Rita!
Ha időben ébrednek a kölykök, akkor is az út nekünk is 1 1/2 óra. Esélyes lehet a 1/2 11, de valószínűbb, hogy kicsit később érünk oda. Remélem, hogy most az "együttműködően készülődünk" formájukat veszik elő, és nem a "100 felé idétlenkedünk"
stílust.
A másik téma: be kell valljam, a festésnél "csaltam".
Ugyanis épp a nagymamához mentek ill. ott voltak, amikor én festettem, és az a tapasztalat, hogy Hanna sokkal jobban elvan, ha mindhárom itthon van, mintha egyedül csak ő, akkor persze teljesen én kellek neki minden percben. Tuti a festékbe nyúlkált volna és különböző huncutságokat művelt volna
, persze pusztán segítő szándékkal.
Így amikor a babaszobát festettem, pont akkor vitte a párom a nagyobbakat a nagyihoz, és őt is elvitte, másodszorra (mivel a nagyok még akkor is ott voltak), rávettem, hogy arra a 2 1/2 órára vigye már el magával az irodájába Hannát is (épp nem volt tárgyalása), és utána hazahozta.
A festésen kívül már nem votl gond, mert nem tudott rosszat tenni. A padlózásnál ott játszott a szobában, pl. az ékekkel...
Tegnap a szegélyezésnél pl. időnként hozta a játékat, aztán visszavitettem, megint kihozta, játszogatott, megint visszavitettem. Így jól bírtuk, nekem sem volt túl nagy rendetlenség, és ő is anyázhatott. Délután meg amúgy is kirakom őket a kertbe, ahol elvannak.
A festéshez és a lakberendezéshez: lehet, hogy régimódi vagyok, de szerintem ez a mi esetünkben főleg női dolog. A "tűzhely melege"... Az is megfigyelhető, hogy az én lelkiállapotom sokban befolyásolja az egész család hangulatát.
A lakásunkat én látom egész nap, a párom reggel elmegy, este hazajön, így nekem fontosabb, bár ő szerencsére nagyon együttműködő.
És ez is az oka annak (mindkettőnk esetében), hogy most itt is felújítgattunk. Mivel költözni még nem tudom, mikor fogunk (ugye a pénz, emiatt akár még idén is költözhetünk, de az is előfordulhat, hogy csak jövőre valamikor (2 év múlva áprilisban kell kész lennie pl. a hitel miatt)). De addig is jól kell éreznünk magunkat, és ez az összeg, amit most a házra fordítottunk, csak nagyon-nagyon kis töredéke annak, amire szükségünk lesz, tehát igazándiból ezzel nem tudtunk volna spórolni ezen a házhoz.
Az meg, hogy mit tudok én megcsinálni: nem vagyok feminista, de szerintem egy jó kelt tészta, egy kenyér elkészítése, vagy egy függöny, nadrág megvarrása némiképp bonyolultabb dolog, mint egy szobát kifesteni.
Nekem a párom akkor kell ilyen esetekben, ha olyan dolog van, amit egyedül nem tudok, vagy pedig az ő testi adottságai kellenek hozzá (erő, testmagasság). Minden mást megcsinálok, és ez neki is jó, hisz nem kell fáradtan vagy hétvégén ezzel foglalkoznia. És nekem is jó, mert nem kell rá várnom.
Mivel a padlózást együtt csináltuk, ezért technikailag már tudtam, hogy szegélyezni hogyan kell...
De állítottam már egyedül össze lapraszerelt emeleteságyat, fiókos gyerekbútort
(ugye mindenhez adnak összeszerelési útmutatót), szereltem már le kapcsolót, konnektort (vissza ált. a párom szokta), stb.
Ill. mi mindent együtt szoktunk, ami nehezebb, mert együtt gyorsabban megy, és ha valamit még egyikünk sem csinált korábban, akkor ötletszinten sem rossz, ha mindketten gondolkodunk azon, hogy is kellene (pl. most a padlózásnál, hogy milyen irányban fektessük, szoba melyik oldalával kezdjük, stb.)
A pocisság meg azért nem zavart be, mert babaszoba kellett, de ahhoz azt rendbe kellett tenni, és ezt a baba születéséig mindenképpen meg kellett csinálni. Így pont a pocisság volt az indok arra, hogy csináljuk.
Persze pl. a padlólapos csomagokat nem engedte emelgetni a párom, a nehezebb dolgokat is a szomszéddal cipelték.