Új privát üzeneted érkezett!

Itt kérdezem meg, és nem a pelenkáson, mert itt többen vagyunk.

Egy másik fórumon előjött a komposztálható, biológiailag lebomló papírbetétek (popolini és társai) témája, és aszonták a lányok, hogy ezt sem szabad(na) a wc-be dobni, pont azért, mert nem ázik el, és eldugíthatja a rendszert.

Teljesen elszégyelltem magam, hogy én beledobom (bár a mi vécénk nem egy dugulós fajta, sosem volt ilyen gondunk, na de ha ezeket valakinek, a rendszer egy másik pontján külön ki kell gányolnia miattam?).

De akkor minek használjunk papírbetétet, ha még abból is ki kell vakargatni a kakit???

Érdekelne a véleményetek.

pindi
 
 


Pindi :) nekem 2 év alatt egyszer sem dugult el a vécém sem kertes házban, sem az itteni rossz viszonyok közt a popolinis betétek miatt.
Én mondjuk csak a folyós kakis betétet dobom ki, darabos kakit egyszerűen kipottyantom és a pisis betét példájára emgy a mosásba.
indianyo
 
 


En se dobok minden kakisat a vecebe. Amit ugy itelek, h meg nem eleg kakis, azt kimosom.:)
Egyebkent ennyi erovel a vecepapir is eldugithatja a vecet, nem?
Kakisan meg nem szivesen teszem a komposztra, mert a kakira jonnek a legyek. Az anyatejesre is.

Biobaba
biobaba
 
 

 
 

Én is csak azt dobom a vécébe, ami nagyon gáz, és nálunk sem volt még probléma. De ha jól értem, ez nem jelenti azt, hogy ezzel nem dugítom el máshol a rendszert, vagy pedig a végén a szennyvíztisztítóban ezt külön halászgatni kell.
A vécépapír azért nem gond állítólag, mert szétázik (a papírbetét meg ugye nem, hiszen akkor nem tudnánk ennyiszer mosni).

Remélem nem gond, ha idemásolom, amit Varda írt:

WC-be csak olyan dolgot szabadna dobni, ami vízben könnyen szétázik. Ami nem, és ilyen a papír pelusbetét is, az fennakadhat a csövekben és dugulást okozhat. Mert vannak a csövekben kanyarok, és helyenként kiálló részek is az ilesztéseknél. Nem az a gond ezekkel a dolgokkal, hogy komposztálhatóak-e.

pindi
 
 


a csatornarendszerben mar nem szuk jaratok vannak tudtommal
ezek a hazon belul valoban okozhatnak problemat, de ha teletomod a klotyot vecepapirral, ugyanugy eldugithatja, mert abbol sem esik szet a nagy adag olyan konnyen

szennyviztisztito meg nem ugy mukodik, h ott bkinek is eppen ezt kene kulon halaszgatnia, akad ott mas halasznivalo is
bizonyos merteku azas/surlodas utan pedig ezek is szetmennek, kulonben mitol bomlana le? v akkor az a kerdes, h nem is igaz, h lebomlik? ki kell probalni

en ha rosszul fogom meg a popolinis betetet, szetszakad siman a kezemben (nem a perforacional), szoval nem tudom elkepzelni, h eldugitana egy vastag csovet
de most beaztatok egyet csak ugy, par napra, aztan megnezem, mi lesz vele, mennyire szakad vizesen

a csatornarendszerben egyebkent a vecepapir ugy mukodik, mint a papirmase keszitesnel, szetesik, es osszecsomosodik
akkor vecepapirt se hasznaljunk (mondjuk en nem is nagyon hasznalok:))

Biobaba
biobaba
 
 


akkor vecepapirt se hasznaljunk (mondjuk en nem is nagyon hasznalokSmile)


Akkor mit használsz helyette? Moshatót?

Ha már így feljött. Mi a véleményetek a mosható wc papírról? Nekem mondjuk ez egy kicsit sok már, de ha van jobb ötletetek, ne tartsátok magatokban :wink:

Andi
m_andi
 
 


Andi :) én mondjuk használok még vécépapírt - mert nem egy légtérben van a fürdő és a vécé, de amíg így volt, addig úgy jártam el, mint a keleti népek: víz, törülköző. Kézmosás meg így is, úgy is kell ugyi :)

indianyo
 
 


Andi, ahogy Indi irta: viz es torolkozo.

Biobaba
biobaba
 
 


Indi, Biobaba!

Köszi a választ! Úgy végülis könnyen megoldható, ha egy helyiségben van a wc + mosdó. Meg persze, ha otthon van az ember :wink:

Andi
m_andi
 
 


eszembe jutott, h lehet a vecere vmi zuhanyt szereltetni direkt e celbol:)

Biobaba
biobaba
 
 


Biobaba, van ilyen wc, a bidet v. bidé. Nem tudom, hogy írják. Mondjuk ez inkább alváz mosásra való, mint wc-zésre. :oops:

Andi
m_andi
 
 


Zorka/Kinga!

Elsősorban a kutyákat kellene bolhátlanítani (Frontline, Advantix, stb.), akkor nem lesz gond. A bolhanyakörvet a gyerekek miatt nem ajánlanám, nagyon durva vegyszer (illetve állatosboltban lehet kapni bio, gyógynövényalapú bolha elleni nyakörvet, de azt nem ismerem). A Frontline 2-3 hónapig is hat, szóval viszonylag tartós!

Viru
Kép
viru
 
 


Andi, nem a bidere gondoltam, mert abba tenyleg nem lehet vecezni, amire en gondolok az egy zuhany, raszerelve a vecere.
Egyebkent ebben az uj lakasban van bidenk, de en nem komalom.

Biobaba
biobaba
 
 


Borcsa :) tudsz olyan helyet, ahol nátrium perkarbonáthoz hozzá lehetne jutni átlag földi halandónak? Nem vennék ecovert például, az nem elég jó sajnos, a dm-es oxigénes folttisztító elég jó, de nem tökéletes és minden kutyafüle van benne pluszban (ilyen-olyan dolgok, amiket nem sorolnak fel persze konkrétan, csak utalnak rá)

indianyo
 
 


Sziasztok!

Nemrég találtam rá erre a topikra, és nagyon-nagyon tetszik! Elkezdtelek olvasgatni titeket, bár nem olvastam végig mindent, és egy pár kérdésem lenne.

"Házil" mosószerrel mosok itthon:

1 bögre mosószappandarálék,
1 bögre mosószóda
1 bögre bórax

Ebből a keverékből rakok a gépbe 1-2 evőkanállal (+ egy kis szódabikarbóna a fehérekhez) és illóolajos ecettel öblítek.

Szerintetek használhatom ezt majd a mosható pelusokhoz is? (Meg mintha valahol azt olvastam volna, hogy nem is kell a szappan, bár én anélkül még nem próbáltam mosni. Van tapasztalatotok?)


A másik dolog: többféle pelust vettem kipróbálásra, és nem mindegyik mosható 60°-on. Ezek szerint az összest alacsonyabb hőfokon mossam? És kijön akkor belőle minden?

És mégegy: a koszos pelenkát ha szárazon tárolom mosásig, nem kell öblíteni, vagy csak közvetlen mosás előtt?

Előre is köszi a válaszokat.

magdi
kmedike
 
 


Szia Magdi!

En nem hasznalok szappant, de pelusokhoz nem is ajanlom.
Azert pelust 60 fokon kene mosni. Milyen pelenka az, amelyiket nem lehet :shock:
Szarazon tartom a pelusokat, nem oblitem mosas elott.

Biobaba
biobaba
 
 


És a mosogatógéphez van valami bio-ötletetek?

Anna (9 gyermek anyja)
laki papné
 
 


Köszi a válaszokat Biobaba. Azt hiszem akkor elhagyom a szappant a pelusokhoz. Meg talán megpróbálom úgy mosni a ruháinkat is.

Egyébként vettem Kushies ultrát és classicot is, mindkettőnek a cimkéjén 40°C van. :? A többin (motherease, totsbots, bm, bumgenius) 60-70 van feltüntetve.
kmedike
 
 


Anna

www.biokukac.hu -n vannak bio mosogatók, de mintha vki írta volna régebben, hogy arra is jó a mosószóda... :roll: (de lehet, hogy tévedek)

Andi
m_andi
 
 


Biobaba, köszi, megnyugodott a lelkiismeretem. :)

Kmedike, pelenkához kifejezetten nem szabad szappant használni, mert eltomíti a rostokat és rontja a nedvszívóképességüket.

Anna, vannak mosogatógéphez is ökomosószerek, de elvileg a mosószóda + ecet itt is jó.

pindi
 
 


Indi: dm-essel kapcsolatban mit értesz azalatt, hogy
minden kutyafüle van benne pluszban (ilyen-olyan dolgok, amiket nem sorolnak fel persze konkrétan, csak utalnak rá)

:?: :?: :?:
Legutóbb azt mondtad, hogy az okés. Én meg a múltkor már erre hivatkozva ajánlottam is valakinek itt a bneten :shock:

KépKép
livus
 
 


A wc-papíros ügyben még egy gyors bejegyzés:

anyukáméknál olyan a wc-ülőke amire rá van szerelve egy kis csap tehát bidé-wc egyben, nagyon klassz én szerettem.
ha valakit érdekel, előkeresem hol lehet beszerezni. mindig látom az újságban.

a bidében mindig rejtély volt számomra hogy hogy mész el odáig, átszökkensz?? :)


marica

www.babamosoly.hu
marica75
 
 


indianyo írta:Nem vennék ecovert például, az nem elég jó sajnos


Indi, ezt is kifejtenéd bővebben? Miért nem jó? Én ilyent használok...

Eszter
ikra
 
 


Anna, mosogatógép: mi Almawin mosogatógépport használunk, és ecetes vízzel öblítünk. Bevált.

Eszter
ikra
 
 


Ikra :) nekem nem volt elég jó az ecover naperkarbonát folttisztításra (egyéb célokra nem alkalmaztam). Bővebben: nem szedte ki a foltokat :)

Livus :) nem találtam benne semmi tilos dolgot a felsorolásban, ezért mertem ajánlani, de abban csa 15-30 % a nátriumperkarbonát, a többi egyéb anyag, amit azért tökéletesen nem tudok meg az ismertetőből, mert csak csoportneveket írnak benne. No meg azért nem tökéletes, bár a legtöbb foltot kiszedi, azért a Nyerges Ági által leírt hatást én még nme értem el 100 %-ban ezzel se. Olvasva viszont a vegyész-biológus hozzászólásokat én most leginkább a tiszta, minden egyéb anyagtól mentes na perkarbonátot próbálnám ki, hátha az megoldaná a folttisztítást és nem kéne semmi csomagolóanyagot és márkát megvenni a mosáshoz.

Találtam is vegyszerforgalmazó cégeket, de nagytételben nem vennék, no nmeg se vegysezrkönyvem, se engedélyem, se cégem nincs, így nehézkes a dolog.

indianyo
 
 


Visszatérve a mosogatógép témámra:
És mi a helyzet a sóval (közepesen kemény víz)? Elég az ecet? És azt az öblítőtartályba?

Anna (9 gyermek anyja)
laki papné
 
 


Indi, Ecover az nem tisztan natrium perkarbonat? Csak azert, mert ha az nem szedte ki, akkor miert gondolod, h a mashonnan szarmazo natrium perkarbonat kiszedne a foltot? Mindketto natrium perkarbonat. :wink: V Ecoverben is van vmi mas is? Nekem nincs, ugyh nem tudom, mi van rairva.

Biobaba
biobaba
 
 


Biobaba :) nem tudom, hgoy mi van még benne, mert már nem használom, annak idején nem jártam vele sikerrel, viszont most fellekesedtem és kipróbálnám a tiszta változatot. Baj nem lehet belőle felteszem :roll:

indianyo
 
 


Nem hiszem, h baj lenne belole. De akkor ezek szerint az Ecover nem tiszta natrium perkarbonat. Kerdeztem kemikus baratnemet, de o nem tudja, honnan lehetne hozza jutni.

Biobaba
biobaba
 
 


Vikó: elsőre egy ilyet találtam:
http://shop.unas.hu/shop_artdet.php?sho ... nas_643128

Borcsa
KépKépKép
borsts
 
 


Magdi, Biobaba :)
mivel én a felnőtt ruházatunkkal együtt mosom a pelusokat, ezért igen ritkán vannak a pelusok 60 fokon mosva, mivel a ruháinkat sem azzal mosom. szóval töredelmesen bevallom: 40 fok...
Viszont a bórax és a napocska megoldja a villanyóra helyett.... (eddig még nem tapasztaltunk semmi negatívat, még ha nem is sütött éppen 7 ágra a nap)

Livi
Kép
picilivi
 
 


Sziasztok,

köszi a tippeket a bolhára :) Közben rájöttem hogy Biokill-ünk nekünk is van itthon, de eddig még azt se mertem a szőnyegre fújni, mert a gyerek négykézláb mászkál :(
Sáfrány, én hiába keresem ezt a híres babylove-os ásványis napozót, nem találom nálunk a DM-ben. A babatermékeknél van vagy a napozóknál? Itt a DM saját márkás Sundance termékeiből van egy csomó, de amit te is írtál nem találom :(
Lehet már nem is kapható?

Kinga

Kép

Kép

Kép
zorka1
 
 


Indi, Biobaba,
az Ecover sodium percarbonát. Nekem van itthon, és hasonló a tapasztalatom, mint Indinek...
Amit Borcsa belinkelt jónak tűnik, mert 100% nátrium-perkarbonát, viszont az ára... :?

Anna,
én mosogatógépbe sima konyhasót töltök (durva szemcséset), annak idején utánajártam, és azt mondták ugyanolyan tökéletes, mint a speciálisan gépekhez árult sók.
És most próbáltam ki a mosódiót gépi mosogatáshoz ecetes öblítéssel párosítva. A végeredmény tökéletes lett :-).

Kriszta

Ákos 2000.04.09.
Enikő 2004.12.04.
hardik
 
 


Kriszta!
A sóval csak annyi a baj, hogy baromira megterheli a környezetet (talajt). Jó, tudom, más is :roll:

Andi
m_andi
 
 


Köszönöm, hgoy ennyit foglalkoztok az üggyel :)

Igazából azért hajtom ezt a malmot ennyire, mert szeritnem ez ugyanaz, mint ha vennék egy X márkájú mosószert, ami tiszta mosószódából állna, de van kalssz csomagolás és jó kis márkaneve - egyszerűen feleleges, amikor van olcsó és jó tiszta mosószóda minden firlefánc nélkül is. Itt egy szer, tisztán natrium perkarbonát és kerül fél kilója 2500-ba, és mondjuk van a sima, vegyszerkereskedőknél kapható változat, aminek mondjuk 10 kilója ennyibe (ez csak az én elméletem, mert fogalmam sincs, mennyi lehetne, msot írok ezekneka cégeknek, akiket találtam, hgoy mondjuk egy iskola rendelhetne-e és úgy emnnyi lenne, egyáltalán mi a módja az ilyen vegysezrek rendelésének, ha nincs vegysezrkönyvem és engedélyem

Egyszerűen kíváncsi vagyok és szeretném kipróbálni, hátha nyerünk vele.

indianyo
 
 


Kinga, nem néztem még idén, mert van tavalyról. Kár lenne, ha nem lenne...

KépKép
KépKép
safrany
 
 


Sziasztok,
Indi, a férjem biológusként az intézetben nézett utána, nem egyszerű nagyobb tételben sem rendelni Na perkarbonátot, mert nagy tételben veszélyes anyagnak számít.
Bécsben viszont a belinkelt Govindának pontosan a feléért lehet kapni, 2500 Ft-ért, vagyis 10€-ért 1 kilót. Én nagyon szívesen viszek, ha szeretné valaki, amikor legközelebb megyek haza a nyáron (amúgy ha feladnám, még postaköltséggel sem kerülne ennyibe egy olyan félkilós kiszerelés, mint a Govinda).
nyagi
 
 


A sodium perkarbonát egyébként szerintem egyenlő nátrium perkarbonát, nem?
Hardik, Indi, ha nektek nem vált be, nem tudom, mi lehet a különbség. vízkeménység? vízhőfok?
Én a világos, nagyon koszos ruhákat a gépben 60 fokon mosószódával + 2 kanál Na perkarbonáttal mosom. (azért általában 40 fokon szoktam mosni, a magasabb fok nálam elég ritka).
A foltokat éjszakára meleg (50 fokot írnak) Na perkarbonátos vízbe áztatom (mindegy, hogy sötét vagy világos a ruha, a színe megmarad).
Nekem eddig (végre!!) ez az egyetlen folttisztító, ami tökéletes, és szerintem tényleg az.
nyagi
 
 


a bidében mindig rejtély volt számomra hogy hogy mész el odáig, átszökkensz??


Ha erre valaki tudja a választ, légyszi ossza már meg velem is. A mi új házunkban is van, kb. 3 méterre a WC-től... :? De ha más nem, arra jó, hogy a kakis pelusokat ott leöblítsem, vagy arra sem???

60 vs. 40 fok. Én is épp át akartam állni a 40 fokra, mert sok helyen azt írják, hogy az mennyivel környezetkímélőbb, olcsóbb, és ugyanolyan jól tisztít, meg ugye az ecet és a nap mégiscsak fertőtlenít... Aztán ráakadtam erre, és jól beijedtem. Úgyhogy pelenkák, fehérneműk továbbra is 60 fok.
Egyébként valahol egyszer azt olvastam, hogy a mosószóda min. 60 fokon fejti ki hatását, erről tudtok valamit?
Férjem meg azt meséli, hogy Németországban már úgy reklámozzák a mosóporokat, hogy már 20 fokon is tökéletesen mos, hogy az embereket ezzel az energiatakarékosságra ösztönözzék. Erről mit tudtok? Hardik?

Mi fehérítőt egyáltalán nem használunk, viszont gyümölcsfoltra teljesen bevált, amit még anyukámtól tanultam: azonnal hideg vízbe beáztatni, így kijönnek a piros gyümölcsfoltok is (általában egyből, de legkésőbb mosás, napon szárítás után). Sokszorosan tesztelve. ;)

pindi
 
 


pindi írta:
a bidében mindig rejtély volt számomra hogy hogy mész el odáig, átszökkensz??


Ha erre valaki tudja a választ, légyszi ossza már meg velem is


Pindi! Az a 3 méter elég sok... nálunk ez a távolság kb. 30 cm, oda elég könnyű átszökkenni :) :wink:

Kriszta

Ákos 2000.04.09.
Enikő 2004.12.04.
hardik
 
 


Ági!
Fogalmam sincs, hogy a sodium p. egyenlő-e a natrium p-tal... :oops: :wink:
Ha igen, akkor az lehet a baj, hogy ezekben a szerekben csak kis százalékban van benne a natrium p., és nem elég hatásos...

Egyébként én is utánanéztem, nálunk is 4,90 euró a 100%-os natrium p. félkilója... (mérges is lettem, hogy otthon valaki nagyot akar kaszálni :evil: :evil: :evil: )

Kriszta

Ákos 2000.04.09.
Enikő 2004.12.04.
hardik
 
 


pindi írta:
Egyébként valahol egyszer azt olvastam, hogy a mosószóda min. 60 fokon fejti ki hatását, erről tudtok valamit?


Megnéztem, az én mosószódám csomagolására az van írva, hogy hideg vízben is kifejti hatását, de 1-2 órát benne kell hagyni a ruhákat, szemben a meleg víz fél órájával...

Valaki kérdezte: Mosószóda mosogatáshoz is használható. Makacs szennyeződésekre (pl. odakozmált cucc) vízben fel kell oldani a szódát (5 l vízhez 2-3 evőkanál az adag) és felforralni. A forró oldattal sikálni az edényt.

Kriszta

Ákos 2000.04.09.
Enikő 2004.12.04.
hardik
 
 


Én úgy tudom, hogy a sodium a nátrium angol ( és latin?) neve, szóval szerintem ugyanaz a kettő. Így viszont nem értem, miért lehet eltérés a két termék között, ha azonosak :shock:

Ági, én szívesen élnék az ajánlatoddal a perkarbonát küldéssel kapcsolatban, amit írsz, nagyon jó árnak tűnik.

Egyébként én meg úgy emlékszem, a na perkarbonátra van az írva hogy alacsony hőfokon nem hatásos, de ebben nem vagyok biztos. Mondjuk szó ami szó, nem veszek észre nagy eltérést, ha teszek a gépbe, ill ha nem teszek, pedig csak a 60fokos mosásokhoz használom. Viszont az áztatást ki fogom próbálni (megvallom töredelmesen, a kisfiam kiránduláson összeszedrezett és azonnal be nem áztatott kardigánját Vanish Oxyval kezeltem meg idehaza :oops: )

Eszter
ikra
 
 


Eszter, nagyon szívesen viszek, júliusban megyek haza, ha hamarabb szeretnéd, Sopronban fel tudom adni (a postaköltség max 470 Ft, még postaköltséggel is spórolnál 7-800 Ft-ot), de júliusban még postaköltség sincs.

Nekem tökéletesen működik minden cseresznye-, meggy- és eperfoltra. Nem elszínezi (kékre), hanem nyomtalanul kiveszi a foltot.

Pindi, én is úgy tudtam, hogy a mosószóda már 30 fokon is működik... A Na-perkarbonátra 50 fok van írva.
nyagi
 
 


Férjem meg azt meséli, hogy Németországban már úgy reklámozzák a mosóporokat, hogy már 20 fokon is tökéletesen mos, hogy az embereket ezzel az energiatakarékosságra ösztönözzék. Erről mit tudtok?


Nem látok mosóporreklámokat, mert nincs tv-nk, és újságokat sem nagyon veszünk, de most, hogy ezt írtad, kiváncsiságból körül fogok nézni...
Egyébként az tény, hogy a klímavédelem, ennélfogva az energiatakarékosság központi téma minden téren (egyedüli kivétel sajnos az üzemanyag-takarékosság :( ).
Nem tudom, otthon mi a helyzet, de itt már pl. az energiatakarékos izzók szinte ugyanannyiba kerülnek, mint a hagyományosak, és az emberek törekednek is rá, hogy kicseréljék otthon az összes lámpában az izzót. (Az megint más kérdés, hogy az energiatakarékos megoldás mellett is vannak pro-k és kontrák... :roll: :roll: )

Kriszta

Ákos 2000.04.09.
Enikő 2004.12.04.
hardik
 
 


pindi írta:60 vs. 40 fok. Én is épp át akartam állni a 40 fokra, mert sok helyen azt írják, hogy az mennyivel környezetkímélőbb, olcsóbb, és ugyanolyan jól tisztít, meg ugye az ecet és a nap mégiscsak fertőtlenít... Aztán ráakadtam erre, és jól beijedtem. Úgyhogy pelenkák, fehérneműk továbbra is 60 fok.


Pindi, ez a cikk most meghaladja a rendelkezésre álló időmet... :( Miről van szó? Széklettel terjedő bacikról? Kérlek, írd le egy pár szóban...

Livi
Kép
picilivi
 
 


olvasnivaló (időhiányban szenvedőknek jelzem, kb 3-5 perc).
http://www.szuleteshete.hu/cikk.php?id=98&cid=50228
címe: kövérré tehet a mérgező műanyag (a születéshete portálról)
banya
 
 


Tegnap megnéztem az Ökosaroknál egy Ecoveres csomagolást (mármint azt, amit folttisztításhoz és fehérítéshez ajánlanak, mert vagy 30 féle cucc volt ott ecover márkával), 720 forintba került egy kis doboz (talán 300 gramm?) ugyanúgy csak 15-30 % a na-perkarbonát benne, van benne viszont egyéb sok finomság ugyanúgy, mint a DM-esben.

Ági :) megmondod a tiéd márkáját? én is kérek szépen egy dobozzal, ráér nagyon, de én a mindent kipróbálós waldorfiánus ezt nem hagyhatom ki hehe

És elhatároztam, ha törik, ha szakad megtalálom a mosószóda folttisztító változatát és nem fog 2500-ba kerülni :lol:

indianyo
 
 


Akkor ezek szerint mindegyik folttisztítóba van vmi nem környezetbarát dolog? :roll:

Indi! Szólj, ha megtaláltad az ideálist :wink:

Andi
m_andi
 
 


Indi!
Most olvastam a szappanost hozzaszolast. Fozesben en is benne vagyok, ha kozos baratnénk is. Szerintem ő még nem tud róla :-)

Üdv,

Anikó
babahordozási tanácsadó, hordozókendő-tanfolyamvezető, LANA
http://hordoznijo.hu
laverne
 
 

Vissza: Életmód

Jegyzetfüzet: