek pedig nem lehetett, hogy ha sikerült 25ml nem sajátot leadnia, akkor ne tudott volna többet is leadni.
--Ha nem sajátot adtak le (lehetséges simán), akkor miért kell mindenféle hormonszintre(?) hivatkozni, mert állítólag az nem egyezik... Ha van vér, és van vizeletminta mindkettőtől, akkor miért nincs DNS vizsgálat? Nem készült még el?
(emlékeztek, mikor egy férfi sportoló anno olyan vizeletmintát adott le, ami egy terhes nőtől származott?
)
--Mindkét versenyző pisilt azóta egy hiteleset is. De itt az az ugrott be, hogy a játékok elején pont az athéni versenyzők balhéja kapcsán nyilatkozta több orvos is, hogy 24 óra alatt sok nyomot ki lehet "mosni" a versenyzőből. Hmm.
--Mindkét versenyző többször volt ellenőrizve idén. Mi a fenének költ(ünk) ennyit a doppingellenőrző csapatra, ha azokat a vizsgálatokat is lehetett manipulálni? Nekem az is nonszensz, hogy "nem tiszta" versenyző kijut a versenyekre. Arról nem is beszélve, hogy ezekben a számokban köztudott a teljesítménynövelő szerek használata, tán jobban kéne figyelni/szűrni őket. És biztosan nem rendelkeznek otthon vegyészeti laborral, így nekem nem elég, ha az ő fejük a porbahull. Sőt! talán egyedül leszek ezzel a gondolatommal, de sajnálom őket, hogy vérpadra küldik őket, bár az is igaz, hogy az arannyal járó dicsőségben is többnyire csak ők fürdőztek volna (no meg a szakosztály, klub, edzők, orvosok, gyúrók........)
--Szintén orvosok nyilatkozták, hogy egyes szerek a teljesítménynövelők közül a verseny után közvetlen nem mutathatóak ki, pont azért, mert elvésznek a teljesítmény növelése közben. Azt is mondogatták, hogy a vérből sem mutatható ki minden, mert más a szerek lebomlása(?).
--Nálam más megítélés alá esik, ha pl egy kajakos, vagy egy dobó doppingol. Utóbbi max. a többi szintjére hozza magát
Fura, de nem ítélem el a testépítőket sem. De mivel ez is egy ilyen sportág és volt már nekünk Gécsek-balhénk is megint csak azt tudom mondani: figyelni kéne.
--Kicsit kellemetlen dolog, hogy a vegyi-meghajtású sportolók azon buknak el, hogy milyen háttérvegyészettel bírnak otthon. És mivel nagyobb pénzű országok előrébb járnak jóval, a WADA kihasznál minden alkalmat, hiszen produkálnia kell az eredményt. Hogyan is számolna el azzal a rengetek bombabiztos vizsgálati módszerre behajtott pénzzel, ha nem lenne kapás? Kicsit játékszerré is váltunk - nagyokat nem lehet megfogni, balekoknak ott a kisország. Nem éreztem egy percig sem, hogy ez a hajsza a tiszta sport érdekét képviseli.
Nagyon szomorú voltam, olyan érzésem volt, mintha elették volna a kedvenc játékszeremet. Érdekes, hogy az egyértelmű doppingügyek nem ráztak meg, de ez a huzavona, kósza hírek igen. Vicc, hogy az amerikai és a japán sajtó előbb lehozza közleményében a NOB döntését, mint azt a magyarok megkapják hivatalosan... Ez ám a tekintély!
Végül a vizipólósok aranyával olyan érzésem volt, mintha az egész olimpiát mi nyertük volna meg
Apropó: mi lett volna, ha anno nem áll ki senki a Benedek mellett?