Társalgó főoldal » Gyermeknevelés » A vallás szerepe a nevelésben

Azért nyitom ezt a topicot, mert szerintem ma még ez egy elég sikamlós téma. Én ahhoz a korosztályhoz tartozom, akit megkereszteltek ugyan, de a családom nem volt gyakorló hívô, az iskoláról meg ne is beszéljünk... Késôbb kamaszkoromban pusztán filozófiai okokból kezdtem a hittel foglalkozni.

Azért írom ezeket le, mert most vagyok abban az állapotomban, hogy egyik oldalhoz sem tartozom igazán. A gyerekeimet hittanra járatom, de bevallom eddig csak szinte amiatt, mert szerintem egy európai ember nem lehet meg a Biblia ismerete nélkül, hiszen nagyon-nagyon sok minden erre épül (nálam annak idején a m?vészetek megértésénél borzasztóan hiányzott)

Most szembesültem egy olyan dologgal, ami komolyan elgondolkodtat és szeretném, ha leírnátok ezzel kapcsolatban a véleményeteket.
A kisfiam 8 éves és a hittan tanára megkérdezte, hogy májusban szeretne-e Elsô áldozni.
Szégyen, de barátainktól kellett megkérdeznem, hogy pontosan mi is ennek a lelki jelentôsége.

Amikor felvilágosítottak, hogy a Tízparancsolt ismeretérôl és a b?nbocsánat szentségérôl van szó. Miközben filóztam a dolgon, belémhasítottak a Tízparancsolat pontjai (azért ezt tudom). Akkor jöttem rá, hogy ez egy nagyszer? nevelési útmutató is egyben. A kisfiam nagyon szuper ugyan, de kiskamasz és az utóbbi idôben elég sokat kell hadakoznom vele. (Amit ô csak a vita kedvéért tesz) Közismert, hogy ebben a korban a fiúk kb. 16 éves korukig "használhatatlanok" , ha az iskolai szabályrendszert vesszük.
Kicsit fárasztanak ezek a viták és nincs kedvem magamból egy folyton parancsolgató ôrmestert csinálni. Szerintem az Elsô áldozás kiváló alkalom arra, hogy a lelkiismerete egy bizonyos mankót kapjon, belépjen egy harmadik személy az életébe (Isten, vagy önmaga), akivel elszámolhatja dolgait. Nem hiszem, hogy nekem kéne lenni mindig a vitatkozó másik oldalon. Azt várom ettôl (persze sok-sok beszélgetés mellett), hogy könnyebben megtanulja megoldani a problémáit, a döntései elôtt gondolkozik és ha hibázik fel tudja egyedül is oldani az ebbôl fakadó lelkifurdalást.

Ti hogyan látjátok ezt a kérdést? (Mellesleg elgondolkodtam, hogy ma már az egyházi esküvô, a gyerek megkeresztelése szinte természetes dolog és amikor az ember végigcsinálja ezeket nem is gondol bele a tálcán kínált, kipróbált, bölcs nevelési útmutatókba, amit a vallásgyakorlás kínál (fôleg, aki mint én nem vagyok teljesen tisztában a keresztény liturgiával)

Üdv: Szofi

Szia Szofi!
Tényleg szuper topicokat nyitsz.
Mi az esküvõ elõtti jegyes oktatástól kezdve jártunk biblia órára az ottani Református gyülekezetbe. Szerettük. Valahogy mégsem sikerült beilleszkednünk, mert gátlásaink vannak ammiatt, hogy nem ismerjük a "szokásokat".
Ezért örültem amikor a kicsi lányom közel 3 évesen belenõtt a csibe-csoportba. Gondoltam õ már korán megtanulja, és közben majd én is kiokosodom. Ott pedig elkezdõdött egy olyanfajta hittan oktatás ami nekem nincs ínyemre. Nehezen tudom megfogalmazni a gondolataimat... Nekem az Isten hit egy felnõtt vállalás. Nem rutin amit kisgyerekkoromtól belémneveltek. Nagyon megható amikor egy kisgyerek imádkozik. Ha valóban imádkozik és nem elkántálja a tanult versikét. A mi hitünknek nincsenek látványos külsõ megjelenési formái, így nem bízhatom abban, hogy majd otthonról eltanulja, hogyan is van ez.
Valójában pedig igyekszük betartani azt a bizonyos 10 parancsolatot.
A lelkészünk máshová költözött nemrégiben, így magamra maradtam a kétségeimmel, hogy hogyan is legyen.
Szeretném ha a gyerekem hittant tanulna.
Gyûlölöm a vakhitet.
Remélem a hozzászólásokból ki tudok okoskodni valamit.
Bocs ha túl zavaros amit írtam. Ilyen zavarosak a gondolataim a témában.

Üdv.
Malacka

Örülök Malacka, hogy nem én vagyok ezzel a problémával egyedül. Tényleg a vallásnál talán az a baj (vagy jó?), hogy túlságosan függ minden a pap személyétõl (pl. lásd a keresztelõvel kapcsolatos topicot) Én is sok rossz példát hallottam.
Pl. egy faluban az ért nem engedte bérmálni egy lányt a pap, mert a szülõknek is gyónni kellett elõtte és a szerencsétlen apa (aki egyébként mélyen vallásos volt és mellesleg 6 gyereket nevelt) a gyónás alkalmával bevallotta, hogy szokott néha pornófilmet nézni. Képzeld el a pap nem volt hajlandó feloldozni sem. Az ürge majdnem öngyilkos lett emiatt.
Ugyanakkor nemrégiben találkoztam olyan katolikus közösségekkel, ami nagyon szuper. Nyoma sincs benne a bigottságnak és valóban a keresztény vallás szerint élnek, segítenek egymásnak, de ugyanakkor bált is rendeznek és szórakozni, sportolni is tudnak együtt.
Szerintem egyre több ilyen szellemiségû pap lesz, elvégre a huszonegyedik században élünk. Sajnos bizonyos helyeken nem lehet válogatni a lelkivezetõk között és azt hiszem, a normális értelemben vett hitgyakorlás nagy segítségére lehet a szülõknek.
Én sem gondolom, hogy egy gépiesen betanult ima sokmindent megoldana, én úgy képzelem, hogy ezáltal a lelkifejlõdés egy nagyon fontos részét tudjuk a fiammal együtt átvészelni.

Kedves Szofi,
Én magam sem tartozom egyik oldalhoz sem igazán. Megkereszteltek, ún. vallásos nevelésben részesültem, voltam elsõáldozó, bármálkoztam, jártam rendszeresen templomba úgy 22 éves koromig, plusz egy fiatalokból álló vallásos csapatba (na ugyan ott a vallásról a legritkább esetben volt szó, kiránsdultunk, buliztunk stb.) Valamikor, késõ kamaszkoromban elveszett a hitem. Ma már úgy gondolom, sosem volt igazán. Belenõttem a szituációba, nem én találtam meg. Én a magam részérõl a mai napig "értéktelenebbnek" tartom a gyermekkori megkersztelkedést, a felnõtt fejjel valót sokkal jobbnak tartom. Hisz az saját tudatos döntés eredménye, nem pedig csak úgy belesodorták az illetõt az események.
A gyermekeink ezért nem is lettek megkeresztelva. Úgy érezzük a férjemmel, majd ha õ akar, akkor majd megkeresztelkedik, (vagy épp vízbe merítik vagy mittudomén) és él az általa választott vallás értékrendje szerint.
A szüleimnek ez nagyon nem tetszett. Apám rendszeresen belémrúg (képletesen) emiatt, örökösen könnyes szemekkel, némi színpadias pátosszal szóbahozza a témát, és kis pogáényoknak nevezi az unokáit. Az õ szempontjából talán igaza is van, csak azt nem veszi figyelembe, hogy õk az áén gyermekeim. Ahogyan õ annak idején szabadopn döntött az én megkeresztelésemrõl, én most döntöttem a nem-megkeresztelésrõl.
Hiszek abban, hogy a gyermek nevelése igenis, akármit mondunk, befejezõdik 15-16 éves korára. Utána már "csak" veled él, õ alakítja saját magát. És ahogyan én nevelem õt, remélem jól, aszerint fog majd õ élni, döntéseket hozni. Nem hiszem, hogy CSAK azért kellene elsõáldozóvá lennie, hogy majd 16 éves kora után, ha már nekem nem lesz olyan sok beleszólásom az életébe, mint addig, mégis legyen rá valami pozitív hatással. Nyilvánvalóan Te sem csak ezért akarod, hogy a gyermekeid elsõálsdozók legyenek, késõbb esetleg bérmálkozzanak, tudom én is . Abszolút megértelek, csak azt hiszem, hogy CSUPÁN magától az elsõáldozástól nem lehet azt elvárni, amit leírtál. Ehhez bizony Te is kellesz, és az egész addigi hatásod a gyerkõceidre.
Nem tudom, lehet, hogy kötözködésnek tûnik majd ez az egész, amit írtam, becsszó nem volt szándékomban. Csak én is szándékoztam már jó ideje ilyen topikot nyitni, elsõsorban a szüleimmel való állandó, visszatérõ vita miatt - kíváncsi lettem volna, hogyan van ez más családokban. Engednek-e a szülõk csdak a békeasség kedvéért a nagyszülõknek, vagy hozzánk hasonlóan makacsul mennek a sajáét konok fejük után .


Rita,
azt hiszem, téged nagyon sok bátntás érhet, mert hívõ vagy. Legalábbis ez tûnik át a sorok között. Én még az átkosban éltem vallásos életet, soha senki egy rossz szótr emiatt nem szólt rám. Nem hiszem, hogy aki hívõ, annak sokkal nagyonn megpróbáltatások vannak az életében - ugyanolyanok, mint mindenki másnak. És ha ezt plusz keresztként fogja fel, az máér az õ negatív gondolkodása... Gondolod, hogy aki nem keresztény, nem hívõ, az nem báénja meg soha, amit rosszul tett, soha nem próbál meg jobbá lenni? merzthogy ez írtad.

Attól tartok, megint vihart kavarok csak...
üdv
Zsóka

Bocs a melléütésekért...

Sziasztok!
Annak idelyen kozel 30 eve,az en anyukam is ugy gondolta,mint Zsoka,es nem keresztelt meg se engem se az ocsemet.
En ennek nagyon orulok,mert igy nem vagyok "elkotelezve" semilyen vallasnak.
Bar engem is sokszor titulaltak poganynak,de kit erdekel,engem biztos nem.
Azt hiszem a vallas nem sokat tud gyakorolni,vagy hatni az eletunkre {vagy eletemre}A hit az mas,de hat az nem csak Isten lehet.
Van olyan ismerosom,akinek a lanya katolikus iskolaba jart,es megis leszbikus lett.Pedig 18 eves koraig minden nap a Bibliat tanulta es hallgatta.
A kozosseg az viszont biztos jo dolog.
Na,udv mindenkinek
Kriszta anya

A kötelezõ dolgokat én sem tartom igaznak. De legalább olyan káros szerintem, ha egy gyerek félinformációk alapján nõ fel és teljesen magára hagyjuk ezekkel a kérdésekkel.
Korábban leírtam, hogy megkeresztelve ugyan voltam, de igazából magamra hagytak a hit kérdésével. Emlékszem volt egy idõszak gyerekkoromban, amikor rettegtem attól, hogy azokat akiket szeretek elveszíthetetem. 8-9 éves fejjel nem tudtam jobbat kitalálni, mint azt hogy esténként lefekvés elõtt "imádkoztam" Istenhez. De mivel ugye azt tanították, hogy ez csak egy mese folyamatos kétségek között és álandó lelkifurdalás mellett féltem, mert nem láttam, hogy ilyen problémákban segíthet valaki és én meg tiltott dolgot csinálok.Nem lettem azóta igazán vallásos, de hiányzik az az út, amit a vallás tud nyújtani az igazán nagy kérdésekre.
Visszatérve az alaptémára, mármint a gyermek lelki fejlõdésére. Azt hiszem, hogy -persze úgy ahogy Zsóka is írja, rengeteg beszélgetés mellett- a vallás egy gyermek számára is felfogható módon segíti a lelki érést.
Én ezt úgy képzelem, hogy egy 8 éves gyereknek nem biztos, hogy jót tesz az, ha azt mondom, hogy "bizony, bizony, vannak olyan dolgok, amit a saját lelkiismereteddel kell rendezned és senki sem segíthet ebben. Bizonyos dolgokban teljesen egyedül vagy és csak magadra számíthatsz" Szerintem ez óriási teher és nagyon könnyû félreértelmezni. (Az ego szerepére gondolok, vagyis arra, amit manapság ezer helyrõl sugároznak belénk, hogy "csak te számítassz")
Én azt szeretném, ha a nyiladozó értelmû gyermekem több példát is lásson az élete vezetésére, mert nem akarom felvállalni azt a szerepet hogy "én mindent tudok, és úgy kell élni, ahogy azt én csinálom" mert egyrészt ez így nem igaz, másrészt meg én is folyamatosan fejlõdök, tanulok és meggyõzõdésem az, hogy a gyermekeimnek is a saját útjukat maguknak kell megtalálniuk. Én csak ebben szeretnék nekik segíteni és ezért örülök, hogy egy évezredek által tesztelt lelki útmutatót találok a vallásban. Persze mindent lehet félreértelmezni is, és ez az én felellõségem, hogy ez ne így legyen az õ életükben.
Üdv: Szofi

Tegnap délután a nagyfiam(7 lesz, még ovis)no elõzmény megkérdezte, hogy anya, te hiszel-e abban, hogy újra megszületünk, ha meghaltunk?Mert õ igen. Azt válaszoltam neki, hogy lehet, erre tovább fûzte, hogy ki lesz gyerek, testvér, estleg lehet-e növény, vagy kis bogárka, szóval jó kis beszélgetés kerekedett.
Zsomimama

Szia Zsóka!

Lehet, hogy félreérthetô volt, amit írtam, nem azt akartam mondani, hogy aki nem hívô az nem bánhatja meg amit rosszul tett, de bìnbocsánatot csak az nyerhet. (Ez még logikusan is levezethetô, hiszen aki nem hisz, az kitôl kapná?) Nem hiszem, hogy negatív gondolkodásom lenne, nem ilyen az alaptermészetem. Látok magam körül is olyan embert, aki nem hisz, mégis szinte olyan megnyilvánulásai vannak. De tudom milyen voltam, és tudom mennyit változtam, és ehhez Jézus kellett. Én hiszem, hogy "akié a Fiú, azé az élet, akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban". Ezt mindenkinek személyesen kell megtapasztalnia, és elfogadni, ezt sem erôltetni, sem kierôszakolni nem lehet. Az nem az igazi. Sok mindenben hasonlóan gondolkozom, mint Te. Engem is megkereszteltek pici koromban, de nem ismertem meg Jézust. A szüleim nem is tettek ezért sok mindent. Mikor már felnôtt lettem, akkor kerültem egy keresztény közösségbe (amely nem felekezet függô) és egy évig "csak" megfigyelôként jártam az Istentiszteletekre, és a Biblia tanulmányozós csoportokba. Sok kérdésem volt, sok dolog is ott volt az életemben, amirôl le kellett volna mondanom, ha teljes szívvel Istennek átadott életet akartam volna élni. Szóval több hónapig latolgattam, mit csináljak. Majd egy napon a Biblia pár sora "élôvé" vált, éreztem Isten nekem mondja "hagyjad az Úrra a te utadat". Tudtam döntenem kell, és döntöttem. Az Ige szerint a keresztelkedés a hit után jön, tehát újra megkeresztelkedtem, most már saját döntésem szerint. És így szeretném én is a gyerekeimnél, hogy saját döntésük legyen, ennek csak így van értelme. Az én életem megváltozott. (Májusra kisbabát várunk a férjemmel, és nálunk is van a családban, aki csodálkozott amikor szóba került, hogy nem lesz megkeresztelve a babánk, fôleg mivel tudta, hogy mi hívôk vagyunk.)
Nem akarom nagyon szaporítani a szót, ha más is érdekel, szívesen válaszolok.

Szia:
Rita

A témához csak annyit, hogy éppen a gyermekeim születése és nevelése döbbentett rá arra, hogy valami felsôbbrend? erônek kell lennie, mert ezekhez a csodákhoz kevés az ember ereje és tudása... Üdv Szofi

Van egy eszmefuttatásom, amire nem igazán kaptam, még vallástöri órán sem választ: A bibliára sok felekezet hivatkozik,alapként kezelik. Sajnos, nem áll rendelkezésre eredeti példány,az, amit elõször szerkesztettek össze. A lényeg, mindig átírták, a fordítók értelmezték eleik írását, hozzáírtak, elvettek belõle, az aktuális nézet szerint.A fordítások során sok tartalmi dolog megváltozik, teljesen új, vagy akár ellentétes értelmet is kaphat.Én csak addig nélyedtem bele, hogy megvan a nagyim 150 éves bibliája, beleolvastam egy fejezetbe, és elõvettem a tesóm evangélikusoknál kiadott bibliáját, és van egy ismerõsömtõl kapott hit gyülekezetes példányom is. Hát abszolute nem stimmel.Hogy van ez akkor?Én azért nem merném szó szerint venni.És néhány elmélettel sem vagyok 100% OK.
Zsomimama

Zsomimama szivembõl szóltál. Az hagyján hogy sok ide oda forditással teljesen megváltozott a tartalom de erre még jött egy csomó zsinat is amikor direkt ki vettek belõle részeket és beraktak másokat amik addig a közelben sem voltak...
Nekem ez az egyik nagy bajom a vallásokkal. (a legtöbbel) Nekem magamnak nincs kétségem Isten létezésével kapcsolatban, de pont ezért nem értem, hogy lehetnek ilyen dogmatikusak a vallások. Hiszen ez homlokegyenest ellenkezik az alapvetõ filozófiával.

Ehh
Zsunya

Én is csak megerõsíteni tudok mindenkit. Szerintem nem is arról van szó a vallásossággal kapcsolatban, hogy vakon mindent elfogadjunk (mondjuk sokan ezért is utasítják el, mert elég hosszú ideig verténk belénk, hogy vallásosság=sötétség). Sõt ma már minden létezõ vallást meg lehet és bizonyos szintig meg is kell ismerni. Az én tanulságom az ezzel kapcsolatban, hogy jó, ha elgondolkodtat és a lelki fejlõdéshez ad útmutatót. A hozzáállásom pedig a hithez az, hogy nekem nem kell, hogy bebizonyítsanak semmit, mert egy teljesen más minõségben folynak a dolgok (nem az eszemmel vagyok vallásos, hanem a lelkemmel...)

Csak gyorsan futottam át a leírtakat, én is az átkosban nõttem fel, szüleim nem nagyon vállalták a dolgot, megkereszteltek, voltam elsõáldozó. Nem lettem vallásos, hívõ ki hogy nevezi.
De egy dolgot nagyon hiányolok (ezt mai napig érzem), hogy nem ismerem rendesen a bibliát. Persze ismerem az alaptörténeteket, de rengetegszer találkozom irodalomban, mûvészetben, ... azzal, hogy nincs meg az alap. Remélem a mai gyerekek már többet tanulnak errõl. És jó lenne, ha nem csak hittan órán.

Tudjátok, nekem van a vallásokról egy elméletem. Valószínûleg nem egy vallásos ember igen megrökönyödnbe rajta...
Szóval azt hiszem, hogy az emberek a világion mindenhol UGYANABBAN a (jobb híján nevezzük) VALAKIBEN (nevezhetjük VALAMInek is) hisznek. Csak épp mivel különbözik a kultúrájuk, az életkörülményeik, a történelmük stb., mindenki másképp képzeli el, mindenki másképp látja ÕT.
Mit gondoltok?
Zsóka

Sziasztok Lányok!

Csak a történetemet szeretném hozzáadni a témához. Kiskoromban kereszteltettek meg a szüleim, aztán voltam elsõáldozó, bérmálkozó, hittanra jártam, stb. Természetesen nevelõdõtt belém a vallás, ezt láttam minden rokonomnál, elsõsorban szüleimnél. De nem csak ezt. Becsületességet, szavahihetõséget, megbízhatóságot, érzékenységet. Számomra ezek a dolgok összetartoztak, természetesek voltak. (ezzel nem azt akarom mondani, hogy aki nem jár templomba és nem hívõ az nem lehet ilyen)Nem lettem dogmatikus, de úgy érzem e nélkül nem lenne teljes az életem. Sok kérdésem, kétségem volt, de mindig kerestem és megtaláltam a megfelelõ személyt, esetleg papot, aki erre kielégítõen tudott válaszolni. És ennek soha nincs vége, ez nem olyan, hogy jó, most akkor hiszek és minden rendben van, ezután minden világosabb számomra a napnál. Mindig jönnek új problémák, új kérdések a vallással kapcsolatban, amikre nem tudod a választ. Ez egy folyamatos Istenkeresés, így van már évszázadok óta.Az Egyházat meg annak kell tekinteni, ami: Egy szervezet, amely megkönnyíti a kapcsolatot Isten és ember között és, mint ilyen, soha nem lehet tökéletességet várni tõle, természetesen megvannak a maga hibái, de még így is több a jó benne, mint a rossz ( legalábbis én így látom).
Soha nem éreztem, hogy több terhet, keresztet kellene viselnem a vallásosságom miatt, inkább ellenkezõleg, sok minden könnyebben ment.
A Bibliákról: Azt hiszem, hogy a Hit gyülekezet Bibliáját felesleges összevetni pl. egy evangélikus Bibliával.Ha vki a Bibliát akarja olvasni, akkor van egy általános fordítás, amit mindenki ismer, abból kellene kiindulni. A református és katolikus Biblia sem egyezik szóról szóra, sõt olvastam német fordítást is, vannak eltérések. A lényegen viszont egyik sem változtat. És ez számít.A Bibliát egészben kell olvasni, ha szavakat vagy részleteket ragadunk ki belõle, más értelmet kaphatnak a dolgok ( a Médiában nem egy példát találunk erre). Ezt használják ki természetesen a hit ellen buzdítók is, de most nem ez a téma.
Szóval, Én meg szeretném adni a gyerekeimnek a lehetõséget, hogy megismerjék Istent, a vallást, ahogy a szüleimtõl tanultam. Ha nem kell nekik, ugyanúgy tudnak dönteni, mint a meg nem kereszteltek, de ha nem is ismerik, mirõl döntsenek?
Remélem nem voltam túl zavaros és bigott.Nem állt szándékomban senkit sem megbántani.
Üdv:Maci

Szia Zsóka!
Teljesen egyetértek veled

Edóka

Sziasztok!
Azért van egységesnek számító Biblia. Azok közül a fordítások között, amik jónak számítanak és az eredetihez hûnek, azért nem sok lényegi eltérés van. Vannak persze helyenként fordítási hibák, amik viszont kiszûrhetõk, ha a Biblia szellemiségével nem egyeznek. A katolikus kiadásról tudni kell, hogy tartalmaz ún. apokrifokat, mely írások eredetiségét, ihletettségét nem ismerik el egyöntetûen. Valamint a tízparancsolatot módosították.
Mi hívõk vagyunk. A gyerekek nem lesznek megkeresztelve, mivel a keresztség a Bibliában a megtérést pecsételi meg, a szövetséget Istennel. Hittanra sem járnak, hanem itthon olvasunk nekik a Bibliából, és magyarázzuk nekik. Szeretném, ha gondolkodva, kutakodva értenék meg, és nem helybõl fogadnának el mindent, hanem tényleg magukévá tennék. Ha már érettek lesznek rá, akkor dönthetnek.
Üdv,
Liesel

Szerintem az egyik legfontosabb dolog, amit a vallás adhat, hogy segít rájönni, hogy hol a helyünk a "társadalomban" és mi a dolgunk az életben (mi az értelme... racionális gondolkodással azt hiszem nem lehet eljutni idáig)

Sziasztok!

Szerintem is fontos a Bibliát mint egészet tekintetni, és különösen fontos Jézus szavaira, példájára figyelni. (Az õ törekvéseivel nem mindenben egyezik a Könyvek többi része.)
Vallásos nevelést kaptam, de addig nem vált élõvé a hit, amíg tudatosan nem döntöttem (egy napon 17 éves korom körül) amellett, hogy van Isten.
Igaz, hogy Isten mindenkinek mást jelent, de ezért kellene kapcsolatba lépni Jézussal, hogy jobban megismerjük õt.

A gyerekeimet megkereszteltetem, de egyetértek azzal, aki szerint késõbb nekik kell dönteniük - pl. az elsõáldozáskor. Számomra ez olyan, mint az anyanyelv. Azt is úgy kapja, hogy nem választhat, nem fogok nem-beszélni hozzá, csak azért, hogy õ maga alakíthassa ki a saját nyelvét. A mai világban szerintem a legrosszabb az, ha nem adok nekik biztos hátteret - ennek nem kell feltétlenül római katolikusnak lennie!

Fontos, hogy a hit és a vallás két külön dolog, akit elriaszt egy-egy vallás, még igenis lehet nagyon hívõ!
Én sem örülnék, ha a gyerekeim üres mondókaként ismételgetnék az ima szavait, de igyekszem elmondani nekik, hogy ez hogyan beszélgetés az Istennel, kell, hogy megértsék: ez egy párbeszéd.

Margaréta azt írta:
"Sok kérdésem volt, sok dolog is ott volt az életemben, amirôl le kellett volna mondanom, ha teljes szívvel Istennek átadott életet akartam volna élni."
Engem ugyanez sokáig megbénított, nem tudtam Jézussal beszélgetni, mert azt gondoltam: ma is leszid, mert ma sem sikerült semmi, amit elterveztem, ma sem mosogattam el...
És egyszer, mikor megpróbáltam, tudjátok mit mondott? "Nem a fõnököd vagyok."
Remélem nem néztek hülyének, de ez a párbeszéd-ima valóban létezik, és nem ellenõr, hanem barát.


Ilon

Liesel!
Ha jol sejtem, forditva. Azt nevezik apokrifnak, amit a katolikus es a reformatus biblia-osszeallitasbol kihagytak, eppen azert, mert nem ismerik el eredetinek.
Ja, meg egy Pilinszky vers cime is "Apokrif", de az mas.
A forditasi hibakat es modosulasokat meg nem a szellemiseg alapjan szurik, hanem szovegkritikai modszerekkel, es egesz tudomanyag epult ra.

Zsoka!
Hat persze.

udv
zsolt

Sziasztok!
Én tiszteletben tartom mindenki vallását, és azt is ,aki nem vallásos. Csak egyetlenegy dolgon tudok nagyon,de nagyon felháborodni, amikor Jehovistákkal találkozom és traktálnak a hülyeségeikkel (elnézést,hogy ezt irom,de igy van) Én kaptam egy kiadványt a paptól (megemlitettem,hogy a Jehovistákkal sokszor keveredem nézeteltérésbe) amit átolvastam és azóta magabiztosabb lettem. Én evangélikus vagyok. Ma már,ha Jehovistával találkozom tökéletesen meg tudom ingatni az õ jól kiépitett világukat, meg mindazt amit bemagoltak (mert õk nem ismerik rendesen a Bibliát)!
Hatalomra törekednek és arra,hogy mindenki az õ vallásukat kövesse,mert állitólag az övék az "igazi"
Ez az ami felháborit és dühit és idegesit!
Névtelenül

Kedves Zsolt! Az apokrifok a következõek: "Azok az iratok tartoznak ide, amelyeket általánosan nem fogadnak el kanonikusnak, egyesek, vagy egyes zsinatok azonban igen." valamint "Egyes ókori egyházatyák, ezt a kifejezést még a pszeudoepigráf iratokra alkalmazták, a reformáció óta azonban a protestánsok között az egyesek által ugyan elfogadott, de nem kanonikus iratokat jelöli." (Vankó-Reisinger, Bevezetés a Biblia tanulmányozásához, tankönyv)A katolikus Bibliában vannak apokrif iratok. Ha érdekel, össze tudom gyûjten, hogy melyek ezek.
Valamint, azt hogy a fordítási hibák kiszûrhetõk a Biblia szellemiségének vizsgálatával, arra írtam, hogy valaki, aki nem rendelkezik ez irányú tanulmányokkal, szintén észreveheti õket. A Biblia olvasásakor találtam néha ilyeneket, és persze utána megnéztem, hogy a szovegkritikai módszerek mit mondanak, és mûködött ez a laikus módszerem. Számomra azért akárhány tudományág épülhet a Biblia tanulmányozására, mégiscsak a lelkülete a legfontosabb. Persze tudom, hogy ez nem racionális, de számomra itt kezdõdik az, hogy most hiszem, komolyan veszem, vagy nem.
Üdv,
Liesel

Kedves Névtelenül,
nekem velük csak az a bajom, hogy hihetetlenül agresszívek.

Más: azt hiszem, minden vallás a magáét tartja igazinak. Másképp nem is lehetne...

Szerintem a vallás és a hit kérdése pont nem az a "terep", ahol helye van az indulatoknak...

Sziasztok!
Remélem, még ennyi idõ után is téved erre valaki, mert sok mindenre lennék kíváncsi!
Például, ez a Jehovista-dolog. Van néhány Jehovista barátnõm. (Én nem vagyok az. Katolikusnak kereszteltek, aztán annyi. Istenben hiszek - de a vallások terén még nem igazodtam el...) Szóval, ezek a lányok magyarázzák a Bibliát, és egész érdekesen el lehet velük beszélgetni. Na jó, velem nem erõszakosak. Tulajdonképpen náluk is a közösség, meg a család, meg a törvények-tanítások betartása a fõ cél. Hát minden vallásban, nem? Asszem, az erõszakosságuk amiatt van, hogy a hitük szerint mindenkit meg kell téríteniük. De ettõl rosszabbak?
Mit gondoltok? (A férjem szerint nem jó, ha a négyéves fiunk ilyen beszélgetéseket hall. Tényleg?)
Sziasztok!
Goanna

Szia!
Szerintem sem OK, hogy 4 évesen ilyen beszélgetéseket hall. Errõl a témáról, ha Te akarsz, vagy õ akarja, beszéljetek neki csak Ti a szülei. Azt és annyit amennyit szükséges, és megérthetõ az õ korában.
Ez olyan téma mint a születés vagy a halál, azt is sokféleképpen mondjuk el gyerekeinknek, A vallásnál amikor a lányom kérezgetett, : miért járnak templomba, mi az az Isten, stb, akkor elmondtam neki a hivatalos verziót, de mellette elmondtam neki azt is, mi az én véleményem ezekrõl.
Zsomimama

Szia Zsomimama!
Itt is összefutottunk?
"azt és amennyit szükséges, és megérthetõ az õ korában" - ez az! Az mennyi? Sajnos, hiába tanultam fejlõdéspszichológiát, erre még nem találtam választ sehol. Annál is inkább, mivel én magam is nagyon bizonytalan vagyok vallási témákban.
Pl. történeteket lehet neki mesélni a Bibliából, mintha mesék lennének, az OK. De a hitbeli kérdésekre mit mondjak? Azt, hogy én sem tudom?... végülis, hiszen Te is azt írtad: "hivatalos verzió + saját vélemény", ühüm, azt kéne...
Irigylem azokat, akik szilárd és meggyõzõdéses hitet tudnak adni gyermekeiknek.
Szia! Goanna

Hello!
Én megpróbáltam elég tárgyilagos lenni a leírt storik alapján, és hozzáfûztem, hogy ezeket történetírók írták le, és sokan átírták, min egy mesét. Hogy igaz-e nem tudhatja senki sem pontosan, de sokan elhiszik. Arról is beszéltünk, hogy sok más vallás is van, és hogy azoknak az embereknek az az igazi. Hagytam kérdezni, amit nem kérdezett,arra feleltem, pluszt nem tettem hozzá, nehogy megkeverjem.
Zsomimama

Sziasztok!
Ez egy nagyon érdekes vita, érdemes elolvasni. Nem túl hosszú. Volna kedvem tovább beszélgetni róla!
Kíváncsi

Anyósommal beszélgettünk pont múlt hétvégén erről. Hogy őt tudatosan nem nevelték vallásosnak, de nem nevelték ateistának sem. Őt ez zavarta kamasz korában. Mármint, hogy nincs kimosndva sem igen sem nem a témában.
Erre ő úgy nevelte a három fiát, hogy valamiféle isten van. Kinek kinek máshogy nyilvánulhat meg. Ezek a különböző megnyilvánulások a vallások és az ezekhez kapcsolódó egyházak. De alapvetően zsidó-kerszetény környezetben élünk, ezért ezek nagyobb ünnepeit és jeles személyit kellett ismerni. Bibliát mindhárom olvasgatta, amikor éppen olyanjuk volt. Nem volt kötelező, de valahogy lebgett a levegőben, hogy illik ismerni.

Az én dédszüleim kikeresztelkedett zsidók. Akik vagy ateizmusba borultak, vagy vad katolikussá váltak. Anyám egyszer azt mondta, hogy ő nem bir hinni valami istenben, és irigyli azokat akik tudnak. Mert nekik van valami támaszuk, van ok és okozat, van valami magyarázatuk az amúgy nem érthető helyzetekre.

Hát igy.

Kíváncsi, szerintem is nagyon érdekes. Sok minden eszembe jutott róla. A legutóbb írtakról annyi, hogy az én anyám is mindig ilyeneket mondott a Bibliáról, hogy ez szép mese, emberek írták, nem tudhatjuk, mi az igazság. És utólag úgy érzem, ezzel bizony kárt tett az én gyermeki hitemben. Nagy munkámba merült kamaszkoromban meg utána visszatalálni Istenhez. Szerintem aki vallásosnak tartja magát (mint anyám pl, de úgymond a "maga módján"), az ne adagoljon a gyerekének ilyen negatív szövegeket. Bocs, Zsomimama, de a tapasztalatom mondatja ezt. Ha Bibliát olvasunk neki, akkor ne meseként tegyük, hanem hittel és meggyőződéssel. Ha meséket akarunk olvasni, válasszunk inkább Gőgös Gúnár Gedeont vagy Benedek Eleket. Ugye nem voltam durva? Klára

Sziazstok! CSatlakozom én is. Engem vallásosnak neveltek, katolikusnak. Ennek elenére azt hiszem sosem hittem igazás, és kb. 21-22 éves koromban abba is hagytam a vallásgyakorlást. Ennek ellenére több közöm van a katolicizmushoz, mint más valláshoz. A gyerekeim valszeg előbb-utóbb meg lesznek keresztelve.
Én is irigylem (de csúnya ez a szó itt) azokat akik hinni tudnak, nem hiszem hogy egyszerűbb lenne nekik, de van valami bizonyosság az életükben.
Zsuzsa

Átolvastam a topikot újra felhozatala alkalmából, és Margaréta egy felvetésére lenne wegy pár szavam. (Nevezetesen hogy csak a hívők nyerhetnek bűnbocsánatot). Nos, ha jól rémlik, a XI. vagy a XII. zsinat mondta ki, hogy azok is a mennybe juthatnak (gy.k. üdvözülhetnek), akik nincsenek emgkeresztelve, nem járnak templomba stb., de Istennek tetsző életet élnek.
(Apámnak szoktam ezt válaszolni, amikor nyaggat a keresztelővel.)
Zsóka

Zsóka, a XI. vagy XII. zsinat már nagyon régen volt, viszont a legutóbbi, a II. vatikáni zsinat is beszél erről a kérdésről: "Akik ugyanis Krisztus evangéliumát és az õ Egyházát önhibájukon kívül nem ismerik, de õszinte szívvel keresik Istent, és a
kegyelem hatására teljesítik a lelkiismeretük szavában fölismert akaratát, elnyerhetik az örök üdvösséget." (Lumen Gentium 16.) A kulcs az "önhibájukon kívül"! Szóval azokról van szó, akikhez nem jutott el az Evangélium híre. Sajnos ezzel nem érvelhetsz édesapád előtt, ugyanis:
"Ezért nem üdvözülhetnek azok az emberek, akik tudják ugyan, hogy Isten Jézus Krisztus által az üdvösség szükséges intézményének
alapította meg a katolikus Egyházat, megsem akarnak belépni oda vagy megmaradni benne." (Lumen Gentium 14.) Ezek az idézetek mindazonáltal nem a bűnbocsánatra vonatkoznak, hanem az Üdvösségre. És természetesen a katolikus vallás véleményét fogalmazzák meg. Éppen ezért egy katolikus embert hiába próbálsz meggyőzni róla, hogy egyébként is lehet Istennek tetsző életet élni. Ha a te véleményed más, akkor inkább azzal érvelj, mert ez így csúsztatás. Klára

Klára,
köszi a javítást, igazad van.
Zs.

Sziasztok!

Nálunk mindenki róm. kat. és mindenkit megkereszteltek. (Erről egyébként úgy tudom, hogy az eredendő bűntől "szabadít" meg, vagyis ezért siettek megkeresztelni újszölötteket régen, hogy ha véletlenül meghal, akkor is a mennybe jusson, más bűne nem lévén...) A szüleim nem erőltették a hittant, úgy gondolták, ha látom az osztálytársaimat, hogy járnak, majd nekem is lesz kedvem és ha semmi más nem marad meg bennem, mint a bibliai történetek, már akkor megérte, mert egy csomó műalkotás hátterét ismerni fogom. Nem tévedtek, én végigjártam a fokozatokat és hiszem, hogy létezik "valaki". Meggyőződésem az is, amit Zsóka és Edó írt, hogy mindannyian ugyabban hiszünk, mindegy minek nevezzük. Az évek során azonban, egyetemen hallgatott Biblia-történeti órákon és saját tapasztalatokon okulva, az a vélemény alakult ki bennem, hogy az egyházzal már nem stimmel minden...

Üdv: Juca

Juca,
ez utóbbiban szerintem is igazad van...

Sziasztok!
Én szívem szerint Zsomimamával értek egyet a Bibliát illetően. A férjem abszolút vallásos közegben nőtt fel, náluk szent könyv volt a Biblia, ő ilyeneket nem is hallott, hogy az mese, meg stb., mégis most ő is így gondolja. Ő is olyan, akinek hite van, de vallása nincs.

Klára, Zsóka! Nem értek teljesen hozzá, hogy a zsinatokon mi alapján is hozzák a kinyilatkoztatásokat. De ne is haragudjatok ezt nem az Isten privilégiuma meghatározni, hogy kinek miért bocsát meg vagy nem bocsát meg?
Ha már enyire hisztek a Biblia isteni eredetében (már pedig úgy érzem, hogy ti őszintén hisztek ebben - és ezt tisztelem is bennetek), akkor miért nem azt fogadjátok el, ami abban benne van? Miért a zsinati döntéseket, amik "csak" emberi döntések. Vagy nem?
Remélem, senkit nem sértettem meg vallási önérzetébe, nem az volt a szándékom. Csak érdeklődtem.
Márti

Márti, részemről azért, mert nem szabadkeresztény vagyok, sem zsidó, hanem római katolikus történetesen, és ezért bizony elfogadom a vallásom tanítását. Elég furcsa kérdés, hogy miért. Természetes, hogy a Bibliát fogadjuk el elsősorban. Szerinted talán ellentétben áll a zsinati határozatokkal? Az egyház emberi oldalát lehet kritizálni, lévén, hogy az emberek bizony esendők, tévedhetnek, de az isteni oldalát nem érheti gáncs, az egyház feje pedig Krisztus, ez a Bibliából levezethető. De abszolút nem szeretnék itten hitvitába bonyolódni, nehéz is lenne ebben a formában. Csak a pontosság végett írtam le a zsinati határozatokat, hogy ha vesszük a fáradságot és elolvassuk, kiderüljön az egyház hivatalos álláspontja. Én nem vagyok igazán kompetens sem egy ilyen vitához, de ha ragaszkodsz hozzá... Csak nagyon kényes a téma, könnyen kiakadhat ez vagy az az oldal. Én speciel nem, mert ilyeneken nem szoktam kiakadni, csak tudod miken (lásd az utód bosszant topic...) Klár

Hú de klassz, Klára! De örülök, hogy így reagáltál!
Te olyan vagy, akiről lehet az ilyen dolgokról beszélgetni! Érdekel ez a téma, és nem belekötni akarok dolgokba, csak nagyon sok mindent nem értek.
Én nem kaptam vallásos nevelést, meg sem kereszteltek a szüleim. De aztán hiányzott valami. Igazából nem vagyok vallásgyakorló, de felnőttként megkeresztelkedtem. A fősulin a vallástörténet szakkolégumot választottam, mert érdekelt. De minél többet hallok róla, annál kevesebbet tudok.
De ez a topik nem az a hely, ahol ezeket megbeszélhetnénk, hiszen itt gyerekekről, gyereknevelésről és azon belül a vallás szerepéről van szó.

Ezzel kapcsolatban is lennének kérdéseim, de előtte végig szeretném olvasni a topikot, és összeszedni a gondolataimat.
Márti

Én végigolvastam, igaz, éjjel, így egy-két hosszászólás kimaradt, de emlékeim szerint alapvetően nem a címről szól a vita, hanem inkább arról, hogy mit jelent számunkra a vallás, a hit.
Kíváncsi

Márti,
nem hiszek a bibliában .
És valóban, gondolom én, Isdten dolga lenne eldönteni, kinek bocsát meg. Kérdés, hogy akkor minek alapján dönt pl gyónásnál a pap...

Köszi, Kiváncsi!
De azért majd én is végigolvasom.
De így írhatok én is a címtől eltérő dolgokat.
Én nem kaptam vallásos nevelést, de ezért nem hibáztatom a szüleimet, nem érzem végzetes hiánynak. Hiszen később, felnőtt fejjel dönthettem magam. A családom számára talán meglepő lépést tettem: református lettem, holott a családban mindenki katolikus. De azért nem vetett rám követ ezért senki, már akinek az orrára kötöttem.

Gyerekkoromban volt egy kellemetlen élményem, ami egyéletre meghatározó véleményt alakított ki bennem az emberekkel kapcsolatban.
Osztálytársaim közül jártak néhányan hittanra, de tényleg csak néhányan, mert akkoriban ez nem volt egyszerű eset, nem csak én nem lettem megkeresztelve abból a korosztályból. Ezért azt a kevés társamat gyerekfejjel kiváltságosnak tartottam. Azt gondoltam, ha ők valamiféle istenről tanulnak, bejárnak a templomba, ahol én még sosem voltam, sőt imádkoznak is (micsoda rejtélyes, titokzatos dolog!), akkor ők biztosan többek, jobbak nálam. Ebben a hitben ringattam magam sokáig. Mígnem egyszer az utcán egy gyerek, aki épp hittanra ment a hittankönyvével vágott úgy hasba, hogy elterültem és percekig nem kaptam levegőt. És persze társaival egyetemben nyomban olajra lépett.
Egy világ dőlt össze bennem. Egy gyerek, aki a templomba jár, és ott szép, jó dolgokat tanul, ezt teszi velem?
És felnőtt koromban rátett egy lapáttal erre az emlékre, mikor a templomből kijövő néniket, bácsikat hallottamm a másikat ocsmány szavakkal szidni, és hát láttam, hogy ők sem kimondottan szentek a hétköznapi életben.

Nem élek egyházi életet abban az értelemben, hogy nem járok templomba, de segítek pl. a karácsonyi műsor összeállításában, és néha elmegyek egy-egy istentiszteletre. Igyekszem a tízparancsolat szerint élni, de nem azért, mert az Istentől jön, hanem azért, mert jó, és értékes dolgokat tartalmaz.
Szóval ez vagyok én.
És akkor elkezdtem dilemmázni a gyerekemen. Vele hogyan csináljam? De erről máskor, mert most mennem kell.
Márti

Na, végigolvastam!
Malacka! Szívemből szóltál az elején! Én is ezen töröm a fejem, hogy majd a gyerekemen keresztül felszedegetem a dolgokat. De nekem sem szimpatikus, és szerintem mit sem ér, ha csak "versikéket" daráltatunk a gyerekkel, érzelmi, lelki háttér nélül. Szerintem nem nagy baj, ha a gyerek nem a "szabvány" szöveget mondja, de őszinte hit és érzések vannak mögötte.

Ajaj! Egyre nagyobb bajban vagyok! Valahogy az tűni kszámomra egyre szimpatikusabbnak, hogy az a szerencsés, ahogy én jártam: nem lettem megkeresztelve, és felnőttként magam dönthettem - szívemből, őszintén. De mi már megkereszteltük a gyerekünket! Most akkor hibáztam? Ez a gyanúm.

Zsomimama, Zsunya 2002.feb 16. szombat: fordítások, felekezet szerinti változatok, zsinatok belenyúlásai - ezek az én nagy dilemmáim.

Zsóka, 2002. feb 16. Ez az, valahol én is én gondolom, minden vallást épp ezért elismerek és nagyon tisztelek.
Névtelenül, 2002. feb 27.: igen a fenti mondat szerint a Jehovista az a vallás, ami nem fér a bögyömbe. Az agresszivitása miatt.

És végül: jó dolog hinni valamiben. Kell az a támasz. De mivel én magam úgy látom, válassza meg mindenki, kiben és miben tud hinni, jól tettem-e a gyerekemmel, hogy már előre elővetítettem valamit a keresztelővel? Lehet, hogy nem feltétlenül kellene hittanra járatnom?
Majd alakul? És én is azt gondolom, hogy az egyház, mint intézmény sokat ronthat a dolgokon, ha nincs szerencséje az embernek a megfelelő lelki vezető megtalálásában.
Nálunk ez elég hadilábon áll, mert a lelkészünk pedagógusnak elég gyengécske, eszméletlen, hogyan viselkednek nála a gyerekek!

Zsóka! Mai 19:09-hez: A Biblia még elmegy nálam, de a papok és a gyónás.... Ezért lettem többek között református. A gyónással kapcsolatban különben van egy csomó felmerülő kérdésem.
Márti

Csak egy kötekedő közbevetés:
hívő = keresztyén ???

Mert az tény, hogy az európai kultúra alapja a Biblia, de az is, hogy ettől még Budha beszédei vagy a Bagavad Ghíta sok-sok követendő (sejthetitek, számomra szimpatikusabb) gondolatot tartalmaz.

Had osszak meg veletek két gyönyörű imádságot. Mindkettő az Upanisádokból való.

Legyen béke mindenkivel,
legyen boldog mindenki,
legyen mindenkié a teljesség érzése,
legyen mindenkivel az élet szeretete,
ne legyen senki a szenvedés kertje!

Teljes Az Ott,
és teljes Ez Itt.
Teljesből teljes felemelkedik,
teljes a teljestől elszakad,
és a teljes teljes marad.

Borcsa

Borcsa,
azt gondolom, hogy azért szimpatikusabb neked a buddhista vallás, mert sokunkhoz hasonlóan téged is bánt a krisztusi tanítások és az egyház közötti ellentmondás megélése. Azért ne feledd, hogy nem élsz "ott", épp ezért mentesülsz annak megtapasztalásától, hogy ott hogyan élnek vissza Buddha tanításaival az emberek. Mert amiről mindenki hajlamos elfeledkezni, a vallásokat emberek gyakorolják, még ha azok az emberek ilyen-olyan vallások papjai is.
Viszont a vallásokra mégis szükség van, legalábbis sokan, nagyon sokan érzik úgy, hogy valamilyen felsőbb erőben hinniük kell. Ezért választottál te is magadnak valakit, aki számodra hiteles. Habár az érdekelne, hogy Krisztus miért nem hiteles neked.
Azon nem kell csodálkozni, hogy az itt megszólalók elsősorban a keresztény vallásról beszélnek, hiszen ez a miénk, ebben élünk, ebben nőttünk fel, erről van a legtöbb tapasztalatunk. De valaki már korábban is mondta, amit én is mindig: egy az Isten!
Kíváncsi

Márti,
nem gondolom, hogy hibát követtél volna el a keresztelővel! Ahogy azt már - talán - Klári írta is, a keresztelés az eredendő bűn bocsánatáért van, de ha nem is vesszük ilyen tételesen, a keresztelés azt jelenti, hogy elindítod a gyerekedet egy úton, amelyik neked szimpatikus, ő dolga aztán élni a lehetőséggel, hogy követ-e téged, vagy inkább mást választ. Ilyen alapon amiatt is hibáztathatnád magad, hogy milyen iskolába íratod - az is a te döntésed, és az is valamiféle értékrendet feltételez.
Kíváncsi

Lényegét tekintve szinte minden vallás szeretet alapú. A vallási vezetők azok, akik harcossá vagy önellentmondóvá teszik.
A hit nem vallás kérdése. Az vagy van vagy nincs, szerintem. Igy mindegy is, hogy buddhista vagy vagy muzulmán, vagy keresztény. A lényeg ugyanaz marad.

Lányok, ez a beszélgetés így elég parttalannak tűnik. (Ezt még a mai hozzászólások előtt írtam, időközben másra terelődött a szó.) Hiszen aki a r. k. egyházon kívül áll, az vajon miért teszi fel a kérdést, hogy a hívőknek Isten a papokon keresztül vagy közvetlenül bocsát-e meg? Ez tkp. a vallás belügye. Aki nem gyakorolja, annak nem kell papok előtt gyónnia. Másrészt a Bibliában feketén fehéren ez áll: "Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad.” (Jn 20.23) Következetlen dolog, ha valaki azt mondja, én elfogadom a Bibliát, de amit azon felül az emberek mondanak, azt nem. Aztán ha olyasmit olvas a Bibliában, ami a saját elképzeléseivel nem fér össze, akkor elegánsan átsiklik felette. A zsinati határozatokat is a Szentlélek, a harmadik Isteni Személy ihlette, azok is Isten szavát tolmácsolják. Egyébként általános vélemény a r.k. egyházról, hogy pletykás öreg nénik gyülekezőhelye, pedig a már emlegetett II. vatikáni zsinat óta sok minden változott, azóta az ún. Karizmatikus Megújulás keretein belül nagyon szép dolgokat láthattok, ha odafigyeltek. Szomorú dolog az is, de természetes, hogy egy-két rossz példa sokkal nagyobb hatású, mint a sok jó. Egy kiugrott pap, egy szemtelen hittanos sokkal feltűnőbb, mint a sokszáz szolgálatban megőszült szent pap, jószándékú kisgyerek, szeretetteljes család. De ha az egyház csupa szentből állna, ha a templomba csak tökéletes emberek mehetnének be, akkor bizony én sem merném átlépni a küszöbét.
A topic valódi témájáról annyit, hogy nekünk pl az a problémánk, hogy a lakóhelyünkön (Bp XIV ker.) nincs semmilyen egyházi ovi, így hiába is szerettem volna a fiamat olyanba iratni, esélyem sincs rá. Ez vajon igazságos? Nem ragaszkodtam a katolikushoz, protestáns oviba is szívesen mentünk volna. Szerintem ebben a nagyon fogékony életszakaszban igenis fontos, hogy milyen közegben mozog a gyermek, és nagyon is hasznára vált volna az a kis éneklés meg ima, ami az ilyen intézményekben jelen van. Ha egyfelől az ateista neveléshez mindenkinek joga van, akkor miért nincs ugyanígy a vallásoshoz is?
Ezek után nehogy azt higgyétek ám, hogy mi valami nagy szentséges család vagyunk. Mi is csak botorkálunk, de legalább azt sejtjük, hogy merre is visz az út, amelyiken járni szeretnénk. Épp a saját bénaságaink kompenzálása miatt is szerettük volna az egyházi ovit, dehát ha nincs...
Márti, szívesen beszélgetnék veled én is ezekről a dolgokról, de talán nem ezen a fórumon. Félek, hogy a többieket fárasztom vele. Azért majd még írok, ha nem unjátok. Klára