Sziasztok!
Mimóza, biztos leírtam már, meg sokszor is, de fogalmam sincs épp mikor és hova, szóval linkelni nem tudok!
Megpróbálom összeszedni a dolgokat.
Mi a nővéremmel ketten voltunk, páromék is. Mikor első gyerkőcöt vártuk, kiderült, mindketten hármat szeretnénk. Nem tudtuk, milyen három gyerkekkel, de valahogy vonzott a nagyobb család, és azt már annak éreztük. Ahogy Bálint nagyobbacska lett, és tudtam is kb mivel jár a babázás, úgy gondoltam, jó lenne egy tesó viszonylag hamar, és aztán a harmadikat egy picivel később, amikor az első kettő már nem annyira pici, mondjuk úgy 4-5-6 évvel a második után. Na ezek után ugye az ikrek jöttek, rögtön hárman voltunk. Akkor nagyon elég volt, élveztem, de leterhelt és anyagilag sem álltunk úgy, hogy felelősen több babát tervezhessünk. Meg ikrek születése előtt meglett az államvizsgám, de dolgozni addig egyáltalán, és úgy éreztem, nem azért tanultam, hogy kidobjam az ablakon, meg kellett próbálnom folytatni. Így jött a hároméves határozott idejű szerződés fiatal kutatóként és mellette a phd. Akkoriban nem volt napirendben az újabb baba, jó volt úgy nekünk ahogy voltunk, bár továbbra is tetszettek a kisbabák, de még nem mozgott bennem a dolog. Illetve ha akkor, ikrek 3 éves korában nem sikerül ez a dolog, a phd kezdés állással, akkor valószinű maradtam volna főállásúnak otthon és lehet, hogy akkor jobban előjött volna az újabb baba kérdés. Aztán teltek az évek, és elindult a babanet. Akkor voltak 5 évesek az ikrek. Nem tudnám megmagyarázni, miért álltam neki ilyen témában olvasgatni a neten, de tetszett, szívesen beszélgettem, próbáltam segíteni (erre talán volt hajlamom korábban is, ikrek idején voltak olyan terveim, hogy könyvet kéne írni a tapasztalataimból). És annak rendje módja szerint, minél többet foglalkoztam vele, annál inkább kedvet kaptam a dologra. Akkoriban született nővérem legkisebb gyerkőce is, irigykedtem meg babázni jártam hozzá. Meg még az is volt, hogy sokkal több infóm lett, mint saját babázós időmben, sok mindenre azt mondtam, kár, hogy nekem ez kimaradt, vagy hogy szívesen kipróbálnám. Ilyen volt az egész szülés témakör, hiszen első gyerek még normál, ikrek a fekvés miatt születtek csaszival. Viszont elég régen, egyiküket sem tudtam rögtön mellre tenni, nem voltam együtt velük a kórházi napokban, és egyáltalán, az a sok megható szüléstörténet, sokkal jobban hangzó, mint a sajátom, szóval kedvet kaptam. És akkor jött, 2001 elején, hogy kiderült, hogy hosszútávon nem számolnak velem a munkahelyemen (akkor még fél évem volt a szerződésemből), ugyanakkor könnyen felmértem, hogy 3 gyerekkel a szakmámban nem nagyon van hova menni (fizikusként végeztem, ezt lehet egyetemen csinálni -azt elhasználtam ikrek előtt, oda már nem tudtam ikrek után sem visszamenni, lehet kutatóintézetben -itt voltam ezt a 4,5 évet, lehet menni külföldre - ez sose vonzott, pláne ennyi gyerekkel, és lehet néhány cégnél -ha viszont a közalkalmazotti kutaóhelynek nem voltam elég jó a gyerekek általi leterheltséggel, akkor tuti, hogy egy napi 12 órás munkát elváró cégnél még annyi esélyem sincs). Szóval beláttam, hogy valami nagy váltásra lesz szükségem. És úgy éreztem, akkor már most belefér a baba, hiszen nem a baba miatt hagyom el a pályát. AZt hiszem, ha maradt volna az állásom, nem vágunk bele, vagy legalábbis egyelőre nem, nem kockáztattam volna. De így már nem volt vesztenivalóm.
És ezekután jött Ancsi, szépen úgy ütemezve, hogy amig volt állásom, addig ne jöjjön, illetve az utolsó 3 hónapot már úgy kaptam hosszabbításra, hogy ne munkanélkülire menjek a gyedért, inkább megszerezték nekem (végülis rendes főnökeim voltak, csak nagyon behatárolt lehetőségekkel).
Ancsi viszotn nagyon bejött
. A szülés mondjuk nem annyira, mert csaszi lett, lényegében azért, mert eljött április 16 és semmi jele nem volt, hogy ki akarna bújni. (na jó, doki persze nem így mondja, hanem úgy, hogy terminustúllépés, nagy baba, előzetes csaszi, határeset hegvastagság, plusz semmi szülési előrehaladás) De utána elég hamar velem lehetett, együtt lehettünk, 72 órásan már itthon voltunk, és kipróbálhattam sok mindent másképp. Tuti ő van legjobban elkényeztetve, de annyi mindent másképp lát az ember igy sok év után. Élvezem az itthonlétet, élvezem Ancsi minden mosolyát, minden apró megnyilvánulását, ráérek örülni neki. Nem aggódom különböző dolgokon, mint tettem anno első gyerekkel ill bizonyos téren az ikrekkel, most semmin. Ugyanakkor időm is van rá, nem úgy mint az ikreknél, hiszen lényegében egyedül pici. Bezáródva itthonra sem vagyok úgy, egyfelől könnyebben mozgunk, másrészt van itthon net
.
Nekem most így könnyebb, mint 3-al plusz dolgozva. Ancsi kiegyensúlyozó szerepet még nem igazán tölt be, bár néha békebírót játszik már most, nem tudom, ebből lesz-e majd. Azért itt elég nagy a korkülönbség (11, 9, 9 és másfél évesek), sose fognak igazán összenőni (ill majd tán felnőttként).
Mint írtam fogalmam sincs, mit és hogyan fogok dolgozni, ez idegesít is kicsit, de egyelőre nagyon nem hiányzik a munka.
Anno úgy éreztem, háromszor akarok babázni, a kettő tényleg kevés volt, maradt még bennem vágy. Más kérdés, hogy most sem tudom azt mondani, hogy elég és tuti nem akarok többet
. Nem tartok ott, ogy ezügyben párom fülét rágjam, de ha véletlen úgy alakulna, nem lenne ellenemre. Nem lett elegem a dologból
.
Ildi
Nem tudom mit csináljak. Ha nektek van ezzel kapcsolatban tapasztalatok, adjatok tanácsokat! 
Most is alszanak a fiúk, megyek én is mindjárt, mert apa elment bulizni, gyerekszületéseket ünnepelnek exkollégákkal.
