Jelentem Zsófi kicsit jobban van. Már bizakodó vagyok...
Bocs, hogy nem reagálok mindenre de most nincs sok időm( mikor van?
). Atan Petije és Kajla Regije nagyon jó fej!!!!! És már olyan nagyosak...
Ildikó, én nem csak Vivient nem vinném... Bálintot sem. Egyszerűen úgy magyaráznám, hogy bemutatjuk a babát, ahogy Titeket is amikor kicsik voltatok, de nektek sokkal klasszabb lesz apával, vagy a mamával...Ha csak Vivi nem megy, akkor már megint a másik kettő van együtt...nem? Lehet, hogy rosszul gondolom, és ez nem működik így. Kivüllállóként könnyű tanácsot adni.
Én az egész programot rémmacerásnak állítottam be. Így Balázs nemhogy szeretne jönni, egyenesen nem akar. És ez most tök jó!!!!
Marcianyu! Hát, ez nem könnyű kérdés. Én voltam mindkét oldalon. Szültem is egyet és vártam is egyre.
Amikor
szültem Zsófit engem a ( most ezt így hagyom, mert ez az elütés is bizonyítja már nem tudok különbséget tenni...nemcsak mondom!!!!!!) szóval, amikor Balázst szültem én egyedül szerettem lenni, ezt a feladatot kettőnknek kellett megoldani és csak úgy tudtam ráfigyelni a végén, hogy mindenkit kizavartam. De Te is végigcsináltad a tesóddal, így az élmény nem lesz új.
Zsófi születését 20 perccel késtük le, de én eredetileg is a folyosón akartam megvárni az eseményt, mert túl intimnek tartottam, a saját pédámból kiindulva ahhoz, hogy idegenként ott legyek. ( Engem nem kért az életetadó, hogy benn legyek, mert a közös doktornőnk nagy biztonságot adott neki...)
Először a kisasszonyt néztem meg, megszeretgettem, majd meglátogattam az életetadót a szülőszobán. Örült nekem és a beszélgetés két szülő nő közötti forgatókönyv szerint zajlott. Elmesélte nekem, hogyan született Zsófi és kérdezte Balázsnál hogy volt. Összekötött minket, hogy mindketten ugyanannál a doktornőnél szültünk...és így róla is tudtunk beszélgetni.
Megkérdezte egészséges-e Zsófi és tetszik-e nekem, és nem gondoltam-e meg magam, elviszem-e?Pedig tudta, hogyha Ő is úgy akarja, mindenképpen a szívünkbe fogadjuk Zsófit, akkor is , ha beteg, vagy ha sérülten születik-annyira a mi babánk volt a sors szerint! Ha erre a beszélgetésre gondolok, mindig nagyon meghatódom és a mai napig összeszorul a szívem az aggodalmon, amit az arcán láttam.
Megrendítő és előre nem modellezhető a szavak és érzések áradata, ami eláraszt minket.
Őt, aki most szült, szeretné a kicsijét biztonságban és szeretetben tudni, mert Ő így adja meg neki az esélyt a legjobb életre, szeretne biztos lenni abban, hogy jól választott és az a nő, akire rábízza a babát szeretni és védeni fogja egész életén át.Kétségbeesetten keresi erre a jeleket, minden szalmaszálba belekapaszkodik.
És én, aki nem tudtam megszülni a gyermeket, akire hosszú évek óta vágyom, de egy perccel ezelőtt megadatott, hogy a kezembe szorítsam, hogy beszívjam a kis magzatmázas csecsemőillatát-de még nem engedem, hogy a szívem minden szeretete felé áradjon, mert nem tudom, mi is lesz a dolog vége...és már olyan sok csalódás ért, hogy működnie kell az önvédelmi mechanizmusnak, ha nem akarok összeroppanni.
Az akkori érzéseimet a 119.oldalon leírtam. Annyira szerettem volna, ha az életetadó hazatudja vinni Zsófit az első 3 nap, amikor meglátogattam. Mindig mondtam neki, jaj, kicsim, bár hazavinne a mami! ( Mert tényleg és valóban így gondoltam-ez volna a dolgok rendje!) A harmadik napon azonban már nem tudtam kordában tartani az érzéseimet. Minden porcikám megszerette a kisbabámat.
Amikor meglátogattam az életetadót, elmondta, hogy az édesanyja megtudta, hogy Zsófi megszületett, és azt üzente, hazaviheti, ha akarja. Próbáltam könnyed hangon megkérdezni: és hazaviszed? Ha akkor azt mondja, hogy igen, én belehalok!!!!!!!!
De az igen helyett egy hosszú beszélgetés kezdődött köztünk, és én ezt soha nem fogom elfelejteni, mert elhangzottak azok a szavak, amiket majd el tudok mondani ( az idő által kicsit megszépítve) Zsófinak, ha nagylány lesz a miértekről.
Nálunk az életetadó megnézte Zsófit a születése után, és azt hiszem, ha ott vagyok, szerettem volna és kértem volna...vagy legalábbis megkérdezem, hogy megnézi-e. Az életben nem lesz majd más közös pillanat , ami összeköti őket- a kisbabát, aki más gyermekeként fog felnőni szeretetben és biztonságban, és az anyát, aki megszülte a gyermeket, akit másra bíz.
Az első pillanatok Őket illetik, csak kettőjüket, azzal a végtelen szomorúsággal terhelve, hogy nem követi és nem követheti több az életben.
Ha ennek hatására úgy dönt az Ő kislánya született meg, akkor a baba nagyon jó helyen lesz mellette. Ha úgy dönt, hogy nem, akkor is megilleti az első pillanatok meghittsége!( Ha szeretné...)
Nem könnyű jól viselkedni, annál is inkább, mert nincs jó viselkedés! Az események annyira gyorsak és annyira terhesek érzelmekkel, hogy bele kell csöppeni és menni az úton a pillanat által kínált lehetőségek, habitusunk és emberségünk által maghatározott nyomvonal mentén!
Gondolok Rád sokat:
Gabszi
Ja és a baseballsapka is fontos kellék! 
:D:D:D:D:D
