Új privát üzeneted érkezett!

Jó reggelt,
föleg neked, Szirom!
Tényleg boszi vagyok ám és érzem én is, hogy nem lesz semmi baj.
Szedjél folsavat meg esetleg magnéziumot, nekem a dokim mondta, hogy szedjem, mert jó a görcsök ellen is, meg a kisebb vérzések esetén is beválik. :wink:
Nekem egy pezsgötablettám van, amiben magnézium, folsav meg B6 és B12 vitamin van, azt iszom :wink:
Dokidat mikor hívod fel?

Tényleg, hogy mondtad el az uradnak? Örült gondolom nagyon!

Én a hordozgatással nem csináltam nagy ügyet, ha kellett akkor felvettem Ábelt, persze hosszan cipelni nem akartam, mivel nálunk ö volt, aki megmondta, hogy anya pocijában baba van, ezért ezzel mindig el tudom neki magyarázni, hogy anya most ezért nem tudja öt cipelni. Meg is érti általában, csak ha nyügös, akkor hisztizik.

Hogy miért vártunk eddig? Nem is tudom. HOgy egy kicsit megdolgoztassunk benneteket :wink: :lol:
Tényleg, a kalkulátor szerint mikorra várható a baba?

Na megyek, mert rántott husit kéne gyártanom a fiúknak, meg rizst, meg krumplit meg salátát. Épp elmentek focizni.

pussz, majd még bekukk!

KépKép
KépKép
motiot
 
 


Hopp, Ildi, hogy vagytok? Natika jobban van?
Voltatok este valahol?

KépKép
KépKép
motiot
 
 


Szirom, mikor tudjuk meg 100%-osan????
Annyira izgulok...... :D :D :D :D

Hát tegnap se tali nem volt, se buli.Helyette ikeáztunk, Árkád+ elvitt vacsizni (pedig ott voltak az ajándékok végig a kocsiban :? )

Natus jól van, én vagyok tiszta takony, meg hapcizok egész nap.Az orrom belül tiszta seb, kívül meg vörös, bár már hámlik a bőr.
Két nap, aztán semmi bajunk....

na,csá, holnap jövök bővebben :wink: :wink:
vas
 
 

 
 

Hahó!

Ildi! Reggel tesztelek, de csak egy 25-ösöm van itthon (az előző 20-as volt, az érzékenyebb). Elvileg ugyanolyannal kéne, de arra gondoltam, hogy reggel lepisilem a 25-öst, meg elteszek egy pohárkával a hűtőbe, és hozok a gyogyitárból ugyanolyat, amikor viszem Miksát az oviba.

Már most izgulok, hogy oksi legyen, jjjaaaajjj :roll: :wink: Mondjuk émelygek egész nap... meg fájdogál is, de nem mensisen.

Ha ez szép pozitív, akkor majd fölhívom a dokit, hogy mikor menjek.

Jobbulást neked! Az uram is benyalt valami vírust, nem is ment be éjszakára, egész nap alszik szegény...
Hol voltatok vacsizni? És fölvetted az új hacukát? :wink:

Motiot! Köszi! Folsavat szedem, magnéziumot meg veszek holnap. Ma néztem itt a boltban, hátha legalább pezsgőtablettájuk van, mert azért fájdogál a pocim, de nem volt épp magnézium. Minden más igen :roll:
Képzeld, Miksa szerint nincs baba a pocimban :shock: Ez eléggé zavar. Esti mesénél könyökölt a hasamba meg a mellembe megint, szóltam neki, persze hatvanszor megkérdezi, hogy miért, aztán mondtam neki, hogy azért, mert nem tudjuk, hogy van-e baba a pocimban, és ha van, akkor nehogy fájjon neki, erre közölte, hogy de nincs. Bár 5 mp-cel később meg mondta, hogy már alszik a baba. Vacsinál meg megkérdezte a negyedik (üres) székre, hogy oda a testvérek szoktak ülni? Talán nem kéne ezzel foglalkozni, csak eddig meg mindig bejött. Vagy most trükközik....

Hogy mondtam el az uramnak? Telefonon :wink: Dolgozott. Mi naponta hússzor beszélünk, és mindig mindent megbeszélünk, nem bírok előtte 5 mp-ig se titkot tartani :lol: Szóval nem vót benne romantika, de nálunk annyira napirenden volt a kérdés, hogy azt hiszem, semmi meglepetést nem okoztam volna vele.

Kalkulátor: nov. 4-5, attól függ, hány napos ciklust írok be. Én is vagyok olyan marha, hogy azonnal megnéztem :lol: Mondjuk így is nagyon közel van Miksa és az uram szülinapjához! :wink:

Tickert még nem csinálok, annál babonásabb vagyok azért.

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Ébresztő! :lol: Ki az aki még ilyenkor alszik?
:lol: :lol: Na jó, én is, ha Simon nem kelt volna fel és visszaaludt volna, most már bezzeg durmol...
Igaz azon se csodálkoznék, ha nem, mert gyakorlatilag tegnap du. 1/2 5 óta alszik. Csak nagyon piciket volt fenn este, éjszaka meg csak szopira.

Szirom!

Várjuk az erős csíkot!
Én azért Miksa mondatának nem tulajdonítanék túl nagy jelentősséget, lehet, hogy azért, mert kérted, hogy ne nyomja meg a pocidat, melledet, neheztelt rád, és azért mondta, hogy nincs.

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Hahó!

Mingyá fölrobbanok :evil: Ez a One Step egy nagy k.ki: lepisiltem, erre még a kontrollcsík se indult el. Aztán később (8-10 perc biztos volt) nagy nehezen az kiküzdötte magát, a tesztcsík helyén meg lett egy nagy rózsaszínű paca. Értékelhetetlen, utálatos. Szétszedtem, olyan, mintha a másik csík folyt volna szét. Remélem, igazam van. És emiatt nem bírtam aludni egész éjjel :evil: Még jó, hogy hőt mértem: 37,2.
Még ott lenne a másik teszt, amit venni akartam (csak délelőtt van gyógyszertár), tettem is el pisit, de itt centis jég van az úton és szakad a havas eső, úgyhogy nem megyünk oviba...

Most ennyi :evil: :roll:

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Jajj, ne má!!!!
Mocsok teszt!!! :evil:
Elhiszem, hogy ideges vagy, meg hogy nem aludtál éjjel ezért(Én is ilyen vagyok)
(mikor kitaláltam Prágát, egész éjjel azzal álmodtam, meg hogy lekéstük a repülőt, mert otthonhagytuk az útlevelet)(pedig nem si azzal mennénk)
Na, mindegy, ez nem is ide tartozik.

Akkor ha eltudsz menni a gy.tárba, akkor veszel újat?
Itt is mocsok az út, valami havas eső szerű, jeges mocsok esik(persze, 11-re mennénk súlymérésre)
Vagy taxi lesz beőle, vagy lemondom, vagy kockáztatok, és elindulok kocsival. :?
Még nem tudom :roll:


majd jövök, most át kell öltöztetni a gyerkőcöket pizsiből, meg Natus bűzölög :roll:
vas
 
 


Ildi! Ne ülj autóba! nagyon veszélyes a csúszós út, nem érdemes egy súlymérésért kockáztatni! Szerintem :wink: Vagy tényleg a taxi jó ötlet.

Itt egyelőre nem úgy néz ki, mintha lehetne biztonságosan közlekedni. De azért meglátjuk.

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Szirom, a taxinál maradtam. :)
Igaz, 2000 a forduló, de legalább hazaérük, és nem az én kocsim törik össze, ami több lenne asszem 2000-nél :lol: :roll:

most kukkantottam ki, elég csúszósnak látszik .
Bár csak a teraszt látom.
De az elég :?
vas
 
 


Jó reggelt!

Szirom, annyira izgulok érted!!
amint van valami eredményed gyere azonnal! Jaj, olyan reményteli, úgy örülök!!! Miksa mondatával szerintem se törődj most (vagyis azzal az eggyel ne, a többire igen :wink: ), minden olyan szépen alakul!!!

(Bernát sem ment ma oviba, nem tudnám megoldani, délután iskolába megyek, egyszerűen nem tudtam volna mindenkiért időben menni.)
Akartam is mondani, hogy ezen a héten gyakorlatilag non-stop iskola, biztos kevesebbet jövök... :(

Ildi, mesélj, hogy telt a hétvége? Jól sikerült a vacsi? Anyukád még nálatok van? A túrósod vadítóan néz ki! :shock: :)
Én ma reggelre kakaós csigát sütöttem a népnek. Jó lett, egy kicsit kifolyt a kakaós cucc, még ezen lehet tökéletesíteni. De ízre finom nagyon (csak kóstoltam, sajnos... :roll: ).

Gabi, te mennyit szedtél fel terhesség alatt? Jól emlékszem, hogy 17 kilót? És el is tűnt az egész 4 hónap alatt? :shock: (És már fűzőn meg sztriptízen jár az eszed? :D) De jó!! Lehet, hogy ennek ismeretében én is alábbhagyok a görcsöléssel... Ne haragudj, hogy állandóan ezen lovagolok, unalmas lehet... De az uramnak nem akarom mondani, mert ő kevésbé megértő e tekintetben (általában éjjel 10 körül vacsorázik még egy jót, és semmi de semmi nem látszik rajta... :evil: Hát nem őrjítő??) Ti meg ha unjátok is, azért biztos megértitek... :wink: :)

Ja, még valami: Pénteken voltam a gyerekekkel a Természettudományi múzeumban, nagyon klassz! Rengeteg érdekes dolog van, nagyon ötletesen van megcsinálva, látványos, minden korosztálynak érdekes lehet. Két és fél órát voltunk ott, de csak az én fáradtságom miatt indultunk haza szerintem (ráadásul Adél alvásidejében voltunk, fél egytől háromig, ő erről teljesen megfeledkezett... :D ) (Mivel előtte is dolgunk volt, úgy terveztem, ott eszünk valamit, de a büfé elég semmilyen. Drága és néhány - rossz - sütin és szendvicsen kívül más nincs. Ezt ne tervezzétek be a programba. De nem is ez a lényeg, ugye, csak nekünk jól jött volna...)
Szóval ajánlom mindenkinek!

Rita
KépKép
KépKépKép
75rita
 
 


Éppen 100 napom van hátra... :D
Ami szinte kizárt, mert a gyerekek nagy része nem a napján születik, de akkor is izgalmas... :)

Ildi, muszáj elindulnotok??

Rita
KépKép
KépKépKép
75rita
 
 


Sziasztok,

Ildi, jó, hogy a taxit választottad, fö a biztonság!
Ilyen szar idö van otthon? Nálunk is esik az esö, de nincs hideg, söt, szerdától meg megint szebb idöt mondanak, jövö hét elejére egészen 19 fokig!!!! Hurrrááá tavasz!!!

Rita, nemá! Persze, hogy mondhatod a dolgaidat! Azért vagyunk! Hány kilónál tartasz egyébként? Ne izgulj, neked is le fog menni utánna, nyugi!!
Én eddig még nem szedtem fel semmit, de hát még nagyon az elején vagyok. Meg ha belegondolok, hogy Ábellel a 30. héten voltam ennyi, mint most, akkor ne is hízzak még jó darabig :twisted: Egyébként meg úgyis úgy lesz, ahogy lennie kell,hiába parázunk! Úgyhogy nyugi!!
Múzeum jól hangzik!

Beszti, ilyen jó kisfiad van neked? Ennyit aludni!!! Nem semmi! Képet is kérünk ám!!!

Szirom, vegyél tényleg magnéziumot, az jó mindenképpen. A csíkra mg csak azt tudom mondani, hogy ha rózsaszín volt, akkor az tuti a második csík lett volna, ha nem folyik szét. Azért próbáljatok meg elevickélni a gyógyszertárba, nagyon kíváncsi vagyok! Bár én biztos vagyok a dolgomban :lol:
Miksa pedig blöffölt, hogy sokkoljon! Ábel is szokott ilyet, ha rossz kedve van, vagy épp hisztizik és neheztel rám valamiért, akkor üvöltve mondja, hogy ott bizony egy árva baba sincs!!! Szóval ne aggódj, tudja ö az igazat!! Csak kis huncut! :wink:
Bejelentés nálunk sem volt túl romantikus, persze elterveztem, hogy majd az lesz, de a teszt után azonnal felhívtam én is apát, ö meg nem csodálkozott nagyon, mondván terveztük, akkor meg mit csodálkozzon rajta, hogy összejött? Én sem bírok titkot tartani!
Szóval csússzatok csak el a gyógyiba Miksával!

Gabi, te merre jársz mostanában? Remélem minden okés veletek is! Vagy már talán elfogytál????
Gyere!!

most megyek én is, mert Ábel közben rendetlenkedik. Épp most nyomott ki egy tubus popsikrémet, szerencsére csak a komódra, nem a szönyegre.
Enyém pocim is talán kezd alakulni, de még csak én látom. Bár esere olyan, mint Ábellel kb 5 hónaposan...
Na mennem kell fözni is...

pusszantás mindenkinek, majd jövök.

KépKép
KépKép
motiot
 
 


Hahó!

Köszi Rita a drukkot :wink:

Motiot! Nem csúszkálok el, mert 5 km és közben föl kell menni a gátra meg lejönni, visszafelé ugyanez. Alatta nagy gödör, majd a Duna. Az uramnak is kéne gyógyszer, de azt mondta, hogy ő se vállalja be a gátat. ha nagyon muszáj, az más, de most már kibírom holnapig, ha ma ez így kicseszett velem.

Ennyi hó esett különben (alatta jég, mert előtte ónos eső volt, és most is szakad a havas eső):

Kép

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!

Szirom, nagyon szurkolok Neked!!!
Nyúlfarknyi azért vagyok, mert most a szüleimnél vagyunk március közepéig. Eladtuk a lakásunkkat, abból kezdünk építkezni.
Írni meg csak akkor tudok, ha Andris alszik, mert nem abban a szobában van a gép ahol vele vagyok. Egyedül meg nincs el. Meg szegény csomót esik mostanában, nagyon kell rá figyelnem.
Még azt is igényli, hogy lent üljek a földön amíg ő játszik, bár mostanában megpróbáltam egy fotelt megcélozni egy könyvvel.

Nálatok ez hogy volt?? Rita, Motiot, Ildi, Beszti, Gabi? Tényleg ennyire nincsennek el egyedül?? :(

Rita a múzeum nagyon jól hangzik, én is úgy kimozdulnék már... Ha Andris nagyobb lesz jobban lehet vele majd mászkálni. (Legalábbis remélem...)

Most én is megyek főzök vmit.
Szép napot Nektek ebben a ronda időben!
Még próbálok ma jönni. :D
mira80
 
 


Hú, csigusz-bigusz babanet az agyamra ment.
Fél óráig nem jött be, miközben megírtam a tavasziba egy hozzászólást, szétb***tt az ideg.De elmentettem, és sikerült. :evil:

Na, szóval taxi 2000-ért megvolt délelőtt.
Nasi 72 centi, 8180 gramm.
Cukker volt, végig bőgött, odapisilt az asztalra, imádom :D :D

Legközelebb 1 évesen megyünk+ Olivér megkapja a 3 éves oltását :roll:

Mira, nekem Natika tök jól elvan egydül, már Olivér is elvolt, Levente volt macerás.
Nyugi, első gyerek!!!! :wink:
A második, harmadik az már elmolyol magában egész nap :D :wink:
Bár Natika mostani mániája itt állni, ülni alattam, rángati, sírni..stb.
Kell valami érdekeset adnom neki, aztán megint jól elvan.


Szirom,akkor holnapig drukkolunk ezerrel, jó??
Uradnak jobbulást!!!
Én is még fújkálok, de nem akar kijönni az a fránya cucc :? , fosok is egy homlok, vagy arcüreg gyuszitól. :?

Rita, jó lehetett a múzeum.
Hát, én nem tudom, mikor jutunk el ilyen helyre.

Szirom, nálunk is ilyen hó van.Alatt csúszik, mnit állat.

Rita, jó a túrós, mi?
1/4-1/4 része ment a szomiba, a felét meg megetettem anyuval(tegnap ment haza),és ami megmaradt el is csomagoltam enki :wink:

Kajcsizni csak az árkád Hisztéria éttermében voltunk.Ott imádom a hagymalevest. :wink:
Ettem is .
Köcsög uram miatt nem mentünk ám buliba.Pedig az ő haverja.
Én kicsípetem magam(nincs kép :roll: ), és NEM mentünk.
A kis drága nem akart. :?
Helyette azt mondta nekem az Árkádbam, hogy vesz valamit.
Lókukkert!!
Nem lehet engem megvenni!! :wink:
(legalábbis most nem lehetett)
Tipikus pasi, azt hiszi eltudott kábítani ezzel.
Nekem bulizni volt kedvem, nem vásárolgatni. :roll:
Na, mindegy, majd nyáron a barátnőmmel, ha Balcsin leszünk elmegyünk, aztán reggelig táncolunk az asztal tetején :lol:

mingyá jövök
vas
 
 


csak gyorsan ki kellett szednem a ruhákat a szárítóból, ott pittyegett az alvó kölkik mellett a fürdőben :D

na, lefoglaltam a szállást a beranekben, most várom a visszaigazolást :P
Valamit már küldtek, gyorsan kinyomtattam, kitöröltem, nehogy itt nyoma maradjon.Most várom, hogy van-e hely, meg ilyenek.

Mira, gratulálok, hogy eladtátok a lakást.Mikor indul az építkezés?? :P

Motiot a boszi :D :D
Csak úgy legyen tényleg :D

Rita :P
Éljen a hátralévő 100 nap!!!
100 napos program???? :wink: :lol:

nyugodtan problémázz a kilókkal :D
megértjük :wink:
mennyinél is tartasz, elárulod?(a + számokra gondoltam :wink: )
egész héten suli??? :roll:
vas
 
 


kukuccska, hol a délutáni csevgő partnerem?????
Csak nem az urad ápolgatod?? :wink:
Amúgy jól vagy?
Hányinger, meg ilyenek?
Erősödő gyanús jelek? :wink:
vas
 
 


Hahó!

Aludtam, aztán Miksa jól fölidegesített, mérgemben elmentem gyalog a boltba a térdig érő latyakban, láttam, hogy már nincs lefagyva, ezért átmentem Dunakeszire, vettem tesztet, délutáni pisiből ilyen lett:

Kép

Ez is 20-as érzékenységű, de nem olyan, mint a szombati. És beszéltem a doktorral, azt mondta, szedjem megint a gyógyszert. Jövő kedden megyek hozzá. Még azért vettem egy tesztet reggelre is, akkor megismétlem.

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Szirom, ez naggggyon komolyan néz ki :D :D :D :D :D :D
főleg, hogy délutáni pisiből van.

már izgulok, milyen lesz a reggeli :wink: :D :D :D

puszóka


ui.:ma mindneki aludt délután??? :wink:
(csak én nem?)
vas
 
 


Bocsika, nem tudtam jönni, mert nem engedett a bnet! :twisted:

Szirom, szerintem fölöslegesen költöd a pénzed további tesztekre, ha ez valakinek nem elég egyértelmü, akkor nagyon sajnálom. EZ AZ!!!!!!!!! :D :D :D
Mikor mész dokihoz?
Gyogyót szedjed csak, ezek szerint abba se kellett volna hagynod?

Szóval nagyon örülök, akkor mehet az együtt babásodás meg babázás meg fogyás :lol: :lol: !

Ildi, Natja akkor már jó nagy csajszi!!
Örülök, hogy minden rendben ment! ( föleg a pisi :lol: :lol: )

Tényleg, Szirom, érzel már valamit? Hányinger stb.. Bár azt nem ajánlom, elég, ha én szenvedek töle :lol:

Na megyek, mert asszem Ábit elteszem lassan aludni, nem aludt délben és iszonyú hisztis meg álmos, alig lát. De hiába, a kedves szomszédasszony megint betett :twisted: :twisted:

Na puszika

KépKép
KépKép
motiot
 
 


Szirom!

Ez egyértelmű csík! :):):)

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Sziasztok!

Egész nap lefoglaltak a gyerkőceim, sehogy sem bírtam se olvasni, se írni :( Most is csak pillanatra jöttem, este ha alszanak megpróbálok bővebben írni!

Lacus ma kemény 1 órát aludt, ebben a vacak időben sétáltunk lent a babakocsival, esővédővel, húúúú! Azt a nyűgit, ami itt volt! Most ő már szunyál, de szeritnem mindjárt ébred még egy kis utóműsorra :shock:

Szirom,
nagyon sokat gondoltam rád, és látom, hogy nagyon rendben van az a csík! :):):) Csak nyugi!!! Ne idegeskedj semmin! :)

Mira,
második gyerek sincs el jobban! :) Legalábbis nálam... Majd kifejtem később :D

Később jövök!
Puszi!

pgaboka
 
 


Jó reggelt!

Nem bírok aludni :lol: 6.20-kor megcsináltam a tesztet, mondom, én nem tartogatom tovább (mármint a pisit :wink: ). De visszaaludni már nem tudtam. A csík kb. olyan, mint a tegnapi, vagy egy icipicit erősebb. Szóval oksi :lol:

Motiot! tegnap direkt kettőt vettem, egyet reggelre, meg egyet megnyugtatásként tegnap délutánra. De az várakozáson felüli lett.

Gyogyi: de abba kellett hagynom, direkt beszéltünk emiatt a doktorral.
Tegnap Miksa se aludt, nem is tudom, mikro volt ilyen utoljára. Két órát fönt volt a szobájában, de az apja szerint (én aludtam) nem volt annyi szünet a dumában, hogy aludhatott volna. Mindegy, ma már megy oviba :wink:

Gabi! No, volt Lacus-féle utóműsor? :wink:

Ildi! Émelygés van, de az már volt két napja is. Meg fájdogál a pocim. Vettem Magne B6-ot, remélem, használ.

Mira! És mikorra lesztek kész? Márciusban?

Rita! Jól hangzik a múzeum!
A kaján meg problémázz nyugodtan, én is fogok :lol:

Lányok, mondom az uramnak, hogy már előre gondokodom, mi hogy lesz, hogy szinte semmit nem kell vennünk egy komódon kívül, erre közli, hogy azért ne rohanjak annyira előre. Erre mit kezd el délután? :shock: Telket keres! Szerinte építsünk egy másik házat, mert ez kicsi :roll: Jó, tény, hogy lehetne nagyobb, csak hát én nem nagyon akarok innen menni sehová! Inkább bővítenék, valszeg találnánk is rá megoldást. Majd szóban elmesélem :lol:

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Szuper! Éljen!!
Hurrá!!
Tök jó!!!!!!


Kép

Annyira örülök!!!
erre várunk egy éve!!!

Szirom, hadd gratuláljak mégegyszer!!!! :D :D


Telek :lol: :lol:


na, puszicska, majd jövök később :wink:
vas
 
 


Jóóóó reggelt!

Szirom, akkor én erre már nem is mondok semmit, jó? :lol: :lol: :lol: ( Csak annyit, hogy boszi vagyok )
Telek jó!!!!! Bár ha jól érzitek magatokat ott, akkor én sem mennék a helyedben, inkább bövítés. Mi sem lehet szebb, mint házbövítés nagy pocakkal!! :lol: :lol: :lol:
Akkor dokihoz jövö kedden mész? Menyi idös is leszel akkor? Lehet már szívdobit is hallani?

Gabi, szegénykém, azért tarts ki! Ábel sem aludt tegnap, meg hallod, Miksa sem. Valami volt a levegöben, ami remélem mára már elhúzta a csíkot!!!

Ildi, gyere aztán te is!!

Márti megint hol bújkál?????

Ábel az elöbb hozta a toast kenyeret és mondta, "szerintem ilyet zabáljunk!" :lol: :lol: :lol:
Muffin lett belöle tejeskávéval :lol:

Na mentem, mert olyan büdös, hogy már nem bírja az amúgy is érzékeny gyomrom....

pussz

KépKép
KépKép
motiot
 
 


Írtam :) , elszált :evil: , most nem tudok többet :( , megyek iskolába...
Szirom, nagyon örülök!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!Szép napot mindenkinek!!!

Rita
KépKép
KépKépKép
75rita
 
 


most akartam kikapcsolni, mikor láttam, hogy Rita írt.
Hát nem sokat.... :? :lol:
menj, csak tanulni, legyél okos!!! :D :D
(és a jövő évet hogy fogod megcsinálni a picurka mellett?
Meg az év végi vizsgákat, ha június elején szülsz???)
jó kérdések, mi??? :wink:


Motiot, zabáltatok toast kenyeret? :lol: :lol:
mikor mész uh-ra?
lassan mutathatál uh-s képeket minimanóról :D


Rita, és te?
Tényleg nem is láttunk fotót a kisbébidről!!! :P

Gabi, Motiot, most ne utáljatok, én kölkiim, meg baromi nagyot aludtak tegnap :D

Gabi, a mediamarkt-ban volt callnetics, de csak a szuper, na azt meg nem mertem megvenni, mivel azt írta rá, hogyannak való, akinek a másik már túl gyengusz. :roll:
Na, szerintem nekem az is erős lenne. :roll:


Hú, még egy dolog, amiért nem fogtok szeretni:NINCS vasalnivalóm, koszos ruhám, koszos ágyneműm, MINDEN a helyén :D :D :D , tisztán, vasaltan :P :P


na, jó egy adag még a szárítóban, de mindjárt azt is elpakolom :P
vas
 
 


Natika köhög alvás közben :roll: :roll: :roll: :roll:
vas
 
 


Köszi, köszi, tündérek vagytok :wink:

Jézus Ildi, naggyon jó háziasszony vagy :lol:

Figyu! Az uram már feltette végre a programot, tud DVD-t írni, úgyhogy megírja neked és földobom postán. Jó?

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


itt egy tegnapi hóval betakart kis bokorka az udvarról :D
(amiről már el is olvadt a hó)

Kép
vas
 
 


Hú, Szirom, köszike, örök hála!!!!!
Ari vagy!!! :D

Ja, hogy jó háziasszony :lol: , 3 gyerek meg egy férj mellett totál univerzális vagyok(és még gépezni is van időm), és már délután nem is szoktam sokszor aludni.Hozzájuk edződöm, úgy látszik :roll: :lol:



Ez a 3000. hozzászólásom!!!!
Kép
vas
 
 


Szirom, HURRÁÁÁÁÁÁÁ!!! Én is nagyon örülök Neked!! :D :D
mira80
 
 


Címemet tudod, ugye???
Az irányítószám 2100

és Szabó vagyok nem Vas :D
Anikó, mikor tavaly elküdte a bugyikat , ő is Vas Ildikót írt a borítékra. :D

Tényleg hasleszorítós bugyik????
Rita?
Aztán Szirom????

Na, majd lassan talizzunk megint valahol, aztán Ritának odaadom.Meg mondtam már, hogy van egy L-es noppies szürke bársonygatyóm, meg egy fehér c&a-s ingem :D
kinek kő??? :wink:

csá
vas
 
 


Szirom, ha minden jól megy az építkezést március végén kezdjük. Úgy tervezzük, hogy az alsó szint legyen kész a felső ráér. (Hármunknak bőven elég.) Kitűzött célunk, hogy idén beköltözzünk... Remélem sikerül. Addig a hátsó szomszédunkban fogunk lakni, onnan nap mint nap láthatjuk hogyan halad az építkezés.

Rita, tényleg hogy fogsz vizsgázni?

Ildi küldesz majd Rákóczi túrós receptet?
mira80
 
 


na, megkaptam a szállásfoglalás igazolást.
NINCS a Beranekben hely. :(
helyette ezeket ajánlották:
http://hu.marys.cz/szallas/praga/hotele ... garni/490/
ez kb. 60 ezer ft, parkolni az utcán ingyér

http://hu.marys.cz/szallas/praga/panzio ... nsion/307/
ez csak 30ezer körül lenne, kicsit messzebb van, de napi 2700-4000 a parkolás parkolóházban.


http://hu.marys.cz/szallas/praga/panzio ... nsion/305/
hát ez meg tök szutyok :( :(

frankó, mi???

jól elvagyok kenődve.

Nics kedvem még keresgeti, ez is két hétbe került, mire a beranek-et megtaláltam

Szerintetek MELYIK????




vas
 
 


Ildi!

A két alsó semmiképp, hisz a Beranek és a felső 3*-os hotel, a két alsó viszont csak panzió.
Az alsó egyébként is elég gáznak tűnik...:(
Nézegetted a 3*-osokat? Van, ami nem tűnik elsőre rossznak...

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Sziasztok!

Végre itt, alig voltunk ma itthon, ezért is nem tudtam írni, de Sziromnak azért sms-eztem egyet :)
Ma tücsökzenén voltunk délelőtt, ez úgy 2,5 órás program volt, Lacuska végigaludta. Aztán itthon ebéd, utána Lacus megint elaludt kendőben rajtam :) Utána pedig tüdőszűrésre mentünk, bkv-val, és Lacus ismét végigaludta az egészet! Bepótolta a tengapi lemaradást :) Éjszaka is fentvolt, biztos ezért is aludt ennyit napközben. Ja, és reggel 9-ig aludt mindkét gyerkőc (!), ilyet nem szoktak ám csinálni! Úgy kellett ébreszteni őket, hogy indulnánk a tücsökre!

Én viszont nem aludtam napközben, így aztán elég fáradt vagyok :(

Rita,
én 17 kg-ot híztam a terhesség alatt, ebből 11 ment le a szülés után pár héttel, és azóta is folyamatosan, lassacskán peregnek le a kilók :):):) És igen, már bevetettük a fűzőt (nem is egyszer), a sztriptízt viszont még nem próbáltam ki :D Dehogy haragszom, sőt, nagyon is megértelek, hogy ennyire foglalkoztat a téma! Én is ezzel voltam elfoglalva, és bántott is a "sok" súlytöbblet, de hát nem is volt az olyan sok, na meg Lacuska is óriásbébi lett :) Viszont tényleg ne görcsölj, attól egyáltalán nem lesz jobb!
A sulihoz kitartást, és engem is érdekelne, hogyan tervezed, ha meglesz a pici? Én is tanultam, amikor Zsoltika született, az államvizsgámat 2x halasztottam, de aztán mégiscsak siekrült :)

Motiot,
dehogy fogytam el :D Pocakos fotót nagyon szívesen nézegetnénk :D

Mira,
írod, hogy a szüleidnél laktok márc. közepéig. És utána hová költzötök?

Szirom,
az urad telekkeresése :D De ha a bővítés megoldható, úgy még jobb! Mi sem lakunk túl nagy alapterületen, de nagyon szeretjük a lakást, a környéket, még akkor is, ha a fiúk egy szobában laknak majd :D

Ildi,
bocsi, nekem is eszembe jutott, hogy átvesszük neked a callanetics-et, de arra már nem volt eszem, hgoy hogyan juttassuk el hozzád :( A super még tényleg nem ajánlatos, sztem elég keméyn :)
Nekem ez az Alpin-penzió tetszik, jók a szobák, bár a fekvését nem tudom megítélni, nem vagyok járatos Prágában.

Mártikám,
megint eltűntél! Merre jársz???

Tali remek ötlet, úgyis mesélni akar Szirom :) Tényleg, ígértem, hgoy hozzánk lehet jönni. Mit szóltok? Most épp nem vagyunk betegek :D Az időpontot rátok bízom, nekünk a kedd délelőttjeink foglaltak, bármely más nap jó, akár a héten is!

Megyek is, puszi!

pgaboka
 
 


Szirom, Ildi!

Hol vagytok? Ilyenkorra már mindketten jelentkezni stoktatok!

Szirom!

Kellően terhesnek érzed magad? :lol:

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Hahó!

Gabi! Mégeccer itt is nagyon-nagyon köszönöm az sms-t :wink:
Lackónak jó az alvókája :lol: Hogy bírtad a kendőben ilyen hosszan?

Tali tök jó ötlet, én benne vagyok!

Ildi! nekem se jönnek be, amiket ajánlottak a Beranek helyett. Viszont ez, amikor ők ajánlanak valamit, a tapasztalataim szerint soha még csak meg sem közelítei az ember igényeit. Tavaly mi is ugyanezt játszottuk az adriai szállással. Milyen árban is keresel? Nézelődöm szívesen :lol:

No, közben megtaláltam. Ilyen árban én ezt a panziót mentettem el magamnak, miccólsz?:

http://hu.marys.cz/szallas/praga/panzio ... anzio/411/

Motiot! Még nem tudom, hogy lesz-e kedden szívhang. Majd számolgatok :wink: Nem mertem még vonalzót csinálni, az az igazság... :oops:

Mira! lehet, hogy rövidesen megoszthatjuk az építkezési tapasztalatokat :wink:

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Beszti! Aha, kellően :wink: Émelygek még csak, és az éjjel olyan jót aludtam! Miksánál is kb. így volt. De akkor mostantól két hétre bizonyos illatoktól kifutottam a világból. Kíváncsi leszek :wink:

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Motiot!

5+1 leszek jövő kedden, úgy számolom. Szerintem nem biztos, hogy lesz akkorra szívhang, de majd kiderül. Ha nem lesz, akkor gondolom hétvégén megnézi újra a doktor (ügyelni szokott).

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Jó reggelt!

Na, ma már túl vagyunk egy szép kis körön: reggel fél 7-kor megittam a második adag cukros löttyöt itthon, így fél kilencre kellett a vérvételre odaérni. Tegnap a szülészet honlapján azt olvastam, hogy nem szabad közben sétálni :) , így taxival mentünk a két (három :wink: ) kisebb gyerekemmel. Szerencsére ott rögtön be is mehettünk, így tíz perc volt az egész, utána meg a büfében megreggeliztünk. Aztán bevásároltam a Kolossy téren, hogy ne itt a téren kelljen a pocsék boltban, de jól megjártam. Egyrészt sok minden kellett, nagyon ki voltunk fogyva, jó nehéz volt a cucc, azt hittem leszakadok (vagy a szatyor)... :? Másrészt a busz TÖMVE volt, két középiskolai osztály utazott rajta az átlagos forgalmon kívül. Épp hogy az ajtóban meg tudtam állni, gyerekek a lépcső tetején. Én kapaszkodtam, fogtam a szatyrokat és a gyerekeket, ők meg dülöngéltek. Közben a mellettem lévő széken egy negyvenes nő meg nézett. :evil: Egy idő után nem is néztem rá, mert úgy éreztem, akkor biztos mondanék valamit... :x
Az egyik megállónál egy néninek becsípte a lábát az ajtó, megpróbáltam visszanyomni, közben mondtam a kamaszoknak, hogy szóljanak a vezetőnek, hogy csukja vissza az ajtót. A néninek helyet kértem, nagy nehezen az egyik lány feltápászkodott. Mi továbbra is álltunk, egészen addig, míg le nem szálltunk (10-12 megálló volt). A végére azt hittem felrobbanok, kedvem lett volna azt mondani a negyvenes nőnek (aki, mint kiderült a laklikkal volt, tanárnő lehetett... :shock: ), hogy őszintén csodálom, hogy ilyen hidegvérrel végig tudta nézni, ahogy kis gyerekekkel, két dögletes szatyorral meg a hathónapos hasammal egyensúlyozok a buszon húsz percen keresztül... :evil: .

Na. Kidurrogtam magam.
(Az bánt az egészben a legjobban, hogy hazafelé a gyerekeket pattogtattam, hogy siessenek már, a hülye felnőttek miatt velük voltam ideges... :( )

De most már lehiggadtam, élvezem, hogy ma itthon vagyok (a balettot leszámítva), itt vannak a kicsik is, Petike rúgkapál... minden jó. :) (És ettem csokit, meg baconos kalácsot, a vércukorszintem is rendben... :D )


Szirom, odavagyok!!! Annyira jó kis fogyókúrás topic ez, tele van vékony anyukákkal és babavárókkal. :) :)
És mennyi kis pipi: tavaly Ildi, Mira, Gabi és Beszti szültek, idén Motiot, Szirom, én... Hátha Márti is csatlakozik!
Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép

A telekvásárlás vicces! Tudtok a talkan belül is bővíteni? Mert akkor tényleg ez lenne a legésszerűbb. De ez elég jellemző szerintem, amikor Petike kiderült, mi is elkezdtük nézni a lakásokat... Aztán feladtuk, odébbtoltuk a kanapét, így a helyzetet meg is oldottuk... :D

Ildi, ne keseredj el, nem csak a Beranek van a világon!!! :) (meg szerencsére Prágában sem... :) ) Keresgélj még, szerintem olyan jó ötlet, bízd Sziromra! :wink:

Gabi, egy randiban nagyon benne vagyok, nekem ezen a héten nem jó, jövő héten meg utána kettő igen. Csütörtökön nem annyira, minden más nap nagyon jó. :)
A kendő egyre vonzóbb, bár nekem a premaxx baby bag is tetszik, nagyon jó lehet, hogy bár cipelgeted a babát, de békés, a közeledben van, aludni is tud... Na, még fontolgatom...
Súlykérdésben igazad van, látod, ma nem is görcsölök (kalács, csoki... :lol: )

Mira, az építkezés jól hangzik, mekkora lesz a házatok?

Most ezt elküldöm, kicsit teszek-veszek meg visszaolvasok, mit felejtettem el. Mindjárt visszetérek!


Rita
KépKép
KépKépKép
75rita
 
 


Ildi! Adjál címet lécci! Honnan gondolod, hogy tudom? :lol: :oops: Odatalálok, az igaz :lol: De ha megölsz, se emlékszem biztosan az utcanévre. Van ötletem, az tény, de nehogy ne az legyen :oops:

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Hahóóó!

Szirom, az jó, hogy émelyegsz! :wink:
Szerintem a szívhang inkább hétvége felé lesz aktuális, asszem a 6. hét vége felé kezd el verni.
Csinálj már vonalzót!!

Talit sajnálom, én ufgye nem nagyon tudok innen mocorogni...

Gabi, örülök, hogy Lacus ilyen jó kisfiú volt tegnap. Azért pihenj te is, ha tussz! Tényleg, ment le azóta megint egy pár kiló? Csak azért kérdem, hogy hadd sárguljunk már egy kicsit... :wink:

Ildi, merre vagy? Ennyire berágtál Prágára? Majd találtok valamit, különösen, ha Szirom is segít! :wink:

Rita, nem semmi emberek vannak! Én tuti beszóltam volna a nöcinek, jó hangosan, hadd égjen az egészosztály elött, milyen bunkó!!! :evil:

Na mennem kell, mert Ábel épp üvölt és állandóan rosszalkodik, meg kaját kell melegítenem. Majd hövök késöbb!

puszi

KépKép
KépKép
motiot
 
 


Rita! nem láttalak, illetve az írásodat :oops: Ne haragudj!

Mekkora bunkó volt az a nő, de a gyerekek is, hallod. Én asszem nem bírtam volna ki, valószínűleg beszóltam volna. Meg ugye elvileg van babás hely, babakocsis legalábbis mindenképpen, de szerintem babás táblás ülés is. A fene a neveletlen kamaszait :evil: Csak az a gáz, hogy ha a tanárnő üldögélt velük, akkor ugye... :roll:

Telek: telken belül nem tudunk bővíteni, ha tudtunk volna, akkor már megcsináltuk volna. Talán már írtam, hogy ez legénylakásnak készült. Igazából elvileg elférünk, de lehetne kényelmesebb, vagyis talán pontosabb megfogalmazás, hogy szerencsésebb beosztású. Egyedüli embernek vagy egy párnak ez irtóra szerencsés végülis, szóval aminek készült, tökéletes, meg én így is elégedett vagyok vele, és némi átalakítással vagy akár átrendezéssel szerintem elegendő lenne (talán még így is), de igaza van az uramnak, hogy kényelmesebben lennénk, ha nagyobb lenne. Ami hiányzik, az egy dolgozó, mert mindketten sokat melózunk itthon, és sose nyugalomban. Egy vendégszoba, mert ha valaki jön hozzánk, akkor a közös térben alszik (régen, Miksa előtt volt vendégszoba, szóval tényleg összehasonlíthatatlanul jobb, ha van, azt már tudjuk), és az uram szerint kéne még egy gyerekszoba. Mondjuk azt így is ki tudnánk hozni az emeleten némi átalakítással. Elvileg lehetne a két kölök egy szobában, bár elég pici azért. Mondjuk csak aludni jár föl Miksa is. Tehát most az a helyzet, hogy az alapterület felét aludni használjuk, a másik felét élni (fszt.), és utóbbi így kevés. Erre találtuk ki a teraszbeépítést. Tudtok még követni? :lol: Naszóval lényeg a lényeg, hogy elvileg mindkét szomszéd eladó, de nagy köztük a különbség. Van előnyük és hátrányuk is mindkettőnek. De ezt tényleg szóban :wink:

Ildi! 12-ig volt posta :evil: Holnap tudom föladni most már csak, vagy ha délután visszamegyek. Meglátjuk, meddig alszik, jó?

Megyek Miksáért az oviba!

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


nem voltam itthon ma :D

szirom, lefoglaltam a kedvencedet: Corto panzió :D

Címet küldöm privibe, holnap de. jövök,,
pusssz
vas
 
 


nem tudok privit küldeni, valami hiba van vele, na majd este vagy holnap :D

kössszike :wink:
vas
 
 


mégiscsak el tudtam küldeni, na húzok a dolgomra :wink: :roll:
vas
 
 


Hú, Csajok, micsoda hírek. Így jár az aki ritkán jár erre.

Szirom!

Szívből gratulálok. Jajj, de boldog lehetsz. Annyira szerettétek volna már ezt a kisbabát. Vigyázz nagyon magadra (és a picinyre is).
Miksának már mondtátok?

Láttam a teszteket is amiket felraktál, hát tényleg elég jól lehett látni rajtuk.

Ildikó!

Ezek szerint akkor már tuttira lesz utazás? És tényleg nem tudja a Férjed? Hú, de meg nézném az arcát majd mikor közlöd vele, hogy akkor hova is "kell" utaznia. Ted majd fel még egyszer szállodát, hogy hol is fogtok lakni. Én már totál keverem őket annyit nézegettetek. Persze csak ha írtóra sok időd lesz. Ja, és mikor utaztok, húsvétkor?

Rita!

Tényleg nagyon gáz ahogy le írtad a buszos sztoridat. Én egyszer szülés elött 3 nappal jártam így. A buszon az összes ülőhely foglalt volt, csak 1 valakinek nem jutott ülőhely. Az én voltam, 9 hónapos terhesen úgy álltam végig az utat, hogy mindenki szorgalmasan kifelé nézegett az ablakon mintha kb. ufók sétáltak volna arra, csak nehogy fel kelljen állniuk. Én meg minden kanyarban a kínok kínját álltam ki, mert hasizom nélkül elég nehézkes az embernek megtartania magát. Aztán hazaértem, jól kibőgtem magamat és kész. Nagyon tanulságos volt.


Motiot!

Látszik már vmi, pocó? Kép mikor lesz, meg a rövid hajjal is tartozól!!!
Émelygés? Tart még?

Ja, én is levágattam ám a hajamat, tök rövidre. Vasárnap meg befestettem, persze még csak hasonló sem lett mint a színpalettán. Olyan vöröses barnára sikerdett, majd átfestem, most nincs időm vele bajlódni.

Én ma szabin voltam, EKG, vérvétel a holnapi nagy naphoz. A barátnőmnek is pont ilyen műtétje volt tegnap, este felhívom egy kis infó gyűjtésre. Ildikónak bent van a száma a telefonomban, majd jelentkezem, hogy mi van velem.
Főztem du. aztán elhoztam Andrást az oviból. Azt hittem, hogy egy kicsit majd jászunk, de Ő most Mézga Gézát akar nézni. Így jártam.

Na, Lányok én most búcsúzom, mert még egy bugyit sem kerestem magamnak.

este felé majd lehet még benézek. ja meg a Férjecskémnek még le kell a lábamat gyantáznia. Ja, meg kozmetikusnál is voltam. Muszáj volt elmennem....

Puszi mindenkinek. Holnap majd egy kicsit gondoljatok rám.

Sziasztok: Márti
mártus
 
 


Hahó!

Mártikám, gondolok rád holnap mindenképp! Drukkhegyek+++ :wink: Minden rendben lesz!

Az én számom is megvan szerintem, úgyhogy ide is jöhetne egy kis infó! :wink: Meddig kell bent maradnod?

Köszönjük a gratulát, tényleg irtóra boldogok vagyunk :wink: De igazából majd uh után nyugszom meg. Miksának egyértelműen még nem akartam mondani, majd tényleg uh után.

Ildi! Még nem bírtam megnézni a privit, valami hiba van a rendszerben. Mondjuk egy órája néztem kb., most viszont ezt előbb elküldöm.

Corto panzió tuti lesz, meglátod :lol: És merre jártál ma, meg szabad kérdezni? :lol:

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 

Vissza: Mi, nõk!

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?