Sziasztok!
Hát, nekünk tényleg nem segít a család, sőt...
Senkire nem számíthatunk, csak magunkra.
A párom két munkahelyen is dolgozik, mióta megtudtuk, hogy jön a baba, sőt, volt, amikor három melója is volt. Ekkor még otthon is laktunk apáméknál.
Én is végigdolgoztam a terhességemet, de szó szerint, kedden még dolgoztam, szerdán már a kórházban voltam. Végülis a terhesség alatt végig félreraktuk az én fizumat, abból vettük a babakelengyét, a pároméból éltünk.
Aztán megszületett a baba, elköltöztünk albérletbe, és szinte minden félrerakott pénzünk el is ment.
Bori még csak 9 hónapos volt, amikor visszamentem dolgozni, de több okból is.
1. a Főnök nem várt tovább rám, tehát, vagy visszamegyek most, vagy nem lesz hova.
2. a párom a két hellyel ugyan meg tudta keresni a megélhetésünkhöz szükséges pénzmennyiséget, viszont már rosszul lett az utcán és sose volt itthon, a lányát alig ismerte...
Mialatt itthon voltam, akkor is dolgoztam, fordításokat vállaltam, olyankor, ha volt munka, nappal a gyerekkel voltam, éjjel fordítottam, mert akkor volt nyugi és csend, és úgy éreztem, hogy így nem rabolok el egy percet se a picitől... Nem nagy pénz, de számít az is.
Most, hogy visszamentem 4 órába, a párom van a gyerekkel, ha dolgozom, most már tudja, hogy milyen a lánya, megismerték egymást, és végre a lányom is felismeri az apját.
Többet tud pihenni, kiegyensúlyozottabb, és jobb a mi kapcsolatunk is.
Bár fáj minden egyes perc, amit Boritól távol kell töltenem, szerintem megéri.
Kaptam érte egy nyugodtabb pasit, egy olyan gyereket, aki ismeri az apját, és ki is jön vele (nem mondom, hogy ez másoknál másképp van, de nálunk ennek az ellenkezője lett volna), és nem utolsósorban azt az érzést, hogy én is adok valamit a család békéjéért. Ja, és a munka egyben a kimozdulást is jelenti az emberek közé, sokkal kiegyensúlyozotabb vagyok én is, mióta van ez a napi négy óra.
Imádtam itthon lenni a Borival, de néha annyira hiányzott egy felnőtt ember társasága, szava.. Most ez is meg van...
Számokat nem írnék, de hadd áruljak el annyit, hogy ennyi munka ellenére mi az egyik hónapról a másikra élők kategóriájába tartozunk, pedig nem költünk luxus dolgokra. Nem járunk színházba, moziba, étterembe, ruhát nem veszünk, hanem szülinapra, névnapra kapunk, könyvet, CD-t, kazettát sem veszünk sokat.
A számítógép, az internet, a mobil (Praktikum kártya, ha lemerül, csak akkor töltjük fel, ha van rá keret, addig csak elérhetőek vagyunk) a munkánkhoz szükséges, de még az interneten is sikerült spórolnom... Nem árulom el, hogyan, jó?
Az albérlet pedig nagyon tudja vinni a pénzt...
Puszi:
Dia