Új privát üzeneted érkezett!

Kukacz,
Voltam UH-n, baba teljesen rendben van. Neme: talán! kislány. Ezt egyszerűen nem hiszem el! Most is úgy feküdt a bébibumm, hogy nem látszik egyértelműen a neme. Na mindegy, legközelebb aug. 11-én megyek a dokihoz, addig nem veszek csajszi kelengyétKép.
Anya lelke: Gratulált a dokim, hogy 4 hét alatt felszedtem 6!azaz hat egész kg-tKép, és finoman a közölte, hogy az elmúlt 10 év alatt ilyen még nem tapasztalt Kép, és hogy mégis hogy csináltam. Megmondtam neki, hogy rengeteg vizet ittam, hogy ne legyek éhes, és hogy ne hízzak. Úgyhogy most napi össz. 2 l.folyadék + só- és fűszermentes étrend. Ja és 4 hét alatt legalább 3 kg-t kell fogynom.KépKépKép
Viszont az UH a mázsasokk után következett, és nem tudván senkire hagyni a fiam - ő egyébként 20,5 hónapos - bevittem a dokihoz. Amikor a doki azt mondta, hogy "talán kislány", én megkérdeztem a törpit, hogy örül-e, és elkezdett kacagni KépKépKép. Gyógyír a lelkemnekKépKépKép
Ma voltam védőnéninél, az ő mérlegén - nem egy atomrégi szobamérleg, hanem egy mázsa - már eleve 3 kg-val kevesebb vagyokKépKépKép

Na ennyit rólam.

Veled mi a helyzet? Annyit tudok, hogy egy gyerkőcöd (biztos) van, de, hogy van(nak)-e testvérei és hogy babát vársz-e azt nem. Nagyon kiváncsi vagyokKép.

Minden jót az egész családnakKép

Üdv. Kriszta
kriszti_77
 
 


Szia Kriszta!
Nagyon örülök, hogy minden ok!!!Ha hizol, hizzal, majd fogyozol, ha meglesz a talan kislany...Na jo, azért vigyazz, ne legyél pacni... Amugy lehet, hogy vacak a doki mérlege & a védönénié a jo!!! Kép
Nekem pont az ellenkezöje volt, eleinte fogytam, a 7.honapban kezdett el latszani valamicskét, hogy terhes vagyok... Ezért hat mindig jol kidugtam a hasam, hatha atadjak a buszon a helyet. Kép Nem adtak...Kép Viszont az utolso honapban én is 6kg-t hiztam!!! Bevallom: süritett tejen éltem. Valahogy allandoan azt kivantam!
A fiam amugy 10 honapos.
En lekopok innen, mert én nem varom a kicsi mellé a picit (egyenlöre), ha gondolod, irj mééélt a fejleményekröl!!!
Sok sikert a Lehet, Hogy Kislannyal, no, meg a Fiaddal. Kép Szuppppper, ha örül a Lehet, Hogy Huganak!!!
Vendég
 


Szia Kukacz!
Köszönöm a megnyugtató, biztató ... szavakat. Nagyon aranyos vagyKép!
Gratula a pici fiadhozKépKépKép.
Ha vmi tuti dolog lesz jelentkezem!

Bár Peti baba egy energiabomba, meglátjuk, hogy a pici milyen temperamentumu emberke lesz, és, ha nyugi-babaKép (ajánlom neki!), akkor lehet, hogy itt is hamarosan összefutunk. (Úgy legyen!)

Én is sok sikert kívánok a Pici Fiadhoz, teljen benne sok öröme az egész családnak, és persze jó egészséget mindenkinek. Kép

Üdv,
Kriszta
kriszti_77
 
 

 
 

Biztos talalxxxunk majd vmi masik topikon is!!! Pld az 1üttalvasnal... Kép
Vigyazz Magatokra!!!
Vendég
 


Jjja, Kriszti, visszatérve a sulyodra (gondolkodtam rajta). A so/füszermentes étrend razos, de ha odafigyelsz 1 picit, meg lehet csinalni...Kép Sok édesség helyett pedig egyél gyümölcsöket, most van jo sok féleKép!!!(Ne ugy, mint én a süritett tejjel...)
Sétalj, mozogj sokat, bar, gondolom a Peti mellett nem pihensz...En jartam kismamatornara-vizben. Egyaltalan nem volt faraszto, inkabb relaxalo volt!!!Ha tudsz vmi ilyenröl a környéketeken, érdemes elmenni ra!!!Amugy ne aggodj nagyon a sulyod miatt: 1baratnöm 29(!!!) kg-t hizott a terhessége alatt, és 3 honappal a szülés utan olyan volt, mint a terhessége elött!!!!! Csak arra vigyazz, nehogy magas legyen a vérnyomasod.
Vendég
 


Sziasztok!
Elég rég jártam ittKép
De megint olyan lustilla vagyok, hogy csak olvasok álltalában.
Látom jól vagytok Ti isKép ÖrülökKép

Krizsta, nyugiKép Én Vikikémnél 49kilot híztam... Mimikénél már sak 22kilotKép
No eddig 2 kilot szedtem most felKépUgyhogy majd a harmadikkal Neked sem fog sok felmenniKép
És voltam kedden UH-n ...megint csajszink leszKép
Kép
Íme ŐKép
Most mennemis kell, majd igyekszemKép

Hajni
hajnii
 
 


Sziasztok!

Kukacz,
a vérnyomásom hálistennek rendben. Meglepően jó íze van a sómentes lecsónak, az alufóliában párolt tengeri halfilének (persze paprika, paradicsom elmaradhatatlan), de a sótlan zöldbabfőzi hányingerKép.
Mozgás: elkezdtem kazikra pocaktornázni+Peti utáni rohangászás. Remélem ez is segít(eni fog).
A Petivel 18kg-t híztam, ebből a kh-ban (gyerkőccel együtt persze) lement 11kg, tényleg a víz volt a hibásKép.
Azért most a 18kg-ig nem akarok eljutni.Kép

Biztos összefutunk mégKép, addig is jó legyél, és vigyázz a kis családodraKép.

Hajni,
mi az, hogy csak 2kg?! A 49-et hogy szedted össze?Kép A 22-t simán lehet, ezt én is tap. De ez a 2?! Nem fér a fejembeKép. Na jó lehet, hogy harmadszorra majd én is ...Kép

A pici lány tündi-bündi (28 hét!Kép), hogy fogják hívni? Nem lepődtetek meg, hogy ebben a körben nem Olivér érkezik? Tiszta jó, három a kislányKép

Én még mindig bizonytalanságban vagyok a talán!kislányt illetően (aug.11-én már kiderülhetne)Kép.

Vigyázzatok magatokra, minden jót az egész családnakKép.

Üdv,
Kriszta
kriszti_77
 
 


Hello, Krisz, csak azért néztem mar megint be ide, mert lattam az Elmult napok listajan, hogy irtal nekem is!!!Kép
A baba nemét, ha nem aug. 11-én, elöbb-utobb ugyis megtudod!!! Pussz.
Vendég
 


Szia Kukacz!

Igen, de inkább előbb, mint utóbb szeretném (akarom!) tudni. Tképpen csak az a rossz, hogy akárhányszor elmegyünk vmelyik "nagy"-ba vásárolni, már olvadozva nézem a rózsaszín! 56-os rugikat (olyan furcsa, hogy az én nagy fiam is ilyen pici méretű ruhákat hordottKép).

Mennem kell, mert felkelt a pici/nagy fiamKép

Minden jót nektek!

Üdv,
Kriszta
kriszti_77
 
 


Sziasztok!

Nem könnyű az élet két pici gyerekkel (vagyis nem mindig). Sajna úgy néz ki hogy Norbi hasfájós. Bár én azt hallottam erről, hogy ez folyamatosan jelentkezik 2-3 hónapos koráig, de nálunk csak időnként fordul elő (attól függően, hogy mit eszek) mert ezalatt a 6 hét alatt kb 5-6 alkalommal volt borzasztóan nagy hiszti. Ti mit tudtok erről? Én nem vagyok túl tapasztalt e téren, a Nikivel bármit megehettem, mindent bírt kivéve azokat a kajákat amiben paradicsomszósz, püré vagy lé volt. Úgy látszik most nem lesz gond leadni azt a pár kilót, ami rajtam maradt, ha nem ehetek semmit. Úgy azért összeségében nem olyan nagyon vészes az életünk, éjszaka jól alszik mindkettő, bár most a nagy meleg 2-3 napig megviselte őket, de ez már rendeződött. A legmacerásabb az elindulás (bárhová), mert mire összekészülődünk eltelik 1-1/2 1 óra is. Niki ellenáll öltözésnek, rendrakásnak.
Azt viszont szeretem, hogy imádja a picit. Bár sokkal rosszabb mint eddig volt (ezt már írtam) én viszont sokkal toleránsabb vagyok vele (nem hittem, hogy így lesz, azt gondoltam kevesebb türelmem lesz hozzá).

Kriszta

Te a Semsei parknál laksz? (nem vagyok biztos benne, hogy így kell írni) Vagy a központi OTP-ről írtál feljebb. Amúgy sem lakhatsz messze, ha gondolod egyszer talizhatunk, már amúgy is összefutottam egy anyukával lent a téren, akiről kiderült hogy babanetes (Toffifee).
A szülésről csak röviden: 06.01-én riasztottam a családot, mert egész nap folyamatosan erős fájásaim voltak (nem szültünk). 8-án reggel 10-re mentem CTG-re, semmit nem jelzett. Épp ott volt a dokim, megvizsgált (3 ujjnyira ki voltam tágulva, fájások sehol) és kérdezte, hogy van-e kedvem szülni. Igen, hurrá. Hazamentem a táskámért, megvártam a drukkereket, 12.30-ra visszamentünk, beöntés, borotválás, 13.30-kor kaptam infúziót, 15.10-kor meglett Norbi.
Mondjuk nekem a Niki is nagyon gyorsan jött. Ő kis híjján itthon született. Vele este 11.30 körül értem a kórházba, ezután a legtöbb idő adminisztrációra ment el, mert mikor szóltam a dokinak, hogy úgy érzem nyomnom kell, ők még lazán kartonokat töltögettek. Ágyra fektettek, burokrepesztés után 10 perccel, 0.10-kor született meg. Ezek után a Norbival nem mertem kockáztatni, mert elég valószínű lett volna, hogy nem érünk kórházba. Bár nem volt messze. Hál isten, nem kellett egyszer sem órákig vajúdnom.

Egyébként a hízásról nekem is az a véleményem, hogy mindenki annyit egyen amennyire szüksége van, elsőre 12 kg-t, (bár a Nikivel még 7 hónapos várandósan is stepp-aerobicra jártam, meg dolgoztam az egyik legstresszesebb munkahelyen) most kb. 18-20 kg-t híztam (az utolsó 3 hétben senki nem mért, én sem). A szülés előtti súlyomhoz képest 7-8 kg-ot kell fogynom, de az most jobban érdekel, hogy a picurinak sok finom tejcsije legyen, utána jöhet a fogyókúra. Bár engem is nagyon zavar a plussz, de ezt ilyenkor félre kell tenni. Most nálam is volt egy hónap (3 hét alatt 5 kg, de senki nem szólt meg érte). Előfordult, hogy 5 napig nem maradt meg bennem a vízen kívül semmi (minden kijött pusztán a szagoktól is) mégis azalatt az 5 nap alatt 1,5 kg-t híztam és nem voltam vizes még közvetlenül a szülés előtt sem. Én azt mondom, hogy amit kívánsz edd meg (nem mértéktelenül), a kg-k meg majd lemennek, mert ha zavarni fog, úgyis teszel ellenne.

Hajnii

Gratula a 3. kislányhoz. Itt nálunk van egy anyuka, most lett meg a 4. fia, de még reménykedik, hátha az 5. lány lesz. Bár lehet, hogy addigra meggondolja magát szülés tekintetében.
Egyébként, hogy csináltad ezt a 2 kg-t? Ehhez is gratula.


Na megyek romeltakarítani, alszanak a picurik.

üdv
Rózsa
rózsa
 
 


Szia Rózsa!

Mi a Lebstück M. u-ban lakunk (fogalmam sincs mi a park neve, még csak 5! éve lakunk itt Kép).
Találkozhatnánk vmikor, csak nekem az a gond, hogy soha! nem tudom előre, hogy hol leszek pl. 3 óra múlva. A szüleim vállalkozók, és anyu mindig úgy szervezi a dolgokat, hogy hetente legalább 3-4 napot náluk töltünk, hát igen főleg ez a meleg jobban elviselhető kertes házban, mint panelben.
De, ha vége a nyárnak összehozhatunk vmit Kép.

Öröm volt olvasni a szüléstörténetet. Azért nem semmi, hogy szinte kimaradt az életedből a vajúdás (mázlista!!!) Kép. Bár én sem sírhatok, mert adminisztráció után alig 5 órával már megvolt. Eddig rövidnek hittem, de a tieid után... Kép

Bár elég hiúnak tartom magam, az elhízástól nem félek (nagyon!). Egyébként még egy kiló mínusz KépKépKép. Lehet, hogy a terhesség végére visszanyerem az alakom (még van rá 12 hetem)Kép?

Az én fiamra is azt mondták, hogy hasfájós, úgyhogy én semmi puffasztó ételt nem ettem, azt hallottam, hogy ilyenkor a tej sem jó, mert átjut az anyatejjel, és puffaszthatja a picit. (Még jó, hogy nem szeretem, nem is tudom meginni a tejet. Bár a kritikus időszak után is voltak hisztirohamok, nem derült ki, hogy hasfájos volt-e valójában v. sem. Talán érdeklődj a Válaszol a védőnő topikban, Virág nagyon aranyos és segítőkész, a szoptatásban nagyon otthon van.

Puszi nektek, jók legyetek Kép

Üdv,
Kriszta
kriszti_77
 
 


Szia Kriszta!

Mi is csak február óta lakunk itt. Akkor szerintem tényleg nagyon közel laktok hozzánk. (Újpesthez viszonyitva a CIB Bank v. az Újpesti áruház oldalán laktok?) Én úgy gondolom, hogy az utóbbi és akkor te is ismered azt a nagyon nagy elkerített játszóteret a Semsei parknál (egy szép nagy füves rész, van ott egy focipálya is), mert akkor nyár végén oda összehozhatnánk egy talit. Azt hiszem a helyedben én is inkább a kertes házat választanám (irigyellek érte), nálunk mindenki idétlen panel vagy kert nélküli tégla házban lakik, mellesleg jó ha a nagyszülők is 2-3 hétben egyszer át tudnak jönni, több munkahely stb... Gondolom nem utolsó sorban ez azért neked is nagy segítség lehet.

Hát én más történeteiből hallva az a 4-5 óra a normális. Én most csak azért féltem, mert úgy gondoltam, hogy egy indított szülés nehezebb és hosszabb lesz. Hál isten nem így történt.

Azt a mondatodat a fogyással kapcsolatban nem értettem. (Még egy kiló minusz és visszanyered az alakodat)

Hát épp most ecseteltem, hogy a Nikivel szerencsére nem kellett vigyáznom, mert milyen jó gyomra volt és van is, erre tegnap éjjel+meg ma reggel akkorát hányt, hogy csak na. Csak azt nem értem, hogy éjjel miért nem kelt fel rá, én egész éjjel fennt voltam jóformán, de még csak nem is nyöszörgött, pedig az egész ágy tele volt és benne kellett feküdnie. Azt hiszem az életben nem jövök rá. Mert reggel a rókázásnál nagyon sírt. (Amikor még nem vettem észre, hogy az ágyba is jutott.)
Tényleg meg kell kérdeznem valakit, hogy mi ehető és mi nem, mert én már lassan semmit nem merek megenni. Sajnos a tejet és mindent ami abból készül én nagyon imádom, és egy idő után ha nem iszok tejet, tejeskávét vagy kakaót elvonási tüneteim lesznek.

Egyébként én is úgy vettem észre, hogy nem csak a hasfájósság a hisztik oka, hanem szeretne egy kis kényeztetést is. Tegnap szeretett volna cicin elaludni, mert amikor a szájába volt egy szempillantás alatt szem becsuk és alvás, de mielőtt elaludt volna én beraktam a kiságyba na és ekkor jött a sírás, de 5*-re belátta, hogy felesleges próbálkozni, ma csak két kísérlet volt és elaludt magától. Lehet, hogy kicsit drasztikus vagyok, de a Nikinél ezt megengedtem és nem lett jó vége.

Na megyek lecsót főzni.
jóccakát

Ui: Hogyan kell ezeket a vigyorgó, meg síró pofákat + szülinapi tortát stb... csinálni?

Rózsa
rózsa
 
 


Szia Rózsa!

Olyan szépeket írtam, és elszállt Kép.
(mosolygó fej: kettőspont és zárójel bezár, síró fej: kettőspont és zárójel kinyit. A szülinapi tortákról engem is világosítsatok fel.)

Az áruház oldalán lakunk, és most már én is tudom a park nevét Kép. Hát igen a kertes ház, és a szülői segítség felbecsülhetetlen.
Igen nyár végén összehozhatunk vmit Kép.

Engem annak idején mindenki a maratoni szüléssztorijával próbált felkészíteni, de pl. a kh-ban, szerencsére már megvolt a Peti, volt egy lány, akit 18-19 óra vajúdás után császároztak Kép, és én ezek után voltam elégedett a mi 5 óránkkal. Na de a tieid...Kép.
Fogyással kapcs.: hirtelen sokat híztam (4 hét alatt 6 kg), elkezdtem vizesedni. Ez persze majd szülés után jól jön. Anno Petivel is 18 plusszal mentem szülni, és mire hazajöttünk 11 már lement Kép. Szóval most 4 hét alatt legalább 3 kiló mínuszt "kért" tőlem a doki, és ebből már 2 lement és még van 2,5 hetemKép. Csak nehogy vérszemet kapjak, és tényleg lediétázzam magam lánykori alakomra 12 hét alattKép.

Niki róka-bóka Kép. Remélem már jól van Kép.
Én úgy hallottam, bár absz. laikus vagyok, hogy napi egy bögre tej, kakaó v. tejeskávé nem árthat, és a tejkészítményeket (pl.: joghurt, kefír, sajt...) büntetlenül fogyaszthatsz. De azért kérdezz meg egy szakit.

A több órás szoptatástól én is tartok egy kicsit, mert Peti fiam nem1x 2 órán át cicizett. Ő is elaludt, és ahogy lefejtettem magamról, rögtön felébredt, és persze ment a hiszti, hogy mit képzelek a cici ezért van Kép. Mondjuk az könnyebb volt, hogy ilyenkor én is aludtam vele, de ez két gyereknél kivitelezhetetlen.

Lecsó nyam-nyam Kép. Én már elfogyasztottam az alma-ásványvíz vacsimat, de éhes a lányom/fiam, úgyhogy fogmosi és csicsi, remélhetőleg reggelig Kép.

Nektek is szép álmokatKép

Üdv,
Kriszta
kriszti_77
 
 


Szia Kriszta!

Akkor azt is jól sejtem, hogy a házunkból látom a házatokat.

A gombokat milyen módon kell nyomkodni, mert már próbáltam egyszerre, külön-külön, shift gombbal kiegészítve, de sehogy sem sikerül.

A róka nem kajától volt úgy néz ki, mert már a férjem és én is átestünk rajta, hál isten Norbi megúszta, sőt itt a játszótéren mindenki, de a gyerkőcőknél kizárólag hányás, mig a felnőtteknél hasmenés+láz+hányinger volt kivétel nélkül. Jött és ment, egyik nap még minden bajunk volt, másnapra viszont mintha elfújták volna.

Épp most beszéltem egy barátnőmmel, 3 hete szült, 4300 gr, 60 cm kisfiú, a lány cirka akkora mint én (nincs több 170 cm-nél.) Este kapott méhtágítót 7-8 óra tájban, reggel még semmi, ekkor kapott oxitocint is, du. 1-kor még mindig csak két ujjnyira volt tágulva (doki nem engedte a császárt), du. 3-kor is még mindig csak két ujjnyi volt (ekkor már a nővérke is császárért könyörgött, ez hatott) megcsászározták, 1* a köldökzsinór a nyakán volt, nem sírt fel, intenzivre, inkubátorba került, és most azon rimánkodnak, hogy ne legyen agykárosodása. Majd mennek kivizsgálásra. Mindezt azért, mert 4 nappal túlhordta (szerintem nyugodtan várhattak volna még egy pár napot, hátha megindul) és mert a nem normális orvosa (akit még ráadásul választott is, nem szedett-vedett SZTK-s, akit nem is ismer az ember) nem engedte megcsászározni. Ja, persze az ultrahang alapján tudták, hogy nagy baba lesz. És akkor ezek után ne menjen el szegénynek a kedve egy életre a szüléstől. Hát igen, azért hallani rémtörténeteket még a 21. században is. Én ezek után lehet, hogy nem szülnék többet.

Mostanában több órás hisztik vannak, de minden este kivétel nélkül, holnap megyünk méreckedni, majd megkérdezem, hátha tudnak valami okosat mondani, hogy mitől lehet.

Megyek, mert úgy hallom, nagyon rágcsálja a kezét, valószínű már megint éhes, még csak másfél órája evett szegénykém.

Ui: Azért egyre jobbak a napjaink, úgy látszik, azért kezdünk összecsiszolódni, csak már az esték is helyre jönnének, bár egy szavam se lehet, mert éjjel legalább hagynak aludni.

Na szióka
Rózsa
rózsa
 
 


Szia Rózsa!

Szerencse, hogy senkinek nem lett komolyabb baja, és persze, hogy Norbit kikerülte a nyavalya.

Kettős pont után zárójel és semmi? Bár most jut eszembe, hogy ki tudja miért, de az egyik barátném gépe sem gyárt ilyeneket.

A lány szülősztorija nagyon durva! Ráadásul, ha az első baba, ki tudja lesz-e majd több. Én 3 nappal hordtam "túl", minden rendben volt a babával, csak anya akart már nagyon babázni, és a dr. bácsi azt mondta, hogy bizonyos módon a lehető legtermészetesebben meg lehet indítani a szülést (persze, ahogy kezdtem a terhességet, úgy is fejeztem be Kép).

Akkor a mi SZTK-nkkal mázlim van, mert itt már több orvoshoz volt "szerencsém", és szinte mindegyik jó fej volt. A dokim most szabin van, és elküldött a kollégájához kontrollra, és az az orvos is nagyon alapos, és szimpi.

Bár, amikor még csak a teszt igazolta a pocaklakót, 2 doki "kezében" fordultam meg (a sajátom 1x szabizott, 1x szült), és az első kézzel megállapította a terhességet (amúgy ő az osztályvezető fődoki), a másik pedig még UH-gal sem látta, és megkérdezte, hogy csináltam-e terhességi tesztet (akkor voltam 8 hetes), majd miután mondtam neki, hogy a fődoki már megállapította, közölte, hogy "van itt valami, egy petezsákkezdemény". Köszi. Szerencsére harmadszorra a saját dokit csíptem el, és így, időpont egyeztetés után, mindig hozzá kerülök.

Tegnap "bevalotta" a párom, hogy fél egy kicsit a változástól, és legszívesebben átugraná az első heteket. Bátorítást várt és persze kapott is, márcsak az hiányozna, ha tudná, hogy én is félek egy picit. Épp ezért is jó, hogy írod, hogy kezdtek összecsiszolódni. Ja és állítólag attól is fél, hogy nem tudja mennyire fogja szeretni a picit, mert úgy érzi, hogy minden szeretetét - mint most - csak a Petinek tudja adni. Na én ettől nem félek, mert a pocilakót is imádom. KépKépKép Nálatok is voltak a párodnak ilyen jellegű félelmei, vagy csak az enyém ilyen "változásfélő"?

Már úgy várom, hogy én is másfél óránként etessek Kép, de még van - remélhetőleg - 11 hetem a nagy találkozásig.

Holnap nyaralni megyünk a pici fiammal és az anyukámmal Kép. A fiúk meg a bányában... Másfél hét múlva jövünk vissza, addig is jók legyetek.
Nikinek és Norbinak pussz, meg persze anyának és apának is Kép.

Üdv,
Kriszta
kriszti_77
 
 


Szia Kriszta!

Én nagyon féltem a szülésindítástól, mert én szerintem nem igazán jó beleavatkozni a természet rendjébe, csak nagyon indokolt esetben, de mivel már három ujjnyira ki voltam tágulva és tudtam, hogy a Niki gyorsasága után nem sok jóra számíthatok én is inkább megkockáztattam a dolgot. Nekem anno azt mondták, hogy 1-2 hét túlhordás nem árthat a babónak, ha amúgy minden oké, sőt ha mindenki azt mondja, hogy túlhordásnál visszaesik, akkor nem igazán értem, hogy a barátnőmnél miért kellett siettetni a dolgokat, pláne, ha még azt is tudták, hogy nagy baba lesz.

Én sem egy orvosnál, még csak nem is egy kórházban szültem a picurikat, amúgy sem voltam már a Niki idején sem elégedett a dokimmal, de miután a Norbival két hónapos terhesen visszamentem és azt mondta, hogy nem vagyok terhes, mondjuk két tesztet csináltam én is (kb. két nap eltéréssel) és az egyik poz. a másik neg. lett, akkor döntöttem végleg arról, hogy másik dokit keresek. A mostanival maximálisan elégedett voltam és vagyok így utólag is mondhatom.

Ilyen félelem, mint nálatok nem volt, mert azzal tisztában voltunk, hogy a Niki kiharcolja magának az elsőbbséget, de tudtuk azt is, hogy tudjuk ugyanúgy szeretni mindkettőt. És ez így is van, amint meglesz a picuri meg fogod tudni osztani az összes érzésedet közöttük. Én imádom mindhármukat. Bár azt be kell vallanom, hogy a kórházban borzasztóan hiányzott a férjem és a Niki, hiába volt ott a Norbi, nem tudta ezt a hiányérzetet maximálisan pótolni, illetve elvonni róla a figyelmem. Én az első gyereknél attól is féltem, hogy nem vonja-e el a picuri a férjem iránt érzett szerelmet, szeretetet, de akkor sem volt probléma. Meglátjátok minden a legnagyobb rendben lesz, hisz ő is kettőtökből született.

A Norbi annyival kap kevesebbet, hogy vele sokkal szigorúbb és következetesebb vagyok, mint a Nikivel voltam, mert őt nagyon elkényeztettük, sokkal kevesebbet van kézben (most azért már növeltem az adagot) legalábbis addig, amíg hozzászokik, hogy nem csak kézben lehet elaludni, hiszti nélkül csöndben lenni. De ettől függetlenül nagyon-nagyon imádjuk őt is hiszen mindegyiküket csak imádni lehet, annyira védtelenek, szeretnivalóak.

Egyébként egy barátnőm küldött egy idézetet egy könyvből, ami szinte szó szerint igaz a Norbira és eszerint nem hasfájós hanem egy szorongásos állapot idézi elő nála ezt az esti hisztit, ami elvileg elmúlik. Remélem tényleg így lesz, mert az kicsit fárasztó.

Hát azt nem mondom, hogy életed legkönnyebb 11 hete áll előtted, én ekkortájt már nagyon szerettem volna túl lenni rajta, főleg, hogy a Niki egy csepp szabadságot nem engedélyezett, de segítséggel át lehet vészelni.

Jó nyaralást (most kezdek sárgulni egy kicsikét) és persze jó időt kívánok nektek, vigyázzatok magatokra.

pusz
Rózsa
rózsa
 
 


Bocsi, ha időnként ismételgettem, vagy értelmetlen voltam.

Rózsa
rózsa
 
 


Szia Rózsa!

Írdtad, hogy a Nyírőben "fogsz" szülni. Gratulálok Norbihoz. Mesélnél a mostani Nyírői tapasztalatodról? Nagyon érdekelne, hogy mennyit változott az elmúlt 3 évben. Én 2000 februárjában szültem ott a kislányomat, és jókat mondhatok róla. Majd a következő picit is ott szeretném világrahozni, és érdekelne a változás.

Fogadott orvosom volt, akivel maximálisan meg voltam elégedve, igaz nem adtam neki nehéz feladatot Kép
Egy nappal szülés előtt fektetett be magas vérnyomás miatt. Délután kettőkor megvizsgált, és még teljesen zártank talált. Aztán fél 5-kor ment volna haza, és akkor kerültem fel a szülőszobára, mert már (számomra észrevétlenül) 3 ujjnyíira tágultam. 19.10 perckor már meg is született a lányom. Ja, és szülőszéken szültem, ami nagyon jó volt, bár be kell vallani, hogy félelmetesen billegett Kép Kép Kép
Remélem, hogy a második pici is ilyen könnyedén fog megszületni. Bár 2,5 óra nagyon ritka. Kép Igaz elsőre sikerült, hátha másodikra is Kép

Mesélnél a mostani tapasztalatodról?
Igaz nem a kórház minősége fontos szerintem, hanem az orvos szakértelme, és hozzáállása.

szia: Bea
titati
 
 


Szia Bea!

Nagyon szívesen, amúgy is gondoltam már arra, hogy kéne írnom a Nyírős topikba, ugyanis én is nagyon hiányoltam az infókat a kórházról, pedig biztosan szültek ott anyukák. Egyébként ha gondolod, olvasd el a szüléstörténetemet, pár levéllel feljebb, abból láthatod, hogy én sem voltam egy problémás eset az orvosaimnak, mivel nekem is elég sietősen jöttek a picurik.

A kórházzal elégedett voltam (már amennyire elégedett lehet az ember) - ne 5*-os szállodai kiszolgálást várjon el az ember - takarítottak mindennap, a kaja is ehető volt, a dokikról meg nővérkékről írok egy pár sort inkább.

Az én szülésznőm (sajna a vezetéknevét senkinek nem tudom) Anita volt, fiatal, kb 175 cm magas, hosszú barna hajú, ha megteheted keresd meg, mert szerintem nagyon kedves és szakmailag is nagyon ok volt. A csecsemős főnővér (Gabi), a csecsemős nővérkék közül a Szilvi, Judit és volt egy idősebb is (nem a Bibircsóka) valamint a nővérkék közül a Zsuzsi és a Mártika (ő is idősebb) nagyon aranyosak, kedvesek, türelmesek, tőlük bármit lehet kérni, kérdezni. A többieket inkább nem említeném.

Én is szülőszéken szültem, (az első babucimat ágyon fekve - szerintem sokkal nehezebb) egy modern változaton (állítólag most mindenki azon szül) ami szerintem nagyon jó és kényelmes volt. Eleve úgy mentem, hogy én most kipróbálom a széket, nem is tiltakoztak ellene.

A vizitek gyorsak és semmitnemérőek voltak. Nem tudom 3 éve volt-e az ún. "bemutatás"?? Én a gyorsaságom miatt megúsztam, többek véleménye alapján szerencsémre. Ez azt jelenti, hogy szülés előtt megvizsgál a saját orvosodon kívül a főorv. és elég sok mindent variálhat a szülést illetően. Pl: az egyik anyuka megbeszélte a dokijával, hogy a farfekvéses babáját császárral szülné, a főorv. közölte, hogy nem, szülje csak meg normálisan, mire a dokija saját felelősségre megcsászározta (anyuka óriási szerencséjére) és kiderült, hogy a baba harántfekvéses volt, szegény küzdhetett volna, amíg bírja szuflával. Állítólag nem a legkíméletesebben vizsgál a doki, szóval ha lehet úszd meg te is.

Egyébként van már pocaklakó vagy csak tervezitek? Ha igen, mikor jön?

Üdv
Rózsa
rózsa
 
 


Szia Rózsa!

Köszönöm, hogy írtál. Ezek szerint minden maradt a régi. Nekem is hasonló volt a benyomásom a kórházról. Kép
Nekünk is volt bemutatás, és persze megvolt előtte a (rém)hír terjesztés is, így rettegve vártam, hogy túllegyek rajta. Lehet, hogy túlságosan rosszra vártam, de szerencsére nem volt negatív élmény. Két perc alatt túl voltam rajta, szerencsére nem volt túl alapos. Kép Ugyan volt aki nagyon panaszkodott. Nálam annyit mondott, amit már a dokim is jelzett felém, hogy ha még magasabb lesz a vérnyomásom, akkor azonnal beindítják szülést. Szerencsére nem volt rá szükség.
Fél 5kor kerültem fel a szülőszobára, borotválás, beöntés, és onnan kezdve derékszögben közlekedtem. Kép Sajnos nem tágultam tovább, így infúziót kaptam, persze emiatt ágyhoz voltam kötve. Hát, nem kívánom senkinek. Nem mozoghattam, pedig úgy terveztem, hogy amíg tudok, talpon leszek. Ami szerintem a legrosszabb volt, az a tágítás. Kép Nem tudom, hogy ebben volt-e részed, én nagyon megszenvedtem Kép Aztán átkerültema székre, majdnem felborult, mire sikerült felmásznom rá. Kép És persze kapaszkodni se tudtam az infúzuzió miatt. Kép Utána meg a doki "ugrált" a hasamon Kép mert a kiscsaj mindig visszacsúszott a fránya köldökzsinór miatt (nyakára került). Aztán mint halacska kicsúszott Kép
Volt egy kezdő szülésznő, aki tartotta bennem a lelket. Csak azt tudom róla, hogy nagyon szép zöld szeme volt, és rengeteget segített lelkileg, mindig elmondta, hogy mi fog történni, hogy természetes amit érzek stb. A nevét sajnos nem tudom Kép

A napi vizit valóban nagyon felületes volt, de a dokim mindig odafigyelt rám.

Tényleg próbáltad azt a gépi "fejőt". Engem egyszer beültettek hozzá, és onnan kezdeve annyi tejem let, hogy nem győztem. Bár már ott is megjegyezték, hogy meglepően sok a tejem Kép Majd letépte a mellem. Iszonyú ereje volt. Kép

Mennyibe került Neked a szülés? Kíváncsi lennék az árváltozásra.

Volt egy doki, akitől rettegett mindenki (nem emlékszem a nevére), mert nála 10 szülésből 8 császár volt, és köldökig vágott Kép Senki nem értette, miért császározik. Mert gyorsabb? De az ilyen ne menjen szülésznek!

Még nincs pocaklakónk, majd kb. egy év múlva tervezzük. De ki tudja, lehet, hogy előbb Kép
De előtte még össze is kellene házasodni. Ez a második életem Kép

Bocsi, kicsit hoszsúra sikeredett.

puszi: Bea
titati
 
 


Sziasztok!

Ti mit csináltok, ha mind a kettő egyszerre éhes, vagy a pici nem alszik, és a nagyobb téged akar? (Ja és egyszál egyedül vagy?)

Nálunk 3 hetes a pici fiú, és van hogy egy óráig szopik, büfizik, hasra teszem, maszírozom, tisztába teszem, ringatom, mégsem alszik el. Ha leteszem sír. De egy óra elég türelmes várakozás után már a nagyobb, 22 hónapos lányom is sorra kellene, hogy kerüljön.

Tegnap 30-40 percet sírt a pici (de nem éhségtől), kapott utánna cicit, és bealudt. Úgy, hogy utánna is aludt, csak szopizni kelt fel. Ez lenne a módszer?

Meg délben (2 körül egyszerre kelnek, és éhesek)
Elég önálló a "nagy"lány, de kiszedni, melegíteni csak kell neki is.

Lilla
mlilla
 
 


Lilla!

Nekem a nagyobbik 21 hónapos, a kisebbik 8 hetes. Amikor egyszerre ordítanak, az a reggel, délben és este. Meg néha napközben. Kép Na jó, nem minden nap.
Reggel attól függ, hogy milyen korán van. Ha még korán (ahhoz képest, ahogy általában a nagy kel), akkor először megetetem a kicsit. Ha már késő van, akkor először a nagyot, és a kicsi addig sír. Kép
Ha éppen a nagyobbikat etetem, akkor a kicsit közben a térdemre fektetem, vagy a kezemben tartom, a másik kezemmel meg csinálom a dolgokat. Már egész jól kifejlesztettem az egykezes műveleteket. Kép
Este a legrosszabb. Amíg a nagyobb fürdik, addig a kicsi mindig ordít. Ilyenkor amíg csak pancsol a nagy, addig a kicsi a kezemben van, és nézzük, aztán a mosdatásnál már leteszem a kicsit, persze sír.

Ja, én etetés közben is szoktam szoptatni, ha a kicsi nagyon éhes.
Meg egyébként ha "nyugodtan" szoptatok, a lábamra akkor is odaül a nagyobb, és lovacskázni kell, vagy olvasni, attól függ, milyenje van.

Biztos nem sokat segítettem, csak leírtam, hogy mi hogy csináljuk. Sajnos néha van olyan, hogy valamelyik sír, mert nem tudunk kettészakadni.
Ja, a hordozókendő nagyon jó találmány, próbáld ki, ha csak a kezedben nyugszik meg a babó.

Ildianyu
ildianyu
 
 


Sziasztok!

Bea

Köldökzsinór nálunk is volt a nyakon, de hál isten nem lett belőle semmi problémánk. Tágítani tágítottak, mivel a gátvédelem miatt szükség volt rá, de nem volt olyan vészes (szerintem tényleg nagyon ügyi volt a szülésznőm). A gépi fejőt még a Nikinél próbáltam a kórházban, de nekem azzal egy csepp tejet nem sikerült kifejnem, így én előszőr csak kézzel fejtem végig, mostmeg már vittem magammal egy Avent szívót, így nem kellett kivárnom a sort, mert volt sor, ráadásul közölték, hogy éjszaka nem lehet bemenni fejni (mivel a csecsemőosztályon tartják). Én egy 20-ast adtam a dokimnak, volt aki többet és volt aki kevesebbet adott a sajátjának. De ő nem fix áron dolgozik.

Lilla

Hát azt hiszem, neked is sikerült azt a hibát elkövetni amit nekem a Nikinél, aki csak akkor aludt ha kézben volt, cici volt a szájában vagy gurult alatta a kocsi, így gyakorlatilag semmi időm nem volt semmire mellette. (ha jól vettem ki a szavaidból, ha nem akkor bocsi) Ezért én úgy határoztam, hogy most egy kicsit keményebb leszek és nem lesz dajkálás, ringatás "feleslegesen". Iszonyú nehéz megállni, mikor egész nap csak dögönyözné az ember, de ott a másik is akit nem szabad elhanyagolni. Nálunk a legnagyobb hiszti du. 4-től este 9-ig tart a kicsi részéről, folyamatosan. (nem hasfájós, ez 3 hetes kora táján jött elő, ez a stresszes hiszti és állítólag ez is elmúlik a 3.hónap körül) Hurrá akkor már csak 1 hónap? - Persze egy idő után a Niki is rázendít szolidaritásból meg a fáradságtól. - Szóval ilyenkor azt csinálok vele amit akarok, mert az sem jó ha kap cicit, az se ha nem, az se jó ha kézben van, az se ha nem. Ezért ilyen estben ha nem nyugszik meg a kezemben sem leteszem és időnként felveszem egy kicsit megnyugtatni, majd újra lerakom, 9 körül magától elalszik. Ha csak nyüglődik mert álmos, akkor nem veszem fel mert általában 5-10 perc után elalszik. Ha meg semmi baja nincs és nem is alszik akkor vagy a helyén van, vagy az ágyon vagy a kocsiban, az a lényeg neki, hogy lásson vagy hallja a hangunkat, érezze a közelségünket. (most már én is azt mondom, hogy nem kell nekik ok nélkül kézben lenni) Nálunk úgy néz ki nagyon bejött, mert tényleg csak akkor sír ha nagy a gáz vagy éhes, amúgy meg nagyon jól elvan bárhol mellettünk. Így amikor kaját csinálok a Nikinek vagy fürdetem, akkor berakom mellénk a kocsiba (ha nem alszik). Máskülönben meg én is szoptattam már úgy, hogy a Niki meg az etetőszékben evett mellettünk. Nekem is vannak egykezes dolgaim amit már tökélyre fejlesztettünk. Sajna mindent meg kell oldanunk vhogy, ha nincs segítség a háznál. (Nálunk sincs, a férjem napi 15 órát dolgozik, a nagyiknak vagy több munkahelye van vagy azok is 12 óráznak)
Igaz az első hetekben sírtam én is, a férjem is azt mondta, hogy ezt hogy tudom megcsinálni, de már ő is belátta, hogy pont ezért a Norbi is sokkal nyugisabb baba. Nagyon sokat mosolyog ránk, elég kiegyensúlyozott ezért azt gondolom nem "haragszik". A Niki is elég sokat igényel belőlem, ezért vigyázok, hogy ha nincs gond a picurival, akkor vele foglalkozzak. (Én pl. főzni is akkor szoktam, ha este elaludtak, nehogy véletlenül azt az időt is tőlük vegyem el. Elég sokat vagyunk a szabadban is, ami mindkettőre nagyon jó hatással van. (általában napi 6-7 órát).
Ha nem álmos ne erőltesd az alvást csak azért, hogy a másikkal is tudjál foglalkozni, tedd magatok mellé egy párnára vagy takaróra, úgy is tudtok beszélni hozzá, foglalkozni vele.
Még nem késő egy kicsit szigorúbbra fogni a dolgokat (ha tényleg ez a baj) csak véghez vinni nagyon nehéz.

Kriszta

Nem jöttetek még haza?


Rózsa
rózsa
 
 


Sziasztok!

Rózsa,
vasárnap késő este (1/4 12-kor) értünk haza. (Fenyvestől Siófokig 2 óra volt az út Kép) Tegnap egy kicsit hagyott a fiam gépezni, de aztán elkezdett nyúzni, majd apuka is hazaért, és csak most tudok (remélem) egy kicsit írogatni.

Tegnap reggel voltam dokinál, minden rendben. Van egy tökéletesen egészséges 1539 gr-os, 90%-os lányom Kép . Engem is megdicsértek, hogy leálltam a hízással. Láttam a pici kezét, az UH alatt bokszolt, és láttam, ahogy a kezét a szájába dugja Kép. Kilenc hét múlva találkozom vele KépKépKép.

Ma volt időm takarítani, és drága gyermekem egész végig üvöltött, majd beraktam a járókába és a porszí zaja elnyomta a sírást. Mivel a manó a ma du-i alvást felfüggesztette, nem tudtam főzni (szörnyű, de nem lehet egyedül hagyni, ma pl. a tel.kábelt húzta ki a falból), és végig arra gondoltam, hogy nemsoká semmire nem lesz időm. Aztán miután elolvastam az elmúlt napok eseményeit, azt hiszem én is keményebben fogom majd a picit. A Petit sikerült elkényeztetni, igazi többemberes baba volt. Előre is köszönöm, hogy ilyen praktikus tanácsokat kapok.

íbh íííííí(Ez a Peti volt Kép)

Puszi az egész családnak, remélem mindenki jól van.

Üdv,
Kriszta
kriszti_77
 
 


Ja azt elfelejtettem írni, hogy a kábel a foglalattal együtt varázsolta ki a falból Kép.
kriszti_77
 
 


Szia Kriszta!

Mi hál isten jól vagyunk.

Jól sikerült a nyaralás? Az idővel nem volt problémátok, az biztos.

Még annyit: A kényeztetésben nem csak mi vagyunk a ludasak, legalábbis nálunk a nagyiknak is nagy része volt benne. Most persze reklamáltak amikor rájuk szóltam, hogy nem kell a gyereket folyamatosan rázni, de megértették, hogy két gyerek mellett erre nekem nincs és nem is lesz időm. Érdekes, hogy bárki kézbe vette a Norbit, automatikusan elkezdték ringatni. Én természetesen nem győzők rászólni bárkire, hogy erre a gyereknek nincs szüksége és álljanak vele egy helyben mint a cövek, mert neki az is elég, ha nézelődhet. De engem nem izgat különösebben, hogy ki mit szól, mert én sem tudtam volna kezelni mégegy többemberes babát. Hát a négy fal között nem a legjobb a 40 fok. Vasárnap mi is voltunk strandon, a Niki nagyon élvezte, (azóta mindennap emlegeti) ha az idő engedi megyünk most vasárnap is. Egész nap ki sem lehetett szedni őket a vízből, du. alvásból nem lett persze semmi. Hazafelé a kocsiban bezzeg kb. 2 perc alatt beájultak.
A másik nagy újdonság, hogy múlt hétfő óta nincs rajtunk pelus, se éjjel se nappal és 1-2 "balesetet" leszámítva minden megy a bilibe vagy a Wc-be. Már azt hittem sose jutunk el idáig. Időnként megmakacsolja magát és ha fejre állnék neki akkor sem pisilne a bilibe. (ez okozza a baleseteket). Majd folytatom, de felkelt a Norbi.
rózsa
 
 


Na megint itt vagyok, Norbi altatja magát, de azért most gyors leszek. Kicsit szétszórt vagyok, vajon miért? Ezért bocsi ha kicsit az írásom is ilyen.
Óriási gratula a pici lányhoz (ezt akartam az elejére tenni, de már nem volt időm) bár gondolom az sem baj ha mégis fiú lesz. Azt hiszem úgy jó ha van mindkettő. Majd meglátjuk, az a 9 hét már gyorsan elrepül. Tényleg milyen neveket választottatok?
Az is jó, ha nem híztál (én nyaralás alatt ezt sosem tudtam véghez vinni, mindig min. 3-4 kg plussz)
A Niki mellett nem tudtam soha főzni. Alkalmanként tettem kísérletet, de sosem jött össze. Mostanság együtt csináltunk palacsintát, azt élvezte, bár rajta több lekvár volt mint a tésztában. Norbi közben elaludt (egyedül). Akartam még írni vmit, de közben elfelejtettem.

Majd eszembe jut.

pusz
Ti is vigyázzatok nagyon magatokra, pocaklakóra is.

Rózsa
rózsa
 


Sziasztok!

Réka vagyok, már korábban irtam ide.
Gyermekeim a 21 és fél hónapos Zsófi és a majdnem 5 hónapos Botond.

Mikor Botond születése után hazajöttünk, bizony nem nagyon volt időm semmire a maratoni szopik és Zsófi fokozott anyaéhsége miatt. Az első 3 hónap úgy telt el, hogy észre sem vettem, bár Botond 6 hetes kora óta alszik egész éjjel. Azóta egész jókat pihenek én is.
Szerencsére mostanában együtt alszanak a gyerkőcök délután egy hosszabbat, igy van esélyem olyankor főzni, teregetni, mosogatni, stb.
A nagyobb bajok akkor vannak, amikor szopi közben Zsófi gondol egyet, hogy bizony Ő is éhes és bemegy a konyhába. Persze nem téphetem ki a cicit Botond szájából, úgyhogy általában próbálom rávenni Zsófit, hogy jöjjön be a szobába és várjon egy kicsit, de természetesen néha úgy viselkedik, mint aki süket. Ilyenkor előfordul, hogy egy mosatlan almával a kezében kerül elő, közben boldogan kiabál, hogy ama, ama és persze elkezdi enni. Utána takarithatok, bár mostanában sikerül már lebeszélnem az ilyen magánakciókról és megvárja, amig Botond befejezi az evést.

Zsófi is előszeretettel huzigálja a kábeleket, szerencsére még nem történt semmi baj.

Én már Zsófinál is elég szigorú voltam abban, hogy ne hordozza senki a kezében, inkább tegye le az ágyra vagy valahová és beszélgessen neki, fogja meg a kezét, csörgesse a játékait, stb. Eleinte az elalvások sirdogálással, nyöszörgéssel mentek, de aztán elkezdte szopizni az ujját és játszadozás közben elaludt.

Botondot sem hordtam a kezemben és nem is hordozom most sem, nem is ringatom, de sokszor kiveszem Őt is a kiságyból és beszélgetek neki, kezecskéit fogom, stb. Ilyenkor Zsófi is megszeretgeti, de csak ilyenkor engedem. Sosem engedem egyedül Botond közelébe, mert sajnos még nem tudja mindig megitélni, hogy milyen erővel szabad hozzányúlni, simogatni, ezért jobb, ha figyelünk rá.

Az, hogy nem engedem kézben hordozni a gyerekeket, anyósom szerint spártai nevelés, de én azt gondolom, hogy nem az. Szerintem nem csak az ölelgetéssel, ringatással, puszilgatással lehet kifejezni a szeretetünket, de természetesen az is a része.

A spártai nevelés ellenére imád minket Zsófi, rengeteget hancúrozunk vele, fürdés után imád hozzánk bújni és ott huncutkodni, illetve reggel is mindig odabújik hozzánk, mikor felébred és megpuszilgat, hogy felébredjünk.

Ha este mondjuk neki, hogy megyünk aludni, attól függően, hogy melyikünk viszi lefeküdni, a másiknak ad egy puszit és bemegy a szobájába, megpusziljuk, betakarjuk és kap egy kis vizet a cumisüvegébe és elalszik. Délután ez ugyanigy működik.

A környezetünkben, ismerőseinknél több hasonló korú gyerkőc van, de egyik sem alszik el igy, mindenhol (szerintem) a csecsemőkori ringatásnak, altatásnak köszönhetően simogatni kell a gyereket vagy ringatni vagy a végkimerülés határán vitatkozással ágyba parancsolni, aminek a vége sirás. Márpedig szerintem nem jó dolog, ha egy gyerek minden este sirva alszik el, legalábbis kétévesen már nem.

Éppen a napokban panaszolta a játszótéren egy anyuka, hogy a 14 kilós gyerekét este is és délután is ringatva, énekelve altatja el, de nem ám ülve, hanem menni kell vele. Na köszönöm szépen!

A topic témájára visszatérve biztos, hogy az első idők nem könnyűek két ilyen picurkával, de annál jobb később, mikor együtt játszanak majd és az olyan hamar itt lesz, hogy észre sem vesszük az idő múlását.
(Nővérem fiai között is csak 18 hónap van és nagyon jól elvannak együtt, természetesen nem mindig, de többnyire igen.)

sziasztok:

Réka
walacky
 
 


Sziasztok!

Úgy olvasom, nekem egész jó dolgom van. Délután már itthon a férjem, és a fürdetést, fektetést is ketten sírás nélkül megoldjuk.
A 4 hetes Petit nem igen akarom én sem kényeztetni, és remélem nem fog "haragudni" ezért. De szerintem sokat sír, főleg délelőtt, reggel 8kor kel, és 11ig nem akar aludni. Elég sokat hagyom sírni, de sosem alszik bele a sírásba, csak ha újra cicit kap, de másfél- 2 óránál sűrűbben nem etetem, mert volt már, hogy óránként szopott és mégis sírt, persze akkor már biztos fájt a hasa is... 3 órahosszát meg azért nem hagyom sírni, néha felveszem, és próbáljuk "szórakoztatni".

Csak 1-1 ilyen átsírt nap után, közben (mert van amikor délután is "műszakja" vana picinek), szomorú vagyok, mert azon jár az eszem, hogy milyen jó volna ÁTélni ezeket a napokat mintsem, hogy csak TÚLéljük őket.

Kedves Réka!
A "spártai" elveiddel egyetértek. De nagyobb (nálunk szintén Zsófi 22 hónapos) szempontjából teljesen mindegy, hogy járkálok a pici Pétivel vagy ringatom, vagy csak ülök vele és beszélgetek hozzá... mert egyik esetben sem vele, Zsófival foglalkozok.

Kedves Rózsa!
Nálunk is sokat igényel Zsófi belőlem (kisebb korába Ő is többemberes baba volt), de amit Rékának is írtam, az együtt 3an foglalkozás még nem megy, mert a kicsi Peti 5 perc alatt megunja, ha hozzá beszélek és nem Zsófi játékát nézem akkor elkezd nyüszögni.
6-7 óra kintlét nálunk sok. Tegnap pont ennyit volt kint Zsófi és este nem vett levegőt úgy sírt fürcsi előtt. Szerintem túlfáradt. De ez típus és szoktatás kérdése. (Nálunk bent csak 25 max. 30 fok van) De késő ősszel nem lesz nehéz lakásbaszokatni őket?

Kedves Ildianyu!
Szoptatásnál is mindig ott enyeleg körülöttem Zsófi, meg rám akar mászni, és már két kicsit "kopp" volt az eredménye. Mármint, hiába próbálok figyelni, vigyázni, Peti látja ennek kárát: Zsófi akaratlanul (?) is meglöki, ráesik, a cici kiesik Peti szájából, ezért izgatott lesz... stb.
A félkezes dolgok nálam is mennek, és én is szoptattam már a konyhaasztalnál, mialatt Zsófi etetőszékben ebédelt. Volt olyan, hogy rendesen angyalka módjára mindent megevett, de legtöbbször azért segíteni kell neki, vagy egy kicsit noszogatni és kanalazni neki. Mert ha hagyom, egyen úgy ahogy akar, nem jut elég a Zsófi pocakjába.
A hordozót kipróbáltam, bár nem tudom nem korai-e a gerincének, 3-4 hetes. De mindenesetre kb. 5 percig marad benne, aztán elkezdi feszíteni ki magát, és aztán nyöszörgés, sírás.

Szóval mikortól élheljük ÁT a napokat szerintetek?
Ja, és a nagyobb "csicsergése" nálatok nem keltette fel a picit? Nálunk rengetegszer van, hogy Peti "próbálna" aludni, de egy kistündér hangjára felébred. (Megtanítottam már Zsófit halkabban lenni, dehát gyerek... el szokott felejtkezni magáról.)

Lilla
mlilla
 
 


Sziasztok!

Rózsa,
nyaralás: nagyon jó volt, amíg a fiúk nem jöttek meg (először a Petivel, a húgommal és az anyuval voltunk, majd befutott nagypapi, sógor és a végén a férjem is), így olyan volt, mint otthon. Na jó, azért sokkal jobb. Azt, hogy nem híztam annak köszönhetem, hogy a srácok csak hétvégéken voltak, és mi nem csináltunk ügyet az evésből. A fiam egyébként napenergiával működik. A másfél hét alatt 1x evett (szerintem) eleget, de aznap pont rossz idő volt, és elmentünk Veszprémbe az állatkertbe. Azt hittük jó program lesz, de - gondolom - a komp felkavarta a pociját, és annyi róka jött ki, hogy csak na Kép. Utána szerencsére már jól volt, én meg takaríthattam (egész más az ülés huzatát kézzel mosni, mint géppel Kép, mikor végeztem, akkor nekiugrottam az autó üléshuzatának is, még szerencse, hogy volt aki vigyázzon a törpire.) Ez egyébként az első nap volt. Viszont a többi szuper volt. Két véglet: vagy nem lehetett a manót bevinni a Balatonba, v. nem lehetett kihozni Kép.

Pont ma reggel beszélgettünk a párommal, a 9 hét, szombaton már csak 8 lesz Kép. Egyébként, ha kislány akkor Eszter, ha kisfiú, akkor Máté lesz a neve.

Tegnap sem aludt a szentem, és úgy gondoltam, hogy amíg összeütök egy lecsót, addig nem csinálhat kárt. A kábeltépkedés már úgyis megvolt. Tévedtem. Csak most a foglalat mellett még a tapéta is bánta, kb. egy 30cm-es sávot letépett. Apa örült neki, én nemkülönben.

A második körben én is következetesebb leszek a babával, és a nagyszülőkkel szemben is. Már előre látom, hogy sok vitát kavar majd, hogy féléves koráig kizárólag (max.forralt víz) szoptatni akarok. A Petivel a párom szülei csokit "nyalattak", az én szüleim pedig cukrot. És amikor azt mondtam nekik, hogy nem az a baj, hogy nem ízlik neki, hanem attól félek, hogy allergiás lesz, közölték, hogy nem lehet, mert már kapott csokit is és cukrot is Kép. Hiába 25-30 éve még javasolták nekik a dolgokat (nekem pl. 1 hónaposan reszelt almát adtak - orvosi javaslatra), ezért nem tudok, nem is akarok rájuk haragudni. De most már nekem is van annyi tapasztalatom, és infóm, hogy megítéljem, hogy mire van szüksége a babámnak és mire nem. Ezt tök jó így leírni, remélem sértődés nélkül tudomásul veszik, mert nincs szándékomban őket megbántani, de végülis az én! gyerekemről van/lesz szó. Na mindegy, erre még lesz időm.
Strandolás Kép, peluselhagyás duplaplusz Kép.
Mi csak jövő nyáron kezdünk neki. Bár észrevettem, ha tisztába teszem, akkor jön a kaksi. Lehet, hogy ez valahol már az érettség egyik jele?

Puszi az egész családnak, jók legyetek, vigyázzatok magatokra Kép.

Walacky,
spártai nevelés, nekem is az jön. Bár az az érdekes, hogy a nagyszülők mondták(!), hogy ne kényeztessem el, viszont, pont köztük akadt vki, aki mindig ringatta a manót. Egyébként, nemrég lett anyás, folyton húzza a kezem, 2 szabad percem nincs nélküle, így a szigor muszáj lesz. Ezt a "levelet" is kb. 25 perce írom, állandó megszakításokkal.
Minden jót a családodnak Kép

Ildianyu!

Nekem tavaly volt egy olyan élményem, hogy az unokatesóméknál voltunk, és a Petit szoptattam, az unokatesóm kisebb lánya (3 éves) nem értette, hogy ez hogy működik, és mindig le akarta húzni a Peti fejét a ciciről. Na mindegy kiváncsi leszek, hogy a Peti mit szól majd a szoptatáshoz. Mire a mi picink megérkezik, már ti is összeszoktok, így majd a te tanácsaidra is "vevő leszek"
Nektek is minden jót Kép

Üdv,
Kriszta
kriszti_77
 
 


Óriási Sorry!
Réka, bocs a megszólításért, de a manó itt zokog! hogy ne a géppel foglalkozzak, és átugrottam a neved, ne haragudj!!!
kriszti_77
 
 


Sziasztok!

Ma elég húzós napunk volt, Norbi megint sírt egész du. remélem ez tényleg elmúlik, ha nem, arra gondoltam elviszem majd kivizsgáltani, mert nekem ez nem tűnik normálisnak. Viszont ma volt az első olyan nap a Niki 22 hónapja alatt, hogy egyedül elaludt du. Az esti alvás már régóta megy magától, de ilyen még nem volt, hogy du. nem kellettem neki. Nem tudom, hogy örüljek vagy sírjak-e.

Úgy irigylem azokat, akinek pár hetes korától végigalussza a gyereke az éjszakákat, nem úgy néz ki, hogy ez nálunk be fog következni. Niki 17 hónaposan tette meg nekem ezt a szívességet.
Réka ti mit csináltatok? Nekem is elárulhatná vki a titkot, bár tudom, hogy nincs rá magyarázat. Úgy látszik az én picurjaim nem hallottak erről.

Spártai nevelés: Niki sem aludt el sokáig egyedül, az esti alvás kb 15 hónapos kora óta megy önállóan, de a du. a mai napig vmiért nem ment.
Nekem is van egy csomó ismerősöm, akiknél a 3-5 éves gyerekek nem tudnak egyedül aludni. Én is ezért vettem most szigorúbbra a dolgokat.

Bár megijedtem mert a Norbi is szopizza az ujját elalvás előtt és állítólag ez nem túl jó, viszont a cumit meg kiköpi.

Nálunk nincs kábelhuzogatás van viszont rosszabb. Hiába van biztonsági záras vakdugónk a konnektorokba, a Niki egy pillanat alatt kiszedi és oda próbálja dugdosni a kis mikrofonját. A legjobb az egészben, hogy nem tudom ő hogyan csinálja, mert én nem tudom kiszedni kulcs nélkül. (elvileg csak azzal jön ki, ezért is vettük)

Lilla

Azt elfelejtettem múltkor írni, hogy nálunk az a megoldás sajnos a sírásra, hogy hasra teszem. Azért sajnos, mert bár így nagyon hamar csöndben marad és elalszik, viszont máshogy már egyáltalán nem hajlandó aludni. Ha szerencsém van, 20 perc után át tudom fordítani az oldalára (előfordult hogy felébredt - vísítás - vissza hasra - csönd) viszont amíg hason alszik akár 5-6 órát is, az oldalán még soha nem aludt 2 óránál többet, inkább másfelet. Ezért vagyunk fenn sokszor éjszaka.

A játszótéren nem egyhuzamban vagyunk annyit, hanem de. 3-4 órát, meg du. 2-3 órát, viszont nem lesz gond visszaszoktatni, mivel már most sem igényli annyira, hogy lemenjünk. Ha meg nem akar én sem erőltetem a dolgot. Valószínű, hogy a sok lent lét miatt már annyira nem élvezi a dolgot. Ma is csak két órát voltunk lent ő sem igényelt többet, és megfogadtam, hogy mától csak akkor megyek le vele, ha nagyon szeretné.

Nálunk azért nincs túl nagy gond a sírásból, mert az első perctől kezdve ott rakom le, ahol inkább tartózkodunk, (ami a nagyszoba) itt mindig szól a rádió vagy a tv és hozzá kellett szoknia, hogy a Niki nem a legcsöndesebb baba (folyamatosan zörög, ordít, ugrál az ágyán pláne ha a Norbi alszik). A Niki mellett "lábujjhegyen" járkáltunk, így gyakorlatilag mindenre felkelt. Van, hogy a picurka porszívózás közben alszik el, mert éppen az nyugtatja meg. Van, hogy felriad, de elég ritkán van, hogy nem alszik vissza. (Kivéve ha már aludt legalább egy órát)

Kriszti

Örülök, hogy jól sikerült a vakáció, remélem jövőre mi is megyünk megint. Ez volt az első év 8 év alatt, hogy nem voltunk sehol és én elég rosszul viselem, főleg mikor hallgatom a jó kis élménybeszámolókat. Ráadásul a férjem sem jön szabira úgyhogy itthon facérkodok a picurikkal.

Evés: nálunk négy napja Niki gyakorlatilag semmit nem eszik, csak gyümi meg a rágcsik egész nap.
Állatkert: Mi is voltunk két hete a fővárosiban, nagyon élveztük mindannyian.
Hajókázni mi is mennénk, csak nem tudjuk, a Niki félne-e tőle vagy élvezné a dolgot, hát hogy ráadásul még hányna is, ki tudja?
Az Eszter név nálam is bejött volna, de a férjem nem akarta. Bernadett lett volna a Norbi, ha lánynak sikerül, a Máté is nagyon szép.

Én is megfogadtam, hogy 6 hónapig csak anyatej, eddig tartjuk is. Bár múlt héten gyakorlatilag két nap alatt elapadt a tejem, mert nem hagytak időt az evésre. Most már tudom, hogy oda kell jobban figyelni magamra is. Azóta rendesebben eszek, tejcsi visszajött, viszont a mérlegre nem merek ráálni, mert úgy érzem, hogy a plussz 7 kg-hoz jött még egy kevés. Majd talán jövő héten megmérem magam.

A pelust én már gyakorlatilag nyár elején levettem, mert ő magától is leszedte (akár bugyin keresztül is). Ez azt jelenti, hogy melegebb napokon nem volt rajta pár órán keresztül, de akkor még nem igazán bilizett.
Viszont amikor 3 héttel ezelőtt eljátszotta, hogy minden kaki meg pisi után új pelust akart kérni, akkor úgy döntöttem, hogy kipróbáljuk, megy-e, egyébként én sem akartam jővő nyárnál előbb elkezdeni a dolgot. Nálunk is az utóbbi időben csak a reggeli tisztába tevés után kakilt és egyből le is kellett venni róla. Lehet, tényleg ez a jele. Bár olyat is hallottam, hogy akkor érdemes elkezdeni ha az éjszakai alvás után száraz a pelus, vagy legalábbis max. egy pisit tartalmaz.

Na megyek vacsizni, nem tudom mikor jutok megint ide de addig is pusz mindenkinek, vigyázzatok magatokra meg a picurikra és persze a pocaklakókra.

Rózsa
rózsa
 
 


Szia Rózsa!

A tejjel kapcs.: egészségügyi okok miatt nekem is nagyon fontos volt, hogy szoptassam a babát, arról nem is beszélve, hogy neki ez a legjobb. Kb. 2 hónapig "szenvedtünk" a szoptatással, mire a védőnő azt mondta, hogy egyek-igyak, de a legfontosabb az, hogy a pihenést valahogy megoldjam. Na igen, be is jött, nem is volt gond aztán a mennyiséggel (mondjuk én csak azért fejtem, hogy ne gyulladjon be a cici, tartalékunk így nem is volt, viszont a manó igényeit mindig kielégítette, a fejést pedig kihagytam). Persze 1 gyerekkel könnyű.

A kompon nem vettem ki az ülésből, mert, ha szabadon van, teljesen frászba vagyok tőle. Ha majd! megyünk hajókázni, tuti vizibusszal megyünk, mert az zárt, és nem tud megszökni bébi.
Az én fiam ugyanis úgy "működik", hogy nem merem szabadon engedni, mert ha rászólok, hogy álljon meg, először csak rámnéz, majd mosolyog, és még gyorsabban szalad Kép. Én pedig nem bírom a kiképzést, legalábbis most nem.
Pedig tegnap megjegyezte az egyik ismerős anyuka, hogy a 31/32. héthez képest pici! a hasam, és hogy mázlista! vagyok (én, a 83kg-mal, ha-ha Kép).
A Peti első "nagyobb" alvása 2 hónaposan volt, akkor este 10-től hajnal 5-ig aludt. Ezt megjegyeztem, mert szilveszter előtt 1 nappal volt, majd ezt a jó szokását 3-4 hétig tartotta. Ami pont arra volt jó, hogy anya kipihenje magát, és persze "elvárja" a bébitől, hogy így tovább. Aztán újból éjjelente 3x ébredés/etetés.
Legjobban az alváshiánytól tartok. Én ugyanis a fáradtságtól nagyon zizi vagyok. (Tök jó kb. 5 napja egész nap aludnék, a du-i kávé segít ébren maradni. A rossz ebben csak annyi, hogy pont mostanában kéne éjjelente többször felébredni, "gyúrni" az elköv. időkre. Ennek ellentmond, hogy most írok, de 10-től éjfélig csicsi volt KépKép.)
A manó evése - pontosabban annak hiánya - már nem emészt, ehhez hozzájárult a gyerekdoki+védőnő véleménye, mely szerint egy gyerek pontosan tudja mennyi táplálékra van szüksége. Plusz még annak idején az anyunak is azt mondta a gyerekorvos, hogy amit nem eszik meg a gyerek, attól nem lesz beteg. Úgyhogy megbízom benne, éhen csak nem fog halni Kép.
A tiszta pelusba csinálást pár hete vettem észre, de hogy ez az érettség első jele-e vagy sem nem tudom eldönteni, mert az élet dolgaiban - persze a szintjéhez képest - otthon van a manó, de csak nem akar beszélni Kép, így nem tudom lemérni, hogy végül is mi a helyzet. (Bocs, ez elég zavaros volt). De azt a tanácsot megfogadtam, hogy lehetőleg ne a tesó érkezése előtt pár héttel barátkoztassam meg a bilivel - főleg, hogy szerintem még nem áll készen - mert akkor félévvel tovább is tarthat, és neki kudarcot jelent, hogy "csalódást okoz" magának és nekem. Úgyhogy mi még várunk. De az nagyon jó, hogy ti már itt tartotok Kép.
Amikor a Petink először megfázott (1,5 hónapos volt) rettegve csatlakoztattuk a porszívóra az orrszívót (szegénynek biztos leszívja az agyát, és hogy fog üvölteni, meg milyen szemetek vagyunk...), és meglepődve tapasztaltuk, hogy az addig üvöltő csomagunk pillanatok alatt elnémult, és eladludt Kép!!! Aztán kb. még 2 hónapig, ha kudarcba fulladt az altatás elővettük a gépet, és 2 perc alatt csönd lett. (A szomszédok pedig azt gondolhatták, hogy lám milyen háziasszony, még éjjel is takarít Kép, pedig...)
Szerintem most ne foglalkozz a mérleggel, az a plussz 7 kg az semmi ahhoz képest, hogy ismét létrehoztál egy életetKép. Úgyis jön az ősz és a tél, tavaszra pedig megoldódik a dolog v. magától, v. pedig kis rásegítéssel tőled Kép.

Bernadett: nagyon-nagyon szép név, és ami fő, legalábbis nálam, hogy nem "tucat" név. A Péter az én választásom volt, az Eszter nevet pedig apa választotta Kép.

Utólagosan is jó étvágyat, bár te már az igazak álmát alszod (remélem hagynak a törpik) Kép.

Sok puszit küldök a családnak Kép

Üdv,
Kriszta
kriszti_77
 
 


Sziasztok!

Váltakoznak már nálunk az ÁTélendő és TÚLélendő napok. Szerdán és pénteken sírós napjuk volt, csütörtökön jókedvű volt a nagyobb, alvós a pici.

A cumi jó volna, nem sírna annyit, de nem tudja rendesen szívni. A nővére nagy cumis. De Petinek kiesik 1-2 perc után. 2 percente betenni nem győzöm, és van amikor rögtön ki is fordul a cumi, vagy olyan mintha öklendezne tőle.

Rózsa!

A hasratevés nem mindig jön be, csak ha egyébként már nagyon fáradt. Emelgeti a fejét Peti, erőlködik. A nővére prdig soha nem aludt hason, mint egy hintalovacska, hintázott a hasán, feje, lába felemelve.

Hiába viszem magunkkal Petit, kb. 10-15 perc után megunja.
Nem tudunk egyébként mi se csendes környezetet biztosítani Petinek, pedig kellene. Délben, mikor a nővére is alszik, Peti is jól alszik, és nem sokkal a nővére után kel. Ma itt voltak a nagyszülők, állandó nyüzsgés, de legalább is beszéd volt, reggel 8tól du. fél 4ig nem aludt (max. kétszer 15 percet.) fél 4től fél 6ig kimentünk az udvarra, és Peti ezt a nyugodt, csendes 2 órát végig is aludta.

Egyébként a felületes alvás az újszülött korban a legtöbb és kevesebb a mélyalvás, és csak 5 éves korra éri el a gyerek mélyalvása a felnőttek mélyalvásának szintjét.
Én látom is Petin, hogy nála tényleg sok a felületes alvás, amiből a zajok (Zsófi) miatt rendszerint hamar megébred.

Lilla
mlilla
 


Sziasztok!

Beugrottam egy picit, remélem a picik is hagynak egy kicsit, most éppen alszanak. Nálunk minden oké, mindenki jól van.

Kriszta

Hát sajna nekem biztos, hogy nem lesz több tejem, ha pihenek, mert nincs időm pihizni. A tegnap éjszakánk szörnyű volt, Niki már eleve el sem akart este aludni, de utána felébredt hajnali 1-kor, 2-kor, 3/4 4-kor majd utána odafeküdt mellénk (újabban az erkélyajtóban alszunk, ott van levegő) és így aludt 6-ig. Amikor meg ő aludt a Norbi volt fenn. Hát iszonyat volt, reggel ki kellett polcolni a szemeimet, hogy nyitva maradjanak. (pedig elég jól bírom a kevés alvást) Ugyanakkor az előtte való éjszakán gyakorlatilag mindketten aludtak (Norbi este 8-tól 3/4 4-ig). Ki érti ezt????

A Niki is eljátszotta velem a sprinteléseket a 7-8. hónap után, aztán megkönyörültek rajtam az ismerős anyukák és egy idő után ők szaladtak helyettem, én persze jót röhögtem. A leányzóm is a mai napig mindennek az ellenkezőjét csinálja, bármit mondok, meg megy a "nem" és "nem akarom" is. Valaki mondta, hogy dackorszakunk van. Vannak egyéb jelei is. Sajna most nekem is legalább másfélszer akkor hasam volt mint Nikinél és rosszabbul is viseltem, valószínű a kánikula miatt.

Kaja helyzet változatlan, de legalább gyümölcsöt eszik.

Úgy néz ki, hogy már végleg leszoktunk a pelusról, 3-4 napja "baleset" sincs. De mi lesz, ha bejön a sok ruhás időjárás????

Jöttök hétvégén a Semsey parkaba? Mi ott leszünk elvileg mindkét nap valamikor.

Lilla

Én azt vettem észre, hogyha Norbi bármilyen zaj mellett alszik el, nem igazán zavarja a Niki ordibálása, viszont ha csöndben alszik el (mert pl. a Niki alszik) akkor biztos felébred még a puszta beszélgetésékre is az esetek nagy többségében, persze nem mindig.

A cumi nálunk is pont azért nem vált be, mert folyton kiesik a szájából és én bevallom egy idő után meguntam folyton visszadugdosni, most az ujját szopizza elalváskor. Tudom ez még rosszabb, de nem tudok mit csinálni, mert kéznél van.
rózsa
 
 


Szia Rózsa!

Bocs, hogy csak most jártam erre, de a drága manócskánk megfázott, belázasodott, és megfertőzte a famíliát. Szerencsére a doki mondta, hogy vírus, így nem kapott gyógyszert, és ő már jobban van (ez a lényeg). Apa meg nyomatja magába a Coldrexet, anya meg a mézes-citromos teát és várja, hogy elmúljon a nyavaja. Egyébként ritka mázli, hogy most estünk bele és nem pár héttel később Kép.
Most még félek, hogy a Peti fertőzhet, de jövő hétvégén lehet, hogy lenézünk.
Balesetmentes napok Kép, a sok ruhás időt pedig már jövő héten megtapasztalhatod.
Végre újból elkezdett enni a manó, már mindenki észrevette, erre a nátha miatt visszaestünk. Két napig semmit! nem evett (a legtáplálóbb a reggeli kakaó volt + az esti tej, az ebédet is felváltotta a tej, legalább vmi kalória is jutott neki) és tegnapelőtt evett chipset! És én ennek annyira örültem, hogy csak na Kép.
Most, hogy vége a kánikulának, talán Nikinek is megjön az étvágya.
Na igen, az általad említett maratoni ébrenléttől tartok a legjobban. Mondjuk már most beszerveztem a nagyikat a "tehermentesítésre", anyu pl. bevállalta a Petit az első időkre, így az első hetek sétáit a nagyfiú részére "megoldottam", és hát remélem, hogy a pici alvósbaba lesz (ha-ha).
Bocs, hogy hosszú voltam, de egy hét után jutottam a géphez, és ki kell használnom az alkalmat.

Sok puszi nektek, vigyázzatok magatokra Kép.

Üdv,
Kriszta
kriszti_77
 
 


Sziasztok!

Ki hogy van? Kriszta mi újság? Babócákkal minden oké? Még egyben vagytok? Ha igen, hogy bírod az utolsó heteket? Bár mostmár legalább nincs olyan dög meleg. Mi jól vagyunk egy kis vírust leszámítva. Ezerrel folyik mindkét picur orra, a Niki meg még köhög is, de elég csúnyán. Ma voltunk dokinál, mit is várhattam volna, "vírus". Úgy látszik ez most a menő diagnózis. Gondoltam, Norbi sem ússza meg mivel Nikóca folyton rajta csüng.

Letesztelték meddig bírom alvás nélkül, hat nap lett belőle, ezalatt össze-vissza kb. 8-9 órát sikerült pihizni. Eleinte fáradtság és némi indulat, utána beletörődés és végül már kínomban csak nevetni tudtam, de aztán megszántak. Bár kezdek félni, mert az utóbbi két napban Norbuci megint nem nagyon akaródzik aludni és félek, hogy újabb nehéz napok várnak rám, de most arra gondolok, hogy tán a megfázás miatt. Remélem igazam lesz. Ezt leszámítva minden oké.

Tegnap itt volt a barátosném, hozott ruhákat eladni (németből hozzák a babarucikat, elég jó és olcsó is). Nem fogjátok elhinni 11 gyerek tévelygett nálunk az 53 nm-en és mégcsak hangoskodás sem volt. Tök jól eljátszott mindegyik, bár fél perc alatt egy centi üres hely nem volt a lakásban, minden tele volt játékokkal. De ahhoz képest amire számítottam ez semmi. Mondjuk az uram azért azt mondta, hogy ne nyissunk bölcsit. Két apuka volt, ők azért nem lelkesedtek annyira. Mi lett volna, ha még ölik is egymás a gyerkőcök????

Evés nálunk sem nagyon megy mostanság, ma ráadásul akkorát esett Nikócám a motorral, hogy csak na. Szája feldagadt és a felső (nemtudomhogyhívják, ami az ínyt és a felső ajkat összeköti - alul is van - )valami elszakadt, még alvás közben is dőlt a vér a szájából. Az orra feldagadt, remélem nem tört el. (Képzelhetitek, ha egész du. üvöltött és csak szívószállal tudott inni.)Orrszívás mellőzve.

A Semsey parkban egész jó programok voltak, bár minket (Niki) igazán a körhinta foglalkoztatott.

Nem tudjátok, hogyan lehet fotót berakni a profilba??

Lehet, hogy kesze-kusza voltam egy kicsit, bocsi érte, de egy picit fáradt vagyok.

Pusz mindenkinek
Rózsa
rózsa
 
 


Szia Rózsa!

Remélem babócák gyógyulgatnak, Niki - motor Kép, szegény nyuszika. Gondolom az orrszipkát Norbi még jól bírja, Nikinek meg most kilőve.
A rémálmom az, hogy nem tudok majd legalább napi 4-5 órát aludni, és ennek igen nagy a valószínűsége Kép. Egyébként én is ingerült vagyok a szunyahiánytól, de én meg is állok a zizinél, sajnos nem tudok kínomban röhögni. De anno - mikor a Peti megszületett - volt olyan, hogy éjjel kimentem a wc-re és simán aludtam egy 20 percet KépKép (nem tudom eldönteni, hogy ez jó v. rossz).
Mi is 53 nm-en lakunk, de néha még az az egy is sok, aki egésznap strapálja az anyáját Kép. Néha meglátogat minket a barátnőm a kislányával, a két gyerkőc imádja egymást, és már nemcsak verekednek, hanem játszanak is egymással Kép.
Kedden voltam dokinál, TUTI kislány van a pocakban Kép, és minden rendben van vele Kép. Épp ma töltjük a 36. hetet. Babarucik kimosva - vasalva még nem - anya csomagja lassanként gyűlik, de még az sincs összekészítve. Csak nehogy meglepődjek...

Félelem II. - a múltkor pedig rám nyitott amikor zuhanyoztam és ránézett a pocakra, és először csak annyit mondott, hogy baba, majd kb. 2 mp múlva hanyatt dobta magát és egy olyan 15 perces hisztit vágott le, hogy csak na Kép. Na mindegy, szegénykémnek úgy látszik először majd meg kell szoknia, hogy ezentúl nem egyedül lesz, a hugit szeretni pedig ráérünk később.

Teljesen érthető voltál/vagy, pláne ahhoz képest, hogy fáradt vagy Kép.

Sok puszi nektek is, manócskák gyógyuljanak meg mielőbb Kép.

Üdv,
Kriszta
kriszti_77
 
 


Kedves Mindenki!

Már összeszokott a két gyerek (2 év Zsófi, 2 hónap Peti). De Zsófi nem szokta meg a helyzetet, sőt egyre féltékenyebb!!! Mi következik ezután. Rengeteget cumizik, takaróját hurcolássza, nyafog, ellenkezik, sírós-nyávogós hangon beszél (dackorszakba kezd gondolom érni). Mi jön még ezután?

Alvás: Zsófi 3-6 hónapos korában végigaludta az éjszakát, azóta pedig gond van. Van 1-1 időszak 3-4 nap, hogy jól alszik, egyedül az ágyában, és nem nagyon ébred. De mindig visszatérő probléma a felébredés. Még mindig várjuk, hogy "kinőlje". És olvasom, hogy akár 3-4 éves kort is elér majd, mire ennek vége lesz... szomorú, mert természetesen én is magamat okolom, és már pszichológuson gondolkodom. Meg karácsonyra szeretném betenni a szobájába hozzá az öcsi gyerekágyát.
Van olyan akinek ettől jobban aludt a nagyobb? Vagy csak nagyobb lesz a káosz?

Lilla
mlilla
 
 


Ja, és az éber-alvás Petinél, még mindig probléma. CSendes környezetben, vagy monoton dolog mellet szeret aludni (+ babakocsinban levegőn). Zsófi még mindig felzavarja. Ha nagyobb baba lesz, mélyebben fog aludni? Lilla
mlilla
 
 


Sziasztok!

Lilla!
Igaz nalam 5 ev van a ket gyerek kozott, a pici 4 honapos koratol vannak egyutt, de nem volt gond, a nagy sosem ebredt fel a picire. Ismerosoknel 3 ev van a 2 gyerek kozott, az elso perctol egyutt altatjak oket, es nincs gond. Ugyhogy szerintem batran rakd ossze oket!
Moni

moni
 
 


Sziasztok!

Lilla, nekem Dani 2 éves (lassan 27 hónapos), Zsófi 5,5 hónapos. Első naptól fogva egyszobában alszanak éjjel, csak az első alkalommal volt gond, azóta semmiKép. A délutáni alvás viszont külön megy, a nagy a mi szobánkban alszik, a kicsi meg a sajátjukban. Nem volt különösebb oka, talán nekem így kényelmesebb...
Zsófi
csucsuka
 
 


Sziasztok!

Zsófi, és Móni,
A nagyobb gyerekek előtte is jól aludtak? Mert nálunk mint írtam, a nagyobb már 1,5 éve szinte minden éjszaka többször felébred?

Zsófi,
Daninál is jelentkeztek olyan "tünetek", amiket írtam? (egyre féltékenyebb, cumizás, nyafogás, ellenkezés, dackorszak?)

Lilla

Nálunk még Peti éjszaka 1-2szer is felébred szopizni, és a nagyobb a másik szobába szinte mindig "megérzi", felébred. Ugyanis hallani nem hiszem, hogy hallja, hang nélkül vagyunk, villanyt se kapcsolok (mert az utcai lámpa fénye elég). Ezért majd csak akkor próbálkozok, ha Peti már nem szopizik éjszaka.
mlilla
 
 


Sziasztok!

MLilla!
Hozzank rendszeresen atjart a nagy aludni, amig meg megvolt a 3+2+1 ulogarniturank, es a 2-es reszre bevackolta magat. Eszre sem vettuk joforman, de minden ejjel jott. Miutan eladtuk, akkor is jott, de nem engedtuk kozenk, hanem a foldon elore megagyaztam neki. Az nem volt olyan kenyelmes mar, igy leszokott automatikusan rola.

Moni

moni
 
 


Sziasztok!

Lilla, Dani, amióta rendes ágya van, néha jön éjjel (mostanában már csak akkor, ha pisilnie kell). Voltak időszakok, amikor 2 körül átjött és köztünk aludt, általában erősebb nappali hatások után. Olyankor nem volt szívem visszatessékelni, nomeg kényelmesebb is volt (180 centi széles az ágyunk). Aztán ahogy nemfért már a pocakom, elkezdtük szép lassan leszoktatni erről, szépen finoman. Mára már csak a délutáni alvás van apucika ágyában.

Dackorszak nálunk is beköszöntött, de szerintem független, kiscsaj nélkül is beköszöntött volna. Cumi szerencsére nemteccet a kicsinek, így ilyen problémánk nincs. Most kezdenek már egymással foglalkozni (mármint, mostmár Zsófi is észreveszi a nagyotKép), jókat rötyögnek egymással, én meg csendben bazsajgok, ahogy nézem őket.

Zsófi
csucsuka
 
 


Sziasztok!

Kicsit rövid leszek, mert még egy halom dolgom van mára, hát nem könnyű az élet.

Kriszta

Mi újság? Még mindig egyben? Minden rendben? Gratula Esztihez. (Még mindig ez a verzió?) Remélem már hamar előbújik. Könnyű és gyors szülést!!!

Sikerült valami jó kis bacit összeszednünk, Niki 4 napig folyamatosan lázas volt, nem is ment 39 fok alá, ki kellett múlt hétfőn hívni hozzá a dokit, szegény eléggé megrémült, hogy milyen állapotban van a gyerkőc - bágyadt, egész nap ki se kelt az ágyból - (összehasonlításképpen, tegnap levittem mindkettőt tanácsadásra, mire megkérdezte a doki, hogy hol hagytam a nagyobbikat - aki persze folyamatosan ki be rohangált a rendelőből - mire nevetett és megjegyezte, hogy a múlt heti állapota után rá sem lehet ismerni. Norbi 63 cm és 6490 gr.) Szóval most már jól vagyunk, Norbuc túl a második oltásán - hőemelkedéssel -, ma meg jó kis esti hisztivel.

Niki teljesen szoba és ágytiszta!!!!!!!!!!!!!!!

WC-n alvás - nagyon jó, hiszti és féltékenység? - hát lehet, hogy barátkozni kéne a gondolattal.
Én a Nikivel csak az ülve alvást adtam elő anno, jött haza az uram és kérdezte, hogy nem feküdnék-e le inkább, mert már biztos elzsibbadt a nyakam.

Éljen a dackorszak! Ez csak vicc volt, sajna nálunk is tombol ezerrel, csak sajnálni tudok mindenkit, de egyszer ennek is vége lesz, remélem.

Csucsuka, Lilla, Móni

Hát én az első tervemhez képest mégsem raktam őket egy szobába, mivel Niki csak a szülés előtt kb. két hónappal aludta át először (többször is) az éjszakát és féltem, hogy föl fog kelni a Norbira. Hát bizony még annak ellenére is felébredt az első 1-2 hónapban elég sokszor, hogy nem voltak egy szobában, csukva volt az ajtó és gyakorlatilag a Norbi első nyikkanására ugrottam, hogy ne zendítsen rá.
Most úgy néz ki, hogy szép lassan megint kezdi átaludni az éjszakákat, vagy legalábbis az utóbbi időben nagyon ritkán kelt fel. Végülis nem tudom biztosan, hogy tényleg a picuri miatt vagy más okból történt-e az ébredés, hiszen nagyon sok minden változott körülötte az elmúlt 3 hónap alatt.
Én még mindig nem engedem magunk mellé, pedig szegénykém jönne többször is, de én legalább azt a pár órát szeretném kényelmesen és nyugodtan végigaludni, amit hagynak. (Milyen anya vagyok???)

A testvérimádat viszont hál isten nálunk is működik ezerrel, Norbi csak meglátja a Nikit és már fülig ér a szája. Imádom őket!!!!!!!!!

puszi mindenkinek
Rózsa
rózsa
 
 


Szia Rózsa!

Örülök, hogy Niki már jól van, és hogy Norbi is túl van az oltáson Kép. Irigyellek ám, hogy testvérimádat van nálatok!!! Bár a múltkor arról beszélgettünk anyuval, hogy annyira tartunk a féltékenységtől, és lehet, hogy szeretni fogja ezerrel Kép (bár azt hiszem, nem erre a verzióra kell készülni Kép).
Hát én azt hittem, hogy a hidegfront meghozza az Esztert (még mindig lány Kép), de miután a doki megvizsgált, közölte, hogy a méhszáj még teljesen zárt. Egyébként még 15 nap van hátra (elvileg). Viszont a magzatviz mennyiségét megnöveltük, így nem kell a kh-ban befejeznünk Kép.

Este Peti egyedül aludt el, persze a mi ágyunkban, mert anya a Showdert nézte, és a gyerek pedig beájult Kép. Aztán apa közölte, hogy ne is vigyem át az ágyába, mert így megspórolom magamnak azt, hogy éjjel át kell hozni. Mostanában szinte minden éjjel felébred, és csak köztünk nyugszik meg. (Bezzeg közöttünk simán végigszunyálja az éccakát.)

Jó egészséget kívánunk, és sok puszi nektek,
és persze mindenkinek

Kriszta
kriszti_77
 
 


Szia Kriszta!

Remélem legközelebbi írásodban már azt olvasom, hogy megszületett Eszterke, könnyedén és úsztok a boldogságban.

Velünk minden oké, Norbi és Niki is növekszik. Azért írom, hogy Niki is, mivel az utóbbi 3 hét alatt 1 kg-t szedett fel, ami nála azért nagyon nagy szó, pláne, hogy az elmúlt 7-8 hónap alatt 1 dkg-t sem hízott. Bár most nagyon megjött az étvágya (el van tiltva minden nem "normális" kajától).

Tegnap tartottuk a szülinapját, mert apuci most hétvégén dolgozik. Persze kapott egy csomó ajándékot, meg oroszkrém tortát (evett vagy két villányit belőle) ami nagyon fincsi volt. (Horváth cukiban vettük)

Norbuc is már betöltötte a 4 hónapot, szerintem verdesi a 7 kg-t (jövő héten megyünk mázsálni + szurira). Gyönyörű babuci mindkettő (sajna az sehol nem találok egy olyan méretű képet amit fel tudok rakni).

Még mindig imádják egymást, bár Niki még mindig próbálkozik egy-egy harapással, Norbi meg egyre inkább kezd hozzászokni. Amúgy meg tényleg ha meglátják egymást, fülig ér a szájuk.

Alvás hol jó, hol nem, de azt meg már én kezdem megszokni.

Most röviden ennyi, mert alszanak és rendbe kéne szednem a lakást + főznöm is kell. De hamarosan jövök.

Addig is pusz és előre is gratula a picurihoz (aki már remélem tényleg kibújt)

Rózsa
rózsa
 
 


Sziasztok!

Már régóta terveztem, hgoy írok ide, még a terhesség alatt akartam, csak hát aztán Zsoma kicsit előbb jött, mint vártuk.
Úgyhogy most jelentkeznék be Kép
25 éves vagyok, van egy 25 hónapos és egy 6 hetes kisfiam. Ma megvolt az első séta 3-asban. Féltem tőle nagyon, de nem volt semmi gond végül Kép
Zsoma, a kisebbik, a 33. hétre született, úgyhogy Balunak kicsit tovább kellett nélkülöznie, mint terveztük Kép, de hősként tűrte Kép

cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Szia Cory!

Mi már találkoztunk egyszer nagyon régen a Margitszigeten egy talin, a Beja vitt oda. Akkor még csak a Niki volt meg, úgy 9-10 hónapos lehetett, mert akkortájt tanult meg járni. (tavaly nyáron vmikor) És azóta tudom, hogy mi van veled nagyjából, mert mindig beleolvasok a 2000-2002 közötti babákba, mivel a Niki is akkor született, csak nem akartam a sok ismerős ember közé belekontárkodni. A Zafival meg együtt jártunk babaúszásra. Nekem azóta van egy 4 hónapos fiam is plusszba, mindkettőjükről áradoztam már fentebb. A Nikim meg most lesz 2 éves a héten.

Remélem már összeszoktatok és nem volt nehéz belerázódnotok a hármas felállásba (mivel apuci vélhetően nálatok is sokat dolgozik). Mi már mondhatni egész jól megszoktuk ezt a helyzetet, bár nem mondom az első 2-3 hónapig nem volt túl könnyű. De most már minden oké és élvezem a helyzetet.

Zsoma baba is már 6 hetes? Pedig még csak most olvastam a születéséről. Hogy szalad az idő!! Jól vagytok?

Bár mostanában nem jártam túl sűrűn a gép közelében, úgyhogy van egy kis elmaradásom olvasás tekintetében.

Hát nagyvonalakban ennyit.
Remélem mások is jönnek még ide, mert nem sokan látogatjuk ezt a topikot. Sajnos.

Most mennem kell, mert mindjárt itthon apucikánk.

Üdv körünkben

Rózsa
rózsa
 
 

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet: