Új privát üzeneted érkezett!

múltkori sokkoló képekhez kapcsolódva számomra ez a legdurvább: Kép
gale
 
 


ezt már inkább szeretem :oops: Kép

/sajna a cumisüveg muszáj, amióta a ded önként lemondott az anyatejről :cry: /
gale
 
 


Sáfrány, akkor ezek szerint inkább gyakorlati, mint lelki okai vannak, hogy kevesled a hordozást? Mert én úgy értettem, hogy Te szeretnéd, Vajk meg kevésbé (nem annyit). Mert ezen a vonalon továbbgondolkodva az jutott az eszembe, hogy a szoptatással is így volt (nekem): hiába szerettem volna 1 éves koráig szoptatni, de objektív okok miatt mégis abba kellett hagyni előbb. Nehezen fogadtam el, de nálunk így alakult. És bizony az is eszembe jut néha, hogy annyira jó érzés (és rettentő hasznos sok szempontból) hordozni, hogy utólagosan bánom, hogy nem születésétől fogva hordozom. DE: nem csak azért nem hordoztam akkor, mert nem volt megfelelő eszközöm, hanem azért sem, mert nem mutatott semmi jel arra, hogy ezt ő igényli!!!! (még egy babát ettől függetlenül első perctől hordoznék) Amikor meg már mutatkozott ez az igény, kb 3 hónapos volt...

kamcsatka
 
 

 
 

Jaj, de kúl! És milyen érdekes, hogy szoptatás témát egyszerre szúrtuk be...:-))
Térdelő bácsi hogy rakta be a kisgyereket????
A látszólagos hasonlóság miatt nehogy összetévessze valaki eszetlen apukát rendes apukával!!!! :shock:

kamcsatka
 
 


hasonlóság? ja, azok nem "mi" vagyunk, nekünk sajnos nincs ilyen szuper konyhánk :wink: :lol:

a nagyfiadat meddig szoptattad?
gale
 
 


7 hónapig, hasonló objektív okok miatt :(

kamcsatka
 
 


MártiÍ! Én akkor világosodtam meg, hogy egy kendő kevés nekem, mikor egyik reggel a baba minden pátyolgatás ellenére keservesen sírt, én meg hiába tapogattam az előző este kimosott kendőt, csak nem száradt meg, nem tudtam felkötni a babát...

Mondjuk mi viszonylag gyakran mossuk a kendőt, kb. minden alkalommal, amikor bkv-s lett :).

Varda
www.hanami-teahaz.hu

Az igazságnak sok arca van.
varda tintalle
 
 


[quote="varda tintalle"]
írta:
varda tintalleZsana! A "probléma" az, hogy a mi hordozás iránti igényünk nem elégül ki :wink:



Játékbabával esetleg??? :lol: :lol: :lol:
zsana75
 
 


[quote="hordozo"]Z írta:hordozosana! Szerintem sem az a cél, hogy meglegyen a napi x óra. Nem is arról az esetről beszélünk, hogy a gyerek elvan egyedül, mert monjuk kúszik-mászik. Merthogy a gyerek kézben van. Erről beszélünk: kézben vagy kendőben, kinek mi az igénye, és ezek hogy tudnak találkozni.


Ági!
Ez így oké, csak nekem safrany hozzászólásából nem derült ki, hogy kézben van a baba, csak hogy kevesli a hordozás időtartamát.
zsana75
 
 


Kriszti, Zsuzsa
Apró hibáról van szó, szándékosságot nem feltételezek, és nem is felháborodott vagyok, csak szomorú.
Annyi van, hogy mivel a fonalak nem végtelenek, itt-ott van rajtuk csomó, ami szerencsés esetben nem kívülre esik, jelen esetben viszont igen. Egyszínű vagy mintás kendő esetében kevésbé lenne zavaró, de most sötét bordó alapon van egy sárga csomócska, meg a belőle kiálló két db néhány milliméteres fonalvég. Használatban valszeg nem is fog látszani, csak nem örülök neki, és kész. Nem tudom, egyáltalán cserélnék-e ilyen okból, de mostmár nem nagyon szeretnék megválni tőle. Csak az bosszant, hogy ha megrendelem azt a 65 eurósat, talán azon sincs nagyobb bibi, és akkor 25 euróval beljebb vagyok. :(
zsana75
 
 


Varda: nem lesz bolyhos, csomós vagy kopott az anyag, ha ilyen sűrűn mosod? Melyikek is vannak neked?

Zsana: hát igen, ez bosszantó. De lehet, hogy te is meg tudnád "szerelni", nem? Ha levágod, megbomlik a fonal? Mondjuk tényleg lehet, hogy nem is fog látszani hordás közben...

OFF :Jó, hogy megemlítjük a szopit... kendőben pl. szuperül lehet láthatatlanul szoptatni. Tomival nagyon bevált.
Amúgy hogy van az, hogy a gyerek nem kéri a cicit? Nálunk pont fordítva volt, még kétévesen is nehezen tudta abbahagyni. Sőt, másfél évesig CSAK anyatejet kapott!!!! Nem szerette az ételt....

Orsi: Különben nálunk is pont ez volt a helyzet, hogy nekem eszembe se jutott, hogy 1 napos korától is hordozhatnám a fiamat. Mikor 3 hósan kaptuk a nandut, akkor szerettem bele. Tomi kevésbé, és ez igy is maradt. Persze vittem benne vásárba, kirándulni, utcán, skanzenban, bkv-n...stb, de mégis. Valahogy zavarta mindig is a kötöttség. Szó szerint. Vagy csak ilyen tipus, nem tom. :?
De Danival másképp lesz, én is megfogadtam. Nem akarom erőltetni, de ha imádni fogja, annak fogok örülni a legjobban. :lol:


Kriszti, egy didy seide büszke tulajdonosa :P

KépKép

KépKép
kkriston
 
 


Zsana!

Szerintem simán kicserélik ilyenkor, pont ilyen okokból árazzák le a "hibásakat". Persze a csere 2-3 hét oda-vissza küldéssel.

A játékbaba sajna nem szuszizik olyan jól rajtam :-). de most semmi okom panaszra, ded már két órája alszik rajtam a kendőben :-)

Üdv.:

Varda

Varda
www.hanami-teahaz.hu

Az igazságnak sok arca van.
varda tintalle
 
 


ja, érdekes ez a kézben-kendőben dolog. Ha egész nap "hoppá, hoppá"-zik a kisfiam (másfél éves), és fölkapom, fél kézzel bénázok, egy idő után érzem, hogy majd megőrülök tőle, hogy mit nyafog egész nap ez a gyerek, hogy miért nem lehet már letenni, hogy nemigaz... Ha ilyenkor résen vagyok, és veszem a "fáradtságot", hogy előkapjam (egyetlen :) ) kendőnket, gyorsan kiderül mit akar. Ha elfogadja háton, hát fáradt volt, vagy nemtom, de erre vágyott. Ha csípőn kivirul, akkor csak együtt akart főzőcskézni, kotnyeleskedni. Ha semmi se jó, lehet a csípőn ciciző nyűgösség van, amitől még mindig lehet játszani a nagyobbal, de a takarítást ilyenkor már nem erőltetem. (Kendő nélkül nem tudom mi lett volna 2 testvérrel s egy anyával, nekünk nagyon kellett/kell emiatt is.) Ha befeszül a kendőtől, tudomásul kell vennem, hogy csak engem akar, ideje elnapolni nem csak a takarítást, de főzést is, anya leül s csak a gyereké, majdcsak kisül mit hiányol, mire vágyik.

:roll: Persze leírni könnyű, de van, hogy egy-egy fázisnál meg én feszülök be, mert marhára le kéne reszelnem a sajtot, vagy ki kéne mosnom a budit, vagy valami hasonló életbevágóan fontos dolog lenne.

Ja, ha megkérdem a kicsit, hogy "jössz anya hátára?", MINDIG ingatja a fejét, hogy aztán ő nem. De ha leállítom, és köréteszem a kendőt, már emeli is a kezét, hogy segítsen (tízből kilencszer pl). Nektek van ilyen? Nem tudom miért mond mindig nemet. Hm. :?

Érdeklődve figyeltem a jövő-menő dydiket. Érezzétek jól magatokat velük! :D
banya
 
 


Többgyerekesek :)
Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy rákérdezzek: hogy is néz ki a gyakorlatban a "játszom a naggyal, mialatt a kicsi kendőben rajtam" modell.
Biztos volt már téma, de én mindig csak annyit olvasok róla, hogy jól működik, viszont elképzelni sem tudom, hogyan. Nálunk a naggyal jellemzően vonatozni, autózni, építeni kell(ene), de a konyhájához is ülni, hajolni, térdelni kell, viszont ez kendőben nem az igazi. Jól jönnének gyakorlati tanácsok.
zsana75
 
 


Biobaba :wink: :) Ezért is mondtam, hogy lezárom, úgy döntöttem, majd inkább egy pszichológiakönyvben keresek választ a kérdésemre (mármint, hogy mi az oka, motivációja a gyűjtőszenvedélyeknek). :)

BAnya: olyan jót nevettem a sajtreszelő-budimosós részen :lol: Köszi! És nagyon át tudom érezni, amit írsz - főleg hogy Bobó szinte sosem viseli el itthon a kendőzést :( Bár múltkor volt egy érdekes: nyűglődött, nekem meg "marhára mosogatnom kellett volna" ;) Gondoltam, olyan régen próbáltam itthon, hátha azóta már bejönne neki is. Éééés: 5 perc alatt, minden nyüszi nélkül ELALUDT!!! :shock: Csak lestem!
Tegnap persze, mikor "marhára főznöm kellett volna" már nem jött be a kendős trükk :?

KépKép
livus
 
 


Közben felébredtünk, ettünk, és most a kiságyában játszik a zsiráfja lábaival. Kedvenc elfoglaltsága mostanában.

Kriszti, nem tudom, hogy fog-e bolyhosodni, miután összesen 6-7 hete használjuk a 3 kendőt (piros leveles, Indio Seide és Katja), még egyik se volt annyiszor mosva, hogy agyonhasználtnak minősülne :-), de szigorúan kímélő programon mosom finom anyagokhoz való folyékony mosószerrel. Öblítőt nem használok.

Muszáj mosnunk, mert apuci rendkívül aggódik az összeszedhető bacik miatt. :-)

Mondjuk post már kerek 3 hete köhög a baba kitartóan így is velem együtt persze.

Varda
www.hanami-teahaz.hu

Az igazságnak sok arca van.
varda tintalle
 
 


Kamcsatka, van azért lelki oldala is a problémámnak, vagyis, hogy én szívem szerint többet is hordoznám, és nem tudom, nem tehetnék-e valamit azért, hogy nagyobb kedve legyen hozzá neki is. De elsősorban praktikum szintjén szeretném megoldani a dolgot és reménykedem, hogy kihat a lelkiekre is.
Banya, tök jó, amit írtál, valami ilyesmi repertoárral szeretnék én is rendelkezni :)
Remélem, nem megyek még mindenki agyára ezzel a témával :oops: Nekem sokat segített, hogy írhattam ide erről, és ti reagáltatok :)

KépKép
KépKép
safrany
 
 


[quote="zsana75"]K írta:zsana75riszti, Zsuzsa
Apró hibáról van szó, szándékosságot nem feltételezek, és nem is felháborodott vagyok, csak szomorú.
Annyi van, hogy mivel a fonalak nem végtelenek, itt-ott van rajtuk csomó, ami szerencsés esetben nem kívülre esik, jelen esetben viszont igen. Egyszínű vagy mintás kendő esetében kevésbé lenne zavaró, de most sötét bordó alapon van egy sárga csomócska, meg a belőle kiálló két db néhány milliméteres fonalvég. Használatban valszeg nem is fog látszani, csak nem örülök neki, és kész. Nem tudom, egyáltalán cserélnék-e ilyen okból, de mostmár nem nagyon szeretnék megválni tőle. Csak az bosszant, hogy ha megrendelem azt a 65 eurósat, talán azon sincs nagyobb bibi, és akkor 25 euróval beljebb vagyok. :(

Figyelj, tenyleg nem akarok beleavatkozni, de lehet, hogy engednenek az arbol is. Bar en öszinten nem egeszen ertem, hogy hogy nez ki ez a csomo, de ha elegedetlen vagy vele, akkor mond meg nekik!
smzsgalf
 
 


Ágoston 9 hónapos lesz, és most van a szeparációs szorongásos korszakában (talán már 1 hónapja tart). Nálunk ez azt jelenti, hogy hiába kezdett el mászni, folyamatosan (kicsi szünetekkel) rajtam akar lógni. Játszik a nagy tesóval egy szobában, amikor meglát, egyből hozzám kúszik-mászik, és sír, hogy vegyem fel. Már csak a hátamon hordom, mert elég nehéz, de ott elvan. Van, hogy néha lázadozik, de nem veszem ki, mert tudom, hogy úgy sem tudom letenni, ezért itt a legjobb neki.
Legjobban a porszívózást kedveli, mosogatás közben meg rendszeresen elalszik. Összességében én többet használom az Ergot otthon, mint az utcán. Persze az hozzá tartozik, hogy akkor megyünk le, amikor Ágostonnak alvás ideje van, így a babakocsiban alszik, de ha felébred, az Ergoban jön haza, mert a babakocsiban már nem marad meg ébren.
babintiti
 
 


Sáfrány, engem érdekelt a téma, szerintem ilyen dolgok miatt vagyunk itt.

Banya, jól leírtad, hogy kell(lene) figyelni a gyerekre. Elméletben remekül megy nekem, de néha utólag rájövök, hogy ha egy kicsit gondolkodtam volna, mit akar a gyermek, mindkettőnknek megspóroltam volna egy idegegeskedést és elégedetlenséget.

És egy jó hír: miután írtam Kristinek, hogy mennyire nagyra értékeljük a gesztusát, ma kaptam választ is: nagyon örül, hogy hozzájárulhatott a klub fejlődéséhez, és a továbbiakban is szívesen fogadja a beszámolóinkat, képestül. Küldött egy linket is, ahol többek között az ő kendői vannak lefényképezve, ez a fotósnak a blogja, egyéb szép hordozós képek is vannak!
http://sdphotographyblog.wordpress.com/

kamcsatka
 
 


Banya, tökre megértelek! Pedig nekem csak egy gyerekem van egyelőre. Nem is tudom, mi lesz kettővel :shock: .

A nagytesós hordozós dolog pedig negyon izgis téma, irjatok sok tapasztalatot...Már kezdem pedzegetni, hogyan fogom majd én csinálni. Aztán biztos másképp lesz :)

Különben nagyon fontos, hogy időben rájöjjünk, mi a baja a gyereknek... Én is csomószor elrontottam már, pedig ő csak álmos, éhes, beteg vagy nem tudom mi volt. És én meg kiabáltam...

Orsi, nagyon szépek a kendői Kristinek! Rendes csajszi!

Varda: ezt a három kendőt egyszerre vetted? Értem már. Látom, hasonló az izlésünk, mert én is ilyesmi fajta kendőkkel szemezek. pl. 1 indio, 1 mintás jaquard és egy csikos. hihi :)
Ja, és mind egyforma méretű? Gondolom, nem.

Kriszti

KépKép

KépKép
kkriston
 
 


varda: szerintem a kendönek jobb ha keveset mosod, de azert nem is art nekik annyira a mosas. Van kendöm ami sokat volt hasznalva is, mosva is, de az sem bolyhos. Inkabb az a gond, hogy meghuzodnak a szalak meg, hogy a szinek mar nem olyan tisztak mint ujonnan.

hordozasi idö: fogalmam sincs, hogy mennyi ideig hordozom Benit. Mindig kendöben setalunk es mindig hordozom ha igenyli. Ez meg naprol napra valtozik, pl tegnap fajt a foga, akkor sokat cipeltem (föleg kendöben), de mostanaban tipikusan szivesebben jatszik a földön. Elsö par honapban meg szinte egesz nap kendöben lakott :lol:

No döntöttem a kendö eladasal kapcsolatban, szoval ezeketöl szabadulnek meg :lol: :

5-ös piros indio
Sokaig vagytam erre a szinre, de most mar valamiert nem hasznaljuk annyira. Sokat volt hasznalva, ugy, hogy nem ujszerü, de nincs rajta se lyuk, se folt. Ja meg szuper vekony.

2-es Lisa (kb. 2,50m)
Ez nekem eleg hosszu ahhoz, hogy fenek alatti bogos hatit kössek vele. Talaltam rajta egy pici csomot, ami viszont egyaltalan nem feltünö (tan olyasmi lehet, mint amiröl zsana irt, csinalhatok kepet is rola). Lyuk vagy folt persze ezen sincs, hasznalva sem volt sokat.

5m-es balnas Vatanai
Ez olyan mintha uj lenne, tan 5-10szer hasznaltuk. Ez a legvekonyabb kendö, amivel talalkoztam, es nem is vag (jacquard szövesü), csak nekem nagyon hosszu :-(

20€-ig biztositott küldessel együtt, 60€, 35€ ill. 75€-t szeretnek ertük. Tudom, ezek borsos arak, de ugy gondolom, hogy ennyit kapok ertük ebay-en. Ha megis erdekelne valakit, irjon privit es szivesen küldök kepet is.
smzsgalf
 
 


Sziasztok!
Sok hasznos infót találtam már itt, de lenne egy kérdésem azokhoz, akik ismerik a mei tai-okat. Szerintetek egy felesleges (túl rövid, vettem hosszabbat és Lanát :) ) Carolino hordozókendőből meg tudnék varrni egy mei tai-t, úgy értem, alkalmas erre ez az anyag? (vagy egy kendő szétvágása szentségtörés? :? )
Előre is köszi,
Viki
bluhonviki
 
 


Szia Viki, szerény véleményem szerint a kendő anyaga (bármilyen kendőé) nem nagyon alkalmas MT készítésére. A kendő a maga hosszúságval és szélességével rendesen megkötve, többször magunk köré csavarva több ponton is támasztja a bébit és tehermentesít Téged. Viszont a MT tartását és a többi, említett szempontnak való megfelelést inkább a vászon és hasonló nem nyúló, kissé merevebb, vastagabb anyagok biztosítják. Merthogy a MT-t nem többször tekerjük magunkra, hanem a body-jai és a pántjai adják a tartást és a körülölelést.
De hallgassunk meg más véleményeket is.

kamcsatka
 
 


vagyis a body-ja. Tehát kisebb a hotdozó felület, ezért kell a merevebb anyag.

kamcsatka
 
 


Babintiti,
az én lányom ugyanezt csinálja! Néha megőrülök tőle, elmegyek a közeléből és üvöltve mászik utánam :roll: .
Alig bírom letenni. Már a 3. gyerekem, de én nem emlékszem, hogy az első kettő ilyeneket csinált volna. Jó is ha meglesz a manducám, kíváncsi leszek, hogy bírja majd benne. Szombaton felavatjuk a tropicáriumban :D
Aztán ugrok neki a mei tai varrásnak remélhetőleg.
Egyre több szép kendőt mutogattok, annyira kipróbálnék egy olyat is, de el nem tudom képzelni magamról, hogy felbírjam kötözgetni magamra :oops: De ezek a kendők is, amik Kristinek vannak.... Hát csak tátom a szám :o

Kinga

Kép

Kép

Kép
zorka1
 
 


kamcsatka: szoval szerinted az OMT-k nem olyan jok? Azok ugy tudom mind kendökböl keszültek es olyanert meg en kendö imado is lelkesedek :-)

Pl. itt egy Inkabol keszült Mei Tai
smzsgalf
 
 


Kinga, nem olyan nagy ördöngösség a kendőkötés. SŐT. Tulképp ez a világ legősibb, legegyszerűbb babahordozási módja.
Az igaz, hogy manapság rengeteg féle kötési mód van, de ha nem akarsz körülményeskedni, vannak könnyű, egykezes pózok is. Érted...
Mondjuk én sem vagyok egy fenomén, de azért nem szabad félni tőle...Főleg, mert a kölök megérzi rajtad és akkor nem szivesen van rajtad. Fő az önbizalom!!!!
Szerintem ne tartsd vissza magad, ha van kedved, próbáld ki! A mei tai pl. - az tök más lehet (én meg azt nem próbáltam még...). Valahogy úgy gondolom, a kendőben sokkal közelebb van hozzád a gyerek és nagyobb a testkontaktus. De nem biztos...

Amúgy mi az a manduca? :oops:

Kriszti

KépKép

KépKép
kkriston
 
 


Merész volt tőlem ilyet állítani, igaz, hiszen nem próbáltam még kendő anyagú MT-t :)
Akkor pontosítok kicsit: ilyen anyagból szerintem csak a széles pántú MT-ok lehetnek kényelmesek és "supportiv"-ak.
mint ez: http://haveaballbaby.com/

kamcsatka
 
 


Hát az igazság az, hogy még én se próbáltam a mei tai-t sem, meg a kendőt sem. :oops: Mindig szerettem volna, de valahogy soha nem jött össze.
Ezzel a 3. gyerkőccel meg minden ilyen dologra rákattantam, persze nincs is már szabad kezem, lehet nem véletlenül :)

A Manduca egy hibrid mei tai, vagy nem, lányok? Lényeg, hogy olyan,mint az Ergo.

Kinga

Kép

Kép

Kép
zorka1
 
 


Kriszti!

Nem egyszerre vettem a kendőket. Az elsőt, a leveleset még tavaly augusztusban szereztem be (baba még a pociban volt), mivel nagyon idegenkedek a babakocsitól. El se tudom képzelni, hogy lehet azzal le-fel közlekedni a 3. emeletről és BKV-zni. Úgy gondoltam, hogy a kendő lesz a megoldás, de tartottam is tőle, hogy nem tudom majd megkötni, illetve, hogy esetleg nem szeret majd prüntyőke benne lenni. Aztán a születése utáni 6. héten kezdtem el próbálkozni a felkötéssel, és nem volt olyan rossz az eredmény már elsőre se, baba is szeret benne lenni, én is szeretem hordozni. Aztán jött a kendőmosás, majd utána még két kendő.

A leveles és a selyem 6-os méret, a Katja 7-esként érkezett, mert rosszul emlékeztem a leveles méretére. Ez nekem viszont túl hosszú, úgyhogy 5-össé változott, plusz lett belőle hordozótáska a kendőknek :-)

Szvsz lesz nekem még pár rövidebb kendőm is, bár a jelenleg általam használt kötésekhez kell ez a hosszúság. Erősen szemezek a Laurával...de tetszik még pár indio szín is...

Varda
www.hanami-teahaz.hu

Az igazságnak sok arca van.
varda tintalle
 
 


Zsuzsa! Talán, ahogy nő majd a bébi, kevésbé lesz bennünk, hogy a széltől is óvni kell, és akkor kevesebbet mossuk majd a kendőket. És végülis max. még egy babát kell kiszolgálniuk. Eladni nem hinném, hogy valaha is eladom őket, ahhoz már most túlságosan a szívemhez nőttek :-), szépek a hozzájuk kapcsolódó emlékek.

Varda
www.hanami-teahaz.hu

Az igazságnak sok arca van.
varda tintalle
 
 


Kedves Lányok, hosszas mérlegelés után én is úgy döntöttem, hogy megválnék két kendőmtől. Mindkettő Didy, az egyik egy 6-os Katja, ebay-ről, régebbi fajta, (nincs középjelzés) de teljesen újszerű állapotban, mi is kiméletesen használtuk,
A másik egy Indio lachs-natur, szintén 6-os és ezt újonnan vettem. Doboza, DVD-je, papírjai megvannak. Ha valakit érdekelne, írjon privit

Eszter

Kép
esztercica
 
 


De kár, hogy mindenki nagy méretet árul...2-es vagy 4-es nincs senkinek? :cry:

Varda: Szóval levágtad!!! Mások szerint szentségtörés...de végül is ha nem jól tudtad használni miért ne? Lehet, hogy én is igy tettem volna. De ilyen nagy kendő nem is igazán kellhet, nem?
- Szupi, hogy sikerült a vágyad és a babó is bírja a hordozást...

Nem hülyeség, hogy én ilyen kicsiket szeretnék? Vajon jól tudnám kötözni a hozzá való pózokat? Mármint 2-essel nem sok félét lehet kötni, csak bölcsőt meg csipőt. (nekem pont ezért kéne). 4-essel meg az oldalkereszt meg a háti. Végül is egyszerűbb kötések, de lehet, hogy szivesebben használnám mint az eddig ismert elöl keresztet...Nem tudom. Olyan nehéz előre kitalálni...
De ha nem válik be, majd eladom nektek! :lol: :lol: JÓ ÁRON.

Kriszti

KépKép

KépKép
kkriston
 
 


[quote="smzsgalf"]l írta:smzsgalfehet, hogy engednenek az arbol is. Bar en öszinten nem egeszen ertem, hogy hogy nez ki ez a csomo, de ha elegedetlen vagy vele, akkor mond meg nekik!


Próbáltam fényképezni. Hogy elégedetlen vagyok-e? Ha ez egy megszokott dolog, akkor nem bánom, végülis sok vizet nem zavar, de ha ilyenek miatt szokták leárazni, akkor természetesen nem szeretnék teljes áron egy ilyet. Visszaküldeni nem szeretném (szerintem nekik sem érné meg), de ha engednek az árból, azt nem bánom. Holnap írok nekik. Kép
Kép
zsana75
 
 


Kriszti
Én kettest nem vennék, nálunk a bölcső egyik gyereknél sem jött be (persze ezt előre nem tudhattam), a csípő meg még odébb van neked. Ha van egy hosszabb kendőd, és bejön a bölcső, csak úgy érzed, kényelmetlen a hossza miatt, akkor még mindig vehetsz gyorsan egy kettest. Szerintem.
zsana75
 
 


Kriszti! Úgyis piszkálta a fantáziámat, hogy vágott-e a széle, vége, vagy direkt ekkorára és ilyen formájúra szövik. Lehet egyáltalán paralelogrammát szőni? Így nem csupán kifejtettem és visszavartam. :roll: Nem károsodott különben, mivel anyu profi varrónő, pont olyan, mintha eredetileg is 5-ös lett volna.

Nem vagyok biztos benne, hogy 4-esnél kisebb méretet érdemes venni. Mi mondjuk nem is próbálkoztunk a bölcsővel. Esetleg, ha sokat akar majd a kislegény csípőről ki- és beszállni.

A háti, elvileg 4-es kendővel köthető kötéseknél próbálkozom majd Katjával és meglátjuk. Nekem nem mindenhol jön be az, amit a kötéshez szükséges kendőméretről ír a Didymos. Pl. simán megkötöm az elvileg minimum 6-os méretet igénylő doppelte Kreuztragét, viszont ma voltunk egy órát kenguruban, amihez elvileg minimum 4-es kendő kell, és nekem ahhoz is kellett az 5-ös méret...

Varda
www.hanami-teahaz.hu

Az igazságnak sok arca van.
varda tintalle
 
 


zsana: en ezt nem erzem olyan kis hibanak. Nagyon remelem, hogy engednek az arbol...

kriszti: bölcsö kötest sosem hasznaltunk, de most nagyon jol jön a 2-es csipön hordozashoz, de amint zsana mondta az meg odebb van. Elsö idöben csak 6-os kendöt hasznaltunk (mi meg 5 napos kortol hordoztuk Benit)
smzsgalf
 
 


Szóval a Doppelte Kreuztragéhoz meg elég volt az 5-ös :-)

Varda
www.hanami-teahaz.hu

Az igazságnak sok arca van.
varda tintalle
 
 


Zsana! Ez pont úgy néz ki, mint amit írnak arról, hogy hogyan is keletkeznek a leárazott kendők...

Szerintem írjál nekik, nem elképzelhetetlen, hogy engednek az árból.

Varda
www.hanami-teahaz.hu

Az igazságnak sok arca van.
varda tintalle
 
 


Hű, tök jó, hogy ennyit írtatok! Olyan érdekes dolgok merültek fel! Én hülye meg nem jegyzeteltem, úgyhogy felét elfelejtettem amit akartam írni. Azért nekiállok:

Mei tai varrás: Tök gyagyi vagyok, múltkor nézegettem az octi mei taiokat, aztán még aznap itt szenvedtem hogy mi legyen az erős anyag amiből varrom a mei taiomat, de kettőt nem kötöttem össze... veszek egy nandut "váznak" és rávarrom a dekoratív panelt. Nekem szimpatikusabbak a kendő típusú mei tai szárak egyébként is. De még megvárom a klubot, és megpróbálok remélhetőleg egy mei tait ott mielőtt belevágok.

Mennyit hordozzunk: ez most még nálam is dilemma, mert újak vagyunk mi is a hordozásban. Eleve első gyerek, most 4 hónapos. Már most nagyon bánom, hogy nem első perctől fogva hordozom, majd a másodikkal máshogy lesz! :wink: Mivel még nem szokta meg a kendőfeelinget - bár már nagyon alakul a dolog-, illetve egyelőre csak elöl tudom hordozni még, ezért még nem találtuk ki teljesen hogy mikor is jó mindkettőnknek a kendőzés. Itthon csak rövid időkre tudtam eddig felkötni, mert elöl hordozva a főzés, takarítás annyira nem megy, azt viszont nem bírja ha leülök vele kendőben. Szerintem a csípő/háton szuper lesz erre, a csípőt már próbálgattam, de nagyon bénáztam, úgyhogy majd Ági tanfolyamán kiokosodom inkább. Én nagyon vágyom arra, hogy sokat legyen rajtam, de egyelőre ez nem teljesül a fentiek miatt. De dolgozunk rajta.
Nem tudom már ki írta, hogy az az igazi gond, hogy a *mi* hordozási igényünk nem elégül ki, de nagyon ügyes meglátás! :)
Ja, és előre örülök, hogy remélhetőleg mire elérjük a szeparációs szorongós hónapokat akkorra rendesen beletanulunk a kendőzésbe. :wink:

Zsana, szerintem is írj a didymosnak, biztos vagyok benne, hogy kapsz valahogy kompenzációt. Nagyon profik és minőségi termékük van, nem engedik meg maguknak szerintem az ilyen hibát!

Kriszti, örülök, hogy előkerült a kendőd, majd tudósíts milyen!

gale, a konyhás kép teljesen kiakasztó. Annyira bántja a szemet, szívet, lelket, eszet, elképesztő! Honnan szerezted?
kattix
 
 


Lányok! Nagyon köszönöm a hozzászólásokat, sokat segítettetek! Igazság szerint pont azért pattant ki a fejemből ez a kendő-átszabás ötlet, mert talán így a kendő előnyét (csak átlósan nyúlik, keresztben-hosszában nem + rásímul a babapopsira és masszívan tartja azt) ötvözném a MT-ok egyszerű kötési módjával. Így gyermekeim apja is könnyedén felpakolhatja majd őket a hátára. Lényegében, ha jól látom a különbség a "hagyományos" és az OMT között a széles, béleletlen pántok, és hogy meghajtva van a body-hoz rögzítve? Nem tudtok OMT szabásmintát, vagy legalább kifektetett képet róla, én elsőre csak megkötve láttam a képeken.
A munkaruhavászonnal és hasonlókkal csak az a bajom, hogy félek engedi a színét jó darabig + nem tudom milyen festék oldódik ki belőle, ha rágja a ded...de ez lehet, hogy paranoia... :?
bluhonviki
 
 


[quote="bluhonviki"]N írta:bluhonvikiem tudtok OMT szabásmintát, vagy legalább kifektetett képet róla, én elsőre csak megkötve láttam a képeken.


Az OMT kitalálója felrakta a szabásrajzát a TBW fórumra:
http://www.thebabywearer.com/forum/show ... hlight=omt
kattix
 
 



kamcsatka
 
 


Még egy tipp tőle: ő két rétegből varrja a mei tai "testét", és a 2 réteg 90 fokkal elfordítva van kiszabva a kendőből, így a szövés mindkét irányba fut és van tartása.
kattix
 
 


Jajjj, nagyon szuper ötletek!!!!!! :D Szárnyal a fantáziám!!
De jó nekem ,hogy Ti ilyen tájékozottak vagytok!!! Még egyszer nagyon köszi!!
bluhonviki
 
 


Sziasztok lányok!
Szerintetek egy 4 hónapos gyereket fel szabad kötni a hátamra mei tai-ban? Most már 7 kiló és elég hamar megfájdul a derekam, ha sokat hordozom (mondjuk főleg az éjszakai fekveszopitól, aztán arra rádolgozok a hordozással).
De nem tudom, hogy nem kicsi-e még hozzá?

Viru
Kép
viru
 
 


Jaj, képzeljétek a nagynéném a nagyobbik unokatesómat 1975-ben Angliában szülte, és bébierszényben hordozta. Múltkor látta egyik képünkön a kendőt és akkor mesélte. Azt nem tudom hazahozta-e Mo-ra az erszényt, gondolom akkor itt még olyat nem is láttak akkortájt.
kattix
 
 


Szia Viru!
Szerintem szabadni szabad, a hogyan csak a kérdés... Nézd meg a Kozy meg a Bamberoo háti hordozós leírásait, és próbáld meg segítséggel!! Vagy esetleg úgy egyedül, hogy a kanapéra fekteted a MT-t, rá a bébit és úgy felkötözni.

kamcsatka
 
 


ezt a dvd-t láttátok már? Ha igen, bocs. Ha nem, akkor jé.

https://www.r-med.com/index.php?mode=mc ... prodid=397
banya
 
 

Vissza: Életmód

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?